Loxon 2012.11.19. 12:54

XXV.

tripodsnakes.jpg

3073 komment

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 09:49:18

@gloire: Hivatalos Jobbik-pártvezetési nyilatkozat, hogy Gyöngyösi a pártvezetés döntése alapján hivatalos pártálláspontot fogalmazott meg az izraeli állampolgárokra vonatkozóan, csak sajnálato snyelvbotlásból kifolyólag zsidó származásúakat mondott. Ez egy alaposan kitervelt akció és ha meggondolom, be is jön nekik. Most a sárga csillagos fideszesek láttán nem egy és nem kettő hazafias fideszes vágja földhöz narancsos kalapját...

Elég gusztustalan (hogy nem érdek nélküli akció), de hatékony.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 09:49:35

@ArmaGedeon: "A kizárt Lenhardt és mások is sokat vádolták mostanában a Jobbikot, hogy egy lett a sok PC parlamenti párt közül és szögreakasztotta a radikalizmust..."

Ezt majdnem egyszerre írtuk, nyilván erről van szó. A kettős állampolgárok politikai szerepvállalása persze kockázat, de hogy lehetne az ebben az ewsetben, amikor Izrael az egyik legszorosabb szövetségese egyrészt az országnak a NATO-n keresztül? Most mi barátok vagyunk, nyilvánvalóan a háttérben a fidesznek fontos, hogy nagyon-nagyon jó kapcsolatai legyenek velük, egyébként nehezen lehetne évekig unortodoxkodni az EU-val szemben.

Tündér_Lala 2012.11.28. 09:52:35

@gloire: De a viágban vannak és ugyanez az elv érvényesül. Ez nem csupán helyi gond. Annál nagyobb disznóság pont itt ilyen dumát mondani.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 09:53:16

@Tündér_Lala: "alkalmas az összemosásra, az ország vezetésének lejáratására is"

Ez volt a cél! "Rátolni" a Fideszt a ballib zsidókra és a nemzetközi PC közvéleményformálókra. Az akció sikerre volt ítélve, tudhatták, hogy a Fidesznek, a kormánynak muszáj lesz hevesen elhatárolódnia. A nyelvbotlás se von le sokat a sikerből. NAgyon ravasz terv volt, sajnos aljasnak kell mondanom, miközben tartalmilag végig igaz, hogy óriási kockázat nekünk a sok izr. állampolgár fejes. Vagy nem is "kockázat", hanem biztos esemény.
A Jobbik mögött lényegében a cionisták állnak. A tagok és képviselők zöme ezt nem képes felfogni.

Tündér_Lala 2012.11.28. 10:00:06

@ArmaGedeon: Hát igen. Kiegészíthető a mondat : kívül belül ellentétes előjellel.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:00:07

@gloire: " A kettős állampolgárok politikai szerepvállalása persze kockázat, de hogy lehetne az ebben az ewsetben, amikor Izrael az egyik legszorosabb szövetségese egyrészt az országnak a NATO-n keresztül? Most mi barátok vagyunk, nyilvánvalóan a háttérben a fidesznek fontos, hogy nagyon-nagyon jó kapcsolatai legyenek velük,"

Vedd észre, hogy pontosan ebben a cipőben járnak pl. az amerikaiak (na nem "pontosan", de eléggé). AZ elitjük minden téren tele van izr-USA kettős állampolgárokkal és amelyik egyetemi tanár, vagy CIA-elemző, vagy bárki felveti, hogy a szoros szövetség ellenére ez nemzetbiztonsági kockázat, hisz az amerikai külpolitika, katonapolitika így a kis ország érdekeinek túsza, saját nemzeti, amerikai érdekei ellenére cselekszik gyakran, az pontosan ilyen boszorkányüldözésben részesül, mint most a Jobbik, pedig listázást nem is javasolt.
A kettős állampolgárok nagy aránya a vezetésben szövetségesek esetén is komoly nemzetbiztonsági kockázat...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:03:06

@Tündér_Lala: Tehát, hogy egyértelmű legyen: az ország vezetését nem külföldön akarták lejáratni, hisz tudhatták, hogy azonnal igazodni fognak és a Fidesz menórával a kézben demonstrálja hűségét, hanem a magyar szavazók nem-Izrael-kedvelő része előtt, közte sok Fidesz-szavazó előtt akarták a kormányt lejáratni. A kudarc esélye nulla volt... Ilyen profizmus mögött és cionista spin-doktorokat szimatolok.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:06:18

@ArmaGedeon: Az világos, hogy a párt nevében is beszélt, szarban vannak, megálltak a növekedésben, nem sokkal tartják 10% fölött magukat.

Tündér_Lala 2012.11.28. 10:08:04

@ArmaGedeon: Értem én, de - bár ne lenne igazam - majd gondoljon erre, amikor ezt a bulit a fideszre kenve jelennek meg cikkek nyugaton.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:09:18

@gloire: @Tündér_Lala: Tovább szőve konteómat: akik kiadták az ukázt a Jobbik vezetésében levő tudatosan kollaboráló embereiknek az akcióra (Vona, Novák? ki még?) azok összehangolták pl. az izraeli nagykövet reakcióját ezzel:

jobbik.hu/rovatok/publicisztika/vona_g%C3%A1bor_n%C3%A9h%C3%A1ny_gondolat_a_s%C3%A1rga_csillagot_visel%C5%91knek

"Ilan Mor, a zsidó állam nagykövete szerint a két nép szövetsége széttéphetetlen, "

A "Tel-Avivban" kifőzött akció célja a Fidesz lejáratása volt saját hazafias választói előtt. Ezzel vissza akarják erősíteni a Jobbikot a Szegedi-ügy miatti meggyengüléséből. Tehát a cionista háttérhatalomnak tervei vannak a Jobbikkal, erősödésében érdekelt. Eszerint Szegedi zsidóságát biztosan nem a cionisták fedték fel, érdekes lenne tudni, hogy kik állhattak amögött. Hacsak nem tényleg egy frusztrált tanyasi jobbikos járt utána magától, nem zárható ki, túl merész dolog volt Csanádtól komplett zs származással ezt megjátszani, a nyomok közel voltak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:11:11

@Tündér_Lala: Lehet, hogy rutinból lesz pár ilyen, de úgy tűnik, Izrael hivatalos képviselete nem ezt teszi, tehát rászólnak majd a nyugati sajtójukra, hogy most Orbán elvtárs jó levtárs, a fasiszta Jobbik a hunyó, amivel kiszámjtottan a Jobbikot erősítik, Orbánt gyengítik hazai anticionista választók előtt. A nyugat e téren csak cirkuszi kellék.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:11:43

@ArmaGedeon: "Vedd észre, hogy pontosan ebben a cipőben járnak pl. az amerikaiak..." Ez világos, arra céloztam csak, hogy annak 0 az esélye, hogy a következő hónapokban/években valaki elveszítse vezető beosztását itthon, mert kiderül róla, kettős állampolgár, hogy tartalékos, vagy ilyesmi. A konkrét moszad kapcsolatokat nem tudom, mennyire tudják szűrni a C típusú átvilágításon, de gondolom ott is csak kipipálják esetleg az ürgéket egy listán,
de hátrányuk biztosan nem fog származni ebből.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:24:00

@gloire: Rövid távon biztosan nem, hosszabb távon lehetnek érdekes áldozati bárány-akciók, gondoljunk akár a bengázi akcióra. Ami aggasztó lehet e percben az okosabb cionista kettős állampolgároknak, vagy akár "zsidó származású honfitársainknak", hangsúlyozom, az okosabbaknak, hogy felfoghatják megint, a cionizmus nem a zsidók érdekvédelmi eszköze, épp ellenkezőleg, az átlagzsidó ehhez úgyanúgy, vagy méfg inkább ágyútölteléknek/darálótölteléknek kell, mint a nemzsidó.

Belátható, hogy a háttérhatalom a zsidókérdést nem úgy használhatja leghatékonyabban, hogy minden zsidót mindenhol megvéd, hanem, hogy állandóan kiélezve tartja a feszültséget, vagy időnként látványosan kiélezi.

Pl. a Hamasz a cionisták kreatúrája. Egy hazafias palesztin polirtikai erő provokálna ki rendszeresen népirtást az övéi között azzal, hogy rakétákkal bökdösi Izraelt? Nem, ezek Izrael elitjánek zsoldosai, nem az államé, hanem a háttérhatalmi Izraelé. A kiszsidókat is állandóan hiszterizálják az ostromlott erőd mentalitás fenntartásával, a kölcsönös áldozatok miatt mindkét fél tele van bosszúszomjas vadakkal, akik kkönnyen manipulálhatók, terelhetők.

Ugyanez megy nálunk is. Nem biztos, hogy a c. háttérhatalom (ahol a "cionista" tehát egyáltalán nem a sivatagi államocska érdekkképviselete, ahogy a zsidó diaszpóráé sem! Hanem sátáni történelemcsináló erőt jelent) leghatékonyabb eszközei a zsidó pártok, szervezetek, kettős állampolgárok. Lehet, hogy sokkal többre megy vele, ha ezeket kiteszi céltáblának, kiprovokál mondjuk pogromokat és igazi eszközei a felhergelt anticionisták! Pontosan ezt ették a háború után Diósgyőrben, Kunmadarason és máshol (Kielcében, stb.) tehát ez egy régi módszer.
Ezért állhat most fel a szőr néhány államapparátusi kettős állampolgár hátán, ha elég okos, mert sejtheti, hogy e tervek a későbbiekben járhatnak még áldozatokkal a körüklből és ennek potenciális szervezői azok a nagyfőnökök, akiket ők naívan hűségesen szolgálnak...

Kell egy kis rutin ezek logikájának a felismeréséhez. Nem a "zsidó" az ellenség... HA a zsidók nem lennének tudatos hiszterizálással tömegesen elhülyjtve, ezt többen felfognák és nem akarnának többé zsidók lenni... A cionizmus kizsákmányolja, veszélyezteti a kisgojokat, de a kiszsidókat szerintem duplán... Ők az igazi rabszolgák, áldozati állatok.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:29:26

@gloire: "A konkrét moszad kapcsolatokat nem tudom, mennyire tudják szűrni a C típusú átvilágításon,"

Gondolom, ilyen kapcsolattal rendelkezők csinálják a C-típusú átvilágítást... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:39:17

@ArmaGedeon: Ezt hasonlóan látom. Talán a Hamasz szerepét árnyalnám, de ki tudja..
Az mindenesetre egészen biztos, hogy egy olyan esemény, mint például a parlament előtti sárga csillagos tüntetés, a házelnök nagyjelenete és az egész csillagozás valami olyan irreális, mintha valami mesében lennénk, teljesen kreált ügy.

Az egyébként egy érdekes kérdés, hogy egyáltalán az átlag jobbikos tudja-e, ki zsidó, ki, nem, mi az egyáltalán? Mert az azért megint csak mesés, hogy egy tipikus "dávid arcú" vezetőjük van Vona személyében, a legnagyobb és legfontosabb megyei vezetőjük, a legfontosabb internetes oldaluk szerkesztői, az egyetlen hetilapjuk szerkesztői kicsodák, Balóné..illetve Bánóné és Szegedi az EU parlamentben, Dörner mint a "nyilas színház" igazgatója.. stb. eszméletlen sztori. Egyáltalán kit pogromoznának a pogromozók, ha pogromozni akarnának?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 10:40:11

@ArmaGedeon: igen . ) mert ők értenek hozzá, végül is ők a legjobb szakembereink..

Tündér_Lala 2012.11.28. 10:48:13

@ArmaGedeon: A dolg annyira körmönfont, hogy sokan nem hiszik el. Pedig számtalan jel utal a valószínűségére.

S=klogW 2012.11.28. 10:50:15

@S=klogW: érdekes, hogy sportszakos nők adatlapjáról pillanatok alatt el lehet jutni k.rvagyűjteményekig

S=klogW 2012.11.28. 10:51:25

@ArmaGedeon: hát ez az :) a belső elhárítást ki hárítja el?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 11:10:00

@gloire: Állj, erre a Bánónéra hol van ellenőrizhető adat a neten, már kerestem és sehol nam találok. Készülök egy bejegyzéssel a témában, de ez még érdekes lehet. Tehát adatot kérek, hogy valóban Bánóné volt és ez nem pletyka!
Továbbá Csurka mesét mondott, vagy tényt közölt, hogy Krisztina gyermekei a Lauder Javnéba jártak? Ki tud erről konkrétat?
Előre is köszönöm.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.11.28. 11:16:50

@Google: Alfi és Falafel jobber. Sőt, szerintem pl. a mocskosszájú Zerge is az (elég nehéz lenne ballibbantnak besorolni).

@abandi: Dommot kérdezze, ő lehetett az elkövető (vagy Manyika).

@tevevanegypupu: Egyetértünk, szerintem is csak annak van értelme, ha a húst és a bőrt is hasznosítjuk.

@Leskelődő: Alfi kapcsán azért buzog a gyűlölet (mindkét oldalon), és azt hiszem Falefelnél is egyesekben.

@S=klogW: Igaza van, valószínűleg nem megy vérre a kettőjük közötti ügy az őrmi részéről sem.

tevevanegypupu 2012.11.28. 11:22:53

@ArmaGedeon:

A nem, egyelore nem vagom foldhoz a narancssarga kis kalapomat, bar (nem csak emiatt a sarga csillagos ocsmany maskarade miatt) egyre inkab ugy latom, hogy a fidesz nem eppen az a part ami engem szemely szerint kepvisel. Illetve ugy mondanam, hogy a szandek talan meg van bennuk, de rettenetesen rosszul jut kifejezesre. A leginkabb az a kulturalis nyomoroncsag zavar naluk, amiben sajnos sokszor igazat kell adnom balliberalis majmoknak, miszerint a fidesz nem a valodi nemzeti ertekeket kepviseli, hanem hajlamos az arvalanyhajas es muanyagbol keszult romantikara..Ebben az en gyonyoru varosom is elegge elol jar. Beszelgetve regesregi amde mindigis jobboldali barataimmal, ok mondjak, valo igaz az az allitas, hogy a jelenlegi donteshozok - es szinvonaluk - megegyezik, bar nem ugyanazon szemelyek, vagy csak keves maradt beloluk, a hetvenes evek kiszbizottsaganak iranyvonalaval es minosegevel. Meg a kozmopolitizmusuk is. Egyebkent a tegnapi sargacsillagos cirkusz utan - ami meg ma is tart - hajlamos vagyok azt elhinni, hogy az egesz partok valoban egy tarsulat, akiket felosztottak okos emberek..te fogsz jobboldali, te baloldali, te liberalis, te meg probokator lenni..Ertettetek? Igenis ertettuk. na akkor nyomas, munkara fel..ehes proletarok.:)Mert a tempo, a stilus, kivitelezes kezd nagyon a proliehoz hasonlitani. Elhatarolodnak mint ahogy elhatarolodtak a zamerikai zimperialistaktol is. Fuhhhhh..

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.28. 11:25:28

@Leskelődő: A sütőtököt hozzá hosszában félbevágva, sütve. :}

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 11:27:59

@ArmaGedeon: Most megfogtál, hirtelen nem találok ilyet, olyan régi toposz, hogy már nem is kételkedik az ember benne.

tevevanegypupu 2012.11.28. 11:29:56

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Falafel stilusat mindig nagyon kedveltem, bar biztosan vannak, akik nem tudjak megkulonboztetni, hogy mikor beszel komolyan es mikor hulyeskedik, pedig ez fontos lenne. Alfi pedig azt hiszem szeretne ha szeretnek, es ezert elmegy a leggyuloletesebb, lepimaszabb, legostobabb es valoban erthetetlen hatarig.Sot azon tul is. Valami olyasmi lehet nala: ha nem szerettek, akkor megnezhetitek magatok, mert majd jol kitaposom a beleteket hogy szeressetek.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 11:40:31

@gloire: Nem akarok megfogni senkit, egyszerűen szeretek a rémhíreknek utánajárni, de a guglin én csupa fórumos hivatkozást látok, míg a Balónéság tény.
Gondolom, a Javne diáklistája nem nyilvános (érzékeny kérdés most ezek a zs-listák...), de ez is érdekelne. Nem azért, hogy gyermekeket, vagy szüleiket megbélyegezzem, nem kétlem, hogy az odajáró diákoknak ez éppúgy iskola, mint másoknak az övék. Csak nem mindegy, valóban ilyen háttérrel lett-e MK a Jobbik húzóneve.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 11:41:32

@tevevanegypupu: "A nem, egyelore nem vagom foldhoz a narancssarga kis kalapomat, bar (nem csak emiatt a sarga csillagos ocsmany maskarade miatt) egyre inkab ugy latom, hogy a fidesz nem eppen az a part ami engem szemely szerint kepvisel. "

Vagyis földhözvágod... :-)
Ez volt a cél. Hogy sokadmagaddal vágd földhöz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 12:04:08

@ArmaGedeon: "Nem akarok megfogni senkit.." nem is úgy értettem, csak megfogtál tényleg, mert én is csak fórumbejegyzéseket találok, pedig emlékszem wikis életrajzokra is, ilyesmikre, de lehet, csak káprázik az emlékezetem.. . )

tevevanegypupu 2012.11.28. 12:04:48

@ArmaGedeon:

Persze neha foldhozvagom, talan kicsiket toporzekolok is rajta hebe-hoba, de minden hulyesegevel egyutt is a fidesz meg mindig a legszavazhatobb part. Egyelore bele kell torodnunk, hogy nalunk kistisztviselok iranyitjak az orszagot es nem politikusok. Meg abba is, hogy ujabb Moszkvat kaptunk a fejunk fole..sot kettot is, Tel-Avivot meg Brusszelt.:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.28. 12:04:58

szegény elhülyült arisztó már a védhetetlent védi a mandarinlap kultúrakadémiai cikke alatt :)

Leskelődő 2012.11.28. 12:13:45

@Lavrentyij Pavlovics Berija:
Mondjuk úgy, hogy nagy amplitúdójú érzelmeket képesek kiváltani :) Mindketten többre (lehetnének) képesek, de saját bevallásuk szerint leginkább szórakázni járnak a kommentfolyamokba.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 12:14:19

@gloire: hu.wikipedia.org/wiki/Morvai_Krisztina

"Három lánya van. Férje Baló György, a Magyar Televízió kulturális igazgatója volt, akitől 2011 júliusában elvált.[2] Morvai Krisztina vallásos, hívő római katolikus.[3]"

Nem létezik, hogy kihagyták volna, ha lett volna előző férje. Esetleg élettársak lehettek.

Leskelődő 2012.11.28. 12:14:42

@Loxon:
Nagyon köszönöm. Úgy érzem, ez menni fog :)
(A szilvát ugyanúgy tekerje, mint a májat!)

Leskelődő 2012.11.28. 12:18:21

Az AN megmondása - A Klubrádió gyáva!

Kedvenc részeim:
...amikor a pártkassza kiürült, és nem lehet lopni, mert a Fidesz elzárta a csapot...

...rádiójára az ellenállás szerepe hárulna, amelyet nem tölt be, mert gyáva. ...

Részletesebben:
"Arató érdekes módon meggazdagodott, létrehozott egy rádiót, hogy azzal további pénzeket lapátoljon ki a pártközeli cégek hirdetéseivel. Amikor jön a diktatúra, akkor elfelejti, hogy ez az ő rádiója, amit neki kellene eltartania, akkor is, amikor a pártkassza kiürült, és nem lehet lopni, mert a Fidesz elzárta a csapot. Akkor tartsa el a hallgató. És azt is elfelejti, hogy a rádiójára az ellenállás szerepe hárulna, amelyet nem tölt be, mert gyáva. Ezt a rádiót nem erre hozták létre, és csak az érdekli, hogy várja vissza a régi jó világot, amikor megint tolják be a pénzt. Ezt akarják kibekkelni."
nepszava.com/2012/11/magyarorszag/lefekudt-a-klubradio-a-mediatanacsnak.html

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 12:19:29

Hihetetlen, a Magyar nemzet direkt segíti az általam vélt titkos tervet, bizonygatja, hogy a Fidesz cionista: (nem önmagában a Jobbiktól elhatárolódás a botrány, az törvényszerű, hanem a vérlázító hivatkozás "nagyjainkra"):

mno.hu/belfold/eleg-a-zsidozasbol-1120640

"Vajon melyikük agyában született meg idén április elején, hogy fölmelegítsék a tiszaeszlári ügyet, és szaftosan provokatív tálalásban előadják a magyar parlamentben? (Akkor Baráth Zsolt jobbikos képviselő volt a kijelölt mocskolódó.) S vajon kivel íratták a forgatókönyvet, amely természetesen véletlenül sem hajazhatott nagyjaink állásfoglalására e témában: Krúdy Gyula lelkiismeretességére vagy Eötvös Károly korrektségére?"

Két utóbbi szereplő nem a korrektségről híres az ügyben, aki kicsit is utánaolvasott, tudja.

eN 2012.11.28. 12:42:42

Na miket olvasok a tumblin... már Tölgy is plagizált? És ezt nem innen tudom meg?
Bezzeg az egymás öncélú csesztetése az megy.

Leskelődő 2012.11.28. 13:01:51

@eN:
Jó, hogy mondja, majd szólunk tölgynek is. Nem árt, ha ő is tud róla, mit csinált már megint.
Olvassa elGábor tumbliját is? Nagyon szép kis grafikont mutat az amerikai diákhitelek utolsó negyedévi megugrásáról.
doom-doom-doom.tumblr.com/
Azt mondják, időzített bomba ketyeg, a következő válság kirobbantója.

eN 2012.11.28. 13:49:03

@Leskelődő: nemrég jött ki az iphone 5, erős a koreláció

Google 2012.11.28. 14:05:51

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

Érdekes, én sem rájuk gondoltam. Vannak itt mások, elegen.
De legalább edzésben maradunk, és remélhetőleg egyre jobban kerülgetjük majd az aktuálisabbnál aktuálisabb csapdáikat.

@Tündér_Lala:
Dettó. És teljesen mindegy, hogy tanult, vagy született marha az az egész párt, csak az országnak ártanak. És permanensen. Nem is beszélve a kormányzó pártról, de azoknak az is a dolguk, érdekük, hogy megvédjék magukat. Jó, ha tehetségük, ösztönük is van hozzá, természetesen.
Nem hogy egy Jobbiknak, de egy akármilyen kaliberű, akármilyen más pártnak sem az a dolga, hogy a nemzetbiztonsági kockázatokat méregesse, kiszűrje, arra hivatott szervek vannak. Szereptévesztésben vannak, nem először.
Hogy magát erősítse, az országot gyengíti, de ez már így van a magalakulásuk óta. Márainak jól mondta a kevesebb tehetséggel megáldott rokona, hogy nekik, azzal, amijük van, jobb nem jutott.
Hát a Jobbiknak is csak ennyit tudott a gép kipréselni magából; az egyik leghálátlanabb, legnyomorultabb szerepet. A párt választóit illesse tisztelet, nem ismerem, ismerhetem őket.

Google 2012.11.28. 14:09:39

@ArmaGedeon:

Magának nincsenek nagyjai - nem engedheti meg magának. Helyük sem lenne - Magától.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 14:19:25

@Google: Ezzel kiállsz Krúdy és Eötvös nagysága mellett? (az Eszlár ügyben, bár általában is gazember volt mind a kettő)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 14:23:27

@Google: "más pártnak sem az a dolga, hogy a nemzetbiztonsági kockázatokat méregesse, kiszűrje, arra hivatott szervek vannak."

De, ez dolga minden képviselőnek. Ha akár a választókörzetében (elsősorban), de bárhol másutt, nemzetbiztonsági kockázatot észlel, arra a figyelmet fel kell hívnia, képviselőtársaival parlamenti vizsgálóbizottságot kell összehivatnia, és az arra hivatott szervekkel a megfelelő vizsgálatokat le kell bonyolíttatnia. Ezért megyünk el szavazni - mert természetesen nagyon sok sok más dolog mellett -
ez is a dolguk.

"magát erősítse, az országot gyengíti..." Idáig egy dolgot tudtak gyengíteni: a klasszikusan baloldali, korábban a jobboldal által bevehetetlennek látszó (é.-k. magyarországi) választókerületeket, ahol csak a volt komcsi szavazóbázis széttiprásával tudtak utat biztosítani a nevető harmadikként taroló fidesznek.

Google 2012.11.28. 14:42:22

@ArmaGedeon:

Minden további nélkül. Petőfit is szeretem, Makovecz épületei pedig derűs színfoltot jelentenek a sok egyenépület között.
Nem gondolhatta komolyan, hogy mindenki az uszályába kerül, ugye hogy nem?

@gloire:

Mindennek ára van. És ez az ár utóbb eddig mindig borsósnak bizonyult.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 14:43:59

@Google: Petőfi és Makovecz ugyan szégyenbe hoz téged, de itt nem róluk van szó. Olvastad Krúdy könyvét az eszlári perről?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.28. 15:45:15

@Google: Akkor csak azért fogadod el nagyságnak, mert egy olyan bitang szidta, aki Petőfit se tiszteli... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 15:53:02

@ArmaGedeon: Gedeon, azért Petőfi kapcsán, akinek a kicsik számára is közérthető egyes versein keresztül generációk - köztük én is és gondolom te is- konkrétan a magyar nyelvet tanultuk gyerekkorunkban írni, olvasni stb. teljes aránytévesztés "szégyenbe hozásról" beszélni. Azok az ügyek, amiket te fejtegetsz, azért nem túl egyértelműek, sok tekintetben újszerűek, nem várhatod el, hogy mindenkitől, hogy azonnal haptákba vágja magát a kinyilatkoztatásaidtól. Én például hajlamos vagyok ebben egyetérteni veled, mert nem kedvelem a figurát, de azért annak időt, sok időt kell adni, hogy ez a vélemény leülepedjen össztársadalmi szinten.

Ami Makoveczet illeti, számomra is szánalmasan ronda, amit művelt, de szintén nem várhatod el mindenkitől, hogy ossza a nézeteidet, csupán egy jól összerakott, de mégis laikus ördögűző blog hatására. Az átlag ember ennél tekintély tisztelőbb, és ezzel nincs is semmi baj alapvetően, mégha sokszor érdemtelen tekintélyeket is tisztelnek. Neked tudomásul kéne venned, hogy amit te mondasz, az csak generációkon keresztül fog leszivárogni, te már valószínüleg nem éred meg, hogy az a fajta történeti szemlélet, amit képviselsz széleskörben legyen elfogadott. Türelem és alázat szükséges az ilyen munkássághoz.

MézesRozi 2012.11.28. 16:40:12

@Loxon:

szerintem egy kis krumplipüré is passzolna hozzá és a hússzafttal vékonyan megcsurgatni a tököt meg a kruplit. bár én azt is el tudnám képzelni, hogy aszalt szilvát baconba tekerve pitítani a máj mellett.

MézesRozi 2012.11.28. 16:41:26

@gloire:

" Dörner mint a "nyilas színház" igazgatója.."

látott maga már zsidó házmestert? mert az apja az volt.

Google 2012.11.28. 17:14:52

Cikkek a jövőből:
www.hvg.hu/itthon/20121127_bajnai_bizalom_helyreallitas

"Bajnai Gordon kiemelte: ma is sokan vannak, akik változást akarnak, hiszen akik 2014-ben erre voksoltak, nem azt a változást kapták, amelyben reménykedtek."

Bírom a hvg/Bajnai brutális őszinteségét.
Bizalmat helyreállítani pedig Bajnai nem egyhamar fog. Akik erre számítanak, azok nem ismerik ezt a népet.

Google 2012.11.28. 17:21:25

@ArmaGedeon:

Más szemüvegen keresztül nézzük a világot, de lebitangozni téged vagy mást, már elnézést, de nem fogok.

Sebastian Knight 2012.11.28. 17:26:20

"Gulyás Gábor, a Műcsarnok igazgatója lemond megbízatásáról, mivel a Műcsarnok mint épület január elsejével a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül, működésében pedig szintén fontos szerepet fog játszani az MMA."

www.litera.hu/hirek/a-mucsarnok-igazgatojanak-sajtokozlemenye

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 17:27:31

@MézesRozi: ezt nem tudtam, valahogy telepatikusan ráérezhettem . )

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 18:02:10

@Google: Világos, ezért bitangoztam le magam.

Üdv,
Cyrano :-)

MézesRozi 2012.11.28. 18:02:12

@gloire:
jaj. rosszul fogalmaztam, mint gyöngyösi. házmester volt az apja, de ki látott már zsidó házmestert? akkor ki nyitotta volna péntek éjjel a kaput a későn hazatérőknek?:)

szóval éppen nem hinném, hogy zsidó lenne.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 18:07:28

@gloire: Tévedsz. Én nem politikus vagyok, akinek népszerűnek kell lennie, szavazatokért kell udvarolnia. Petőfi természetesen írt szép verseket, hisz nagy tehetség volt. Magam is tudok jó pár verset mutatni a terméséből, amik jelzik, hogy mekkora bűn volt őt valakiknek beavatnia a felforgató, tromboló körök munkájába, igaz, ha nem teszik, ma nem ismernénk a nevét. Makovecz más, ő sose volt tehetséges. Viszont türelemmel, alázattal nem lehet tabukat döntögetni! Én egy faltörő kos vagyok és ez népszerűtlen, ezt tudomásul veszem. Makovecz esetén az áttörésre nem kell évtizedeket várni, Petőfi, Kossuth, az már más tészta. Természetesen én ezt tudomásul veszem, hiszen olvastam Zimándy egy Kossuthot helyrerakó könyvét, több, mint száz éve írta, még népszerű is volt vele (!), mégis azota nemzedékek sokaságát verték át a hamis hőskultusszal. Zimándy még pap létére se volt alázatos és türelmes, kertelés nélkül kimondta az igazságot. Aki kész volt ezt befogadni, hasznát vette, aki nem, az nem. így megy ez ma is. Nem az én dolgom a türelem, ez társadalmi munkamegosztás kérdése. Én hirdetem az Igét...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 18:11:23

@picur3ka: @tevevanegypupu:

"Nincs mirol vitazni. Zsido gyarmat vagyunk, pont."& "En hallottam a kommunizmusban, ahogy eliteltek az izraeli agressziot a malesztinek ellen, hallottam, ahogy az egesz orszagot a Szovjetunio kenyszeritette ostoba, embertelen eletmodra, nyilatkozatokra. hat ez a tegnapi detto ugyanaz..Hova kerultem te jo eg...):' --- írják.

Ez így van:-]

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 18:11:33

@Google: Azért érdekelnek a tények mondjuk Eszlárról?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.28. 18:13:18

@Loxon:

"Shyad = Falafel = Oleg" --- írja.

Vicces:-)

Csak azt nem értem, hogy ahhoz, amit ő csinál, minek három név:-D

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 18:17:42

@Arma Gedeon2: Nekem mindegy, ahogy érzed végülis.

@MézesRozi: Ne vicceljen már velem. Modjuk bizonygatni nem fogom - bár biztos vagyok magamban - de nekem ez is mindegy. Végülis. . )

Tehetetlen Dodó 2012.11.28. 18:18:07

@bbjnick: Az már csak hab a tortán, hogy annak idején a tévében kik is ítélték el heti rendszerességgel a "békés, baháti ahab államokat sújtó izhaeli aghessziót" - naná, hogy az Avar meg a Kulcsár.

Google 2012.11.28. 18:38:32

@Arma Gedeon2:

Amit itt már erről a témáról összeírtak volt, az nekem elég is. Bőven, még sok is.

Ami érdekesebb, az az, hogyan jut el valaki az elfogy az olajtól a nincsenek nagyságaink - a Habsburgokat kivéve - hirdetéséig.
De már ezt is üsse kő, az élet ezen is átlépett. Nem vagyunk egyformák, ennek ellenére a helye kinek-kinek megvan.

@Tehetetlen Dodó:
Erősebb személyiségek is meghasonulnának, ha egy élet alatt, két teljesen eltérő ideát kellene hirdetniük. Ne csodálkozzunk hát semmin.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 18:42:58

@Google: Igen, de te abba kötöttél bele, hogy szerintem Krúdy az eszlár-ügyben (is) gazember volt. Honnan tudod, hogy nem, ha nem olvastad?
Neked elég, hogy az illetőről utca van elnevezve, akkor már csak nagyság lehetett... A témánk nem a vérvád, hanem a szélsőséges konformizmus.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 18:43:49

@gloire: Most képzeld el, mit érnék el szelíd udvariassággal... Vagy bárki ilyen tevékenység során.

Tehetetlen Dodó 2012.11.28. 18:45:40

@Google: No, ez még az életük első felében történt...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 19:01:04

@Arma Gedeon2: Szerintem sokkal többet, de persze nem akarok tanácsokat osztogatni, inkább csak Google miatt, ő normális, és különben is az udvariasság, mint hangulati elem, tudod..

Sebastian Knight 2012.11.28. 19:17:52

"Ítélet van, bizonyíték nincs a Sanader–Mol-ügyben
Egy orosz olajbáró átutalt ötmillió eurót egy horvát oligarchának. A Mol megvesztegette Ivo Sanader exminiszterelnököt. A zágrábi bíróság múlt heti ítélete szerint az előbbi mondat ugyanazt jelenti, mint az utóbbi."

hetivalasz.hu/uzlet/izekre-szedjuk-a-bizonyitekokat-57713/

picur3ka 2012.11.28. 19:25:12

@Google:

Ezt a Hircsardarol masoltak? Vagy mar tenyleg elmult 2014?

picur3ka 2012.11.28. 19:35:29

@ArmaGedeon:

Katolikus iskolaba jarnak, en ugy olvastam. Goodlehivatkozni nem tudom.

picur3ka 2012.11.28. 19:52:47

@tevevanegypupu:

"hajlamos vagyok azt elhinni, hogy az egesz partok valoban egy tarsulat, akiket felosztottak okos emberek..te fogsz jobboldali, te baloldali, te liberalis, te meg probokator lenni..Ertettetek? Igenis ertettuk. na akkor nyomas, munkara fel..ehes proletarok.:)"

Haha. Sejtosztodassal szaporodnak. Demokracia kommunista modra. Toobpart-rendszer a la Sztalin. Hany kommunista part lehet egy orszagban?

picur3ka 2012.11.28. 19:56:34

@ArmaGedeon:

Nem leteznenek, ha nem igy lenne. Haidert pl. kinyirtak.

Sebastian Knight 2012.11.28. 19:59:00

"Építészeti kalandozás ... a November 26-án kultúrközpontként újranyitó Átrium Filmszínházban."
-
"Buda legszebb moziját a fasiszta háború földig rombolta."

index.indavideo.hu/video/atrium_felujitas

picur3ka 2012.11.28. 20:00:25

@gloire:

Izrael meg csak nem is NATO tag. Semmi epeszu logika alapjan semmilyen szovetsegesunk nem lehetne. Ugy, ahogy a szovjetek felszabaditottak, na ugy igen.

MézesRozi 2012.11.28. 20:23:42

@bbjnick:

ó, lesz ott még több nick is, ahol ezek nőttek:))

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.11.28. 20:38:22

Most, hogy már mindennel rendben vagyunk, azért mégis kérném, kedves tölgy, nyilatkozzon nekünk, akár rejtjelezve is. Mint magnum opusunk, ennyit nyilván kérhetünk ugye. A magnum áldomás, úgy érzem, későbbre halasztódik, de nem nagyon.

tevevanegypupu 2012.11.28. 20:46:07

@bbjnick:

Oleg , o biztos Falafel volt, Shyad is lehet, csak felvett egy olyan buzis stilust. Lehet, hogy a kgb-nel igy tanitjak..vagy a moszadnal?:)

Magyarorszag vezetoi mindig, minden alkalommal eladjak magukat es az orszagot, mindig a letezo legrosszabb fonokot valasztjak. Es ha az elso eladta, akkor a tobbi mar nem tudja visszavenni.

tevevanegypupu 2012.11.28. 21:07:13

@picur3ka:

Meg amikor kommunista part volt, akkor is sok agra szakadtak, gyuloltek es feltek egymastol, sot rettegtek. Hogy a rendszervaltas alatt a kommunistak hanyfele szakadtak az nem olyan nyilvanvalo, de lehetseges, hogy minden partban ott vannak. Es nem olyanokra gondolok mint mondjuk Pozsgai..

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 22:22:29

@S=klogW: Érdekes. Persze nagyon vidéki cikkecske, a helytörténész tudásszintje tán még egy ördögűző bloggerét is alig haladja meg... :-)

Érdekes ez:
"Haynau nyugodtan sétált Szatmár utcáin, talán félelembõl, talán közömbösségbõl vagy megbékélésbõl, nem érték incidensek. Szemben azzal, hogy külföldet járva többször is majdnem megverik, rákiabálnak, õrizet nélkül Nyugat Európába nem is teheti a lábát – csak a német területek, Bécs (itt díszpolgárrá is avatták) és Berlin biztonságosak számára –, Szatmáron nem éri semmiféle kellemetlenség."

Ennyit a "passzív rezisztenciáról" és az egy emberként Kossuthért rajongó Nemzetről...

A hiénázás a korban elég bevett retorikai fordulat lehetett gyűlölt ellenségeink megbélyegzésére, márminthogy mindenkinek a magáéra, egy példa ODAÁTRÓL:

Supka Géza, 1849:
"április 13-ra, tehát nem egészen egy hónap leforgása alatt teljesen megtisztította a Bácskát (...)
Azt persze el kell ismernünk, hogy Perczel nem szenteltvízzel viselte ezt a hadmenetét. Jelasics vörös köpenyes szerezsánjai és Knicsanin szerb gerillái jártak elöl jó példával, s így Perczelnek sem maradt más útja, mint a terror. Szentesen vészbíróságokat állított fel, melyek csak ott 45 embert, köztük asszonyokat is, főbe lövetett, Friedjung szerint pedig az egész délvidéki hadjárat alatt 299 szerbet végeztettek ki a vészbíróságok. Egy osztrák párti francia történész pedig, Blaise de Bury, az 1854-ben megjelent könyvében "hyéne de Kovilj"-nak rágalmazza Perczelt, s közben teljesen megfeledkezik az ellenség vérengzéseiről, amelyeket már az egész megelőző télen át a tehetetlen magyar lakosságnak el kellett szenvednie."

Szóval a mi veszett kutyánkat "rágalmazzák" hiénának, az övét teljes joggal hiénázzuk le...

Perczel döntő politikai érve forradalmártársaival folytatott vitáiban még 1848-ban, pesti rendőrfőkapitány korában ez volt, amit a "vitapartnerek" komolyan is vettek, nem tűnt tréfának: "Felakasztatlak!" (318.old.)

530.old.: "A radikális Beöthy Ödön" (Erdély teljhatalmú kormánybiztosa)
"Beöthy itt a Délvidéken általában a radikálisok által követelt erélyesebb politika híve és végrehajtója volt.Egy ízben például húszszekérnyi rácot szálljttatott be Szegedre, akiknek éppen csak annyi volt a bűnük, hogy rácok voltak. A katonai főparancsnok egyenes közbelépése mentette meg akkor ezeket a szerencsétleneket a kivégzéstől.
Beöthyt ettől fogva a kormány mint az erélyes kéz emberét tartotta számon (...)" s ezért nevezik ki Erdélybe kormánybiztosnak...

Sebastian Knight 2012.11.28. 22:23:03

A cigányszaddam meg az európai bizottságot plagizálta!

mandiner.hu/cikk/20121128_eb_novekedesbarat_adozast

picur3ka 2012.11.28. 22:47:57

@Sebastian Knight:

Minek linkelnek be Mandineres cikkeket? Ez peldaul semmit nem mond (jo, nem bontottam ki az osszes szavat) es az egyetlen nem letiltott kommentelo rajta 'nyugibb'.

S=klogW 2012.11.28. 22:48:25

"Céltartalékot képzett a Deutsche Bank a londoni bankközi kamatláb, a Libor manipulációjával kapcsolatos esetleges veszteségek miatt "

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/beismertek_birsagra_keszul_a_deutsche_bank_a_kamatbotrany_miatt.176365.html

hát ja, végülis lehet veszteségnek hívni a BÜNTETÉST ... undorító képmutató kufárok

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 22:49:19

@Arma Gedeon2: "Ennyit a "passzív rezisztenciáról" és az egy emberként Kossuthért rajongó Nemzetről..."

Szatmár zsidó város volt, nem is értem az a lázadó nép hogyan békélhetett meg a hiénával . ) Lehet, hogy érezték rajt a vérszagot, ez lehetett a közös pont? :D

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.28. 22:53:31

@gloire: Talán tudod, hogy Haynau a Halacha szerint teljes értékű zsidónak számított anyja révén, amire ő nyilván ügyet sem vetett. Ezt tudták volna a szatmári zsidók??? Biztos laktak ott keresztények is.

S=klogW 2012.11.28. 22:53:52

@Arma Gedeon2: @gloire: nagygécen állítólag zaklatták verbálisan (kosúton volt szó most haynauról a nagyéci árvízre való emlékezés mellékszálaként)

picur3ka 2012.11.28. 22:57:21

@gloire:

En is meg akartam ezt jegyezni, csak visszafogtam magam.

picur3ka 2012.11.28. 22:59:09

@Arma Gedeon2:

Osszefoglalom: hazamenekult.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 22:59:17

@Arma Gedeon2: Lassan áll össze a kép - csak még nem mered bevallani magadnak - a Habsburg projekt volt az igazi zsé projekt, talán hallottál róla, hogy Petőfit a pesti pilvaxista "NEM KELL ZSIDÓ" skandálással zavarta el, mikor az emancipáció mellett állt ki, bezzeg a zsé Haynau a legnagyobb biztonságban érezhette magát Szatmáron.

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.28. 22:59:57

Petőfit a pesti pilvaxista = Petőfit a pesti pilvaxista német forradalmi ifjúság

picur3ka 2012.11.28. 23:10:23

@S=klogW:

Viszont: a reszegek gyakrabban is serulnek meg.

picur3ka 2012.11.28. 23:12:23

@Tehetetlen Dodó:

Az semmi! Nagynenem meselte, hogy a haboruban az alkoholistak semmit nem kaptak el, ami korbejart.

picur3ka 2012.11.28. 23:13:21

@picur3ka:

Mondjuk, lehet, hogy senki nem csokolta meg oket.

picur3ka 2012.11.28. 23:15:05

@S=klogW:

Ugyan, a legtobb baleset otthon tortenik. Emberek meghalnak, hogy kiesnek az agybol, meg ilyesmi.

picur3ka 2012.11.28. 23:23:38

@Lavrentyij Pavlovics Berija:

"
@Google: alfi - komplett jósda
padilla - falafel
padilla - s=klogw"

Maga Alfi esetleg? (Jo 'whodonnit' kezd lenni.) Alfit mindenhol utaljak, ahol elkezd anyazni, szerintem. Ebben semmi josda specifikussag nincsen.

Padilla idonkent mindenkit/barkit anyaz, temperamentalis, semmi nagy jelentosege. Magam is szokok vele elni. (Marmint nem Padillaval.)

Felreertelmezi a dolgokat nagyon.

picur3ka 2012.11.28. 23:26:43

@Loxon:

Ciganykodik/zsidoskodik maga is, latja! Fizetest, fuh!

S=klogW 2012.11.28. 23:31:35

AG, kár hogy nem hallgatja a kosútot (neten megteheti)

most van egy beszélgetés valami vegyészmérnök borásszal: Martinovicstól Komoróczyig mindenféle név előkerült

az online hangtárból előkeresheti

picur3ka 2012.11.28. 23:34:09

@ArmaGedeon:

Mint a munkas-paraszt szovetseg.

S=klogW 2012.11.28. 23:56:11

mi újság Csoóri Sándorral?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 00:01:24

@gloire: Van olyan elmélet, mely szerint 48-at zsidók irányjtották. Pl. Marx. És Kossuthnak is volt egy összekötője a Központhoz, akit leküldtek hozzá Varsóból. Ezek parancsára kellett alkalmaznia Bemet és Dembinskit. Itthon pedig a frankista rabbik voltak nagyon aktívak a forradalomban. Szerintem tény. Haynau nem viselkedett zsidóként, bár frusztrálhatta származása tudata. Főleg, hogy uralkodói sarj létére húzhatta az igát a seregben.

atlantisotetseg 2012.11.29. 00:27:05

@tevevanegypupu: "Valami olyasmi lehet nala: ha nem szerettek, akkor megnezhetitek magatok, mert majd jol kitaposom a beleteket hogy szeressetek. "

Érdekes megjegyzés, mert ez egész pontosan leírja a zsidók taktikáját a palesztinokkal szemben (vagy ellen?).

Alfőmérnök 2012.11.29. 00:54:30

@picur3ka: Szerintem padilla sisso.

atlantisotetseg 2012.11.29. 01:22:42

Ha már listákról van szó, van lista a Fidesz/KDNPés honatyákról akik sárga csillaggal díszíteték magukat ?

picur3ka 2012.11.29. 01:35:46

@atlantisotetseg:

Az rasszista dolog lenne! Csinaljon listat a 'nazikrol', az OK, sot, meno!

picur3ka 2012.11.29. 01:39:09

@Alfőmérnök:

Ah, elfelejtettem, mit jelent. En nem beszelek zsido tolvajnyelvet magan es Topon kivul senkivel. Mi az a sisso, megint?

picur3ka 2012.11.29. 01:41:00

@gloire:

De sokat Grabowszkyzik mostanaban! Kulonos elfoglaltsag, vagy csak hobbi/esetleg veletlen?

Alfőmérnök 2012.11.29. 02:00:26

@picur3ka: elofolyoirat.blogspot.hu/2008/10/nnek-lenni-sisso-szerint.html

Gloire elmélete szerint ő a tölgyet a dékánjánál "feljelentő" Emlékezetkultúra nick.

picur3ka 2012.11.29. 02:03:59

@gloire:

Oh, anyam, nem is gondoltam volna, imadom! LOl!

picur3ka 2012.11.29. 02:06:34

@Alfőmérnök:

Hah, emlekszem mar. Mindent el tudok kepzelni Padillarol, kiveve, hogy no.

picur3ka 2012.11.29. 02:12:50

@picur3ka:

A holgyre gondol, nem Padillara ugye, mer' ilyent azert o se nem csinyal?

Csak pongyolan fogalmaz, kelmed?

tevevanegypupu 2012.11.29. 06:55:11

@atlantisotetseg:

Mindenesetre mikor a szerencsetlen, hulye es atvert palesztinok kezdtek eladogatni a foldjeiket a zsidoknak mindenfele igeretek fejeben, akkor a palesztinok meg nem gyuloltek oket, fogalmuk sem volt, mi lehet a lelkes foldvasarlo izraelitak fejeben es szivuk helyen.
Alfi nem povokator es valoszinuleg nem is zsido, csak szeretne bekerulni a Loxon-Padilla-Mezes Rozi tarsasagba nem csak itt a listan, hanem az eletben is. Es ez ugy tunik nem jon ossze..

tevevanegypupu 2012.11.29. 06:55:11

@atlantisotetseg:

Mindenesetre mikor a szerencsetlen, hulye es atvert palesztinok kezdtek eladogatni a foldjeiket a zsidoknak mindenfele igeretek fejeben, akkor a palesztinok meg nem gyuloltek oket, fogalmuk sem volt, mi lehet a lelkes foldvasarlo izraelitak fejeben es szivuk helyen.
Alfi nem povokator es valoszinuleg nem is zsido, csak szeretne bekerulni a Loxon-Padilla-Mezes Rozi tarsasagba nem csak itt a listan, hanem az eletben is. Es ez ugy tunik nem jon ossze..

tevevanegypupu 2012.11.29. 06:55:11

@atlantisotetseg:

Mindenesetre mikor a szerencsetlen, hulye es atvert palesztinok kezdtek eladogatni a foldjeiket a zsidoknak mindenfele igeretek fejeben, akkor a palesztinok meg nem gyuloltek oket, fogalmuk sem volt, mi lehet a lelkes foldvasarlo izraelitak fejeben es szivuk helyen.
Alfi nem povokator es valoszinuleg nem is zsido, csak szeretne bekerulni a Loxon-Padilla-Mezes Rozi tarsasagba nem csak itt a listan, hanem az eletben is. Es ez ugy tunik nem jon ossze..

tevevanegypupu 2012.11.29. 06:56:50

Mar megint haromszor ment..))))):

atlantisotetseg 2012.11.29. 07:20:33

@tevevanegypupu: Éppen csak rá kell lehelni a "Komment küldése" című gombra... :-)

S=klogW 2012.11.29. 07:43:15

nem parkinsonos maga? no meg az egérgombok érzékenységén is lehet állítani.

Alfőmérnök 2012.11.29. 07:51:11

@atlantisotetseg: Valószínűleg nem teve készülékében van a hiba. Egy gépről nem lehet ugyanabban az időben több kommentet küldeni (különben kiírja, hogy "két komment küldése között várnod kell egy kis időt"). Javasoltam már neki, hogy kérdezze meg a blog.hu-tól, hogy mi lehet ennek az oka.

Alfőmérnök 2012.11.29. 07:53:13

Szerintem ide kell a levelet küldenie:
kontakt@blog.hu

tevevanegypupu 2012.11.29. 08:01:45

@Alfőmérnök:

Megprobalom, kosz, de csak akkor kuld ilyen sokat egymas utan, ha elso levelet irok valahova.

@atlantisotetseg:

Szinte csak szemmel iranyitom..bar anno anyukam azt mondta, hogy ha merges vagyok, ugy tudok nezni mint egy lezersugar..:)

@S=klogW:

Lehetseges, meg nem vizsgaltak ebbol a szempontbol.

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 08:52:26

@Alfőmérnök: Ki tudja? Mindenesetre feltűnő, hogy vele - és általában csak vele - fordul elő rendszeresen.

Alfőmérnök 2012.11.29. 09:00:32

@Tehetetlen Dodó: Kipróbáltam, hogy mi van, ha az egérrel nagyon gyorsan kattintok egymás után többször a küldéskor. Csak egyszer küldi el.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 09:07:16

@atlantisotetseg: Ez bizony fontos kérdés. Ha lesz legközelebb valami demokratikus választás-féle, a kampányban szerintem az illetők sárga csillagos képei ellepik majd az utcákat...

S=klogW 2012.11.29. 09:07:35

@Alfőmérnök: ez attól függ:

nem a gyors kattintástól függ, ha az első kattintás átvitele valamiért késik és és a második kattintás más útvonalon hamarabb eléri a szervert, akkor kétszer fog megjelenni a komment

S=klogW 2012.11.29. 09:08:35

@S=klogW: ilyen persze jellemzően az az eset, amikor a felhasználó is észleli a frissülés késést és kis idő elteltével mégegyszer kattint

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 09:08:39

@atlantisotetseg: csakis az izraeli-amerikai kettős állampolgárokra gondolhatott!

MézesRozi 2012.11.29. 09:15:36

@tevevanegypupu:

amíg csak másfél percenként remeg egyet-egyet az ujja, addig azért nagy aggodalomra a parkinsonnal kapcsolatban nincs ok. lehet, hogy simán eddig tart, amíg a tudjukki rááll a postafiókjára:))

tevevanegypupu 2012.11.29. 09:39:44

@MézesRozi:

Hat az ember azt hiszi, hogy itt nyugodtan levelezget, aztan kiderul, hogy figyelik. Soha nem gondoltam volna.:)

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 09:41:36

@Alfőmérnök: Velem ritkán megesik, szándékosan viszont sosem tudom reprodukálni a jelenséget.

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 09:42:12

@tevevanegypupu: A Nagy Testvér mindenkit figyel!

tevevanegypupu 2012.11.29. 09:42:39

@Tehetetlen Dodó:

A kis laptomoat Franciaorszagbol kaptam a gyermekemtol ket eve. Nagyon kis szuper joszag, nekem pont eleg. Soha, sehova maganlevelezesben (mar amennyiben magan lehet ez itten az interneten) nem megy ketszer semmi. Csak a blogokon. Szerintem jo a stilusom es nagyon erdekeseket irok, ezert sokszorositjak.:)

tevevanegypupu 2012.11.29. 09:43:18

@Tehetetlen Dodó:

Meg vagyok nyugodva, ugy orulok, ha vigyaznak ram;

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 09:46:33

@tevevanegypupu: Repetitio est mater studiorum!

MézesRozi 2012.11.29. 10:06:46

@tevevanegypupu:
lássa, lássa, mi lenne magával nélkülem?:DDD

tevevanegypupu 2012.11.29. 10:16:43

@MézesRozi:

Bizony, ez igy van. Maga bator kislany.:)

kill004 2012.11.29. 10:34:14

Jájj, jájj! Rásszizmus! Drága testvéreink a gyermekvédelmi támogatást(!!) Erzsébet- utalványban kapják e hónaptól! Be is próbálkoztak, cigaretta(!), alkohol(!), benzin(!) vásárlásával. Nem sok sikerrel. Azóta köcsög a kormány.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 10:50:41

@jose maria padilla: Hülyeség. A szocializmus úgy jött létre, hogy a Rend szétverésére kultikus okból szervezkedők először mintakapitalistaként nagy vagyonokat raboltak össze, aztán ebből finanszíroztak különféle felforgató mozgalmakat. (néha látszatra rendpártiakat is, mint Hitler, dez aeleve fogyóeszköznek volt szánva.) Miközben megvalósult szörnyszülöttük, a szocialista tábor, a Nyugat szférájában egyéb módszerekkel romboltak tovább, majd felszámolták kommunista projektjüket, hogy a nyugaton előbbre jutott nem politikai egypártrendszerű rombolás bejöhessen ebbe a skanzenbe is. Szóval mégsem hülyeség, amit ír, csak pontatlan fogalmazás. A szocializmusban semmi jó nem volt, csak volt még rosszabb kiadása is a világrombolásnak. Ami jónak tűnik visszanézve, vagy per pillanat még létezően, az nem a szocik-komcsik műve, csak itt nem pusztítottak olyan gyorsan egyes dolgokat.

S=klogW 2012.11.29. 11:05:49

holnap a hajjad jiszráelben munkásőr guszti nyilatkozik

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.29. 11:29:51

@jose maria padilla: Ez még egy elfogadható cikk, mert csak egy bájos (és a maga szintjén fontos) aspektust említ, de amikor ebből ideológiát gyártanak, és elkezdenek északkoreákkal szövetkezni, ott gáz van.

Egyébként azt hiszem, hogy a nyugat „önmagától” még a libdem vonalán sem jutott volna ide (persze ilyen „önmagától” sosem volt, és minden tudatosan halad), ha nincs az EU-EP-Hágai Bíróság stb. ereje, ha maradnak a „nemzetállamok” szintjén, és nem kezdik el bedobni a legelképesztőbb emanci-ideoógiákat.

Néhány országban azért még van olyan, hogy szó nélkül kidobják, aki nem oda való. Olaszországban például előfordul. Finnországgal kapcsolatban is mondanak ilyesmit. És amit ott megtesznek, azért a berlini falon innen már országos „rasszizmus”-hisztéria, EU-interpellációk és amerikai cikkezés lenne, ott meg természetes, sőt elvárt. Persze ezek már csak maradványok, az irány és a végkifejlet nem kétséges.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:30:17

@jose maria padilla: @ArmaGedeon: valóban jó, szellemes, és igaz, de van benne egy önellentmondás. Ami ma a németeknél megy, az is leírható egyfajta szocialista rendként. Mert beteg rend az is, de rend. Berlinen és talán Hamburgon kívül nemigen ágyaz meg az utcán a hajlékony sehol Németországban ma sem, mert ugyanúgy elviszi a rendőr, mint a kádári időkben. Az un. öncenzúra jelensége, a lakásba bezárkózó társaságok, az egyenvélemény, mindegyik ebbe az irányba mutat. Valahol máshol van a kutya elásva.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:36:04

@Loxon: Olaszország egészen furcsán viselkedik. Az északi részeken nagyobb a fegyelem és így a határaikra is jobban odafigyelnek, például a kelet-európaiakat igencsak bizalmatlanul kezelik. Mindeközben délről tankerekkel szállítják a kis vékony fekete emberkéket mint a narancsot és semmi jele, hogy ennek az áradatnak útját tudnák, vagy egyáltalán akarnák állni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.29. 11:40:30

Nemrég hallottam a legújabb baromságot: nők is akarnak mozdonyvezetők lenni. Hát fene a hülye vágyaikat, ez már közelít a traktoroslányhoz, csak most maguktól.

És az a legnagyobb vicc, hogy közben sírnak a munkanélküliség miatt. A munkanélküliségnek három nagy oka van:

1. nem oda való emberek töltenek be minden elképzelhető hivatalt
2. „esélyegyenlőség”-kreálás
3. dolgozó nők

Nem mintha egyáltalán minden férfinak „dolgoznia” kellene, főleg bármit és napi 8 órában. Dehát a kommunizmusnak vannak olyan arcai, amit már semmilyen „rendszerváltás” nem fog megkérdőjelezni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:45:57

@Loxon: Nézd, idősebb korunkra lehet, hogy acélos izomzatú leszbi gárdák fognak járőrözni a józsefvárosban, rózsaszín karszalaggal a karjukon, és a kis cigó suhancok tőlük fognk a legjobban rettegni :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:48:05

@kill004: "a gyermekvédelmi támogatást(!!) Erzsébet- utalványban kapják..."

Ez kb. hanyad része lehet egy átlagos hátrányos helyzetű család segélyeinek?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 11:52:45

@Loxon: A munkanélküliségnek van egy elég ritkán említett oka, szerintem elég hangsúlyos pedig: a számítógép.
Én a '90-es években harmad-negyed magammal végeztem el ugyan azt a munkát, amit ma itthonról egyedül intézek. Minden munkakört egy-egy szoftver helyettesít. És ezért még a tömegközlekedést, a postát, vagy a futárszolgálatot is ritkábban veszem igénybe.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.29. 11:58:03

@gloire: Hát igen, a gépesítés. Végülis ez az 1. kategóriába illik: nem oda való DOLGOK töltenek be hivatalokat. :}

S=klogW 2012.11.29. 12:25:25

@Loxon: "Nem mintha egyáltalán minden férfinak „dolgoznia” kellene"

mit kellene csinálniuk? kommentelni? :)

S=klogW 2012.11.29. 12:29:21

@Loxon: olaszország esetében az arányok olyanok, hogy amit megtesznek, az csepp a tengerben: ha kicsit utánakeresget kiderül, hogy olaszország a nyugati európa emberkereskedelmi központja

Alfőmérnök 2012.11.29. 12:38:26

@jose maria padilla: Pozsonyi egy buta fasz. Írja azt, hogy a '68 utáni demokráciákkal van a baj, nem "a" demokráciával. Mert amit leír, abból csak ez következik.

Tündér_Lala 2012.11.29. 12:50:13

@gloire: A kutya ott van elásva, hogy Németország megszállt terület. Fokozatosan adagolták a felforgató ideológiákat és aki nyilvánosan ellene szólt, azt lenácizták. Ott pedig ennek más jelentősége van, rettegnek tőle.
Ha ez nem lenne a német társadalom vasvillával kergetné a 68-asokat az anyjukba.
Inkább a svédek az érdekesek, ahol ilyen kényszer nincs. Vajon ez hogy sikerült így.

Tündér_Lala 2012.11.29. 12:53:28

@Tündér_Lala: Hzzátartozik, hogy az egyébként fontos és hasznos zöld témát a szélső libik lenyúlták. Az emberek még mindig a zöldet látják bennük, pedig már rég nem azok.

tevevanegypupu 2012.11.29. 12:53:45

@S=klogW:

Elni kellene. Kenyelmesen, nyugodtan, szerenyen de jol.Europaban sajnos nemigen lehet. Eszak-Afrikaban meg lehetett valamelyest, de a globalizacio most teszi tonkre azt is.

tevevanegypupu 2012.11.29. 12:56:08

@Loxon:

Ez a noi mozdonyvezetes azert mar nem olyan mint a 424-eseke volt anno. Bar hogy ettol miert kovetkezik majd valami noi onmegvalositas, hogy beul egy kis uvegkalickaba es furikazik egy gomb nyomogatasaval Budapest es Miskolc kozott, azt nem tudom.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:03:01

@tevevanegypupu: "Bar hogy ettol miert kovetkezik majd valami noi onmegvalositas..."

Elsősorban egy igen komoly, bőven az átlag feletti fizetés következik belőle. Az pedig megkönnyíti az önmegvalósítást. Ez lehet az ok . )

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:03:47

Összenő, ami összetartozik:

index.hu/belfold/2012/11/29/az_egyutt_2014_is_tuntet_a_nacizmus_ellen/

"Náciellenes tömegtüntetést tartanak vasárnap délután háromkor a Kossuth téren Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő parlamentben elhangzott náci kijelentései miatt. A demonstráción beszédet mond Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az MSZP részéről Mesterházy Attila pártelnök, az Együtt 2014 mozgalom részéről pedig Bajnai Gordon volt miniszterelnök is. Felszólal Ungvári Tamás, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke is. A tüntetésen fellép Hernádi Judit és Somló Tamás, a rendezvény moderátora Bombera Krisztina lesz.

A Tömegtüntetés a nácizmus ellen elnevezésű demonstrációt eredetileg az Alapítvány kezdeményezésére a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezi a Facebookon, de csütörtökön bejelentette csatlakozását az Együtt 2014 is."

Mért pont a Likud testvérpártja ne tüntetne Együtt Jeruzsálemért...

Leskelődő 2012.11.29. 13:09:08

Ahá... akkor én a tömegtüntetés egyik résztvevőjével találkozhattam tegnap közterületen. Önelégült képpel, szövetkabátján sárga csillaggal nézegetett körbe-körbe, ellenőrizve hogy elég nagy feltűnést kelt-e.
(Nem keltett.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:10:39

@Tündér_Lala: Amíg gazdaságilag és kulturálisan nagyobb befolyásuk van Európában, mint amiről 70 éve csak álmodtak, addig úgy tűnik megfelel nekik. Legalábbis egy széles rétegnek biztosan. A második világháborús rombolás utáni újjáépítést tulajdonképpen tekinthetjük egy zöldmezős beruházásnak, amivel megnyerték a háborút végsősoron, megnyerték a szén és acél szövetség örve alatt. A rivális gépipart kiütötték, a francia autógyárak bezárnak, a németek bővítenek. Lassan eljön az ideje a kulturális/társadalmi váltásnak, egyfajta visszatérésnek is, abból lesz majd a nagy balhé. Ha lesz persze. Nem vagyok jós . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 13:14:44

@ArmaGedeon: Kérjük a megfejtést (Erstey és Novák talán összejátszanak?) :

"A Jobbik lemondásra szólítja fel Ertsey Katalint, mert állítása szerint az LMP-s országgyűlési képviselő Novák Előd Jobbik-alelnök írásbeli kérdésére úgy nyilatkozott, izraeli állampolgársággal is rendelkezik. Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, elfogadhatatlan, hogy az LMP-s politikus eddig ezt "eltitkolta". Ertsey Katalin azonban válaszában azt írta: izraeli-piréz állampolgár és magyar állapolgárságát pénzért vette jelöltsége előtt."

hvg.hu/itthon/20121129_Jobbik_Ertsey_mondjon_le_mert_izraeli_all

tevevanegypupu 2012.11.29. 13:32:21

@gloire:

A fenebe..hat tenyleg. A fizetes. Hogy errol mindig megfeledkezem.:)

tevevanegypupu 2012.11.29. 13:36:30

@ArmaGedeon:

Rogan es UngvaryiTamas egy forumon? Meg a vegen ez a hulye fidesz tenyleg elveszti a valasztasokat 2014-ben. Erre persze nem gondolnak most esztelen kapkodasukban.Vagy lehet, hogy tul sokan erintettek a kettos allampolgarsagban?

tevevanegypupu 2012.11.29. 13:39:14

@gloire:

Hogy Ertsey milyen vicces.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 14:14:58

@gloire: gyanús ez a Novák... Persze Ertsey ránézésre jogosult az állampolgárságra, a kérvényhez elég fényképet csatolnia és az ügyintézők nem is bajlódnak az anyakönyvi kivonatokkal...

KI tud infót, hogy milyen családi kapcsolat van E. Katalin és E. Attila ismertebb épíész között?Jól rémlik, hogy ők elvált házasok?

Tündér_Lala 2012.11.29. 14:16:04

Régi nevén palesztin magyar állampolgár. Ma izraelli magyar állampolgár. Később izraelli_1 izraelli_2 állampolgár.
Ha valaki olvasta ma Bartus cikkét, igen hasonlit arra amit a világban a palesztinekről elterjesztettek.
Én is vicceltem, mint Ertsey.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 14:20:34

@gloire: Novák vagy egy elszabadult hajóágyú hülye, vagy tényleg erre van utasítása:

""Bár sajnos életszerű, hogy az LMP képviselője izraeli állampolgár, leveléből nyilvánvalóan tudtam, hogy válaszadási kötelezettsége alól ilyen polgárpukkasztással akar kibújni. Én azonban képviselői eskümet komolyan véve tájékoztattam a nyilvánosságot nyilvánvaló hazugságáról, s magyarázkodjon ő, ha akar. A jelek szerint már Ertsey Katalin is minimum cikinek érzi az izraeli állampolgárságot, mely fejleményt örömmel fogadok. A Simon Perez izraeli államelnök által meghirdetett felvásárlásunk kapcsán legalább olyan morbid humorizálni, mint amilyen az MSZP-s politikusbűnöző Zuschlag János elhíresült vicce volt a Terror Háza előtt a hidegben, miszerint a zsidók legalább nem fáztak, amikor állítólag 'befűtöttek' nekik" - áll a jobbikos képviselő szó szerint idézett közleményében."

Ezt a barom sztorit előszedni és rákenni a Jobbikra, miközben eddig ez egy komcsi sara volt... Mintha direkt igazolni akarná a nácizást.
Lehet, hogy amint meglátta E.K. válaszlevelében az "Izraeli állampolgár" kifejezést, az izgalomtól el se tudta olvasni az egészet és rohant leadni a hírt a Távirati Irodának???

S=klogW 2012.11.29. 14:31:53

mellőzött hiányszakma: malakológus

malacology in general is still greatly understaffed in its research efforts. For example, there is no living malacological expert who can properly identify all the species of Onchidiidae (about 143 species). There are also not enough malacologists studying freshwater snails.

en.wikipedia.org/wiki/Malacologist

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 14:41:46

@S=klogW: Nem csoda. A húsgyárak csődbe mennek, alig van már malac az országban, akkor malacológus se kell... :-)

Leskelődő 2012.11.29. 14:56:49

@ArmaGedeon:
Inkább testvérek lehetnek:
epvalasztas2009.lmbtszovetseg.hu/politikusok/ertsey-katalin
Katalin azt írja, csupa építész közé született.

Ertsey Attila
www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2397
"Szüleim és két nagybátyám is építészek"

De mért érdekes ez?

abandi 2012.11.29. 15:29:53

@Leskelődő:
Kösz a tirpákos képet, azaz!

abandi 2012.11.29. 15:35:51

@ArmaGedeon:
Őööö...izé: Állítólag a Sarkalatos-törvényekben elfelejtették a likudosok megváltoztatni a kettős-állampolgárságra vonatkozó szabályokat és az ezzel járó judeojogállami intézkedéseket...
Vannak még problémák a rencerben, drága olvtársak!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 15:35:58

@Leskelődő: Mert ő mondta M. Imre temetési beszédét (meg OV). Feltűnően sok a piréz vonatkozás a néhai nagy organikus életműve körül...

abandi 2012.11.29. 16:04:14

@ArmaGedeon:
"Ezt a barom sztorit előszedni és rákenni a Jobbikra, miközben eddig ez egy komcsi sara volt... Mintha direkt igazolni akarná a nácizást. "
Ezt nem értem...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 16:11:03

Ó, szegény perzsák:

"...A televízió idézte az iráni haditengerészet parancsnokát is, aki kiemelte, országuknak folyamatosan szüksége van a legfrissebb haditechnikai fejlesztésekre..."

index.hu/kulfold/2012/11/29/turkiz_tengeralattjaroval_erosit_iran/

Annyira friss fejlesztés, hogy konkrétan egy évszázadot késtek vele:

www.xray-mag.com/files/German_UC-1_class_submarine.jpg

"SM UC-42 was a German Type UC II minelaying submarine or U-boat in the German Imperial Navy during World War I. On the 10th of September of 1917..."

www.xray-mag.com/content/intact-german-ww1-uboat-found-ireland

(Vagy ez valami dezinformációs trükközés, amit simán el is lehet képzelni, mert ez így több mint komikus)

abandi 2012.11.29. 16:24:39

@gloire:
Nem adhat mindenkinek Angela atom tengeralattlárót...
(A japcsik tengerész kamikázéi ilyesmiket használtak...)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 16:36:43

@abandi: Hát ez az, ezeknek azokkal az új német cucokkal kéne felvenniük a harcot? Fogadni mernék rá, hogy a most megtalált 95 éves - szintén - német technika is jobb volt már ennél . ) Most már biztos vagyok benne, ez csak elterelő projekt, ez nem lehet komoly.

abandi 2012.11.29. 16:47:45

@gloire:
Halovány emlékeim vannak az irak-iráni háborúról(Alajos közvetítette), na ott kérem hitvány harcimorál uralkodott...
Egyébként a néhai Spektrum tv-n egy volt ruszki tiszt is megerősítette az arabok cigánymentalitását.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 16:54:00

@abandi: a perzsák ugye nem arabok, és a különbség a kettő közt elvileg pontosan az ilyesmi dolgokban volt mindig is szembetűnő. Az irak-iráni háborút is pont a fegyelmezett harci morálnak és az önfeláldozó magatartásuknak köszönhetően nyerték állítólag, a fegyverzetük szarabb volt, mint Iraknak.

abandi 2012.11.29. 16:56:56

@gloire:
A hormuzi-szorost lezárni nem kell félnetek jó lesz...
Remélem van bringája, vagy egy fasza téli bakancsa!

abandi 2012.11.29. 16:59:14

@gloire:
A cigányok és a zsidók meg nem hunok.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.29. 17:08:52

@Alfőmérnök: pozsonyi ponfix jól mondja. a demokráciának nevezett szarhalommal általában van baj.

abandi 2012.11.29. 17:12:54

@gloire:
Az iszlám vallás tartja össze (és osztja meg -szunnita/síta-) az egész angolszászok által kreált, nemzetiségektől szabdalt térséget...
Orosz és kínai támogatás nélkül semmi esélyük sincs.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.29. 17:16:31

női mozdonyvezetők? hát nem tudom. ehhez talán túl gonoszak és célratörőek a nők. amióta gyereket tologatok, tapasztalom, hogy a félig a zebrán lévő gyerekkocsit kövérgázzal kikerülő autósok kilencven százaléka nő. ezek hetven százalékában, hátul be van szerelve a gyerekülés. eddig csak simán bonyolult volt a nők részének a vezetés, a megosztott figyelemre való képesség genetikai hiánya miatt, most már a gonoszságuk is leplezetlenül eluralkodik rajtuk vezetés közben. hogy egy mozdony vezetőállásában mit művelnének, nem tudom :)

abandi 2012.11.29. 17:21:03

@jose maria padilla:
Két szoptatás között néha ír egypár sort az Újvilágrendről álmodott naplójába és elégedetten kacsint a fakultfoncsorú intim-borotválkozótükrébe, ha megvalósul belőle valami?!

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 17:31:35

@gloire: Ne becsülje le az iráni mini-tengeralattjárót. Képes 300 km/h-nál gyorsabb torpedók, gyakorlatilag víz alatti rakéták kilövésére. Ezek a kavitáció nevű jelenséget használják ki, amikor a vízben gyorsan haladó test körül légbuborék alakul ki, a torpedó/rakéta így tulajdonképpen a buborékban halad. Ez bizony nem 1. vagy akár 2. világháborús technika, a szovjetek kezdték fejleszteni a 70-es években.

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 17:33:30

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: (Illetve szuperkavitáció, merthogy a buborék az egész test körül alakul ki és tartós.)

abandi 2012.11.29. 17:37:38

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
Nem tudják megvédeni a tengerpartjaikat, kikötőiket.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 18:16:31

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Hallottam erről, de ez a kis szappantartó azzal volna felszerelve?
Az megnyugtató. Allah szakállára mondom, kicsit megijedtem . )

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 18:38:34

@gloire: Állítólag azzal. A SZU felbomlása után a kínaiak állítólag vettek pár szuperkavitációval működő Skval torpedót a kazahoktól, aztán a technika valahogy megtalálta az útját Iránba. De nem ellenőriztem személyesen. :) Az is elég lehet, ha mások elhiszik az irániaknak, hogy van ilyenjük. Ha pedig sakkban tudják tartani a Perzsa-öböl tankerhajó-forgalmát, az komoly ütőkártya. Egyébként a Perzsa-öböl olyan sekély, hogy a rendes méretű tengeralattjáró kellemetlenül érzi magát benne. Oda inkább ilyen zseb-tengeralattjáró kell.

Némi on-line szakirodalom:

www.globalsecurity.org/military/world/iran/ghadir.htm

www.nti.org/analysis/articles/iran-submarine-capabilities/

abandi 2012.11.29. 18:40:42

@bbjnick:
semjénnek annyi!
Rendezzük át a nyilatkozatot, értelem szerint:
"Az egyetemi életben megszokott módon számtalan közös kutatást folytattam hallgatóimmal, a vallásszociológia terén is, így ebben az esetben is.
Szemben a november 26-án a HVG-ben napvilágot látott inszinuációval, a Valóság c. folyóiratban 1993-ban megjelent tanulmányom saját szellemi termékem.
Sem ekkor, sem máskor soha nem vettem át sem szövegeket, sem részleteket sem jelölten, sem jelöletlenül diákok munkáiból.
Aki ezzel ellenkezőt állít, az tárja elő bizonyítékait és legyen kész a megvédésükre a független magyar bíróság előtt."

Várjuk meg semjén nyilatkozatát(a vadászidény elmúltával)...

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 18:50:52

@Alfőmérnök: Ugyan, a demokrácia az olyan, mint az UFO: mindenki beszél róla, de még senki sem látta élőben.

abandi 2012.11.29. 18:51:14

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
kezdődik?
"Megerősítve: egész Szíriában leállt az internetes forgalom"
kuruc.info/r/4/104726/

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 18:52:08

@jose maria padilla: " hogy egy mozdony vezetőállásában mit művelnének, nem tudom"
Kanyarogni biztosan nem tudnának.

S=klogW 2012.11.29. 19:06:54

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:

a torpedó nem kifejezetten egy area denial fegyver, inkább a víz alatti akna

abandi 2012.11.29. 19:07:28

@Tehetetlen Dodó:
Azért akadhat megoldhatatlannak tűnő feladat:
"Autót hagytak a sínen, nekiment a vonat"
index.hu/belfold/2012/11/29/autot_hagytak_a_sinen_nekiment_a_vonat/

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 19:10:47

@Tündér_Lala: Ja. A németeket, kiváltképp a nyugati oldalon 65 éve masszírozzák. Az sem véletlen egyébként, hogy a neonácik keleten sokkal erősebbek és hangosabbak, ennek oka szerintem, hogy beléjük nincs annyira beleoltva az állandó önostorozási kényszer, mert a kommunizmus évtizedei alatt ők voltak a "jó" németek, akik a fasisztákat eltipró dicsőséges Szovjetúnió fegyvertársaivá lettek.
Amúgy megfigyeléseim szerint a németek kényszer-píszíje meglehetősen törékeny eredmény: egyrészt igaz, amit Pozsonyi ír, magukra csukják az ajtót és megbízható társaságban ki merik mondani nem-píszí véleményüket is (vicces, hogy negyedszázaddal ezelőtt pont az NDK területén kellett így eljárniuk és befüggönyzött ablakok mögött nézni a nyugati tévét), másrészt bizonyos tudatmódosítók hatására (2 Doppelkorn és 4 Altbier) még félig-meddig nyilvános helyeken (lásd: vidéki sörözők különtermei, Stammtisch-ei) is felharsannak bizonyos tiltott melódiák.
(Berlin és pár nagyváros persze ugyanolyan liberálbolsevik píszí-terror alatt áll, mint Bécs vagy Budapest, de hát lassan ez számít normál állapotnak a nagyszerű, szabad és toleráns Ajrópában).

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 19:11:54

@abandi: Mondtam én, hogy nem bírnak kerülgetni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.29. 19:12:17

@ArmaGedeon: Vajon csak Rogán ennyire komcsi, vagy mások is támogatják ezt a Fideszből?

S=klogW 2012.11.29. 19:13:27

@Loxon: nem a komcsi, hanem a másik lesz a megfejtés :)

S=klogW 2012.11.29. 19:13:57

@Loxon: @S=klogW: könnyű a belvárosban elluxuskurvulni

abandi 2012.11.29. 19:19:18

@Loxon:
Meg kell számolni a sárga csillagosokat!

S=klogW 2012.11.29. 19:26:49

@Tehetetlen Dodó: esetleg sárga tengeralattjáró? :)

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 19:29:16

@abandi: Nem érdekel, hogy mit írnak az arabdrukkerek. Az én érdeklődésem legfeljebb "szakmai" jellegű (fegyver- és háborúbuzulás :)). Meg autótulajdonosi (olaj- és benzinárak, ugye). Hívatlan vendégként nem fogok minden egyes zsidózásért vagy kuruc-idézésért Alfi-stílusú kirohanással válaszolni (ő ugye meghívott vendég, mint kiderült! figyelsz, Alfi? :)), csak finoman jelzem, hogy az nekem nem kóser. :)

@S=klogW: "oil denial" fegyvernek azért elég jó :)

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 19:32:37

@Tehetetlen Dodó: Amikor a víz alatt 200 csomóval "repül" a szuperkavitációs torpedó a 15 csomóval haladó tankerhajó vagy a 40 csomóval haladó hadihajó felé, akkor mindegy, hogy zseb-tengeralattjáróról jött-e.

S=klogW 2012.11.29. 19:35:39

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: magának nincs taktikai-stratégiai érzéke, főhadnagy elvtárs?

nem egy tanker lángabaorítása a cél, hanem a tankerforgalom blokkolása: ha torpedóval fenyegetőznek hát azt vagy hajlandól bevetni elszennyezve az egész persza öblöt, vagy nem, de ha eleve ott csücsül az akna, akkor a tanker eleve nem indul neki a szorosnak

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.11.29. 19:38:20

@S=klogW: A cél nem a tankerforgalom blokkolása, hanem az, hogy az amcsik elhiggyék, hogy adott esetben Irán kész és képes lenne blokkolni a tankerforgalmat, s így inkább ne is akarjanak "adott esetet" előidézni.

abandi 2012.11.29. 19:41:22

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
Kavitációs torpedó...na persze, meg repülőszőnyeg-bombázó!

Tehetetlen Dodó 2012.11.29. 19:49:25

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy: Óh, távol álljon tőlem, hogy lebecsüljem ezt a harci eszközt, csupán eszembe jutott a híres zsebcirkáló.

abandi 2012.11.29. 19:50:53

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
Ezekkel a műanyagból készült, szonáros-távirányításos ketyerékkel simán megtehetnék. Egyébként már csak max. kínába indíthatnak tankereket, hála az össznépi-demokratikus vesztegzárnak...

abandi 2012.11.29. 19:54:49

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
Nana, ne izéljen mán'!
(Egyébként a II.VH kezdetét egyesek a Japán-Kínai (+Amcsi embargó)háborútól számolják!)

abandi 2012.11.29. 20:12:18

@abandi:
"Őööö...izé: Állítólag a Sarkalatos-törvényekben elfelejtették a likudosok megváltoztatni a kettős-állampolgárságra vonatkozó szabályokat és az ezzel járó judeojogállami intézkedéseket...
Vannak még problémák a rencerben, drága olvtársak! "

Pardon, tévedtem:

"Péterfalvi Attila "az utóbbi napokban elmérgesedett politikai vita kapcsán" felhívta a politikai élet szereplőinek figyelmét arra, hogy az ilyen adatok kiadására a képviselőket és az állami tisztviselőket nem lehet kötelezni. Már önmagában az erre való felszólítás is az emberi méltóság sérelmét vetheti fel. "

Sebastian Knight 2012.11.29. 20:17:50

"Anyagyilkosságért elítélték, majd felmentették
...
A Debreceni Törvényszék pénteken bizonyítottság hiányában felmentette a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatti vád alól Schönstein Sándort, a 2007 húsvétján meggyilkolt Balla Irma fideszes önkormányzati képviselő fiát. Az ügyben ez volt a harmadik ítélet ... miért mentette fel most Schönstein Sándort ugyanaz a bíróság, amely korábban édesanyja különös kegyetlenséggel történő megöléséért 12 év fegyházra ítélte"?

hetivalasz.hu/itthon/het-kerdes-het-valasz-57753/

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 20:41:38

Furcsa. Mintha Schmittesedne az ügy..

"Az ELTE társadalomtudományi kara háromtagú bizottságot állít fel Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozata ügyében. A miniszterelnök-helyettes üdvözli, hogy az ELTE lehetőséget ad a diplomamunkájával kapcsolatos vádak végérvényes tisztázódására. "

abandi 2012.11.29. 20:46:28

@Sebastian Knight:
Valamit, valamiért!
"Demokrácia van: félmillió forintnyi "segélyt" kapott eddig a kulcsi családirtó, ráadásul hamarosan szabadulhat..."

További részletek: kuruc.info/r/2/103980/#ixzz2Ddua7qzS

abandi 2012.11.29. 20:55:53

@ArmaGedeon:
Szegény néhai konzulens...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 21:15:38

@abandi: tényleg nem bizto, hogy ez hiányzott neki...

S=klogW 2012.11.29. 21:19:21

@ArmaGedeon: vajon melyiküket akarják inkább elvágni?

abandi 2012.11.29. 21:27:23

@S=klogW:
ismerkedjen meg a Dögkeselyűvel (duna tv, most)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.29. 21:37:15

@S=klogW: már csak az internetről kell leszokni... :-)

S=klogW 2012.11.29. 21:41:12

@ArmaGedeon: férfias szívatás hetedíziglen?

tevevanegypupu 2012.11.29. 21:45:13

@abandi:

Kivancsi lennek ha egy magyar-irani allampolgarsagu kormanytag lenne, akkor mi lenne?

tevevanegypupu 2012.11.29. 21:45:13

@abandi:

Kivancsi lennek ha egy magyar-irani allampolgarsagu kormanytag lenne, akkor mi lenne?

tevevanegypupu 2012.11.29. 21:45:13

@abandi:

Kivancsi lennek ha egy magyar-irani allampolgarsagu kormanytag lenne, akkor mi lenne?

picur3ka 2012.11.29. 21:49:06

@ArmaGedeon:

Ok adtak ki? Baj van vele? Oket ki vizsgalja? Meg az alkotmany mustardozo 'ugyvedet'?

picur3ka 2012.11.29. 21:50:36

@tevevanegypupu:

Teve, ennyire ne legyen kivancsi, a vegen meg megtudja!

tevevanegypupu 2012.11.29. 21:58:38

@picur3ka:

Nem erdekel am kulonosebben. Amig a fidesz ilyen cirkuszt csinal az ugybol, egyszerubb azt gondolni, hogy a kormanyban sok izraeli-magyar allampolgar van es kesz. De azt azert nem szeretnem megerni, hogy Orban-Gyurcsany-Mesterhazi-Bajnai kez a kezben tiltakoznak majd egy kozos nagygyulesen az antiszemitizmus-rasszizmus ellen. Pedig a dolgok erosen afele haladnak.Mindenesetre azt remelem, hogy a mostani nagygyulesen legalabb Roganon nem lesz sarga csillag..

eN 2012.11.29. 21:59:13

kisszínes: "The number of gay and bisexual men being diagnosed with HIV in the UK reached an "all-time high" in 2011"
www.bbc.co.uk/news/health-20526380

abandi 2012.11.29. 22:03:01

@tevevanegypupu:
3 a magyar igazság, egy a ráadás:
Daher Pierre Született Libanon
1960.
Nemzetisége libanoni
Foglalkozása orvos, politikus

S=klogW 2012.11.29. 22:03:22

itt járt egy meteor

Alfőmérnök 2012.11.29. 22:05:02

@jose maria padilla: @Tehetetlen Dodó: Svájcban még közvetlenebb a demokrácia, mint általában Európában, oszt mégis kibaszott nagy rend van.

S=klogW 2012.11.29. 22:06:52

@Alfőmérnök: épp csak a mecsetek szaporodnak

tevevanegypupu 2012.11.29. 22:08:09

@abandi:

Tenyleg, hat ot el is felejtettem.Gondolom akkor mindegyik masik is nyilvanossa teszi az allampolgarsagait.:)

Leskelődő 2012.11.29. 22:09:44

@abandi:
Micsoda marhaság, hát nem a hüvelygombájukat kellene bevallaniuk. Szégyenlik valamelyik állampolgárságukat? Ciki nekik?

Ráadásul forog a neten ez az állítólag Jóri András (volt) adatvédelmi biztos által írt állásfoglalás, mely azt mondja, kötelesek lennének bárki számára megadni az állampolgárságukra vonatkozó adatot:

Az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) AB határozata szerint „…az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők és más közszereplő politikusok alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb; különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának.” A kettős állampolgárság az adott személy számára nemcsak több jogosultságot, de esetleg több kötelezettséget is jelent, mely utóbbiak teljesítése befolyással lehet képviselői feladatai ellátására is. Ennyiben olyan személyes adatról van szó, amely a köztevékenységgel összefügg.

A képviselők esetében a kettős állampolgárságra vonatkozó adat nem tekinthető kizárólag a magánélet részének, az ilyen adat nyilvánossága nem sérti az érintett magánszféráját, személyes integritását, ezért nem indokolt a személyes adatok védelmére vonatkozó, az Alkotmányban és az Avtv.-ben lefektetett szabályok alkalmazása.[1][1]

Az Ön által felvetett kérdésre a válaszom tehát az, hogy az országgyűlési képviselők kettős állampolgárságára vonatkozó adat az Avtv. 19. § (4) bekezdése körébe tartozó, közérdekből nyilvános személyes adat. Ez azt jelenti, hogy a képviselők állampolgárságára vonatkozó tájékoztatást az ilyen adatot kezelő szervek és maguk a képviselők mint közfeladatot ellátó személyek is kötelesek bárki számára megadni.

Budapest, 2009. április

Üdvözlettel:
dr. Jóri András"

picur3ka 2012.11.29. 22:11:06

@gloire:

Az ujsagirok gyakran nem tudjak, mirol beszelnek. Altalaban se, de katonai terminologiaban kulonosen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 22:14:21

@tevevanegypupu: Valamikor, jó fél, vagy egy éve már felvetettem itt, hogy egy Orbán-Mesterházy nagykoalíció egyáltalán nem elképzelhetetlen 2014-től. Főleg, ha az LMP projekt kipukkad. Mindenesetre az biztos, hogy jobbikos miniszter soha nem lesz, egy se! Ha jól emlékszem nagyon kétkedő hozzászólások érkeztek rá. Pedig milyen jól jönne az a kis konszolidáció. Mint Ausztriában hosszú évtizedekig: nagykoala > béke és nyugalom > antifasizmus.
Csak a jólét hiányozna hozzá . )

abandi 2012.11.29. 22:14:56

@Leskelődő:
dr jóri és dr péterfalvi megküzd a jogállamisággal magyarmaton "hitük" szerint...

tevevanegypupu 2012.11.29. 22:22:52

Ma voltam egy eloadason, ket kolto beszelgetett egymassal. Az egyik rendezte sajto ala Hamvas Bela egyes irasait, a masik pedig az irodalmi ujsagjaban irt rola sokat. Jartak is a lakasan, az egyik mar csak az ures lakasban, amit kezdtek kiuriteni, a masik meg talalkozott Hamvas felesegevel, sok kis anekdotat meseltek..Aki az ures lakasban jarkalt, latta a mar soha tobbe nem hasznalt iroasztalt, a tintasuveget, a konyhaban a konyhaszekreny fiokjaban az evoszkozoket, aztan a lestrapalt furdoszobat, a felig lecsupaszitott konyvespolcokat, a smicisapkat az egyik fotelen, alig varta, hogy kimehessen ebbol a halott lakasbol. Utana a rossz hangulatat csak fokozta, hogy a kis foldalattival kellett mennie, ez is nyomaszto volt, hogy egy ures, regen elhagyott lakasbol a fold alatt kozlekedve jut el a Vorosmarti terre..a sugarzo napfenybe, a vidam nyari ruhakba oltozott nok es ferfiak koze..A masik, aki meg a feleseg altal lakott lakasban jart es beszelgetett "Kato nenivel" egeszen mas erzesekkel tavozott ugyanabbol, de a meg elo lakasbol. Mindket kolto felsofokokban beszelt Hamvasrol, de latszott ez a hangulati arnyalat - a ket talalkozas kulonbozosege, a hiany es jelenlet - es gondolom be is folyasolta oket mikor Hamvas munkassagaval foglalkoztak. Ez persze csak mellekszal volt, igazabol az egik kolto uj koteterol beszelgettek.

picur3ka 2012.11.29. 22:26:25

@ArmaGedeon:

Na, helyes, mindet atiranyitani Izraelbe, ahogy igy jol osszegyultek!

Kibaszott faraszto nepseg, szorakozzanak veluk ott.

tevevanegypupu 2012.11.29. 22:28:09

@gloire:

Konyorgom probaljon valami szebbet vizionalni..:))

@picur3ka:

Spanyolorszaghoz kellene csatolodnunk, nekem tulajdonkeppen a Bourbonok szimpik, foleg Juan Carlos..bar ami azt illeti o is eleg antifa, sikeresen megakadalyozott egy francoista puccsot. :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 22:39:31

@Leskelődő: " A kettős állampolgárság az adott személy számára nemcsak több jogosultságot, de esetleg több kötelezettséget is jelent, mely utóbbiak teljesítése befolyással lehet képviselői feladatai ellátására is. "

Pl. lehet a másik állam hadseregének tartalékosa, miközben mondjuk a magyar parlament honvédelmi bizottságának alelnöke, stb.

Leskelődő 2012.11.29. 23:03:05

@Arma Gedeon2:

Már megint kiderített valamit Kossuthról?

(Nehogy válaszoljon! :I )

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 23:06:01

@abandi: csak nem erre gondolsz:

hirszerzo.hu/hirek/2008/2/19/57381_a_zsidosag_egyik_szinfoltja_izraelita_muhel

""A zsidóság egyik színfoltja" - izraelita műhely Semjén Zsolt pártjában"

" A konzervatív és vallásos zsidóság számára kíván műhelyt teremteni a KDNP pártalapítványának keretében létrejött "izraelita műhely". Semjén Zsolt szerint a közös keresztény-zsidó értékeken alapuló társadalomszemlélettel akarnak foglalkozni a mai Magyarország problémáival. Semjén számít a támadásokra, de nem foglalkozik velük. A lépés napok óta foglalkoztatja a médiát és a zsidó közélet résztvevőit.
Meglepődést váltott ki az a napokban megjelent hír, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt "izraelita műhely" létrehozására készül. A Magyar Nemzet idézte Semjén Zsolt korábbi nyilatkozatát, miszerint a "hiteles és rabbinikus zsidó hagyományt és értékeket a KDNP képviseli", "

Lehet, hogy a szakdoga és a kisdoktori megírásának módszere is csak a hiteles és rabbinikus zsidó hagyományt és értékeket képviseli... :-)

Leskelődő 2012.11.29. 23:07:35

@jose maria padilla:
Drága őrmester úr, örülök, hogy Magát még látom (pl. tevvtont és osbornt már elvitte a nagy fekete autó), ezért megvilágítom Magának ezt a rejtélyt:
azért kell a nőknek mozdonyvezetőnek állni, hogy a fiúk végre naphosszat kedvükre bámulhassák magukat a kirakatüvegekben. :P

"Múltkor manikűröshöz akartam beugrani, nem jutottam hozzá, mert egy huszonéves fiú körmeit polírozta, kozmetikusomhoz is rendszeresen járnak arcot masszíroztatni fiúk, s a ruhaüzletekben is egyre több a műgonddal válogató férfi. Mi ez, ha nem az erősebbik nem elgyengülése?"
mandiner.hu/cikk/20121129_lotte_ferfiak_elnoiesedoben

abandi 2012.11.29. 23:09:40

A Jobbiknak minden demokratikus, igazságszerető honpolgártól elnézést kell kérnie!
Legyen az cigány, vagy nem cigány!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 23:14:43

@Leskelődő: régi sztori. (amikor a katonák elhaladnak a bokor mellet, a csaj kiugrik: Jaj, ne erőszakoljanak meg! :-) )

regi.zsido.com/books/chaszid/legenda.htm

"Rabbi Móse Teitelbaum neve különben nagy tiszteletnek örvendett még nem zsidó körökben is. Jellemző erre nézve egy általánosan ismert, nagyon bájos, s kedves legenda:

Nagy hazánkfia, Kossuth Lajos anyja, aki zsenge korú gyermekében máris feltűnő képességek jeleit vélte fölfedezni, egyszer elhatározta, hogy nagy titokban elmegy az újhelyi cáddikhoz, s esedezni fog, hogy áldja meg a fiát. – Aznap a cáddik egyre említette a környezete előtt: "vegyétek tudomásul, hogy ma nagy vendég lesz a házamban." – Az emberei kíváncsian várták, s találgatták: ki is légyen ez a cáddik által előre bejelentett előkelő vendég, honnan jöhet, micsoda egyéniség is az? – Végre, úgy estefelé, jelentik a cáddiknak, hogy egy keresztény nő vár az előszobában egy kisfiúval, s bebocsáttatást kér. A cáddik parancsot adott, hogy az asszony csak várjon a külső nagy teremben, a gyermeket ellenben azonnal hozzák elébe. Amint behozták a gyermeket, a szent rabbi ünnepélyesen fölemelkedett a székéből, s azt mondotta: "Bárúch hábbá!" – (Áldott legyen az érkezett!) – Aztán ölébe vette a gyermeket, jól megnézte néhány percig, s hangosan recitálta a Zsoltár 60:6. versét:

"Tisztelőidnek zászlót adál, melyet felemeljenek az Igazság kedvéért, széláh!" Folytatólag hozzátette még: "Nagy ember váljék belőled, ne légy soha ellensége Izráelnek!"

A körülállók nagyon elcsodálkoztak a cáddik talányszerű szavain... Ekkor így szólott a környezetéhez: "Ez a gyermek valaha nagy és híres ember lesz, amilyen nem nagyon gyakran születik, s biztos vagyok abban, hogy nemesen fog gondolkodni, s nem lesz soha zsidó-gyűlölő, ezért is jött hajlékom árnyékába."

S az újhelyi cáddik eme jóslata később aztán be is vált.

Magyarázatul még csak azt kívánjuk hozzáfűzni ehhez a bájos Kossuth-legendához, hogy az újhelyi cáddik által a Kossuth fejére olvasott zsoltárversben előforduló "koset" szó héber betűelemei a magyar Kossuth-szó mássalhangzóival teljesen egyeznek."

A legenda valóságmagva lehet talán, ha Kossuth-mama valóban látogatott haszid cádikokat a kis Lajos fogantatása idején, elgondolkodtatóak az öreg KL emigrációs képei, tudjuk, a fajtajellegek sokaknál idősebb korban rohamosan előjönnek:

mek.oszk.hu/01900/01903/html/cd7/kepek/c2083pe94254.jpg

mek.oszk.hu/kiallitas/kossuthhangja/html/kepek/kossuth_arckep_nagy.jpg

Kész Mózes:

mek.oszk.hu/01900/01905/html/cd8/kepek/tortenelem/to105nkm190.jpg

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 23:16:07

@Leskelődő: viszik a mai fiatalemberek a női borotvákat is...

abandi 2012.11.29. 23:26:35

@Arma Gedeon2:
Heló-heló, ne kapkodjunk! Menjünk csak szép sorjában:
"Rákóczi nagyfejedelmünk, valamint királyaink Dávid-háziak voltak"
hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=59659

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.29. 23:30:27

@Arma Gedeon2: Ismerős, és talán már te is linkelted itt. Azt mond meg nekem, ezeknek mi értelme:

"...ne légy soha ellensége Izráelnek!..."

"...s nem lesz soha zsidó-gyűlölő..."

Mármint annak fényében, hogy zsidó volt. Egy zsidó rabbi, egy zsidó kisgyereknek ezt ugyan miért mondaná?
Egy keresztelőn elképzelem a papot (lelkészt), hogy aztmondja a gyereknek: sose legyél keresztény gyűlölő.
Kossuth valóban zsidós idős korára, azért furcsa ez, már régen eszembe jutott, szerinted?

picur3ka 2012.11.29. 23:31:55

kuruc.info/r/4/104743/

Mink hogy szavaztunk vajon?

Mit tippelnek? Vagyis a magukfajtaink.

Leskelődő 2012.11.29. 23:35:07

@Arma Gedeon2: @Alfőmérnök:

Hi-hi, a borotván csöppet sem csodálkozom, a gyantázás eléggé fájdalmas.

Ismerik a vasúti lámpamúzeumot? Idén jártam ott, pöpec. Maga a gyűjtő mutatta be, nagyon élvezetesen.
www.vasutilampamuzeum.lks.hu/magyar.htm

picur3ka 2012.11.29. 23:35:35

@Arma Gedeon2:

Nem nez ki zsidonak, szerintem. Engem inkabb az idos Kodalyra emlekeztet.

Esetleg a szakalla megzavarja magat?

aZOK A ZSIDOK AKIK NAGYON EGYFORMAN KEZDENEK KINEZNI IDOS KORUKRA, MIND UGY NEZNEK KI, MINT sOROS.

Bocs. Ezt egyre tobbet csinalom...

abandi 2012.11.29. 23:39:44

@gloire: Kossuth Lajos 1851-ben (dagerrotípia)

picur3ka 2012.11.29. 23:41:06

@Loxon:

Elarulok egy titkot: szexualisan rettenetesen izgato vonatozni. Ezert akarnak mozdonyt vezetni.

picur3ka 2012.11.29. 23:42:47

@gloire:

Ez hamarabb is megtortenhet.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 23:42:49

@gloire: szerintem a legenda, amely egyébként két változatban létezik, a másikban a cádik kigyógyítja a kis Lajost a torkgyíkból, mesébe burkoltan, összekacsintóan azt hozza a magukfajták tudomására, hogy "Kossuth nekünk dolgozott". Talán azt az infót is rejti burkoltan, hogy "közülünk való volt".
Gyanús. Azt tudni kell a kabbala történetének minimális tanulmányozása után, hogy egy ősi, visszatérő motívum, hogy a Választott Nép egy ismeretlen fia Megváltóként lép fel és azt hirdeti magáról, hogy ő leteszi trónjáról az adott birodalom fejesét. Pl Abulafia azzal ment a római pápa székhelyére, hogy leteszi trónjáról a pápát, később Sabbatáj Cví azt hirdetve ment Sztambulba, hogy leteszi a szultánt és ő kerül a helyére.
Ugyanis a zsidó Messiásnak a keresztényi felfogással ellentétben alapvetően evilági, POLITIKAI funkciója van!
Ebből jön a kabbalista körök sokévszázados forradalomszervezése.

Vessük össze ezt az alapvető, ősi kabbalista hagyományt azzal, hogy a 19. század legelején a Galíciával határos egyik legfőbb kapu-megye székhelyén, nagy haszid cádikok székhelyén megszületik egy fiúcska, aki látszólagos fiatalkori bukás után mesés karriert csinál a politikában láthatatlan kezek (titkostársaságok) segítségével. Majd hatalma csúcsán leteszi trónjáról az uralkodót és maga kerül a helyére (kis időre, az igaz, de Abulafiának és Sabbatáj Cvínek ennyi se sikerült, igaz, a pápa meghalt, mire Abulafia odaért) és persze a koronát is fejére próbálja, meg magával viszi.
Ez a kabbalista politikai hagyomány egy tipikus sztorija, ráadásul sikersztorija!

Kérem a Nobel-díjat! Loxon? :-) (nem viccelek, zseni vagyok! :-) )

S=klogW 2012.11.29. 23:42:54

@picur3ka: Martonyi bejelentett délelőtt, hogy tartózkodni fogunk.

picur3ka 2012.11.29. 23:44:22

@gloire:

Kerdezze e-mailben, foglalt ember, sokat harcol a megelhetesert 4 gyermekkel cigany kornyeken...

picur3ka 2012.11.29. 23:45:31

@S=klogW:

Gondoltam, mint a hollo dolog. Jo ez a hollo, a csoka meg cigany.

picur3ka 2012.11.29. 23:49:51

@Arma Gedeon2:

Ugyan, ezeket az esemenyek utan talaljak ki. Maga ilyen con-artist mesemondo aldozat csupan, mint a hatfajas gyogyito ordoguzo ciganyasszony esetei, akit nem reg kitoloncoltak az orszagbol.

Sok ilyet tud mondani Falafel meg Topo is, mintha konyvbol olvasnak, hogy asszongya: a vodortegla felemelese. (Kill004 ezt jobban tudja idezni, ilyen cigany sztori jellegu szovegek, a hawaii szederpalinkafozes, etc, etc.)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.29. 23:55:16

@picur3ka: Ne tessék engem ilyenekkel egy lapon említeni...

picur3ka 2012.11.30. 00:05:34

@eN:

Ez nem olyan erdekes, mint az, hogy Mo-on ennek ketszerese van igy diagnosztizalva lakossag aranyosan es sokkal gyatrabb altalanos felmeresi rataval.

S mi kozben erre a leendo ketkedoknek googlereferenciat kerestem, ezt talaltam. David-csillag jeloli a fovarosunkat. Tudnak maguk ilyen kartografiai jelet?

hivinsite.ucsf.edu/global?page=cr03-hu-00&post=1

Ez most azt jelenti, hogy Pesten van az osszes erintett regisztralva, tessek mondani? Vagy ez is csak egy ilyen masik beteg pesti mozgalom?

picur3ka 2012.11.30. 00:06:55

@Arma Gedeon2:

Nem is mernem! Csak azt mondom, hasonlok aldozata kisse. Ezek a tortenetek az esemenyek utan szulettek. A tobbi csak korites volt.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.30. 00:10:47

@picur3ka: Elnézést kérek. Beavatatlannak beszéltem olyanról, ami csak megzavarhatja... :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.30. 00:12:03

@picur3ka: Nem DÁvid-csillag, pentagram. Tán használatos kartográfiai jel.

picur3ka 2012.11.30. 00:19:16

@Arma Gedeon2:

Nincs mama humoranal. Lazitson!

Alfőmérnök 2012.11.30. 00:19:47

@Leskelődő: Kár, hogy már nincs köztünk a némafilmkedvelő elGabor, kíváncsi lennék a véleményére; nekem ez az egyik kedvenc némafilmem:
www.youtube.com/watch?v=ncapCvkPgVw#t=10m44s

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 00:22:18

@Arma Gedeon2: Ez ragyogó összefoglalás, igaz is lehet, el is fogadom, minimum egy Nobelt megérdemel (mellé egyet csokiból is), de a kérdésemre nem válaszolt. A szöveg nem azt mondja, hogy "Izráel nagyja leszel.." vagy mittudom én, hanem egyértelműen utal a goj származásra, miszerint ne legyen zsidó gyűlölő. Ebben benne van, hogy akár lehetne is az, mint sok másik goj. A másik részlet - ami eléggé megerősítő jellegű, hogy mindjárt két ilyen részletünk is van - az izrael ellenséget említi (itt az égi izraelről lehet szó, ugye), az is pontosan ezt állítja, hogy mivel nem zsidó, szinte predesztinált a zsidó és izrael ellenességre, de ő annyira kiváló kisfiú, és annyira nagy ember lesz, hogy nem esik ebbe a bűnbe, sőt...

A szöveg magyarul csak ezt jelentheti. Tehát nem egy ismeretlenként kezeli a választott népből, hanem egyértelműen idegenként. Ezért fura, hogy valójában tényleg zsidós időskorára. Valószínű, szegről-végről lehetett benne valami, ezért a jellegzetes vonások. Ebből én két értelmes következtetést tudok levonni:

1. A szöveg utólagos hamisítás. A hamisító zsidó volt és magyaroknak szánta a szöveget. A célja az, hogy Kossuth zsidóbarát ténykedését egy mesés legendával megerősítve tálalja a magyar/goj közönség elé, és ezzel a zsidógyűlölet ellen próbáljon meg hatni Kossuth általánosan elfogadott tekintélyét felhasználva. A hamisító tehát egyszerűen eltagadja Kossuth származását, és gojként állítja be (ez a valószínű).

2. A szöveg igaz, és bizonyítja Kossuth goj származását. Ebben az esetben rosszul itéljük meg az arcvonások alapján.

Egy dolog biztos: Kossuth zsidóságának bizonyítására ez a szöveg nem alkalmas, sőt annak ellentmond.

Én megelégszem egy Kossuth díjjal :D

BZ1975 2012.11.30. 00:27:11

@Arma Gedeon2: miert, hogyan kell nemzsidosan kinezve, megoregedni?

picur3ka 2012.11.30. 00:29:37

@Arma Gedeon2:

Nem tan, hanem az, csak viccelodtem - mondjuk szerintem igen vitathato a hasznalata a multjat tekintve -, de en egy senki vagyok ehhez.

"The apprehension of the subconscious symbolism at first sight is relatively simple. To have illustrated a church by a
cross or a mosque by a crescent is so natural that very few people will not understand the symbolic. In that case, the
difficulties come from the possible ambiguous interpretation. For instance, the pentagram (figure 1) is one
of the oldest symbols, used since the prehistoric man. For the druids it is a symbol of the God, for the Jews
– the Pentateuch, but during the Christian Middle Ages, it is recognized as “a devil cross”. In the ancient
Babylon, it was a sign of the happy return home and it was worn as an amulet. Among others nations it
kept away from demons and it was adopted as a symbol of the security (Koch 1930, p. 14). At the same
time the pentacle star was one of the symbols of the Communism (in red color), but it is used by the American army (in
blue). Therefore, in one side it is necessary the symbolic to be well known, before the symbols are used, in the other
side, they need to act upon the reader, it demands some knowledge from him/her. The ambiguity of some of the
symbols makes them very dangerous for usage. In the example with the pentagram, it is not felicitous to be used at the
politics or religious context but it must be used its traditional cartographic symbolic, to illustrate countries’ capital cities
(figure 2.)"

www.uacg.bg/filebank/acadstaff/userfiles/publ_en_426_Cartographical_Simbolic.pdf

picur3ka 2012.11.30. 00:35:02

@BZ1975:

www.aradszkiandras.hu/o-nem-a-jogaiert-kialtott-hanem-a-kotelesseget-kereste-puspoki-mise-erden/kalkuttai-terez-anya-02/

Marhara fickonak nez ki, mondjuk, de a cigoknak ettol jobb taktikajuk van 40 evesen meghalnak, kesz. Az elmeletgyartok uzleten kivul vannak.

picur3ka 2012.11.30. 00:41:47

Ez vicces, mint a cigany utcahaboruk.

kuruc.info/r/1/104697/

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.30. 00:45:54

@Arma Gedeon2: Ez még egy fontos kiegészítés az elmélethez:

A kabbalai hagyományban alapvető, hogy a Hősnek (Megváltónak) küldetése teljesítése előtt beavatási próbatételképpen át kell mennie a Másik Oldalra (Sitra Ahra) a Gonosz Birodalmába, csábításnak, kísértésnek van kitéve, ha nem állja ki a próbát, a pokolra kerül, ha kiállja, mehet teljesíteni küldetését. A csábítást a Zóhár Samael és Lilith kettősével szimbolizálja, az előző a hatalom, a pénz megfelelője lehet, a másik erotikus jellegű kísértés. A Zóhárban (és a Bibliában) Jákob van kitéve ilyen próbának, Stuart Goldberg a kabbalista Mickiewicz Ősök-je III. részében Konrád esetében elemzi ezt a párhuzamot.

Jó példa erre Sabbatáj Cví utólag hívei által törvényszerűnek magyarázott áttéérése az iszlámra, nála ez volt a kihagyhatatlan kirándulás A Gonosz Oldalra.
Kiváló példa a séma alkalmazására Petőfi János vitéze, ahol a vándorútjára induló Jancsi egy sötét erdőbe téved (a Gonosz Birodalmába!), ahol a rablók tanyáján próbának van kitéve: először halállal fenyegetik, nem ijed meg, de az igazi kísértés a sok arany, kincs csábítása, ha beáll közéjük, részesülhet belőle. (és elkárhozik) Kiállja a próbát, de később találkozik az erotikus kísértéssel is a nejéül felajánlott francia királylány személyében. (aki nincs igazán felruházva Lilith ördögi jellegével, de az erotikus csábítás a hatalom ígéretével kombinálva megvan). Ezt a próbát is kiállja, tehát átjuthat a Másik Partra, teljesítheti küldetését és üdvözül.
(A sztoriban semmi rossz nem lenne, sőt szép is, kivéve, hogy Petőfi egy beavatott értelmezés szerint belerejtette a mesés utazásba a pentagramot, a kor felforgató mozgalmainak jelképét.)

A Kossuth politikai figuráját (sejtésem szerint) felépítő kabbalista hátterű körök "beavatási" technikáját a múltkor materialista racionális szemüvegen át magyaráztam: a forradalmi eszmékkel telített ifjúnak súlyos erkölcsi botlások elkövetésével kellett egyrészt bizonyítania gátlástalanságát, másrészt zsarolhatósági alapot nyújtania, amivel Gazdái élete végéig kontrollálhatták (miután pénzzel, titkostársasági kapcsolatokkal kimentették a bajból, már az övék volt szőröstül-bőröstül).

Csakhogy a sztori tökéletesen értelmezhető kabbalai misztikus nyelvezettel is: a Politikai Megváltó szerephez, akinek küldetése a földi történelem keretén belüli, az Uralkodó letaszítása a trónról és a helyére ülés, a Választott Nép hatalomba segítése, először át kellett mennie a Másik Oldalra, a Baloldalra, a Gonosz birodalmába, ki kellett állnia a kísértést, a pénzét (Samael? a lázadás árva áldozatai bora árának elsikkasztása, az Andrássy-birtok pénzének elsikkasztása, kártyaadósságok) és az erotikusat, Lilithét (a két Andrássy grófnő tiltott szerelme). Hogy hétköznapi logikával nem állta ki a próbát (nem úgy, mint Kukorica Jancsi, Petőfi javára legyen mondva...), az ne zavarjon minket, mert hétköznapi logikával Sbbatáj Cví se állta ki, a kabbalistákat ez mégsem zavarta...
A frankistáknál is úgy értelmezik a Szent Bűn, a Bűn Általi Megváltás fogalmát, hogy a bűnt el kell követni a Megváltás elősegítésé érdekében!
A lényeg, hogy ÁTMENT A GONOSZ OLDALÁRA, tehát indulhat teljesíteni küldetését, trónfosztani a kabbalisták sokévszázados ellenségét, a katolikus birodalom császárát...

A Kossuth-sztori, mint tipikus kabbalai Megváltás-történet!

atlantisotetseg 2012.11.30. 00:53:19

Ahogy öregszünk, mindannyian jobban hasonlítunk a zsidókra - vajon miért ? :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 01:02:48

@Arma Gedeon2:

Egy rabbi arról prédikált hitfeleinek: hogy
Kossuth az a Messiás, akire eddigelé vártak. Mert
a hagyományok könyvében a többi ismertető-
jelek között ez is meg van írva:
"Enne neve lészen hatszázhatvanhat."
S aztán kiszámítá.
"LVDVIg CossVth
Ez annyi mint=DCLVVVI=666."
Hitték-e ezt a zsidók vagy nem? Annyi bizonyos,
nagyon ragaszkodtak hozzá. ...

Jókai Mór/Emléksorok/Napló 18487-49-ből

(ezt most, az eredeti tördeléssel gépeltem be)

:D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 01:06:56

@Arma Gedeon2: "a Hősnek (Megváltónak) küldetése teljesítése előtt beavatási próbatételképpen át kell mennie a Másik Oldalra (Sitra Ahra) a Gonosz Birodalmába...2

"Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni..."

atlantisotetseg 2012.11.30. 01:07:58

Gratula palesztinok! Nem értem Mo. miért tartózkodott a voksoláson...

mno.hu/kulfold/palesztina-elsopro-tamogatassal-nyert-uj-rangot-az-ensz-ben-1121254

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 01:13:45

@atlantisotetseg: azé, hogy ne mondják, hogy antiszemita ország vagyunk má megin. elég eccerű.

S=klogW 2012.11.30. 01:18:36

@atlantisotetseg:

azt hiszi poén, de az időskori akromegália (fülek, orr megnagyobbodása) részlegesen hozzájárulhat, bár ez csalóka, hiszen pl. a megnagyobbodó fülek csak látszólag és felületes szemlélésre tűnnek úgy mintha lentebb lennének

picur3ka 2012.11.30. 01:19:51

@atlantisotetseg:

haha! Ezert kutak meg a Briteket:

"Németország nem fogja támogatni a palesztinok ENSZ-képviseletének nem tag megfigyelő állami státust biztosító határozattervezetet a világszervezet közgyűlésének csütörtöki ülésén – jelentette be a német kormány szóvivője korábban. Nagy-Britannia szintén szerdán közölte: akkor támogatja a palesztinok kérését, ha garantálják, hogy visszatérnek a tárgyalóasztalhoz, és nem nyújtanak be keresetet Izrael ellen a Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC)."

Nem sikerult.

BZ1975 2012.11.30. 01:27:03

@Arma Gedeon2: nincs taskas szemed, nem kopaszodsz es nincs szakalad? : )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 01:37:33

@BZ1975: Ne haragudj, de ez olyan izé.. értelmetlen. Ez nem gyűlölet, vagy utálat kérdése, egész egyszerűen egy hétköznapi dolog. Itt Magyarországon a zsidó arc egészen elüt a nem zsidókétól, nagyon jelegzetes dolog. A szép nőknél is, a jóképű, jókiállású fiatal zsidó férfiaknál is, de az öregeknél méginkább. Mi ebben az extra?

BZ1975 2012.11.30. 01:46:47

@gloire: pl. dulledt szemek es nagy orrok elofordulnak nem zsidoknal is, de a zsidok jelentos reszere sztem ez jellemzo. no meg az eros szorzet, de ez mar deli, mediterran tulajdonsag.

picur3ka 2012.11.30. 01:48:23

Ez non ugy hangzik nekem, minden nemzetit kicsuvaznak a kormanybol, a mandiner kutyafaxa.

www.origo.hu/itthon/20120613-lemondott-szocs-geza-kulturalis-allamtitkar.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 01:54:04

@picur3ka:
Szőcs, az erdélyi zsé, Vagy Gulyás (aki a műcsarnok éléről mondott le) a debreceni zsé, mint nemzeti? Kicsit igen, mindkettő, mint Kossuth. Gulyás helyére épp most kerül egy nem olyan. Én sokmindent vitatok a Gedeon elméletében, de egy dologban nagyon igaza van. Itt gyakorlatilag senki nem tudja, ki kicsoda.

picur3ka 2012.11.30. 01:54:42

A comment on the Economist(of the progresszija, felvilagosult demokrata nep korebol/ megolunk mindenkit, ennyi):

"To Hungarians, Marton is no surprise. To the Jews, European Christians are no surprise. But with Israel being one of the strongest nation in the whole world (able to destroy any enemy, wherever it hides), the Jews are finally in a position to laugh at Christian antisemites and spit in their face with brio.

One can have lots of fun reading the ridiculous comments posted by those professional losers that would like to blame the Jewish people for all their failures. As it happens, the trick will not work any longer - shmocks! But please keep on posting: it makes my day, believe me."

picur3ka 2012.11.30. 01:56:46

@gloire:

Az biztos. Szocsrol nem voltam biztos, hogy zs, de gondoltam. Viszont, nem olyan jol nez ki a huzas egyelore.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 02:04:53

@picur3ka: Szőcs pont azért volt abba a pozícióban, mert egyfajta puffer volt a liberális értelmiség felé. Az volt a szerepe, hogy szót értsen velük, lévén maga is zsidó. Sajnos a legsúlyosabb figurákkal próbálkozott. Például a Sorstalanság című film producerével.

"Tavaly nyáron a HírTV Célpont című műsora foglalkozott azzal, hogy a figyelmeztetések ellenére bűncselekménygyanús ügyekben is érintett producerekre bízná a kulturális államtitkár a több száz millió forintba kerülő Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál rendezését. A műsor szerint "Szőcs Gézának többen is arra hívták fel a figyelmét, hogy a főszervező egyesület két filmes producere, Barbalics Péter és Neményi Ádám gazember, kezdeményezésüket mégis támogatja az államtitkár".

Szőcs haverjai:

static.nol.hu/media/picture/51/98/60/000609851-5291-400.jpg

picur3ka 2012.11.30. 02:15:24

@gloire:

Maganak elhiszem. Orulok, ha megnyugtat barki, kulonben is, csak felhuzom magam a hireken.

picur3ka 2012.11.30. 02:17:31

@gloire:

Az ki ott tole rogton balra?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 02:25:08

@picur3ka: A fekete inges a Barbalics (Szőcs balkezénél), a Sorstalanság producere, a szakállas a kép szélén a társa, Neményi. A kék zakós nem tudom ki, de ő is nagyon szimpi . )

picur3ka 2012.11.30. 02:28:21

@atlantisotetseg:

"The UN vote clearly highlighted Israel’s growing international isolation: only the US, Canada, the Czech Republic and five other countries followed the Israeli government in rejecting the resolution. Forty one UN member states abstained.

The Palestinians received the support of most countries in Asia, Africa, Latin America and the Arab world, including rising global powers such as China, India and Brazil.

Israel will have been particularly disappointed to see so many European countries siding with Mr Abbas, especially key nations such as France and Italy. In another blow to Israeli diplomacy, Germany and the Netherlands, normally among the most reliable allies of Israel, both decided to abstain.

One of the few positive surprises for Israel came in the form of an abstention vote from Britain, where popular opinion is seen as particularly supportive of the Palestinian cause.

Thursday’s vote was timed to coincide with the 65th anniversary of the historic UN vote to partition British-ruled Palestine into a Jewish and an Arab state."

www.ft.com/cms/s/0/657fdcd6-3a35-11e2-a00d-00144feabdc0.html#axzz2DfGw3raI

picur3ka 2012.11.30. 02:33:08

@gloire:

bizalomgerjeszto arcok

atlantisotetseg 2012.11.30. 02:39:12

@S=klogW: Valahol azt olvastam, hogy nem az orr és fül nagyobbodik, hanem az arc zsugorodik és ezert néz úgy ki mintha az orr és fül megnőtt volna...

S=klogW 2012.11.30. 02:45:06

@picur3ka: leszünk mi még megint utolsó csatlós a szopóágon

@atlantisotetseg: elég valószínűtlen, hogy a csontok zsugorodnának, nem gondolja? (micsoda hülyeség)

picur3ka 2012.11.30. 02:50:11

@S=klogW:

Ezt irtam egy hete, hogy nagyjabol mindenki eliteli Izraelt, csak mi vagyunk az a hulye, akinel pro-izraeli tuntetes van.

Ujabb felfedezest tettem, rakerestem az UN szavazatra az Econimist szemita feszekben. Lass csodat, nem ismeri a keresojuk a szot: Palesztina; es nincs hiruk errol a szavazatrol a sajat keresojuk szerint.

atlantisotetseg 2012.11.30. 02:51:26

@S=klogW: Nem érti ? Az arc, a hús és izom esik össze ezért zsugorodik, de lehet hogy a csont is - hülyézze a saját édesanyát!

picur3ka 2012.11.30. 03:07:09

@S=klogW:

Csokken a rugalmassaguk, csokken a folyekony allomanyuk, ez kb zsugorodassal jarhat egyutt, nem?

picur3ka 2012.11.30. 04:05:19

@tevevanegypupu:

Spanyolorszagban benne vagyok. Huvelyk!

atlantisotetseg 2012.11.30. 04:06:55

@picur3ka: Ki az a bizalomgerjesztő arc aki Losonczytól jobbra ül ?

atlantisotetseg 2012.11.30. 04:36:59

Röhögni kell! Melyik kilenc ország szavazott a palesztinok ellen?

Israel
United States
Canada
Czech Republic
Panama
Marshall Islands
Micronesia
Nauru
Palau

Az utolsó őt, volt USA gyarmatok (szerintem most is megszállt területek)!

www.washingtonpost.com/world/middle_east/nine-nations-vote-against-palestinian-statehood-upgrade-at-un-including-israel-us-and-canada/2012/11/29/f6b6b250-3a77-11e2-9258-ac7c78d5c680_story.html

S=klogW 2012.11.30. 04:44:36

@atlantisotetseg: mondhatni "obligát", mindig az usával szavaznak

picur3ka 2012.11.30. 05:07:29

@atlantisotetseg:

Hat erre azert nem kerestem ra, mert nyilvanvalo volt, hogy a cseh nepirto multuak utan akit nem sorolnak fel, azok nem orszagok, senki nem ismeri oket.

Canada meglepett kicsit.

---------

A fickot nem ismerem. Szanyi-jellegu feje van, az biztos.

tevevanegypupu 2012.11.30. 06:02:32

@atlantisotetseg:

Ne felejtse el, hogy Magyarorszag tartozkodott.

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:04:33

@Alfőmérnök: Rend? Menj le este a Limmatquai-re.

Nem rend van ott, nem demokrácia, hanem sok pénz.
Úgy könnyű "rend"-et tartani, sőt: csak ezen az úton lehet fenntartani az ún. rendet az ún. demokráciával párhuzamosan.

atlantisotetseg 2012.11.30. 06:08:41

@picur3ka: Mi történik Csehországban, hogy a zs-kel szavaznak ? Ök az egyetlen európai nemzet, valaki érti mi megy ott?

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:13:10

@picur3ka: Ah, hát Kodály is...
(Így keletkeznek a legendák...)

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:15:39

@Arma Gedeon2: Meg szerény is.
(Eszembe is jut rögtön a vicc az igen szerény zsidóról).

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:19:35

@picur3ka: Érdekes, megnéztem, nálam ötágú csillag jelöli a fővárost.
Persze, ahogy a vicc mondja: az is jó...

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:22:04

@Alfőmérnök: Annál is inkább, mert ebben a filmben végre nem az északiak a pozitív hősök, hanem a déliek.

picur3ka 2012.11.30. 06:25:46

@Tehetetlen Dodó:

Azt jol megbuntette az Ur!

Golfozik, szombaton. Angyal: Uram csinalj valamit!

- Persze.

Elete legjobb lovese. Angyal: Ez a buntetese?

- Persze. Nem tud vele buszkelkedni.

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:27:24

@atlantisotetseg: Akkor jobb, ha már most utánanézel a családi irataitoknak.
Né később érjen meglepetés, mint Csanádkát.

picur3ka 2012.11.30. 06:27:48

@Tehetetlen Dodó:

Az elso mondat utan taccson vagyok.

picur3ka 2012.11.30. 06:28:46

@Tehetetlen Dodó:

Haha! Nagyon friss maga igy koran reggel!

picur3ka 2012.11.30. 06:30:31

@Tehetetlen Dodó:

Igen jeloli, mint kesobb irtam is, csak viccolni probaltam. A szomoru valosag, hogy mindenki komolyan veszi.

picur3ka 2012.11.30. 06:31:55

@Tehetetlen Dodó:

Mondom, hogy nagyon friss. Feleve en nem is kommenteltem, akkor rugtak ki...

picur3ka 2012.11.30. 06:33:11

@picur3ka:

Megjegyzem, jogosan. Aki nem dolgozik, ne is egyek!

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 06:36:08

@picur3ka: Fél ötkor már Pestre kellett mennem.

picur3ka 2012.11.30. 06:41:39

@Tehetetlen Dodó:

Na, ez engem megviselne! Volt ebren valaki Pesten?

picur3ka 2012.11.30. 06:49:56

@Tehetetlen Dodó:

Oreg paraszt

Szegeny parasztasszony

Nem normalis maga! Nem tudom abbahagyni a rohogest! Jo nap! Reggeli ezt kitoroltem.

tevevanegypupu 2012.11.30. 07:11:56

@atlantisotetseg:

Amerika kert toluk valamit Pelikan elvtars.

Tehetetlen Dodó 2012.11.30. 09:03:20

@ArmaGedeon: A tréfa szereplője sem...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.30. 09:05:29

@gloire: A dolog lényegénél fogva azt nem mondhatta ki a legenda, hogy Kossuth zs volt. A maximum, ameddig elmehettek a célozgatásban, hogy "nem lesz soha ellensége Izráelnek". A sztori szerint egy csodarabbi áldotta meg kisgyermekként és jósolta meg, hogy a nemzet vezetője lesz, mi kell még? Tanúsítom, hogy az amerikai haszidok máig minden évben elég tömegesen felkeresik a cádik sírját, egy nyíllövésnyire laktunk a régi zsidótemetőtől, ez a Teitelbaum tényleg egy nagy név náluk. Még azt is megnéztem, hogy a városban élt-e Kossuth születésekor, nem lehetett-e balkézről az apja, de az adatok szerint néhány évvel Lajos születése után jött át Galíciából.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.11.30. 09:15:45

@gloire: Köszönöm, nagyon érdekes! Persze tipikusan jókais, Nagy Mesélős anekdota, de itt már többször idéztük a tanulmányt, ami feltárta, hogy protestáns és katolikus papok is nevezték Kossuthot Magyarok Mózesének, megváltónak, Teremtőnek, stb. A rabbi csak annyiban tett túl rajtuk, hogy a Fenevad számával igen kabbalista kétértelműséggel dicsérte meg a Nagy Hazafit, a Zsidók Szabadítóját...
Germátriának kissé ügyetlen, mert szelektíven mazsolázza ki a névből a betűket, magán- és mássalghangzókat vegyesen.
Az idézett legenda a Koset szó és a Kossuth név egyezésével szintén próbálkozik ilyen játékkal.

De a korban voltak profi kabbalisták is, akik szabályosan is alkalmazták a gemátriát, pl. Mickiewicz. Ezek után érdemes lesz Petőfi műveiben ilyet is keresni...

Az biztos, hogy a zsidók Kossuth kultuszának legfőbb keltői voltak, főleg, hogy a sajtó és könyvkiadás a kezükben volt és igyekeztek agyagba döngölni a Kossuthot bíráló Zimándyt, aki persze katolikus papként az Antiszemita Párt országgyúlési képviselője volt.
Itt nincs félreértés, Izráel tudta, mekkora hálával tartozik ügye nagy előmozdítójának. (nagy fiának???)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 10:41:25

@abandi: A kereszténység hőskorában gyakori volt, hogy különböző családok magukat bibliai ősöktől próbálták származtatni, a nyelvüket a héberrel rokonítani stb. Ez néha lehetett teljesen őszinte és naív kísérlet, néha pedig szimbolikus, de egyértelmű utalás a család eredetére.

A dávid-házi önszármaztatás egyszerűen csak utalhatott arra, hogy a család „uralkodásra termett”. Persze ennek vannak azért igen finom mellékzöngéi.

@gloire: Jó. :}

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 10:48:10

@Arma Gedeon2: Egyértelműen van ilyen talmudista (majd illuminátus) „hagyomány”, és van ennek egymillió kicsinyített megvalósulása — színészek, humoristák sokat gyakorolják. Kabbalistának nevezni megtévesztő, akkor is, ha az efféle politikai kuruzsláshoz (kiragadva és primitizálva) sokan felhasználták/-ják a kabbala bizonyos eljárásait.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 11:01:37

@gloire: @ArmaGedeon: Mindkét (vagy inkább: az összes) lehetőséget elképzelhetőnek tartom. Egy biztos: Kossuth nem volt közömbös a zsidók számára, és egyértelműen úgy tekintettek rá, mint aki nagy feladatot teljesít számukra a világban. (Gondoljunk csak ismét a baltimore-i zsidó páholy zászlajára, amelyen a három kontinens küldötteiként Mózes, Kossuth és Washington szerepelt.*)

Megjegyzem, hogy az Ószövetség (Ézsaiás) Cyrus-t, a perzsák császárát is Felkentnek (a Messiás pontos jelentése) nevezi, holott ő nyilvánvalóan nem volt zsidó. Viszont fontos feladatot tulajdonítottak neki Izrael szempontjából — mivel véget vetett Babilon uralmának és ezzel a fogságnak. (Itt sosem az „égi Izraelről” van szó, ami keresztény fogalom, hanem nagyon is a földiről, még ha ennek definíciója meglehetősen zavaros is.)

* “1851: In Baltimore, MD, Members of the Kaschurn Lodge, No. 3, a Jewish fraternal organization, met with Lajos Kossuth, the exiled Hungarian leader. They gave him seventy-five dollars. They also gave him three banners. The largest one had three full length pictures of Moses, Washington and Kossuth. Moses represented Asia; Washington represented America and Kossuth represented Europe. The two smaller banners contained the statement, in both Hebrew English, »Thy enemies shall come against thee one way, and flee before thee seven ways. In thee shall all the nations of the earth be blessed.«”

thisdayinjewishhistory.blogspot.hu/2011/12/this-day-december-17-in-jewish-history.html

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.30. 14:07:50

Hmmm!

mandiner.blog.hu/2012/11/30/tovabb_pampog_a_zsidozo_csurhe

És egy reakció a posztra:

bbjnick · bbjnick.blog.hu 2012.11.30. 13:11:38
@rajcsányi.gellért (ergé):

Hmmm! Amikor M.-et meghurcolták kussoltatok (s ma, amikor már az egzisztenciájára törnek, ma is kussoltok), amikor Sch.-t lincselték, tapsoltatok, éljeneztetek, amikor J. és S. megfojtásán serénykedt/nek alakoskod/ta/tok, amikor a legsötétebb, legszemérmetlenebb és legaljasabb módon (ávóstempó) a seggfej Gy. és bandája (s velük a törvényesség utolsó szikráinak is) elpusztításán munkálkodnak, együtt röhögtök, hörögtök, vonyítotok a gazemberekkel --- amikor ti kerültök sorra, @rajcsányi.gellért (ergé):, már nem lesz, aki megszólaljon (vagy akár csak egy imát is elmondjon) értetek.

ü
bbjnick

mandiner.blog.hu/2012/11/30/tovabb_pampog_a_zsidozo_csurhe/fullcommentlist/1#c18433861

ü
bbjnick

U.i.:

És egy reakció a fejleményekre:

bbjnick.blog.hu/2012/11/30/breaking_news_magyarorszag_magyarsag_2012_november

tevevanegypupu 2012.11.30. 14:21:37

@bbjnick:

Ha valaki donkihote, akkor maga tenyleg az..Teljesen remenytelen harcot viv valodi szelmalmokkal, amiknek a kerekei borotvabol vannak. Ezek az emberek nem ertenek semmibol, embersegesen, tisztesseges hangon keptelenek vitatkozni es ugy tunik ez a taktika hatasos. Mit akar attol a kis mandineres ujsagirotol, hogy szalljon szembe veluk? Hiszen Orban Viktor nem meri megtenni..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 14:34:30

@tevevanegypupu: @bbjnick: "Mit akar attol a kis mandineres ujsagirotol, hogy szalljon szembe veluk? Hiszen Orban Viktor nem meri megtenni.."

Ez egy ilyen ország, ilyen helyzetben. Összefügg ezzel a geddonista tabudöngetés, csak még nem jutottunk a végére a sztorinak. Az ország krémjének, értelmiségi/művész/üzleti/pedagógusi elitjének stb. 50-60%-a zsidó származású évszázadok óta. Ez van. A nemzeti oldalon is. Ez egy félig-meddig zsidó ország. Tudomásul kell venni. Orbánék azért nem mennek velük szembe, mert maguk is ebben a rendszerben mozognak. Hatalmas eredményük egyébként, hogy nagyon komoly zsidó köröket maguk mellé tudtak állítani és mára csak a legvadabb szektariánus ÁVH-s, posztkommancs köreik támadják őket. Az izraeli jobbosok és az ortodoxok már nem. Ez is valami. A mai, egyre keményebb világban egyelőre egy olyan biztosíték ez, olyan erős háttértámogatás, ami nélkül pl. egy magyar miniszterelnök aligha mehetne szembe IMF-es és EU-s nagykutyákkal. Akkor pedig jöhetne a román út, elbocsátásokkal, fizu és nyugdíj megvágásokkal. Ez van. Fura helyzet és nem is túl egészséges, de megváltozni nem fog. Esetleg lehet rosszabb, jobb nem lesz. Bele kéne nyugodni. Csak ne ugatnának annyit...

. (

S=klogW 2012.11.30. 14:48:55

@gloire: "Bele kéne nyugodni." Azt azért nem. Az USA megroggyanásával komoly fordulat fog bekövetkezni. Erre készülni kell.

A CentCom (en.wikipedia.org/wiki/File:Unified_Combatant_Commands_map.png) évtizedek óta a Perzsa-öböl térsége. Obama viszont - nem véletlenül - meghirdette a USA fókuszváltását a dél(kelet)-ázsiai térségre: az hogy az USA-Izrael uralom meddig tud fennmaradni a nyugati félgömbön, az d(k)-ázsiában dől el.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 14:51:27

@bbjnick: @tevevanegypupu: @gloire:

Nyilván mindüknek igazuk van, ami az adott mozgásteret, a várható következményeket, szóval a sakkot illeti. Aki fél, annak mindig „igaza” van, ha nem szólal meg (ámbár ettől még a „taktikából másik csapatban focizni” már mégiscsak gusztustalan). Csakhogy ez, a félősök igazsága nem egy nemes igazság, hanem nemtelen. A gyávák és zsarolhatók áligazsága, amely a „tényekre” hivatkozik — miközben a saját behódolása a legnagyobb tény...

(Félelem kapcsán nem az óvatosságról beszélek, hanem a gyávaságról.)

Gloire-nak igaza van: „ Orbánék azért nem mennek velük szembe, mert maguk is ebben a rendszerben mozognak.” — és innentől ez nem is gyávaság, hanem egyszerűen a judeokrácia tudomásulvett és elfogadott rendszere. „Fura helyzet és nem is túl egészséges”: igaz, csakhogy a javasolt belenyugvás a kollaboráció szintjén nem egészséges, és szellemileg sem az. A helyes viselkedés az epiktétoszi:

„Ha valamihez hozzá akarsz fogni, emlékeztesd magad arra, hogy milyen az a dolog. Ha fürödni mégy, vess számot magadban mindazzal, ami a fürdőben történni szokott: lefröcskölik, lökdösik, szidják és meglopják az embert. Sokkal nagyobb határozottsággal fogsz a dologhoz, ha magadban kijelented: fürödni akarok, és magatartásomat is meg akarom őrizni a természetnek megfelelő állapotban. Így járj el minden ügyedben, ha azután valami kellemetlenség ér fürdés közben, ezt a mondást veszed elő: »Nemcsak ezt akartam, hanem a természetnek megfelelő magatartásomat is meg akartam őrizni; de akkor nem őrizhetem meg, ha bosszankodom a történteken.«”

Tehát az igazán meg nem megalkuvó ember ismeri a várható következményeket, és úgy is megteszi, amit meg akar tenni. Utána pedig nem kér bocsánatot, és nem vonul vissza — csakis akkor, ha saját etikája szerint is tévedett valamiben.

tevevanegypupu 2012.11.30. 14:52:29

@gloire:

Most kepzelje el, ha Orbanek elvesztik a valasztast, es visszaozonlik a borondjeivel az a sok illegalitasba kenyszeritett.:) Termeszetes, hogy nem lehet szembe menni az EU-val es az IMF-fel, de ha ezt Orbanek tudjak (es tudjak), akkor miert kell annyi zoldseget beszelniuk forradalomrol, szabadsagharcrol es egyebekrol? Miert kell hulyenek nezni azokat a szavazoikat akik ennek a szovegnek eleinte mindig bedolnek (nem en mondjuk) es aztan egyre tobbszor es nagyobbat esnek pofara? Ezt nem lenne szabad megtennie veluk, akik biztak benne. Legalabb ugatna vissza.:)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 14:53:33

@Loxon: „Utána pedig nem kér bocsánatot, és nem vonul vissza — csakis akkor, ha saját etikája szerint is tévedett valamiben.” — És ekkor sem az ellenségtől kell bocsánatot kérnie, és nem az ellenség elől vonulni vissza.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 14:58:24

@tevevanegypupu: Én úgy tudom, és úgy tanultam, hogy a Fidesz egy trójai faló: a „nemzeti” meg „jobboldali” és egyebek örve alatt a szabadkőműves erőknek és judeokráciának — ajándék formájában — a nemzet közepére tolt hadosztálya.

Én bizony nézem a fogát.

Ennek ellenére még mindig jobban kedvelem a naív embereket, akik bíznak bennük, mint azokat a még ostobább naívokat, akik a tetejébe gátlástalan tahók is, és ezért a nyílt maszopizmus támogatói.

S=klogW 2012.11.30. 14:58:49

@tevevanegypupu: ha primitív hülye a mogyoró népe, akkor úgyis mindegy:
nem bedőlni kéne, hanem megérteni

tevevanegypupu 2012.11.30. 15:07:28

@Loxon:

Ez igy nagyon szep es igaz. Az elore gondolkodo ember megteszi fogadalmait, megy furodni - hogy felhozott peldajanal maradjak - es furdozik is boldogan orakig, mindenrol elfeledkezve. Es akkor jon egy hideg zuhany varatlanul..Nem mindenki kepes nevetni vagy szo nelkul elturni ezt, mert elso meglepett reakciojaba majdnem biztos, hogy duhosen felmordul. Es valoszinuleg szo vagy olyan mozdulatot tesz amivel meg inkabb frocsogesre keszteti a szemtelenkedot.Nem is beszelve arrol, ha nem szol, akkor verszemet kapnak es amint megjelenik a furdoben, maris lespriccelik, lehet, hogy mar ketten vagy harman is, egyre tobben. Most akkor mi a teendo? Ne menjen furdobe, turjon szotlanul vagy hagyja..Erre az emberek tobbsege altalaban nem egysegesen szokott reagalni. Ertem, hogy az lenne a legjobb megoldas, hogy ne torodjon veluk senki..de erre ravenni nagyon nehez egy tomeget. Most azt hiszem meg nem erkezett el a pillanat sokaknal. Nem is beszelve azt megemeszteni, hogy - felelmeben - az is beall a frocsogok koze, akitol az ember azt varna, hogy nyugodtan, szisztematikusan es csendesen megvedje a frocsogoktol. Mert azert a furdoszolgak ott szoktak lenni ilyen furdokben. Azert, hogy mindenki jol erezhesse magat.Es aztan vannak olyanok is - hiszen gondolom tudja - akit raadasul meg viz ala is szeretnenek nyomni, hogy megfulladjon, gyalazatos modon kivegeznek..Ertuk csak szolni kell..

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.30. 15:13:56

@gloire: köszönjük, hogy megosztotta velünk kapcsolati hálójának titkát! :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 15:25:32

@tevevanegypupu: A felhozott példa a fürdőzésről szól. Mutatis mutandis kell 2012-ben, Magyarországon és a politikai közegben alkalmazni. Aki igazán felkészült, az pontosan tudja, mi vár rá. Akit hidegzuhany ér, az naív, azaz nem felkészült.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 15:38:41

@Loxon: Utánanéztem, a „Kaschurn páholy” elnevezés pontatlan az idézett szövegben. Körmöczi Katalin* pedig „Jeshurum” páholyt említ, ami szintén elírás lehet, ugyanis a baltimore-i páholy neve, amely a B'nai B'rith (A Szövetség Fiai) nemzetközi zsidószabadkőműves páholyrendszer kötelékébe tartozott (rövidítve I.O.B.B., vagyis Independent Order of B'nai B'rith) pontosan: Jeshurun.

* books.google.hu/books?ei=vcS4UML5HY3FtAaNxoDQBg&id=dqZ9AAAAMAAJ&dq=k%C3%B6rm%C3%B6czi+leborulok&q=jeshurum#search_anchor

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 15:58:03

@Loxon: @gloire: @Arma Gedeon2: s nézzük a három alak alá írt idézeteket (Károli szerint):

„Az Úr megszalasztja előtted a te ellenségeidet, a kik reád támadnak; egy úton jőnek ki reád, és hét úton futnak előled” (Deut 28:7)

„És felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó leányához, és fia gyanánt lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt.” (Exodus 2:10)

„Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj!” (Deut 31:8)

(Különösen a második idézet enigmatikus. A Faraó-t minden goj uralkodóval és uralma alatt álló, nem zsidó-emancipált renddel kell behelyettesíteni — esetünkben a Habsburg-uralommal, illetve az 1847 előtti császári-királyi Magyarországgal. Ezek „nevelik fel” — gyanútlanul — a kis „Mózest”, és tisztelik saját gyermekükként.)

tevevanegypupu 2012.11.30. 15:59:26

@Loxon:

Mindenesetre - azzal egyutt, hogy egyfajta bizalmat es megertest vagy naivitast azert nem szeretnek elvesziteni - ketsegtelenul igazat kell adnom.:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.11.30. 16:11:03

@jose maria padilla: Szívesen! Hisz rád is gondoltam egyébként, amikor ezt írtam, (ahogy Szegedi Csanádra is), ki nem hagynálak a kapcsolati hálómból :D

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 16:29:13

Ha már belekezdtem korabeli amerikai zsidó (Szövetség Fiai) források szemlézésébe, itt egy szép ADL-szerű példajelentés Magyarországról, amelyben Kossuth fia, Kossuth Ferenc is szerepel. Igazán jó illusztrációja annak, hogy milyen régi ez az „antiszemita/nem antiszemita” szemlézés.*

„AUSTRIA-HUNGARY.

The German Union School of Austria has declined the subvention of 2,000 florins voted by the Lower Austrian Landtag to which the condition was attached that no Jewish children were to be admitted into the schools of the Union.

A DEPUTATION from the Jewish community of Czegled recently waited on the Hungarian Minister of Public Worship for the purpose of soliciting a subvention. Although not a Jew, Francis Kossuth, eldest son of the great Hungarian patriot headed the deputation, whose request was readily complied with.

The Austrian Reichsrath is not anti-Semitic, according to the last reports. Outside of Vienna the elected candidates, specially from Galicia, Bukovina, Bohemia and Moravia, are no anti-Semites. In Czernowitz two Jewish laywers, Dr. Straucher and David Fettinger were elected. In Galicia also a number of Jews were elected and no anti Semites except one; outside of Vienna, anti-Semitism was generally defeated. Also in Vienna the Liberals elected their five candidates to the Reichsrath in the second election (Stichwahlen).

The Municipal Council of Vienna, on April 8th, elected Dr. Lueger, the anti-Semite leader, to the office of Burgomaster of Vienna for the fourth time by a vote of 93 to 39. On the first occasion of his election he declined to accept the office because of his majority, and the second time his election was annulled by the Emperor. The third time he was elected he was advised by the Emperor to resign his office, which he did, and on March 31st, Mayor Strohbach resigned, in order that Dr. Lueger might be again elected to office.

Herr Solomon Steiner has been appointed Inspector of Railways in Hungary. Some years ago Herr Steiner was a Talmudist at Nyiregyhaza, an important Jewish community in Hungary. He is in high esteem in Christian official circles.

The Hungarian Minister of Education appointed Dr. Francis Tausk, a distinguished medical practioner and author of scientific works, professor in the medical faculty at the University of Budapest.

A new order of the Minister of Commerce has created a great sensation. The order is to the following effect: Jewish students at the State Industrial School are exempt from attendance on the New [...]

Digitized by
Googit”

Forrás:

MENORAH

A MONTHLY MAGAZINE

OFFICIAL ORGAN OF

The Independent Order B'ne B'rith

EDITED BY M. ELLINGER

Vol XXII

JANUARY, 1897, TO JUNE, 1897
NEW YORK

menorah publishing company

1897

[sajtóhibák javítva általam]

* Az ADL (Rágalmazásellenes Liga, alapítva 1913-ban, tehát még az I. VH előtt!) a B'nai B'rith nemzetközi zsidó-szabadkőműves páholyszervezet által alapított filiálé, amely minden országból rendszeres jelentéseket ad ki az „antiszemitizmus” tárgykörében.

A kossuthi idők óta teljes a folyamatosság a B'nai B'rith akkori és mai tevékenységében.

www.boon.hu/gyongyosi-felszolalasa-a-ragalmazas-elleni-liga-meltanyolja-a-magyar-reakciot/2135035?utm_source=feedburner&utm_medium=feed&utm_campaign=Feed%3A+boon%2Forszagos+%28Borsod+Online+Orszagos+H%C3%ADrek%29

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.30. 18:13:33

A Fészekrakó program eredményei

Most hallom az ATV-híradójában: A miskolci avasi lakótelepet teljesen ellepték a patkányok, már az irtásra kirendelt szakemberek sem boldogulnak a problémával. (Sajnos, a honlapra még nem rakták föl a hírt.)

ü
bbjnick

Tündér_Lala 2012.11.30. 18:28:22

Ma a vallási félórában foglalkoztak a témával.
Feldmajer azt mondta, hogy külföldön következetesen védi a magyar érdekeket. A parlamentben felszólalóról azt mondta "nem mocskolom be a számat a nevével".
Lehet egyet nem érteni, elítélni, de nem gondolom, hogy ez kultútált megnyilatkozás (még csak nem is egy blogban, hanem a rádióban).

Sebastian Knight 2012.11.30. 18:42:29

@eN:

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-30

Közelről, ~16:08

Tündér_Lala 2012.11.30. 19:14:18

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-30
14:35 A rádió hőskorából

Én ezt élveztem.

Leskelődő 2012.11.30. 19:18:26

A személyre szabott karaktergyilkosságokról:

"Az utóbbi hónapok személyre szabott hadjáratait nézve azonban nem egy korszakváltás igényét, sokkal inkább a felelősség áthárításának kísérletét lehet érezni. Az eszmék és elképzelések versenyét fokozatosan kiszorító karaktergyilkosságok sorozata kiszorítja a jó szándékot, gyengíti a közjóba vetett hitet, erősíti a gyűlöletet. Ez pedig az osztályharc és az irigység politikájának logikájában szocializálódott baloldal számára otthonos terep. Ne engedjük, hogy jól érezzék magukat.”
hetivalasz.hu/jegyzet/karaktergyilkossag-57741?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201211

Helyes.

Sebastian Knight 2012.11.30. 19:22:54

"Jobboldali baloldaliak és tőkések fogságában vergődik egész Európa

Magyarországon, de az Európai Unióban is csak jobboldal van, Orbántól Gyurcsányig mindenki a neokonzervatív, kapitalista világrend kiszolgálója, az MSZP pedig „beszopta a neoliberális cuclit”, így szellemi legatyásodásból kell felépülnie - tudtuk meg a Szanyi Tibor szocialista politikus, Scheiring Gábor LMP-s képviselő és Tamás Gáspár Miklós filozófus részvételével zajlott fórumon.
...
A hangulat ideális az este hatos kezdésre: a folyóson mozgalmi plakátok, a Munkások Újságjának legfrissebb példányai és néhány üveg félédes bor, a teremben egyetlen törött tükör és SZOT-üdülős fotelek, bennük már TGM-et várja az őrsnyi Honecker-szemüveges nyugdíjas és a néhány – ránézésre – kalózpárti fiatal. A baloldali underground hétköznapja nem tomboló karnevál."

hetivalasz.hu/itthon/jobboldali-baloldaliak-fogsagaban-vergodik-egesz-europa-57833/

Tündér_Lala 2012.11.30. 19:50:48

Egyre jobb az időfutár, ma nagyon röhöhgtem rajta.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.11.30. 19:53:04

Száz éve született Örkény István!

"A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján azt írta, hogy 14 embert előállítottak. Közülük egyet közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése vétsége, a többit pedig közbiztonsági tevékenység jogosulatlan végzése szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt állítottak elő."

mandiner.hu/cikk/20121130_eloallitotta_a_rendorseg_a_szebb_jovoert_egyenruhas_varosnezoit

ü
bbjnick

S=klogW 2012.11.30. 19:53:58

@Tündér_Lala: magánál sincs tévé? :)

S=klogW 2012.11.30. 20:00:46

@Tündér_Lala: nem zoltai beszélt?

magánál sincs tévé? :)

Tündér_Lala 2012.11.30. 20:16:34

@S=klogW: De van, csak ritkán nézem. Lehet hogy a Zoltai volt (visszahallgatható -:))).

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.30. 20:58:57

nem gondolják, hogy a fidesz egy soha vissza nem térő csudálatosságú alkalmat szalaszt el ha nem tiltja be a jobbikot? képzeljék el. rajcsányi mézesszájú nyugatja hallgat egy alkotmányellenes betiltás esetén. kész, máskor más pártot is be lehet tiltani, van alap hogy azt mondják, ez a mostani betiltás mennyivel jogsértőbb a jobbik betiltásánál? vagy nyugat pampog, és akkor nem lehet betiltani a jobbikot. ez kevésbé jó változat, de nem haszontalan. várom a fajleményeket :)

S=klogW 2012.11.30. 21:09:17

@jose maria padilla: rafkós maga :) élvezetes lenne nézni a nagyondemokraták kínlódását

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.30. 21:17:37

@S=klogW: biztos ünnepelnék a döntést, mint az ukránok a gázfüggetlenség napját. /ha a téma kapcsán szabad szóba hoznom a gázt/

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.11.30. 21:22:03

@jose maria padilla: He-he. Kár, hogy ez az egész ebben a formában csak a maga geniális elméjében létezik így.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.11.30. 21:41:16

@S=klogW: ilyenek a nácik. én bezzeg zsidó tojást adtam a gyereknek vacsorára.

picur3ka 2012.11.30. 22:32:31

@jose maria padilla:

Lol!

A Jordi Sarda Bonvehi nick?

A con-artistak persze nem leteznenek, ha nem lenne ennyi hulye.

picur3ka 2012.11.30. 22:34:41

Nagy alkalom volt az is, mikor a gardat betiltottak, hogy megbuktak!

atlantisotetseg 2012.11.30. 22:58:49

@gloire: @Loxon: @tevevanegypupu: Téveszme a feltevés, hogy együtt lehet élni velük - mert lehet, ők nem engedik meg. Köztudót, hogy europában Mo.-on volt a legjobb dolguk az első világháború előtt, mégis mit műveltek a tanács köztársaság alatt! Miért? A második világ háború után, sorra gyilkoltak azokat a magyar államfőket akik őket megvédtek a nemetektől (Imrédy, Bárdossy, Szálasi), azokat a katonákat akik a fronton szolgáltak a magyar függetlenségért, és szándékuk volt kiirtani az egész magyar középosztályt! Miért? Attól függetlenül hogy hatalmon vannak, végtelen vérengző és gyűlölködő nép aki nem ismer pardont, ennek gyönyörű példája amit a szerencsétlen palesztinokkal csinálnak. Minden országban hasonló módon végzik a karrierüket: deportáljak őket (esetleg irtják őket) - ez a történelmük. Szerintem ugyanazon dolgoznak: a magyar nap irtását készítik elő...éppen úgy tombol belőlük a gyűlölet mint ahogy az volt 1919 és 1945ben.

picur3ka 2012.11.30. 23:12:49

@gloire:

Belenyugodni nem lehet es nem szabad. Gyava nepnek nincs hazaja.

A zsidoknak lett, a palesztinoknak lesz, az ireknek lett, etc., aki nem eleg eroszakos, azt kiirtjak.

abandi 2012.11.30. 23:37:48

@jose maria padilla:
Amíg nem fegyverezték fel a tűzoltókat is bokától tokáig, addig rizikósnak gondolják...
Várjuk meg a Nyilasbarbi nyilatkozatát...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.30. 23:40:34

@Loxon: Elképzelhető, hogy ebben az általad említett könyvben publikálva van a Mózes-Kossuth vakolózászló képe?

bookline.hu/product/home.action?id=2101069502&type=10&_v=Komoroczi_Katalin_szerk_leborulok_a_nemzet_nagysaga_elott_A_Kossuth_hagyatek

Érdemes benézni az antikváriumba.

abandi 2012.11.30. 23:41:05

@bbjnick:
Az erőszakszeksz...szervezet állami monopólium, mint tudjuk...

atlantisotetseg 2012.11.30. 23:45:10

@Tehetetlen Dodó: Keresem, keresem, de nem találok kapcsolatot az iratokban! Talán papírok nélkül is befogadnak (egyszerűen a kinézés alapján)? :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.11.30. 23:45:52

@Loxon: "Although not a Jew, Francis Kossuth, eldest son of the great Hungarian patriot headed the deputation"

HA már elkezdtük a családot gyanúsítgatni, nézzük, teljesen szimbolikusan állt-e a küldöttség élére "bár nem zsidó" Ferenc:

A két Kossuth-fiú nevelőjével:

www.huszadikszazad.hu/img/556/19380_kossuth_ferenc_es_fivere_gyermekkorukban.jpg

Ferenc felnőttként:
bfl.archivportal.hu/data/images/kossuthferenc.jpg

(szemek, alsó ajak)

A másik fiú felnőttként:

en.wikipedia.org/wiki/File:Kossuth_%C3%A9s_fiai.jpg

(szemek, ajkak, fül, haj, szakáll...)

atlantisotetseg 2012.11.30. 23:46:59

@tevevanegypupu: A kérdést komolyan gondoltam, kar hogy nincs itt valaki aki ért a cseh belpolitikához...

abandi 2012.11.30. 23:47:56

@jose maria padilla:
maga meg mindeközben 5 eFt/kg-os mangalica vastagkolbász véget rágcsált a spájzban...

abandi 2012.11.30. 23:49:37

@atlantisotetseg:
A csehek nélkül nem lett volna trianon.

abandi 2012.11.30. 23:57:03

@abandi:
Az egyetlen és utolsó tisztességes emberük Alexander Dubček szlovák kommunista volt.

picur3ka 2012.12.01. 00:01:03

@Arma Gedeon2:

a legutolso, na az igen, csak az festett, nem?

Rossz hozzaszolasom lesz, mindegyiken debilnek nez ki az osszes.

@atlantisotetseg:

En se ertek, de a Csehek tortenelmileg a legkomolyabb tomeggyilkos nemzet Europaban, szoval semmi szin alatt nem vagyok meglepodve a szavazasuk iranyan, csak nemzeti beallitottsag okan sem.

abandi 2012.12.01. 00:06:03

@Arma Gedeon2:
A két kussuth-fi közül a bal oldali egyértelműen hordozza a talmudi felsőbbrendűséget, francziban meg túlteng a hatmilliós kárpótlási igény...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.01. 00:15:48

@picur3ka: "mindegyiken debilnek nez ki az osszes"
Igen, a kurucinfónak szokása a zs-kat retardált szentföldi pajeszos fiúk képével illusztrálni...
A család nem tagadhatja a beütést. A kamasz Kossuth-fiúk képe tipikusan a 19-es komisszárok afro-sémi ébrázatára emlékeztet.

abandi 2012.12.01. 00:16:28

@atlantisotetseg:
Itten keresgéljünk először:
www.dunatv.hu/musor/musorok/napok_evek_szazadok.html
Mert itt a szlovák-cseh...magyar kapcsolatokról is van egy fejezet!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.01. 00:20:52

Hihetetlen! Csapataink harcban állnak, vagy legalábbis a kuruc táborba beépülve belülről szabotálnak!
A pákozdi csata emlékét megörökíteni hivatott hivatalos múzeumi honlap teljesen reakciós, labanc szemlélettel rántja le a leplet a felforgatókról, a csatára a cím ellenére egy szót se pazarolva!!! (Wesselényi vén korára megjavult...)

www.szikm.hu/pakozd_csata.php

Győzni fogunk! :-)

abandi 2012.12.01. 00:30:22

@Arma Gedeon2:
nana, hány "rend" shékelt képzel az almáriumába, maga svihák!

picur3ka 2012.12.01. 00:38:08

Huhu:

Az Economist comment listajan:

"Dear Economics,

you forget to mention that Gellért Rajcsányi is editor of pro-goverment site mandiner.hu and works for Heti Válasz a pro-goverment weekly.
It's fair to say that he is not unbiased.

The editor-in-chief of mandiner.hu is Ákos Gergely Balogh, former member of Fidelitas (youth organistaion of FIDESZ) and candidate for MP on the list of FIDESZ.
Heti Válasz is owned by Zsolt Nyerges a FIDESZ-ally businessman and business partner of Lajos Simicska."

abandi 2012.12.01. 00:42:55

@atlantisotetseg:
A csehek mintha szembe mennének az oroszokkal...(+németekkel?), mert egy nagyon aranyos operettországuk van, amit szorgosan őriznek és védenek.

picur3ka 2012.12.01. 00:43:36

@bbjnick:

Atyam, nem szolt tul hamar!

Dear Economics,

you forget to mention that Gellért Rajcsányi is editor of pro-goverment site mandiner.hu and works for Heti Válasz a pro-goverment weekly.
It's fair to say that he is not unbiased.

The editor-in-chief of mandiner.hu is Ákos Gergely Balogh, former member of Fidelitas (youth organistaion of FIDESZ) and candidate for MP on the list of FIDESZ.
Heti Válasz is owned by Zsolt Nyerges a FIDESZ-ally businessman and business partner of Lajos Simicska.

www.economist.com/comment/1774304#comment-1774304

Alfőmérnök 2012.12.01. 00:43:39

@Tehetetlen Dodó: Másik kedvencem Keatontól az Ifjú Sherloch Holmes.
www.youtube.com/watch?v=cC1aD7e4ZHs

abandi 2012.12.01. 00:44:38

@Arma Gedeon2:
A sör nem alkohol
Az asszony nem ember
A medve nem maci
A székely nem alkalmazott

picur3ka 2012.12.01. 00:45:05

@picur3ka:

Es en fel nem szolalok egyik betiltomert se, csak rohogok rajta, ahogy csocsaljak oket.

abandi 2012.12.01. 00:47:36

@Alfőmérnök:
Mtv/rádió video/hang-tárból, hogy lehet lementeni házilag?

abandi 2012.12.01. 00:54:12

@Arma Gedeon2:
serséláfámm...(ennyire infernális vonások anyai ágon öröklődnek...)

abandi 2012.12.01. 01:03:45

@Loxon:
A Nagy-britannia (United Kingdom of Great Britain )megnevezés is erre utalhat?
Csak mert Londonban az Anglia kifejezést mára már alig-alig ismerik...

abandi 2012.12.01. 01:18:18

@Loxon: Természetesen ez (is) erősíti a mai zsidó-keresztény egyházat, meg a hit gyülit a rászístákkal szemben...
Más:
Közfürdőbe csak a "betegek" járnak, ellenben a mindennapi szociális érintkezés máig is egy nagy ántik fertőtó...

atlantisotetseg 2012.12.01. 01:27:44

@abandi: @picur3ka: Azért szégyen, hogy egyetlen olvasó sem kepés megmagyarázni egy szomszéd állam ENSZ voksát...ez óriási tájékozatlanságról tanúskodik. Es mi röhögjük ki a jenkiket...

picur3ka 2012.12.01. 01:36:12

@atlantisotetseg:

En megmagyaraztam: a legnagyobb nepirtok, mer lenne mas velemenyuk?

picur3ka 2012.12.01. 01:36:56

A Brittania nevnek ehhoz semmi koze.

abandi 2012.12.01. 01:40:46

@atlantisotetseg:
A csehek sohasem voltak szomszédok...Erre akartam felhívni a figyelmét.

abandi 2012.12.01. 01:43:07

@abandi: mármint JÓ szomszédok...

abandi 2012.12.01. 02:05:58

@atlantisotetseg:
Na, akkor tájékoztatom:
"Úgy vélem, hogy Izraelnek Európában nincs jobb barátja a Cseh Köztársaságnál..." - jelentette ki Necas szavaira reagálva Netanjahu.

További részletek: kuruc.info/r/4/104800/#ixzz2Dl3DMe00

picur3ka 2012.12.01. 02:13:31

Cseh orszag megint elszigetelte magat Europaban, nem? Mint 1938-as megszallas.

Nyugodtan irthatnak ok is mindenkit, csak nem fogja megint szeretni. Valoszinu, ki akarjak irtani a romakat, mondjuk ebben nem hibaztatom oket.

picur3ka 2012.12.01. 02:15:51

@picur3ka:

mint az 1938-as

nem fogja mindenki megint szeretni

Udv.

bbnick

atlantisotetseg 2012.12.01. 02:43:49

@abandi: Köszönöm. Úgy tűnik, hogy ez a Necas kormány az összeomlás szélén van (hihetetlenül korrupt csapat), talán valamilyen formában a zs-k támogatása megmenti a kormányt ? Ja, ha összeomlik, a (nyíltan) komcsik következnek, szép ország, nem?

picur3ka 2012.12.01. 04:55:29

Hova lett Teuton tenyleg? Ezt a nedokraciat mar nagyopn nem szeretem. Be kell hivni a palesztinokat meg a torokoket megfigyelokent most mar.

MézesRozi 2012.12.01. 08:36:43

@jose maria padilla:
mikor már bejött a szombat? az nem számít munkának vagy előre megfőzte?

S=klogW 2012.12.01. 08:43:23

@MézesRozi: milyen jól tudja maga, mikor jön be a szombat ...

Alfőmérnök 2012.12.01. 09:04:24

@abandi: Tudom, hogy valahogy lehet, de nem ismerem a trükköt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.01. 11:04:54

@abandi: Britanniának semmi köze a B'rith szóhoz, mint ahogy Englandnak sem lenne az Engel(s)-hez, és mint ahogy Hungarynak sincs Hágárhoz. :}

(A Bretagne és a Britain lényegében egy szó kétféle alakja, előbbi a kisebbik Britannia, ezért lett a másik nagyobb vagy Nagy Britannia.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.01. 11:32:35

@Arma Gedeon2: Én egyáltalán nem II. Rudolf érdekes Prágájában keresném a magyarázatot, sokkal inkább a — természetesen a prágai (kabbalátlan) zsidóságra épülő — modern csehországi szabadkőművességben, amely annyira a francia Grand Orient befolyása alatt állt, hogy még a cseh „nemzeti” zászlót is a kék-ezüst-vörös színekkel alkották meg (háromszöggel). Csehszlovákia a monarchia szétszakítására létrehozott Masaryk-Beneš-Štefánik féle szabadkőműves köztársaság volt, amely 1918-tól egyértelmű stratégiai központja volt a kelet-európai szabadkőművességnek.

Természetesen a csehországi és szlovákiai szabadkőművesség „régi” múltra tekint vissza, nem Masaryk-kal kezdődött, de a valódi gyökereket nem is Rudolf különös alakjában kell keresni. (Comenius és Husz János természetesen már felmerült, mint „nagy” elődök. Róluk fontos páholyok voltak-vannak elnevezve.)

Azok a vélekedések, miszerint Tomáš Garrigue Masaryk, a „nagy humanista” nem volt szabadkőműves, teljesen ostobák. Már a „nagy humanista” jelző is világos utalás, de a értetlenek abból indulnak ki, hogy ha valaki eltitkolja szabadkőműves voltát, akkor az nem szabadkőműves, holott a kapcsolódásai, nyilatkozatai és tevékenysége alapján tökéletesen egyértelmű, hogy az, vagy ha intézményileg „nem az”, akkor sem lenne semmi akadálya, hogy az legyen.

hu.wikipedia.org/wiki/Tom%C3%A1%C5%A1_Garrigue_Masaryk
„Több történelmi tárgyú írása volt, melyekben élesen bírálta a cseh nacionalizmus elfojtására törekvő, antiszemita felhangokban bővelkedő történelemoktatást. Nyugati értelmiségi berkekben nagy visszhangra talált munkássága.” (Értsd: nyugati szabadkőműves berkekben, hiszen a szabadkőművesség mindig is szerette az „értelmiség”-gel azonosítani magát.)

A Masaryk-antidinasztia persze folytatásos is volt:
szk.wikispaces.com/Masaryk,+Jan+Garrigue

És Beneš kapcsán — a hozzászólások főleg második felétől érdekes plusz-információkkal
konzervativok.blogspot.hu/2009/06/edvard-benes.html

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.01. 11:48:59

@Loxon: Én se Rudolfra gondoltam, hanem Huszra és Avigdor ben Karára, az első prágai kabbalistára, Husz mesterére. Meg Comeniusra és akkor Maszarikék már logikus utódok.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.01. 11:49:51

@Loxon: Talán tudod, hogy Brzezinski is egy Benes-lányt vett el...

Tehetetlen Dodó 2012.12.01. 14:32:53

@jose maria padilla: "várom a fajleményeket"
Megin' elszóltad magad.

Tehetetlen Dodó 2012.12.01. 14:42:56

@abandi: A csehek a legnacionalistább bagázs egész középeurópában.
Nem hagyják magukat és mióta a tótoktól is megszabadultak, jól is megy nekik.

Tehetetlen Dodó 2012.12.01. 14:44:41

@abandi: Ha már a csehekről van szó: ők is úgy tartották, hogy a sör nem alkohol.
Legalábbis a 10 fokos, azt még a kommunizmusban bevezetett reggel 9 előtti szesztilalom alatt is szabadon lehetett kapni náluk.

Tehetetlen Dodó 2012.12.01. 14:46:43

@abandi: Dehogynem, '93 előtt.
Sőt, néhai anyósom sokáig Csehszlovákiában lakott - Beregszászon.

Tehetetlen Dodó 2012.12.01. 14:48:19

@Arma Gedeon2: Ja. Még a Gólem is onnét való.

MézesRozi 2012.12.01. 15:10:02

@S=klogW:
na hallja. tudja, milyen kellemetlen volt, amikor a múltkor nem jött időben a samesz?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.01. 15:56:00

a büdösnácikurvaanyjukat maguknak! /báj alfi :)/ hát nem idegrohamot kapnak a zsidótojástól? nem csoda hogy listáznák a sidókat :)

Alfőmérnök 2012.12.01. 15:56:58

Pozsonyi és a "rend".

"Pozsonyi Ádám a Liliom u.-i foglalt házban felirta festékszóróval:
LE AZ EMBERI JOGOKKAL! és DÖGÖLJÖN MEG TŐKÉS LÁSZLÓ.
Pozsonyi Ádámnak ezt a feliratát az ottani "anarchisták" letörölték.
(...)
Egyébként nem ismerjük személyesen,de valahogy igy képzeljük el ezeket'
Úgyhogy nem is nagyon hiányoljuk a személyes kontaktust-menjenek a pi-
csába.Hogy ez a cikk egyáltalán megjelenik,nem az irántuk érzett un-
dor gazdag forrásaiból fakad,hanem maga a feliratok letörlésének ténye
és a derék gyerekek által hirdetett "anarchizmus" elvei közti ellent-
mondásból.
I d e f i g y e l j e t e k idióták!A f e l i r a t o t , t a r t a l m á r a nézve nyugodtan l e t ö r ö l ;
h e t t é k volna a következő s z e m é l y e k , t e s t ü l e t e k i s : / a z e l s ő f e l i r a t r a
nézve/csak pár név SZDSZ,FIDESZ,MDF,Bush amerikai elnök,Göncz Árpi bá­
c s i és Demszky,a s o r t t e t s z é s s z e r i n t f o l y t a t h a t j u k . A második f e l i r a t ,
mivel v é r i g s é r t i a v i l á g legkülönb népénak,a magyarnak az é r z ü l e t é t ,
minden bizonnyal l e t ö r ö l t e volna A n t a l l J ó z s e f , a z egész Kormány,Csur
ka I s t v á n és a Szent Korona s z e r k e s z t ő s é g é n e k t e l j e s tagsága i s . A fel
i r a t l e t ö r l é s é v e l n y i l v á n v a l ó a n valamilyen módon ezekkel az emberekkel
é r e z t e k k ö z ö s s é g e t , t e h á t nem vagytok a n a r c h i s t á k . D e n i n c s i t t baj!Be-,
c s ü l e t e s ember i l y e n k o r nem a l t e m a t i v k o d i k , h a n e m f ö l s o r a k o z i k a fent
e m i i t e t t nagyformátumú emberek és t e s t ü l e t e k mögé f vagy a l a k i t egy ujabb
fa f e n t i e k h e z hasonló s z e r v e z e t e t , f e l t é v e ha különösen sok hatalom kell
;neki és nagyon s z e r e t h a z u d n i , l o p n i . E g y é b k é n t a l e t ö r l é s f á r a s z t ó mun
k á j á t , m e g t a k a r í t h a t t á k volna nektek 9 r e n d ő r ö k , a k i k e t ha k i h i v t a t o k
v o l n a , e g y ú t t a l g a r á z d a s á g é r t be i s v i s z i k a b a j k e v e r ő t f a k i i l y e n disz
nóságokat i r k á l . E g y é b k é n t p e d i g , s e g g f e j e k , v a n egy Í r a t l a n s z a b á l y , a -
melyről persze Bakunyinnál nem l e h e t o l v a s n i , d e a z é r t van.Ha valakinek
a f e l i r a t á v a l nem értefc e g y e t , nem törlöm le,hanem hozzáirok.Hozzáírhatitatok volna:"NE DÖGÖLJÖN MEG TOKES LASZLÓ!" vagy "ÉLJENEK AZ EMBERI
JOGOK!"A j á t é k t i s z t e s s é g e s l e t t volna lelkiismeretetek paty olatfehér
marad,mi pedig egy jót röhögünk,igy aztán mindenki jól jár."
epa.oszk.hu/01500/01553/00003/pdf/

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.01. 15:59:08

@Alfőmérnök: maga nemigen értékeli pozsonyi művészetét, ugye? :)

Alfőmérnök 2012.12.01. 16:04:06

@jose maria padilla: Unom. Anarchista korszakában szerintem viccesebb volt, mint a szélsőjobboldaliban.

Alfőmérnök 2012.12.01. 16:21:04

„Kossuth Lajos magyar költő

A talpramagyart szavalja

A nyála közben lecsorog
A koszos magyar talajra.

Őszirózsás Kossuth-címer

A magyar tarka gomblyukában.

Petőfit meg recskre vitte

Az újfasiszta magyar állam

Szegény öreg Kossuth Lajos

A sírodra ráírom

Rába ETO - Ferencváros

Büntetőkkel 5:3

Antal Imrét megalázta

a tegnap esti T V - maci

És elmondom most mindenkinek.

Gobbí Hilda egy nagy buzi
.”
:)
epa.oszk.hu/01500/01553/00001/pdf/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.12.01. 16:21:22

@Alfőmérnök:

Lapozgattam ezt a Genyó Szívó Disztrolyt:-) Olyan volt ez a Pozsonyi annak idején is, mint most. Amennyire meg tudom ítélni, teljesen jó arc: olyan magunkfajta:-)

ü
bbjnick

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.01. 16:58:47

@bbjnick: ülök mámma a bankban a gyerekkel, lapok kirakva. az egyik BBJ. na mondom ez ennek a parasztnak a lapja. közbe meg bp biznisz zsurnál. maga egy nagy kajmán nikk :)

Alfőmérnök 2012.12.01. 17:24:19

@bbjnick: Te is anarchista punkként kezdted, és lett belőled az, ami. (Elmeroggyant népi kommunista.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2012.12.01. 17:42:33

@Alfőmérnök:

Tudod, @Alfi, az úgy van, hogy vagy valaki vagy vagy mész valahová:-) Ezt jószívvel ajánlhatom neked is: próbáld ki!:-)

ü
bbjnick

S=klogW 2012.12.01. 17:44:26

@jose maria padilla: ideje volt már hogy kicsit kivegye a gyerekét a bérelt trezorból :)

S=klogW 2012.12.01. 19:34:49

szeretettel küldöm minden egykori, jelenlegi és leendő feleségnek, családanyának:

www.lyricsfreak.com/r/rolling+stones/mothers+little+helper_20117873.html

Sebastian Knight 2012.12.01. 19:56:46

@abandi:

Firefox:
Eszközök -> Webfejlesztő -> Oldal forrása

Kimásolni ebből a részből ezt a linket (227.sor):

i.imgur.com/pUC3J.png

VLC:
www.videolan.org/vlc/index.html

Média -> Hálózati műsor megnyitása...

kimásolt linket beilleszteni, majd

Műsorszórás
- új cél: fájl
- megjelenítés helyileg
- átkódolás aktiválása
- profil: Video - WMV + WMA (ASF)

www.gromkov.com/faq/capture/record_streaming_video.html

S=klogW 2012.12.01. 20:09:28

@abandi: @Sebastian Knight: még egyszerűbb, ha telepíti a firefox alá a

Download Helper nevű add-on-t

addons.mozilla.org/hu/firefox/addon/video-downloadhelper/

Sebastian Knight 2012.12.01. 20:59:11

@S=klogW:

Hasznos kiegészítő, de nálam nem tud mit kezdeni a microsoft silverlight nevű borzadványával.

Leskelődő 2012.12.01. 20:59:54

@S=klogW:
Idézet a röpüjjpulykából - friss, meleg:

"Megyek az úton lefelé
senki sem mondja gyere bé
csak az én kis feleségem
gyere bé te szerencsétlen
gyere bé te szerencsétlen"
:)

S=klogW 2012.12.01. 21:11:58

@Sebastian Knight: én azzal töltöttem le a hangtárból

nem is nagyon tudom mire szolgál a silverlight

S=klogW 2012.12.01. 21:20:58

@Leskelődő: épp most eszek knorralapos bolonyait daráltpulykából tejföllel

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.12.01. 21:23:34

@S=klogW: Hasonló mint a Flash, videókat lehet lejátszani a segítségével

S=klogW 2012.12.01. 22:00:07

@Leskelődő: szokták ezt ismételni?

Alfőmérnök 2012.12.01. 22:40:20

@Tehetetlen Dodó: Így másolta át a pdf-ből a vágólapra.(Csak gondoltam nem árt, ha Bucó múltját is ismerik a rajongói.)

picur3ka 2012.12.01. 22:48:46

@Alfőmérnök:

Haha! Tud maga, ha akar, mer' emberek tamadasaval tolti a szabad idejet?

picur3ka 2012.12.01. 22:50:43

@Tehetetlen Dodó:

Nem, Schmitt irta.

Udv.

netudki

S=klogW 2012.12.01. 22:58:29

@picur3ka: maga viszont még mindig csupa syntax error

picur3ka 2012.12.01. 23:03:24

@S=klogW:

Peldaul?

Mi az, hogy syntax, eloszor is?

picur3ka 2012.12.01. 23:05:43

@S=klogW:

Maga kisebbsegi lehet, azok szokjak gyepalni az anyanyelvi beszeloket 'velt' nyelvi tudasuk alapjan. Felhivnam a figyelmet, hogy a magyar nyelvben nincs kotott szorend, kedves kulfoldi baratom.

S=klogW 2012.12.01. 23:16:11

@picur3ka: kiguglizta? :) látszik, maga nem pötyögött commodore-on.

akkor typing error, hogy ércse. nincs magának dysgrafiája?

picur3ka 2012.12.01. 23:33:56

@S=klogW:

Sorolja, maga nyelvi lokupec, gyerunk, sorolja a 'syntax error'-jaimat, amint magyaran jol meghatarozta, es maga beszel guglizasrol, tiszta rohej.

Maga is csak egy Topo, haver, szegeny, szerencsetlen kisebbsegi con-artista, aki azt hiszi, hogy mindent mindenkinel jobban tud, doktor es nyelvesz es politikus is egyben, aztan mindig kiderul, hogy csak tortenetmondo, semmirol nem tud semmit.

Sorolja, varom!

picur3ka 2012.12.01. 23:34:48

@S=klogW:

Mit? Azt, hogy maga kisebbsegi?

Mennyire van benyomva?

tevevanegypupu 2012.12.01. 23:41:15

Az utolso csaszar..most nezem vagy negyedszer. Bertolucci minden filmjet nagyon..nem jo ra az a szo, hogy szeretem..Nagyon hatasosak (gondolom szinten szabadkomuves es zsido:)..Emlekszem a XX. szazad c. filmjetol evekig beteg voltam, ugyszinten a Megalkuvotol. Az Egy tea a Szaharaban mar nem olyan jo, kulonosen annak nm, aki olvasta (en) Paul Bowles regenyet, amibol forgatta. De ez az utolso csaszar..ez megint nagyon.

S=klogW 2012.12.01. 23:42:50

@picur3ka:

itten van ne:
"Tud maga, ha akar, mer' emberek tamadasaval tolti a szabad idejet?"

hát mi ennek az értelme, he?

és mi az hogy con-artista? az szélhámos, maga lingvisztikai szédelgő.

S=klogW 2012.12.01. 23:45:05

@picur3ka: mit, mit! hát azt hogy mit jelent a syntax.

picur3ka 2012.12.01. 23:52:26

@S=klogW:

Ha tudna magraul, nem ilyen problemaja latja.

2. Semmi koze a magyarul szintakszisnak nevezett nyelvtudomanyi szakterulethez, ez szemantikai kerdes, maga nem erti a nyelvet. mer' = miert

Igy mar kapisgalja kedves kulfoldi ugynok, hogy leforditottam?

3. Pontosan, szelhamost ertettem, kinezte?

4. Maga is a bortonbol kommentel, mint Falafel, meg Topo?

Egy szociologus/antropologus, egy femmunkas, egy doktor szelhamos.

S=klogW 2012.12.01. 23:57:29

@picur3ka: tudom mi az, hogy sintakszis, maga viszont nem érti az én technical culture reference-met: a syntax error egy terminus technicus

en.wikipedia.org/wiki/Syntax_error

ledmuseum.candlepower.us/seventh/c64-2.gif

S=klogW 2012.12.02. 00:02:36

@picur3ka:

1. hol a listája első pontja?

2. képzelje rájöttem, hogy a miért szót nem tudta legépelni, csak most már elég volt szó nélkül tűrni a halmozottan hátrányos helyzetű hozzászólásait

picur3ka 2012.12.02. 00:02:46

@S=klogW:

" tudom mi az, hogy sintakszis, maga viszont nem érti az én technical culture reference-met: a syntax error egy terminus technicus"

Nem tudja, meg leirni se tudja.

en.wikipedia.org/wiki/Syntax_error

Hogy jon ide a computer science? Csak a kapitanyt tudom idezni:

Te hulye vagy, mint a segg.

Magyarul ilyen kufejezes nincs, haver, maga a kocsog, gondolom. A dutyiban.

picur3ka 2012.12.02. 00:04:06

@S=klogW:

Nem, maga nem tud magyarul, ennyi.

S=klogW 2012.12.02. 00:12:01

@picur3ka: egyébként meg ne szokjon le a con-artistáról, mindig jót nevetek ezen a magyarításon :)

picur3ka 2012.12.02. 00:21:33

@S=klogW:

Nincs ilyen magyaritas, te hulye. Ez az en egyeni szohasznalatom.

Szoval a szintaktikai hibaim, ami szot leirni se tudsz, soroljad oket, gyerunk!

picur3ka 2012.12.02. 00:26:19

@picur3ka:

Ugy latom, ez talalt, sullyedt, mert valsz vagy eppen a cafolat legkisebb jele erre nem erkezett.

Szoval, mikor szabadulsz? Mer' csuktak le?

S=klogW 2012.12.02. 00:34:40

@picur3ka:

azé' _mer'_ maga nem tudja leírni, hogy miért, még én nem tudok magyarul? no ne viccelődjék má'

picur3ka 2012.12.02. 00:36:53

@S=klogW:

Maga nem nutja leirni, hogy mar, maga olyan hulye, hogy fogalom ra nincsen.

picur3ka 2012.12.02. 00:38:53

@S=klogW:

Egyebkent, ez a tipikus troll meghatarozasa, amit itt maga jatszik.

picur3ka 2012.12.02. 00:41:15

@S=klogW:

Ha nem erti a mer'-t, akkor nem tud, igen. Ehhez kelfeldinek kell lenni, ezt nem erteni. S el kellett maganak magyaraznom.

Na eleg volt magabol, menjen az pecsaba!

S=klogW 2012.12.02. 00:42:23

@picur3ka: mi az a "nutja"? ugye-ugye. direkt csinálja?

picur3ka 2012.12.02. 00:57:02

@S=klogW:

Ha nutna magyarul, akkor nuthatna, maga nem nem nut, ennyi. Huzzon el!

atlantisotetseg 2012.12.02. 01:09:17

"A Palesztina államiságát elismerő határozat mellett 138, ellene pedig 9 küldöttség szavazott. Az ENSZ 41 tagállama – köztük Magyarország – tartózkodott a voksoláson. Az ellenszavazók között volt az Egyesült Államok, Kanada és Izrael, Európából egyedül Csehország tartozott ebbe a csoportba."

Azért ez fantasztikus vereség a zsidóknak...188 szavazatból összesen csak 9 -et tudtak maguk mellé állítani, és ejropábol csak egyet ! Úgy latszik ezeket mindenki utálja...vajon miért ?

picur3ka 2012.12.02. 01:15:45

@atlantisotetseg:

Elsopro vereseg, igen, irtam tegnap a Washington poston, vagy ilyesmin: 'so nobody then', azonnal kitoroltek, lol.

-----------Mas:

Ezek allitolag a Barna ur elektromos vezeteken megserult szegeny aldozatok.

"A firkászok próbálták megkeresni azokat, akik - népszabós szóhasználattal - "áldozatai" voltak az áramütésnek. A fogát otthagyó Veres Zoltán veje, Irhás Iván egy kis házban él az egyik faluszéli utcában, de szomszédai azt mondják, napok óta nem látták, talán rokonoknál lehet (de esélyesebb, hogy börtönben - a szerk.). Takács Richárd, a másik "sérült" előzetes letartóztatásban ül: ő az egyike annak a négy támadónak, akik idén januárban úgy megvertek egy nyolcvankét éves idős asszonyt Kesznyétenben, hogy később belehalt sérüléseibe."

További részletek: kuruc.info/r/2/104837/#ixzz2Dqgcmp9A

ebfül 2012.12.02. 01:35:18

@S=klogW:

test=tudat

talán

picur3ka 2012.12.02. 01:49:55

@ebfül:

Nem, hus = etel.

Maga is zsido? Es szinten bortontoltelek is vagy az nem, csak szereti oket, mert zsidok?

Nyalja az segguket, kemenyen! Sot, koltozzon be veluk, szappannyt emelgetni!

ebfül 2012.12.02. 02:12:32

@picur3ka:

Ja, ja, az vagyok. Zsidó börtöntöltelék. És buzi es. :D

S=klogW 2012.12.02. 02:38:35

@picur3ka: túl sok kutykuruttyinfót olvas, picinyem

ebfül 2012.12.02. 02:51:04

@S=klogW:

delphoijosda.blog.hu/2012/11/19/xxv_546/fullcommentlist/1#c18382396

Erre reagáltam. De olybá tűnik, felvettél az ignore-listádra, maci.

(Félreértés ne essék, nem szeretnék lekerülni. De ha P3 nem kielégítő súlycsoport, szólj bátran :)

picur3ka 2012.12.02. 02:51:22

@ebfül:

Egyebkent mi az indittatasa az ongyilkossag elkovetesere?

S=klogW 2012.12.02. 02:55:03

@ebfül: hát akkor oda linkelje a kommentóját ahova tartozik :)

picur3ka 2012.12.02. 02:55:34

@picur3ka:

Szoval valaszolt, ertettuk.

ebfül 2012.12.02. 02:58:51

@picur3ka:

Tradíció. Mindkét oldalról tekintették azt "megoldásnak" egyesek, talán maradjunk ennyiben.

S=klogW 2012.12.02. 03:05:05

@picur3ka:
"Nem, hus = etel.

Maga is zsido?"

mongya má hogy a jó büdös francba tudja maga mindenhez odapasszintani a zsikéket?
mi értelme ennek?

ebfül 2012.12.02. 03:13:25

@S=klogW:

Bocs, azt hittem kitalálod, okos manusnak tartalak.

(A tegeződést, mint szakmán belül megszokott megszólítási formát alkalmazom. De ahogy látom, T.dodótól sem vetted jó néven. :( Nálunk, a /nagy/családban, ha az idősebb férfi letegezett, az megtiszteltetés volt. Udvariatlanság volt nem viszonozni. Nekem jólesik a magázódás is, a mai világban különösen, szóval maradhatunk annál is.)

picur3ka 2012.12.02. 03:21:44

@S=klogW:

Ez volt a tema eleve, te hulye. Kulonben meg elfoglalo nepirtok ebben az orszagban, szoval mindenhez odapasszolnak, ugy, mint Palesztinaban.

Neked miota van ezzel problemad? Mas egyen van a troll nev mukodtetesen eppen?

picur3ka 2012.12.02. 03:25:19

@ebfül:

Nem, nem, nem. Nyugodtan legyen ongyilkos, ram ne szamitson. Kulturalisan, nagyon masok vagyunk.

Engem bunozok, mint politikai vezetoseg nem erdekelnek, mint ez tenyszeruen vett konzekvencia a zsidoknal es romaknal.

S=klogW 2012.12.02. 03:28:13

@picur3ka: maga belehülyült a kurucinfoba

ebfül 2012.12.02. 03:30:43

@picur3ka:

"Kulturalisan, nagyon masok vagyunk."

Nézze, ha ezt úgy értette, hogy Maga itt marad örökre, én viszont ideiglenesen tartózkodom ebben a gyönyerő országban, akkor bingo.

picur3ka 2012.12.02. 03:31:54

@ebfül:

Hat egyesek, ez olyan, mint aki megbizik egy zsidoban, az olyan hulye, mint aki beenged egy romat a portajara.

picur3ka 2012.12.02. 03:33:38

@ebfül:

Teljesen maskepp ertettem, mint azt maga is tudja, csak okorkodik.

ebfül 2012.12.02. 03:35:41

@picur3ka:

Értem. Szóval marad (és kompenzál).

Én megyek haza, legkésőbb, ha a kölköm iskolaérett.

picur3ka 2012.12.02. 03:37:42

@ebfül:

Csak azert maradtam, hogy magat kiugrassam a bokorbol.

ebfül 2012.12.02. 03:38:12

@picur3ka:

Nem. Nagyon komolyan kérdeztem. (Ez a 3. verzió. Az előző kettő túl durva volt.)

ebfül 2012.12.02. 03:41:21

@picur3ka:

Hát, azért nem kellett volna ekkora áldozatot hoznia :)

picur3ka 2012.12.02. 03:41:57

@ebfül:

Ne tegye, konyorgom, soha ne jojjon haza! Magara , a keplet-nevu tag baratjara annyi szukseg van, mint egy darab szar hazaarulora.

ebfül 2012.12.02. 03:43:39

@picur3ka:

Nem gondolom hogy, számítana, de a Maga kedvéért elárulom: a mindkét oldal alatt apai-anyait értettem.

picur3ka 2012.12.02. 03:52:47

I am not interested really. Disaster, you are.

the Israeli

POPULATION REGISTRY LAW, 5725-1965, Particularly Sec 2(5) & (6)

2.
(a) The following particulars relating to a resident, and any change therein, shall be entered in the Population Registry:
(1) Surname, first name and previous names;
(2) names of parents;
(3) date and place of birth;
(4) sex;
(5) ethnic group;
(6) religion;
(7) personal status (single, maried, divorced or widowed);
(8) name of spouse;
(9) names, dates of birth, and sex, of children;
(10) past and present nationality or nationalities;
(11) address;
(12) date of entry into Israel;
(13) date of becoming a resident, within the meaning of subsection 1 (a).
(b) When a resident is first registered an "identity number" shall be fixed for his registration.

ebfül 2012.12.02. 03:53:00

@picur3ka:

"Ne tegye, konyorgom, soha ne jojjon haza! Magara , a keplet-nevu tag baratjara annyi szukseg van, mint egy darab szar hazaarulora"

Hehe. Sajnálom, kiscsillag, de ezt nem Kegyed dönti el.

De tudja mit? Ha Kegyed előbb hazaköltözne, mint jómagam, nagy nyilvánosság előtt köphet szemközt. Választott helyen, időben. Egyoldalú az ajánlat, nem várok el hasonlót magától.

S=klogW 2012.12.02. 03:53:48

@picur3ka: "szar hazaarulo"

mindezt épp maga mondja ékezetek nélkül?
jóhiszemű leszek: még gyerekként került el Magyaországról? azért tud ilyen gyatrán magyarul?

picur3ka 2012.12.02. 04:24:09

@S=klogW:

Maga mai napig nem tud magyarul, ugy, hogy ott el.

@ebfül:

Tudom, csak imadkoztam az orszagert.

Mellesleg, nem kivanok senkit szemen kopni, viszont, ha minden kommenista multut kivegeznenek, en nyugodtan aludnek.

picur3ka 2012.12.02. 04:26:02

@S=klogW:

Az ekezet nelkulisegnek tortenete van nalam, a legjobb taho szuro. Maga is fennakadt rajta.

picur3ka 2012.12.02. 04:52:20

@ebfül:

Nezze, ennek a beszelgetesnek annyi ertelme volt, hogy magararol is kiderult, hogy egy taho zsido kommunista.

MézesRozi 2012.12.02. 07:50:30

@S=klogW:
jézusom. maga ridegtartáson van?

Tündér_Lala 2012.12.02. 08:47:09

@S=klogW: Igaza van Zoltai volt.

Nás.
Ha jón egy kis front akkor megeszik egymást ? Mire jó ez ?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.02. 12:33:27

A nemezis-szerep eljátszásához mindig hozzátartozik az ellenfél zsidóként való beállítása? :}

S=klogW 2012.12.02. 12:46:47

@Loxon: köszönöm.

más:
borzalmasak ezek a se angolhoz, se tudományhoz nem értők által készített fordítások (vagy tényleg picurkának van igaza és nem tudok magyarul), a cikk második mondatában szereplő "ugyanis" és "mivel" logikai-szövegkohéziós kapcsolódásai számomra a semmibe mutatnak

tevevanegypupu 2012.12.02. 12:56:55

@Tündér_Lala:

Nem baj am a veszekedes. :)

@Loxon:

Termeszetesen. Miert, van mas ellenseg?:)

S=klogW 2012.12.02. 13:27:29

@tevevanegypupu: a veszekedésben a békülési szex a jó :)
bár szerintem a békülési szex olyan mint az ősrugózás :)

S=klogW 2012.12.02. 13:40:25

no mi van, mindenki elindult tüntetni a kosúttérre? :)

tevevanegypupu 2012.12.02. 13:43:33

@S=klogW:

Osrugozas.:))Isten allatkertje valoban nagy.

tevevanegypupu 2012.12.02. 13:48:13

@S=klogW:

Kivancsi vagyok mi lesz Rogannal..Ekkora hulyet. Kulonben mar akkor kidobtam volna a fideszbol mikor 2006-ban feltort valami mszp-s szamitogepet. Orban nem egeszen epeszu, ha azt hiszi, ha telerakja a partjat zsido vezetokkel es tagokkal, akkor majd jobban megfelel. Meg ha okos zsidokkal tenne..:)Bar lassacskan mar az is kerdeses, hogy kinek ohajt leginkabb megfelelni.

S=klogW 2012.12.02. 13:54:57

@tevevanegypupu: rogán zsizsi, nem vend?

tevevanegypupu 2012.12.02. 14:00:41

@S=klogW:

Hat eddig nem vend. Tenyleg?? Tan meg kettos allampolgar is ezek szerint.:))

Alfőmérnök 2012.12.02. 14:41:06

@tevevanegypupu: Rogán nem zsidó. És okos. Utálják is az eszéért a fideszen belül.

tevevanegypupu 2012.12.02. 14:51:56

@Alfőmérnök:

Lehet. Feltort egy szamitogepet. Speciel ha a fideszen belul lennek ezert utalnam.Hogy a mai fellepeserol ne is beszeljunk.

www.youtube.com/watch?v=88tb6Xma0Qw

Enrico Macias ..o kettos allampolgar, francia-izraeli. 1962-ben kellett elhagyniuk Algeriat..Es hanyan vannak meg te jo eg, akik nemhogy titkolnak, buszkek ra. Politikusok, muveszek, tudosok..Nalunk titkolni kell, szemelyisegi jogokbol kifolyolag..:)

tewton 2012.12.02. 15:07:44

@S=klogW:
persze, mindenki kivonult innen oda, zsidót számlálni :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.02. 15:41:11

@tewton:
alfi, akinek mindenkiről aktája van, mostan köti személyekhez az aktákat :)

S=klogW 2012.12.02. 16:07:09

hallgassák a kosúton a szondát, most

Alfőmérnök 2012.12.02. 16:28:45

@tevevanegypupu: De nem ezért utálják. Hanem mert több esze van, mint 10 átlagos fidesznyiknek együttvéve.
Amúgy szerintem se lehessen kettős állampolgár parlamenti képviselő, legyen az magyar-izraeli, vagy magyar-iráni.

S=klogW 2012.12.02. 16:31:44

@Alfőmérnök: az okos ember tud a legrohadtabb gerincetelen képmutató senki lenni

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.02. 16:38:08

Bp., Kossuth tér, 2012. 12. 02.

Ungvári Tamás: ...és köszöntöm Németh Sándort...

Tömeg: Ééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééélllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllljjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeennnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hmmm!

tevevanegypupu 2012.12.02. 16:49:19

@Alfőmérnök:

Biztosan okos, nem vonom ketsegbe. Rastignac.:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.02. 17:38:19

a gyerek meglátja a térről hazafelé menőket, és rákezd:

Csiszeg csoszog a tetű, násznagy akar lenni.
Oda ugrik a bolha, vőfély akar lenni,
Mindenféle csúf bogár vendég akar lenni.

most mit csináljak vele?
:)

tevevanegypupu 2012.12.02. 17:50:48

@jose maria padilla:

Semmit. Hagyja azt a kislanyt tovabbra is a termeszet normalis torvenye szerint fejlodni.:)

ebfül 2012.12.02. 18:02:50

@picur3ka:

"magararol is kiderult, hogy egy taho zsido kommunista"

Nyöhehe.

Magáról meg az, hogy egy igazi úrinő :-DDD

Sebastian Knight 2012.12.02. 19:09:53

@tevevanegypupu:

okos és gátlástalan

@S=klogW:

"Egy fantasztikus világ a sejtek és a molekulák között. A sejthártyáról lefűződő gyöngyszemek, a vezikulák, az őket küldő sejtek érdekeit képviselő hírvivők. Új lehetőségek a diagnosztikában és a gyógyításban. Búzás Edit immunológus professzor.

Hideg, érzelemmentes észlelés nem létezik. Az affektív pszichológia forradalma, avagy az emberi késztetések és érzelmek világa. Nemcsak tankönyv. Bányai Éva pszichológus professzor.

A film mindig ugyanazt a történetet mondja, amit mi; és mindig más cselekmény formájában. Minden film álom, minden moziélmény ébredés. Pszichoanalitikus filmkonferencia Pécsen. Erős Ferenc egyetemi tanár

„A tömegek felfogóképessége korlátozott, értelmük kicsi, feledékenységük viszont nagy. A hatásos propagandának csak nagyon kevés pontra kell korlátozódnia, és ezeket címszavakként annyiszor ismételni, míg a tömegből a legutolsó is azt érti ezeken szavakon, amit akartunk.” Érettségi dolgozatok Hitlerről. Orosz Márta tudósító és Frank Tibor történész professzor."

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-12-02

Szonda, 16:05

Alfőmérnök 2012.12.02. 19:17:32

@jose maria padilla: Vigye ki a Bazilikához, nézzék meg, milyen giccsparádét csináltak belőle ezekkel a rávetítésekkel. Tegnap ott voltam, majdnem elhánytam magam. :)

S=klogW 2012.12.02. 19:23:33

@Sebastian Knight: igen erről van szó. gondoltam ezek a témák érdeklik magukat is
bár elég nyúlfarknyi a műsor sok idő nem volt egy-egy témára

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.02. 19:26:17

@Alfőmérnök: szerintem már tavaly kikeltem a dolog ellen valamelyik felületen.

voltunk egyébként, éppen rogán nyitotta meg az ádventi vásárt, valami olyasmit mondott, hogy a karácsonyi ünnepkör megfelelő alkalom arra, hogy összeírjuk a vendégeinket, mint augusztus parancsára betlehemben, vagy nem jól hallottam, vagy rossz volt a hangosítás, vagy úgy vagyok vele, hogy ha barrabást mondanak is, én jézust hallok, vagy mi a fene :)

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.02. 19:33:32

Kérném szeretettel, meg tudná nekem valaki mondani, hogy mi ellen tüntettek ma délután a Kossuth téren (akik tüntettek)? Meg tudná nekem valaki mondani, hogy pontosan mivel vállal szolidaritást a kormányzópárt?

Elolvastam Péterfalvi Attila levelét, amit november 27-én küldött Novák Elődnek. Más is megteheti:

m.cdn.blog.hu/mk/mk27/image/peterfalviattilalevelenovakelodnek2012nov27_.png

Ebben megerősíti Jóri adatvédelmi biztos korábbi állásfoglalását, mely szerint a kettős állampolgárság ténye közérdekű adat és a o. gy.-i képviselőknek (is) adatszolgáltatási kötelezettségük van ebben a kérdésben. Majd néhány nap múlva magyarázkodó nyilatkozatot ad ki, hogy ő azt úgy értette, hogy adatvédelmi kötelezettségük van, de arra vonatkozóan már nem, hogy milyen kettős állampolgárok (mert már az arra irányuló kérdés is törvénytelen, mivel méltóságot sért).

A kormánynak nem az lenne a kötelessége, hogy védje és fenntartsa a törvényességet és védje a jogrendet a destruktív szándékokkal és cselekményekkel szemben? Ha az adatvédelmi biztos inkább h_lyét csinál magából, minthogy kitegye magát a "támadásoknak", akkor milyen állapotban van nálunk a törvényes rend és jogbiztonság? Ezzel a destruktív iránnyal vállal szolidaritást a Fidex?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.02. 19:34:14

@tevevanegypupu: nem tudom mi lesz ezzel a gyerekkel. gondoljon bele, elmondja este az imáit, a lecsukódik már a szememeset, meg a "hatirámot" /így mondja/ , egyébként:szűzanyám, s őrangyal, legyetek énvelem, ha ti rám vigyáztok, nyugodt lesz éjjelem, aztán mikor az ámmen következne, azt mondja: om mani peme hum.

MézesRozi 2012.12.02. 19:50:04

@jose maria padilla:

mondja, magának tényleg van egy kicsilánya? néha olyan hihetőnek tűnik:)

tevevanegypupu 2012.12.02. 20:05:31

@jose maria padilla:

Azt hiszem amig ilyen pici, jobb ha az edesanyja vezetgeti, aztan kesobb majd eldonti o maga. Persze azert csak meseljen neki maga is, abbol tanul a gyermek.:)

tevevanegypupu 2012.12.02. 20:07:31

@Sebastian Knight:

Nacikkal harcol egyutt ez a hulye Rogan a nacizmus ellen. Most erre mit lehet mondani?

Tehetetlen Dodó 2012.12.02. 20:12:59

@tevevanegypupu: Ez az egész cirkusz röhejes lenne - ha nem lenne ennyire siralmas.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.02. 20:18:57

@tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó:

Még hogy röhejes, még hogy siralmas, de életveszélyes is! Lassan és biztosan mindent elnyel a fenomenológiai feketelyuk, beleértve magát a kormányzást is.

tevevanegypupu 2012.12.02. 20:19:02

@Tehetetlen Dodó:

Nagyon banatosan neztem. Ezekkel az alakokkal egyutt, hat ez valoban siralmas volt.

tevevanegypupu 2012.12.02. 20:20:56

@mk27soundmaster:

Igen, ez a jobboldalra nezve valoban veszelyes vallalkozas volt.Szivbol remelem, hogy Orban holnap nem fogja ezt az egeszet szoba hozni, eppen eleget rontottak az eselyeiken, hitelukon ezzel a.."szolidaritassal".

Tehetetlen Dodó 2012.12.02. 20:30:10

@mk27soundmaster: @tevevanegypupu: Veszélyes?
Nem hiszem, hogy veszélyesebb lenne, mint eddig - legfeljebb azon csodálkozom, miért pont most kellett ennyire nyilvánvalóan demonstrálni, hogy ki is az úr a házban?!

Tehetetlen Dodó 2012.12.02. 20:35:43

@jose maria padilla: Már úgy értem, hogy kapott-e a kicsiny egy kis imamalmot, ahogy az arrafelé szokás.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.02. 20:51:25

@tevevanegypupu: Látja, mondtam, hogy ezt a nagykoalíciós ötletet meg fogják lobogtatni. Tulajdonképpen teljesen logikus.

"...Olyanra pedig, hogy vezető fideszes és szocialista politikusok közösen lépjenek fel, még nem volt példa..."

index.hu/belfold/2012/12/02/a_jobbik_osszehozta_a_nagykoaliciot/

tevevanegypupu 2012.12.02. 20:58:52

@gloire:

Maga tehet rola, mert valoban mar regebben mondta.:) Mindenesetre ha erre valoban sor kerulne a kovetkezo valasztasokon, akkor azt mondanam, kidobtuk a 24 evet, a mezogazdasagunkat, kis iparunkat es a magyarsagunkat az ablakon.Akkor maradhatott volna a szocializmus meg ami vele jart, mert a mai nap bizonyitotta, hogy 1919 (Loxon es Arma szerint szinte mindig) a tudjukkik dirigaltak. Ugyhogy ezek utan tok folosleges itt megjatszania barkinek (politikai partnak) magat.

@Tehetetlen Dodó:

Hat mert Advent elso vasarnapja van, ilyenkor kell ezt csinalni.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.02. 21:08:24

@tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó: Munkamegosztás. Az ilyen feladatokra tartott díszzsidók és/vagy dísz-filoszemiták egyik prominense Rogán. Érthetően Kövért nem küldhették. Jelenthet valamit, hogy OV nem sietett személyesen elhatárolódni a náci ördögöktől. Hogy saját renoméját nem akarja elrontani a szabadságharcos dumáira harapó kemény magjánál.
A Jobbik akcióját kitervelők pont erre mentek, hogy a tevék és dodók dühöngjenek és lelkük meghasonuljon... :-)

Tehetetlen Dodó 2012.12.02. 21:20:42

@Arma Gedeon2: Tévedsz, én nem dühöngök, szimpla provokációnak tartom az egészet, amit most jól felhabosítanak. Csak azt nem értem, miért pont most kellett csinálni, messze még a választás, meg abban sem vagyok biztos, hogy a fő szervezők részére nem lesz-e kontraproduktív az akció.
Orbán most hallgat, valóban, ez nem az ő pályája - neki keresztényeurópáznia kell alkalmanként, olyankor a munkamegosztás jegyében Áder már pakolja is a kapedlit és megy ellensúlyozni a megfelelő helyekre. Most, belvárosi akció lévén, jó lesz Rogán is, elég simlis ahhoz, hogy előadja a publikumnak, amit az hallani vágyik.

tevevanegypupu 2012.12.02. 21:24:15

@Arma Gedeon2:

Tudja engem sokkal jobban zavar, ha az a part hulye vagy sotet vagy plane aljas amire szavazok. Mert a tobbire azert nem szavazok mert azokrol ugy viszonylag feltetelezem a cselekedetei alapjan, hogy nekem - szebben fogalmazva az orszagnak - nem felel meg.De hogy a rendszervaltas utan husz evvel meg mindig a komcsiknak es zsidoknak, raadasul a komcsikkal es zsidokkal egyutt kell bizonygatni, hogy nem vagyunk antiszemitak - egyebkent miert ne lehetnenk antiszemitak - azert ez engem meglehetosen duhit..Szanalmas, nevetseges baromsag.

S=klogW 2012.12.02. 21:33:45

megy már a vizionálás az orbánpuccsolásáról, palotaforradalomról

Rogán kihasználta az alkalmat, hogy úgy váljon az ügyben egyelőre hallgatag miniszterelnök fideszes ellenpárjává, hogy látszólag egy pillanatra sem konfrontálódott vele, sőt, alapvetően a Fidesz politikai céljait segítette.

mandiner.hu/cikk/20121202_torok_gabor_ha_harman_csinaljak_ugyanazt

Sebastian Knight 2012.12.02. 21:45:22

" Tőkés László: Gyöngyösi Márton jelent nemzetbiztonsági kockázatot
Az elnök nem tartja kizártnak, hogy a képviselő a határokon túlra kiterjesztett honosítás intézményét célozta lejáratni."

hetivalasz.hu/itthon/provokacionak-minositette-a-kepviselo-kijelenteseit-57905/

tevevanegypupu 2012.12.02. 21:50:24

@Sebastian Knight:

Tokes Laszlo ebben teved. Sok masban is egyebkent az utolso evekben - ebben a kerdesben nem lett volna muszaj szolnia - de megteheti, mert nagyon nehez korulmenyek kozott viszont helytallt.

Alfőmérnök 2012.12.02. 21:54:10

@MézesRozi: Csak egy játékbabája van, azt teszi a babakocsiba, amit Lipóciában tologat.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.02. 21:57:56

@Sebastian Knight: "...Az elnök nem tartja kizártnak, hogy a képviselő a határokon túlra kiterjesztett honosítás intézményét célozta lejáratni..."

Legalább valakinek eszébe jutott a párhuzam. Szlovákiában például nem csak a közéleti szereplőknek, hanem minden állampolgárnak nézik az egyéb állampolgárságát. Kérdés: Létezik, hogy Szlovákiában nincsen szlovák-izraeli állampolgár? Mégha magyar is az illető :D Azoktól - ha van ilyen - szintén elveszik a szlovák állampolgárságot? Olyan hírek miért nincsenek?

És egyáltalán, Gyurcsány miért volt annyira antiszemita, hogy az izraeli magyaroktól is megtagadta a magyar állampolgárság könnyített megszerzését?

. )

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.02. 22:10:51

@tevevanegypupu: @gloire: Jól tette az erkölcsbajnok, hogy felhívta a figyelmet e vonatkozásra. Egyrészt annak idején magam egyből gyanakodtam, hogy OV nagy kettős állampolgárság-kampánya épp az izraelieknek kíván könnyjteni a ketős állampolgárság megszerzésén. Másrészt okosabbak beleélhetik magukat egy szlovák, vagy román hazafi helyébe, hogy vajon aggódhat-e a magyar állampolgárságot felvevő poltikusaik miatt.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.02. 22:11:38

@tevevanegypupu: "...nagyon nehez korulmenyek kozott viszont helytallt."

Most is nagyon nehezek a körülmények és most is helytállt. A legokosabb irányba terelte át a vitát. Ennyit tehet:

"...Hozzátette, jogosnak ítéli viszont a kettős átvilágítás alkalmazását azok esetében, akik a múltban nyilvánvaló módon kollaboránsai voltak a hírhedt Securitaténak, és akik közül sokan áttelepültek Magyarországra..."

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.02. 22:11:40

@tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó: @gloire: @Arma Gedeon2: @Sebastian Knight: @S=klogW: és akit illet:

Szerintem ez a mostani őrület még annál is sokkal sötétebb, nyomorultabb, mocskosabb és aljasabb, mint mikor Grósz Károly fehérterrorozott. Ez a nyomorult banda (a rendszerváltás elitje) húsz év alatt nagyságrendileg jobban megroppantotta, megrohasztotta a társadalmat, mint amire a kommunista férgek (az én eletemben) bármikor is képesek voltak. A későkádár világa elképesztően korrupt és cinikus volt, a zavarodottság és mentális szétcsúszottság jellemezte, de ez a mostani világ még ráadásul effektíve aberrált is (ezeknek az alvilági rémségeknek a felbugyorgása, úgy gondolom, inkább a rákkosikor sajátja lehetett).

K_rva nagy g_z van itt, kérem!

ü
bbjnick

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.02. 22:12:46

Jav.:-):

@tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó: @gloire: @Arma Gedeon2: @Sebastian Knight: @S=klogW: és akit illet:

Szerintem ez a mostani őrület még annál is sokkal sötétebb, nyomorultabb, mocskosabb és aljasabb, mint mikor Grósz Károly fehérterrorozott. Ez a nyomorult banda (a rendszerváltás elitje) húsz év alatt nagyságrendileg jobban megroppantotta, megrohasztotta a társadalmat, mint amire a kommunista férgek (az én eletemben) bármikor is képesek voltak. A későkádár világa elképesztően korrupt és cinikus volt, a zavarodottság és mentális szétcsúszottság jellemezte, de ez a mostani világ még ráadásul effektíve aberrált is (ezeknek az alvilági rémségeknek a felbugyorgása, úgy gondolom, inkább a rákkosikor sajátja lehetett).

K_rva nagy g_z van itt, kérem!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.02. 22:22:12

@mk27soundmaster: Azt nem tudom, hogy a rákosi korszakra ez mennyire hajaz, az biztos, rezeg a léc az egész rendszer alatt, tényleg elég nagy gáz van.

Leskelődő 2012.12.02. 22:37:32

Ejnye-ejnye, úgy látom, Bächer Iván nem vonult fel, hanem helyette recenzió címen magvas hülyeségeket írogatott:

" A fasizmusnak jó táptalajt biztosít a keresztény hitre való erőszakos térítés évszázadokon át is ható traumája, a pogány hitvilág elfojtva is szívósan pislákoló emléke,"
nol.hu/kult/20121201-hitler__az_ember

Leskelődő 2012.12.02. 22:38:25

@S=klogW:
Nem tudom, hogy ismétlik-e a röpüjjpávát, de innen lehet szemelgetni:
www.dunatv.hu/folszallotta_pava_2012

atlantisotetseg 2012.12.02. 22:39:23

A csehek magyarázkodnak, hogy miért szavaztak a palesztinok ellen. Az érvelés akár egyenest Tel-Avivból származik:

"Helytálló az az érv, hogy ez a kezdeményezés visszalépés a közvetlen tárgyalásoktól, és a palesztinok lépéseinek azon hosszú során alapul, amelyek azt célozzák, hogy valamilyen módon sikerüljön letörölniük Izraelt a Föld színéről. A már hagyományosan Izrael-ellenes ENSZ a hozzá tartozó UNESCO-val és a Nemzetközi Büntetőbírósággal ehhez ideális platformot kínál”

és

„Az unióban erősödő Izrael-ellenesség mögött két fő okot látni: először a hagyományos antiszemitizmus újjáéledése azzal összefüggésben, hogy halványul a holokauszt emlékezete, és a zsidók már nincsenek a tehetetlen áldozat szerepében, másodszor pedig az arab választók súlyának növekedése – vélekedik az újság. – Semmi okunk arra, hogy ezek közül bármelyik is irányadó legyen számunkra.”

mno.hu/kulfold/palesztin-status-kemeny-tamadast-inditott-a-baloldal-1121662

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.02. 22:47:37

@Leskelődő: Mi van, hát Jézus mégse volt zsidó??? :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.02. 22:50:06

@Arma Gedeon2: Beleélhetik magukat, valóban. Egyébként ez a politika egyértelműen azonosítható. A zsidóság, mint szövetséges, az a Tisza politikája volt a nemzetiségekkel szemben. Talán nem véletlenül avatott tavaly Tisza István szobrot Zuglóban a fidesz.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.02. 23:00:01

@gloire: Ezt kommentáltam (blog)írói munkásságomban.

Alfőmérnök 2012.12.02. 23:35:04

@atlantisotetseg: Kíváncsi lennék, mit szólnának a libik, ha ma valaki olyanokat írna, mint Bibó (akit kisajátítottak maguknak).

mek.oszk.hu/02000/02043/html/625.html#654

"Hiábavalóság az a kezdettől fogva hangoztatott zsidó álláspont, mely szerint a zsidó bevándorlás, államalapítás és uralom az arabok számára is előnyös, mert anyagi prosperitást, magasabb munkabéreket és életnívót hoz nekik. Ezt a naiv ökonomizmusban fogant tételt, akár az Izrael területén élt vagy élő arabokra, akár az újonnan elfoglalt területeken élő arabokra vonatkoztatják is, a valóságban semmivé teszi az az egyszerű és közismert igazság, hogy az emberek még magasabb munkabér ellenében sem szeretnek másodosztályú állampolgárok lenni; s ha vannak is nem kevesen olyanok, akiket mindenekfelett a közvetlen anyagi előny érdekel, s még többen olyanok, akik jobban szeretik a békességet a harcnál, azért döntő pillanatban, mikor a közösséghez való tartozásnak, a közösség alakulásának, létének vagy jövőjének a kérdései felmerülnek, az egész közösség magatartását {4-653.} nem a jólétet vagy csendességet szerető többség, hanem az az aktív kisebbség fogja meghatározni, amely a közösség álláspontjait és céljait egyáltalán megfogalmazza, s amelynek állásfoglalására a közvetlen anyagi előnyöknek nem sok hatása van.(...)
Vajon mi volna egy elképzelhető reális béketervnek az a lehetséges és szükségszerű tartalma, melyet már több ízben emlegettünk? Egy ilyen béketerv központi tartalma egyetlen „junktim”: az, mely kölcsönös és egyidejű feltételként szoros és elválaszthatatlan kapcsolatba hozza Izraelnek az 1967 előtti, legitimmé vált határai közé való visszavonulását {4-660.} és Izraelnek az arab államok által e határok között államként való teljes elismerését, úgy, hogy mindkét követelmény a másiknak kölcsönös feltétele legyen. Lényegében ezt mondja ki az egyetlen érvényes eddigi világszervezeti döntés is, a Biztonsági Tanács 1967. novemberi határozata, csak éppen a területek kiürítését kifejezetten, Izrael elismerését pedig olyan közvetett kifejezésekkel, melyeknek ez az egyetlen elfogadható értelme. A leendő béketervnek azonban mindkét követelményt világosan meg kell jelölnie, s egymással való szoros és kölcsönös összefüggésüket is minden kétséget kizárólag úgy kell kimondani, hogy ne lehessen többé egyiket a másiktól függetlenítve követelni.

Ezek után tartalmaznia kell a béketervnek az 1967 előtti határnak azokat a részletkorrekcióit, melyek alkalmasak arra, hogy azt végleges határrá tegyék. Ehhez többek között olyan kölcsönös határkorrekciókat kell tartalmaznia, melyek végét vetik mindazoknak a különböző helyeken krónikussá vált földhasználati, vízhasználati, legeltetési stb. vitáknak, melyek 1967-ig voltak állandó mérgező tényezői az arab–izraeli viszonynak. Ugyancsak e korrekciók keretében kell Jeruzsálem kettéosztását is úgy módosítani, hogy Izrael megmaradhasson a maga óvárosi történeti szent helyeinek, elsősorban a siratófalnak a birtokában: világosan kiemelve, hogy ennek a korrekciónak miben áll az ellentétele akár Jeruzsálemben (pl. az egyetemi enklávéval kapcsolatban vagy másutt), akár a határ más pontján (pl. egy földközi-tengeri arab, illetőleg jordániai vagy palesztin szabadkikötő formájában). Egyáltalán mindeme korrekcióknak együttvéve olyanoknak kell lenniök, hogy ne csökkentsék és ne tegyék kétségessé a végleges határnak az 1967 előtti „legitimálódott” határral való azonosságát, hanem éppen korlátozott és kölcsönös jellegüknél fogva ki is hangsúlyozzák azt. Végül technikai és adminisztratív rendelkezéseket kell hozni a szükséges mértékű részletezésben mindazokban a földhasználati, vízhasználati, legeltetési stb. kérdésekben, ideértve a {4-661.} Jordán folyó használatának problémáit is, melyeket helyi határkorrekciókkal megoldani nem lehet.

Szabályoznia kell ezek után a béketervnek azt, hogy Izraelnek az 1967-ben megszállott területeket milyen módon, milyen időrendben kell kiürítenie."

tewton 2012.12.02. 23:40:03

kepzeljek, a tuntetest sikerult meghallgatnom a klubradion :)
- rogantoni jart osviccban es hozott egy marek foldet
- az egyik komcsi ciganygyilkossagozott
- matol kezdve nincs artatlan zsidozas, ciganyozas, mondta punciszaju, ugy valogassak meg a szavaikat!

megtudtam azt is, hogy minden hololkauszt es tomegirtas listazassal kezdodott, ugyhogy holnap reggel ay lesz az elso, hogy a munkahelyen kitorlok minden xcel-tablt a fonok szamitogepebol

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 00:20:04

@gloire: @Arma Gedeon2:

És ki ellen akarnak Orb_nék szövetkezni a zs_dókkal? Ki most az ellen, ki jelenti a veszélyt? Mi, közmagyarok?

ü
bbjnick

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 00:21:47

Jav.:-):

@gloire: @Arma Gedeon2:

És ki ellen akarnak Orb_nék szövetkezni a zs_dókkal? Ki most az ellen, ki jelenti a veszélyt? Mi, közmagyarok?

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 00:26:31

@Leskelődő: @atlantisotetseg: @Arma Gedeon2: @gloire: @tewton: és akit illet:

Nem arról van itt szó, meztelen egyszerűséggel, hogy elkopott, elhasználódott, kiüresedett, elhiteltelenedett a fedősztori, nem működik és most már nyíltabban és agresszívebben kell érdekérvényesíteni?

atlantisotetseg 2012.12.03. 00:30:08

@Alfőmérnök: Szerintem a palesztinok megfogják oldani ezt a problémát (anélkül hogy Bibó(ldo)-t tanulmányoznák),reájuk hagyom.

atlantisotetseg 2012.12.03. 00:49:28

@mk27soundmaster: Ez mind Orbánnék malmára hajtja a vizet, a Jobbik felébreszti a nemzeti önérzetet, éles reakciót provokál a közös ellenségtől, egyre többen latjak hogy (még mindig) a zsidó-kommunista összeesküvés továbbra is működik (MSZ(M)P, LMP, Bajnai, Kónya,Juhász,Mestergeci stb.) és MEG TÖBBEN FOGNAK A FIDESZRE SZAVAZNI. Ugyanakkor, FIDESZ pozicionálja magát mint a szélsőjobb egyetlen komoly akadálya, így tetszeleg IMF/USA/EU és egyebeknek. Ügyes, nem ?

tewton 2012.12.03. 02:13:31

@Leskelődő:
hehehe. mondja egy vallasfuggetlen ertelmisi.

tevevanegypupu 2012.12.03. 07:19:35

@Leskelődő:

Megdobbent Bacher hulyesege ha politikarol, vallasrol van szo, mert egyebkent szeretem amiket irt es ahogy irt. De ez az allando felelemroham..Erdekes egyebkent, hogy ennyire belejuk rogzult a felelem a "naciktol", de fel sem merul soha, egyikukben sem, hogy a kommunistak jobban irtottak oket, hogy az avh a nacik utan jott. Hogy az antiszemitizmus az nem csak egy vidam, szorakozasbol kialakult, az egesz vilagot jocskan atszovo - tapasztalatom szerint mindenhol utaljak oket, nem hogy nem szeretik, kifejezetten utaljak oket, ez nagyon sokaig jocskan meg is botrankoztatott:)- erzes, hanem alapja van?

tevevanegypupu 2012.12.03. 07:21:44

@gloire:

Igen, Tokesnek igaza van, kellene a kettos atvilagitas. Es akkor meg nem is mondtunk semmit a k..a ugynokaktakrol. Anelkul, hogy Orbanek felelosseget csikkentene az ember, de azert ha Antall annak idejen nem ijed meg, vagy nem hagyja zsarolni magat, minden maskepp alakul. Akkor most nem lenne "naciveszely"..peldaul.

tevevanegypupu 2012.12.03. 07:24:16

@mk27soundmaster:

Igen, ez a rakosista hiszteria visszaterte. Ahogy tegnap a hiradok mutatta ezt a tomeget, pontosan olyan benyomasa volt az embernek..Nem tudom ebbol most Orban hogy tud kilepni. Rogan beszedet pedig csak huledezve tudja az ember hallgatni 1919, 1948, 1956, a Kadar-korszak es 1989 utan..Nem is beszelve arrol ami a vilagban zajlott es zajlik. Hihetetlen.

tevevanegypupu 2012.12.03. 07:26:50

@Arma Gedeon2:

A kettos allampolgarsagnal a hetkoznapi ember Trianonra gondol elsosorban, aztan a tavolabbi videkekre. Kulonben jar az Izraelben es Amerikaban eloknek is a kettos allampolgarsad, de csakis es kizarolag abban az esetben, ha azt nem akarja Magyarorszag ellen forditani.Nem tudom Orban fejeben ez megfordult-e..vagy ugy egyaltalan oszinten mit gondolhat errol a helyzetrol, hiszen ugy tunik, hogy zsido partfogoltjai tiszta szivbol gyulolik ot is.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 08:30:57

@Alfőmérnök: Ez a Bimbó ilyen naív volt, vagy cinikusan tettette, hogy naív?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 08:32:42

@tevevanegypupu: "ugy tunik, hogy zsido partfogoltjai tiszta szivbol gyulolik ot is". Az a Külső Párt, vagy a még külsőbb mezei hadak. Nekik nem kel mindenről tudni. Pavlovi reflexekkel irányított kiskutyái a zs nagykutyáknak.

Alfőmérnök 2012.12.03. 09:06:44

@Alfőmérnök: Oleg baromsága ez a Bibó(ldó)zás. Nem volt se zsidó, se bolsi. Leginkább szocdem volt, harmadikutasos behatásokkal. És refi. A II. VH előtt még kicsit antiszemita is volt; kompenzálásként írta meg a zsidókérdés-tanulmányt. Amúgy egy naív balek. Kb. mint tölgy. Azazhogy nem, mert tölgynél nagyobb balekot még életemben nem láttam. :)))

"a palesztinok megfogják oldani ezt a problémát"

Jelenlegi állás szeeintem Izrael (& USA) az erősebb.

Alfőmérnök 2012.12.03. 09:16:45

@Alfőmérnök: Jelenlegi állás szerint..

tevevanegypupu 2012.12.03. 09:19:59

@ArmaGedeon:

Igen, de - felteve, hogy igaza van, mert miert ne lehetne ebbol kiindulni - akkor ez nagyon veszelyes taktika. Ismeri ugye, hogy a tomeget jol felcincaljak valaki vagy valami ellen, aztan nem tudjak megallitani, kicsuszik az iranyitas a kezbol? Nem hiszem, hogy egy iranyithatatlan tomeggel sokra mennenek.Es vegulis Europa kozepen ilyenre aztan, plane most, semmi szukseg. mert ott van a masik oldal is, ami - ha valoban ez a liberalbalos tomeg iranyithatatlanna valik - akkor ok viszont ugyszinten bevetik a tomeget, ami nem keves, a jobbiknak van vagy egymillios szavazobazisa, amirol szo sem esik szinte soha. Es akkor mi belgak hova alljunk? Szakadjon az orszag megint haromfele, lehetoleg egy jo kis polgarhaborut provokalva? Lenne ra vevo boven..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 09:28:10

@Alfőmérnök: Az arc nem hazudik. Zsidó származású volt. Vagyis csak tettette a naívságot, esetleg még magát is becsapva. A magyar ügyekben is tipikus zs dumát nyomatott.

S=klogW 2012.12.03. 09:31:11

nem értem, miért b.szakszik a kormány az egyetemekkel

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 09:42:48

@tevevanegypupu: naív, naív, naív...
Ezek a körök többezer éves tapaszatalattal rendelkeznek a tömegek uszítása, felheccelése, irányítása terén. Ősi tapasztalatuk van a látszatra "magukfajták" martalékul odadobása terén is.

S=klogW 2012.12.03. 09:46:13

@ArmaGedeon: én azt furcsálom mindig abban amit mond, hogy még egy család is nehezen tud átörökíteni ideológiai inklinációkat, hogy tudja a maga által vázolt közösség megtenni ezt, ráadásul fedett módon

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 09:50:56

@S=klogW: többezer év társadalomlélektani és társadalommérnöki tudása áll rendelkezésre ehhez.
Idéztem Greer fődruidát, hogy a másokétól tudatosan drasztikusan eltérőre tervezett parancsolatok, szokások és tabuk fala elrettenti, vagy karnyújtásnyi távolságra tartja a nem törzsbelieket a kiválasztottaktól és a kiválasztottakat a gojoktól. Idővel rájöttek, hogy már nyugodtan le lehet vetni a kaftánt, le lehet bontani a gettó falát és kapuját, mert szublimáltabb eszközökkel fenntartható a különállás és a gojgyűlölet továbbadása.
Elemezték ezt, hogy Freud korának zs írói és tudósai nem kis részben nem olvasták a Talmudot, vagy a Kabbalát, de a haszid eredetű köreik sztorijai, viccei, reflexei mégis átadták nekik ezt a szellemiséget.

Leskelődő 2012.12.03. 10:03:04

@mk27soundmaster: @tewton: @tevevanegypupu:
Az biztos, hogy a nemzetközi helyzet fokozódik...
Hiszen Bächer tud normális dolgokat is írni (csak esetleg azt nem jelenteti meg a népszabi):
"Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább.
Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához, de gondoltam aztán, ott volt hely, elvillamosoztam, troliztam szépen addig.
Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.
Hát azt már nem.
...
Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.
...
Javíthatatlanok.
...
Mert ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar."
konzervatorium.blog.hu/2009/08/17/b_cher_ivan_a_fasisztakra_fogok_szavazni

Egyébként a lánckaja, amely Bächertől ered (ismerik?), örökbecsű találmány. :)
moly.hu/system/covers/normal/covers_103013.jpg?1287476928

S=klogW 2012.12.03. 10:07:43

@ArmaGedeon: nagyon meglepődtem egy neten talált zs hittanórafelvételen: ketten vagytok a sivatagban olyan kevés vízzel, hogy csak egynek elég. mi a teendő? a teendő az, hogy nem osztod meg a vizet a másikkal

így okoskodott a rabbi: ha megosztod a vizet egyikőtöknek sem lesz elég, mindketten meghaltok. kié legyen a víz tehát? passzívan ölni kisebb bűn mint aktívan: tehát _nem adni_ kell. a nem nálad van a víz verzióra nem emlékszem, de úgy rémlik, ott akkor csak az marad, hogy megszívtad :)

én meg azt kérdezem: honnan tudom én hogy az a víz tényleg kevés lenne-e kettőnknek, tényleg elég lenne-e egynek?
ez fel sem vetődött.

nekem ez valahogy a geczység etikájának tűnik

tevevanegypupu 2012.12.03. 10:10:31

@Leskelődő:

Igen, tudom, hogy Bacher egyik szemevel azert lat. Tulajdonkeppen szulei vadkommunistak voltak, Thury Zsuzsa ferje, Sandor kalman a nagybatyja, szoval eleg nehez lett volna ebbol a korbol valoban kitorni vagy megtalalni az arany kozeputat.Meg aztan gondolom az a kor segitette es tette ot Bacher Ivanna is.Kedvelem a stilusat, ahogy nagyszulei algeriai eletet leirja, aztan a Hatlabuakat es azt, ahogy Budapestrol ir, bar kizarolag es csakis zsido szmszogbol. Dehat ez nem (lenne) baj. A politikai megmozdulasain nagyvonaluan atnezek.:))

S=klogW 2012.12.03. 10:10:34

@Leskelődő: igen mi mind ismerjük a lánckaját, nem is értem, mninek említi (ne játsszon már ilyen ócska marketingtrükköt! mi az?)

S=klogW 2012.12.03. 10:17:32

@tevevanegypupu: " ir, bar kizarolag es csakis zsido szmszogbol. Dehat ez nem (lenne) baj. A politikai megmozdulasain nagyvonaluan atnezek.:)) "

ha-ha, egyáltalán van magánk bármivel szemben fenntartása, maga elvtelen apologéta? :D

tevevanegypupu 2012.12.03. 10:19:25

@ArmaGedeon:

Jelenleg karorvendve kaczaraszom, most olvasom Rogan (es a fidesz) akciojanak visszhangjat a Magyar Narancsban. Ugy kell, ezt erdemelte, ezt erdemeltek. Helyes, mert legalabbis tolem erre nem kaptak felhatalmazast, meg is ehetik amit foztek. Nem tudom mind egy csoport-e a magyarorszagi osszes part, de azert nem lehet konnyu eljatszani folyton a megalazott, pofonvert szerepet. Rogannak mondjuk nem okoz nehezseget, de azert Orban nem olyan konnyu eset.

tevevanegypupu 2012.12.03. 10:28:27

@S=klogW:

Nincs, nagyon sok mindent meg tudok erteni. Es azert mert valaki zsido, nem fogom utalni, soha eszembe nem jutott. Ha duhos is vagyok - peldaul Bacherre - akkor azert, mert egy kozeleti embernek van felelossege, sajat kepzelt vagy valos felelmeit nem vetitheti ki az egesz tarsadalomra.

Google 2012.12.03. 10:43:27

@tevevanegypupu:

Fidesszel rokonszenvező is többféle van; vannak olyanok, akiknek még befér a Jobbik sorozatos "nyelvbotlása", de vannak olyanok is, akiknek nem.
Engem például jobban érdekel, hogy mit mond Tőkés, mint az, hogy mit ír a 168 óra. Elhiszi?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 10:59:00

@Google: Pedig egy szinten vannak. Sőt, Tőkés nagyobb átverés, mert a 168 óra nyjltan ballibzsidó dolognak mutatja magát, Tőkés meg adja a hazafit.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 11:02:14

@S=klogW: Ezek alapdolgok a talmudiskolákban. A gojok alapvetően kiirtandók, dehát ott a "ne ölj" parancsolata. Nos, akkor halassuk meg a gojt. Egy tó mellett mégy el és látod, hogy a goj fuldoklik. Mit teszel? Hagyod megfulladni. A tetőn van a goj: elveszed a létrát. Te nem ölted meg...
Goj pénztárcát találsz: szigorúan tilos visszadni! (örvendezz, hogy nem adtad vissza)
Zsidó pénztárcát találsz: nagy bűn nem visszadni! (tehát lesz egy kis lelkiismeretfurdalásod... :-) )

Alfőmérnök 2012.12.03. 11:02:19

@ArmaGedeon: Apai nagyanyja volt (kikeresztelkedett) zsidó. A háború előtt Németh Lászlóhoz állt közel az álláspontja zsidókérdésben.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 11:07:23

@Alfőmérnök: a protestantizmus alapvetően az volt nálunk, mint ma Amerikában a keresztény cionista szekták. Átadták a gojok egy részének a Választott Nép tudatot, a pápisták lettek számukra a kiirtandó gojok és az egész szekta állandó fanatizáltságban élt.
A Németh Lászlókat és kurucságukat nem érthetjük e nélkül. Meg a Kossuthokat, Petőfiket, Görgeiket, stb.
A zsidó hozzáállást kiválóan tanulmányozhatjuk a protkó élcsapaton, a köznépen csak a fanatizáltság csúcsidőszakaiban. Kb. mint a "normálisabb" zsidók.
HA Bimbó olyan nagy koponya lett volna, tudhatta, hogy a cionizmus főcélja nem a 67 előtti zsidó terület. És hogy nem csak a palesztinokat tekintik zsákmányállatnak, vágómarhának.

Google 2012.12.03. 11:15:06

@ArmaGedeon:

Mit gondol, ha ezt itt leírja nekem, akkor én bólogatni fogok?
El tudja képzelni, ugye, hogy embereknek lehet kiforrott véleménye, és az esetleg különbözhet a Magáétól, vagy nem?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 11:26:44

No, látom, megint történt valami közéleti esemény, mert nagyon aktivizálódtak. Én csak innen, a Jósdáról értesültem Gyöngyösiről meg Rogánról is. Higgyék el, ez pont elég, semmi értelme tudni ezekről, a dolgok különben is előre kikakulálhatók. Meglepő dolgok nagyon ritkán történnek, és a mostani események sem azok.

Bächer maguk szerint komoly ember? Nehogy elhiggyék ezt a „fasisztákra fogok szavazni” pamfletet, ez tipikus zsidó „humor”. Csodálom, hogy rendszeresen bedőlnek az ilyeneknek.

Google 2012.12.03. 11:28:24

@Alfőmérnök:

Vajon mit mondana Bibó ma, és most?
Mikor úgy "tárgyalnak" évtizedek óta a felek a semmiről, hogy közben az egyik fél további területeket lovasít meg. És ugyanígy eltárgyalgatna még további húsz-harminc-ötven évig. A palesztinok pedig élhetnek sátrakban is.Vegyék úgy, hogy kirándulnak - ahogyan Berlusconi mondta volt az aviglaiaknak.
A legnevetségesebb mégis az volt, hogy az izraeli fél folyton azon siránkozott, hogy a palesztinok nem ismerik el Izrael államiságát. A palesztinok, akik még csak nem is állam...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 11:35:39

A Fidesz és az MSzP egyaránt a Hit Gyülekezete pártja. Mindig azt szokták mondani, hogy a Hit Gyülekezete az SzDSz vallási tagozata. Nem így van. A Hit Gyülekezete a Párt. A különböző demokratikus pártok: a Hit Gyülekezete szekuláris tagozatai.

Egyelőre ebből a Jobbik (félig-meddig) kilóg. (Vagy inkább: kilógna, ha csak Vonán múlna?) Gyöngyösi egyébként nem zsidó? :}

Google 2012.12.03. 11:36:32

@Loxon:

Azt hiszem, a tévedés lehetőségét fenntartva persze, hogy ha már senki más, akkor inkább a Jobbik, mint fideszék - számára.
Meg vagyok győződve, hogy irányítani, megdumálni jobban, könnyebben tudnák amazokat.
A tegnapi pedig mégis inkább különleges volt, mint sem, mert egy kicsit más koreográfia szerint zajlott. Jó lenne, ha már egyszer tényleg "ciki" lenne a mindenféle megkülönböztetés. A tett számítson, ne az ember személye, vallása, tudom is én, hogy mije.

Google 2012.12.03. 11:39:55

@Loxon:

Vajon nem tulajdonít túl nagy fontosságot a Hit Gyülekezetének?
Persze, sokan vannak, szavaznak hol ide, hol oda, ami végső soron a szívük joga. A Jobbikra lehet, tényleg nem fognak szavazni. De nem tudom, hogy ez kire nézve rossz/rosszabb.

Tündér_Lala 2012.12.03. 11:42:31

@tevevanegypupu: Na, ugye hogy megtapossa a narancsos kalapját ? -:))

A választottak egy részével éppen az a baj, hogy hírből sem ismeri az empátiát, miközben magának azt követeli. (Hgy ez vallási, szociokultúrális hatás-e az lényegében mindegy.)

Rákosi éra még nincs (a villamosról egyelőre nem visznek el) de bizony kemény diktatúra van. Nem csak itt, de egész Európában egy agresszív törpe kissebség uralkodik a többin. Ebben semmi újdonság nincs. A hiszti és főleg annak habzása (muhaha a kereszténység a fasizmus előszobája)legfeljebb éles fénybe helyezi ezt. Tetszik vagy sem, ebből látványosan kimaradni nem lehet (legalábbis büntetlenül).

tevevanegypupu 2012.12.03. 11:51:30

@Google:

Kerem szepen, fideszre szavaztam. De mar bocsassanak meg, a kritizalas jogat fenntartanam. Ha valami nem tetszik naluk, akkor azt megmondom.:)
Tokes batorsagat elismerem, de azert egy puspoknek ha valami baj van a hazassagaval, akkor azt probalja meg puspokhoz meltoan elintezni. Nem vagyok sem kepmutato, sem prud, de ez a nozes azert baromi rosszul veszi ki magat..

@Tündér_Lala:

Nem Rakosi era van, hanem kezd ahhoz hasonlitani..Tudja akkor olyan volt, hogy "innet Balassagyarmatrol felszolitjuk a vilag imperialistait es kulonos tekintettel az Amerikai Egyesult Allamokat..." stbbbbbbbb.....
Na a tegnapi gyules arra hasonlitott, a szonokok egymasra licitalva erveltek, gyozkodtek es eskudoztek..Kezdett megint az egesz oodasok vagy kisdobosok gyulekezetere hasonlitani. Tobbek kozott anno azert mentunk el innet, mert nem csak azt volt nehez elviselni, hogy ossze-vissza hazudoznak, hogy diktatura van, hanem az egyetemes, ketsegbeejto, minden napokban megnyilvanulo hulyesegetis. Hat konyorgom..ne kezdjek ujra! Nem vagyunk az ovodaban. Az agresszi kisebbseg ellen viszont valoban nem artana osszefogni, de nem hulyen, gyulolkodve, promt elhatarozasokkal, hanem kovetkezetesen es torvenyekkel. Ha a jobbik ellen tudnak kirekeszteni, tudnak torvenyeket elorangatni, akkor a valoban agressziv kisebbseg ellen is tudnanak. Es nem erdekes, hogy ebben a tekintetben mit mond Europa. Ott egyebkent egyre tobben ezt mondjak, csak a vezetok nem akarnak rola tudomast venni..mint ahogy itt sem.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 11:59:16

@Google: Hát hogyne. Az emberek véleménye attól forrik ki, hogy találkoznak tényekkel és más emberek véleményével. Pl. az enyémmel is. Aki Tőkést valami komoly magyar példaképnek tekinti még ma is, az komolytalan alak.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 12:00:13

@Google: „A tegnapi pedig mégis inkább különleges volt, mint sem, mert egy kicsit más koreográfia szerint zajlott.”

Miben?

„Vajon nem tulajdonít túl nagy fontosságot a Hit Gyülekezetének?”

A HGy a Fidesz alatt lett „történelmi egyház”. Én nem tulajdonítok neki egyáltalán semmilyen jelentőséget: szerintem egy szellemileg elképesztően jelentéktelen, sötét szekta.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 12:03:52

@Loxon: A Hitgyüli által megtestesített fanatizmus hangja tipikusan jelen van pl. a kurucinfón. Csak naívak gondolhatják (eztt nem rád értem, hanem Google-ra), hogy a Jobbikra ne szavazhatnának "Hitgyülisek", ha az a parancs hangzik el a szószékről. Eleve nagyon érdekesek a Jobbik születésének titkai, tervezek valamit írni ez ügyben. Ami Vonát illeti, érdekes, hogy mennyire üzleti ikertestvére volt Szegedi Csanádnak. És hogy milyen megdöbbentően áldozta fel Csanád üzleti érdekeiért a legerősebb jobbikos bázis, BAZ megye vidéki szervezeteit annak idején, amikor már vele is tudatták, hogy papírjaik vannak Csanád származásáról. Álljtólag ezt kérdezte válaszul (Vona): hányan tudnak erről?
Ő az elvhű akadály a Hitgyülivel szemben???

Alfőmérnök 2012.12.03. 12:04:33

@Alfőmérnök: Németh LászlóÉhoz

@ArmaGedeon: De hát Bibó nem azt mondja, hogy a cionizmus fő célja a '67 előtti terület, hanem azt, hogy annak, hogy béke legyen a térségben, az egyik feltétele a '67 előtti határok visszaállítása. Ez egy javaslat a részéről, lehet, hogy megvalósíthatatlan, de tény, hogy más, mint a mai „mainstream” magyarországi ballib álláspont (nyugaton van Izrael-ellenes baloldal). Ennyit és nem többet állítottam.
Egyébként a arab-izraeli viszály taglalása csak egy példa a tanulmányában (a másik Ciprus).

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 12:08:38

@ArmaGedeon: Vona nem Csanád. Ő egyelőre valóban akadály. Dehát majd meglátjuk. Nekem a jelenlegi palettán mindenkivel szemben vannak erős fenntartásaim. (Különböző természetűek.)

Google 2012.12.03. 12:08:43

@ArmaGedeon:

Akkor vegye úgy, hogy egy komolytalan alak vagyok, és aszerint bánjon velem. Csak megköszönni tudom.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 12:09:14

@Loxon: Először hír volt, hogy a gyüli önkormányzati iskolákat vehet át. A derék fideszes bázis erre lázongani kezdett, mire csillapításul a vezetés letiltotta az iskolaátadást. A lázongók lenyugodtak, erre a "független bíróság" mégis oda rendeli adni legalább az egyik iskolát a gyülinek...
Erre a kormány nem tehet semmit, ő megpróbálta, dehát a bíróság, az független hatalmi ág...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 12:10:31

@Google: Ha udvarias, tapintatos lennék és nem mondanám, akkor is komolytalannak tekintenélek. :-) Értékeld az őszinteségemet.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 12:12:40

@Alfőmérnök: de ez naívság. "Ahhoz hogy béke legyen a térségben" - az világpolitikai tényező-e, hogy szemüveges értelmisik milyen vágyakról írnak az asztalfiókjuknak? Az egész Izrael állam létrejöttéhez képesek voltak két világháborút kirobbantani a legbefolyásosabb körök, hát miről firkált ez a hülye Bimbó?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 12:15:31

@S=klogW: Kösz. Ez nem is egy, hanem több mítosz. Mi okból linkelte?

Alfőmérnök 2012.12.03. 12:19:03

@Google: "Az arabok valóban nyilvánvalóan joggal tiltakoztak az ellen, hogy egy ezerkétszáz év óta általuk lakott ország ezernyolcszáz éve onnan eltávozott őslakóinak leszármazottai ott újból államot akarjanak alapítani; joggal tiltakoztak utóbb egy olyan megosztás ellen, mely nem felelt meg az ország tényleges nemzetiségi megoszlásának; s most, mikor az 1949-es fegyverszüneti határok valamennyire stabilizálódtak és legitimizálódtak, joggal tiltakoznak az ellen, hogy Izrael ma ezeken {4-647.} is túlmenő újabb területi terjeszkedésre törekszik. Érthető, hogy az arab álláspont mindezt összefoglalóan úgy fogalmazza, hogy mindezért egészében a cionizmus „felelős”. A cionizmus e „felelősségéből” nyilvánvalóan igaz az, hogy ha cionizmus nem lett volna, akkor sem arab–izraeli viszály, sem izraeli állam nem lett volna."
mek.oszk.hu/02000/02043/html/625.html#654

Google 2012.12.03. 12:19:08

@Loxon:

Nehéz lesz, de megpróbálom. Nem Magát meggyőzni, hanem elmondani, hogy valakiket listázni, az ismert előzmények után, ökörség. Vagy haszonszerzés céljából elkövetett valami. Nem hiszem, hogy hittek benne, holnap listák fölé görnyednek, élet és halál urai lesznek. Szegedi például lefizette volna Ambrust, hogy hallgasson. És akkor még ők beszélnek!
Kisebbségiként éltem, tudom, mit jelent, ha össze akarnak írni. Már eleve rossz szándékot feltételeznek az emberről, aki ugyanígy gondol vissza a listázóra, tehát csak kalamajka, nézeteltérés kerekedik ki a dologból. A legjobb esetben is. Valahogy az adatvédelmi biztosnak az állásfoglalását idézve, mindig kifelejtik azt, hogy lehet arról szólni, hogy hányas állampolgár valaki, de arról nem, hogy milyen. Egyelőre ez az előírás.
Ami pedig a Gyülekezetét illeti; meg kellett volna tagadni Maga szerint tőlük ezt a jogot? Én például ezt nem tudtam volna megtenni - sok emberben ők tartják a lelket. Kinek van joga azt mondani nekik - most, annyi év után -, hogy őket nem illeti meg ez a jog?
Maga szerint ez értelmes dolog lett volna?

Google 2012.12.03. 12:24:01

@ArmaGedeon:

Tudja, úgy tudtam, hogy a komolytalanokkal nem foglalkozunk. Nem érdemes a bötűket rájuk pazarolni.
Arra is rájöhet viszont az ember, hogy nem mindenkinek ugyanazok a dolgok, emberek számítanak ilyennek.
Úgyhogy tegye csak a dolgát, szóljon rám, ha hangosan énekelek.

Google 2012.12.03. 12:30:21

@tevevanegypupu:

Nyugodtan kritizálhat. Csak tudnia kell, más esetleg másért kritizálja, és ugyanazt. Sokan vagyunk, sokfélék. Mindezt összehangolni, az a művészet.
Az egyiknek nőügye van, a másik nem elég tudós, igen, nem vagyunk Grál-lovagok. De azért véleményük még lehet a közügyekről. És az különbözhet. Például a Jobbikosok véleményétől is.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 12:30:24

@Google: Azt hittem, Gyöngyösi a kettős (izraeli-magyar) állampolgársággal rendelkezők nevének feltüntetésére gondolt, nem a zsidók listázására. De mivel innen értesültem csak, lehet, hogy tévedek. (Ellenkező esetben listázhatná Hegedűs Tamást vagy Morvai Krisztinát is.)

Bizonyára Ön érintett ebben a Hit Gyülekezete dologban, de akkor sajnálom. Tényleg egy sötét, alapvetően politikai célzattal létrehozott szekta. Nem zárom ki, hogy valakikben esetleg tartja úgymond a lelket, de ezek a valakik szerencsétlen, hiszékeny emberek, akiket közben be is csap.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 12:39:51

@Loxon: Az igazán veszélyes ellenfél nem az, akit könnyű felírni egy listára, mert (bizonyos hivatalos adatok birtokában) nyilvánvaló, hogy od atartozik, hanem az, aki a "mieink" között vegyül el. És ez tipikusan fennáll a Jobbikra is.

Google 2012.12.03. 12:53:07

@Loxon:

Nem, nem volt arra szükségem, hogy arra várjak, megalakuljon a Hit Gyülekezete. Köszönhetően a nagyanyámnak, örök hálám kísérje őt, legyen bárhol is, abban a vallásban nőttem fel, melyben a keresztséget elnyertem.
Talán éppen ezért élem bele magam a helyzetükbe - hogy azt mondják nekik egy adott pillanatban, mehettek a szélrózsa minden irányába, nektek nincs helyetek a nap alatt.
Élni és élni hagyni a felebarátot is.

Lavrentyij Pavlovics Berija (elhunyt) (törölt) 2012.12.03. 12:57:58

@Google: Normális országban a bizniszegyházakat - Hitgyüli, jehovások és $cientológia - titkosszolgálati módszerekkel szorítják ki, és nem iskolát adnak nekik.

tevevanegypupu 2012.12.03. 13:00:14

@Google:

Gyongyosi nem jol fogalmazott, egyebkent vele egyutt az orszaggyulesi kepviselok nyolcvan szazaleka gyalazatosan fogalmaz, es beszel es olvas. Ha neha hallgatom az orszaggyulest elkepedek, milyen ostobanak latszo emberek lehetnek kepviselok. Mindig ugy kepzeltem,hogy egy kepviselo tud beszelni peldul papir nelkul is, tud fogalmazni es foleg meggyozo. Nagyon kevesen felelnek meg ennek a feltetelnek. Ez persze nem zarja ki, hogy kivalo emberek..csak eppen kepviselonek nem jok.

Allitolag valoban fontos tudni - torveny mondja - ki kettos allampolgar es ki az, akinek a masik allapolgarsagot biztosito orszaga mondjuk eppen nemzetkozi konfliktus kozeppontjaban vagy eppen haboruban all egy masik orszaggal. Marpedig Izrael megalakulasa ota ilyen orszag, konfliktusokat gyart es konfliktusokat visel el. Azt bizonyara nem bun eszrevenni, hogy a zsido emberek osszetartasa pelda nelkuli..Ez egyreszt dicseretes, masreszt viszont kerdesesse teszi azt a lojalitast, amit esetleg elvarhatna egy orszag ami eltartja (es nagyon jol eltartja) zsido allampolgarait. Egyfajta allampolgari huseget es tisztesseget mindenkeppen megkovetelhetnek toluk. Vagyis azt mindenkeppen, hogy a befogado orszag ellen ne uszitsanak, gerjesszenek indokolatlan ellenszenvet, ne gatoljak kereskedelmet, a tobbi orszaghoz valo viszonyat, kulturalis lehetosegeit, stb..Csak ennyi lenne a csekely viszonzas azert, hogy nalunk vannak, jol erzik magukat es remelhetoleg mi magyarok is megfelelunk nekik.

Talan latta azt a harcot amit Orbannak folytatnia kellett Cohn-Bendittel, a zoldliberalisokkal es Schultz urral, az EU szocialista kepviselojevel. Gondolom tudja mit nyilatkozott a ket Kertesz, Konrad Gyorgy, Schiff Andras, a ket Fischer arrol az orszagrol - Magyarorszag - ahol lehetoseget kaptak tehetseguk kibontakoztatasara, es nem allampolgarkent nyilatkozva gyalaztak, hanem zsidokent..ugye tudja mi Orban Viktorrol a velemenyuk?
Ugye ismeri Charles Gati nyilatkozatat, miszerint Orbant nem demokratikus uton is el lehet tavolitani? Hat ezert nem artana tudni, hogy ki az aki ilyen meglepo lepesekre szanhatja esetleg el magat ..Minden orszagban tudjak ki kettos-harmas allampolgar, a szavazok is egyebkent.

Szep es keresztenyi dolog az embereket szeretni, de ettol azert ostobanak tettetni nem muszaj magunkat..Nem Gyongyosi es a jobbik jelentik jelen esetben az igazi veszelyt mar csak azert sem, mert meglepo modon ugy tunik izraelitak is meglehetosen kedvvel leptek be ebbe a partba..:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 13:03:32

@tevevanegypupu: Színház az egész világ - ez a korai vakolók jelszava. Amikor Kohn Bandit ráeresztik Orbánra, végig tartják a láncon, csak vicsoroghat, nem haraphat. Ez a legjobb eszköz a fideszes kemény mag OV mögötti felsorakoztatására.

tevevanegypupu 2012.12.03. 13:13:13

@ArmaGedeon:

Tudja ott es akkor nem Orban Viktort latja az ember, hanem Magyarorszag miniszterelnoket, raadasul akkor epp az EU soros elnoket. Es ugy szemely szerint nem is az zavar tulajdonkeppen, hogy a fidesz kormanyt gyalazzak, (csinaltak eppen eleg sok hulyeseget)hanem az, hogy a kormanyon keresztul az orszagot. Nem csak azt a reszet akik Orbanra szavaztak, hanem az egesz Magyarorszagot mint nemzetet.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 13:31:19

A Hit Gyülekezete éppen „tartja” valakikben a lelket (milyen lelket is? Mert a szentet biztos nem):
www.youtube.com/watch?v=dVlvtKHw1qc

S=klogW 2012.12.03. 13:48:20

@Loxon: kerestem egy szó etimológiáját közben találtam és gondoltam itt is jó helyen lenne, értő és érdeklődő fülekre találna :)

S=klogW 2012.12.03. 13:56:10

@S=klogW: az evangélukus félórában 8 percet a zs-król beszéltek :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 13:56:11

@tevevanegypupu: Vegyük észre, hogy OV pontosan úgy dobta be a "szabadságharc" retorikáját, ahogy a Jobbik az izraeli állampolgárok listázását. Figyelemleterelésül valós gazdasági-társadalmi problémákról, a hívők kemény magját magához láncoló ideológiai gumicsontként.
A nemzeti érdek nem követelt meg ilyen szájalást, épp ellenkezőleg. Viszont hatalomtechnikailag OV-nak bevált. Az országnak meg ártott.

Google 2012.12.03. 14:03:23

@Loxon:

Ők is honfitársaink lennének, nem?
Nemcsak a nagyvilágban, itthon is vannak furcsán hívő emberek.
Maga lehet, igen, én nem tudom elítélni őket. Milyen jogon?
Még egyszer elmondom, semmilyen kötődésem, még csak ismerősöm sincs közöttük. Kisebb létszámú közösségeknek is megadták a jogot, tőlük hogyan vehették volna el?

@tevevanegypupu:

Gyöngyösy jól fogalmazott. Ezt akarta mondani, amit eleve mondott. Látva a felháborodást, helyesbített, mentegetőzött. Nem először játsszák el ezt a Jobbiknál. Ők ilyen fiúk.
Nekik, Bachernek Maga rendre talál kifogást, mással már szigorúbb. Vagy nem?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 14:15:36

@Google: Furcsán hívő? Hááát, így is lehet fogalmazni. :}

És hogy elítélem-e őket? Nézze, az elmegyógyintézeti ápoltakat nem lehet elítélni — akik a felvételen rángatóznak, azok betegek. (Persze jobb távol lenni az ilyen betegektől.) Ami viszont azt a valamit illeti, ami rángatja-földhöz vágja őket, és azokat a vezetőiket, akik ezt szentléleknek nevezik, kétségbeejtő, hogy úgy látja, csupán „furcsán hisznek”. Persze lehet, ők is csak betegek. De az ilyesmit akkor nem egy-, hanem diliháznak kell nevezni. (Arról ne is beszéljünk, hogy még diliháznak sem történelmi.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 14:16:34

@Google: Azt remélem, iróniának szánta, hogy „honfitársaink”. :}

S=klogW 2012.12.03. 14:18:57

@ArmaGedeon: "A nemzeti érdek nem követelt meg ilyen szájalást, épp ellenkezőleg. Viszont hatalomtechnikailag OV-nak bevált. Az országnak meg ártott. "

én ezzel nem teljesen értek egyet

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 14:21:09

@S=klogW: Szerintem maga is jól tudja, hogy itt nincsenek olyasfajta „értő és érdeklődő fülek”, aminőket maga vizionál.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 14:21:12

@Google:

Kegyed demokrata?

Nem gondoltam volna, hogy itt, ebben a kommentsorban, ilyen magyarázatokra lesz bármikor is szükség, de ha már így alakult, akkor:

Hallgassa meg, hogy pontosan mit mondott Gyöngyösi:

www.youtube.com/watch?v=QAdQHUcFlu4

A viszontválaszban egy 2003-as Eurobarométer felmérésről beszél, ami szerint a polgárok többsége nem ért egyet Izrael politikájával (Izrael az, aki ezzel a politikával a világbékét veszélyezteti --- a polgárok 59%-a szerint), újra megjegyzi, hogy ezért is furcsa, hogy a külügy csak a zsidók felé (és a palesztinok felé nem) nyilvánította ki szolidaritását a konfliktus kapcsán és megnyugtatja az államtitkárt, válaszára reagálva, hogy ő is tisztában van azzal, hogy hány Magyarországon született honfitársunk él Izraelben, hány izraeli születésű honfitársunk él Magyarországon és ezért „... épp itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai... [itt a levezető elnök belefolytja a szót Gyöngyösibe ]”

Listázásról egy mukk el nem hangzik. A szövegkörnyezetből egyértelmű, hogy a zsidó származás itt zsidó elszármazást jelent (csak könnyen lehet, hogy Gyöngyösi számára ez fogalom nem ismert:-)), tehát lényegében izraeli állampolgárságot. Mivel a zsidó-palesztin konfliktusról beszél, nyilván, nem hozza szóba a chilei- vagy a kenyai-magyar állampolgárokat.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.03. 14:28:28

@Google:
"keresztséget elnyertem"
remélem nem a makaó nevű szerencsejátékon

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.03. 14:29:24

@Google:
na, mondtam én, hogy maga nem normális.

Google 2012.12.03. 14:29:33

@Loxon:

Tegnap hallgattam egy kis Bajnait. Az zavarhatott meg.
De azt Maga sem tagadhatja le, hogy ugyanazt az országot osztjuk meg egymással. És még sok mással. Ez van, ezt dobta a gép.

@mk27soundmaster:

Nem tudom, mi vagyok. Ember, gondolom.
Kár, hogy Gyöngyösi számára "ez a fogalom (zsidó elszármazás) nem ismert". Sok fejtöréstől megkímélt volna sokakat, ha ismeri a fogalmat. És még sok más fogalmat.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 14:32:34

@S=klogW: Most diplomataként rögzítetted a nézetkülönbséget, vagy el is árulod, hogy te hogy gondolod? :-)

Google 2012.12.03. 14:33:39

@jose maria padilla:

Nekem nyeremény volt, amennyiben nemcsak kenyéren élek. És remélem, nemcsak.
De fogalmazhattam volna úgy is, hogy részesültem benne.
Nem vagyok normális? Talán nem vagyok. És Maga is mondja - csak így lehet.

tevevanegypupu 2012.12.03. 14:33:58

@Google:

Nezze mindenkinek tudok talalni mentseget es kifogast, vegulis a gyilkosokat is vedik vedougyvedek, joguk van hozza. A tegnapi tuntetes hitelesseget pedig alahuzni latszik, hogy mind az izraeli mind az amerikai nagykovet megjelent ott. Megtapsoltak Bajnait, Mesterhazi es Rogant. Ma az orszaghaz bizottsagaban eliteltek fideszes es mszp-s kepviselok Gyonyosit es Balczot, tehat gyozott az igazsag, az ugy lezarva, es tovabbra sem kell kivancsiskodni, hogy ki lehet kettos allampolgar nalunk a parlamentben.Megkonnyebbulve ertesultem arrol is, hogy Ertsey Katalin is megtartja kepviseloi mandatumat es tovabbra is szolgalni fogja valasztoit, es kozben flulvizsgalja, hogy vajon Schiffer Andras megfelel-e annak a kriteriumnak, miszerint lehet mas a politika..:)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 14:35:31

@Google: Élnek ilyenek is errefelé, igen. :}

S=klogW 2012.12.03. 14:46:25

@ArmaGedeon: :)
szerint 8 év hajbókolás után szükséges volt jelezni a külföld, eu felé is, hogy vannak saját, honi elképzelések is és szándék si van a megvalósításukra

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.03. 14:48:35

a magyar jócsaládból való konzul hagyta lemészárolni a zsidó kupecet.
tomboló nácizmus.

hvg.hu/itthon/20121203_Thaifold_megolt_magyar_ferfi_levelek_konz

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 14:50:22

@Google:

Nézze, Gyöngyösi ebben a történetben lehet buta, lehet (akár még) kisstílű provokátor is, de hazug nem lehet. A hazugság bűnét azok követték el, akik ebből a felszólalásból ezt az ocsmány hisztériát koholták (sajnos, a magyar pol. elit 99%-a beszállt a mókába). Ennyit a rendszerváltás rendszerének agóniájáról.

Tudja, hogy van ez?!

„Miért igaz a mondás, hogy az igazságnak gyűlölet a magzatja? (...)
Azért, mert az emberek szeretik ugyan az igazságot, de úgy, hogy aki másvalamihez ragaszkodik, azt akarja, hogy az legyen az igazság; s mivel senki sem akar tévedni, mindenki húzódozik annak bebizonyításától, hogy tévedésben leledzik! Amiatt gyűlölik tehát az emberek az igazságot, amihez mint igazsághoz ragaszkodnak!
Az emberek szeretik az igazság fényét, gyűlölik ellenük bizonyító erejét! Becsapódni nem akarnak, becsapni inkább; --- szeretik tehát az igazságot, mikor önmagát eléjük tárja, gyűlölik, mikor leleplezi őket. Pedig bosszút áll rajtuk: ujjal mutat azokra, kik mindenképpen húzódnak a leleplezés elől, önmagát meg nem tárja fel nekik!” (Szent Ágoston: Vallomások --- mek.niif.hu/04100/04187/04187.htm)

Alfőmérnök 2012.12.03. 15:01:12

@mk27soundmaster: Azt lehagyta, hogy
ü
mk27soundmaster

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 15:03:26

@Alfőmérnök:

Bíztam benne, @Alfi, hogy majd te úgy is jössz és kiegészíted. [........................../.]

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 15:14:01

@S=klogW: Csakhogy ilyenek nem voltak. Duma volt, amik alatt OV a legtipikusabb komprádorkodást folytatja, meg oligarchikus latifundium-építést.

S=klogW 2012.12.03. 15:16:16

@ArmaGedeon: nem nagyon bízok a családi kisgazdaságokban, illetve az ott előaállított ztermék minőségében. a latifundium pedig még nem kell hogy monokultúrát jelentsen.

tevevanegypupu 2012.12.03. 15:24:16

@jose maria padilla:

A Heti Valasz szerint egy Mose David nevu magyar! ferfi volt a tettes, ot korozik..Egyebkent magyarok kozotti vitaba nem szokott a nagykovetseg beavatkozni, a konzulatus sem.

Tehetetlen Dodó 2012.12.03. 15:25:22

@Loxon: Hehe, a mindenféle excorcistos filmekben inkább a sátán által megszállottakat szokás imígyen ábrázolni.
Igazán vidám vasárnap.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 15:26:55

@S=klogW: A családi kisgazdaság lehet energiahatékony. Az olajkor előtti mezőgazdaság nettó energiatermelő ágazat volt, ma energiafogyasztó. A nagybirtokrendszer a robottal a kapitalizálódás keretében alakult ki. Azelőtt a földesúr családi gazdálkodó jobbágyok terménytizedéből és egyéb szolgáltatásaiból élt. Az olajcsúcs megvolt, a túlélők számát a lehetségestől is kisebbre fogja apasztani, hogy az elit feudális nagybirtokrendszerrel kísérletezik majd a fenntartható családi gazdálkodás helyett. Meg fog bukni a kísérlet, sok felesleges hullamillió mellett.

Tehetetlen Dodó 2012.12.03. 15:27:08

@ArmaGedeon: Ezt kicsit túlspilázod.
Vannak logikus és elkerülhetetlen reakciók, ezt nevezik reálpolitikának.
És Orbán nagy reálpolitikus, akár tetszik, akár nem.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 15:29:33

@jose maria padilla: Az áldozat is zsidó? Mert a gyilkos az. Lehet, hogy a konzul is???

Tehetetlen Dodó 2012.12.03. 15:30:16

@ArmaGedeon: Még valami: az országnak nem ez "ártott".
Ha jól végiggondolod a saját elméletedet, egyáltalán nem ez árt az országnak, sőt, egyáltalán: Orbán aszerint magától nem is tud ártani az országnak, hiszen csak az illumináció dróton rángatott bábja, nem igaz?

S=klogW 2012.12.03. 15:33:05

@jose maria padilla: "derül ki a hvg.hu birtokába került levelezésből"

és az ilyesmi hogy kerül ki? hát milyen a magyar elhárítás? :D

S=klogW 2012.12.03. 15:59:56

@ArmaGedeon: értem, hogy ha eljön az armageddon a nagy üzemek szétesnek, de igazából erről is van szó: a családi kisgazdaság iagzából csak az önellátásra jó, esetleg helyben, a falubeli gazdaságok magát a falut eltartják - de ez bizony elég primitív élet lesz

nem lesz stereotaxiás agysebészet, se 24 órás inzulin, de még csak aszpirin sem

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.03. 16:09:26

@Tehetetlen Dodó: Nem igaz. Ficó is illuminátus, mégis jobban csinálja. Sok kaotikus hülyeség van, kampányok vannak. Minek kellett beleugrani ebbe az iskola-átszervezésbe is? Sorolhatnám.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 16:17:05

@ArmaGedeon: @S=klogW:

@ArmaGedeonnak ebben igaza van. Szerintem. Én nem érzem maga sem felkészültnek, sem hivatottnak, hogy az összeomlás, a pusztulás mikéntjéről nyilatkozzak (történhet gyorsan, katasztrófaszerűen vagy lassabban, leépülés, lepusztulás formájában stb. --- én ezt most, innét nem tudom megítélni), de hogy ennek a mai világnak vége, az k_rvafix. Épp ezért nem atomerőműveket kellene gründolni és nem termőföldtőzsdét kellene játszani, hanem fokozatosan (de inkább gyorsabban, mint lassabban), okosan át kellene állni egy valóban fenntartható gazdálkodásra.

ü
bbjnick

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 16:17:40

Jav.:-)

@ArmaGedeon: @S=klogW:

@ArmaGedeonnak ebben igaza van. Szerintem. Én nem érzem maga sem felkészültnek, sem hivatottnak, hogy az összeomlás, a pusztulás mikéntjéről nyilatkozzak (történhet gyorsan, katasztrófaszerűen vagy lassabban, leépülés, lepusztulás formájában stb. --- én ezt most, innét nem tudom megítélni), de hogy ennek a mai világnak vége, az k_rvafix. Épp ezért nem atomerőműveket kellene gründolni és nem termőföldtőzsdét kellene játszani, hanem fokozatosan (de inkább gyorsabban, mint lassabban), okosan át kellene állni egy valóban fenntartható gazdálkodásra.

S=klogW 2012.12.03. 16:39:29

@mk27soundmaster: ebben egyet értek. de ha eközben elveszítjük az olyan előnyököt mint a technikailag fejlett eü-i ellátás, akkor ott vagyunk, ahol a part szakad
persze, ha tűzzel és vassal jön változás, akkor így is úgy is elveszítjük, de nem biztos hogy így jön el

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 17:14:37

@S=klogW:

Hogy hogy jön el a változás, azt nemigen (vagy csak nagyon kis mértékben) tudjuk befolyásolni, de hogy milyen állapotban ér minket, az nagyon nagy mértékben rajtunk múlik. Minél hamarább és minél tudatosabban kezdjük meg a felkészülést, az átállást, annál többet menthetünk át abból, ami ma valóban érték.

picur3ka 2012.12.03. 18:13:43

@tevevanegypupu:

Dijnyertes komment.

Es vajon mivel fenyegetik oket? Hogy lebombaznak minket is, mint Palesztinat, ha nem hajbokolunk?

Fontos meg ez? A nelkul is kipurcoljak a nepet, ellenallhatnank is, kedveskedni bunozoknek nem eri meg. A 'bully' etetese, semmi mas.

picur3ka 2012.12.03. 18:16:20

@Google:

En is egy ilyen gyongyosi hulye vagyok, mi az?

Hogy Csanad meg Eva zsido, erre gondol, peldaul?

picur3ka 2012.12.03. 18:18:58

@Google:

Nem osztjuk meg az orszagot.

1. Orszag csak akkor van, ha nincs megosztva.

2. Maguknak senki nem osztott itten lapot, maguk kulfoldi megszallokent gyilkolasznak egy evszada. Ossza meg ezt a hozzallast a hoherral!

picur3ka 2012.12.03. 18:22:53

@Google:

A Hitgyuli? Ez egy trojai falo titkosszolgalati halo, maga nincs esznel.

picur3ka 2012.12.03. 18:27:48

@Loxon:

@S=klogW:

Provokacios okokbol, lol.

Semantikailag rossz a mer', mert o nem erti, csak kepzeljuk el az apolonot!

Most mar szoeredet kutatasban is szakerto.

picur3ka 2012.12.03. 18:32:43

@tevevanegypupu:

Teve, ki kell abranditsam, a nozes manapsag 'cool' es a fiuzas meg inkabb.

Tündér_Lala 2012.12.03. 18:36:41

Én sem értek egyet. A válság elsősorban és döntően nem technikai kérdés, hanem erkölcsi, morális és szemléletbeli. Új technikákat bármikor lehet produkálni, a megoldások részben vagy egészében már készen is állnak, akár az energia hiány kezelésére is.
Amivel a világ nem tud mit kezdeni, az a hatalmasok felelőtlensége, az emberek végtelen lenézése, a valódi értékek devalválása és relativizálása, stb.,stb. Az emberek pedig nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, mert egyrészt atomizáltak és agymosottak, másrészt a valódi hatalmasok és irányítók nincsennek nevesítve (ki a piac és aki mögötte áll, ki dönt földrészek és az ott lakó milliók sorsárol testületében és szemályében). Ha végképpen felkopik az álluk az embereknek, legfeljebb lokális lázadásokra képesek, amelyeket lokálisan szétveretnek. (Esetleg a bank erkélyéről demokratikusan integetnek a tüntetőknek a gépezet csavarjai). Ezek az arctalan hatalmasok a kezükben tartják a politikai vezetőket, akik kollaboráns vagy megzsarolt és bármikor helyettesíthető bábfigurák (tudnak róla vagy sem).
Na ezzel mit lehet kezdeni ?

picur3ka 2012.12.03. 18:37:48

@Tündér_Lala:

"A választottak egy részével éppen az a baj, hogy hírből sem ismeri az empátiát, miközben magának azt követeli. (Hgy ez vallási, szociokultúrális hatás-e az lényegében mindegy.)"

Nem, ez a valoszinuleg mentalis problemakbol - belterjesseg okan - fakado szemelyisegfejlodesi rendellesseg, megfigyelheto a ciganyoknal is. 3 eves kor korul kezd alakulni normalis menetben.

Gyurcsany is ilyen, empatiara keptelen, erkolcsi fejlettsege nincs.

picur3ka 2012.12.03. 18:44:31

@tevevanegypupu:

"Igen, tudom, hogy Bacher egyik szemevel azert lat."

Vakok kozt, kiraly.

picur3ka 2012.12.03. 18:50:54

@tewton:

Na, halistennek! Mar azt hittem, elvitte valami fekete auto, mer' akkor tuntetnek!

Maga erti az aposztrofalast, gondolom.

picur3ka 2012.12.03. 18:53:20

@mk27soundmaster:

Zsidokkal szovetkezni, semmirol nem szabad, az olyan, mint hasznalt autot venni a ciganytol.

picur3ka 2012.12.03. 18:55:58

@tewton:

Na most, ha ezek utan barmelyik part listat mer tartani a szavazoirol, halottak, ok?

picur3ka 2012.12.03. 19:00:28

@mk27soundmaster:

Maga Teve? Csak mer' mindent ketszer mond.

picur3ka 2012.12.03. 19:02:32

@gloire:

Ot van, mindenki ismeri oket nev szerint.

tewton 2012.12.03. 19:26:16

@ArmaGedeon:
bah! egy Moshe Miafasz / N. Gabor nevu zsidó megolt egy Reisz-vagy-mi nevű vélhetően másik zsidót, üzleti ügy miatt. Tisztán maffia- és zsidó belügy. "aki hülye, haljon meg," mondja a jiddish mondás. jobb is, ha a nácinevű (-ffy) bőgatyás kihagyja magát az egészből.

tewton 2012.12.03. 19:27:13

@picur3ka:
á, a szervezett munka monoton robotja vitt el, nem holmi autó. alig olvasok, nem is kommentelek.

atlantisotetseg 2012.12.03. 19:37:51

@Google: "Maga lehet, igen, én nem tudom elítélni őket. Milyen jogon?
Még egyszer elmondom, semmilyen kötődésem, még csak ismerősöm sincs közöttük. Kisebb létszámú közösségeknek is megadták a jogot, tőlük hogyan vehették volna el?"

Nehéz kérdés amit Loxonnak felad! Nos itt egy példa, egy másik USA-i bolondéria: kígyókkal táncolnak és közben imádkoznak...

www.youtube.com/watch?v=-t4rYy8766k

Időnként egy-egy beledöglik a kígyó csipésbe. Na, szerinte ezeket nem lenne jó betiltani ?

picur3ka 2012.12.03. 19:46:56

@tewton:

Valamelyest jo hir, Boldog Karacsonyt, mert unom a kisegitot, lehet hogy nem talalkozunk addig, ha maga meg nagyon be van fogva.

@atlantisotetseg:

Semmi szin alatt. Minden gyagyas olje meg magat szabadon!

A cig

picur3ka 2012.12.03. 19:47:47

@picur3ka:

A ciganyok kozotti haboruba sem szabadna beleszolni. Maganugy.

Tehetetlen Dodó 2012.12.03. 19:59:13

@ArmaGedeon: Áh, nem csinálja jobban, csak éppen a kisantantnak sokkal többet eltűrnek.

Tehetetlen Dodó 2012.12.03. 20:00:10

@tevevanegypupu: És kenyér sincs hozzá, csak macesz.

S=klogW 2012.12.03. 20:07:40

ha a kormány a lakosság kiszolgáltatottságán akarna változtatni, nem 40%os és nem utófinanszírozásban támogatná napkollektorok családi házakra telepítését

tevevanegypupu 2012.12.03. 21:05:25

@Tehetetlen Dodó:

Viszont Orban is megigerte, hogy megvedi zsido honfitarsainkat, ugyhogy mindenki nyugodtan hajthatja alomra fejet. Azt ugyan nem tudom kitol, de mindenesetre ott all a vartan kivont karddal es ved.:)

tevevanegypupu 2012.12.03. 21:06:35

@picur3ka:

Azert jobb mint a Kerteszek. Izgatottan varom egyebkent, mikor adjak vissza Kertesz Akos budapesti diszpolgar cimet. :)

picur3ka 2012.12.03. 21:07:58

@tevevanegypupu:

Ezek a szellemharcok a holopenzekert folynak, nyilvan, ez annyit jelent, hogy fizetni fog a zsido maffianak vedelmi pizt. Mint a nep az cigoknak.

picur3ka 2012.12.03. 21:09:32

@tevevanegypupu:

Ne remisztgessen! Mondjuk, megtortenhet. En nekem mar minden muslim baratom kezd lenni...

S=klogW 2012.12.03. 21:31:49

@picur3ka: én nem bíznék jobban a muszlimokban/arabokban, mint a zsidókban

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.12.03. 21:34:36

Nézegessenek kultúraösszenövesztő/összemosó képeket, most nagyon aktuális :)

farago-fineart.com/hu/alkotasok/festmenyek/1

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.12.03. 21:45:02

@S=klogW: oh, csupán átértelmezés, egy másik értelmezési tartományban ugyanaz - ugyebár mást üzen :-DD

picur3ka 2012.12.03. 21:46:15

@Mihint:

Kozeli, helyes valasz: gagyi.

S=klogW 2012.12.03. 21:48:40

@picur3ka: igen, ha ragaszkodik proli stílusértékű szavak használatához :)

picur3ka 2012.12.03. 21:50:36

@S=klogW:

Megint beszol, maga nyelvesz, doktor, etc? Egyszerubben: troll. Hany hulye ir a maga nickjen? Mi a muszak rend?

A zsidok mindenkinel veszelyesebb es tomeggyilkosabb nep, tortenelmileg, bizonyitsa az ellenkezojet!

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.12.03. 21:52:18

@picur3ka: Ne izgassa mán' mindig fel magát! Lazítson, nekünk se esett jobban, éppen túlnőnénk rajta :)

picur3ka 2012.12.03. 21:53:45

@S=klogW:

Mer', maga szerint a giccs szo stiluserteke mi? Hulye!

picur3ka 2012.12.03. 21:54:15

@picur3ka:

Ugyanaz a szo mellesleg, igen valoszinu.

picur3ka 2012.12.03. 21:55:38

@Mihint:

Igaza van, mindig felizgatnak.

Veszek mely levegot.

2012.12.03. 22:03:27

@Google: Hallja, maga nagyon naív! Jelenleg nem ismerek károsabb szerveződést a Hitgyülinél. Leplezetlen, nyílt sábeszgójképző. Nagy problémát okoz már most is, és mégnagyobbakat fog hosszú távon. Nemcsak lelki, vallási értelemben vannak irányítva, mint egy hagyományos szektánál, hanem politikai síkon is. Menni kell tüntetni, mennek. Imádni kell Izraelt, imádják. A holokausztvallás ministránsai. Gyakorlatilag szolganép képzés folyik a szekta keretei között.
3 munkatársam is érintett. Az egyik sváb. Naív, jóravaló gyerkőcök, persze hülyék mint a seggem, de csak mint a magyar átlag.

Ha rajtam múlna, 24 órán belül feloszlatnám az egész céget, a vezetőket Német Sándorral az élen kiutasítanám az országból. Ehhez képest hivatalos egyház lettek, és iskolákat kapnak. Rémisztő.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.03. 22:07:34

@atlantisotetseg: Nem is tudom. Őszintén? Ezek jobbaknak tűnnek, mint a hitgyüli...

picur3ka 2012.12.03. 22:07:50

@csi:

Nagyon remiszto. En becsukatnam oket, mindet. Es betiltanam. De engem tiltanak be inkabb a Fidesz rendszerben, csudas!

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:17:25

@Mihint:

Ezekkel a kepekkel jarhatna a vasarokat az illeto, ott vannak ilyenek, meg a plazakban is kiberelnek egy-egy uvegkalickat, es abban allitjak ki ezeket a remsegeket illetve hasonlokat. Ciganyok egyebkent szeretik es szivesen aldoznak par millat ilyesmiert.

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:18:30

@picur3ka:

Gondolom a chicagoiaknak is..nem is tudom igy hirtelen hany trilliot reklamalnak a magyar vasuttol.

Alfőmérnök 2012.12.03. 22:21:49

@picur3ka: Bogárka, neveztek már engem rasszistának, nyilasnak, stb.-nek. Csak mivel én nem írtam olyanokat, hogy érdemes volt kiirtani ezt-azt, vagy hogy össze kéne számolni ezeket-azokat, vagy hogy az ember színe fehér, ezek a vádak rögtön lepattantak rólam. Megkértem hogy idézzenek tőlem olyat, ahol ilyesmit írtam, és miután nem találtak ilyet, nyugodt szívvel el tudtam küldeni őket a picsába. Ahogy titeket is el tudlak küldeni a picsába, mikor provokátoroztok, meg libsiztek, mert nem írtam olyat, ami erre okot adna. Nem olyan bonyi ez.
Maximum szabadosan fejezem ki magam néha, amit ti nem tudtok megemészteni, mert begyepesedett agyú faszkalapok vagytok.

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:22:43

@picur3ka:

Pusponel azert ciki a nozes. Mar csak a fonoke miatt is, meg aztan ott vannak ugye a hivok. Hat igy hogy predikalhat nekik megbocsajtasrol, holtodiglanholtomiglanrol, meg aso-kapa-nagyharang? Nekem kulonben mindegy, de egy politikus nem adhat ilyen utokartyat az ellensegei kezebe. Tokest meg kulonosen gyulolik, szoval ketszeresen kellene vigyaznia.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.03. 22:23:24

@Loxon: Igaz, pedig valójában a hitgyülisek is a Kígyót imádják...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.03. 22:24:49

"Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő ragaszkodik a telepbővítéshez Kelet-Jeruzsálemben és Ciszjordániában. "Építkezünk Jeruzsálemben, és ezt folytatjuk az összes olyan területen is, amelyekhez Izrael térképén stratégiai érdekek fűződnek" - jelentette ki a miniszterelnök a kormány vasárnapi ülésén. Izrael 3000 új lakóegység építését jelentette be az 1967-es hatnapos háborúban elfoglalt területeken, miután az ENSZ Közgyűlése csütörtökön "nem tag megfigyelő állam" szintre emelte a világszervezetben Palesztina státusát."

www.magyarhirlap.hu/kulfold/egyre-tobben-biraljak-a-telepulespolitikat

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.03. 22:27:38

@csi: "Leplezetlen, nyílt sábeszgójképző."

Ez a dolog nálunk már történelmi egyház rangú. Annak idején ugyanez volt a lényege a huszitáknak, akik elsőnek fordították magyarra a Bibliát, meg később az evangélikus és a református egyháznak... Mind sorra zsidó sugallatra csináltak forradalmakat. Mind választott népnek érezték magukat és a pápisták voltak nekik a gojok. Mire a refik és evik épp kinőtték, itt az újabb lelkesizraelita kiadás... (bár az evangélikusokért ma se tenném tűzbe a kezem, a refkók már elég nagy antiszemiták, csak nem néznek szembe a múltjukkal)

S=klogW 2012.12.03. 22:29:24

@picur3ka:

nyelvész, doktor, nyelvészdoktor,
és poeta doctus
de ezt maga úgyse érti
azt hiszi, hogy kuszkusz

asztalomon kalamáris
vállamon egy talár
ha megszólít, remélje, hogy
jókedvemben talál

fejemen egy rohamsisak
kezemben egy lúdtoll
hogy ha elszemtelenedik
biz majd attól kódul

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2012.12.03. 22:35:38

@tevevanegypupu: "Ciganyok egyebkent szeretik es szivesen aldoznak par millat ilyesmiert." Meglehet, éppen nekik készül :)

@S=klogW:
"fejemen egy rohamsisak
kezemben egy lúdtoll"
és madárkát rajzolgat? Nyugaton a helyzet változatlan:)

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:39:25

@mk27soundmaster:

Itt olyan nagyon nem mutatjak ezeket az izraeli telepeseket, dehat az olyan egy nepseg, de olyan..el sem lehet kepzelni, hogy manapsag Izraelben es foleg a zsidok kozott, akik olyan buszkek kiveteles szellemi kepessegeikre, kozmopolitizmusukra es mindenfele tehetsegukre, hogy ennyire primitiv, buta, vegletekig eroszakos es kifejezetten nagyon csunya emberek es nok leteznek. Egyszeruen elkepesztoek. Meg hogy borgatya meg palinkasbutykos..Nem csodalom, hogy a mi magyar izraelitaink foggal-korommel ragaszkodnak Magyarorszaghoz, mert ha ott kellene elniuk, ott aztan kapnanak demokraciat meg emberi jogokat de olyat, hogy beleszedulnenek.

picur3ka 2012.12.03. 22:40:55

@tevevanegypupu:

Ah, minden 'idezett' megkerdezett izraeli reklamalo nem is tud az egesz ugyrol, egy mondta, Mo-on kell keresni a kerelmezoket.

@Alfőmérnök:

Nem, maga folyton szemelyes tamadasokat indit, mint az AVH.

@Teve:

Hat Sun vigyazhatna is, de gondolja a nozes nagyobb bun, mint a fiuzas, vagy csak gyakoribb?

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:42:12

@Mihint:

Egyebkent olaszok es spanyolok is megorulnek ezekert a kepekert. Nem is beszelve az arabokrol.:)

picur3ka 2012.12.03. 22:43:38

@S=klogW:

"fejemen egy rohamsisak
kezemben egy lúdtoll"

Ossz' micsinal vele? Honnan lopta?

S=klogW 2012.12.03. 22:44:25

@Mihint: egy kicsit még várnék a golyóval :)

S=klogW 2012.12.03. 22:46:21

@picur3ka: lemaradt márton napjáról, épp maga? :) majd halálracsiklandozom :)

tevevanegypupu 2012.12.03. 22:46:34

@picur3ka:

Sokt az Izraelben felsorolt karpotlast kovetelok is csak huledeztek, mikor megkerestek oket az euronews-tol, hogy vajon ok-e akik a karteritest igenylik?

Nozes gyakoribb mint a fiuzas, de ahogy mondtam senkinek semmi koze hozza egeszen addig, mig nem politikus az illeto. Akkor sajnos ez mar kozugy. Sokszor eleg ocsmany es undorito kozugy, a legjobb pelda erre Clinton viszonya volt. Az IMF vezetoje DSK mas helyzet, ott buncselekmenyek, eroszak is volt, az nemkozugy, hanem bunugy, bar ugy tunik azt is eltussoljak, sikerult megegyezni a lannyal, aki feljelentette.

Alfőmérnök 2012.12.03. 22:46:49

@picur3ka: És az nem személyes támadás, hogy te le AVHsozol engem? De itt is egyszerű dolgom van. Hozz egy példát, amit te AVHs-típusú személyes támadásnak tartasz, és elmagyarázom (nem ígérem, hogy még ma, de a közeljövőben), hogy miért nem az.
A kommentjeimet itt tudod visszaolvasni.
blog.hu/user/166725/tab/activity

S=klogW 2012.12.03. 22:50:15

@Alfőmérnök: tudjuk, hogy aktákat vezet :)

picur3ka 2012.12.03. 22:55:43

@Alfőmérnök:

Nem. Maga tanusitotta sajat magarol, hogy igy operal.

Mar megvitatttunk ilyeneket.

S=klogW 2012.12.03. 22:56:55

"Az Élet Menete Alapítványnak és az Antall József Politika- és Társadalomtudományi Tudásközpontnak 50-50 millió forintot szavaztak meg a képviselők.

A Ház emellett ötvenmilliárd forinttal megemelte a jövő évre tervezett kiállítási garanciakeret felső határát, mivel a Szépművészeti Múzeum Cézanne-kiállítása áthúzódik a jövő évre."

dejó

Alfőmérnök 2012.12.03. 23:10:13

@picur3ka: Anyád vitatta meg apáddal, hogy kikaparjanak-e vagy sem. (Rosszul döntöttek.)

S=klogW 2012.12.03. 23:11:18

@Alfőmérnök: echte andrássy 60 stíl :)

picur3ka 2012.12.03. 23:19:36

@Alfőmérnök:

Cafolta a vadat, megint, lol. Mondja, maganak rossz gyermekkora volt, vagy nincs noje?

Egyik se az en hibam, hogy tisztazzuk a maga hozzaallasat a dolgokhoz.

BZ1975 2012.12.03. 23:19:48

@ArmaGedeon: a horthy rendszerben mondtak ki, hogy nincs annyi fold, hogy minden egyes csalad kisgazdasagkent fenntartsa magat. az meg nem tudom, hogy onellatasra elegendo-e, ilyen aranyosan szetosztott fold.

falusi kozos foldek (tsz? ill. ilyen mar volt a kozepkorban is) + haztaji kombo nem megoldas?

ill. korabban irtad azt, hogy a teeszesites okozta falvak elciganyosodasat. ezt reszletezned? kosz.

picur3ka 2012.12.03. 23:21:39

@S=klogW:

Nem vagyunk ennyire joban, kulonosen a mi napi ejszakai performansza utan.

S=klogW 2012.12.03. 23:23:38

@picur3ka: úgy gondolja, hogy úgy gondolom, hogy jóban vagyunk, mikor épp lelibázom? :)

picur3ka 2012.12.03. 23:25:43

@BZ1975:

Elvittek a 'kulakokat' taborba, a ciganyokat meg beraktak a helyukre, ha nem, elfoglaltak a szallast.

BZ1975 2012.12.03. 23:27:01

@picur3ka: ennel sztem szofisztikaltabb a dolog.

picur3ka 2012.12.03. 23:27:24

@S=klogW:

Egyaltalaban nem, csak maga nem ert magyarul, kulonosen, disztingvalt nyevhasznalatot, de semmilyen nyelvhasznalatot se, azt is le lehet szogezni.

S=klogW 2012.12.03. 23:29:23

@S=klogW: @picur3ka:

magazin.ujember.katolikus.hu/Archivum/2002.11/17.html

Szent Márton-napi lúd
Európában elterjedt népszokás Szent Márton napján, november 11-én libát sütni.

picur3ka 2012.12.03. 23:30:08

@BZ1975:

Lehet, de nem feltetlen. Ez nagy resze a 'machinacionak'.

A ciganyok bekoltoznek mindenhova, ez teljesen adott, evtizedek ota.

Akiket elvittek, azoknak a helyere bekoltoznek, teljesen adott.

picur3ka 2012.12.03. 23:33:17

@S=klogW:

Ja, kulonosen, hogy csak Mo-on meg Go-ban vannak nevnapok! Ugy tudjak mindenutt, mikor van Marton napja, mint csuda, egesz Europaban, sutik, mint az orult.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.03. 23:35:17

@BZ1975: A mezőgazdaság kollektivizálása ideológiai dogma volt. Önmagában gazdaságtalan volt, mert előtte, tehát úgy 1957-60-ig a mezőgazdaság nettó hasznot termelt pénzben és erőforrásban, pl. energiaában kifejezve is és nem behozatali kényszert, hanem kiviteli lehetőséget jelentett (nem túl nagyot). A kollektivizálás, gépesítés es vegyszeresítés nyomán az ágazat energiamérlege negatívvá vált, csakis az olcsó orosz importolaj és gáz tette lehetővé a rendszer fenntartását. Viszont ilyen olycsó külső forrás pár évtizedre volt, (most múlik el), ez pedig feleslegessé tette a falusi népesség, főleg a fiatalok zömét. Ezeknek szintén ideológiai okból panelt építettek a felpumpált városokban, a falvakból kikerült a korábbi önálló egzisztenciák zöme (maradt az agrárértelmiség, de az kevés), tehát a falusi hátországot a modernizáció jegyében kiürítették. A természetben nincs űr, tehát a primitív, igénytelen népség teleszaporodta a rendelkezésére álló egyre üresebb teret, aktívan pusztítva a kihaló fehér társadalom öregjeit és a magasabb anyagi, művelési kultúra maradványait. Visszafordíthatná a folyamatot egy ángyáni kisgazdaréteg-erősítő program, de a latifundium-építés nem.

S=klogW 2012.12.03. 23:39:38

@picur3ka: itt most nem az a lényeg elsősorban, hogy mikor van Márton nap, hanem hogy mi kapcsolódik hozzá

picur3ka 2012.12.03. 23:45:47

@S=klogW:

Ossz' ha nincs Marton nap, akkor hogy kapcsolodik barmi hozza, azt magyarazza mar el, tahokam!

picur3ka 2012.12.03. 23:47:14

@S=klogW:

Maga nem tud magyarul latja, nem azt mondtam, hogy maskor van, hanem, hogy nincs, van kis kulonbseg. Nem csak a 'mer'-t nem erti maga, semmit nem ert, nagyjabol.

BZ1975 2012.12.03. 23:52:17

@Arma Gedeon2: aha, vegulis pofonegyszeru. 57-60 kozott milyen energiatermeles volt? fakitermeles tuzelonek?

inkabb a gepesites okozta sztem e nepessegcsokkenest, semmint a kozos termeles.

van vkinek statisztikaja arrol hogy a kadar rendszerben milyen aranyban tortent a varosba vandorlas? szamok, lebontva. kosz.

picur3ka 2012.12.03. 23:58:38

@Arma Gedeon2:

Turot!(bocsassa meg, de ezen mindig beragok):

1. Az 56-os felkeles egyik komoly hozzajaruloja volt az ehseg (nem volt mezogazdasagi dolgozo eleg)

2. Mindig a a tanulok meg a katonak arattak a termest (nem volt mezogazdasagi dolgozo eleg)

Egyszeru megfejtes: irtottak a kulakot, mint a csotanyt.

S=klogW 2012.12.04. 00:01:50

@picur3ka: azt hittem ismeri a márton napi liba hagyományát. (e tekintetben tökmindegy mikor van márton napja)

picur3ka 2012.12.04. 00:04:10

@picur3ka:

Elso kolcsonunk 57-ben, Kadar altal, ehseg kolcson: buza, ilyesmi.

aztan az oroszok golomodortak, az ukranok meg elfeledtek lazadni...

Ilyen ecceru a tema, latja, a zsidok epp ugy utaljak zsigerilek a parasztot, mint a cigany.

picur3ka 2012.12.04. 00:06:09

@picur3ka:

zsigerileg, termeszetesen, mielott topo troll eloall vele

@S=klogW:

Figyelj, gyagyas, nincs Marton nap sehol mashol. Erted?

picur3ka 2012.12.04. 00:30:08

@BZ1975:

Milyen modon? Mit csinalnak maga szerint mast a ciganyok? Termelnek valamit, vagy mi?

BZ1975 2012.12.04. 00:41:25

@picur3ka: ezt most magyarul. kosz.

S=klogW 2012.12.04. 00:50:23

@BZ1975: ne gonoszkodjon. ez teljesen érthető volt.

picur3ka 2012.12.04. 00:57:28

@BZ1975:

Ezt most magyarul, kosz, haver, mate, csokany....

picur3ka 2012.12.04. 00:58:10

@S=klogW:

Te huzzal el, libas!

picur3ka 2012.12.04. 01:01:48

@BZ1975:

Vesszo, nagybetu, teljes szo, etc.?

Hol van a nyelvtan meg a helyesiras?

Hogy kepzeled, hogy igy megszolitasz valakit, kulonosen a nyelvhasznalatat illetoen?

picur3ka 2012.12.04. 01:08:49

@picur3ka:

Meg egy rossz hirem van, tenyleg tanultam egy kis nyelveszetet, nem idegen tolem semmi nyelvjaras es szleng, de a 'sztem'-el ugy 46 IQ-nal regisztralsz be nalam.

Mondtam, ez az en taho szurom, mukoszik.

tewton 2012.12.04. 01:18:00

hagyják már ezt az öncélú és követhetetlen vitát, annyi érdekesebb és értelmesebb dolog van a világon!

pl. itt van a tájföldi gyilkosság.
egy nappal a serifftüntetés után

- PC hozzállás az indexen: SEMMI a címlapon a dologról. korábban uitt: a vélt gyilkos xy (magyar név), aki moshe z-nek adta ki magát.
- kevésbé PC, az origón: a címlapon, "A thaiföldi rendőrség kihallgatta hétfőn annak az izraeli-magyar férfinek a feleségét" ... "a gyilkossággal gyanúsított magyar letöltendő börtönbüntetés elől szökött meg Magyarországról, korábban itthon is gyilkosságért ítélték el."

picur3ka 2012.12.04. 01:20:48

@S=klogW:

Figyelj, az, hogy minden kulfoldi, meg hulye nem erti, abbol nem kovetkezik, hogy nem ertheto.

Te peldaul googlebol dolgozol, ugye? Semmit nem fogsz erteni. Kulonosen a legjobb szovegeket.

Eppen fentebb felreetetted a tagado szerkezetet, veletlenul tudom, hogy google sokasagukat nem tudja leforditani.

picur3ka 2012.12.04. 01:23:47

@tewton:

Mi az, hogy Izraeli-Magyar? Egy napja dontottek el, hogy ilyet nem lehet, mert hujj-jjujj, nem?

picur3ka 2012.12.04. 01:25:30

@picur3ka:

Honnan a faszbol tudjak, hogy kettos allampolgar hirtelen? Ezt nem szabad tudni, az rasszista. Beperelni az egesz ujsagot meg Thailandot.

BZ1975 2012.12.04. 01:25:58

@S=klogW: de mely hozzaszolasomra kerezett ra?

BZ1975 2012.12.04. 01:26:59

@picur3ka: szoval mely hsz-re kerdeztel ra?

BZ1975 2012.12.04. 01:28:06

@picur3ka: igy gyorsabb, roviditek, meg elgepelek.

BZ1975 2012.12.04. 01:28:58

@picur3ka: ... és akkor hol az ékezet nálad? : P

picur3ka 2012.12.04. 01:49:27

@BZ1975:

Nagy betu meg a 'd' hianyzik.

Kovetkezo:

Nagybetu, hsz, hazmester nyelv.

Kovetkezo:

Nagybetu, meg akkor minek kezd errol beszelgetni, maga gyagyas?

Kovetkezo:

Ez megfogja lepni, mer maga is nagyon hulyenek tunik, de ez nem nyelvtudasi vagy helyesirasi hiba, mint sok taho gondolja, hanem billenytyuzet kerdese.

picur3ka 2012.12.04. 01:50:23

@BZ1975:

Kerozni, az teljesen mas dolog.

S=klogW 2012.12.04. 01:53:00

@BZ1975: miért szívózik? arra, amelyikre linkelt.

picur3ka 2012.12.04. 02:03:25

@BZ1975:

Tenyleg? Akkor mert akkuzalsz masokat erte?

Latod, ezert nincs a mai napig ekezetem, a trollokat, akik a temahoz nem tudnak hozzaszolni, remekul kiszuri. Azonnal.

picur3ka 2012.12.04. 02:11:43

@BZ1975:

Hu, maga egy igazi hipokrita, ekezetek nelkul mer irni? Es kritizalni masokat erte?

Menjen el Mekkaba, nyaljon sot 8 evig!

picur3ka 2012.12.04. 02:17:38

@S=klogW:

szivozik

Na, ez egy doktor szleng.

picur3ka 2012.12.04. 02:30:01

@BZ1975:

Mondja el, ne a vesszokrol beszeljen, hanem mondja el, hogy szofisztikaltabb!

Epitettek szinhazat a zsidok, svabok, kulakok hazaban, vagy mi lett?

Egy szabolcsinak meselje el raadasul! Indul a bakterhaz, a magae a ter!

picur3ka 2012.12.04. 02:32:18

@S=klogW:

Valamit megertett? Nagy nap!

picur3ka 2012.12.04. 03:06:25

@S=klogW:

Nem gonoszkodik, nem tud valaszolni, minden ertelmes ember tudja, hogy mukodnek, maguk trollok.

tevevanegypupu 2012.12.04. 07:34:48

@tewton:

Most akkor a ferfit aki gyilkolt Nemeth Gabornak vagy Mose Davidnak hivjak? nem mintha szegeny R. Robertnek ez szamitana, de megis..Mintha egyes ujsagok azt kezdenek kihozni az egeszbol, hogy a magyar konzul a hibas, mert nem vedte meg a megfenyegetett ferfit. Es a thai rendorseg? bar el tudom kepzelni milyen vircsaft lehet arrafele..Magyar nagykovetseg nem avatkozhat egy orszag bunugyeibe, az is biztos, birosagi es rendorsegi ugyeknel viszont ott lehet kihallgatasoknal es birosagi targyalason a magyar nagykovetseg megbizottja.

tevevanegypupu 2012.12.04. 07:34:48

@tewton:

Most akkor a ferfit aki gyilkolt Nemeth Gabornak vagy Mose Davidnak hivjak? nem mintha szegeny R. Robertnek ez szamitana, de megis..Mintha egyes ujsagok azt kezdenek kihozni az egeszbol, hogy a magyar konzul a hibas, mert nem vedte meg a megfenyegetett ferfit. Es a thai rendorseg? bar el tudom kepzelni milyen vircsaft lehet arrafele..Magyar nagykovetseg nem avatkozhat egy orszag bunugyeibe, az is biztos, birosagi es rendorsegi ugyeknel viszont ott lehet kihallgatasoknal es birosagi targyalason a magyar nagykovetseg megbizottja.

tevevanegypupu 2012.12.04. 07:40:39

Jaj mit muvelnek a Kekesteton..kurtoskalacsos, zenekarok orditanak bele a havas teli vilagba. Vege a csondnak, a nyugodt erdei setanak, vege a havas szepsegnek. Borzalom.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 08:21:07

@BZ1975: Volt magyar szén, olaj- és gázkitermelés már a háború előtt. Meg fa, meg mezőgazdasági hulladék. 56-ra nyilván már jött valamennyi orosz olaj is, gáz gondolom számottevően nem. Nincs előttem statisztika, csak tudom, hogy a magyar szénkitermelés épp az 50-es években jutott a csúcsra.
A kollektív termelés a legelején még nem jelentett sok gépet, de ahogy felpörgött a gépesítés, hirtelen vált feleslegessé a falun a fiatalok zöme. A kuláküldözés természetesen része volt a folyamatnak.
A gépesítés-vegyszeresítés következtében, ha jól rémlik, vagy 20-szor annyi energiát visznek be a folyamatba, mint amennyit képvisel a termék. Azelőtt az energiamérleg pozitív volt, ha nem is túl nagy többlettel.

BZ1975 2012.12.04. 08:28:05

@ArmaGedeon: ez a 20-as faktor durva!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 08:37:45

@BZ1975: Javaslom ezt:

www.enpol2000.hu/?q=node/192

Dr. Nagy Bálint:A mezőgazdaság lehetőségei a fosszilis energiaválság idején

"A kiteljesedő fosszilis energiaválság egy korszak végelszámolását követeli. Olyan korszakét, amely hidegháborús viszonyok között, annak eszközeként született, piac- természet- és vidéki létforma ellenes, művi agrárpolitika szüleménye. Amely nem a természeti erőforrásokra, hanem a talajba, növénybe, állatba bevitt, elsősorban vegyipar által előállított anyagokra támaszkodik. Amelynek művi voltát, éppen az teszi nyilvánvalóvá, hogy egyéb gazdasági ágazatokkal szemben, csak a folyamatos és növekvő közösségi támogatás és védelem mellet képes fennmaradni. Ahol a biológia van alárendelve a technikának. Ezért semmitől nem reszket jobban, mint a tájkörzeti adottságok által meghatározott szinten, neki „extenzívnek” számító területekkel folytatandó, valóban szabadpiaci versenytől. Ezért a nagyüzemi iparszerű termelést soha nem szabad összetéveszteni a korszerűen gépesített, de biológiai törvényeknek és tájegységi adottságoknak alárendelt és örökölt hasznosítási rendet megőrző, családi kis és középbirtokkal."

Tündér_Lala 2012.12.04. 08:52:48

@ArmaGedeon: A fiatalok zöme a padláslesöprések idején menekült a városba. Nem utolsó sorban az ottmaradottak túlélését segítve.(Volt kollégám innen küldte a kenyeret a szüleinek.)
A vegyszerezés a tömegtermelés következménye. (Nincs vetésforgó és ilyen módon védekeztek az elszaporodó kártevők ellen.)
A gépek pedig természetesen megjelentek, amit prsze gyorsított a nagyüzemek megjelenése. Ugye nem gondolja, hogy ma is lóval kellene szántani. Léteznek szintén gépessített, de kevésbé energia faló megoldások, amelyek azonban nagyobb, egyszeri beruházást igényelnek. (Ha úgy tetszik infrastruktúra építést.)
A vidék szélsőséges elnéptelenedése (elcigányosodása) inkább az utolső 20 év "eredménye". A mezőgazdaság jövedelem termelő- és eltartó képességének végletes leromlásának, lerombolásának a következménye.
(Teszem hozzá a kormány áttelepülést támogató hozzájárulása szerintem hibás. A keleti országrész végső kiürülését segíti elő. Sokkal inkább valamilyen régió fejlesztésre volna szükség.)

S=klogW 2012.12.04. 09:35:25

@ArmaGedeon: és miért romlott le az energiamérleg?

az ember és a gép más-más típusú energiaforrást használ (bár az eredetük ugyanaz, a Nap), és miközben elterjednek a gépek, az emberiség létszáma is nő: senki nem meri nyíltan kimondani, hogy a gazdasági válságok eredője, hogy minden fejlődési szakaszt egy válság zár le, ami akkor következik be, amikor a szakasz során az emberek fogyasztás szaporulatuk révén mennyiségben, illetve a fogyasztása minősége arányaiban, túlnő a fejlődés által még hatékonyabbá tett kizsákmányoláson

S=klogW 2012.12.04. 09:51:57

@S=klogW: a gazdasági válságok eredője a túlszaporulat

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 09:55:22

@S=klogW: Azért romlott le, mert egy adott időszakban elkezdett rendelkezésre állni az eleinte, illetve elég sokáig relatíve olcsó fosszilis energiaforrás. A szénkorszak magának a mezőgazdaságnak az energiamérlegét még nem nagyon befolyásolta, legalábbis a termelését nem, kivéve a cséplőgépet, de a terményszállítást már igen. És persze a keresletet a felfutó iparban.
Az olaj- és gázkorsza, a műtrágyák és vegyszerek megjelenése lehetővé tette a termelésben is az energiamérleg lerontását, hiszen átmenetileg a fosszilis energiahordozók saját kitermelési EROEI-mutatója nagyon kedvező volt. A probléma az, hogy ezek nem megújuló források, mára leromlott az EROEI és gyakorlatilag fizikai hiányok fenyegetnek már rövid távon, a mezőgazdaságot pedig (mint sok mást) sikerült fenntarthatatlanná tenni és nehéz lesz a rántottából újra tojást csinálni, mert a fenntarthatóbb gazdálkodás tudása nagyrészt kiveszett.

tevevanegypupu 2012.12.04. 10:01:41

@ArmaGedeon:

Vagyis akkor tobbe-kevesbe nincs tovabb? Mert meg ha maradtak is paran akik tudjak a fenntarthatosagot, oket nem nagyon szeretnek alkalmazni ugy tunik. A "vissza a termeszethez" csak olyan kis divatvonal lett, par varosi amator kezdemenyezese. Vagy nem?

S=klogW 2012.12.04. 10:15:35

@ArmaGedeon: " Azért romlott le, mert egy adott időszakban elkezdett rendelkezésre állni az eleinte, illetve elég sokáig relatíve olcsó fosszilis energiaforrás. "

ez azt hiszem elkerülhetetlen fordulat volt: elvégre már az ókorban ismerték a kőolajat

inkább az a gond, hogy közben az emberiség saját - azaz élelmiszerekben megjelenő - energiafogyasztása (lényegében az emberiség létszáma) is nőtt

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 10:17:21

@tevevanegypupu: Ha szabad idéznem egy ismert magyar politikust: "A jóléti társadalom kora végetért!"

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 10:22:17

@S=klogW: Lényegében elkerülhhetetlen volt, hogy ha már léteznek fosszilis energiatartalékok az ember számára elérhető helyeken, akkor előbb-utóbb ráállunk a felhasználásukra és ezzel időzített bombát hagyunk az utódokra, akik kifogynak a készletekből, a korábbi megoldásokat meg már nem képesek használni, pl. a sokkal magasabb népesség miatt.

Ami az adott kereteken belüli túlnépesedést illeti, az más kérdés, rengeteg példa van rá, a népességfeleleget kiiktatják éhínségek, járványok és elkerülhetetlenül kitörő háborúk, belháborúk. Azonban ez nem jár a termelési modell válságával, a túlélők kb. ott folytatják, ahol az erőforráskorlát elérése előtt abba se hagyták. Egy időre újra megfelelő az egy főre jutó erőforrásellátmány. Ilyen pl. az európai középkorban is sok volt.
A mi problémánk drámaian súlyosabb.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:11:50

a tehénhetéra és spanyol műve méltón folytatódik bélabácsi ügyben. :))
mno.hu/belfold/ujabb-ugyben-gyanusitottak-meg-biszku-belat-1122213

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.04. 11:26:27

@ArmaGedeon: :-)) Tényleg ezt mondogatja, de a hívei nem hisznek neki. :}

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:33:05

Ebből nagy gond lehet:

"...Mihail Zaharov a Slon.ru-n megjelent cikke szerint a helyzet valójában még ennél is durvább, hiszen Putyin lényegében eltűnt az orosz tévéképernyőkről. No nem teljesen, az már valóban a vég előszele lenne, de a híradók kötelező Putyin-blokkjaiban Zaharov szerint már hetek óta nem friss, hanem a mostanihoz hasonló helyzet esetére már jó előre archivált felvételek pörögnek..."

oroszok.postr.hu/putyin-az-utolsokat-rughatja

tevevanegypupu 2012.12.04. 11:34:22

@ArmaGedeon:

Miert volt joleti is? Fogyasztoi az volt ketsegtelen.

tevevanegypupu 2012.12.04. 11:36:12

@Loxon:

Hivei nem hisznek nekijje, mert szocialisan erzekenyek es van szemuk a latasra, meg fuluk a hallasra..:))

napolajos (törölt) 2012.12.04. 11:48:48

"Folytatnom kell a harcom, míg a kultúra aranykelyhét ki nem csavarom az idegen kezek görcsös öleléséből."

feketegyorgynaploja.tumblr.com/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:55:16

@napolajos: Az kemény, hogy ekkora energiákat fektetnek az arc bebuktatásába. Ezzel az álnaplóval ugyan nem fog menni, de az ügy hiszterizálására pont jó eszköz.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:59:04

@gloire: Arra is jó, hogy a keresztény, konzervatjv körök elhiggyék, hogy ez az ő emberük és szervezetük, ami mellett ki kell állniuk, hisz a libsik ütik.
Miközben...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 11:59:38

@tevevanegypupu: Ez a szóhasználat alakult ki. Amúgy jogos az észrevétel.

Tehetetlen Dodó 2012.12.04. 12:17:21

@tewton: Fene tudja, valószínűleg kevés bennem az empátia, de valahogy nem igazán izgat, hogy gazemberek egymást öldösik. Sajnos így sem fogynak el.

S=klogW 2012.12.04. 12:23:54

@napolajos: @gloire: @ArmaGedeon:

maguk ennek bedőlnek? elképesztő. hüphüphüp bibsitrükk

itt egy másik feketegyörgynapló feketegyorgy.tumblr.com/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 12:33:53

@S=klogW: Szerintem abból a két rövid mondatból, amit hozzáfűztem, egyértelműen kiderül, hogy nem.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 12:40:58

@gloire: Ügyesen ránk kenné, hogy nem vesszük észre a gúnyt, mint Novák Előd, miközben épp ő szégyenjtette meg magát a minap egy hozzászólástörlési kérelemmel... :-)

S=klogW 2012.12.04. 12:42:52

@gloire: bocsánat, igaz-igaz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 12:49:23

@ArmaGedeon: Ezt most nem tudom követni, de mindegy is, talán lemaradtam valamiről.

De mit szólsz Putyin eltűnéséhez? Az komoly lenne, ha nem sikerül minimum andropovra, vagy Csernyenkóra öregednie, és most fel kéne állnia a székéből.

napolajos (törölt) 2012.12.04. 13:07:51

Napolajos nem dőlt be, gyanús volt neki is, de köszöni a visszaigazolást.Talán ezért is tettem fel, hogy halljam önöktől is, amit magam is gyanítottam. Köszönöm.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 13:25:36

@gloire: Miért, ez valami komoly forrásból származik? Szerintem Putyin ugyanúgy pótolható, mint bárki. Na, kivéve talán a Viktorunkat... :-)

Google 2012.12.04. 13:26:18

@S=klogW:

Nem kellene így cifráznia, nehéz lesz majd visszabontani!
Talán a kora sem teszi már alkalmassá, blogot is így, ebben a stílben hiába írat.
Mintha szándékosan bonyolítaná túl a dolgokat. Valamit rejteget tán?

Google 2012.12.04. 13:29:08

@gloire:

Most eltűnt, vagy beteg?
Hátfájásról, valami sérülésről szólt a fáma, több is van?

S=klogW 2012.12.04. 13:32:20

@Google: ne dőjjön má' be! (még mindig ilyen elképesztő naivitással tekint nemzeti jobb-ker-konz a balszemétre?)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 13:48:54

@Google: Hát azt nem lehet tudni, orosz vezetőknél általában a halál után két héttel közlik, hogy valami történt, nem?

. )

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 13:53:12

@gloire: MIntha most épp Isztambulban járna. Persze lehet, hogy csak egy dublőr... :-)

tevevanegypupu 2012.12.04. 14:01:13

@ArmaGedeon: @gloire:

Na mi van, maris hianyzik a kgb elso embere maguknak?:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:02:09

@ArmaGedeon: Hát ez az. Olyan átlagos feje van, szerintem pillanatok alatt találnak helyette hasonmást. Akár többet is. Innentől már többet nem lehetünk benne biztosak sohasem, hogy az igazi Putyint látjuk. Sajnos ez van..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:03:46

@gloire: Soha nem is kellett léteznie. VAnnak a KGB-nek maszkmesterei... :-)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:05:17

megnézve az isztambuli látogatás képeit, hát ez nem egy dublőr. ez egy beteg ember. szegény gyima. nehéz lesz nélküle

S=klogW 2012.12.04. 14:05:45

@ArmaGedeon: néha azért menjen ki az utcára is
:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:30:01

@ArmaGedeon: Hogy ez idáig nem jutott eszembe . ) És tényleg, az Osztyapenkó is csak kitalált figura volt, ebben nagy mesterek a ruszkik.

Tündér_Lala 2012.12.04. 14:31:09

@tevevanegypupu: Na mi van, maris hianyzik a kgb elso embere maguknak?:)

Hajaj, még a SZU is. A nyugatiak nem tudják, hogy jólétük legfontosabb garanciáját veszítették el vele.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.04. 14:35:05

@tevevanegypupu: Nem hiszem, hogy elég érzékenyek. :}

S=klogW 2012.12.04. 14:37:29

@tevevanegypupu:

aggódnak az elvtársak.
maga nem? :)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:38:19

@gloire: Erdogan milyen részvéttel fog vele kezet...

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.04. 14:48:47

most már legalább tudjuk, miért nem nyitott orbán putyin felé

S=klogW 2012.12.04. 15:01:58

maguknál megy a mandi?

tevevanegypupu 2012.12.04. 15:04:28

@Loxon:

Kolcsonkenyer visszajar?:)

tevevanegypupu 2012.12.04. 15:06:20

@gloire: @S=klogW: @Tündér_Lala:

Lebed milyen jol nezett ki, vele meg a repulo zuhant le. Lehet, hogy Putyinon valami uj szert probalnak ki? Egyebkent ha gerincserve van, akkor biztos, hogy nagy fajdalmai lehetnek.

Tehetetlen Dodó 2012.12.04. 15:26:37

@Google: Hátfájás, az veszélyes. Mező Imre is abba halt bele.

S=klogW 2012.12.04. 15:30:47

@Tehetetlen Dodó:

"Van egy ország. Abban az országban van egy segglyuk. A segglyukban lakik egy büdös manó, aki elbaszott reklámokra költi az adófizetők pénzét." - Mondta Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke, mielőtt egy tragikus balesetben elgázolta egy rendőrségi úthenger. (Más források szerint Vizi szerelmi bánat miatt hátbalőtte magát, majd egy ipari daru segítségével magára ejtette az úthengert.)

terrormedia.blog.hu/2008/01/05/voros_lofasz_benned_van

fülöpke 2012.12.04. 16:06:46

@S=klogW: Elképesztő, nem? (Mintha más is bedőlt volna, nem oly rég? Mondja, véletlenül, nem maga volt az? Persze a nyomokat gondosan kitöröltette.) Most meg itt műelképed...

atlantisotetseg 2012.12.04. 16:19:28

@S=klogW: Ja, én bedőltem - ha nem franko a pacák, akkor szeretnek egy komoly adatokon alapozott ellemzést, nem vámi balfácán konteo idiotizmust a hattérhatalomrol...
Köszi.

S=klogW 2012.12.04. 16:28:51

@fülöpke: természetesen kértem a törlést, nehogy mást is megtévesszen

S=klogW 2012.12.04. 16:33:26

@S=klogW: @fülöpke: @ArmaGedeon:

jaj, de figyeltek maguk! érdekes módon akkor egyikőjük sem szólt.

napolajos (törölt) 2012.12.04. 17:20:53

Azt beszélik, hogy Putyin hasadó anyagot evett.Én ezt nem értem, még egy utolsó kínai császárnak, Puji-nek is volt étel előkóstolója. Nem óvatosak az oroszok. :)

tevevanegypupu 2012.12.04. 17:25:54

@Tündér_Lala:

Ez egy naci a javabol, mit vart tole. De ugy kell a fidesznek, Rogannak es orbannak, nem tanulnak es felejtenek, a letezo legrosszabbat es a legrosszabbkor. Ilyen hulye, szegyenletes es ugyanakkor nevetseges mubalhet 1951-ben csinaltak a rakosista zsidobolsevistak mint ami volt vasarnap.Kar, hogy fenykepeket nem vittek mondjuk a Roosenberg hazasbar vagy Loventhal rabbi, esetleg Elie Wiesel arckepevel.:) Borzalino.

tevevanegypupu 2012.12.04. 17:28:00

@napolajos:

Dehogynem ovatosak. Kiskanallal adagoljak.:)

Leskelődő 2012.12.04. 17:54:07

Nádas Péter 70 éves, Isten éltesse.
Születésnapjára konferenciát rendez a Magyar Narancs és a Sanoma.

Hi-hi, Bajnai lesz a tortáján a marcipán :)
fenteslent.blog.hu/2012/12/04/demokratak_legyetek_batrak?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201212

A konferencia további résztvevői:
Heller Ágnes, Lengyel László, Szilágyi Ákos, Vajda Mihály stb.
Nádas Péter felolvas és dedikál.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 17:57:10

@S=klogW: Nem tudtunk megszólalni a röhögéstől! :-)
(én nem is olvastam a kommentet, csak a visszakozást láttam)

atlantisotetseg 2012.12.04. 19:50:00

Bomba robbant a görög jobboldali párt (Arany Hajnal) irodája ellőtt; súlyos kárt okozott. Nos, a "demokratikus baloldal" nagyon munkálkodik...
A görög párt az elmúlt év alatt megduplázta a támogatok számat, ma már az ország harmadik pártja.

www.digitaljournal.com/article/338295

BZ1975 2012.12.04. 19:52:51

@picur3ka: nem tudom, hogy honnan vetted azt, hogy én itt a cigányokkal kapcsolatban bármiféle pozitív hozzáállásra, cselekedetre gondoltam volna... ezért nem értettem a kérdésedet.

amit mondtál a kulákokkal kapcsolatban, az is igaz, de több magyarázatot vártam, nemcsak történelmi, hanem társadalmi, gazdasági és technikai értelemben. Arma értette ezt és kaptam is választ tőle, teljeskörűen.

BZ1975 2012.12.04. 19:58:57

@picur3ka: nyelvtannácinak lenni olyan kicsinyes. : )

arról van szó, hogy vmikor fekvő helyzetben ipadról (tablet) gépelek (érintőképernyő), akkor körülményes az ékezetek gépelése.

vmikor meg asztali számítógépről gépelek, üllő helyzetben, akkor van ékezet. mint pl. most. : )

vmikor figyelmetlen vagyok, vagy leszarom. ilyenkor keletkeznek a mondateleji kisbetűk, elütések v. helyesírási hibák?

akihez meg intézem a szavaimat, azok nagyrésze meg úgyis érti.
ééérted? : )

BZ1975 2012.12.04. 20:02:35

@picur3ka: én „hipokrita”? ismered e fogalmakat, kifejezéseket, mint pl. _ugratás_, _cinizmus_, _fricska_ stb? ne legyél már ennyire sótlan. mindig ilyen hamar felkapod a vízet? : )

Sebastian Knight 2012.12.04. 20:18:30

Gyökerek
avagy
adalékok urbánusokról, népiekről, Bibóról és a Pál utcai fiúk írójáról

beszelo.c3.hu/cikkek/%E2%80%9E%E2%80%A6err%C5%91l-a-csal%C3%A1dr%C3%B3l-amelynek-oly-sok-nevezetes-tagja-volt%E2%80%9D

"Apám ... emellett szerkesztette a Választ, és összetartotta a Válasz körét, szervezte a Márciusi Front gárdáját. Úgyhogy házunknál elsősorban Halász Gáborra és Szerb Antalra emlékszem. Előttem van, egy novellámban szerepelnek is így, ahogyan a kertben a fehér fonott nádkarosszékekben ülnek és kávéznak, beszélgetnek édesapámmal a diófa alatt. De édesanyám hetente kétszer nagy vacsorát is adott, hol a népieknek, hol az urbánusoknak, úgyhogy házunknál nagy társadalmi élet folyt, nagyon gyakran fordult meg Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Kolozsvári Grandpierre Emil, Jékely Zoltán, vagy mint barátai szólították, Zsoli, és mások, Ignotus Pál is időnként. Anyám akkor még nem volt az a kimondott irodalmi intellektuel vezéralak, összetartotta Városmajori asszonykák néven a barátnőit is, környékbeli, kedves, vidám, hasonló korú asszonyokat, akik egyszer egy héten teáztak és pletykáltak ebben a Nyúl utcai villában.

Hogyan alakult ki az, hogy apád, katolizált zsidó kispolgár, egy polgári könyvkiadó vezető tisztviselője, ennek a határozottan baloldali szellemi centrumnak az egyik vezéralakja lett?

Apám nem volt templomjáró katolikus, de hatott rá a Sík Sándor-féle társadalmi érzékenységű katolikus eszmevilág. Ugyanakkor kapcsolatba került a népi baloldallal, jó barátja lett Erdei Ferencnek. Féja Gézával, Erdei Ferenccel ültek össze, amikor felmerült a gondolat, hogy apám az Athenaeumot, ezt a meglehetősen konzervatív és egyáltalán nem baloldali intézményt bírja rá a Magyarország felfedezése szociográfia-sorozat elindítására. Nem volt könnyű dolog, de a kor szelleme valahogy annyira kívánta ezt, hogy az ő ügyes diplomáciai tehetségű rábeszélése megrendítette végül is az Athenaeum urait, akik ebben pénzt is láttak. És a sorozat – mint tudjuk – létrejött, és nagyon fontos volt.
...
Anyád a háború előtti időkben mennyire volt baloldali?

Szerintem semennyire. A zsidóüldözés természetesen a baloldal felé sodort mindenkit, kivéve talán dédanyámat, aki elképzelhetetlennek találta, hogy őt üldözzék, megalázzák, hiszen ő egy felsőházi tag felesége. Tehát soha a sárga csillagot fel nem tűzte, úgy parádézott végig az utcán. És mivel ezen az attitűdjén nem változtatott, nem is esett semmi baja. Anyámat mulattatta, hogy ő, akit pátyolgatva neveltek fel, mindene megvolt mindig, egyszeriben ezekkel a népfikkel találta magát szembe. Talán innen volt az Erdei testvérek szexuális attraktivitása is. Abban a kis memoárban azt írja, hogy a népi írók olyanok, mint a pulikutyák; egyszer hagyják magukat simogatni, máskor az ember lábikrájába harapnak, teljesen külön útjaik vannak, és nem mindig paríroznak, mint más kutyafajták. Szóval őt vonzotta az, hogy kiesett ebből a művelt zsidó, Ignotus Pali–Janovics Franci-korból, és bekerült olyan emberek közé, akik imponálóan intelligensek, okosak, tehetségesek, éles eszűek, briliánsak és közben első generációs értelmiségiek. Ez azután rendkívül imponált anyámnak Illyés Gyulában is, úgyhogy az szinte természetes, hogy ő a Választ a háború után továbbra is a szívéhez annyira közel állónak érezte.

Maradjunk még annál a korszaknál, amikor egyszer csak 1937-ben megjelenik a Nyúl utcában az akkor születő népi irodalom, a csecsemőkorát élő népi irodalom, megspékelve a Márciusi Fronttal és a születő Nemzeti Parasztpárttal.

Ebbe anyám úgy került, mint Pilátus a credóba. Jó háziasszony volt, és zilált gyermekkora következtében jó pszichoterapeuta. Ezek a házhoz járó írók nemcsak a remek ebédeket és vacsorákat ették végig, hanem a személyes bajaikkal is kezdtek az ő „pamlagán” végignyúlni. És anyám nemcsak hogy meghallgatta őket, hanem együtt érzett, együtt sírt és nevetett velük, tanácsokkal látta el őket, nőügyeikkel, válásügyeikkel mind hozzá fordultak. Emlékszem, hogy Szabó Zoltán anyámat mint legbelsőbb bizalmasát avatta be a legszemélyesebb problémáiba. De ez vonatkozott jóformán az összes többiekre is, Halász Gáborra, aztán a háború után egy más nemzedékre is.

Illyés mikor kezdett el odajárni?

Azt hiszem, amikor a Nyugatot kivették a zsidókézből, és ő adott teret zsidó íróknak is a Magyar Csillag hasábjain. Akkor a régi Válasz-körrel és apám körével nálunk találkozott mindig. Anyám Illyésnek is és Illyésnének, Flóra asszonynak is nagyon jó, bensőséges, közeli barátja volt.

Mondtad azt is, hogy egyik héten urbánusok, másik héten népiesek jöttek hozzátok. Ezek már akkor is így elkülönültek?

Nem volt elkülönülve. Például a Válasznak az a híre, hogy a népi írók olyan folyóirata volt, amely kirekesztette az urbánusokat, de ez abszolút nem állt. Mert a Válaszban a háború előtt is, után is mindig írtak urbánusok, Cs. Szabó Lászlótól föl- és lefelé. De az az erősen zsidócentrikus urbánus kör, aminek a megtestesítője mondjuk Ignotus Pál volt, irritálva érezte magát bizonyos népiektől, a „fokhagymaszagúaktól”, és nem lehetett őket összeereszteni. Egyébiránt elég sokat járt hozzánk Márai Sándor is. Ugyanakkor apámnak szoros baráti körébe tartozott Kodolányi János.

Anyád későbbi elbeszéléseiből hogy tudod, miként élte meg apád ezt a nagyon sajátos szerepet?

Érdekes szerep volt ez, a népi írók táborában az egyetlen zsidó, akit senki se tekintett igazán zsidónak, soha ezt fel nem használták a szélsőjobboldal publicisztikájában. Olyan tekintélye volt, hogy az támadhatatlanná tette. Apám egyre inkább a szociális érzékenységű általános gondolkodásmód mellett kötött ki. Elvont lírai költőnek indult, és ahogy besötétedett, úgy kezdett olyan verseket írni, amelyekben effektíve parasztokról, földművesekről, kisemmizett zsellérekről volt szó. Tehát messziről érkezett a gyakorlati politikához és a Márciusi Fronthoz. És nem volt közéleti gondolkodó vagy közíró, bár odahaza egy nagy dossziéban meglepően sok keményen odamondó politikai cikkét őrzöm.
...
Nos, engem 1946-ban, mivel kisgyerekként útban voltam a Válasz szerkesztőnőjének, beadtak a híres Sztéhló-féle, akkor Paxnak hívott intézetbe. Sztéhló Gábor nagytiszteletű úr, evangélikus pap, már fiatalon, harminc éven alul rendkívül erős szociális érdeklődésről tett tanúságot. Népfőiskolák szervezésében vett részt, Finnországban tanulmányozta a gyermeknevelést, ifjúságnevelést. Onnan hozta például intézetébe a szlöjd műhelyfoglalkozások rendszerét. A gyerekek kézügyesség-fejlesztésként és közösségi szellem fejlesztéseként műhelymunkát végeztek, esztergáltak, és fajátékkészítéssel foglalkoztak. A gépeket ehhez beszerezte az intézetbe Sztéhló Gábor, és remekül mulattunk. Falikarokat esztergáltak a nagyobbak, és mi kisebbek pedig játék állatokat vágtunk ki fából, amelyeket kis készletekben Budapesten, a piacokon árultak.

Milyen jogcímen vettek ide föl? Hiszen nem voltál árva gyerek.

Az intézet úgy jött létre, hogy Sztéhló a zsidóüldözés idején zsidó gyerekmentést folytatott. Orbán Ottó így menekült meg, Rácz András festőművész is és sokan mások. Több száz zsidó gyerek, akiknek a szüleit sajnos nem tudták megmenteni, de a gyerekeket Sztéhló elhelyezte a rokonainál. És Sztéhló rokonai vagy svájci származású, gazdag iparosok voltak, például a Hagenmacher sörgyárosok, vagy pedig magyarosodott és nemegyszer vitézi címmel díszelgő felsőtáblai bírók és egyéb magas beosztású jogi és egyházi emberek, például vitéz Szenczy Aladár, aki nem hiszem, hogy antiszemita lett volna, de bizonyára sohasem rajongott a zsidókért, és nagyon csodálkozott, amikor a fiatal pap beállított hozzá tíz ágrólszakadt zsidó gyerekkel, és azt mondta: te most ezeket a gyerekeket a pincédben vagy a hátsó nyári kertedben elhelyezed, élelmezed, és ha SS vagy Gestapo, vagy nyilas járőr csönget be hozzád, hogy nem rejtegetnek-e itt zsidókat, akkor azt mondod, hogy kérem, tudja ön, kivel beszél, én vitéz Szenczy Aladár vagyok! Így elhelyezett baráti és rokoni házaknál rengeteg gyereket, akik majdnem mind túlélték a zsidóüldözést. Ezek azután több százan voltak, és amikor véget ért a háború, Sztéhló elkezdett kiigényelni elhagyott, nagy luxusvillákat és vadászkastélyokat a Zugligetben, a Budakeszi út felső szakaszán, például Erzsébet királyné volt műemlék nyaralóját, a Csendillát, az Árnyas úton egy Mauthner-vadászkastélyt, és így elhelyezgette gyermekeit, majd’ minden üldözöttet befogadott, árvákat és félárvákat, Nyugatra menekült személyek gyermekeit. Én mint félárva, valamint a bátyám is ide kerültünk ebbe az intézetbe. De inkább baráti alapon, mint hogy rászorultunk volna."

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 20:18:42

@BZ1975: Jellemző. OLyan feje van, mint egy értelmiséginek, aki kész ideológiai alapon másokat máglyára küldeni.

atlantisotetseg 2012.12.04. 20:39:20

@Arma Gedeon2: @BZ1975: Ha egy kommunista lekommunistázik valakit, az alig jelent valamit. Fontosabb, hogy most szorgalmasan tisztogasson... :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 20:42:01

@Sebastian Knight: Érdekes.

"És miért bomlott fel ilyen gyorsan a házasságuk?

Molnár Ferencnek volt egy rossz szokása. Abban az időben meglehetősen sokat ivott, főleg konyakot, és a barátnőit, majd pedig a feleségét rendszeresen verte. És amikor Vészi Margitot, nagyanyámat állapotosan is egy héten többször felpofozta, földre lökte, falnak lökte, akkor ő hazaköltözött a papához.

Ez annyira szokatlan ebben a kultúrkörben, hogy megkérdezem – bár nem illik ilyet kérdezni – biztos, hogy ez igaz?

Abszolút biztos. Nagyanyám kisujját eltörte verekedés közben, és az egész életére görbe maradt. Azon vesztek össze, hogy kell-e egy kávéházból hazatérve a kádba hányni, avagy sem, a Nagymező utcai luxuslakásukban, ahol új életet próbáltak kezdeni együtt. Mondják, hogy Molnár Ferenc egyszer a Palermo kávéházban megivott húsz cointreau-t vagy chartreuse-t, és képzelheted, hogy milyen állapotban került ilyenkor haza. A házasságkötés után is régi életrendjéhez ragaszkodott, hajnalban tért meg, kettőig aludt, majd távozott a szerkesztőségbe vagy valahova máshová. De hát akkor ő már ünnepelt szerző volt, túl a kezdeti nagy sikereken, a Doktor úron és Az ördögön. És akkor írta, e rövid házassága alatt a Pál utcai fiúkat. "

"Molnár meredten nézte a tigrist, a tigris meredten nézte Molnárt, és akkor Molnár elengedte az akkor talán nyolcéves kislánya kezét, és futásnak eredt. Egy percig se gondolt arra, hogy a lányát is magával vonszolja. "

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 20:43:16

@atlantisotetseg: Nem tudom, átment-e, de most nagy eséllyel a Templomos Rend tagjai számára helyet csinálandó tisztogatnak ki más páholybélieket... :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 20:43:54

@Sebastian Knight: "Anyám leírása szerint mindketten, Molnár Ferenc is, Vészi Margit is haditudósítókként járták Galíciát, az olasz frontot. Nagyanyám lóháton, füle mellett süvítettek a golyók, Molnár Ferenc pedig mindig legalább öt kilométerrel a front mögött, egy kellemes kocsmában, körülvéve a vezérkari tisztekkel."

BZ1975 2012.12.04. 21:33:32

@Arma Gedeon2: arcvonásokból én azért nem vonnék le azonnal tulajdonságokat. : )

BZ1975 2012.12.04. 21:39:31

@Arma Gedeon2: vmi europeer, civilizalt, belvarosi, halado ertelmisegirol irnak? : )

BZ1975 2012.12.04. 21:42:24

@Arma Gedeon2: most akkor a nepieskedo álnemzeti avantgarde-ot, vagy a nemzetek feletti vilagpolgar avantgarde-ot kell szeretni? : )

BZ1975 2012.12.04. 21:47:39

mennyi irodai tisztviselo, meg penztarnok lesz galileista-bolsevik? : )

egy galileista evtizedekkel kesobbi vallomasa szerint ok voltak a csoro zsidok, akik nem a nagypolgarsag es az iparmagnasok koze szulettek. gondolom uj konc kellett nekik, amit meg feloszthatnak.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 21:58:17

@BZ1975: Az iparmágnások szponzorálták a Galilei-kört, meg a Nyugatot.

atlantisotetseg 2012.12.04. 21:59:42

@Arma Gedeon2: Ez azt takarja, hogy semmi rosszat nem tudtok rábizonyítani ?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 22:25:18

@atlantisotetseg: Tévedsz, egy szóval se mondtam, hogy a szerelmed nem a legszebb a világon, és hogy a társaság többi tagja már korábban "udvarolt neki"! :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 22:29:56

@atlantisotetseg: Tévedsz, egy szóval se mondtam, hogy a szerelmed nem a legszebb a világon, és hogy a társaság többi tagja már korábban "udvarolt neki"! :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.04. 22:33:59

Most még harmadszor is el kéne küldni. Ha Tevének lehet...

BZ1975 2012.12.04. 23:22:24

@Arma Gedeon2: az indexen van egy topik (kukken ...) ahol a nickek csak szemparjukat posztoljak. na most igy szinte mindenkinek szep a szeme. azt eloben mar kevesbe szep arcvonasok vannak ezekhez a szemparokhoz rendelve. de meg ezzel sincsen baj. a legtobb baj a hus-ver nickek szemelyisegevel van. szoval a szem semmit se mond a szemelyisegrol, hacsak nincs vmi durva rendellenesseg benne. pl. egy bolond ember bamba tekintete.

jay leno csinalta azt anno, hogy az utcan megallitott talalomra civil noket, hogy a fenykepeken levo ferfi szemparokrol kerdezze oket. szinte minden no karakteres, gyenged, hatarozott, kedves, ertelmes, gyerekszereto, jokedeju, ferjhez mennek hozza stb. pozitiv szemelyisegjegyeket mondott el ezen fenykepek alapjan. jay leno majd megmutatta a teljes arcokat: hitler, sztalin, vmi noket eroszakolo sorozatgyilkos stb. : )

a szem a lelek tukre meg egy szep es elcsepelt irodalmi hasonlat vagy mi, emberismeretet nem erdemes ra alapozni, noknek kulonosen nem. : )

atlantisotetseg 2012.12.04. 23:39:10

@Arma Gedeon2: He-he, nagyon kerülgeted a témát :-)

üdv

teve

:-)

atlantisotetseg 2012.12.04. 23:39:45

@Arma Gedeon2: He-he, nagyon kerülgeted a témát :-)

üdv

teve

:-)

BZ1975 2012.12.04. 23:57:47

@picur3ka: szóval nem erről szólt kérdés.

BZ1975 2012.12.04. 23:58:24

@Arma Gedeon2: vki 91 körül leverte a Galilei emléktáblát. : )

picur3ka 2012.12.04. 23:59:05

@BZ1975:

Az, hogy valaki pl ferjhez menne Adolfhoz, mennyiben cafolja az allitast?

Mer' logikailag sehogy, szerintem. Ebben semmi tudomanyos cafolat nincs, csak con-artista propaganda.

picur3ka 2012.12.05. 00:01:55

@BZ1975:

... szolt a kerdes

Ha mar nyelveszkedni szeret, de mellesleg, igen, errol szolt.

Csak nincs igaza, valaszolni nem tud es terel, mert nem elegge ember, hogy bevallja.

Ne aggodjek, nincs egyedul, kevesen ismerik be, ha nincs igazuk.

picur3ka 2012.12.05. 00:03:54

@BZ1975:

... szolt a kerdes.

Ha mar nyelveszkedni szeret...

De, errol szolt, egyebkent. Csak nem tud valaszolni raja, aztan habog.

picur3ka 2012.12.05. 00:05:16

@BZ1975:

Az Padilla lehet. Tobb ilyent nem is ismerek.

picur3ka 2012.12.05. 00:09:44

@BZ1975:

O bazmeg, te kezdted a nyelvatanozast, te szerencsetlen, amit, Arma mond, annak meg semmi jelentosege ebbol a szempontbol, sot lukeseg, a varosi gaz...

A varosi, etc, a ciganyok tortenelmileg es a mai napig (kb67%) falusi lakossag. Annyi kozuk van a varosi gazhoz es miegyebekhez, mint tehennek az abecehez.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 00:30:12

@BZ1975: "...a szem a lelek tukre meg egy szep es elcsepelt irodalmi hasonlat vagy mi, emberismeretet nem erdemes ra alapozni,.."

Ez talán a tekintetre igaz, amit csak testközelből érzékelni. Azt a fénykép már nem tudja visszaadni. Legalábbis ritkán . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 00:35:15

@BZ1975: Nem lehet jó ez a térkép. Kizárt, hogy München még csak kis pontként sem szerepel, Bajorország teljesen fehér stb. Ez utána járást érdemelne, de szerintem hamis.

picur3ka 2012.12.05. 00:43:01

atv.hu/cikk/20121203_karacsony_gergely?source=hirkereso

Jezus, ez a ficko! Ez a lagjobb emberuk az LMP-nek, ez a hazarulo mosdato salak?

'eljottek a partban'

picur3ka 2012.12.05. 00:46:48

"Úgy tudjuk a nemzetgazdasági tárca emiatt keményen tárgyalt az oktatási államtitkársággal, s végeredményben emiatt dobták vissza a lapunk által korábban megírt, 30 ezres keretszámú koncepciót. Volt olyan pillanat is, amikor a helyzet úgy állt, hogy a kormány elé olyan előterjesztés kerül, amelyben egyetlen teljesen államilag finanszírozott hallgatói hely sem lett volna – ezt azonban levették a napirendről."

Meg jo, hogy levettek, hogy lesz akkor 30 000 roma a felsooktatasban?

nol.hu/belfold/harmadara_csokkentenek_az_allami_teljes_osztondijas_hallgatoi_helyek_szamat

picur3ka 2012.12.05. 03:15:23

A konyhabaszaras is kotelezo lesz, cigany modra, tessek mondani?

Mindenki meghulyult?

kuruc.info/r/20/104981/

Az osszes sarga csillagost, aki nem akarja a magyar torvenyt betartani, kitoloncolni!

S=klogW 2012.12.05. 06:57:44

@picur3ka: jó az magának, ha felidegesítheti magát?

napolajos (törölt) 2012.12.05. 07:06:21

hamarosan hallgathatjuk dankórrádiót.

tevevanegypupu 2012.12.05. 08:01:18

@napolajos:

Es visszagyun a joebedhez szolanota.:)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.05. 08:18:58

valaki itten a minap emlegette, hogy moszadosok öltek iráni vagy iraki zsidókat, hogy megalijáztassák a maradékot, linket tudna ehhez adni, lehetőleg olyat ami tekintélyes nagy laphoz vezet? megígértem tegnap egy betegesen filoszemita szdszes fasznak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.05. 08:21:59

@atlantisotetseg: Nincs itt semmi hehe. Egyszerűen minden szélhámos azt mondja, amit a közönsége nagyon szeretne hallani. A Vakolecz-Akadémia vezetőjéről egyrészt a libsik írták, hogy "ultrakonzervatív" kezekbe adja OV a kultúrát, ezzel maguk is adták alá a lovat, amire már keresztény tálib diktatúrát helyezett az illető kilátásba vigyortogva, "reszkessetek hazátlan bitang liberálisok!".
Személy szerint örülnék, ha egy valódi hazafias, konzervatív, keresztény hatalomátvétel történne a magyar kultúra terén. Értem, hogy te is.
A különbség az, hogy nekem nem hiteles a figura és a szervezet, aki ilyet emleget, vagy akit ilyennel gyanúsított pl. az Index (vajon ingyen???), ismerve a szervezet és Alapító Szent Imre előéletét, ideológiai-titkostársasági kapcsoilatrendszerét, kötődéseit. Szerintem sötét körök ezek, egyrészt tipikus zsákmányszerzés folyik, másrészt lehetnek romboló hátsó szándékok is. És naív, tájékozatlan derék hazafiak éljenzik saját ellenségeiket.
Ezt talán kifejtem nemsokára az Ördögűzőn.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.05. 08:25:24

@jose maria padilla:
kitalaltujkor.blogspot.com/2011/09/zsidok-oltek-zsidokat-hogy-tuleloket.html

www.amazon.com/exec/obidos/tg/detail/-/0964237903/qid=1035411207/sr=8-1/ref=sr_8_1/002-3260180-2424812?v=glance&n=507846

Naeim Giladi: Ben Gurion's Scandals

"States Iraqi-born Jewish journalist, Naeim Giladi: "I write this book to tell the American people, and especially the American Jews, that Jews from Islamic lands did not emigrate willingly to Israel; that, to force them to leave, Jews killed Jews; and that, to buy time to confiscate ever more Arab lands, Jews on numerous occasions rejected genuine peace initiatives from their Arab neighbors. I write about what the first prime minister of Israel called 'cruel Zionism.' I write about it because I was a part of it." Giladi delivers the painful truth about the Zionist rape of Palestine and deliberate planting of anti-Semitism in Iraqi Jewish communities during David Ben-Gurion's political career in order to persuade the Iraqi Jews to immigrate to Israel. The goal of the Zionists was to import raw Jewish labor from the Middle East to plow and plant the newly-vacated lands. Also, the military ranks had to be filled with conscripts to defend the stolen lands."

Tehetetlen Dodó 2012.12.05. 10:07:29

@BZ1975: Hehe, ez jó, feltéve, ha nem kamu.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.05. 10:14:21

@BZ1975: @gloire: Én az arcról írtam, hogy a lélek tükre. Lehet, hogy fényképen ritkán jön át (valóban, grafika, karikatúra kifejezőbb), de azért mutatnék pár esetet, amikor véletlenül kivillan az egyéniség a fényképen is a szokott (és néha változó) álarc alól:

OV:

www.google.pl/imgres?um=1&hl=en&sa=N&tbo=d&biw=1024&bih=585&tbm=isch&tbnid=mYHAo491hYRS0M:&imgrefurl=http://szentkoronaradio.com/taxonomy/term/7890&docid=ek9-mRaYnEaPCM&imgurl=http://szentkoronaradio.com/files/orban_viktor_fidesz0701.jpg&w=317&h=360&ei=3A6_UKz5CaeL4gSB24GICQ&zoom=1&iact=rc&dur=203&sig=109359648194000935734&page=1&tbnh=131&tbnw=121&start=0&ndsp=20&ved=1t:429,r:0,s:0,i:85&tx=40&ty=62

www.google.pl/imgres?um=1&hl=en&sa=N&tbo=d&biw=1024&bih=585&tbm=isch&tbnid=OFFWeFzRLq4dVM:&imgrefurl=http://fn.hir24.hu/itthon/2012/07/02/orban-viktor-habcsok/&docid=05s8-IMaIttPoM&imgurl=http://fn.hir24.hu/Root/Shared/Pictures/2012/07/02/orban-viktor(1).jpg&w=514&h=343&ei=nw-_UMmKGI_54QTN44DABQ&zoom=1&iact=rc&dur=156&sig=109359648194000935734&page=1&tbnh=116&tbnw=173&start=0&ndsp=20&ved=1t:429,r:8,s:0,i:110&tx=65&ty=49

Morvai

2.bp.blogspot.com/_UcYC5y8TUow/TSb3kGTMy5I/AAAAAAAAAEo/mNwWN2hjyU8/s1600/kivillan.jpg

Makovecz:

3.bp.blogspot.com/-8AbFSRxPc4E/UH_78N8UZ4I/AAAAAAAAAXE/uFzjbeEh08s/s1600/Makovecz_Imre.jpg

Lauder:

www.google.hu/imgres?q=Ronald+Lauder&um=1&hl=pl&sa=N&tbo=d&biw=1024&bih=585&tbm=isch&tbnid=GYGmvErl1hYizM:&imgrefurl=http://www.forbes.com/lists/2006/10/R9VK.html&docid=4eVAYC7XyHlGKM&imgurl=http://images.forbes.com/media/lists/10/2006/R9VK.jpg&w=420&h=285&ei=TBC_UI-2MIWE4ATR-oBY&zoom=1&iact=hc&vpx=53&vpy=118&dur=2296&hovh=185&hovw=273&tx=152&ty=106&sig=109634215819174608675&page=1&tbnh=116&tbnw=156&start=0&ndsp=22&ved=1t:429,r:1,s:0,i:88

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.05. 11:11:52

@Tehetetlen Dodó: Egy őskövület, nem lehet neki sok hátra... :-)

S=klogW 2012.12.05. 12:49:43

@Tehetetlen Dodó: sok lesz itt a megnyúlt orrú, görbe csőrű gülüszemű fajtajellegesekből :)

farm2.staticflickr.com/1033/1345566282_ebbcc67330_z.jpg?zz=1

S=klogW 2012.12.05. 13:01:42

ketten is kiléptek a jóbikból ...

S=klogW 2012.12.05. 13:11:50

@S=klogW: azt hiszem nagyon zavarna, ha az ajkaim is szőrösek lennének ...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.05. 14:05:59

Visszatérő témánk Kossuth kultusza.
Egy gödöllői kiállítás tárgya is volt:

www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=48-kultusza&ID=444193

könyv címe: '48 kultusza
Alcím: Kiállítás a Gödöllői Galériában/1998. március 7-1998. május 3.

"A határtalan tisztelet hérosszá lényegítette át személyiségét:
Kossuth az Isten második fia, / Csak külhonból nézi, mint vérzik honja. (Sárosi Gyula versének népi változata. Vikár Béla kéziratos gyûjtése a
volt Egyetemi Néprajzi Intézetben.)
A nagyszámú, hasonló indíttatású szöveg nyomán fogalmazódott meg a centenáriumot követõen, hogy Kossuthot “Néha már valósággal az istenítés határán emlegeti a nép hálája...”(Ortutay Gyula). Nemcsak szóban történt meg ennek a rajongásnak formába öntése, hanem a Kossuth-kultusz tárgyi emlékei között is akad rá példa.

A nemzeti Múzeum õriz egy gyöngyhímzéses, keretelt szentháromságot ábrázoló képet, amelyen Táncsics és Kossuth látható színes nyomaton.
Táncsics az Atyaisten, Kossuth a Fiúisten alakjában jelenik meg."

Hogy mennyire volt ez autentikus "népi" kultusz, azt már sejthetjük.

Leskelődő 2012.12.05. 14:42:01

Felháborító! Hogy ilyesmi előfordulhat...

A Világbank mellett működő, államok és befektetők közötti jogviták eldöntésére létrehozott speciális nemzetközi választottbíróság (ICSID) 2012. november 30-i ítéletében jelentős részben elutasította a Dunamenti Erőmű belga tulajdonosának Magyarország ellen benyújtott keresetét.

"Az Electrabel az állítólagos jogsértésekért százmilliárd forintos nagyságrendű kártérítési igényt terjesztett elő. A washingtoni nemzetközi választottbíróság döntése értelmében Magyarország nem sértette meg az ECT rendelkezései."

És ez már a második eset!
"Az ICSID választottbíróság az AES Tisza Erőmű angol tulajdonosa által indított hasonló tárgyú eljárásban 2012 júniusában ugyancsak Magyarország számára kedvező döntést hozott."
nol.hu/gazdasag/magyarorszag_megint_pert_nyert_washingtonban

Maguk meg itt viccelődnek. Mfhh...
Felelőtelenek!

Leskelődő 2012.12.05. 14:44:24

@S=klogW:
Szegény, knorralapos tésztán élő kommentáló társam: a lánckaja [avagy lánckoszt] a bőséges vasárnapi ebéd maradékból indul ki. Lényege, hogy az előző napi maradékhoz kell igazítani a következő napi menüt, annak megmaradt részeihez a következőt - és így tovább. (Ha jól emlékszem, Bächer a tojásos nokedli-fejes salátától indulva, számos étel közbeiktatásával jutott el a következő heti tojásos nokedli-fejes salátáig.)

S=klogW 2012.12.05. 15:40:37

@Leskelődő: hétvégén sült tőkehal volt meg készült székelykáposzta :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 16:30:44

@ArmaGedeon: Ha a Jobbik és születése még aktuális téma nálad:

Gyöngyösi Márton

1977. június 8-án született Kecskeméten. Nős, felesége jogász, közgazdász. Egy gyermek édesapja.

Gyermekkorát Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte. 1996-ban érettségizett a budapesti Tamási Áron Gimnáziumban. 2000-ben a dublini Trinity College-ban szerezte meg közgazdaság- és politikatudományi diplomáját. Egyetemi évei során egy évet a nürnbergi Friedrich Alexander Universität-en tanult ösztöndíjjal. Angolul és németül beszél.

Négy évig a dublini KPMG nemzetközi tanácsadó cég társaságiadó-osztályán dolgozott adótanácsadóként. Írországban a brit könyvvizsgálói kamara okleveles könyvvizsgálói képzésén (ACA) vett részt. 2005 februárjától a KPMG magyarországi leányvállalatánál folytatta adótanácsadói tevékenységét a budapesti cég banki és pénzügyi részlegén. 2007 augusztusától 2010. januárig az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cég budapesti irodájának adóosztályán dolgozott társasági és nemzetközi adószakértőként.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom munkáját 2006 őszétől segíti. A Jobbik Magyarországért Mozgalom Bács-Kiskun megye 3. sz. választókerületének képviselőjelöltjeként indult a 2010-es országgyűlési választásokon és területi listáról szerzett mandátumot.

www.parlament.hu/kepv/eletrajz/hu/g056.htm

És egy táblázat arról a ballib kormányok mely tanácsadó cégeknek, mennyit fizettek:

"...Stratégiai és szakpolitikai tanulmánykészítési feladatok... Ernst & Young: 403 944 288 Ft..."

mno.hu/belfold/balliberalis-csokosokhoz-doltek-a-milliardok-1122441

"...Tíz cég kapta meg a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején tanácsadásra elköltött 17 milliárd forint több mint harmadát, amiről szerdán a Miniszterelnökség adataira hivatkozva a Hvg.hu írt. A legfőbb partnerek között volt a nemzetközi piacok négy legnagyobb könyvvizsgáló cége."

mno.hu/belfold/balliberalis-csokosokhoz-doltek-a-milliardok-1122441?oldal=1

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 16:32:56

@gloire: Ettől persze még lehet teljsen őszinte jobbikos. Abban az esetben talán a munkahelyén és tanulmányai alatt szerzet tapasztalatai, főleg negativ élményei hatására válhatott meggyőződéses szélsőjobboldalivá. Vagy nem..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 16:33:47

@gloire: Egyvalami egészen biztos: személyesen ismerhet nem egy izraeli-magyar kettősállampolgárt :D

S=klogW 2012.12.05. 17:30:43

@gloire: "Gyermekkorát Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte."
apuci anyuci komoly funkcik lehettek

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 17:35:03

@S=klogW:

Vagy külkeresek vagy orvosok vagy mérnökök stb. (vagy külügyesek:-)). Valahol biztos található erre is utalás.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.05. 17:46:04

@gloire:

Én nem tudom ki Gyöngyösi (mármint nem látok a lelkébe:-)), de az jutott eszembe az életrajzáról, hogy egy demokráciában egy párt úgy néz ki, mint nálunk a Jobbik. Nem exkommancs funkcik alkotják és nem is kollégiumi szobatársak, hanem a társadalom legkülönbözőbb szegmentjeiből érkező --- a politikát hivatásnak vagy karrierpályának tekintő ---, egymástól mindenben erősen elütő figurák. Tehát, nem az a különleges, hogy a Jobbikot milyen (és milyen különböző) arcok alkotják, hanem az, hogy a posztkommancs MSZP-t vagy Fideszt nem (annyira).

BZ1975 2012.12.05. 17:55:58

@ArmaGedeon: lehet, hogy ezt már olvastad:

„A század ötvenes-hatvanas éveitől Petőfi jelentette a magyarság számára a nagybetűs Költő fogalmát. Irodalmunkat is ellepte a Petőfi-epigonok serege. A leghangosabb köztük Lisznyai Kálmán volt (1823–1863), aki 1851-ben rendkívüli sikert arat Palóc dalok című könyvével, amely rövid idő alatt 6000 példányban kél el. Az országban politikai diktatúrát bevezető Bach-kormányzat még titokban támogatta is a népies vállalkozásokat, hogy ezzel is elősegítse a felszabadult jobbágyok szembefordulását a köznemességgel, azaz közvetett nyomást gyakoroljon a nemzeti ellenállás vezető erejére.

Lisznyainak egy időre sikerül a palóc tájszólást divatossá tenni; a palócságból ősmagyar mitológiát vélt meríteni, s nem akarta elhinni, amire pedig már Erdélyi János figyelmeztette, hogy az ő „ősmagyar” mítoszai nem egyebek, mint szlovák babonák. 1850-60 között Lisznyai a legünnepeltebb magyar költő, népszerűsége még Petőfiét is felülmúlta: festményeket készítenek róla, ő a Pillwax Kávéház hőse, verseket írnak hozzá, idegen nyelvekre fordítják, megzenésítik. Iskola is támad körülötte: „a provincializmus, a nagyotmondás és hasonlathajhászás iskolája” – mint azt Komlós Aladár írja. Csakhamar Lisznyai nyomába léptek Szelestey László, Tóth Kálmán és mások.

A helyzet fonákságára mi sem jellemzőbb, mint hogy a petőfieskedők túlzásaival szembefordulókat vádolják meg hazafiatlansággal. Ez sem tartja vissza a hadakozástól a kor olyan kiválóságait, mint Gyulai Pál (akit Tóth Kálmán még párbajra is kihív és bokáján megsebesít) vagy Erdélyi János (aki Sárospatakon él meglehetős elszigeteltségben, s nem engedik visszatérni Pestre). Mindketten hangsúlyozzák: az epigonok csupán nagy elődjük külsőségeit (Erdélyi találó szavával: „kelmeiségét”) képesek utánozni. 1860-tól a Pestre költöző Arany János is bekapcsolódik az irodalmi küzdelembe. Ugyanakkor Gyulai is, Arany is kitartott a népiesség eszménye mellett; a petőfieskedők bűne éppen az volt szemükben, hogy eltorzítják, lejáratják azt.

A kialakuló kultusz pozitív következményekkel is járt. Petőfi még élt, amikor már szívesen fordították; ez most még nagyobb lendületet kapott. Azok is olvashatták, akik legfőbb költői mintáinak számítottak: Heine és Béranger. Az utóbbi rajongva nyilatkozott róla, Heine pedig – amikor 1849 nyarán Kertbeny Károly eljuttatta hozzá az általa lefordított Petőfi-kötetet – bár csipetnyi iróniával, de őszinte csodálattal adózott neki.

A Kertbeny-féle fordításokból néhányhoz zenét komponált a forradalomért lelkesedő ifjú Nietzsche (Ereszkedik le a felhő...); a forradalmi-demokrata Nyekraszov pedig külön cikkben üdvözölte az Egy gondolat bánt engemet... orosz fordítását. A szabadság költőjeként tisztelt Petőfi lett a magyar irodalom első számú képviselője a külföld előtt is.

A kiegyezést követően immár szabad lett hivatkozni Petőfi radikális nézeteire – német-, sőt királyellenességére is. 1876-ban a fiatal írók a patinás Kisfaludy Társaság ellenében tüntetően megalapították ellen-társulásukat, amelynek Petőfi lett a névadója (Petőfi Társaság), elnöknek pedig Jókait kérték fel. A különféle politikai erők abban voltak érdekeltek, hogy táplálják és kihasználják a költő kultuszát. A legendák alakítóinak első vonalában ott volt Jókai Mór is, aki Petőfinek még a pápai kollégiumból diáktársa, később egyik legközelebbi barátja, március 15-én társa a dicsőségben, ám a szabadságharc idején összekülönböztek és elhidegültek egymástól. Így hát Petőfi apoteózisát szolgálni számára becsületbeli ügy volt, s jól illeszkedett Jókai nagyszabású nemzeti mitológiájába is (melyet a magyar közelmúltat feldolgozó regényei tartalmaznak, az Egy magyar nábobtól az És mégis mozog a földön át A kőszívű ember fiaiig). Jókai emlékezései – megfelelő szövegkritikával olvasva – így is forrásértékűek.

A századvég Petőfi-kutatásának sürgető feladata volt a még élő kortársak ismereteinek összegyűjtése. A kolozsvári Meltzl Hugó körül valóságos Petőfi-iskola alakult ki, ebből került ki Ferenczi Zoltán, akinek nevéhez fűződik az első teljesnek mondható Petőfi-életrajz (1896) és a Petőfi Múzeum nyolc kötete – ez a szakkutatók számára ma sem nélkülözhető adatbázis. A liberális szellemű Ferenczi szükségesnek tartotta, hogy akadémiai székfoglalóját 1907-ben Petőfi és a szocializmus kapcsolatának szentelje. Mert a nemzeti váteszt előtérbe állító Petőfi-képet a századvégen súlyos kihívás érte a szociáldemokraták részéről, akik Petőfit megtették (Kosztolányi Dezső szavaival élve) „az első magyar proletár”-nak. Székfoglalójában Ferenczi tagadta az utópikus szocialisták hatását Petőfire, tökéletesen megfeledkezve saját korábbi megállapításairól – szociáldemokrata részről nem is mulasztották el, hogy a Petőfi-életrajzot felvonultassák szerzője ellen.

Az irodalomtörténészeket legalább kötelezte a szövegtisztelet pozitivista tanítása, ami nem mondható el a politikusokról és egyéb nemzetnevelőkről. 1915-ben a Magyar Figyelő publicistája arról cikkezett, hogy Petőfi „a világháború poétája”, hiszen mindenkinél előbb jövendölte meg a jók és a rosszak világméretű összecsapását (lásd Az itélet című versében). Az 1919-es kommün Petőfi próféciájának beteljesülését ünnepelte saját hatalmában, ahogy a Horthy-rendszer szónokai is arra használták fel a Petőfi-centenárium alkalmát, hogy a „nemzeti forradalmár” leleményes fogalmával jelezzék: valójában kinek a szellemi előde Petőfi. A „hivatalos” kultusz abszurd voltát találóan jellemezte Móricz Zsigmond Ha Petőfi élne című cikkében (1931), ahol tollhegyre tűzte az ókonzervatívvá züllött Petőfi Társaság viszonyát a költőhöz.”

BZ1975 2012.12.05. 18:13:57

@BZ1975: vagy egyes részeit is bőven:

„Babeuf számára egy idő után terhes lett a sok idejét felemésztő, számára sok tekintetben egyre partikulárisabb témák körül folyó levelezés, ezért 1788-ban udvariasan befejezte azt. Kialakulóban lévő nézeteit 1789 előtt általában a filozófiai optimizmus jellemezte, s ez magyarázatot ad arra is, hogy felvételét kérte a szabadkőművesek közé.”

„Le Tribun du peuple” december 1-jén megjelent 35. száma közölte Babeuf nevezetes írását, a „Plebejusok kiáltványát”. A kiáltvány azonnali társadalmi forradalmat sürgetett, felszólított a plebejus Vendée megalakítására, mely bebizonyította volna a világnak, hogy a „közös boldogság” megvalósítható és működőképes. ... Az Egyenlők kommunizmusának tanai rohamosan terjedtek a tömegek körében, ami ellenlépésekre késztette a kormányt: letartóztatási parancsot adtak ki Babeuf ellen, ám a párizsi vásárcsarnok rakodóinak segítségével sikerült elmenekülnie üldözői elől.”

„Részben ez magyarázza, hogy a hetvenes évek elején arról folytak heves szakmai viták, hogy mit ismert, mit tudott Petőfi a francia forradalmakról, a korai szocialistákról. Lukácsy Sándor pontosítási kísérletét (miszerint Petőfi forradalom-felfogása mindenekelőtt a különösen radikális Babeuf és Buonarroti nézeteivel rokonítható) Pándi Pál és Fekete Sándor megalapozatlan és torzító szűkítésnek tartották.”

„François Noël Babeuf (1760-1797) volt valószínűleg az első, aki megfogalmazta a szocializmus, mint társadalmi forma szükségességét. A francia forradalom idején titkos szervezetet hozott létre az Egyenlők Társasága (Societe des egaux) néven. Ezzel megkezdődött a korai szocialisták politikai szerveződése. Filippo Buonarotti, Charles Fourier és Louis Auguste Blanqui (1805-1881) voltak még ennek az időszaknak jelentős szocialista gondolkodói. Gondolataik nagy befolyást gyakoroltak – Henri de Saint-Simon – mellett az 1834-ben Párizsban megalakított „Tiszteletreméltók Társaságára”. Ebből vált ki 1836-ban az „Igazak Szövetsége”, amelyet 1848-ig Wilhelm Weitling svájci szabómunkás vezetett.”

„(Engels)...1843 tavaszán megismerte a német kommunista munkások szervezetének, az Igazak Szövetségének vezetőit: Karl Schapper betűszedőt, Heinrich Bauer cipészt és Joseph Moll órást, akik felajánlották neki, hogy lépjen be szervezetükbe, melyet Engels udvariasan elhárított, mivel nem értett egyet összeesküvő módszereikkel és az egyenlősítő kommunizmussal.”

„(Joseph Moll) In 1834 he joined the secret society 'Young Germany' in Switzerland. Modelled on Mazzini's 'Young Italy', it advocated a similar mixture of democratic democracy, nationalism and social reform. His friendship with the labour organiser and revolutionary Karl Schapper dated from that period. In 1836, Moll was expelled from Switzerland and went to Paris, where he joined the 'League of the Just', then under the influence of the utopian communist Wilhelm Weitling. Schapper was also a member.”

„Karl Friedrich Schapper was born on December 30 in Weinbach. His father, Christian Schapper, was a priest. Karl Schapper studied forestry in Giessen. As a student, he joined a radical fraternity, and in 1832, he participated in an insurrection known as Frankfurter Landsturm. The would-be revolutionaries seized an arsenal and wanted to overthrow the Frankfurt diet and proclaim a republic. Schapper was imprisoned, but after three months, he managed to escape, making his way to Switzerland. There he worked as a forestry worker and typesetter. He joined the radical organisation 'Young Germany' and became a follower of the utopian communist Wilhelm Weitling. 'Young Germany' was modelled on, and affiliated with, Giuseppe Mazzini's 'Young Italy', and in 1834, Schapper participated in Mazzini's attempt at an armed invasion of Savoy from Switzerland. This was Mazzini's second attempt; like the first, in 1833, it was unsuccessful. Schapper was once again imprisoned.

On his release, Schapper resumed his activities in 'Young Germany' and was associated with the exiled German democrat Georg Fein (1803-1869) in setting up workers' educational circles. In 1836, Schapper was deported from Switzerland for his political activities and went to Paris, France. He joined the French section of 'Young Germany' and the communist 'League of the Banned', soon renamed 'League of the Just'. It was later renamed the 'Communist League', on the initiative of Wilhelm Wolff. The League maintained relations with French utopian communist Étienne Cabet and the Neo-Babouvists. In 1839, the League was implicated in an unsuccessful insurrection by the 'Society of the Seasons', led by Auguste Blanqui and Armand Barbès. Schapper, who had been involved, was caught and imprisoned. In 1840 he was expelled from France and went to London, England, where he re-orgaised the Communist League. In spite of the failure of the Blanquist insurrection, its organisational model left a lasting impression on Schapper's mind.”

„1847-ben az akkor Brüsszelben élő Marx csatlakozott az „Igazak Szövetsége” (később „Kommunisták Szövetsége”) nevű titkos propagandista társasághoz; részt vett a Szövetség II. kongresszusán. A kongresszus megbízásából Marx és Engels összeállították „A Kommunista Párt kiáltványá”-t (1848)...”

„1847 tavaszán Marx és Engels egy titkos szervezet, a Kommunisták Szövetsége tagjai lettek, az ő felkérésükre szerkesztették meg 1848 februárjában a szövetség manifesztumát, ami később Kommunista kiáltvány címen futott be világkarriert. Itt fogalmazódott meg először az, hogy „minden eddigi társadalom története osztályharcok története”; hogy az osztályharc végül majd a nincstelenek osztálya, a proletariátus hatalmához, majd az osztály nélküli, hatalom nélküli társadalomhoz vezet.”

„A Kommunista Párt kiáltványa, vagy röviden Kommunista kiáltvány Karl Marx és Friedrich Engels közös műve, mely 1848 februárjában jelent meg. (Olaszországban március 18-án). A világtörténelem legnagyobb hatású és legismertebb politikai szövegei közé tartozik. A kiáltvány a két nagy teoretikus műve, eredetileg egy titkos szervezet, a Kommunisták Szövetsége programját és céljait fogalmazta meg.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 19:23:12

@mk27soundmaster: Vajon miért lépett ki tőlük az elmúlt napokban 3 országgyűlési képviselőjük is?
Szerintem, mert átláttak a szitán. A jobbik egy álpárt, vagy bábpárt, nem valós politikai erő. Szerintem téged elsősorban a cigány-kérdés tarthat lázban, feltételezem gyakrabban találkozol a problémával, mint az itt kommentelők többsége.

Ezért felhívnám valamire a figyelmedet. Határon túli kommentelőktől is gyakran hallani, hogy-hogy nálunk ekkora félelem van a cigányoktól? Kelet-Szlovákiában, Erdélyben, Kárpátalján egész más a helyzet. Ott valóban a cigók félnek. Ha valamelyik túlzottan vakmerő lenne, könnyen beleszalad egy olyan verésbe, amit nem fog elfelejteni. A kiérkező szlovák, román (vagy épp magyar) rendőr hiába dörzsöli a szemét, fölvesz szemüveget is, de csak nem lát semmit sem, nem is hall, stb. Az ilyen ügyek a megyei, járási sajtóig sem jutnak el. Mindez nálunk azonnali gárda felvonulást vonz, azzal együtt országos és nemzetközi sajtóvisszhangot is. Attól a perctől kezdve a konkrét ügy is megoldhatatlan és végtelenített színjáték lesz belőle.

A kettős állampolgárság kérdését is fel lehetett volna vetni egy parlamenti bizottság munkája kapcsán, finoman csepegtetve a dolgot, esetleg felrakni a neveket a netre stb. Ebből sem lesz semmi, most már egész biztos. Valahogy a jobbik ezekben a kérdésekben mindig elöl jár és mindig blokkolja az ügy normális kezelését.
Az jut róluk eszembe: amelyik kutya ugat az nem harap.

picur3ka 2012.12.05. 19:36:19

@Tehetetlen Dodó:

A dodofelek rendje. Kesz.

picur3ka 2012.12.05. 19:40:14

@S=klogW:

Hule! Nagyon jo foto!

Ragna. A szort a szajarol. Nem beszelne annyit. Van/volt egy ilyen Jobbikos: Szoor Panna.

picur3ka 2012.12.05. 19:43:32

@S=klogW:

Teve meg fog sertodni.

Ez jo szereposztas volt, nem?

kereso.nava.hu/gallery/show/id/1345532

picur3ka 2012.12.05. 19:54:20

@gloire:

Elnyomtak oket, mint a csikket Belgiumban is nehany eve. Ahol sok a nemzetbiztonsagilag kivizsgalando egyen, ott vannak ilyen problemak.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 19:55:32

@gloire: @mk27soundmaster: Semmi konkréttal nem gyanúsítva a szóbanforgó politikust:

- nem akárkifiaborja lehetett diplomata/külkereskedő abban a rezsimben, nem mindenkiben bíztak meg úgy, hogy ilyen helyeken dolgozhatott és nem mindenki keresett ezzel annyit, hogy hülye lett volna disszidálni... (olvastam már az életrajzot)
- ilyen vándorlós ifjúság gyakran bukkan fel mindenféle beszervezett emberek életrajzában...
- a Wall Streeten a filmekben nem mutatott módon a banki alkalmazottak igen jelentős hányada szakállas-pajeszos-fekete kalapos ortodoxzsidó. Gondolom, a KPMG nem áll messze e szektortól. Valóban, ismerhet pár nemzetbiztonsági kockázatot jelentő kollégát...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 19:58:21

@gloire: Ki az a 3? Csak Lenhardt és Bödecs rémlik, utóbbi nem jelzett nézetkülönbséget a párttal.

Tehetetlen Dodó 2012.12.05. 20:09:50

@Arma Gedeon2: @Tehetetlen Dodó: Tudod, az ő felesége csalogatja csemegével Muci paripáját.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 20:09:55

@Arma Gedeon2: "...Szerdán újabb képviselő lépett ki a Jobbik frakciójából, Rozgonyi Ernő a jövőben független képviselőként folytatja a munkáját...'"

index.hu/belfold/2012/12/05/rozgonyi_erno_is_kilepett_a_jobbikbol/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 20:14:12

@Arma Gedeon2: Vajon hány antifa és hány gárdista tudja ezt, hogy a "listázó" zsidózó arc kicsoda valójában? Hogy annál a cégnél dolgozott, amelyik a második legtöbb pénzt kapta a két szoci min. elnöktől tanácsadásra? És maga is valamifajta pénzügyi tanácsadó volt?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 20:16:30

@mk27soundmaster: A másik érdekes kérdés, a megunhatatlan sláger: a zsidóság ügye. Érdekes dolog, ez, hogy a vidéki zsidóság deportálásával egy-két generáció után teljesen megszünt a leg elemibb immunreakció képessége is, és mára széles néprétegek egész egyszerűen nem ismerik fel őket. Ez persze sok esetben teljesen mindegy is, de amikor színre lép egy antiszemita párt és a szónoki emelvényről egy klasszikus, jellegzetes zsidó férfi zsidózik, és azt a magyar paraszt és melós arcú tömegek áhitattal hallgatják, akkor azért bennem fel megy kicsit a pumpa.

kuruc.info/galeriaN/hir/vonaora.jpg

Itt Pesten kicsit más a helyzet. Nekem az általános iskolától a mai napig kb. 4 olyan zsidó ismerősöm lett, akik megtévesztésig hasonlítanak Vonára. Megtévesztésig itt azt jelenti, hogy hirtelen, pár méter távolságból valóban előfordulhat, hogy összekeveri az ember őket. Általában, a kérdés eldöntéséhez nem ilyen-olyan jegyeket kell keresni, hanem a karaktert, a típust, a személyiséget, mint egészt. Ez alapján állítom neked, a jobbikban több zsidó származású alak található, mint bármelyik másik pártban.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 20:27:22

@gloire: Az utólsó simításokat végzem egy jó kis bejegyzésen ez ügyben.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 20:28:49

@gloire: Amúgy a minta egyértelmű, én elfogadom akonteót, hogy Hitlert a zs nagytőke épjtette fel és Hitler maga is zs származású volt.

napolajos (törölt) 2012.12.05. 20:30:16

Igen @jose maria padilla: de a W -t nagyon nehéz helyesen kiejteni ezért gondoltam a fonetikára.:)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.05. 20:32:33

@mk27soundmaster: Találós kérdés: melyik kép jobbszélén látható Sváby András és melyiken Vona Gábor?

kuruc.info/galeriaN/hir/vonaora.jpg

vilagszam.hu/hirimages/617/bigkep/big.jpg

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 20:51:00

@gloire: Sváby? Erre a palira e nézetből emlékeztet Kóka és rájuk egy csepűrágó magyar kabarészínész is, nem ugrik be hirtelen. Zs.

atlantisotetseg 2012.12.05. 21:05:05

@S=klogW: Mondja, maga beteg és/vagy szex pervert ? Hogyan mer ilyen aljas dolgokat a blogra hozni ? Szerintem ez child pornó, az USA-ban maga börtönt kapna (és megérdemelné) hogy ilyet közvetít.

S=klogW 2012.12.05. 21:07:23

@Arma Gedeon2: a gyémántkereskedők utcájáról (diamond district) nem is beszélve
en.wikipedia.org/wiki/Diamond_District

még filmbe is bekerültek:

en.wikipedia.org/wiki/A_Stranger_Among_Us

picur3ka 2012.12.05. 21:08:28

@atlantisotetseg:

Ah, de az egy fasiszta demokracia. A naziknal lehet. Mondjuk, ha jo szarmazasa van valakinek, akkor azt csinal, amit akar, barhol, erre van a rasszkartya.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.05. 21:11:14

@S=klogW: Láttam Tipikus propagandafilm, az etnikai egzotikum filmtípusból, mint "A kis szemtanú" is Amishekkel és HArrison Forddal. Csak itt a haszid zsidók "kegyességét" igyekszenek velünk elhitetni...

picur3ka 2012.12.05. 21:13:42

@picur3ka:

Bocsanat, Luxemburg lesz az.

Sebastian Knight 2012.12.05. 21:31:33

@Tehetetlen Dodó:

Ez is egy pöpec könyv: Joe Haldeman - Örök háború (Bezzegamerikában cenzúrázták!)

sfmag.hu/2012/07/02/joe-haldeman-orok-haboru-vietnam-a-csillagok-kozt/

tevevanegypupu 2012.12.05. 22:10:45

Hat szo ami szo, ez a Teny cimu lap eleg borzaszto, ugyan nem szeretnek PLT-vel egy platformra kerulni, de a lap sajnos valoban nagyon bulvaros..hogy finom legyek.

tevevanegypupu 2012.12.05. 22:13:04

@ArmaGedeon:

Az Orbanrol keszult fotok nem tunnek termeszetenek, mintha kicsit manipulaltak volna. Makovecznel nem nagyon tudok mondani semmit, Morvainak nincs tul jo fenykeparca..Ezek utan nagyon nem lehet itelni.

S=klogW 2012.12.05. 22:26:04

@atlantisotetseg: "az USA-ban" - ha megnézné a linket is, észrevenné, hogy a fb-ról van, sötétkém

S=klogW 2012.12.05. 22:28:42

@napolajos: ott speciel nem is kell kiejteni magát a w(-vel jelölt) (bilabiális v) hangot

S=klogW 2012.12.05. 22:29:38

@tevevanegypupu: ki az a joe bed akihez nóta szól?

picur3ka 2012.12.05. 22:35:02

@S=klogW:

Mer' nem az FBI-rol? Mi ez, facebook/prn1?

picur3ka 2012.12.05. 22:41:08

@gloire:

Vannak ettol jobb arcok is, peldaul az a ficko, aki Palesztinabol jott ('haza'), valami liberalis, az EU media tanacsan volt, eszembe nem jutna a neve.

A Gyurcsany-Bajnai plakat se semmi, ugy osszeborulvan.

Es ez a tag?

vastagbor.blog.hu/2012/12/01/zsiga_marcell_uj_haza#comment-form

tevevanegypupu 2012.12.05. 22:58:00

@S=klogW:

A sarki zsido fuszeres.

S=klogW 2012.12.05. 23:12:34

a "virágéknál ég a világ / sütik már a rántott békát" dalocska kriptorasszista?

picur3ka 2012.12.05. 23:42:50

@tevevanegypupu:

Es? Az elso szomszedja meg halasz.

Mi huleseget beszelek! Zsido halasz, hallottak mar ilyet?

atlantisotetseg 2012.12.05. 23:51:41

@ArmaGedeon: "A különbség az, hogy nekem nem hiteles a figura és a szervezet" - Fekete György eseteben meg mindig nem láttam semmi elítélő adatott, szerintem nincs ok gyanúra, és azt mondanám hogy "itchy trigger finger" szindrómád van :-). Más az eset a Jobbikkal kapcsolatban, különoson a Csanád eset után, Vona kínnézése, Gyöngyösi (idétlen) szerepe, stb. - még a végen Csurkának volt igaza!Kulcs lenne Gyöngyösi szuleirol info.

picur3ka 2012.12.06. 00:05:28

@atlantisotetseg:

Csurkanak szinte mindig igaza van. Kulonben ez benne volt a pakliban teljesen.

1. Mindig tele vagyunk ezekkel a 'nagyon uj' kommunista trojai falo partokkal

2. Tele van zsidoval, ezt regota tudni lehetett

3. Hagyjak mukodni, a moszatka nem nyirja ki

4. gloire nagyon jol kifejtette, mennyire nemzetellenes valojaban a nemzeti maza mogott. Egy egyetemista lany, aki dolgozott naluk - csak kivancsisagbol - evekkel ezelott irta, hogy aki nemzeti es erkolcsi tartast var ezektol, az nagyon csalodni fog

5. Mar jo ideje voltak botranyok az egesz videki vezetes kizarasa miatt/kilepese okan

A zsidoknak tetszik nagyon, raadasul. Sok ilyen szavazojukat tudok.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 00:12:55

@gloire: @atlantisotetseg:

Meglett végre a bejegyzés a Jobbik születésének egyes hálószobatitkairól (meg OV-ról), elég mellbevágó így összerakva, teljesen nyilvános adatokból::

kitalaltujkor.blogspot.com/2012/12/a-lauder-kapcsolat.html

"A Lauder-kapcsolat "

Közvetve mond valamit Feketéről is, az Akadémia Örökös Alapító Elnöke révén. Azért itt inkább csak szimbolikus a kapcsolat, nem szó szerinti, bár a titkostársasági kapcsolatrendszerében érdekes szálak lehettek.

tevevanegypupu 2012.12.06. 06:31:59

@atlantisotetseg:

Az egesz parlament olyan mint Gyonyosi meg Vona ugy kulsore nezvest. Es ha valaki nezi es hallgatja a kepviseloket, csak elkampicsorodhat: Uramisten, hova kerultem. :)

tevevanegypupu 2012.12.06. 06:32:50

@picur3ka:

Ejnye-bejnye, ha elfelejtkezik az apostolokrol?;)

MézesRozi 2012.12.06. 07:53:28

@S=klogW:
á, az nem lehet: ez fiú:)

MézesRozi 2012.12.06. 08:01:52

@Arma Gedeon2:
ne mondja már. a kpmg tele van fiatal, még nem vagy mostanában végzett fiatal diplomással, fürtökben alkalmazzák őket. nem kell ahhoz pajeszos-kaftánosnak lenni. sokkal inkább tanulósnak,a felvett fiatalokat folyamatosan továbbképzik, rendszeresen értékelik a végzett munka alapján és a szerint lökik őket előre, kitartónak és törekvőnek. ne keverje az alkalmazottakat a vezetőkkel.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 09:11:35

@MézesRozi: "a szerint lökik őket előre, kitartónak és törekvőnek..."

Gyöngyössi bizonyára kitartó és törekvő lehetett. A KPMG csak a negyedik azon a tanácsadói kifizetési listán, lökték is előre egészen az Ernst & Young-hoz, amelyik már a második a listán, gondolom a fizu is több volt. Aztán addig-addig lökték előre, amíg országgyűlési képviselő lett . )

Elképzelem a cigányoktól szorongatott, elszegényedett kunsági jobbikos szavazóit a tanyavilágból, mennyire örülhetnek, hogy ő képviseli őket. Például, ha látták volna egy munkanapját pár éve, hogy mivel foglakozott, kiknek és kikkel dolgozott, biztos tetszett volna nekik, de azért annak mégjobban örülhetnek, hogy most már Gyöngyösi megvédi őket a cigányoktól és a zsidóktól is.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.06. 09:30:39

@gloire: Kovács Béla jobbik-szürke eminenciás életrajza is jól egészíti ki a képet.

Tündér_Lala 2012.12.06. 09:52:43

Előnytelen képet bárkiról lehet készíteni. Hogy OVi akarnok ? Mondjon egy sikeres politikust, aki nem az.

Azért a gárda vonulgatáshoz hozzátartozik a jogvédők felépített hada és az a (teremtett) helyzet, hogy a jardok még a saját (ön)védelmükre sem mernek intézkedni. Az egész egy giganzikus csapda, amelyre mindenki (szándékosan ?) rossz válaszokat ad.

Vona nekem inkább digónak tűnik. Tény hogy nem megszokott, tipikus magyar arc. Ovi se. Eleve a véresszájú zsidózást nem szeretem - zsidótól különösen visszataszító -:)) - , de tipikus hamiskártyás zs. technikákat is visszatszítónak találom. A tegnapi ütköző (is) jó példa.
A jobbik végtelenül zavaros egy társaság, nem felel meg az izlésemnek, egyet értek vele, hogy nagy átverés.

A legkissebb rossznek még mindig a fidesz tünik. Számos ponton nem értek egyet a politikájukkal (a fene tudja, hogy valójban mennyi benne a kényszerítettség, mennyi benne az átverés, stb.). Viszont fontosnak tartom, a közszolgáltatók visszaszerzésére irányuló törekvéseiket és a munkát és a munkalehetőségek teremtésének minden eszközzel előtérbe előtérbe állításást. (Vlamalyik barom a parlamentben az EON felvásárlásával kapcsolatban azt találta mondani, hogy minek akar a kormány "vasat" vásárolni. Hát csak vegye vissza ! És alapítson élelmiszer ipari és mezőgazdasági feldolgozó üzemeket. A húsipar látványos tönkremenetelét - ki milyen módon és mértékben felelős érte - nem látom át.)
Nagyon fontos a célzott gyerek támogatás, mert különben elfogyunk. Iszonyatosan ki vagyunk feszítve anyagilag, csak lassan lehet haladni. Kritizálni persze lehet, de azt senki nem mondja, hogy hogyan lenne jobb (aki meg mondja, az nyilvánvaló zsákutcát ajánlgat továbbra is).

Szerintem.

S=klogW 2012.12.06. 09:54:22

@gloire: AG se fog már a jobbikra szavazni :)
hacsak nem ő is ügynök, és azon van, hogy minél hamarabb eljöjjön az összecsapás Armageddon síkján

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.06. 10:08:23

@S=klogW: Senkire nem fogok szavazni. Olyan a rendszer, hogy "tisztességes" párt nem hozható létre.

S=klogW 2012.12.06. 10:20:28

@ArmaGedeon: szerintem szavazni kell, és a legkisebb rosszra kell szavazni

napolajos (törölt) 2012.12.06. 10:28:22

@S=klogW: Persze, hogy nem kell mert monginak nevezzük. :)

tevevanegypupu 2012.12.06. 11:06:52

@ArmaGedeon:

A csoportosulasok altalaban addig tisztessegesek amig partkent be nem kerulnek a parlamentben. Attol a pillanattol kezdve reszben mar nem is sajat maguk iranyitjak magukat, aztan pedig mar csak a parterdek iranyitja oket.

S=klogW 2012.12.06. 11:12:00

@tevevanegypupu: a jobbik addig volt tisztességes, amíg ifjúsági közösség volt

tevevanegypupu 2012.12.06. 11:17:55

@S=klogW:

Igy van. Egyebkent azt latom, hogy a jobbik nem egeszen tudja mit akar, zsidozassal es ciganyozassal biztos, hogy sok hivet szerez maganak, de azt elfelejti a hiveivel kozolni, hogy ez nem progam, ez csak szavazatszerzes. Europaban, Europa kozepen ezzel nem lehet kihuzni Magyarorszagot a bajbol. Es nem tudjak kihuzni az arab szovetsegesek meg Chavez meg senki ilyesvalaki.Itt kell boldogulni es azzal ami van.

S=klogW 2012.12.06. 12:07:51

@napolajos: @jose maria padilla: hát igen. magyar és kortárs: contradiction in terms

napolajos (törölt) 2012.12.06. 13:56:11

@S=klogW:" A kortárs képzőművészetnek éppenséggel az az egyik legfontosabb dolga, hogy fontos társadalmi, morális kérdésekre rákérdezzen, kritizáljon vagy éppen provokáljon. A világon mindenhol így működik a képzőművészet, kivéve persze a diktatúrákat, amelyekben nem szabad kérdezni."
Érdekes, hogy Mussolini diktatúrájában egész jó művészet jött létre, úgy hívták, hogy futurizmus. Mely a diktatúra ellenére, mire is reflektált akkor? A haladásra, a sebességre, a dinamikus iparosodásra a fegyverkezésre. Persze, ha nem úgy tekintünk a kortársra, mint eleve valamivel szembehelyezkedő,aktuálpolitikai eseményekre reflektáló haladárságra akkor valóban nincs is kortárs.? Az valóban funkció vesztett lett? Ilyen értelemben akkor valóban csak a baloldalon létezhet kortárs művészet, mivel a jobboldaliság eleve feltételez némi hagyományőrzést. Vagy elképzelhető egy olyan jobboldali kortárs reflexió, ahol Horn kúrja Gyurcsány , Gyurcsányt szopja Bajnai és Bajnai kúrja Siffert és a kör bezárulna. Esetleg van egy jobb ötletem is, Sabbatai Zevi(cvi), mint matryoshka baba melyből előlép Hercz Tibi, abból Marx Karcsi, továbbá Leni, Sztálin, Mao, és az egész magyar, baloldali politikai elit, persze már igen piciben, de még jól felismerhetően 1919 től napjainkig. Szóval ez a fajta ábrázolás pannón, vagy szoborban rendben lenne?Az jobboldali kortársnak tekinthető?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 14:04:33

@napolajos: Az nácizmus! :-) Nem csak a baloldali elit bújhatna elő S.Cví köpenyéből...

napolajos (törölt) 2012.12.06. 14:08:37

Akkor nagyon messzire mentem.Mondjuk okozat nélkülivé egyszerűsíteném az ábrázolást, mondjuk a légüres térből, mint isteni manifesztáció, szikra ként elő pattanna, aranyozott formában Hercz bácsi...

S=klogW 2012.12.06. 14:11:34

@napolajos: az ilyenfajta ábrázolás súlyosan antiszemitanácifasisztarasszista, provinciális, gyűlöletkeltő, hátrányosanmegkülönböztető, kirekesztőmegosztó, kontextusbólkiragadottan valóságottorzító

S=klogW 2012.12.06. 14:12:42

@napolajos: @Arma Gedeon2: igen, táncsicsot, kossuthot, petőfit hiányoltam:)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 14:14:10

@napolajos: Nem "légüres tér" az, hanem Ein Sof. És hogy helyet csináljon a teremtésnek, mivel mindent betölt, kicsit összehúzza magát - ez a "Cimcum". Tessék már megtanulni a terminológiát! :-)
És Herzl bácsi természetesen nem isteni szikra, hanem az azt körülvevő kelippa, vagyis gonosz burok... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 14:16:42

@napolajos: Az ég egy adta világon semmi nem fog változni. Épp csak annyi, hogy a Hősök terén, egy historizáló épületben visszafogottabb ügyek lesznek kiállítva, egy idősebb korosztály és a turisták nagy örömére.
Modjuk Kondor retrospektív, vagy Tóth Menyhért, esetleg Makovecz emlékkiállítás valami évforduló kapcsán. Eleve szereptévesztés volt idáig, ami ott ment. A kritikai balos undergroundnak és társainak meg ott lesz a MÜPA, a Millenáris, a Modem stb. Vihar a biliben az egész ügy.

S=klogW 2012.12.06. 14:23:58

@Arma Gedeon2: akkor ki NEM cví köpenyéből való?

S=klogW 2012.12.06. 14:25:29

@Arma Gedeon2: úgy érzem, ehhez L-nak lesz még szava :)

S=klogW 2012.12.06. 14:27:25

@S=klogW: ennek mi a száma?

S=klogW 2012.12.06. 14:31:00

@S=klogW: kedves Loxon,

elnézést, hogy munkát csinálok magának: csak egy vizsgálatot végeztem el, ezt és a két fentebbi két kommentet természetesen törölheti

S=klogW 2012.12.06. 14:33:56

@S=klogW: a fentebbi és az azt megelőző kommentem között fél perc telet el, a számuk rendre

1#c18481862
1#c18481874

ez vajon azt jelenti, hogy ebben a fél percben 12 komment született a blog.hu rendszerében?

napolajos (törölt) 2012.12.06. 14:39:58

@gloire: Természetesen én is így gondolom. És mint minden rendes országban végre nálunk is lesz évenként, kétévenként megrendezésre kerülő nemzeti szalon, sok unalmas és üres festménnyel, szoborral, mely természetesen nem gond, ez velejárója a természetes szelekciónak.Majd meglátják ezek között fel-fel fog bukkanni néhány kimagaslóan jó alkotás is. Na ők lesznek azok, akik A képzőművészek és be fogják bizonyítani, hogy nem kell haladárnak lenni ahhoz, hogy jó alkotás szülessen.Azt ugye senki sem hiszi, hogy egy országban annyi kiváló alkotó elme van, mint ahánnyal ma találkozni lehet. A spanyolok is 30-40 évenként 1-2 jó festőt tudnak csak felmutatni pl. A. Tapies.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.06. 14:46:55

@napolajos: valamit maga eltéveszt. a spanyolok, maradandót -a világnak- tudnak 30 évente felmutatni, és kortársként körülbelül egymillió képzeli magát maradandónak, és a művészeti élet meg mondjuk ezret. ez nem az amit maga mond.
más. ismerek egy föstőt, rendes majd'széljobbos ember, festészete nem az. nem tematikus, nem nemzeti tematikus sőt a nemzeti együttműködés rendszerével szembemenő, ezoterikus eredetű piktúra. vagy legalábbis a képek címeiben annak hazudja a szakmai blöfföt. nos ezt az embert a műveivel együtt fekete györgy személyesen fogja kidobatni a nemzeti szalónból. ne legyen kétsége.
fekete egy seggfej. még ha gloár remél is tőle valamit.

S=klogW 2012.12.06. 14:48:09

@napolajos: most is elég sok az üres és unalmas alkotás. utoljára a kerényi megrendelésére készültek érdekes alkotások, pl az a hősök tere oszlopán nyelvet öltögető kaméleon a vörös éggel háttérként kifejezetten érdekes

napolajos (törölt) 2012.12.06. 14:52:03

Mindenféleképpen fontosnak tartanám kihangsúlyozni a jelenlegi kormányzás kultúra iránti érzékenységét, melynek legfontosabb célkitűzése kell, hogy legyen a jelenleg még fennálló, uralkodó bal liberális szemléletben gyökerező ideológiák elszigetelése, illetve aziránt továbbra is nyitottan érdeklődő csoportok kulturális vagy intellektuális vákuumba helyezése.:) Szóval valahogy így kellene ezt csinálni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.06. 14:58:12

@napolajos: ha az ellenséges-ellenzéki ideológia helyére silány szemetet töltünk, csak vérmérgezést okozunk. azért azt jegyezzük meg, hogy aristo kondásai, zsellérjei ma kultpolt csinálnak.
naponta látom ezeket a szarból kirángatott ifjú bunkókat /hol van már a fidesz első nemzedéke/ fiatalon élveteg-elhízott bunkók élelmi szemétért sorban állva a cébéában, erzsébet utalványaikkal olcsójánoskodva, apró kis címerkitűzővel a rosszul szabott zakó hajtókáján, -és láttam, nem álom- narancssárga nyakkendőben, mint egy falusi párttitkár a zárszámadási bulin elvtárságát hangsúlyó, veres nyakkendőben.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 14:58:44

@jose maria padilla: Félre értett, semmi különöset nem remélek tőle. Egy szürke bürokrata, aki el tud vezetni egy művészeti intézményt, mivel egész életében ilyesmiket csinált. Hogy kiket fog futtatni, azt az akadémiájuk ismeretében könnyű borítékolni. Ha valami nagyon nem tetszett, az az a kiméltlen és hazug kampány, amit ellene folytatnak. Az teljesen alaptalan, piszok, mocskos ügy.

(kb. olyasmi kiállításokra lehet számítani, mint amilyen a nagy kínai bemutatkozás volt, vagy az előbb említett klasszikusok.)

S=klogW 2012.12.06. 15:06:19

@napolajos: "vákuumba helyezése" - valami légneműt csak kéne rájuk is engedni

napolajos (törölt) 2012.12.06. 15:08:52

@jose maria padilla: persze a kultúra fáklyáját valóban ki kellene csavarni a baloldal kezéből, vagy legalább takaréklángra állítani. Mi lenne a megoldás? Vétek lenne ezt a területet figyelmen kívül hagyni.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.06. 15:13:26

@napolajos:
nincs megoldás. a jobboldalon nincsenek "művészek", csak dilettáns hülyék, tehetségtelen törtetők, nagyon kevés kivétellel.
talán mégis van megoldás. a művészetet meg kell szüntetni. magánüggyé kell tenni. :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.06. 15:15:09

ja, és kultúra fáklyája? MEG A RABBI FASZA. ARRA A FÁKLYÁRA A FÁKLYTARTÓKON KÍVÜL SENKINEK NINCS IGÉNY. ÍGY TEHÁT NEM FÁKLYA, HANEM ANÁLIS ÖNVIBRÁTOR.
/nem írom újra, véletlenül kattintottam a betűnagyobbítóra, most sietek/

napolajos (törölt) 2012.12.06. 15:17:25

Említse meg a kivételeket akkor. Kit tart ma a jobboldalról jó művésznek.

Tehetetlen Dodó 2012.12.06. 15:20:07

@jose maria padilla: "a jobboldalon nincsenek "művészek", csak dilettáns hülyék, tehetségtelen törtetők, nagyon kevés kivétellel"

Bármely oldalon ez van.
Csak a másik oldalnak jobb a propagandája.

S=klogW 2012.12.06. 15:21:51

a jó művész, ha emberként (erkölcsi létező, tehát nem állat) is minőséget képvisel, művszetének nem lehet politikai oldalisága

napolajos (törölt) 2012.12.06. 15:37:05

@S=klogW: Ezzel mélységesen egyetértek én is, hiszek a szépben az esztétikában az erős, politikamentes művészetben, de ezt a szemléletet sajnos a baloldal azonnal 19. századi üres semmivé stemplizte, mint olvashatta a cikkben is.

Tündér_Lala 2012.12.06. 15:37:10

@Tehetetlen Dodó: Pontosan. Miután ők mondják meg, hogy mi a művészet. A művészi szabadság padig arra való, hogy szabadon botránkoztassanak meg, káromoljanak Isstent, stb.

napolajos (törölt) 2012.12.06. 15:41:51

@jose maria padilla: A jelenlegi magas kultúra, élvezhetetlen, érdektelen, önreflektáló, ANÁLIS ÖNVIBRÁTOR. Köszönettel, szótár bővítve. :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 16:24:46

Kínos. Feketétől elhatárolódik több saját akadémikustársa és református egyháza is...

index.hu/belfold/2012/12/06/az_mma-tagok_elhatarolodnak_fekete_gyorgytol/

Sőt, ugrálásával kiprovokálta, hogy kotorásszanak a múltjában:

"A Magyar Művészeti Akadémia a lapnak – névtelenséget kérve – nyilatkozó tagjai utaltak arra, hogy az elnök a szocializmusban nem volt háttérbe szorított művész, hiszen rendszeresen kapott állami támogatásokat. Hivatalos életrajza is szokatlan ugrásokkal van tele a lap szerint. Fekete György 1956-ban nemzetőr parancsnok volt, 1957-ben pedig vizsgálati fogságba került. De még ugyanebben az esztendőben végezhetett az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán és azonmód az Általános Épülettervező Vállalat irányító tervezőjévé tették.

Egy 1981-ben, a Művészet folyóiratnak adott interjújában úgy emlékezett vissza, hogy többek között megbízták a pécsi orvostudományi egyetem és klinikák, a szolnoki pártház, sőt a rajkai határállomás enteriőr tervezésével is. „A '60-as évek elején már azok között voltam, akik magyar kiállítási pavilonok tervezésével külföldre juthattam” – büszkélkedett az interjúban, amiből kiderült, volt olyan időszak, amikor évente 4-5 külföldi kiállítást is építhetett."

tevevanegypupu 2012.12.06. 16:27:05

@Tehetetlen Dodó:

A muveszetnek nincs is oldala. vagy jo vagy rossz.Hogy a muvesz hulye vagy nem, kommunista vagy fasiszta, az nincs rajta a kepen.Altalaban szocik, liberalisok, megpedig azert, mert az esedekes hatosag ami kiallithatna vagy kiadhatna oket, eleinte legtobbszor ellenkezik, akadalyokat tamaszt, a gazdag mecanasok szekantak,fukarok..Kovetkezeskepp a muvesz ellenllo lesz "liberalis", szocialista. Plusz meg rettentoen jo tema a nyomor, banat, szomorusag, szegenyseg,stb..A muveszek ezt fel is hasznaljak, nehany pezetat vetve az alanynak akit eppen megszobornak, aztan milliardokert elsozzak a szobrot-kepet-ilmet..De a tema szocialistava teszi oket. :)

tevevanegypupu 2012.12.06. 16:31:19

@Arma Gedeon2:

Egyetlen nagy muvesz nem volt hatterbe szoritva a szocializmusban, illetve csak nagyon de nagyon kevesen. Hulyeseg ez az egesz a muveszeti magyar vilagban, hogy "deengemuldozott a reccer"..egy nagy fraszt.Cenzurazni cenzuraztak es kesz, de nagy allami megrendelesek voltak, rengeteg kepzomuveszeti alkotast vett az allam, terveztetett, stb..Ha valoban voltak elnyomott muveszek, akkor azok voltak akik elkallodtak, mert nem torleszkedtek senkihez, szoval nem is rendeltek toluk semmit. De ezek a nagy nevek akik ma is futnak, ezeknek nagyon jol ment az atkozban is.

S=klogW 2012.12.06. 16:38:29

@Arma Gedeon2:

szerényen kellene nyilatkozni,
a nagy elánt tettekben megmutatni,
nem a rajt előtt megrohadni

pedig itt lett volna az ideje az őrségváltásnak

napolajos (törölt) 2012.12.06. 16:38:48

@tevevanegypupu: Nem így van ez. Az ipartervesek 2-3 T-s művészek voltak és nem állították ki őket.A rendszerváltás után mind felkapott lett.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 16:50:22

@Arma Gedeon2: @tevevanegypupu: Nem újdonság, hogy sok megrendelése volt. Azért remélem valami nagyon ciki dolog nem derül ki róla. Az pedig kár, hogy máris elkezdődött a kibeszélés, végülis ez az akadémiai testület választotta meg, vagy ki a tököm, hogy nem egyhangúlag, az épp elképzelhető. Most már inkább látnánk valamit a tervekből.

(Jó dolog ez a vakolás egyébként, röpke órák alatt nagyon látványosat lehet "haladni" vele. Talán a billentyűzetemre is rakhattam volna valami fóliát, de most már mindegy..)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 16:55:12

Segítsen, aki tud! Ki a fene ez a Joáv Blum? A képeken egy elég fiatal ember van, azonban valami beruházási kiadány a Likud örökös tagjaként emlegette (a saját cége kiadványa).
Csurka azt írta, ő a Zsidóű Világkongresszul alelnöke, aminek Lauder az elnöke. Csakhogy az a Joáv Blum egy most kb. 50 éves fickó, de valóban a Likud képviselője volt (van?) a ZSVK-ban.
Lehet, hogy ez a fia? Vagy ő maga, csak ilyen fiatalos képű? Mitől lett magyar állampolgár?
Elképesztő, hogy még a jobboldali sajtó se ismertette a szóbanforgó személy életrajzát, még vázlatosan se, amikor évek óta kígyót-békát kiabál rá...

Ki tud infóval szolgálni?
Előre is köszönöm.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 17:01:44

Nekem jó emlékeim vannak Fekete Györgyről. Még a hetvenes években vezetett a tévében egy Fabula c. gyerekműsort, amiben gyerekekkel beszélgetett kultúráról, művészetről, vizuális kultúráról (a műsorban jó sok film- és rajzfilm-bejátszás volt). Szerettem azt a műsort:-D

S=klogW 2012.12.06. 17:03:32

@Arma Gedeon2: joav blum kaya ibrahim testvére, a régi taktika szerint joav az mszphez, kaya a fideszhez van becsatlakoztatva :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 17:06:11

@mk27soundmaster: De az vitathatatlan, hogy valami nagyon rosszul megy, ha egy szervezet vezetőjétől olyankor határolódnak el kollégái, amikor elvileg helyzetbe hozzák őket. Nem tipikus ilyenkor belső nézeteltéréseket a külvilág elé vinni. Tehát nagyot hibázott az elnök, hogy tagtársai kényszerítve érezték magukat a kritikára. Meg a ref. egyház is. Bár az a szarostányér ügyben is ocsmányul nyilatkozott (mármint egy helyi lelkésze, filoszemita nyalizást előadva), bezzeg a szegedi kat. püspök tökös volt. (nagyon szellemesen jó étvágyat kívánva a művésznek és támogatóinak)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 17:24:08

@Arma Gedeon2: Egy négyzetet és egy nagy háromszög alakot produkáltam, többet most még nem mondhatok..

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 17:32:08

@Arma Gedeon2:

Hány tagja van a Magyar Művészeti Akadémiának? Négyen nyilatkozat kiadását tervezik (a Hetek értesülése szerint, adta hírül az ATV, írja az Index:-)), mert nem értenek egyet Fekete egy nyilatkozatával?:-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.06. 17:32:56

@Arma Gedeon2: Ha jól emlékszem maga a nagy Budaházi tette meg a feljelentést, ő akadt a nyomára valahogy az egész izraeli háttérnek és ennek a csókának is. Gondolom bosszúból ezért is volt évekig előzetesben, mert az utcai bohóckodásai épp jól is jöthettek volna a rettegésiparnak. Szóval ott kéne keresgélni, voltak mindenféle nyílt levelei.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 17:38:20

@jose maria padilla:

A Hetek értesülése szerint sanszos, hogy az:-]

S=klogW 2012.12.06. 17:38:32

@jose maria padilla: @napolajos: én is kíváncsi lennék párra

S=klogW 2012.12.06. 17:54:12

@AG, mondja, hogyhogy csak ezek építettek ki ilyen befolyást?

Alfőmérnök 2012.12.06. 17:55:38

Ez a Fekete György valami jobboldali Levente Péter?
"Ki kopog?
Levente Péter,
a pedofil muzsikus!
á, dehogy! Rohadt cukrosbácsi!
Inzulint neki!
Mézesmázas hangjával
magához csalogatja
az ártatlan gyermekeket!

Aztán olyat csinál
velük, hogy ki sem
merem mondani:
MEGBASSZA ÕKET!!!"
www.youtube.com/watch?v=GcqUv92oWEA

Alfőmérnök 2012.12.06. 17:57:17

Ez meg Mikulásra:

"Ki kopog? Télapó?
Nem, a Gestapo.
Mit hozott, Jézuskát?
Nem, géppuskát!!!
Nyilas Misi pakkot kapott!
A feladó?
- Fenyõ Miki, a hungarista!
Múltkor szitává lõtték a saját kocsijában.
Úgy kell neki! halt! kalt gewalt Meg itt van a haverja, a Szabó Albert,
a Szabó család szégyene!
Fogaskerékkel akarja megetetni a népet!"
www.youtube.com/watch?v=9R3XSucFxkU

S=klogW 2012.12.06. 17:58:25

@Alfőmérnök: LP talán bal- (vagy bármilyen) oldali?

atlantisotetseg 2012.12.06. 18:34:19

@MézesRozi: @gloire: A fotóról ítélve, Gyöngyösi = Csanád, az a munkája, hogy kellemetlen balhékat kreáljon a Jobbiknak, és azon keresztül konszolidálja a libsi-bolsi-csillagos csapatot.

Itt a fotó:

nyugdijas.network.hu/blog/nyugdijas-klub-hirei/megroppantotta-a-jobbikot-a-gyongyosi-ugy

napolajos (törölt) 2012.12.06. 18:48:18

@Sebastian Knight: Figyelik! "Mivel többször tragikusan melléfogtunk, nem meglepő, hogy nyomós érveket szükséges ahhoz találni, hogy népünk hinni tudjon Jézusban."
Betérni készülnek talán?

Alfőmérnök 2012.12.06. 19:09:13

@S=klogW: Ez alapján nekem inkább balodalinak tűnik.
www.youtube.com/watch?v=zozIHqVkA-o

S=klogW 2012.12.06. 20:09:32

@Alfőmérnök: akkor talán érdemes lenne előkeresnie pl. rádiós riportműsorban elhangzott szavait ahol pályájáról is mesél (meghagyom magának a feladatot)

picur3ka 2012.12.06. 20:24:04

@Sebastian Knight:

Lol!

Itthon gondoltam...

Bell & Sebastian 2012.12.06. 20:31:59

Ave!

Chesterton eredetileg fodrász volt a legújabb kutatásaim szerint. Hogy miből gondolom? Pont itt van kéznél a bizonyíték:

Make it Snow !

The Christ-child lay on Mary's lap,
His hair was like a light.
(O weary, weary were the world,
But here is all aright.)

The Christ-child lay on Mary's breast
His hair was like a star.
(O stern and cunning are the kings,
But here the true hearts are.)

The Christ-child lay on Mary's heart,
His hair was like a fire.
(O weary, weary is the world,
But here the world's desire.)

The Christ-child stood on Mary's knee,
His hair was like a crown,
And all the flowers looked up at Him,
And all the stars looked down.

Eldönthetné végre, hogy akkor milyen frizurát vizionált Neki, mólésan.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 20:34:17

@mk27soundmaster: Ha MK-27 -en hallgatta Demiszrusszoszt, akkor rosszosz ember nem lehet.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 20:36:17

@picur3ka: Van jó pálinkám, ha érdekli. De a forrást nem adom ki, viszonteladok csak.

picur3ka 2012.12.06. 20:43:32

@Bell & Sebastian:

Hopsz, regen nem jart itt, ugye?

Koszonom, de tenyleg nem iszunk semmi mast mar regen, csak ilyen-olyan bort.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 20:48:34

@picur3ka: Az is van, csak nehogy elcsapja a hasát vele, mert szőlőlugasból készült, a nyáron alatta üldögélve szidtuk a rendszert.

(A time, az relatív, mert mit számít a naagy téridő kontinuumban pár röpke hét?)

picur3ka 2012.12.06. 20:59:07

@atlantisotetseg:

Hat, ha ez igaz, akkor szimpla hulyek. A kommunistak minden ellenzeki partot kinyirtak eddig mar, csak mire szamitottak?

Ha nem trojai falo part, a minimum, hogy tele lesz teglaval.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 21:11:10

Éppen pont akartam mondani, hogy ez az új Therion:
www.youtube.com/watch?v=WTcavVNm8Hw

Aki nem bírja az ilyet -meg a kommunistákat-, annak meg ezt!
www.youtube.com/watch?v=kTLapNIHD04

Betartás!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 21:22:27

@jose maria padilla: Messze nem mindig rossz tréfa a felvetés. Különféle nyugati gyermekműsor-vezetőket ismer az összeesküvés-irodalom, akik friss zsákmányért csalogatták magukhoz a kicsiket és gyakran elitfiguráknak szálljtották őket, minisztereknek, trónörökösnek, stb. Egy ilyen bukott le a halála után a BBC-nél, Károly trónörökösnek is nagy barátja volt, nem ugrik be a neve.

picur3ka 2012.12.06. 21:22:44

@Bell & Sebastian:

Nem tudom, mikor megyunk haza, postazgatni meg semmit nem erdemes, tobbe van a le, mint a hus.

------

Haha!

Kelgyo nincs benne, remelem...

Sebastian Knight 2012.12.06. 21:28:15

@napolajos: @Tündér_Lala:

a Gulyás G. vezette Modemben volt:

www.nyitottszemmel.hu/pages/cikk_print.php?cikkID=97

"A következő teremben a már említett talajvesztettség sokkoló magamutogatásba csap át, a test önmegváltási kísérletével kapcsolatos videoinstallációk tekinthetők meg. Ilyen a szerb Marina Abramovič "önhasfelmetsző" installációja, melyben a művésznő pengével ötágú csillagot vág alhasába, majd véresre korbácsolja magát. A tel-avivi Sigalit Landau is a saját testét állítja a művészi akció szolgálatába a Tövis hulla-hopp című videójában. Meztelenül pörgeti derekán a húsába újra és újra belevájó töviskarikát.
...
Megdöbbenésem felháborodásba csap át, amikor belépek a szemérmesebbeknek, illetve 12 éven aluliaknak nem javasolt terembe, ahol a bécsi akcionisták (az 1960-as és 1970-es évek képzőművészeti csoportja) mutatkoznak be. Elsősorban szókimondó, szexuális perverziókkal is foglalkozó témáik miatt váltak ismertté, hírhedtté: Hermann Nitsch, Otto Muehl, Günther Brus. Az ő fotóik és a folyamatosan bemutatott DVD-filmjeik is a drámai orgiaszínházak brutális jeleneteit mutatják be: állati belsőségek keverednek az emberi vérrel és testnedvekkel. Pornografikus kikötözések, vad önkínzások.
...
Máshogyan kavar fel a "megmerevedő hagyomány visszásságaira reflektáló" Andres Serrano vizeletbe mártott Krisztus-keresztje (mely a Lehugyozott Krisztus címet viseli). ... A Lehugyozott Krisztus fotóján azt látjuk, hogy egy edényben a feszület vizeletben úszik.
...
Az öncélúvá váló provokatívság megdöbbentő. Ezek az alkotások nem közelebb visznek a Messiáshoz, hanem nevetség tárgyává teszik, és ezért eltávolítanak. A kiállításról kijőve azt érzem, hogy túlságosan sok mindent láttam. Rosszat, üreset, modernet, botrányosat, provokálót, öncélút. Csupán néhány alkotásnak volt valódi és eredeti mondanivalója a megváltásról. Hétköznapi felfedezés azonban, hogy ha a jót és a rosszat összekeverjük, akkor a rossz kerekedik felül."Ha nem nézem meg, sajnálom. De most, hogy megnéztem, sajnálom" – írja az egyik látogató a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) Messiások című tárlatának vendégkönyvében."

""Radikális művészeti alkotások vannak, de, ami pornográf lenne, olyan nincs" - válaszol kérdésünkre Gulyás Gábor a MODEM igazgatója és a kiállítás kurátora. "Felmerültek olyan művek is a kiállítási anyag összeállításakor, amelyek sérthetik a vallási közösségek érzéseit, de ezek nem kerültek be""

www.kulturpart.hu/kepzo/14705/ember_boncasztalon_krisztus_vizeletben

képek:

www.origo.hu/kultura/20090901-megnyilt-a-debreceni-modem-ben-a-messiasok-kiallitas-kritikai-beszamolo.html

kepgyar.blog.hu/2009/09/30/hogyan_lesz_kate_mossbol_messias

picur3ka 2012.12.06. 21:29:16

@Arma Gedeon2:

Na, errol az arcrol en el is tudom kepzelni. Mar ugy ertem, a tekintetebol.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 21:32:39

@Arma Gedeon2: Little Dick, a sherwoodi erdők réme.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 21:35:36

@Bell & Sebastian: Köszönöm, ez az! :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.06. 21:42:40

@Sebastian Knight: Nem írja a recenzió, hogy az ötágú csillag a pinaszőr felett lefelé fordított, sátánista.
Ha Fekete miatt távozott ez az igazgató, akkor mégis tett jót az illető.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 22:17:46

Hmmm, emlékszem, mikor kinevezésekor felvetettem, hogy Gulyás nem frankó, hogy ki lettem osztva.:-)

tevevanegypupu 2012.12.06. 22:22:11

@Sebastian Knight:

Akkor mar inkabb az arvalanyhaj meg a Danko radio.

S=klogW 2012.12.06. 22:29:50

@mk27soundmaster: egyébként mi történt a nikjével?

S=klogW 2012.12.06. 22:32:12

@tevevanegypupu:

"a csöpögő eresz alá kiállnék,
érte még a pokolban is sétálnék
régi nóta
bárki tudja
két galamb a szerelemben is egy pár"

S=klogW 2012.12.06. 22:53:00

tudnám értékelni, ha ezen a dankó rádión lenne katonadalos műsor is grenadiermarsch-sal, horthy miklós katonája vagyok-kal

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 23:03:40

@Bell & Sebastian:

Így volt!:-D

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.06. 23:04:27

@S=klogW:

Legendává vált. [........................./.]

S=klogW 2012.12.06. 23:11:07

@mk27soundmaster: saját kezűleg? önszántából vagy kényszerítették?

picur3ka 2012.12.06. 23:24:49

@picur3ka:

Na, regi, de foto. Hogy a bajgunar ki, fogalmam nincs, de mar akkoriban is gyanus volt, hogy mitol lenne egy ilyen taknyos a vilagkongresszus elnoke, stb.

www.jpost.com/Israel/Article.aspx?id=178108

picur3ka 2012.12.06. 23:38:57

@picur3ka:

Szoval, o maga ma settler-businessman, egyik fia kem.

Nem kizart, eredetileg magyar szarmazasu csalad.

Bell & Sebastian 2012.12.06. 23:42:46

www.youtube.com/watch?v=tmDXzLw5L2E

Mit is mondjak, FLAK -ban a Sennheiserben brutális, majd kiköptem a kisujjamat.

S=klogW 2012.12.06. 23:53:17

@Arma Gedeon2: kerestem ezt a csillagdolgot, de csak ezt találtam

s5.postimage.org/ttilc6dvb/gavin_henson_christmas_star.jpg
remélem mindenki kapott valamit a cipőjébe :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.07. 00:25:05

@picur3ka: Köszönöm, ezt közben megtaláltam én is. Biztos vagyok benne, hogy a két fickó nem azonos! Ennek a Blumnak, aki a Zsidó Világkongresszus alelnöke volt, ma már 3 katonakorú gyermeke van, illetve 2010-ben volt! Az apja meghalt 2008-ban, a "miénk" meg apja halálával indokolta az okirathamisítási ügyében, hogy miért nem lakik a sukorói lakcímén, 2011 táján. (most nem keresem ki)
A Világkongresszusos Blum egy befolyásos ember az izraeli politikában, egy ilyen nem szaladgál a magyar földhivatalba!
Miért kerülte mindig, hogy fényképezzék Mo-on? Hogy nem kérdeztett rá egy újság se, hogy mikor ment ki az anyja Izraelbe, vannak-eMO-on rokonai, mi köti az országhoz???
Szerintem bűzlik egy személycsere. Ha nem ő a Világkongreszus alelnöke, miért nem kért soha helyreigazítást?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.07. 00:26:31

@picur3ka: A képen levő Blum ma 51 éves. Alkatilag másnak tűnik, mint ez a sukorói fiatal, bár nem jó kép.

Sebastian Knight 2012.12.07. 00:33:56

@ Bell & Sebastian 2012.12.06. 23:49:09

Érdekes ez a therion album.
A svéd szöszi meg kilépett.

www.youtube.com/watch?v=-Okzn4EX_k0

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.07. 00:35:27

@picur3ka: a fickó a Zs. Világkongresszusnak nem világszintű, hanem a jeruzsálemi tagszervezet alelnöke:

www.haaretz.com/print-edition/news/jerusalem-to-take-center-stage-at-wjc-board-meeting-1.238185

At a meeting of the executive of the WJC's Jerusalem chapter yesterday, Yoav Blum, chapter vice chairman and a representative of the Likud Party, proposed submitting a resolution stating that "united Jerusalem is the eternal capital of the state of Israel and must not be divided."

picur3ka 2012.12.07. 00:47:25

@Arma Gedeon2:

Igen, igen, mindben igaza van. Buzlott mar akkor is nekem.

Nincs is ilyen ficko? Kun Bela szcenario, etc.

Mar mint az a ficko, akit a kepeken szerepeltetnek.

Sot, miert nem lehet Blumrol vagy a Vilagkongresszus elnokerol egyszeruen fenykepet talalni? Mas izraeli politikusokrol lehet, nagyon is.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 01:08:56

@Sebastian Knight: Elég europás hangzás, nem igényel széles hangterjedelmet, sem dinamikai kvalitásokat, ami ritka együttállás egyébként is. (Tarja Turunennek sem jött be a szóló karrier, így Anettet is elfelejtik.) Digitális jelfeldolgozásban sem szokott sikerülni egyszerre mindkettő.

Nem ritka szimfonikus rockban, hogy ide-oda ugrándozik egy jó hang, vagy több bandában is szólózik.

A Therion piszokul beletalált valamibe, meglátjuk, mire mennek vele, az utolsó Nightwish meg úgy filmzene, hogy még nem forgatták le a filmet hozzá.

Űgy látszik, az ösztönös Deep Purple -rockot felváltja a végletekig kidolgozott, bonyolult és gótikusra cizellált zene. Ami azért jó, mert minden alkalommal fel lehet fedezni valami újat a háttérben. És nem mellékesen, szenzációsan vannak keverve ezek a lemezek, gyanítom, a hangot is alaposan kiretusálták, csakúgy, mint anno a bibircsókokat Cini csöcséről.

Sebastian Knight 2012.12.07. 01:48:48

@Bell & Sebastian:

Ez még az Alyson Avenue svéd együttes, a Nightwish előtt náluk énekelt.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 02:12:01

@Sebastian Knight: A szerencsétlen..., utána szégyenében bőrbe öltözött és még feketére is festékezte magát, természetesen a stylist tanácsára.
(39 N. lemezem van, Th. csak 21, most számoltam meg, úgyhogy vigyázzon az ugratással, mert maga mondta, hogy kilépett.) :)

picur3ka 2012.12.07. 02:15:33

@Bell & Sebastian:

Nem volt kigyo benne, annak nagyon orultem. Meg csak nem is hallottam roluk eddig. Jok. En szeressem.

picur3ka 2012.12.07. 02:19:05

@Arma Gedeon2:

A masik meg az, hogy 'Blum' nevu szemely, csak tereles. Orban Lauderrel, az igazi, fenykepelt ZSVK elnokevel targyalt 2010-ben. O a gore. A tobbi gyerek, akar letezik, akar nem - senkire nem lehet rabizonyitani maffia szisztema - jarkal a foldhivatalba.

atlantisotetseg 2012.12.07. 06:41:41

Bayer Zsolt is birkózik a Gyöngyösi identitása kérdésével:

"S ami a lényeget illeti: ott hagytuk el a Gyöngyösi Mártonnak öltözött véletlent, hogy a világlátott ifjú magától nem lehet ekkora nagy barom.

De ha magától nem, akkor mitől?
Nos, ha erre a kérdésre keressük a választ, akkor a kérdések kérdésénél tartunk, s ha egyszer erre a kérdésre választ kapunk, akkor tudni fogunk mindent erről az elmúlott húsz esztendőről.
De ez nem most lesz.

Ugyanis én sem tudom a választ. Csak összeesküvés-elméle­teim vannak és paranoiáim, és végtelenül nagy szeretettel ragaszkodom mindegyikükhöz. És megnyugtat az a tény, hogy nálam csak a Jobbik paranoiá­sabb, és csak a Jobbik nagyobb híve az összeesküvés-elméleteknek. A Jobbik, amelyik minden lapulevél alatt egy zsidót vél felfedezni, és minden cigányban egy gyilkos zombit. S ebben a furkó bonyolultságú világban még senkinek sem szúrt szemet közülük, hogy honnan is érkezett a Gyöngyösi Márton nevű véletlen?"

www.magyarhirlap.hu/velemeny/veletlenul-megint

Alfőmérnök 2012.12.07. 07:54:39

@atlantisotetseg: Zsocsa most jó helyen kapiskál. Gyöngyösi nagy valószínűség szerint "küldött ember".

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 09:01:02

@Sebastian Knight: Biztosan azért van, mert egy egyszerű elővárosi maradi tahó vagyok, de ezeket beszántanám és sóval megszórnám még a helyüket is.
Nem vagyok méltó a mai progresszív művészetre, úgy látszik, pedig a lelküket-testüket kiteszik értünk.

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 09:03:25

@S=klogW: Grenadírmars a paprika-tévén van.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 09:23:56

@ebfül: Igen, rá gondoltam. Magas ajtók nyílnak meg a pedofilok előtt:

Through his support of charities, Savile became a friend of Margaret Thatcher, who in 1981, described his work as "marvellous".[62] He reportedly spent eleven consecutive New Years Eves at Chequers with Thatcher and her family.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 09:26:34

@atlantisotetseg: "A Jobbik, amelyik minden lapulevél alatt egy zsidót vél felfedezni, és minden cigányban egy gyilkos zombit."

Mintha nem ő írta volna, hogy ha elütünk egy cigányt, hajtsunk a következő rendőrörsig megállás nélkül. Csak nem azt feltételezte, hogy minden cigány egy potenciális autóslincselő???

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 10:05:33

@ArmaGedeon: Nana, azt a Szögi-lincselés után írta, a friss élmény hasára.
Ráadásul nem előítéletből, hanem tapasztalatból.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:10:23

@Tehetetlen Dodó: Igen, és praktikus tanácsot adott. De most hazudik a Jobbikról, aki átolvassa a párt politikusainak nyilatkozatait, mindig hangoztatták, hogy nem a cigány származással van bajuk (Vona még testvérének is nevezte a normális cigányokat - hogy jelezze, nem rasszisták), hanem a bűnözéssel.
Bayer sokkal általánosítóbb volt abban is és gyakran másban is.
Még a Jobbiktól is hiteltelenebb...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:12:37

MAkowot muszáj komolyan venni (és Judith Riesmannt, Kinsey zsidó nemezisét is): az illuminátus sátánisták globális kampányt indítanak az iskolákban "jelentsd fel a szüleidet" stílusban a rohadt náci diákok ellen, akik gyűlölködve beszélnek homoszexuális (tehát magasabbrendű) társaikról! Már készülnek a koncentrációs táborok a rohadék heterónáciknak:

www.henrymakow.com/manitoba-bullies-children-who-dont-want-gay-sex.html

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:14:23

@ArmaGedeon: Kötelező ismerkedési klubokat alakítanak a kanadai iskolákban, hogy összehozzák a heteró és homó diákokat. Gondolom, seggbeerőszakolás a pedagógiai módszerek közé tartozik.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 10:24:06

Szóljon már hozzá más is...

@picur3ka: ugyan, csak túlkonteóztuk a témát, nekem három képet is sikerült találnom Blumról a sukorói ügye kapcsán a magyar sajtóból:

Blum és védője:
nol.hu/kep/172801

Joáv Blum ügyvédét követve érkezik a fehérvári bíróságra:
nol.hu/gazdasag/joav_blum_szobrokat_faragna_sukoroi_ingatlanan

És a legkarakterisztikusabb portré:
Interjú Joáv Blummal:
szentkoronaradio.com/belfold/2009_09_15_sukoroi-ingatlanpanama-interju-joav-blummal

Jóképű fickó...

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 10:33:55

@ArmaGedeon: Megérett a világ a pusztulásra.
Már nem is bánnám ezt a decemberi világvégét - ok lenne rá elegendő.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 11:24:05

Közben meglett Blum valódi képe. Miért rejtegeti? Nem azonos a hazai sajtóban mutogatott fiatallal:

cafe.themarker.com/post/2510998/

Itt az adatlapja erről a csevegőszájtról:

cafe.themarker.com/user/386735/

Name: Yoav

Surname: Bloom

Gender: Male

Age: 51

Status: in a relationship

Interests: culture, art by sentence

Location: Israel \ Tel-Aviv and Gush Dan \ Ramat Gan

About Me

Love art of any kind, freak social involvement

Effects

People that know

Interesting people, honest and caring

Megható, egy aranypofa. Amúgy intelligens képű. Kicsit meghökkentő kezdeményezését idézik az oldalon egy újságcikkből: Mint a Likud Központi Bizottságának tagja és a Zsidó Világkongresszus alelnöke (az izraeli tagszervezet alelnöke?) kezdeményezi a nagy vagyonok örököseinek a 18 millión felüli öröksége 99%-os örökösödési adóval való megadóztatását és szociális célra fordítását!!!
Ez csak azért meglepő, mert olyan milliárdosok befektetésének strómanjaként járt el Magyarországon a sukorói kaszinó ügyében, mint a 3,3 milliárd dollárra becsült vagyonú Lauder!!! Persze Lauder nyilván nem Izraelben fogja örökül hagyni vagyonát, de akkor is meglepő, hogy ilyen gazdag körök bizalmi embere jön elő a javaslattal. Persze a cikk megjegyzése, hogy 99% eséllyel a javaslat nem kerül a Knesszet elé.

Miért kellett a képét annyira titkolnia Magyarországon? Ki a fiatal, akit mutogattak helyette? A fia?

S=klogW 2012.12.07. 11:54:55

@ArmaGedeon: "Ki a fiatal, akit mutogattak helyette?"

ezeken a fotókon is egy elég fiatal ffi van, nem mondanám 51nek

Google 2012.12.07. 12:07:30

Lehet, hogy Bayer abban téved, nem kellett volna együtt mutatkozni Meseházyékkal?
De enélkül nem ismertük volna meg a szereposztást: Bajnai, mint jó zsaru, Mesterházy pedig a rossz.
És egyébként abban tényleg kevesen hisznek, hogy úriemberek teremnek odaát, de legyünk mi azok. Legyen meg bennünk ez a becsvágy!
Kell legyenek közös történeteink - és most ideje volt a szólásnak. Különben a Jobbik nem hagyta volna abba. Még így sem biztos, hogy leáll. Benne lehet egy egész program.
Ami pedig a télifa állítást illeti (Brüsszelben például), hát ember nem hitte volna, hogy a kommunizmus bukása után a vallásba bele mernek majd kötni. És ugyanúgy, csak most máshol. Most a más vallásúak érzékenységére hivatkoznak, álságosan persze. Azt hiszem a kamatok is érzékenyen érintik a muzulmánokat per példa, mégsem törlik el a nagybankok.
És hogy ma is gond lehet az, hogy iskolában erkölcstan vagy hittant tanítanak a lurkóknak, ezt sem hittem volna. Mi lehet a gond egy erkölcstannal például?
Ahhoz pedig, hogy megtudjuk, ezen az oldalon még művészet sincs, látnunk kell, mi történik ezután. Állunk elébe. Mert sok maszlag van, mit elénk dobnak a harsányak és nagyhangúak, de attól még maszlag.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 12:41:38

@ArmaGedeon: Ez a Blum szál egyre titokzatosabb..

"Najmányi László ezúttal egy fekete humorú rémregényt írt, a Szombathely Fő terén álló Blum-házról és kísértet-lakóiról. A regény az életét önkéntes száműzetésben töltő ír géniusz, James Joyce élettörténete inspirálta. Joyce nagy műve, az Ulysess hőse, Leopold Bloom, a könyv szerint szombathelyi származású. Valóban élt egy Blum nevű család az Ulysess megírása idején (1914-21) Szombathelyen. Az Első Világháború kitörésekor a Triesztben nyomorgó, angol útlevéllel utazó Joyce családot kiutasították Ausztriából. Zürichbe szerettek volna eljutni, de nem volt pénzük a vonatjegyekre Svájcig. Egy magyar barátjuk, Putzi Fliege tanácsára, baráti kölcsön reményében, felkeresték Szombathelyen Blum Lipót textilkereskedőt, akit Fliege a művészetek és irodalom bőkezű mecénásaként írt le…"

www.litera.hu/hirek/najmanyi-laszlo-a-blum-haz-rejtelye

Leskelődő 2012.12.07. 12:44:09

@Tündér_Lala:
HVG? Ugyan, hagyja... szerencsétlen megélhetési ávéhások.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 12:51:02

@gloire: A Blum név nem ritka, Leon Blum is beugrik a haladó hagyományokból. DE Joávnak tán az anyja volt magyar állampolgár egykor, ugyanis több cikkben felbukkan, hogy anyja neve: Róth Katalin.

tevevanegypupu 2012.12.07. 13:08:41

@ArmaGedeon:

Bayernek az ajtatos, kepmutato stilusatol lehet falra maszni, baromira idegesito, akar zsidokrol, akar ciganyokrol, akar politikai partokrol is. Nevetsegesse valik meg a legkomolyabb tema is, ha foglalkozni kezd vele.Nem lenne szabad ennyire elragadtatnia magat, jozanabb hangot kellene megutnie, plane mert sokan emlekeznek Nepszabadsagos multjara. Ez kb. ugyanolyan mikor Hoffmann Roza beszel keresztenydemokratakent, mikor valoban megelhetesi mszmp-s volt.

S=klogW 2012.12.07. 13:24:00

@tevevanegypupu: azért megjegyezném, hogy ezzel a jelenséggel elsősorban a nagyfaluban találkoztam

S=klogW 2012.12.07. 13:28:27

@S=klogW: ezt nem ide szántam

Google 2012.12.07. 13:35:20

@tevevanegypupu:

A Jobbiknak az ajtatos, kepmutato stilusatol lehet falra maszni, baromira idegesito, akár zsidokrol, akar ciganyokrol, akar politikai partokról is. Nevetsegessé valik ... - es igy tovabb.

Google 2012.12.07. 13:38:21

@Leskelődő:

Kerestem a nevüket, de jól mondja, hávégások ezek.
Leragadtak a vallásüldözésnél.

tevevanegypupu 2012.12.07. 13:50:17

@Google:

A jobbikban Balczo meg Volner ertelmes pasasok, Vonatol felni lehet, a tobbieket nem ismerem, talan Duro Dorat meg es Novak Elodot, hat mit mondjak nem hasznalnak a Jobbiknak. De engem nem ez erdekel, sokkal jobban bant a Semjen ugy..Gyongyosi valoszinuleg nem masolt, az o diplomaja nyilvan megallja a helyet, ahogy a jobbikban mindegyike, mert ha nem, mar tudnank. Nem irigylem Orbant, egymas utan vagjak le az embereit..Es nem irigylem a keresztenydemokratakat sem.

Google 2012.12.07. 15:16:18

@tevevanegypupu:

Gyöngyösy akár másolhatott is, neki már mindegy. Nem lennék a helyébe. A Novák-Dúró páros jól megél a nagyotmondásból, és kb. ennyi.
Ami Semjént illeti, döntsön az egyetem. Nem mennék elébe.

tevevanegypupu 2012.12.07. 15:22:53

@Google:

Dontottek. Olvassa el a hireket. Szivbol remelem, hogy Semjen lemond, ahogy lemondott Schmitt is. Mert ugyan gyalazat, hogy elkezd egy ujsag csakis egyoldaluan nyomozni, de sajnos ha valamit kideritenek, akkor hiaba mocskos az egesz, akirol kideritettek, hogy nem jart el helyesen, annak is mennie kellene. nem teheti tonkre sem a partja, sem a kormanyt. Mar megint elkezdodott a hadjarat Orban ellen, es ugy tunik M.A. K-t sem akarjak bekeben hagyni, pedig benne aztan nem ketelkedik senki, akinek egy csepp jozan esze van. Semjennek gondolnia kellene ra is.

Tündér_Lala 2012.12.07. 15:41:22

@tevevanegypupu: Szerintem pedig súlyos hiba lenne, ha lemondana. Pont.

tevevanegypupu 2012.12.07. 15:45:52

@Tündér_Lala:

Jo otlet a Vona fele level.:)
Le kellene mondania, mert ezt most mar mindig es minden kerdesben azonnal fel fogjak hasznalni. Hiszen olvashatja, keresztenyeznek maris, a Tizparancsolatot idezgetik, Orbant is azonnal tamadjak parhuzamosan illetve a jelenlegi magyar kormanyt. Ezt nem engedheti meg Semjen, akinek abban a nyuves dolgozataban valoban sok szovegegyezest talaltak. Nem teheti meg a konzulensevel sem..nem tisztesseges.

Tündér_Lala 2012.12.07. 15:48:05

@Tündér_Lala: Most lényegében az róják fel neki "tudományetikai vétség" címén, hogy miután beleásta magát egy témakörbe, saját korábbi munkáját is felhesználva és azt továbbfejlesztve (önmagát plagizálja muhaha) beadta egy másik fórumon.
Ezek alapján mindenki plagizál, aki egy témakörben több publikációt megjelentet, saját gondolatait még jobban kifejti, stb.

Tündér_Lala 2012.12.07. 15:49:50

@Tündér_Lala: A dologhoz MAK-nak már semmi köze.

tevevanegypupu 2012.12.07. 15:57:29

@Tündér_Lala:

De tokmindegy mi a valos helyzet, az ELTE kimondta, hogy sulyos etikai vetseget kovetett el Semjen, hat akkor most mit lehet ellene tenni? Ebbe ugy fognak kapaszkodni mint a denever a parkanyba..

Leskelődő 2012.12.07. 16:18:21

@tevevanegypupu:
"Ebbe ugy fognak kapaszkodni mint a denever a parkanyba.."

Na és?
Mivel a névtelen viceházmesterek a jobboldali prominensek levadászására gyúrnak, mindenképpen bele fognak kötni hol egyikbe, hol másikba.
Ezért fizetik őket.
Jelentéktelenek, kár rájuk szót vesztegetni.

tevevanegypupu 2012.12.07. 16:22:34

@Leskelődő: @Tündér_Lala:

Csak tolgyet sajnalom, Semjent nem feltem, o meg tudja vedeni magat. Csak hat ugy latszik, hogy ebben az ugyben Semjen elegge saros.Ketsegtelen, hogy akik tamadjak azok ezerszer inkabb. Es az a baj, ha Semjen esetleg le is mond, ezek maradnak.

Leskelődő 2012.12.07. 16:42:37

@tevevanegypupu:

Inkább a vicéket sajnálja! :)
Képzelje csak el, elapadtak a források, és most kénytelenek ilyen gusztustalan vájkálással keresni a kenyerüket.
Roppant kííínos :(

tevevanegypupu 2012.12.07. 16:45:42

@Leskelődő:

Ezeknek csak az lenne kinos, ha a fejukre esne egy betontomb. Bar ha megfizetik erte jol oket, alaallnak.:)

Sebastian Knight 2012.12.07. 17:03:16

@Tündér_Lala:

"Katolikus és református kórusvezetőkről és más keresztény közösségek tagjairól készített listát a HVG."

hetivalasz.hu/itthon/felekezeti-alapon-listaz-a-hvg-58093/

Tündér_Lala 2012.12.07. 17:37:01

@Sebastian Knight: Na ez a botrány és nem a Semjén ügy.

Tessék elképzelni egy listát az MSZP-SZDSZ uralma alatt, az ateista estleg zsidó vezetésről ugyanilyen alapon. És ők hangoztatják, hogy semmiféle megkülönböztetés nem lehet ember és ember között például vallási alapon sem.

Sebastian Knight 2012.12.07. 18:23:45

@ Bell & Sebastian 2012.12.07. 02:12:01

Nem ugratás:

"On October 1, 2012, Nightwish and Anette parted ways."

en.wikipedia.org/wiki/Anette_Olzon

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 18:29:50

@tevevanegypupu: @Tündér_Lala: Le is szarják a párkányt...ööö...mégsem: az fölöttük van...

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 18:31:08

@Sebastian Knight: Ávósoknak lehet, az belefér a (népi) demokráciába.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 18:44:45

OFF! Rácponyt busából? Mindjárt leellenőrzöm a minőséget. ON.

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 18:46:56

@Arma Gedeon2: Ezen a személycserén azóta gondolkodom. Ezt a kis kopaszodó fiatal mukit végighordozták a teljes magyar médián, nyilatkozott is stb. Lehet, hogy tényleg csak egy dublőr szerű figura? Ez megy? Elképesztő.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 18:48:20

@Tündér_Lala:

A(z) (közszereplők) állampolgárság(a) érzékeny adat, annak nyilvánosságra hozása méltóságot sért, de a felekezeti hovatartozás az nyilvános. Helyes.

Szív küldi szívnek szívesen (a HVG-s köcsögöknak ajánlom):

www.youtube.com/watch?v=-PSeAfSKQe4

picur3ka 2012.12.07. 18:50:04

@tevevanegypupu:

"Etikailag kerdojelezheto, de nem torvenyellenes."

Csak ugy eszembe jutott; milyen etikai vetseget kovetett el a szerencsetlen?

Nem hivatkozta magat?

Mekkora rohej mar, hogy tomeggyilkosok ilyenekkel nyirnak ki embereket?

AI: Vilag Bunozoi Egyesuljetek

tevevanegypupu 2012.12.07. 18:56:36

@picur3ka:

Egyetertek, bar mindig hozzateszem, hogy Semjen nem a szivem csucske, de a mi politikusaink baloldali reszlege olyan mocskos, szemet modon kerult be a hatalomba, zsakmanyolta-rabolta ossze a vagyonat es olyan elkepeszto dolgokat muveltek az elmult es a mostani rendszerben is, hogy mellettuk az, hogy valaki esetleg kimasolt par oldalt egy masik irasbol, az kutyafule. Csak eppen azert az is csalas, es egy keresztenydemokratanal meg plane szamit. Nem tudom mi lesz ebbol az egeszbol, de talan jobb lenne megis, ha esetleg Harrach venne at a kdnp-t. Sulyosabb, hitelesebb, komolyabb.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:00:29

@S=klogW: Én teljesen ellazultam. Jó lett a hal . )

picur3ka 2012.12.07. 19:03:20

@tevevanegypupu:

Ez olyan, mint jatszani a csicskaztato jatekat. Nem fogja abbahagyni. Pofan kell vagni.

S=klogW 2012.12.07. 19:03:54

@gloire: fugu? :) attól lehet zsibbadni :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:17:34

@S=klogW: Mint az imént már említettem volt: busa. De mi az a fugu? És miért zsibbaszt?

Sebastian Knight 2012.12.07. 19:20:40

@tevevanegypupu:

Vizet prédikál és bort iszik, hiszen nem jelölte meg az információ forrását. :>

kuruc.info/r/2/105107/

S=klogW 2012.12.07. 19:22:58

@gloire: hm. azt hittem maga tájékozott távolkeleti témákban. na ne játsza nekem magát az, aki kanjit biggyeszt a posztjai végére :)

Tehetetlen Dodó 2012.12.07. 19:25:56

@gloire: Fugu? Kalambó hadnagytól tudom, hogy mi az...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:27:46

@Tündér_Lala: "Végre van egy hely, amit szívfájdalom nélkül tudok ajánlani a külföldi ismerőseimnek, ha igazán autentikus, minőségi és megfizethető magyar kajára vágynak..."

A normális az volna, ha minden második étterem ilyen lenne, tehát kéne még 1000 másik. Röhej, hogy egy ekkora városban, Magyarország fővárosában valóban nem akadt idáig ilyen hely. Komoly, drága étteremből is talán egy-kettő van, ahol magyaros ételeket autentikusan készítenek. Ez az igazi hungarikum: a hungarikum hiánya. Nem hiszem, hogy létezik még egy főváros a világon, ahol problémát jelent az adott ország konyháját megismerni. Nálunk ez is sikerült, majdnem.

Sebastian Knight 2012.12.07. 19:31:45

@gloire:

A gömbhal japán neve. A zsigerei tetradotoxin nevű mérget tartalmaznak, amely bénítja az idegeket, így fulladásos halált okozhat.

Tündér_Lala 2012.12.07. 19:34:02

@gloire: Így van. Ez is a kultúrális gyarmatosítás része. Meg egészségtelen, meg ilyen meg olyan. Bezzeg a rosseb tudja milyen burger, az nem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:34:14

@S=klogW: Hát meg kellett néznem az interneten!! Nem ugrott be elsőre, van ilyen..

S=klogW 2012.12.07. 19:35:41

@Sebastian Knight: az állítólagos fugu tervről nem is beszélve

picur3ka 2012.12.07. 19:37:26

@ArmaGedeon:

Lol. Vedoje is ketto van? (Bocs, hogy untatom...)

S=klogW 2012.12.07. 19:40:07

@picur3ka: maga nem szerelmes a zsidókba?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:42:05

@Tehetetlen Dodó: @Sebastian Knight: @S=klogW: Szusit párszor már készítettem, van vele gond bőven, de ott nem alkalmazzuk a gömbhalat. Még az kéne. A legemlékezetesebb az volt, jó tíz éve - még nem voltam házas - amikor a jó öt órás munka után, a tálalás közben összevesztünk akkori kedvesemmel. Sikerült úgy összekiabálnunk, hogy az egész tálcányi cucc, ami akár hat embernek is elég lett volna (tapasztalatlanul vásároltam és mindenből rohadt sokat) egy az egyben a szemetesben kötött ki. Talán meg is tapostam? Erre már nem emlékszem :DDD

S=klogW 2012.12.07. 19:48:03

@gloire: látvány tekintetében egy nőtől sokkal durvább ha így hisztizik

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:48:07

@S=klogW: Ezeket ismeri? Kurva jó:

www.youtube.com/watch?v=--7bemJNeG4

Zsidók is, buzik is, ráadásul még militáns nácik is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 19:50:20

@S=klogW: Nem volt szó hisztiről. Felemelt hang és egy határozott, gyors mozdulat.
Eszméletlen elegánsan tudok veszekedni :D

S=klogW 2012.12.07. 19:50:55

@gloire: egyébként kár volt érte, az asszonyt kellett volna zsákba tenni :)

S=klogW 2012.12.07. 19:59:00

@gloire: L júniusban:) linkelt egy másik számot, sikerült vele kiütnie egy kicsit

tevevanegypupu 2012.12.07. 19:59:31

@picur3ka:

Sokan szivesen pofan vagnak oket, nem csak ezert, hanem ugy altalaban.

@Sebastian Knight:

(:
Nem a kuructol vettem, engem idegesitenek, ok is nagyon patetikusan irnak mindent, azt nem szeretem, felesleges gyulolkodni, eleg ha a tenyeket irjak viszonylag objektiven, szobol ert az ember, a jelzok es melleknevek nem kellenek.

Csak azt szeretnem tudni, hogy ki adta a tippet ahhoz, hogy mit keressenek, hova menjenek kurkaszni. Es a masik pedig, hogy ki figyelmeztette Gyurcsanyt, hogy tuntesse el a "dolgozatai", mert vizsgalni fogjak.

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 20:11:56

@Sebastian Knight:

Most látom, hogy "elnyomtam a gombot"; ezt (elsősorban) magának szántam:

A(z) (közszereplők) állampolgárság(a) érzékeny adat, annak nyilvánosságra hozása méltóságot sért, de a felekezeti hovatartozás az (köz)nyilvános. Helyes.

Szív küldi szívnek szívesen (a HVG-s köcs_göknek ajánlom):

www.youtube.com/watch?v=-PSeAfSKQe4

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.07. 20:13:22

@gloire:

Te ilyen ingerlékeny típus vagy?:-D

S=klogW 2012.12.07. 20:15:56

@mk27soundmaster: talán muszáj minden érzelmi zsarolást szótlan tűrni?
elő kéne venni már a nőket a rengeteg lelki bántalmazásért

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:01:58

A Semjént értem, meg azt is, hogy MAK volt a konzulense. De hogy ki lopott kitől, az nem teljesen világos, viszont sejtem. Hiába no, MAK egy celeb.
Egyszerűen megkerülhetetlen karakter-bérgyilkosság esetén, biztos nála a lóvá. Bocs, ha már volt, csak zsibbadok, máma hideg volt a terepen és sok hülye. Ám nem az utóbbi zsibbasztóbb, magyar úgy nő fel, hogy tájelem a hülye.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:03:47

@gloire: Magával csak jót tett a hektikus párkapcsolatok teljes hiánya. Komolyan. :))

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:11:53

@ArmaGedeon: Ez melyik Kinsey, a cociológós?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.07. 21:18:24

@Bell & Sebastian: A pedofil hóhér, aki a híres Jelentést hamisította.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:22:34

@ArmaGedeon: Az nem lehet, hogy a zsidóknál a négert hívják egységesen Blumnak, csak mi ezt nem tudjuk. Még Viktor Blum se.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:24:14

@Arma Gedeon2: Már megvan, beszéltünk is róla, felesleges kérdés volt.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 21:36:55

Mit főzzek magunknak őzből? Van vagy 17 kiló, lapockán találta szerencsétlent a .222 -es Remington-valóság.

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.12.07. 21:40:37

Ne beszéljenek ennivalóról, itt a kórházban szörnyűségeket adnak enni..

S=klogW 2012.12.07. 21:55:31

@aristo: a diétát be kell tartani :)

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.12.07. 21:58:36

@S=klogW: ez nem diéta, ez gasztroterrorizmus.

Leskelődő 2012.12.07. 22:05:13

@aristo:
Mit keres ott? :o)
Na figyeljen, elmesélem Magának azt a borzalmat, amit ma aranygaluska néven sóztak rám: még csak nem is vanília ízű tejjel tocsogósan átitatott kifli(?) darabok, dióval (vagy inkább dejóval) hellyel-közzel megszórva. Brrr...
Na? Most már jobb? :)

Leskelődő 2012.12.07. 22:06:58

@Bell & Sebastian:
Nem t'om, de legyen hozzá áfonya!
Köszi!

S=klogW 2012.12.07. 22:07:03

@Leskelődő: maga hol eszik? ennél még az én alapos bolónyaim is nyamibb.

tevevanegypupu 2012.12.07. 22:07:13

@aristo:

Jobbulast. Felejthetetlen elmenyeim koze tartozik a szuleszeten kapott tejleves cernametelttel meg a tokfozelek bundaskenyerrel. Ugy jo harmincnegy evvel ezelott. Ezek szerint nem javult a koszt.

S=klogW 2012.12.07. 22:09:57

@aristo: maga is szülni volt?

aristo · http://aristo.blog.hu/ 2012.12.07. 22:11:14

@tevevanegypupu: Az itt már kiemelkedő, ha megállapítható, hogy mi akart lenni eredetileg.

Leskelődő 2012.12.07. 22:11:43

@S=klogW:
De én ezt az étket (?) nem otthon kaptam.
Úgy fölindultam rajta, hogy elhatároztam, szólni fogok a tulajnak, hogy az "aranygaluskája" teljességgel kimeríti a fogyasztó megtévesztése c. tényállást.
És kenje a hajára.

S=klogW 2012.12.07. 22:13:55

@Leskelődő: "Úgy fölindultam rajta, hogy elhatároztam, szólni fogok"

na és szólt? nem, mi? még a panaszkönyvet se kérte el.

S=klogW 2012.12.07. 22:14:51

@Bell & Sebastian: .222 - rabsicpuska

Sebastian Knight 2012.12.07. 22:15:15

@aristo:

Jobbulást.

"A rendszer feudális berendezkedése lényegében kisajátítja magának a kereső pozíciókat, amit a tudás korlátozásával tesz – állítja az MNO-nak egy neve elhallgatását kérő belgyógyász. A több évtizede gyógyító és külföldi tapasztalatokkal is bíró szakember szerint a jelenlegi struktúra külföldre kényszeríti az orvosokat, s megakadályozza a sikeres visszatérést is. A rendszer belterjes, a vezetők beleöregednek a pozícióikba, amik nem csak anyagi, hanem a kapcsolati tőke szempontjából is jövedelmezőek lehetnek. A doktor szerint a hálapénz mindenkinek rossz: a beteg kiszolgáltatottá válik, az orvosnak pedig azért káros, mert innentől kezdve a beteg pénze irányíthat. A magyar egészségügyi rendszer problémaköre szinte csak és kizárólag a jövedelmi viszonyok mentén kerül szóba. Holott immár felmérések is bizonyítják: a jövedelmek egyenlőtlen eloszlásárt, a teljes rendszert megfertőző hálapénzért, az orvosok elvándorlásáért, a feszült kollegiális viszonyokért és ezen keresztül a betegek gyógyulásáért felelős tényezők romlásáért egészen a Kádár-korszakig visszanyúló feudális működési struktúra tehető felelőssé."

mno.hu/belfold/egeszsegugy-csak-kivalasztottaknak-1118647

S=klogW 2012.12.07. 22:18:18

@aristo: meséljen, mi történt? (magát már úgyis beazonosították IRL)

Leskelődő 2012.12.07. 22:19:26

@aristo:
Aha. Szóval rejtvényekkel etetik.
Ez érdekes, új, és feltehetőleg igen gazdaságos megoldás.

Mielőbbi gyógyulást! :)

Leskelődő 2012.12.07. 22:20:48

@Sebastian Knight:
Mért csak a Kádár korig? Ha jól emlékszem, a hálapénzt már Rákosiék belekalkulálták az orvosi fizetésekbe.

S=klogW 2012.12.07. 22:44:10

@aristo: na hát ha megkukult, mondok én magának valamit: ha műtétje volt kérjen otthonról csak enyhén fűszerezett, nem zsíros tyúkhúslevest. annál jobb nincs. a posztoperatív időszakban fontos a pozitív energiamérleg.

Bell & Sebastian 2012.12.07. 23:11:21

@S=klogW: Hát ja, feneketlen PET -palackkal a csövén is úgy 250 méterig használható. Azt hiszem, elsőre ragu lesz a dizőzből, tűzdelt gerinccel.

De a vágott és megsütött vörös káposzta friss töpörtyűvel sem rossz, az holnap lesz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:17:12

@Bell & Sebastian: Az szép lehet. A fegyver is, meg a husi is. Levest őzből ritkán szoktak.
Én arra szavaznék, palócosan, zöldbabbal, tejfölösen..

S=klogW 2012.12.07. 23:18:11

@Bell & Sebastian: szóró az erdőszélre és a faluszéli házból a kerítésnek támaszkodva meglőhető szegény őzike -
ismerem a fajtáját az ilyen vadásznak

tewton 2012.12.07. 23:19:25

@aristo:
ez nem gasztroterrorror, hanem a disznópásztorok bosszúja.

@gloire:
plusz a gyorsétkezdék balkano-kisázsiaizálódása. lassan a bezárt kínai boltok helyett mindenhol dönergirosz kapható. amikor külföldiek csinálják, még OK, de amikor unott pofájú magyar melósgyerek kapargatja a félig átsült, langyos húscafatokat, aztán önti le az erőspistából kotyvasztott szósszal ... hajjaj. a déli pu alatt a török nevűben ne próbálják.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:19:41

@S=klogW: Köszönöm, nem volt igazán a radaromon a death metal, de most rákerült! :-)
Talán nem meglepő, hogy a zenész előbb gyilkolt, aztán öngyilkolt. Ez a fajta ezotéria ide vezet.

S=klogW 2012.12.07. 23:19:43

@gloire: szép fegyver? nem sokkal különb a csapdánál, huroknál. az ilyet pöröllyel kell szétverni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:24:31

@S=klogW: És utána a pöröllyel kell a nyúl után futni?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:30:05

@tewton: Egy ideje a marhahús helyett valami darált löncsöhúst sütögetnek. Viszont elterjedni látszik a csirkecomb-döner, az egész ehető. De tudni kell, hol szabad bevállalni. Töröknél -sajna - nem szabad, jobb a perzsa, esetleg görög, de még az arab is (egy jemenit tudok, az kiváló).

S=klogW 2012.12.07. 23:30:24

@gloire: utána a pöröllyel a fegyver gazdája után kell futni :)

tewton 2012.12.07. 23:31:31

ezt valami szakértő megmagyarázhatná:

"egy orosz vagy egy ukrán útlevéllel biztosan szétmotozzák az embert - mondta Lichy. A gyilkosság gyanúsítottjának egyszerűbb feladata volt. A férfi izraeli-magyar kettős állampolgár, ezért a meneküléshez izraeli útlevelét használta, amelyben héber neve szerepelt, így a határőröknek nem szúrt szemet, hogy a magyarok körözik."
www.origo.hu/itthon/20121205-szokesi-lehetosegek-magyarorszagrol.html

hogy a f---ba' van az, hogy a jiszraeli-magyar kettősállampolgárnak van egy magyar neve a magyar állampolgársághoz, meg egy k--vára más zsidó neve a zsidó állampolgársághoz?

tewton 2012.12.07. 23:33:25

@gloire:
egy fáin perzsát találtam a blahánál. világnézeti és antiimperialista választás volt elsőre, de egészen jól csinálják.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:42:24

@tewton: Ezen én is meglepődtem, amikor megtudtam. Nem csak az útlevél és az állampolgárság miatt van. Simán lehet már itt Magyarországon élve is valakinek a hitközség által adott második "igazi" neve. Egy osztálytársamnak volt ilyen, elmondta még tizenéves korában. Két nevű emberek. Van ilyen . )

Azt ismerem, kipróbáltam, az egész elviselhető.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:44:47

@S=klogW: Ja, hogy a Remington túl kicsi és a sérült vad elszaladhat és kínlódik? Értem a problémát.

S=klogW 2012.12.07. 23:47:43

@gloire: @tewton: mexikóit nem tudnak?

csirkecombdöner? - jaj ne. ekelig. egyszer ilyet vettem de volt benne egy bőrdarab is ami persze hogy nem sült meg. undorító volt ráharapni.

ebfül 2012.12.07. 23:52:01

@Bell & Sebastian: @Leskelődő:

Vagy som :)

tewton 2012.12.07. 23:52:13

@gloire:
azért a gójoknál még a bérmanév se ennyire durva ... és ilyenkor a buta konteós rasszifasináciknak eszébe juthat a gyanú: a "hatmillió áldozatból" vajon hány halhatott valóban meg, és hány alakulhatott át pl. a törzsi állam újnevű állampolgárává.

Adalék

"Hogyan lett a Székely Lászlóból Simon Segali?
– A második világháború után, mikor kivándoroltam Izraelbe, meg kellett változtatni a nevem, mert a héberben csak a mássalhangzókat írják le. A Székelyből így lett Segali. Simonnak az izraeli ügyintéző nevezett el, ő ugyanis csak Jákob tizenkét fiának nevét ismerte. A sorban előttem álló a Ruben, a mögöttem álló meg a Lévi nevet kapta."
www.metropol.hu/mellekletek/utazas/cikk/964896

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:53:12

@S=klogW: "mexikóit nem tudnak?" Kebabost?

Egy helyet egyébként tudok, a Kazinczy utcában, színvonalas burítókat meg ilyeneket adnak, de vigyázni kell, mert hosszú a sor, csak külföldiek és lmp-sek járnak oda. De hát maga tudja, elvegyül-e ezekkel . )

tewton 2012.12.07. 23:53:35

@S=klogW:
mit undorkodik, magának is van kültakarója :)
de ezért kell direkt kifogni a jó helyeket, a rosszul csinált tényleg undorító tud lenni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:54:29

@tewton: "..hány alakulhatott át pl. a törzsi állam újnevű állampolgárává.."

Jé, ez magának is eszébe jutott? Már bennem is felmerült.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:55:52

@tewton: "Simonnak az izraeli ügyintéző nevezett el.." De szigorú, az ügyintéző...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.07. 23:56:43

@tewton: Ha ilyen módon kezelik a személzazonosságot, akkor már értjük, hogy Joáv Blum is miért szerepelt más képpel. A hülyegojok megtévesztése végett.

picur3ka 2012.12.07. 23:56:55

@Bell & Sebastian:

Az Esterhazy rostelyos meg a pinceporkolt nagyon finom ozhusbol, szerintem.

Nemesebb reszeivel nem erdemes vacakolni, csak bedobni a sutobe.

tewton 2012.12.07. 23:59:47

ismerik?
rózenberg dani dala
főszerepben a génkoktélos jógyerek és a nyilasok
az ellenszenves (de végül zsidókeresztényül viselkedő) gój mellékszereplő meg magyar zoli.
énekli Koncz, Bródy, Cipő, Demjén, Pajor, Somló.

www.youtube.com/watch?v=RPPQ5GJN0mk&feature=youtu.be

S=klogW 2012.12.08. 00:03:36

@tewton: nincs nekem bajom vele ha ropogósra sül, de azon a búgócsigán a bőr nem pirul meg

@gloire: remingtonban is van magnum kaliberű puska. sőt, a magnum lőszert ők gyártanak elsősorban. a gond a g.ciség: .22-es kaliberű puskát a leses-szórós kocavadászok meg rapsicok taranak
1. közelre ez is elég
2. csendes

persze az is kétségtelen, hogy egy magnum kaliberrel meglőtt nagyvad még ha nem teljesen pontosan blattra kapja a lövést akor is megfekszik, akkorát üt, de a kontár és aljas módon hasba vagy farba lőtt vad a magnumtól sem fekszik meg, szóval a vadászkészséget és -etikát nem helyettesíti

tewton 2012.12.08. 00:05:24

@gloire:
bezzeg nálunk, mucsán ... láttam olyat, magyar hivatalos papiron a nyilvánvalóan elgépelt nevet más ügyintéző csak úgy javíthatja, ha valami hivatalos igazolványt is lát a helyes alakról. banális esetekben is, pl. ha júlia helyett júnia, borbála helyett borbána szerepel.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 00:11:10

@S=klogW: Értem, ezt mondtam én is, csak rövidebben . ) Régi vágyam egy vadászfegyver, még társaság is lenne, ahová belépjek. Egyelőre csak terv. Marad a díszfegyver, egy 70 éves Diana légfegyver, amit gyerekkoromban krumplipuskává alakított nekem a dédnagyapám. Nagyon büszke voltam rá, tavaly átcsiszoltam, a tust is politúroztam: nagyon szép lett.

picur3ka 2012.12.08. 00:13:04

@ArmaGedeon:

Mondjuk, ez egy lehetseges konteo, cigok is nap mint nap csinaljak: mas vallalja fel az elkovetest, mint a tettes, elsorendu bizonyitekok es vallomas - hazugsagteszt se mukodik -, minden hianyaban vagy felmentik, vagy alig kap valamit.

S=klogW 2012.12.08. 00:15:42

@gloire: nagyvadas terület? vagy csak bérkilövő társaság terület nélkül?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 00:21:52

@tewton: Persze, ez náluk is így lehet szerintem. A magyar nevét csak egy másik magyar igazolvány alapján, a zsidó nevét egy másik izraeli igazolvány alapján javíthatják : ) Furcsa lehet mindenesetre, hogy két neve van valakinek.

Még a nyolcvanas években hallottam egy demográfustól - aki az akkor még egyeduralkodó pc fogalmazást még véletlenül, gondolatbűnnel sem kérdőjelezte volna meg - hogy Izrael az valójában egy demográfiai csoda. Mert abból a nyilvántartott európai zsidóságból, beszámítva a veszteségeket, csak akkor jöhetett ki a hatvanas évekre az Izraeli lakosság, ha minden szülőképes nő három gyereket vállalt. Ez az akkor már demográfiai lejtmenetbe került Magyarországról nézve szinte példértékű, reménykeltő dolgnak tűnt. Fel sem merült akkor még, hogy valami nem stimmel és pont a közép-felsőközéposztályból kikerült zsidóknál nonszensz, hogy minden 18 és 48 közti nő vállalt volna három gyereket, kivétel nélkül.

S=klogW 2012.12.08. 00:22:55

@gloire: lesről szórón a 22essel sem kunszt megrogyasztani a vadat, de hát lesről lőni szóróra az nem vadászat

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 00:28:05

@S=klogW: Minden van, még dámvad is. De lehet, maradok a lőtérnél. Nehezen tudnék rálőni egy ilyen szép állatra. Esetleg, ha biztosítanának róla: már rég májrákja van, nagyon szenved. Tényleg? Igen, és sánta is, nem látod? Tönkre vannak az idegei, félig vak...

S=klogW 2012.12.08. 00:31:19

@gloire: nekem se ment :).

S=klogW 2012.12.08. 00:33:23

@gloire: ezt megúsztam :) mondhatta volna shiro doktort is:
en.wikipedia.org/wiki/Shiro_Ishii

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 00:50:14

@S=klogW: horgászoknál van ma ilyen őrület, hogy kifogják a bazi nagy pontyot (kicsit azért az megkínozza) és utána visszaengedik, és meg is simogatják . ) őrület!

Lehetne ezt puskával is. Valami profi festékpatronnal kék-zöld pöttyöket lövögetni az őzikék fehér seggére. Szabadalmaztatom!

picur3ka 2012.12.08. 01:11:43

@gloire:

"Since 1948 more than three million immigrants have been registered, and in the 1990s Israel was even the country with the highest percentage of immigration worldwide in proportion to the size of its population."

focus-migration.hwwi.de/Country-Profiles.1349.0.html?&L=1

picur3ka 2012.12.08. 01:14:13

@gloire:

Maga ehen fog halni, ha elszabadulnak a makviragok.

picur3ka 2012.12.08. 01:22:28

@Tündér_Lala:

Meg az, de dobbantonak is hasznalhatjak, s megint lecsuknak miattuk is, mint a ciganyok miatt:

"Projections make the Israeli population reach 11 million by 2050, but this is more a guesswork than it is for other countries. For Jews it is easy to immigrate to Israel, and far from impossible to emigrate to Western countries."

Semmi jozan orszag nem fogad zsido immigransokat. Csak dumalnak.

looklex.com/e.o/israel.demographics.htm

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 01:25:00

@picur3ka: A mákvirágok nem fognak elszabadulni. Ha mégis, majd együtt sütögetjük a sünpörköltet.

picur3ka 2012.12.08. 01:34:19

@gloire:

A sunt, azt nem szabad...

picur3ka 2012.12.08. 01:38:28

@tevevanegypupu:

Maga csak nem Lo-ban szult? Tejleves...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 01:41:25

@picur3ka: tudom, védett. Egyébként a kedvenceim. Ebben az országban elég nehéz igazi éhinséget produkálni. Egy-egy szerencsétlen sorsú embernek összejöhet, de tömeges éhezés tudtommal itt még soha nem volt. Nem is lesz, soha.

atlantisotetseg 2012.12.08. 03:50:09

"A nemzetközi pénzügyi hatalom egyébként egyformán bújik a baloldaliság, a liberalizmus, vagy éppen a (neo)konzervativizmus jelmezébe, ahogy a helyzet éppen kívánja. Sőt, bizonyos gazdasági-pénzügyi érdekek alapján képes egyesíteni is azokat a politikai táborokat, amelyek a formális logika szerint amúgy szemben kellene hogy álljanak egymással. Ezt nálunk különösen jól lehet érzékelni."

www.magyarhirlap.hu/velemeny/nem_mi_zullottunk_el.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201203

picur3ka 2012.12.08. 04:32:31

@gloire:

De biztos benne! (Orulok, ha igaza van.)

Tudtommal, 56 egyik fontos oka az ehezes volt, peldaul. De attol tartok, eheztek a 30-as evekben is.

Na most, a proletariatus azt sem tudja, mi az a kromple, szoval lehet, szerintem, nagyon is, csak az a kerdes, ki fog ehezni.

picur3ka 2012.12.08. 04:54:00

@tewton:

"ő ugyanis csak Jákob tizenkét fiának nevét ismerte."

Hazudta Kovacs Laszlo. Bocsanat, Levi Kevic.

Milyen vicces, ennek is lehet egy ilyenje, nem?

tevevanegypupu 2012.12.08. 06:35:59

@gloire:

Mondjuk ugy, hogy eleg sokan nem tudnak igazan jollakni es nem tudnak venni vagy kesziteni olyasmit amit szivesen ennenek: valami hust (a magyaroknak az ennivalo az a husnal kezdodik), sutemenyt, csokoladet, gyumolcsot, ilyesmit. Rettenetes kulonbsegek vannak am egy-egy bevasarlokosar kozott. Ugyan nem szoktam semmifele nagy dezsmalast tartani (nem azert elunk, hogy egyunk ugebar;:), de azert van, mikor kellemetlenul erzem magam, amikor kirakom a kosarbol amit vettem, es akkor elottem vagy mogottem olyan valaki van, aki szemmel lathatoan nem azert vesz valami egeszen keveset, mert nincs szuksege tobbre. Es latom, hogy kotorasz a penztarcajaban. Es az is elborzaszto, most mondtak, hogy az orszagban vagy egymillioan egyaltalan nem tudjak kifizetni a villany es gazfogyasztasukat.Es hogy harommilio szegeny van letminimumon vagy alatta. Ez azert eleg remseg Ajropa kozepen, az Ajropai Junio tagjakent. A helyzet ugy ahogy van elegge lehangolo.

tevevanegypupu 2012.12.08. 06:37:39

@picur3ka:

Nem, ez a tejleves ugy tunik megy mindenhol, hogy enne meg aki kitalalta.

@aristo:

A betegek nem emberek, egyeske, ketteske, harmaska..

Leskelődő 2012.12.08. 09:35:28

@S=klogW:
Ezt egye meg Maga.
:P

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 10:10:52

nagyon kérem, hogy aki fegyvermániás gyilkoshajlamú barom, az itten halgasson erről az alemberi mániájáról. inkább szarjon ide, az is gusztusosabb. köszönöm.

más. nem gondolják hogy csudálatos a /viszonylagos/ csönd a semjén ügyben. lehet kicsit csak befenyítették? lehet, hogy nem akarják levadászni, lehet, hogy az ő emberük?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 10:26:15

@aristo:
megszerzett valami disznópásztor szervet?

tevevanegypupu 2012.12.08. 10:54:07

@jose maria padilla:

Sot, lehet, hogy meg a Ben Gurion Enekkarnak is tagja.:)

S=klogW 2012.12.08. 12:31:53

@Leskelődő: nem nő mindenhol fenyő. a pálma trópusok örökzöldje.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.08. 14:08:59

@S=klogW: Szerintem egyenesen vegán, sőt talán még gombát sem eszik.
Banán, narancs, datolya, banán... mak-mak

ebfül 2012.12.08. 14:34:45

Ha már Semjén és konteo, a Fidesznek is érdeke lehetett szorosabbra húzni ay ölelést a KDNP körül, a mostani ínséges időkben. Akár a válsztásokra való készülődés részeként.

Az a baj a konteókkal, hogy sosem lesz megfelelő információ az átlagember birtokában.

Az, hogy valami logikus, korántsem jelenti, hogy valós. A zorvostodomány kukája (is) tele van gyönyörűen felépített elméletekkel...

S=klogW 2012.12.08. 14:38:54

@gloire: esetleg még makkot :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 14:51:44

na, összebújt a szar a májjal? :)

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.08. 15:02:23

nem tudom szegény tölgy mivel piszkálta fel ezeket a férgeket. persze az is érdekes, hogy az övéi tűrik, hogy prügelknabe legyen.

varanus.blog.hu/2012/12/08/masolo_semjen_es_a_forum_troll_konzulens?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_12_08&utm_campaign=index

ebfül 2012.12.08. 15:33:03

@S=klogW:

Jó cikk.

Hasonlóképpen látom, másként súlyozva a felvetett problémákat.

ebfül 2012.12.08. 15:40:50

@jose maria padilla:

Ja. Maga is csak rúgott egyet rajta a minap.

Google 2012.12.08. 15:47:39

@jose maria padilla:

Ilyenkor látszik meg, milyen sok a vétlen, s mennyi sok a kő.
Alföldinek minek is kell vajon ilyen snassz versenyeken részt vennie, ha már ennyien aláírtak neki? Legyen örökös igazgató inkább.

www.hvg.hu/kultura/20121128_Kepzelt_riport_Vidnyanszky_Attilaval

S=klogW 2012.12.08. 15:58:12

@Google: keserű epének nincs olyan kommentje amiben ne szidna valakit :)

Google 2012.12.08. 17:00:28

@S=klogW:

Mit csináljon, ha annyival jobb a többieknél?
Kimagaslik közülünk. Örüljünk, hogy foglalkozik velünk. Még.

Sebastian Knight 2012.12.08. 17:06:57

@jose maria padilla:

A ragadozó állatok is bűnösök?

S=klogW 2012.12.08. 17:25:41

a viaszos kenőmájas viaszborításánask van valami értelme az átverésen kívül?
most leszedegettem a kenőmájasrúdról s ennek bizony van még kézben is érzékelhető tömege, ha nem is nagy.

atlantisotetseg 2012.12.08. 17:28:53

Clintonné a zsido Saban Fórumon tetszeleg..."Eloszlottak a kételyek a végső irányról. 2007-8 csak emlék, 2016 a láthatáron. Futni fog.

www.newyorker.com/online/blogs/newsdesk/2012/12/hillary-is-running-a-dispatch-from-the-saban-forum.html

tevevanegypupu 2012.12.08. 17:34:41

@Google:

Azt hittem felrobbanok, mikor lattam, hogy az egyik legjobb, gyerekkori baratnom - az a venasszony!! - is alairt Alfoldi Robertnek..Eszem megall, mit esznek az Alfoldi Roberten az oregasszonyok is..:)

ebfül 2012.12.08. 17:38:22

@jose maria padilla:

Nézze, ennek a kommentenk nem a tartalma, az időzítése volt kissé aljas.

delphoijosda.blog.hu/2012/11/19/xxv_546/fullcommentlist/1#c18409823

Höhö,gondolom, ezt viszont csupa jóindulatból volt képes előhozni, pont mikor kórházban fekszik:

delphoijosda.blog.hu/2012/11/19/xxv_546/fullcommentlist/1#c18494027

Még szerencse, hogy entrópiát nem gyesznópásztorozza, csak cselédezi.

abandi 2012.12.08. 17:41:41

Jónagyot mindenkinek!
Ez a blum nem az a blum, itt a piros, hol a piros?!
Armagedon végnapjai meg vannak számlálva...

ebfül 2012.12.08. 17:42:11

@ebfül:

Jaj, majdenem elfelejtettem:

:-)

Google 2012.12.08. 17:43:27

@tevevanegypupu:

Talán a pozíció az, amit mindenáron meg kell tartani, legyen rajta akár Kis Miska is.

abandi 2012.12.08. 17:45:36

@ebfül:
Most gondolja el: és még csak nem is egy miniszter, vagy kormánytag, esetleg...
Pedig a képességei szerint...

abandi 2012.12.08. 17:47:04

@S=klogW:
Kösz a "letöltésvarázslót"!

abandi 2012.12.08. 17:51:18

@S=klogW:
Érlelt kenőmájas?!
Maga szerint mi "zajolhat-rakódhat" le egy nem "boldog" boldog sertés méregtelenítő szervében, amíg a necchálójába kerül?

ebfül 2012.12.08. 17:57:32

@abandi:

Az Őrmi? Hadügy-, vagy belügyminiszternek kiváló lenne...

delphoijosda.blog.hu/2012/11/19/xxv_546/fullcommentlist/1#c18493944

ebfül 2012.12.08. 17:59:18

@ebfül:

lemaradt, hogy :-D

abandi 2012.12.08. 18:01:24

@ebfül:
Összevonva a kulturális minisztériummal kárpát-medencei színtéren...
Lenne nemulass!(Ráadásul Izrajél lélekszáma hatványozottan nőne...)

S=klogW 2012.12.08. 18:03:30

@abandi: edzem a szervezetem :)

S=klogW 2012.12.08. 18:06:00

@abandi: @S=klogW: egyébként a máj alapvetően lebontja/konjugálja és üríti, nem pedig tárolja a káros anyagokat

ebfül 2012.12.08. 18:11:37

@abandi:

Úgyvan!

Lehet, h. a következő nyikkje Vilma Bem fon Klébelszberg cu Hugonnai lesz?

abandi 2012.12.08. 18:12:43

Ezt a jahvés-blum dolgot érdemes lenne egy kicsit meg cincálni az arra érdemeseknek...
Véleményem szerint a jobbikos gyöngyösi genetikailag nem tipikukus zsé, de...
A múltja és az "elszólása" alapján lehet, hogy kakukk fióka...
De azért az sem normális, ha egy pártvezér tezsvírínek tekint minden "rendes" romát...Pedig ő nemroma.

ebfül 2012.12.08. 18:16:43

@abandi:

'tezsvírínek tekint minden "rendes" romát'

Lehet, hogy komolyan mondta?
(Ránézésre inkább vonórántás, mint sófárbőgés bújik meg ott, már ha... Nem mintha lenne különösebb jelentősége.)

S=klogW 2012.12.08. 18:18:18

@abandi: ezek szerint bevált?

abandi 2012.12.08. 18:23:20

@S=klogW:
Na erre vártam, hogy megnyugodjak!
A múlt héten cudálatiasz borsos hirtelensült ész májoranásias resztelt májat halóztam a 40 fös kiszcaládommal egyetemben...(hamis petróleumosz újkrumplival...)
Igazán kedvemre való volt!
Egyébként ha fűszerekkel(mustárral, tejfőllel- már ha a vallása engedi) egy kicsit megbolondíccsa, a konzervmájasból is cudálatiasz "melegszenyó" készthető házilagoszan!
üdv
orsósvendel dögkútkitermelő és májszterséf

abandi 2012.12.08. 18:27:04

@S=klogW:
Még nem próbáltam, mert tele van a vinyóm ógörög és latin nyelvemlékekkel...
De mások is azt ajánlották.

tevevanegypupu 2012.12.08. 18:31:52

@Google:

Igen, a Nemzeti Szinhaz igazgatoi szeket kell megtartani mindenaron..talan a kovetkezo trianoni evfordulo unnepseget mar megrendezheti Alfoldi ott, ahogy a dolgok haladnak..

tevevanegypupu 2012.12.08. 18:31:52

@Google:

Igen, a Nemzeti Szinhaz igazgatoi szeket kell megtartani mindenaron..talan a kovetkezo trianoni evfordulo unnepseget mar megrendezheti Alfoldi ott, ahogy a dolgok haladnak..

S=klogW 2012.12.08. 18:38:06

úgy döntöttem fűtés helyett jógával vészelem át a telet, errefel most csökkentk a rezsit

abandi 2012.12.08. 18:42:21

@S=klogW:
Dodó szerintem még most sem fűt...hanem...
(szergej fasza gyerek nem fázik!ha fázik is tornáz(s)ik!)

abandi 2012.12.08. 18:50:35

@S=klogW:
A házilag tartott disznóhúsnak van valami penetráns íze! Ezt már csak a ridegen tartott mangalica hús íze múlja alul.A kisütött zsírjuk viszont kiváló!
A vadhúsok finomak, de édeskések.
Naszóval: akkor most maga szerint mi a helyzet a májjal?(mennyire vegyszertartó?)

Bell & Sebastian 2012.12.08. 18:51:56

Rosenberg Dani Vs. Rosenberg Dani
kuruc.info/r/6/105132/

Van az a színvonal, amit nehéz alulmúlni, de végül csak sikerült.
A vonatmániás, dalos kedvű, magyar celeb-Sonderkommando -nak meg külön gratulálok, így, Ádvent második vasárnapja előestéjén.

(A .222 Rem -t akkor használjuk, ha kis felhajtással, közelről, biztos kézzel, kevés roncsolást okozva akarunk vadat ejteni. Ha annyi az őz, mint a nyű, például. Különben is, kinek mi köze hozzá és egyébként is, hogy a faszba lehet csendőr valaki fegyver nélkül, Kungfu Panda?)

Bell & Sebastian 2012.12.08. 18:56:03

@S=klogW: Ügy kilenckor indítottam a gázt -eddig cserépkályhára tapadtunk-, négyig 3.600 a ceh. Reggelre már szívesen begyömöszölnék a kályhába pár Mßrklin -rajongót.

S=klogW 2012.12.08. 19:00:34

@Bell & Sebastian: "A .222 Rem -t akkor használjuk, ha kis felhajtással, közelről, biztos kézzel, kevés roncsolást okozva akarunk vadat ejteni." - tehát ha rapsickodunk :)

nagypapi mivel városi csendőr volt nem szuronyos puskával, hanem karddal járőrözött

abandi 2012.12.08. 19:03:13

@Bell & Sebastian:
Na ja...
10% mínusz itten, 30% plusz ottan...
Mekkora egy átbaszás folyik mindenhonnan!

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:04:12

Na most nem azé', de mintha a Párlámentbe' pont a kettős állampolgiságot -így a klón -útlevelet- firtatta volna az antizsizsik hozzászóló, amiből aztán a nagy vonatozás lett a főtéren. Most akkor ki itt a hülye?

abandi 2012.12.08. 19:04:40

@Bell & Sebastian:
Az drága mulatság lenne...!

S=klogW 2012.12.08. 19:06:27

ez a hileri bübüke?

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:10:04

@S=klogW: Hát kérem, egy nagy lófaszt rabsicfegyver, csak így, röviden összefoglalva. Fúvószenekar requiemmel nem kéne egy kibaszott őz hajtásához?

S=klogW 2012.12.08. 19:10:36

@Bell & Sebastian: a szilárd tüzelőanyagok égetése súlyosan környezetszennyező

abandi 2012.12.08. 19:13:37

@Bell & Sebastian:
A jobbik képviselői innen-onnan szedett-vetett pártlistások, mindenféle szándékkal működve, működtetve...
Ez a gyöngyösi vagy húlye, vagy provokátor!
Lehet kényes témákat feszegetni, de nem ilyen ovodás módon: emlékezzünk csak a csurka-torgyán felszólalásokra...
Egyébként színtiszta igazságot mondott! Ott baszta el, hogy bocsánatot kért. Tovább kell ütni a vasat! Nemzeti radikális párt, vagy miafaszom?!

S=klogW 2012.12.08. 19:14:05

@Bell & Sebastian: legalábbis a terítéknél mindenképp illene :) már csak az ilyenkor szokásszerűen lelőtt egy-két hajtó okán is :)

maga laposföldi szántásvadász?

Sebastian Knight 2012.12.08. 19:16:42

"Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes szombati sajtónyilatkozatában visszautasította az őt a diplomája kapcsán ért erkölcsi természetű vádakat. Leszögezte, karaktergyilkosságot próbálnak elkövetni ellene, de életcélja a magyar nemzet újraegyesítésének szolgálata, amiért minden támadást elvisel."

mno.hu/belfold/semjen-bejelentest-tett-1123

S=klogW 2012.12.08. 19:17:51

@abandi: talán kábelt is éget? :)

abandi 2012.12.08. 19:18:00

@S=klogW:
A cinege ha akkora lenne mint egy tacskó,csapatban kipusztítaná az emberiséget...Mondta egy ornitológus...

S=klogW 2012.12.08. 19:21:22

@Sebastian Knight: a laza csibészes pofátlanság ma már jobban beadagolható mint a patetikus pozőrség

abandi 2012.12.08. 19:23:28

@S=klogW:
darabolt traktorgomit, szakadt gumicsimmákkal keverve...
(Tavaly is kiderült, hogy az azévi "évszázadszmogját" az armagedeoni polyákoktól ideszállingózott és megült szenny okozta...)
Állítólag a Pm10-es tartalomban benne van a gumikopás és a fékpofa örlemény is...

abandi 2012.12.08. 19:25:07

@Sebastian Knight:

Akkor ezegybiztosanrendesemlős.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:31:11

@abandi: Mivel gyenge kezdés után erős visszaesés mutatkozott a képviselői predikció gondolati ívén, provokáció volt.

@S=klogW: Ó nem, efféle hóbortokra nincs időm, amit én tudok, az majdnem ugyanez, csak kilométerről és nem feltétlenül négylábú, mozgó céllal.

S=klogW 2012.12.08. 19:35:32

@Bell & Sebastian: " kilométerről és nem feltétlenül négylábú, mozgó céllal"
csak nem ilyet tart otthon?

en.wikipedia.org/wiki/Exocet

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:37:00

Csínnya Jóskát linkelt már valaki? Ha nem, bátran megteszem.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:39:07

@S=klogW: Nem-nem, lengőcsövesről van itt szó.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:41:23

Csínnya nincs a megosztón, de azt mondanom sem kell, hogy nekem van és nem félek használni.

S=klogW 2012.12.08. 19:42:49

@Bell & Sebastian: vagy úgy, értem. pedig a másik tippem ez lett volna:

en.wikipedia.org/wiki/FIM-92_Stinger

abandi 2012.12.08. 19:45:02

@Bell & Sebastian:
provóra gyanaxom én is...

A vadászatban a "vadászbaleset" a jó ...

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:49:13

@S=klogW: A Stingerhez kell barát/ellenség -felismerő, így szóba sem jöhet politikai játszmákban. Csak mondom a kezdő szabadságharcosoknak.

S=klogW 2012.12.08. 19:50:19

@Bell & Sebastian: nem ismeri fel a meleget?

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:51:53

@abandi: Sajnos a valódi balesetben mindig a hajtók szívnak, a megrendezettben meg a vendégvadász. Mint például Kádár sofőrje.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 19:54:43

@S=klogW: Nem egészen úgy működik. Műhold identifikál és tűzvezet, nem is kell vizuális kapcsolat, csak irányba állítás saccra. Csöng egyet, tűz, eldobni és pucolni a csóva miatt.

abandi 2012.12.08. 20:03:29

@Bell & Sebastian:

Az aids kórház férfi osztályán elfingja magát az egyik beteg, mire a hátsó traktusból egy elhaló hang:
Ki beszél itt "szerelemről ?!

S=klogW 2012.12.08. 20:03:55

elfog néha a
nosztalgia
mikor a pornó még
nem volt divatba'
s munkamorálból
hajoltak előre,
dőltek hanyatba
az építőtábori lányok

ó azok a régi
köztársaság téri
vörösre festett
hajnali ég alatt
padszéli gyóntatások
mikor nem karingben
kigombolt kombinében
térdeltek hozzám
a székházi kurtizánok

Bell & Sebastian 2012.12.08. 20:15:03

A kurtizán személyi prosti, tehát; oxymora, azaz; nem is létezik.

S=klogW 2012.12.08. 20:16:11

@Bell & Sebastian: ne beszéljen butaságokat, a stinger nem műholdvezérelt, ezt még anélkül is nyilvánvaló, hogy tudná az ember, pusztán a bevetési múltjából, sőt pusztán abból, hogy egy SAM rakéta

S=klogW 2012.12.08. 20:20:15

@Bell & Sebastian: "személyi"??? a Köztársaság (tér) nem tűri az ilyen reakciós jelzőket, a kizsákmányolás lappangó továbbélését.

S=klogW 2012.12.08. 20:21:18

@abandi: miaf.szom lesz az

S=klogW 2012.12.08. 20:24:22

@napolajos: Si tacuisses, philosophus mansisses.

S=klogW 2012.12.08. 20:28:22

kedves aristo,

túlélte a kórházat vagy áldozatául esett az kosztnak?

Bell & Sebastian 2012.12.08. 20:44:03

@S=klogW: Evolúcióról csak hallott? Vagy maga a wikiből tájékozódik? Még ott is írják, hogy állítólag a csecsenek kezében láttak egyet, csak nem tudják, melyik szériából, ezért valószínű, hogy meghekkelték vagy utánzat. Ha egyszerű hőkövető lenne, nem is úgy nézne ki ahogy és nem felülről vágódna a földi célba. Manapság már egy komolyabb malac (hajóágyú-, ágyú-, tarack- vagy aknavető lövedék) is katonai műhold által vezérelt. Vagy AVACS -vezérelt, azaz aktív, a cél adatai nem statikusan töltődnek be a rakéta eproomjába, hanem dinamikus követésre is képes, mert ha nem, akkor hogyan szedné le az orosz lopakodó technikát?

Vagy gondolja, hogy majd részletesen elmagyarázzák, hogyan és mivel, milyen frekvencián kommunikál a rakéta repülés közben?

A baráti tűz meg egyenesen kizárt ilyen drága cuccoknál. Egy árán adnak vagy 200 RPG -t. Az szimpla hőkövető, illetve van belőle olyan is.

S=klogW 2012.12.08. 20:48:15

@Bell & Sebastian: a stinger nem föld-föld rakéta. Bell, ne legyen Huey! különben gyorsan leszedik egy stingerrel :)

S=klogW 2012.12.08. 20:56:35

@Hepci: köszönöm :) (tényleg, itt még gasztroszakértő is lappang)
gondolom maga sincs túl jó véleménnyel erről a húsipari termékről

Bell & Sebastian 2012.12.08. 21:14:17

@S=klogW: Vegye már észre, hogy a Stinger alaptípusáról beszél, én meg a családról. Igen van légvédelmi is, egészen egyszerű militánsok kezébe.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 21:16:35

Kenőmájjal töltött Stingert még én sem láttam. Pedig lehetne.

Leskelődő 2012.12.08. 21:30:57

@Sebastian Knight:
az ELTE, az Index.hu, a Magyar Nemzet, és a Népszabadság elutasította a tájékoztatás közzétételét?
Hát mi folyik itt? :o)

Úgy gondolom, itt viszont jelenjen meg:

"Mivel korábbi, 2012. november 27-én kelt nyilatkozatomat – szemben az ELTE, az Index.hu, a Magyar Nemzet, és a Népszabadság elutasításával – a Mandiner.hu közölte, amiért utólag is köszönetet kell mondanom, ismét e fórumhoz fordulok a következő tájékoztatással:

Semjén Zsolt szakdolgozatának első változatát most is jónak tartom és a rá adott elégtelen osztályzatot elfogultnak. Az államvizsgája lebonyolítói nem tartották fontosnak, hogy az átírt (második) dolgozatát nekem bemutassák és azt véleményezzem. Aki ezzel ellenkezőt állít vagy sejtet, az legyen kész vádját bíróságon is megvédeni.

Molnár Attila Károly

2012. december 7."

Leskelődő 2012.12.08. 21:33:20

Valamint a Mandiner nálam kapott plusz két pontot.

abandi 2012.12.08. 21:42:10

@S=klogW: Maga született nyóckeres?

S=klogW 2012.12.08. 21:45:57

@abandi: talán az egyik költői énem :)

abandi 2012.12.08. 21:46:26

@S=klogW:
Jó napot kívánok berijja elvtárs!
Köszöntötte a bajszos, köpenyes takarítónő a Főnököt...

abandi 2012.12.08. 21:54:34

@abandi:
Egyébként ezt a nótát kerestem/keresem:
"Fűrész, bűvész, erőművész,
Ez is művész, az is művész..."

S=klogW 2012.12.08. 21:55:55

@abandi: nem írtam ilyet, úgyhogy nem is ismerem :)

abandi 2012.12.08. 21:57:53

@Leskelődő:
De durva...! (mint a zsidesz magyarnemzetmentése.)

abandi 2012.12.08. 22:00:08

@S=klogW:
Bergendy és a vmi Szergejes tévéfolyamban volt, úgy a '80-as évek elején...

S=klogW 2012.12.08. 22:02:38

hallották ma milyen a katasztrófavédelem rádiós riasztása? a szignál mint valami szürreális 70es évekbeli scifiből lenne (nekem a fahrenheit 451 jutott eszembe róla)

abandi 2012.12.08. 22:02:44

@napolajos:
A Sunyovszky Szilvia a neje! Megérdemli...

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:04:00

@Leskelődő:

nem tudom jol tette-e, hogy irt. Jobb lenne, ha egyaltalan nem reagalna, bar tudom milyen nehez lehet ilyesmit szo nelkul elturni, raadasul az aljas cirkusz utan amit csinaltak vele. Valaki azt irta ott a mandin, hogy ez az egesz nem is annyira Semjen ellen megy, hanem ellene. Az is elkepzelheto, hogy Semjenen keresztul akarja kinyirni, szoval jobban meggondolva Semjennek ezek utan kotelessege maradni vagy megvedeni ot.

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:04:00

@Leskelődő:

nem tudom jol tette-e, hogy irt. Jobb lenne, ha egyaltalan nem reagalna, bar tudom milyen nehez lehet ilyesmit szo nelkul elturni, raadasul az aljas cirkusz utan amit csinaltak vele. Valaki azt irta ott a mandin, hogy ez az egesz nem is annyira Semjen ellen megy, hanem ellene. Az is elkepzelheto, hogy Semjenen keresztul akarja kinyirni, szoval jobban meggondolva Semjennek ezek utan kotelessege maradni vagy megvedeni ot.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 22:04:08

Semjén -és szegény MAK- baráti tűz áldozatává lett, Egyedül a lóképű, törtető, kisipari lézerből nézek ki ekkora disznóságot. Talán ellenezte szerencsétlen az önkormányzati adósságok rendezését, vagy karakteresebb KDNP -t akart, vagy ilyesmi. Esetleg lobbizott a választóiért, pár beruházás-előkészítést körbejárt és így óhatatlanul összeakadt a fideszmaffiával vagy megkifogásolta a CEU -nevű kígyófészek puszta létét.

Nem nagy dolgok, nem is túl karakteres figura sok emberi gyengeséggel, de nem korrupt, azaz becsületesnek mondható. Beakasztott egy nagy bulinak, sejtem is, hogy melyik lehet, de amíg nem vagyok benne biztos és nem látom át belülről, nem mondom. Mire a levelek felhullanak, ki fog derülni. És rá szavaztam, nem a Fideszre.

abandi 2012.12.08. 22:07:42

@S=klogW:
Jobbikulást kellene inkább kívánni nékije! Nem gondolja, maga mirelit daráltpunlykás ,durumtésztás, bolognaiporos haspók?

abandi 2012.12.08. 22:11:20

@tevevanegypupu:
"Semjén Zsolt szakdolgozatának első változatát most is jónak tartom és a rá adott elégtelen osztályzatot elfogultnak. Az államvizsgája lebonyolítói nem tartották fontosnak, hogy az átírt (második) dolgozatát nekem bemutassák és azt véleményezzem. Aki ezzel ellenkezőt állít vagy sejtet, az legyen kész vádját bíróságon is megvédeni."

Ezen az idézeten rágódjon még egy kicsit kedves, mert ebben bizony benne van az elmúlt 1000 év is...

S=klogW 2012.12.08. 22:14:18

@abandi: aki ide írogat, hogy a kosztról panaszkodjon, annak - remélem - nincs túl nagy baja

abandi 2012.12.08. 22:16:53

@Bell & Sebastian:
Sömjénnek még a szeme sem áll jól! Szerintem téved a pozitív jellemzésével...

abandi 2012.12.08. 22:18:59

@S=klogW:
Igaz! És azt is mi fizetjük...(feltételezem: implantátumot cseréltetett...)

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:21:58

@abandi:

Attol tertok teljesen mindegy, hogy mit ir, nem erdekli a tamadoit. Az, hogy maga megertette, az dicseretes. Proszit.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 22:22:37

@abandi: Van a plágium vádja is, a második kiadás MAK -idézetekkel gazdagon tűzdelt. Ezt hová tegyük? A bizottság súgott és átrángatta, vagy jött a kézenfekvő, nagy ötlet? Akárhogyan is volt, a kötésen Semjén neve van, egyelőre ő hunyó, ami ezek szerint így is marad. Oszlik és bűzölög csendesen tovább, míg ki nem vonszolják a dögöt.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 22:30:07

@abandi: Ne vicceljen, haramiák sem a haramiábbat marják, hanem a hozzájuk képest tisztességesebbet. Az a helyzet, hogy nem jutott lóvé a saját körzetébe és nagyon szeretné, ha végre jutna, mert különben nem választják újra. Innen gombolyítson tovább!

S=klogW 2012.12.08. 22:36:56

jaj de gejl ez a zollnermiklós-tibornai bájcsevej

Leskelődő 2012.12.08. 22:44:46

@tevevanegypupu:
Szerintem mindenképpen meg kellett írnia. Pont ennyit, pont így.

Az egész ellene menne? Nem lennék meglepve :)
Hogy nagyon figyelnek rá, annak már 2008-ban is voltak jól észlelhető jelei, nyilvános fórumon.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 22:45:32

Na, ezt most elmondom basc -ül is. Egy mai építmény kevesebb, mint fele a szerkezet, a többi gépészet. Vagy külsős a gépész, vagy nincs. Ha van, általában négy, minden hájjal megkent építésszel néz farkasszemet, akik a munkaadójuk által biztosított jövedelmük mellett máshonnan is húznak sápot.

Mit gondolnak, kiből lesz a kakukktojás a kamarillaharc végén? Kit fognak páros lábbal kirúgni?

És miért lenne ez másképpen a politikában, ahol is alapvetően a saját zsebüket tömik? Ahol a pártjelvény a hajtókán csak azt jelzi, éppen hol a főszámlája, számtalan alszámlája mellett.

Szögezzük le, Orbánt kiebrudalásához Semjén hulláján keresztül vezet az út.
Ami a jó hír, a rossz csak utána jön majd.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 22:47:49

basic, Orbántot és egyéb tévesztések, de szarjanak rá

S=klogW 2012.12.08. 22:54:03

@Bell & Sebastian: nem értem: ma már nincs ricin? polóniumra se futja? vagy olyan biztonságosak a téli útjaink?

S=klogW 2012.12.08. 22:54:42

@Bell & Sebastian: @S=klogW: minek van akkor az elháratás ...

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 22:57:16

@Bell & Sebastian: Ez tök jó, erről írtam én is az ilyen ország nincs 349. részében:)

Szerintem tavaszig kihúzza (addig oszladozik békésen). Aztán utána meglátjuk.
Az hatalmas dobás lenne, ha nem mondana le:)

tevevanegypupu 2012.12.08. 22:58:36

@Leskelődő:

Hat nyilvan jobban tudja, hogy ezekben a korokben mit es hogyan kell, en csak kepzelgek. Es nagyon sajnalom.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:07:35

@S=klogW: Melyik? Van itt pár párhuzamos valóság és elhárítás. Kis ország, olcsó geciség.

@Schwerer Gustav: Asszem kezdte kiengedni a hangját, mert alaposan átbaszták. Ő meg hagyta, az a bűne. Még azt is beszopta, hogy semmi sem drága, csak fizessünk. Akkor kellett volna Fityiszt mutatnia.

@tevevanegypupu: Ne sírjon Teve, itt senki sem lát semmit, nagy szerencsénkre. De kitaláljuk. :)

abandi 2012.12.08. 23:12:29

@Leskelődő: A kndp-nek nincs jelentős szavazó tábora, tehát a cél egyszerű: mindenkit ismerúnk, mindent tudunk, ne szívózzatok tovább...
És orsósék meg is hátráltak (zsilózófusok), de bizonyos (atlanti) körök keveselték...Sömjénről azért lassan kiderül, hogy még diplomázni sem tudott simán, majd a "javtott" változattal kettőt is csinyált? Fölvetődik a kérdés: ugyan kinek a faszát tisztelhetjük benne?!

S=klogW 2012.12.08. 23:12:37

na megkaptuk a langyos nyálat a pofánkba

"Hegedűs D. Géza Kossuth-díjas színművész köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyar kultúra "hármas aranypántból", a magyar, a zsidó és a roma kultúrából áll, mert egymáshoz tartoznak, hatnak egymásra, és ennek a lüktetésnek kell áthatnia a mindennapokat. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/12/08/20/Koves_Slomo_fennyel_lehet_legyozni_a_szellemi_sotetseget.aspx

abandi 2012.12.08. 23:15:40

@Bell & Sebastian:
Egyetértek, zdrasz!
Nu pagagyí...

abandi 2012.12.08. 23:16:35

@S=klogW:
Ez a dégéza tuti hogy buzi.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.12.08. 23:18:34

@S=klogW: liberális utóvédharc... az utolsó rángások.

szerinted 2014 holokauszt-emlékév lesz? Mert az eléggé visszavetné a nemzeti ébredést, ha sikerülne átvinni a cion-lobbinak.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:19:32

@Bell & Sebastian:

Hat..akkor talaljuk ki ugy, hogy nekunk legyen igazunk. Egyebkent ugyis nekunk van.

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:19:32

@Bell & Sebastian:

Hat..akkor talaljuk ki ugy, hogy nekunk legyen igazunk. Egyebkent ugyis nekunk van.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:20:16

@abandi: Két lánya van és építész felesége, aki banki bérdaraboló. A befuccsolt hitelek fedezetét veti hiénák elé. Nem buzi, csak zsici-ifjúkomcsi-öregművész. Hoppá, azaz mégis.

Sebastian Knight 2012.12.08. 23:23:31

@ Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:20:16

Epica - We Will Take You With Us

www.youtube.com/watch?v=ZTCbugaGzfI

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:23:54

@napolajos:

Uramatyam!:)) Hat ez olyan mint amiket Abel faraghatott a rengetegben.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:24:58

@tevevanegypupu: Mi jár annak, akinek igaza van?

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:32:19

@Sebastian Knight: Kösz szépen! Pont most kaptam a The Mobiltól egy sticket gratisz, ami eddig jó volt, de csak eddig, úgyhogy inkább saját lemezről hallgattam meg. A felvezető angolsága, az csúcs. :)

S=klogW 2012.12.08. 23:33:12

@Schwerer Gustav: már csak két hét a világ :)

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:39:31

Az Illusive Consensus, a Feint is jó, de a Cry for the Moon -ból szoktam idézni, ha felhúznak. Prózában.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:41:51

Ez a legjobb dobásuk, de nem ezen a lemezen van.
www.youtube.com/watch?v=QR2pwfgkNVU

S=klogW 2012.12.08. 23:43:56

@Bell & Sebastian: hát ilyen nem lesz a dankó rádión az biztos :)

tevevanegypupu 2012.12.08. 23:45:20

@Bell & Sebastian:

Egy kiralysag meg a kiralylany fele.

tewton 2012.12.08. 23:47:45

@S=klogW:
a magyar kultúrához szervesen hozzátartozik a zsidó meg a cigány, pont mint a foghoz a fogkő meg a szuvasodás.

Bell & Sebastian 2012.12.08. 23:54:21

Consign To Oblivon - 2005

Bell & Sebastian 2012.12.09. 00:18:04

Régi kedvencem a Diablo Swing Orchestrtól a The Butcher's Ballroom -című lemez, hogy ne csak mindig gót zene legyen. Valahol itt van.
www.youtube.com/watch?v=m2mZVOd0jWY&playnext=1&list=AL94UKMTqg-9AXcdwHxqzzTXD53MRkUohL

Bell & Sebastian 2012.12.09. 00:25:02

@S=klogW: Az egy nagy tévedés, hogy a cigányok cigánynótát hallgatnak. Egyszer már kitárgyaltuk, hogy ez a "mandinerből népzene" hogyan keletkezett és kiknek szól. Lényegében a városi, gyökértelen alemberek nosztalgiája a sosem volt iránt, szóval olyan zsidó izé.

@tevevanegypupu: Meg a pofája. :)

tevevanegypupu 2012.12.09. 00:28:30

@Bell & Sebastian:

(:

S=klogW 2012.12.09. 00:30:31

@Schwerer Gustav: a választókat biztos nem azzal fogják a hileriklinton bábjaihoz terelni, de fidisírt még áshatnak vele.

tevevanegypupu 2012.12.09. 00:47:48

Loxon nagyon hallgat. Tessek beavatkozni es velemenyt mondani. Mindegy, hogy mirol.:)

tevevanegypupu 2012.12.09. 00:48:39

Tehetetlen Dodo ugyszinten nyilatkozzon.:)

atlantisotetseg 2012.12.09. 01:36:48

@tevevanegypupu: Két dolog érdekelne, talán tudna engem informálni.
1/ Hogyan tudták identifikálni hogy Tölgy =MAK
2/ Ez az a Tölgy aki nálunk, Delphosban, is szokott írni ?
Köszi...

Bell & Sebastian 2012.12.09. 01:50:57

@atlantisotetseg:
1., A Vincentblogé a dicsőség
2., Igen, az

Pont egy éves évfordulója van az ELTÉ -ről kirúgatásának egy holovallású, a névtelenség homályában rejtőzködő, internetes csoportosulás által.

S=klogW 2012.12.09. 03:36:55

@Bell & Sebastian: nem a pázmányról?

más

felsír a hat de mire mégy
csellel gánccsal mind nem elég
dongják körül mint húst a légy
kettő vitéz és tudós négy
világ sírköve alatt mégy:

www.youtube.com/watch?v=0o0yzMweRP8

atlantisotetseg 2012.12.09. 03:51:48

@Bell & Sebastian: Nem a Pázmányból dobták ki ?
Kíváncsi vagyok milyen módon identifikáltak, valahogy abból amit irt, vagy technikailag sikerült feltörni a nickjet, vagy mi a csuda ?
Abból amit olvastam, amit irt nem tűnt hollókosztagadásnak, végül is egy zsido halálával kapcsolatos kommentár volt. Ijesztő hogy az egyetem nem képes megvédeni a professzor jogát kimondani azt amit gondol - ez cenzúra, szólásszabadság sértése, és az egyetem alap princípiumainak megtagadása.
A sok hazudozás után, előszór 7 millió, aztán 6 millió, most már 3 vagy 4 millió, a zsidóból szappan, a zsidóból lámpaernyő (tényleg van valami is amit nem lehet zsidóból készíteni?), kevesen hisznek a "mítoszban".

tewton 2012.12.09. 04:05:16

@Bell & Sebastian:
"Lényegében a városi, gyökértelen alemberek nosztalgiája a sosem volt iránt"
tegye hozzá a muzsikusok etnikumát meg a nyelvet, amin szót értettek a közönséggel, máris kész a hármasfonat mesekultúra. a magyar meg az a hülye volt, amelyik erre bambult meg megfizette.

tevevanegypupu 2012.12.09. 07:01:21

@atlantisotetseg:

Bell valaszolt, ugy van ahogy irja.

tevevanegypupu 2012.12.09. 07:06:56

@atlantisotetseg:

A diakjai vedtek (Pazmanyrol kellett elmennie) dehat az egyetem vezetoje megijedt..hiszen latta mi tortent a mult heten Gyongyosi felszolalasa utan, a kormany is hogy sasszezott azonnal.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 07:53:44

Elnézést, a logikusabb verziót dobta a menóriám, de mi logikus itt egyáltalán? A libsifészek megtartotta, a szidókeresztények meg integettek neki. Az is igaz, Emlékezetkurva beígért egy második frászt is.

@tewton: Csak óvatosan, itt is szoktak magyarnótát linkelni és eszem ágában sincs sértegetni őket. Marad a régi mondás, sem a zenéhez, sem a cigókhoz köze nincs, zsidó ármány az egész, a pántlikás hegedősvircsaft biznisze. És ebbe a szórásba beleesik a Székely himnusz is, sajna. (Talán Bartók megmondása.)

Bell & Sebastian 2012.12.09. 08:12:56

Doom nagyobb mestere a példabeszédeknek, de erről a doubledecker Tölgy -ügyról a skanzenben(/ban, mert nem mekegtethetette eleget Elek az e -ket) megtekintett, autentikus szobabelső jutott az eszembe, ahol minden a helyén volt, hibátlanul. Erre benéztem az ágy alá, és nem volt meg a bili. Egy világ omlott össze bennem, jaj-jaj, szőrszál a levesbe'.

(Lefordítva: ez csak annyit jelent, hogy a kirakóst egy látszólag jelentéktelen részlet tenné teljessé, amit nem látunk-találunk.)

Itt gyün be Alfi a színre (drámai csúcs, valahol Ámerikából felbőg egy Gordonka), aki aszt szok mondani, hogy hallgattassék meg elsőbb az érintett, csak asztán lőni. Józsi, hol vagy?

Tündér_Lala 2012.12.09. 08:46:10

Szerintem ez egyetemi belső közlemény.
Vagyis rugtak MAK-on egyet, amikor nem fogadták el S. munkáját és utána az ő aláírása nélkül fogadták el. (Ki mondta meg a szempontokat, hogy hogyan kell átdolgozni az egészet ? Vagyis MAK-nak innentől semmi köze az egészhez.) Az egyetem mindenesetre kínos helyzetben van. Ha tudományzalan miért fogadták el, ha elfogadták akkor meg kuss. És itt nem volt hozzácsapás, mint a testnevelési egyetem esetében. Akik elfogadták a dolgozatot ma fontos emberek lehetnek.

Valami politikai haszonért az egyetemek tekintélyét végképpen lejáratják. Az ügyön keresztül a haverok saját emberekbe is belerugnak.
Valami ilyesmit sejtek a hátérben.

Tündér_Lala 2012.12.09. 08:47:36

@Tündér_Lala: Ezek után a konzolenseket lasszóval kell majd fogni ?

MézesRozi 2012.12.09. 08:56:40

@S=klogW:
bezzeg a gyurcsányi idején még nyáron és napsütésben is veszélyesek voltak a lapályon átvezető útjaink. szegény toller rá is ment. hogy kinek volt ez éppen akkor jó? na kinek.

MézesRozi 2012.12.09. 09:01:37

@Bell & Sebastian:
azért annak idején az a hír járta róla, hogy az. na meg az is, hogy 30 évesen bemászott latinovits helyére a hitvesi ágyba. ez meg a párttitkárság azért sokat lendített a karrierjén.

Alfőmérnök 2012.12.09. 10:03:51

MAK valamit elcseszett. Hogy pont az általa támogatott fidesz-kormány regnálása idején fut bele ebbe a botrányba, azt jelzi, hogy nem gazember, hanem egy hatalmas balek.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 10:28:37

@MézesRozi: Rühellem azt a kenyértészta képét, negédes hangját, igazán elhiheti. Csak attól érdekes, hogy a Müegyetemen lőtte a hitvesét, ami sokkal több, mint érdekes és visszamenőleg felvet jó pár problémát genealógiai alapon. Sárba rántott egypár, általam nagyra becsült, valós személyt. Egyszóval, semmi sem úgy volt, mint ahogyan azt egykoron gondoltam.

A zsidó -probléma Kádár alatt is ott parázslott a hamu alatt (csak most kapott lángra) és sokkal aljasabban, csendesebben hagyták őket taposni, mint manapság.

Az Öreg -a fáma szerint- igyekezett a kordon mögött tartani őket, ám ez nem igaz. Legfölülre akkor is csak az keveredhetett, aki belterjesen szaporodott, a balosság genetikai alapú és féloldali intelligencián alapul, ám a tömeget a hülyék adják hozzá, akik elhiszik, hogy kétszer kettő mindig négy.

Valami szövetség -féle a hatalom és lóvé megszerzésére. De ha nem jön össze, akkor ajvékolnak teli torokból, mint a fába szorult férgek és kitörést szerveznek a spermiumok az óvszerből.

Padillának a kis, dülledt szemű Rogántóni a bezzegpolitikus, ez egyszer húzhatja a farkára. Nagyon kell az a Bp. a Fidesznek, Rogán egy Bármi Áron. Gerinces egy társaság, mondhatni, persze macskakörmök közt.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 10:48:33

Alfi megjegyzése bogarat tett a fülembe. Ha Tölgy keresztény, csak erős fenntartásokkal és sok megalkuvással támogathatja a Fidesz mostani ámokfutását. Nincs jobb -alapon, amit itt ki is mondott kegyelmi állapotban. Meg kell hagyni, szépen összeboronálták Semjénnel, ebből kijönni nagyon nehéz lesz.

Hogyan válhattak főellenséggé? -ez csak a kérdés. Erre mi egészen pontosan tudjukkik a választ.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.09. 12:14:10

@Schwerer Gustav: Heló Guszti, ha megint erre jársz, mi lenne, ha komolyan vennénk magunkat ( :-) retorikai fogás a többesszám) és elolvasnád John Komlos: Az Osztrák-Magyar Monarchia, mint közös piac c. könyvét? Szerintem cáfolja a prot-kur legendákat arról, hogy a Habsburgok gyarmatosították Mo-ot és hogy a belső vámhatároknak ebben valami döntő szerepe lett volna.
Még a jobbágyfelszabadításnak is csak 2,5%-nyi gazdasági többletnövekedést tulajdonít, azzal az értékeléssel, hogy ez természetesen nem "drámai", vagy számottevő többlet, tehát a jobbágyrendszer mindössze ennyivel, nem sokkal fogta vissza a gazdaság hatékonyságát. Ettől még jó, hogy eltörölték, de tudniunk kell, (pl. Supka 1848 c. könyvéből is), hogy az udvar sürgette a megoldást már 48 előtt évekkel.
Belső vámhatárok voltak az örökös tartományok kötzött is, pl. Komlós hoz egy példát, hogy az osztrák-sziléziai kereskedőknek mennyi felesleges idő- és pénzveszteséget okozott az őket Morvaországtól elválasztó vámhatár. A dolog elavult volt az 1840-es évekre, de nem sújtotta a magyarokat jobban, mint a többi tartomány lakóit.
A gyarmatosítás egy propagandamítosz a felforgató erők részéről.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 12:42:40

@napolajos: Írta Rosenberg Dániel Péter, magyar elnyomott.

S=klogW 2012.12.09. 13:02:10

@napolajos: "Egy holokauszt-túlélő békési asszonyt a minap a piacon többen kérdőre vontak" - egy csaló kofát perszehogy

BZ1975 2012.12.09. 13:03:34

@Arma Gedeon2: most a konyv 1867-tol szol, vagy 1740-tol?

tevevanegypupu 2012.12.09. 13:17:09

@Bell & Sebastian:

Epeszu fideszes nem szavaz Roganra. De van nagyon sok mas aki igen. Viszont tarlos is eleg tarthatatlan ami azt illeti..Rosszul kommunikal, buta eshianyzik belole az az elegancia ami egy ilyen fovaros polgarmestereben meg kellene legyen. Nem mintha most hirtelen tudnek egy olyan nagyvarosi polgarmestert, akiben ez meglenne. De hogy Rogan valtsa, hat az meg ketsegbeejtobb.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.09. 13:18:28

@BZ1975: Időszámításunk előtt 5000-től... :-)

Az állam 1867 utáni elnevezése van a könyv címében, de az alcím szerint az egész 19. századdal foglalkozik.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 13:19:55

Hallgassák meg a Velvet Embracert a Diablo Swing Orchestrától, amely opus az ELO legszebb napjait idézi fel.

www.youtube.com/watch?v=fSKVTnUIpik

God bless!

Bell & Sebastian 2012.12.09. 13:24:33

@tevevanegypupu: Érzik, hogy gáz van és csapkodnak. Késő.

S=klogW 2012.12.09. 13:26:54

@Arma Gedeon2: "nem sújtotta a magyarokat jobban, mint a többi tartomány lakóit"

biztos ez? ez ugyanis leginkább attól függ, hogy adott ország/tartomány gazdasága mennyire van ráutalva a határon keresztüli kereskedelemre.

tewton 2012.12.09. 13:29:24

@Bell & Sebastian:
ehhh, óvatos vagyok én, kedvencem a vajdasági hetesfogat, csak sokba' vót nekünk az a nóta alles zusammen.

tewton 2012.12.09. 13:30:26

@tevevanegypupu:
ha eleganciára vágyik, nézegesse demszkij tojásmintás felöltőjét :)

tevevanegypupu 2012.12.09. 13:44:52

@Bell & Sebastian:

Budapesti polgarmesteruk nincs megfelelo. Megjegyzem ugy tunik szinte mashoz sincs..Valsagban a fidesz ugyanugy kezd alkalmatlanna valni kormanyzasra mint ahogy az mszp-szdsz volt. Jol nezunk ki civilben.

@tewton:

Demszky is megbolondult - hol van mar a regi maoista, elszant forradalmar - ugy tunik a budapesti levegoben van valami egeszsegtelen.:)

S=klogW 2012.12.09. 13:47:35

mandicímlapszél:
"Milyen magyar akadémikusok lesznek így? Hát futballakadémikusok."

ebben sajnos van némi igazság

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.09. 13:47:48

Éljen!

"...A következő években az V. kerület készülő „fejlesztései" közül a legnagyobb kihívást a Közép-Európai Egyetem (CEU) tervezett bővítése jelenti a Nádor és az Október 6. utca között hat telken. Az egyetem nemzetközi pályázaton választotta ki Sheila O'Donnell ír sztárépítész cégét az új campus megtervezésére. Hangsúlyozták, hogy az építkezés jórészt a meglévő homlokzatok mögött zajlik majd, és különös figyelmet fordítanak a történelmi környezetre, de az első nyilvánosságra hozott vázlatrajz a Nádor utcába lépcsőzetesen kitüremkedő könyvtári szárnyról riasztó, és nem lenne meglepő, ha közfelháborodást keltene, amikor a nyilvánosság szembesül vele.

A műemlékvédelem legyengített állapota miatt az önkormányzat felelőssége minden korábbinál nagyobb..."

hetivalasz.hu/itthon/mi-van-a-csillogo-kulisszak-mogott-58018/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.09. 13:58:58

@tevevanegypupu: Tarlóst egyértelműen a 4-es metró beruházás miatt választották ki. Szerepe lehetett még az Óbudán töltött éveinek is, azt a feldatát közmegelégedésre végezte, de sokkal fontosabbb, hogy eredeti szakmája mélyépítő, első nagy dobása a Kálvin téri aluljáró és metróállomás építésének műszaki vezetése volt. Olyan ember kellett, akit nem tudnak lépten-nyomon átvágni, átlátja a szerződések műszaki tartalmát stb. Ezt a feladatát ragyogóan ellátja, a szerződések jóval kedvezőbb feltételekkel módosultak, sok pénzt meg tudott fogni, nagyon sokat. Szépen át fogja adni az új szakaszt és nyugdíjba vonul. Engem az elegancia hiánya nem zavar nála, még a kicsit prolis humora sem, nagyobb hiányosság, hogy úgy tűnik érzelmileg és idegileg nehezen viseli a városházán és a sajtóban ráállított provokátorokat. Állandóan velük foglakozik, magyarázkodik, fel van dúlva, ideges, és ez már valóban kezd zavaró lenni.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 13:59:22

@tewton: Itt látható -a Magilla Gorilla helyett- az autentikus tracklist. Nem értem a problémáját, Kodály a His Masters Voice -készülékével megnyalná rá mind a négy, párosujjú patáját. Kárpátalján sokkal szörnyűbb kevercsek dívnak, azokból minduntalan kilóg a klezmer büdös lába. Mondjuk erre a zenére nem is lépdelnék büszkén a Téeszcsé felé a kelő nap ellenfényében (nálunk reggelente összemuzsik állták a tagságot a kolompszó és szamárcsengő között), inkább felvenném a nyúlcipőt az ellenkező irányba.

cdtrrracks.com/bid692019.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.09. 14:01:54

@S=klogW: Érdekes, hogy ki van téve a zászló a metró kocsira. Ez nálunk a diktatúra végleges térnyerésének a bizonyítéka lenne, hetente megrongálnák.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 14:02:21

@gloire: Há' meg mélyépítő és rokona valamelyik törpének. Hangnyomás mániás Doberdó óta.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 14:10:54

@tevevanegypupu: Éppenséggel sem-semjén, sem Makmakk nem barátja a Hóhmecgerájnak (CEU). Gloár is a melegekre tenyerelt. Egy megatonna bőven elég lenne.

S=klogW 2012.12.09. 14:39:33

@S=klogW: én nem csodálkoznék ezen annyira: a szovjet lobogó is ki volt téve ünnepi alkalmakkor (no nem karácsonykor) a metrón úgy tudom

BZ1975 2012.12.09. 14:39:44

@Arma Gedeon2: mert más volt a jogviszony a két tartomány között Mária Terézia rendeleteitől és más 1867-től kezdve.

Amúgy erről a „Habsburg elnyomásról” is írhatnál vmi hosszabbat a Kitalált újkorra, ködoszlatásként. : )

tevevanegypupu 2012.12.09. 14:58:15

@gloire:

Nem feltetlenul szukseges, hogy egy polgarmester ertsen muszaki dolgokhoz, az lenne a lenyeg, hogy jol valogassa meg az embereit. Demszkynek ez nem sikerult, nagy valoszinuseggel tenylet hotthulye volt a varos vezetesehez es az is valoszinu, hogy atvagtak, zsaroltak, hiszen az utolso nyilatkozatain latni lehetett, hogy nem egeszen richtig, gondolom a hatalmas nepszeruseg, nemzetkozi tekintely utan nehezen viselte az osszeomlast amit szakerto tanacsadoi es o maga idezett a fejere. Sem neki, sem Tarlosnak fikarcnyi humorerzeke nincs es nem is volt. Tarlosnal az a baj, hogy nem csak az ellenzek, hanem a fidesz is bancsa ot, nincs igazan szilard hatved mogotte, hiszen a legtamadottabb politikus, Orban valasztotta ki, aki sajat maga is allandoan a falnal allva vedekezik. Penz nincs egy szal sem, Deszmky meg szorhatta egy ideig. Tarlos soha nem volt tul szimpatikus nekem, neha idegesit, neha sajnalom, foleg mikor az m1-en az ujsagirok kereszttuzebe kerul..itt kellene a humorerzek. Elkepzelheto, hogy szakmailag o a legalkalmasabb, de meg ha ez nagyon fontos is, muszaj lenne kicsit ..ize..ertelisegibbnek mutatkozni es nem felni, elso szavakra visszavonulni a liberalisok elol.

@Bell & Sebastian:

A kommunistak sem voltak baratai soha nekik, sot. Ez csak most lett divat, Kohn bacsi mar el is koltozott.De azert a termeszet nem hagyja magat sokaig megeroszakolni, vissza fog csapni valoszinuleg, ahogy mar az AIDS-szel meg is kezdte..Bar ketsegtelen, hogy nem csak a "masok" kapjak meg, de azert oket figyelmeztette legjobban, hogy eddig es ne tovabb..

tevevanegypupu 2012.12.09. 14:58:15

@gloire:

Nem feltetlenul szukseges, hogy egy polgarmester ertsen muszaki dolgokhoz, az lenne a lenyeg, hogy jol valogassa meg az embereit. Demszkynek ez nem sikerult, nagy valoszinuseggel tenylet hotthulye volt a varos vezetesehez es az is valoszinu, hogy atvagtak, zsaroltak, hiszen az utolso nyilatkozatain latni lehetett, hogy nem egeszen richtig, gondolom a hatalmas nepszeruseg, nemzetkozi tekintely utan nehezen viselte az osszeomlast amit szakerto tanacsadoi es o maga idezett a fejere. Sem neki, sem Tarlosnak fikarcnyi humorerzeke nincs es nem is volt. Tarlosnal az a baj, hogy nem csak az ellenzek, hanem a fidesz is bancsa ot, nincs igazan szilard hatved mogotte, hiszen a legtamadottabb politikus, Orban valasztotta ki, aki sajat maga is allandoan a falnal allva vedekezik. Penz nincs egy szal sem, Deszmky meg szorhatta egy ideig. Tarlos soha nem volt tul szimpatikus nekem, neha idegesit, neha sajnalom, foleg mikor az m1-en az ujsagirok kereszttuzebe kerul..itt kellene a humorerzek. Elkepzelheto, hogy szakmailag o a legalkalmasabb, de meg ha ez nagyon fontos is, muszaj lenne kicsit ..ize..ertelisegibbnek mutatkozni es nem felni, elso szavakra visszavonulni a liberalisok elol.

@Bell & Sebastian:

A kommunistak sem voltak baratai soha nekik, sot. Ez csak most lett divat, Kohn bacsi mar el is koltozott.De azert a termeszet nem hagyja magat sokaig megeroszakolni, vissza fog csapni valoszinuleg, ahogy mar az AIDS-szel meg is kezdte..Bar ketsegtelen, hogy nem csak a "masok" kapjak meg, de azert oket figyelmeztette legjobban, hogy eddig es ne tovabb..

S=klogW 2012.12.09. 15:10:56

@gloire: ez magának ment volna @S=klogW:

BZ1975 2012.12.09. 15:19:29

@Arma Gedeon2: ja, csak konkrét nevek érdekelnek. ilyen, mint pl. Grün, Schwartz stb. : )

S=klogW 2012.12.09. 15:20:17

egyébként teljesen helyénvaló a (fülke)forradalom és szabadságharc retorika, jobban tenné a sok okos ha nem fanyalogna
tessék elolvasni czakógé e tárgyban írt esszéjét

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 15:21:19

@BZ1975: Persze, készülök, bár kicsit visszatartó, hogy Pezenhoffer 13 vaskos kötetben már megtette, mit lehet itt még írni? :-)
Azért ezt-azt kiegészítésképpen lehet. Pl. Pezenhoffer láthatóan nem tudott semmit a kabbaláról.

Ami a tartományok közti vámhatárt illeti: Kik visítoznak állandóan a Gaz Habsburgok beolvasztási szándéka ellen? A prot-kurok. Mi a beolvasztás egy tipikus megoldása? A vámunió. Amikor a Habsburgok elég sokáig fenntartották saját nyugati tartományaik és Magyar Királyságuk között a vámhatárt, ami a korábbi független államok idejéből maradt, ezzel éppen a Királyság különállásának egyik fontos vonatkozását tartották fenn. Ha mindjárt Ferdinánd eltörölte volna a vámhatárt, ugyanezek a körök arról vinnyognának, hogy egyből a beolvasztással kezdte!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 15:22:56

@BZ1975: Vannak konkrét nevek, majd utánanézhetek. Ha elfeledem, szólj még rám...

S=klogW 2012.12.09. 15:35:38

@S=klogW: még egy segítség: preemptive strike

BZ1975 2012.12.09. 15:37:42

@picur3ka:

„Ha mar nyelveszkedni szeret, de mellesleg, igen, errol szolt.

Csak nincs igaza, valaszolni nem tud es terel, mert nem elegge ember, hogy bevallja.

Ne aggodjek, nincs egyedul, kevesen ismerik be, ha nincs igazuk.”

Nem terelek és igazam van, inkább te értettél félre.

Amikor azt írtam, hogy „Ezt most magyarul”, az azt jelentette, hogy lehet, hogy magyarul írtál nekem, de már értelmehetetlenül reagálva egy korábba felvetésemre. Mert nemcsak politikai hatások érdekeltek a tsz-ek<>cigányok folyamatban, hanem társadalmi, technikai és gazdasági okok is. erre te meg úgy reagáltál, hogy én állítólagosan azt vetettem fel, hogy a cigányok vmi pozitívat csináltak itt társadalmilag. nos erre reagáltam én az „Ezt most magyarul” kitételemmel, mert érthetetlen és összefüggéstelen volt a témával kapcsolódóan. Szóval a CINIKUS „Ezt most magyarul” szöveg helyett írhattam volna azt is, hogy „Ez nekem kínaiul van”. Amire te valószínűleg azt írtad volna, hogy te seholsem írtál itt kandzsi betűkkel. : )
Szóval te vmit félreértettél kétszeresen is, mert a másik része az nem nyelvtannácizmusról szólt, hanem az IRÓNIÁRÓL, mert te nagyon sótlan tudsz lenni néha és az _ELVONATKOZTATÁS_ is nagyon nehezedre esik. : (

húh, de fárasztó neked ilyen hosszú körmondatokat írni...

„Csak nincs igaza, valaszolni nem tud es terel, mert nem elegge ember, hogy bevallja. Ne aggodjek, nincs egyedul, kevesen ismerik be, ha nincs igazuk. ... De, errol szolt, egyebkent. Csak nem tud valaszolni raja, aztan habog.”

no, hol emeltem én ki a cigányok pozitív jellegét? kérlek idézz vissza! : )
vmi bizonyíték és ellenérv is kell... az meg nem az, ha leírod, hogy „terel”, meg „nem ismeri be, hogy nincs igaza” stb. : )

BZ1975 2012.12.09. 16:04:42

picur3ka:
„Az, hogy valaki pl ferjhez menne Adolfhoz, mennyiben cafolja az allitast?

Mer' logikailag sehogy, szerintem. Ebben semmi tudomanyos cafolat nincs, csak con-artista propaganda.”

ha nem vetted volna észre, egy általános (értsd: nagy többség) emberi mentalitásról írtam (ld. halo-effect, holdfény-hatás), ami arról szól, hogy az emberek döntő többsége megvan róla _határozottan_ győzödve, hogy fénykép alapján, az arcvonásokról megmondja az amúgy élőben sohasem látott illetőről annak a személyiségét...

azt ha ezt párkeresés közben alkalmazza, előtte jó nagy arccal pofázva a híres emberismeretéről azt a kapcsolat végén meg pofánbassza a valóság, hogy az illető párjának mégsincsenek meg _beleképzelt_ tulajdonságai, akkor meg biztos más lesz a hibás. : )

szóval szerénységről szólt az egész, hogy csinján az ilyen emberismerettel.

(és nem érdekel, hogy most kitalálod, hogy én most „terelek, hazudozok meg belemagyarázok”...)

Google 2012.12.09. 16:04:54

Áhávégé helyében lennék, lefuttatnám íróinknak egy-egy művét is a plagi-programomon. Különös tekintettel Esterházyra, Nobel-díjasunkra, Görgeyre stb. Csak hogy lássuk, ilyen ország van.

BZ1975 2012.12.09. 16:06:39

picur3ka: „...amit, Arma mond, annak meg semmi jelentosege ebbol a szempontbol, sot lukeseg, a varosi gaz...

A varosi, etc, a ciganyok tortenelmileg es a mai napig (kb67%) falusi lakossag. Annyi kozuk van a varosi gazhoz es miegyebekhez, mint tehennek az abecehez.”

ezt viszont már ne velem beszéld meg, én Arma válaszával és javarészt a tiedével is elégedett voltam. : )

BZ1975 2012.12.09. 16:09:01

@ArmaGedeon: jó, de Pezenhoffer nagyon hosszú és ismeretlen a köz számára, ezért kell vmi velősebb összefoglaló a köz számára, 160 karakter twitter meg kevés. : )

BZ1975 2012.12.09. 16:09:57

@ArmaGedeon: a második fele is érdekes meglátás.

BZ1975 2012.12.09. 16:12:12

@ArmaGedeon: mert a flamingók nem a jurátusok voltak, az un. „forradalmi ijfúság”? azt nem tudom, hogya reformkorban volt-e zsidó diákság és ifjú hivatalnokréteg.

Tündér_Lala 2012.12.09. 16:22:53

Maguk hagyják magukat befolyásolni a libsi üvöltő kórustól (azért az egyre inkább megfigyelhető fanyalgás).
Ugye kétféle stratégia létezik. Ovié, aki egyszerűen nem vesz tudomást a mocsok áradatról. Veszélyes és nagy elszántság kell hozzá, viszont az amúgy is nagy nyomást nem fokozza azzal, hogy mindenáron meg akarja győzni a meggyőzhetetlen rosszhiszemű ellenfelet.
Azután van Tarlós és Antall is ezt próbálta követni, hogy minden nemtelen támadásra reagál, bizonygatja az igazát (emlékezzünk amikor Antall mondogatta "igenis, hogy" ). Miután meggyőzni őket lehetetlen, mert nem nemes, jót akaró ellenféllel szemben lehet vagy kellene érvelni, természetesen folyton vereségnek látszik a kommunikáció.

Valaki írta, és tökéletesen igaz. Nem kell elfogydni a simlis hamiskártyás játékfeltételeiket. Néha persze szembe kell szállni az üvöltő kórussal, de fölösleges arra számítani, hogy ezek meggyőzhetők, maximum helyre tehetők.

BZ1975 2012.12.09. 16:28:21

@Tündér_Lala: no és mivel „tehetők helyre”? mert az innentől kezdve már fasizmus. : )

BZ1975 2012.12.09. 16:29:23

@BZ1975: még szóban is. : )

Tündér_Lala 2012.12.09. 16:33:04

@BZ1975: A levegővétel is fasizmus.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:35:09

@BZ1975: A "forradalmi ifjúság" egy elég tág kategória, egyrészt benne van az egyetemi ifjúság forradalmi része, Vasvári vezetésével, másrészt a Pilvax irodalmár köre, utóbbiba újságírók is tartoznak. A kor pesti közönsége nagyobb arányban olvas még német lapokat, mint magyart, márpedig a német sajtóban már ekkor nagy arányban zsidók az újságírók. Gondolom, ezek is jártak többnyire egyetemre, továbbá zsidó orvosok már régóta vannak, tehát minimum az orvoskaron az egyetemiek között is lehettek zsidók. A hivatalnokok között zsidó vallásúak, ha jól rémlik, ekkor még nem lehetnek, kivéve az orvosi végzettségűt, mint megyei tisztifőorvos, stb.
Ha azonban nem felekezetileg, hanem származásilag nézzük, itteni találgatásunk Kossuthról jelzi, hogy akárki is lehetett egy zsidó származású egyén a forradalmi táborban. A honvédségnek voltak hivatalos tábori rabbijai. A honvédtisztikar zsidó tagjainak számáról később számháború is dúlt a zsidó propagandisták és "antiszemita" visszaemlékező tisztek között.
A konkrétumoknak utána kell nézni.
Egy jellegzetes személyiség a korból:

hu.wikipedia.org/wiki/Zerffi_Guszt%C3%A1v

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:36:43

@Tündér_Lala:
nem. a fasizmus olyan mint a levegővétel :)

BZ1975 2012.12.09. 16:42:37

@ArmaGedeon: igen, az látszik, hogy a korabeliek tisztában vannak a sajtó és az irodalom propaganda szerepével (ld. még karikatúrás szórólapok). Kossuth és Petőfi már nagyon is tudatosan menedzselik, „népszerűsítik” magukat, akár bulvár szinten, mint a mostani kortárs celebköcsögök. : )

BZ1975 2012.12.09. 16:45:48

@ArmaGedeon: ez a Zerffi tipikus romkocsmás, léhűtő, elvtelen szélkakas, aki még az anyját is eladná. mindent csinál, de semmihez sem ért, ennek ellenére egész jó egzisztenciát jár be.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:46:06

@BZ1975: Még egy jellegzetes márciusi ifjú zs Helfy Ignác:

naczivadasz.com/?q=holokauszttagado/kossuth_lajos_1802_1894

(Kossuth) "(Később, az emigrációban - valószínűleg „házi zsidaja" és emlékiratainak kiadója, Helfy Ignác hatására -sajátos memóriazavar vesz rajta erőt, midőn kijelenti: „Én ember és ember között faj-, nyelv, vallásfelekezet
miatt soha nem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót mint a XlX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom.")"

tewton 2012.12.09. 16:46:25

@Bell & Sebastian:
jáj de szíp.
kedvencem a 3. trackból a "lennék rigó férfi, ha kegyed egy rigó nő" mondat, többször is felmerült (már csak a tájidegenül lüktető dallam, meg a szemrím miatt is), hogy ez amolyan mélybelvárosi termés lehet, a kőrút valamelyik mellékfolyójánál gyűjthették.

tewton 2012.12.09. 16:48:43

@Google:
oly országban éltem én e földön,
hol mindenki plagizált,
szépíró, államelnök, kisz-titkár ...

tewton 2012.12.09. 16:52:42

@ArmaGedeon:
mi van, ha ezt az emlékiratainak kiadója ... javította bele?
nem mintha mentegetni akarnám ezt a ... figurát.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:52:56

@BZ1975: "A másik szerkesztő nem a cinikus számítók, hanem inkább a hisztériás helyezkedők közé tartozott. Zerffi, egy Hirsch Áron nevű pesti kereskedő fia, homályosan ismert ifjúkori évek után 1844-ben a pozsonyi német sajtóban tűnt fel szellemeskedő karcolataival. Alább, a más nyelvű sajtónál még visszatérünk arra, hogy a hazai – főleg a pozsonyi, részben a pesti – német sajtó körül mint nőtt fel és jutott figyelmet érdemlő szerephez egy eredetileg német anyanyelvű, de mindinkább magyarul is író, zsidó származású újságírói gárda, amely, társadalmilag védtelenül és érzékenyen, saját egyházi ortodoxiájával is szembefordult és felzárkózott a magyar liberális reformmozgalom mögé, hiszen attól az újat, jobbat, a magyar zsidóság emancipációját is remélte. Különösen a liberális vezetésű Pressburger Zeitung körül alakult ki egy fontos ilyen csoport, amelynek tagjait, már ismerős magyar nevekkel, utóbb, 1848/49-ben, majd az emigrációban, magyar oldalon látjuk viszont. Zerffi is e pozsonyi körből indult, de eltérően társaitól, akik az új magyar irodalmat németül igyekeztek népszerűsíteni, 1846-tól kezdve Pesten a Honderű hasábjain éles támadást intézett Petőfi ellen, Severus álnéven gúnyképsorozatot írt az egész haladó magyar irodalomról, de dolgozott a konzervatív Budapesti Híradónak és tagja lett a Gyűldének is. S tette mindezt azután, hogy Petőfi elhárította magától tolakodását és azt az igyekezetét, hogy az ő dicsőítésével próbáljon feltűnést kelteni. Okvetetlenkedése persze nem maradt válasz nélkül. Vas Gereben 1847 tavaszán Harapófogó Dániel álnéven tette a „Pimaszkália írót” nevetségessé, Irodalmi deres c. röpiratában. Jókai, aki szintén megleckéztette őt, elmondja, hogy Zerffi „alacsony személyeskedésekkel fordult az új irány ellen”, de hát az ifjú irodalom nem ijedt meg a támadástól, hanem igen röviden bánt el e „piszkolódóval”. „Degré kurucz gyerek volt, elégtételt kért tőle, s midőn azt megtagadta, adott neki egy fricskát, amitől aztán a konzervatív irodalom hőse úgy eltűnt, hogy addig elő sem jött, amíg mint vörös republikánus nem mutathatta be magát.” Közben Zerffi a Honderű német változata: a Morgenröthe egyik fő munkatársa lett, aki gyakorlatilag a szerkesztői teendőket is ellátta, majd 1848. január végén nyilvánosan szakított Petrichevich Horváthtal, és ezután a pesti Spiegelnek {II-1-116.} dolgozott. A márciusi forradalomkor azonnal korábbi ellenfeleinek oldalára állt. Sietett Petőfi Nemzeti Dalát németre fordítani, lelkes röpiratot tett közzé a pesti eseményekről. A Spiegel március 18-i számában a sajtószabadságról írt cikket, amelyben most már helytelenítette a személyeskedő támadásokat – feltehetően önvédelemből is. Új tervek előjeleként Nádaskay – éppen ő! – a Honderű április 2-i számában nagy hangon megvédte Zerffit, hogy nem is volt pecsovics, sőt azt is kitalálta róla, hogy azért nem lehetett szerkesztő, mivel haladó nézetei miatt Metternichék „fekete könyvében” szerepelt. Ezután lett a radikális-ellenzéki Reform szerkesztője – Nádaskayval – április 6–augusztus 6. között, utána a szintén radikális pesti Patriot munkatársa, majd október elején a Der Ungart vette kézbe és folytatta ugyancsak radikális szellemben.

Fordulatának opportunizmusa nyilvánvaló. De az lehetett talán ezúttal – kivételesen – őszintesége is, hiszen társadalmi érvényesülést, zsidó emancipációt elsősorban az új, progresszív politikai törekvésektől remélhetett. S lehet, hogy ez a gátlástalan igyekezet mögött könyörgő őszinteség volt az, ami miatt Petőfiék, személyes motívumokat félretéve, az ügy érdekében nagyvonalúan megbocsátottak neki. Enélkül, velük szemben, Zerffi soha nem juthatott volna szóhoz sem a publicisztikában, sem a politikai szervezésben, így az Egyenlőségi Társulatban, Madarász László buzgó munkatársaként. Mert igaz ugyan, hogy Madarászék csak az új szerepben ismerték meg őt, hiszen a főváros ifjú irodalmi csatározásairól nem sok fogalmuk volt – Madarász József saját bevallása szerint csak 1849-ben, Debrecenben tudta meg, hogy ki is az a Jókai – a márciusi ifjak jogos tiltakozásával, leleplezéseivel szemben azonban nyilván tartózkodtak volna attól, hogy Zerffivel együttműködjenek. Így azonban jól tudták mozgékony, bár elég felületes, sekélyes képességeit hasznosítani. Zerffi az újév küszöbén Debrecenbe ment, majd az utolsó hónapokban ismét szerkesztéssel, lapalapítással próbálkozott. Menekülése után, az emigrációban, partra vetve, olcsó gátlástalansága megint kiütközött: mint Kossuth állítólagos „magántitkára”, az érdeklődést kihasználandó, Kossuth összegyűjtött munkái címen adott ki Lipcsében három kötetet – persze a felháborodottan tiltakozó Kossuth előzetes tudomása és hozzájárulása nélkül."

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 16:53:45

@tewton: Nem, ezt Kossuth vállalta. Támadta az antiszemita pártot.

BZ1975 2012.12.09. 17:00:24

@ArmaGedeon: most akkor Kossuth 48 előtti „antiszemita” szövegei zsidó érdeket szolgáltak volna?

S=klogW 2012.12.09. 17:02:26

@tewton: bőcsészkedésben nehéz nem plagizálni - akár szándék nélkül is: magam számtalanszor jártam úgy, hogy rájöttem valami nagy és mély zseniális igazságra teljesen önálóan, aztán nemsokkal később kiderlt, hogy valami kis filozóf már kiötlötte előttem

BZ1975 2012.12.09. 17:10:01

@ArmaGedeon: kösz!

a kör ismét bezárult... : )

„... mivel haladó nézetei miatt Metternichék „fekete könyvében” szerepelt.”

jó fej volt ez a Metternich. : )

„...így az _Egyenlőségi Társulatban_, Madarász László buzgó munkatársaként. ... Így azonban jól tudták mozgékony, bár elég felületes, sekélyes képességeit hasznosítani.”

„François Noël Babeuf (1760-1797) volt valószínűleg az első, aki megfogalmazta a szocializmus, mint társadalmi forma szükségességét. A francia forradalom idején titkos szervezetet hozott létre az _Egyenlők Társasága_ (Societe des egaux) néven.

BZ1975 2012.12.09. 17:18:07

@ArmaGedeon: sokan újongtak nemrég a jobboldalról, mikor bizonyították, hogy a magyarországi zsidóság lelkesen közreműködött emberben és anyagiakban 1848-49-ben. gondolom nem hazafias lelkületből, hanem anyagi és politikai érdekből tették ezt.

Marschalkó azt írta, hogy 1867 után azért nem jöhetett létre magyar polgári tőkén a kapitalizmus, mert az elvérzett 48-49-ben, míg a galíciaiak 67 után jobb feltételekkel kaptak nyugatról.

nem tudom ezekből mennyi igaz.

S=klogW 2012.12.09. 17:18:36

@BZ1975: múltkor figyelte a de Sade-ról ideidézett wikicikket? ő is szocialista volt, talán az első

Bell & Sebastian 2012.12.09. 18:29:07

@tewton: Aranymálinkó -ügyben tessék revideálni a képzelgéseit!
mek.oszk.hu/02100/02115/html/3-1304.html

Ugye-ugye, már megint felvetett egy bonyolult, etimológiai problémát úgy, hogy közben nem gondolta végig, mire is ragad a sárgarigó farka Szerbiában.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 18:37:54

@tevevanegypupu: Hát ja, nem kellett volna bevonni az őserdei majmokat a csintalankodásba, de akkor most pangana a Szent Kotonpiac.

Tehetetlen Dodó 2012.12.09. 18:42:41

@tevevanegypupu: Boldogan, kedves Tevém. Milyen ügyben nyilatkozzam?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.09. 18:52:07

@BZ1975: Nyilván nem. Kossuth akkor még nem fogta fel, hogy a nagy karrier feltétele a zsidó érdek szolgálata.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.09. 18:53:41

@S=klogW: Erre jó példa felfedezésem, hogy Arany Velszi bárdokját Petőfi és Garai Kontja nyomán írta.
Nagyon büszke voltam rá, vagyok is, de előttem évekkel feltárta ezt egy irodalomtörténész, itt linkeltem.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 19:00:11

Dear Aristo!

Ma nálunk ebédre citromos őzragu volt őzperkelttel, utána Nagy-Magyarország -alakú (ki)rántott hús sült birsalmával és édes-savanyú szósszal, amit a szomszédban oroszok gyártanak kínai receptre, csak elfelejtettem kitenni, majd karácsonyi sütemények széle volt a desszert. Veres bikabor, bikaerős lídlisör és szikvíz is volt, az igénytelenebb ifjak kólát ittak, amit amúgy szaniteráruk jókarban tartására használunk - antibakteriális mellékhatása miatt.

És én vagyok az is, aki citromot nyalogat a fúvósszekciónak az első sorból.

Egyébként gyógyuljon ki mihamarabb, mert visszavárjuk.

S=klogW 2012.12.09. 19:02:49

@tevevanegypupu: "ahogy mar az AIDS-szel meg is kezdte"

le van maradva pupucska drága, nemrég kapott egy balcsapottat a HIVecske, és készül a jobbhorog

Tehetetlen Dodó 2012.12.09. 19:04:27

@Bell & Sebastian: Na, a lídlisör is elég igénytelen dolog - talán a trabanthonit leszámítva: egyedül arra van felvésve, hogy a dajcsesz rejnhejtszgebot szerint brajolták össze.

S=klogW 2012.12.09. 19:04:29

@Bell & Sebastian: "szaniteráruk jókarban tartására használunk - antibakteriális mellékhatása miatt"

nem antivízkövet akart inkább mondani?

S=klogW 2012.12.09. 19:08:27

csatlakozom a kórushoz, bár mivel nekem nincs rapsicismerősöm één csak bablevest faltam, aztán házi falafelt hummusszal és egy fél tepsi narancszselés sütit

tevevanegypupu 2012.12.09. 19:15:23

@Tehetetlen Dodó:

Hat az mindegy, a lenyeg, hogy ne tunjon el.:) Esetleg kicsit szidhatnank valakit, de igy adventkor tulajdonkeppen nem illik.

tevevanegypupu 2012.12.09. 19:19:38

@Bell & Sebastian:

Nem tudom kivel alltak ossze, de ezt nagyon megszivta a vilag az biztos..

@S=klogW:

Annal jobb. De azert 89 ota aratott rendesen, sot Afrikaban meg most is. Es nagyon sok mindenkirol kiderult akkoriban, hogy meleg..nagyon gyorsan elmentek, akkor meg elegge tehetetlenek voltak, belehaltak szerencsetlenek.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.09. 19:28:52

@S=klogW: bablevest humusszal? maga nagyobb állat mint gondoltuk

BZ1975 2012.12.09. 19:30:31

@Arma Gedeon2: most már egy hosszabb könyvet kell írnod (akár netre), csak valszeg a jobboldalról több ellentámadast kapsz, mint balról – mert hozzányúltál a kanonizált nemzeti szentekhez. : )

S=klogW 2012.12.09. 19:35:08

@jose maria padilla: na jó a himnusz már csak poén volt a falafel mellé. de a füstölt húsos bableves mellé már nem akartam másik húsos ételt, úgyhogy falafel készült de nem humusszal

napolajos (törölt) 2012.12.09. 19:47:07

Szerintem aki megeszi a földet a humuszos talajt annak valami baj lehet az elméjével vagy nagyon éhes.Persze hallottam én a geofágiáról a kprofágiáról, a kromofágiát már nem lehet túlélni.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 19:48:15

@Tehetetlen Dodó: Strong, az volt ráírva. És valóban.

@S=klogW: Az egy mellék-mellékhatás, ami csak a fő mellékhatás után következik. Ismeretlen gasztronómiai terepen, ha elfogy a hazai snapsz, kóla is jó. Most képzelje csak el, ha elbánik egy dagadt, páncélozott vízkővel, az a puhatestű, pici baci meg se kottyan neki.

Így stratégiai együttműködést kötöttünk, a kóla and énisz.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 19:50:16

@napolajos: Osztrák parasztokra gondolok, azoknak van lóvéja ilyen hülyeségre.

Google 2012.12.09. 20:04:21

@tewton:

Ezt talán még ki is bírnák, de nem szomorú, hogy kis körünket mintha szét szeretnék szedni; egyeseket megcsipszelnek, másokat üldöznek a gondosságukkal, nehogy rossz fát tegyenek a tűzre. Lehet, hogy rosszul esett valakiknek ez a dolce fare niente, ez az érdek nélküli világfürkészés?

Bell & Sebastian 2012.12.09. 20:04:45

Megeszem az Adidos -sapkámat, ha ez nem munkásmozgalmi klezmer! Beszarás, ezek már mindenhol ott vannak!
www.youtube.com/watch?v=svGtpDFeDoE

S=klogW 2012.12.09. 20:05:21

@Bell & Sebastian: azért azt ne gondolja, hogy fogmosás helyett is jó ... :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.09. 20:12:14

@BZ1975: Akiknek ilyen szentjei vannak, azok nem jobboldaliak.

napolajos (törölt) 2012.12.09. 20:15:31

@Bell & Sebastian: elképzelhető, a sok pénz elvette az eszüket és humuszt esznek.Ők is gasztró buziságokat találnak már ki, molekuláris konyhát, meg jönni fog az irtózatos drága homeopátiás konyha levegős tálalással, hogy helyet adjon a láthatatlan lényegnek a pneumának mely elveszi az éhségérzetünket.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 20:16:06

Diablo Swing Orchestra - Justice For Saint Mary

Seizures may guide me, insanity found me
I smile as your vanity sings us to sleep
Burning from both sides, secrets we can't hide
That halo you're wearing, it's not yours to keep

Stolen, and maybe broken,
Since all that you left
Is a life that can never be whole again
Fallen, I heard the warning,
'Cause all that I had was a life
That can never be whole again

Will you wait in my honour?
Save what's left of it
In vain, when it's there
For all to see
Will I wait in your honour?
Save what's left of it
In vain, when it's there
For all to see

Hear,
The sound of violence
It's a beat that
Makes us dance
You sway
And I follow your lead
Drained, like a landmine
Armed and primed
Your words,
They sound like mine
We all shall repent
What we've done
In time

Confession in real time
Lies could have been mine
Naked are words that

Are dressed up in truth
Light up with voices
Screaming your choices
All that was lost just
To keep you from harm

Spoken, like you told them, for all that I
Left was a battle that I'll never fight again
Show them we're above them,
For all that I have is heart unsure
If even time can mend

www.youtube.com/watch?v=djFizDkSsEw

Bell & Sebastian 2012.12.09. 20:35:07

@napolajos: Jaa, hogy eszik is, azt hittem, csak veszik. Fene azt a kákabelüket.

S=klogW 2012.12.09. 20:41:11

@napolajos: végül jöhet a lucifágia

abandi 2012.12.09. 21:03:16

@napolajos:
Agyagevésről már hallottam...
Az agyag egy érdekes anyag.

abandi 2012.12.09. 21:06:13

@Tehetetlen Dodó:
Fűt-e már, vagy kitart még-e a hitvesi tűz?!

Sebastian Knight 2012.12.09. 21:08:29

"Manapság már olyan mozgástere van a fiatal vagy középkorú orvosoknak, amelynek okán nem fognak évtizedekig számukra frusztráló körülmények között dolgozni – állítja az MNO-nak Papp Magor. A Magyar Rezidensszövetség elnöke beszélt a tőlünk nyugatra ismeretlen „perverz motivációs körökről”, a képzés hiányosságairól, illetve a rezidenseket érő szélsőséges helyzetekről is. Szerinte ha folytatódik a bérrendezés, annak mindenképpen kedvező hatása lesz. Beszélgetésünkben érintettük a rendszerben lévők egymás közötti viszonyait, illetve a hálapénzzel kapcsolatos felelősségi köröket is. Körülbelül ötezer orvos dolgozik külföldön, rájuk nagy szükség lenne itthon. A fiatal doktor egyébként nem tervezi, hogy olajra lép."

mno.hu/belfold/perverz-motivacios-eszkozok-az-egeszsegugyben-1118969

Bell & Sebastian 2012.12.09. 21:10:47

@S=klogW: Meséljen, mit nyelt Lucy? Vágja jól hátba szívlapáttal a besnyét!

abandi 2012.12.09. 21:14:33

@Sebastian Knight:
El fognak pusztulni a partizánok, gettólakók, sztahanovisták, tanácsi kiérdemesültek is egyszer és mindenkorra...
Maradnak a mindenkori bélák, viktorok, slomók, máriók...

Bell & Sebastian 2012.12.09. 21:20:35

@Sebastian Knight: Csodálom, hogy a többi, hagyományosan -származású szakma még nem lázadt fel. Szar ügy, ha elapad az állami csöcs, nem tejel a magán.

Sírás-rívás, fogak csikorgatása, oszt júniusban fenn a síléctartó. Mit feudális viszonyok? Törzsi hierarchia, az. Csoda-e, hogy annyi Jobbik -szavazó került ki a lázadó, fehér köpenyesek közül?

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:23:32

@S=klogW:

Ma az adventi vasarban a nepek a lacikonyhak es dodollesutok (olyan budos hagymaszag meg olajszag volt a belvarosban hogy borzalom) kore csoportosulva hurkakat-kalbaszt-sulthust, tocsnit, dodollet, kurtoskalacsot, zsirban sult krumplit faltak nyalab es meter szamra, nem torodve a hideggel. Utana johetett a hazi marcipan vagy negyvenfele fajtaja, a rumoscsokolade tejszinhabbal, a forraltbor rumos mazsolaval,haeiparlatos palinkak, a husz fele kave, a kulonbozo sajtok.Ennyi evo-ivo embert (minden nap) ritkan latni tenyleg egyutt, nagy egyetertesben. A parlamentben is zabalni kene az ulesszakokban, jobban megertenek egymast.

abandi 2012.12.09. 21:25:52

@Bell & Sebastian:
Mára már a "hagyományos származásúak" legföljebb alkalmazottak...

S=klogW 2012.12.09. 21:26:35

@abandi: haha, megelőzött :)

abandi 2012.12.09. 21:33:11

@tevevanegypupu:
Ma alkudoztam egy kínainak nevezett mongol idiótával...ebben a kibaszott kárpát-medencei lavórban a világ szemetét gyűjti össze az ilyen-olyan széljárás...

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:36:55

@abandi:

Jaj, azok a fortelmes kinai etkezdek vagy minek nevezzem.;es annyi de annyi van mar beloluk. Meg a kinai uzletek mindenhol a rettenetes mennyisegu bovlival. Viszont az is teny, hogy nagyon sokan csak ott tudnak mackonadragot meg pufizsekit es kotott salat venni maguknak, ez a szornyu, hogy oda jutottunk, szukseg van rajuk, az alacsonyabb araikra.

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:36:55

@abandi:

Jaj, azok a fortelmes kinai etkezdek vagy minek nevezzem.;es annyi de annyi van mar beloluk. Meg a kinai uzletek mindenhol a rettenetes mennyisegu bovlival. Viszont az is teny, hogy nagyon sokan csak ott tudnak mackonadragot meg pufizsekit es kotott salat venni maguknak, ez a szornyu, hogy oda jutottunk, szukseg van rajuk, az alacsonyabb araikra.

abandi 2012.12.09. 21:40:00

@tevevanegypupu:
A judapesti lukszusz "kézműves" termékek nagy többsége is kínából van...

S=klogW 2012.12.09. 21:42:15

@abandi: az állatmenhely-ptobblémát megoldaná a kínai kutyakolbász és az olasz gattopörkölt

abandi 2012.12.09. 21:44:57

@S=klogW: A knai konyhákban nincs szemetes vödör, a taljánoknál meg nincs fehér ember...

tevevanegypupu 2012.12.09. 21:46:36

@abandi:

Minden kinai, az osszes fertelmes karacsonyi bovli is persze. Olyan ronda, vaskos, magyar keramianak alcazott csufsagokat lattunk tobbek kozott jo fenyes mazzal bevonva, hogy elcsuszott rajtuk a lampafeny. Matyo, elonyomott mintas teritot aranyhimzessel es najloncsipkevel beszegve. Nem is sorolom, sirva fakadok..De a nevesebb aruhazak ruhai is Kinaban keszulnek, vacak anyag, vacak minoseg, ronda szinek egyre magasabb aron.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 21:49:14

@tevevanegypupu: Próbáljon csak meg jägeralsót vagy western-kezeslábast venni. Li -nél van, ott minden van.

A nagy érzelmektől jókat lehet zabálni, tudhassa. Látja még maga előtt a hajnali feketevonaton körme közül bicskával kolbászt nyisszantó, olajmaffia-ellenes, parlamenti képviselő képét?

Melyik a jobb változat?

@abandi: Mert nem volt hármasuk tornából, biztos azért szívnak.

abandi 2012.12.09. 21:52:20

@tevevanegypupu:
A nemromák ki vannak rekesztve!

MézesRozi 2012.12.09. 21:53:54

@jose maria padilla: @napolajos: @S=klogW:

viselős lesz maga @S=klogW. a terhes nőknél fordul elő, hogy földet esznek. asszonynak mondta már?

abandi 2012.12.09. 21:55:49

@Bell & Sebastian:
Egyszerúen gyalázatosan tehetségtelenek:
-nem értik az újbeszélt
-nem adnak el szart jószívvel
-nem basszák szét ezt az egész kócerájt...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.09. 21:55:49

Az alábbi nem Kossuth személyét minősíti, hanem a kor egyik beteges jelenségét, vagy akár kettőt is, amik összefüggtek. Gondolom, a köznemesség fiait a közéleti pálya esélyével kecsegtető jogi pálya miatt egy eszméletlen fokú jogász-túlképzés és eszméletlen ügyvédkínálat alakult ki a Reformkorra.
Talán a sok ügyvéd eltartása kedvéért is irdatlan mennyiségű per volt, közte rigófüttyperek is bőven. Nagyrészt az ügyvédek családtagjai szállították az ügyeket...

1978-ban jelent meg egy forgalomba nem került könyv Kossuth ügyvédi tevékenységéről. A cikk kivonatolja:

www.zemplenimuzsa.hu/02_3/kossuth.htm

Az egyik megdöbbentő adat, hogy milyen ütemben dolgoztak akkor a bíróságok:

"Kossuth ügyvédi irodája pontos nyilvántartást vezetett az ügyekről, így elég pontos képünk van ügyvédi pályafutásának fénykoráról, az 1830-1832 közötti évekről. 1830 március – áprilisban pl. 115 pere volt a különböző megyei székek előtt."!!!

De a legjobb egy konkrét pere. Az egyik Szapáry grófnőt képviselte, az idősebbet a kettő közül, akikkel állítólag viszonya volt és akik szerelmének köszönhetően, mint a tőketerebesi Andrássy-uradalom ügyésze, megkapta a kasszakulcsot és bele is nyúlkált a kártyaadósságai miatt. ( A fiatalabb grófnő volt Andrássyné, nyitott házasságban a mindig külföldön csavargó gróffal, aki csak a pénzhiány miatt lett dühös.)

A Nagy Per tárgya az volt, hogy a grófnő újhelyi háza előtt az utcán volt egy közkút és a környékbeli házak cselédjei ott mosták a ruhát, a zaj pedig zavarta a kényes grófnőt. Ezért a kutat elkeríttette, egy cselédtől pedig elkoboztatta két ruhasulykoló fáját. Egy táblabíró lerontatta az önkényesen épült falat, ezért két per is lett, az egyiket a grófnő indította a falrombolás miatt, a másikat a cseléd gazdája a két elkobzott sulykolófa visszaszerzése tárgyában. A grófnő a megye előtt mind a két pert elveszítette. Ekkor lépett akcióba Kossuth, a grófnő ügyvédje:
"a grófnő mindkét pert elvesztette. Nem maradt más hátra, mint az uralkodóhoz fordulni jogorvoslatért. Ezt fogalmazta meg Kossuth Lajos latin nyelven."

Egy grófnő az uralkodóhoz fordul jogorvolatért, hogy ne kelljen visszaadnia egy cseléd két sulykolófáját!!!

Méltó iskola lehett ez az ifjú ügyvéd számára a Nemzet vezetésére való felkészüléshez...

abandi 2012.12.09. 21:59:02

@ArmaGedeon:
Eh, ezt már a szájzáras kendepéter rég lefordtotta újmagorira...

tevevanegypupu 2012.12.09. 22:04:55

@Bell & Sebastian:

Ma vett az egyik baratunk elolgombos flanellpizsit a kinai piarcon fele annyiert mint az aruhazban van, es ott szerzi be a flanelingeket is. Ezt a reszet a dolognak helyeslem. Csak a hitelrontast nem. De tiltakozom, hogy mindent de mindent atadjunk nekik, annak nem lesz jo vege meg akkor sem, ha Li-nel van minden.:)

Nem emlekszem sajnos a kepviselore, akkor nem voltam itthon..ez az egesz olajmaffia-olajszokites tokeletesen atlathatatlan es erthetetlen nekem.

abandi 2012.12.09. 22:14:03

@S=klogW:
Otthon, flekken, házi kenyérrel, vagy krumplipürével, vecsési almapaprikával.
Ennyi a "gyors kaja".

picur3ka 2012.12.09. 22:37:36

@jose maria padilla:

Ha nem Boris lett volna rajta, meglepodtem volna.

ez lehet az a 19 'maltai lovagrandes', akik ugy bulizgatnak, hogy szo szerint szetverik a hazat.

picur3ka 2012.12.09. 22:46:19

@Schwerer Gustav:

Remelem, sikerul nekik, mert abbol olyan valasztasi buktajuk lesz, hogy csak na.

napolajos (törölt) 2012.12.09. 22:47:07

@MézesRozi: @Bell & Sebastian: @S=klogW: @abandi: Persze hogy előfordul, úgy az agyagban, mint a földben sok a nyomelem és ez a lényeg, mert a terhes nők ugyebár azért lettek terhesek mert sokat nyomtak és terhességük alatt is sokan nyomnának folyamatosan ezért mindenféle kutyafülét be is vesznek a szájukba , földet, homokot,agyagot így pótolva nyom-elem hiányukat.

picur3ka 2012.12.09. 22:50:33

@S=klogW:

Persze, hogy hatnak egymasra, mindegyik utalja a tobbit, kb ennyire tartoznak ossze.

Kulonben, a zsido meg a roma kultura minden nep kulturajaval hasonloan osszetartozik: fejnek meg hulyitenek mindenkit, es sirnak, bazsevalnak korbe a vilagon.

abandi 2012.12.09. 22:53:23

@napolajos: Ez nem korrekt todományos magyarázat, inkább valami szokásos blabla:
milyen nők vesznek mindenfélét a szájukba?! Meg satöbbi...
Ugyan már, maga nem elég fösodratú dekadens, oszt' annyi !

picur3ka 2012.12.09. 23:00:05

@jose maria padilla:

Bator ember maga! Ilyen nyiltan hadat uzenni az usakoknak meg csillagosoknak, nem mondom.

abandi 2012.12.09. 23:03:50

Na, itt van a hüjepicsa...

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:16:12

@tevevanegypupu: Örvendetes fejlemény, hogy fordult a trend, már nem minden kínai, felébredt a gazdaságpolitika, felhorgadt a nemzeti öntudat. Hogy ez mennyire a kormányzat érdeme, azt nem tudom, mivel alapvetően a kedves vásárló dönti el azt, hogy kinek adja oda a pénzét.

Az olajozásról elég annyit tudni, hogy ott ért először össze a politika és a szervezett bűnözés, de azóta sem engedték el egymás kezét. A nagymenők kösz szépen, jól vannak, dolgozik a pénzük.

abandi 2012.12.09. 23:16:52

@ArmaGedeon:
Egyébként is: Görgey volt a legnagyobb ellőtt félféjű szabadkőmíves, Kossuthnak meg nem volt igaza,hogy nem foglalta el Bécset még 1848-ban...
Ezzel a monarchista dumával simán ortodox zsidó is lehetne...
De tudjuk: rend az lesz...

S=klogW 2012.12.09. 23:20:16

@abandi: egy gyerekemigráns nyilvánvalóan kultúrhátrányos helyzetben van. magának meg miért kell bunkónak lenni?

abandi 2012.12.09. 23:22:06

@Bell & Sebastian:
Ezek a nemtudjuk kik, laknak valahol...Miért nem szervezzük meg az "áljunk oda és ne tovább" mozgalmat?!
Vagy elállni a kocsibejárójukat egy mozgásképtelen Babettával összeakadt Romet mopeddal...?

abandi 2012.12.09. 23:23:29

@S=klogW:
Mert nevelhetetlennek tűnik...

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:23:42

@abandi: Gátlásosak, úgy értem, erkölcsileg. Öreg hiba, olyan bájosan keresztényi, sokszor azt gondolom (minő blaszfémia), hogy ezzel is úgy vagyunk, mint a szoci/kapit-alizmussal, egyiket nekünk, másikat maguknak.

abandi 2012.12.09. 23:27:27

@Bell & Sebastian:
Lehet, de:
Szerintem meg forrásnak indult a budiban a szar...

picur3ka 2012.12.09. 23:29:37

@Bell & Sebastian:

Ah, erkolcsos ember nem lodoz: a szupermarketeket meg a McDonaldsokat tamogatja.

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:30:30

@abandi: Az nem jó, telefonál és elviteti. Ha sem állami, sem egyházi ellenkezés nem várható, valóban csak a civil önszerveződés segíthet.

abandi 2012.12.09. 23:30:37

@S=klogW:
A "gyerekemigráns" az olyan mint a Kunta-kinte?

abandi 2012.12.09. 23:33:42

@Bell & Sebastian:
Csak az össznemzeti passzív ellenállás a kivitelezhető:
-nem eszünk, nem iszunk,nem basz...beszólunk!

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:33:45

@abandi: Egy kis élesztő csodákra képes.

@picur3ka: Háát, az egy másik erkölcs, nem az enyém.

abandi 2012.12.09. 23:40:54

doktor doktorovics zsidó-keresztyény második legfaszább nemzetvezetőnk válasza a jogos plágium vádra: Ki nem szarja le?!
Lámpavas, molotov koktél, helyben kizsigerelés járt volna ezért a kijelentésért kb 1000évvel ezelött...
Na mondjuk akkor nem is voltak még jezsuita doktorok itt...

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:42:53

Nna, a Modena City Ramblers -t be se mutattam, pedig akartam. Na, majd legközelebb.

abandi 2012.12.09. 23:44:52

@Bell & Sebastian:
Maga szerint a Putyinnak mennyi ideje van hátra?

S=klogW 2012.12.09. 23:50:59

a dr. címet minden nem orvostól elvenném

Bell & Sebastian 2012.12.09. 23:58:49

Csak nem bírom ki. Aki kellemesen igényes, táncolható zenére vágyik, az ebből vegyen. Csípős a szöveg is, mentes a könyökömön jön ki -effektektől.
Persze latinokra kell gondolni, némi tex-mex, medeival és kelta beütéssel.

Buliba ideális, képesek vagyunk meglepetést okozni vele, csak szesz kérdése lekövetni a ritmust lábbal-seggel. Hajrá!

Például itt egy csomó belőle:
www.youtube.com/watch?v=zcwSo0IYDQ4&playnext=1&list=PL0A085EE1A43DF32F&feature=results_main

abandi 2012.12.09. 23:59:16

Egyébként a zsidesz bevezeti/ kárpótolja a "numerus clausust" ha nem vennék észre...
Abüdöspicsába!

Bell & Sebastian 2012.12.10. 00:01:56

@abandi: Elég szarul van, fél-három év, de államtitok.

abandi 2012.12.10. 00:07:39

@abandi:
Javítás/kiegészítés/egyértelművé tétel:
A szégyenteljesen igazságos "numerus clausus" néhai felmenőit (mai fajtikák) teljes helyzetbehozása...
A kurva anyjukat a nemmagyar, de zsidó-cigány-nigger politikájuknak!

picur3ka 2012.12.10. 00:08:02

@tevevanegypupu:

Nyugodjek meg, London fopolgarmestere egy sokkal cikibb gyagya.

picur3ka 2012.12.10. 00:23:09

@BZ1975:

Allem, alejkum, Gazsi.

picur3ka 2012.12.10. 01:04:01

@Bell & Sebastian:

Szlovak, persze. Ezt is maszaros irta.

S=klogW 2012.12.10. 01:16:34

@picur3ka: már megint leugat mikor védem.

S=klogW 2012.12.10. 01:24:25

Derszu Uzala (film)

gloria.tv/?media=299677

figyelem: katolikus videóoldal ;)

S=klogW 2012.12.10. 01:55:28

nackó önkormi képviselő engelandban (a neve nem túl angolos ...)

"They are here legitimately but they must be given a very strong message that if they are to stay and be welcome they must abide by the laws of the land."

www.thepressnews.co.uk/NewsDetails.asp?id=3008

S=klogW 2012.12.10. 02:13:01

no még egy politikailag öntudatos félértelmiségi: djnaploja.blogter.hu/

S=klogW 2012.12.10. 02:23:36

@S=klogW: utána pedig klezmerbetét, ojvé :)

picur3ka 2012.12.10. 03:00:13

@BZ1975:

Egyaltalan nem vagyok sertodos. Csak nem erti. Kifejteni nem akarom, nem lehet. Fejtse meg Karacsony idejen!

picur3ka 2012.12.10. 03:02:09

@S=klogW:

Dehogy ved, csak alcazza! Ne bohockodjek!

Kuldtem vona egy ilyet a masiknak is, valahogy nem sikerult...

S=klogW 2012.12.10. 03:02:34

kedves L

elvileg bent van egy kommentem a rendszerben, de ha nem tévedek, a sok link miatt jóvá kellene hagynia (ha jónak látja)

picur3ka 2012.12.10. 03:06:10

@Bell & Sebastian:

Aah, ezek a vegetarianusok is! Azt se tudjak, mi fan terem a mezogazdasag, allattartas, meg erdeszet. Tiszta dilettansok. Ha tudnak, mennyi novenyevot kell azert megolni, hogy ok hatszor annyi szep salatat egyenek, mint egyebkent kellene nekik...

picur3ka 2012.12.10. 05:24:21

@Bell & Sebastian:

Kemeny.

atlantisotetseg 2012.12.10. 06:18:06

Lajos György Kvalka letartoztatva tájföldön, nem vet részt a gyilkolásban, csak nézte amint Moshe Dávid...

www.nationmultimedia.com/national/Expat-denies-role-in-grisly-killing-30195854.html

tevevanegypupu 2012.12.10. 06:47:18

Jaj de nem birtam soha Hegedus D. Gezat..Ruttkai is megorult, Latinovics utan ez a karrierista parttitkar..es akkor most ez az aranypant ami egybefogja..:)
Miert kell ilyen hulyesegeket mondania, fel nem foghatom. A Hanuka az zsido unnep, nincs semmifele kozos kultura vele, az zsido unnep es kesz, felesleges eroltetni a romakra is meg a nem zsidokra is.

tevevanegypupu 2012.12.10. 06:48:32

@picur3ka:

De legalabb van humora. Tarlos meg mint a megsavanyodott barackbefott.

tevevanegypupu 2012.12.10. 06:51:14

@Bell & Sebastian:

Csakhogy mar keso, a sarga veszedelem elarasztotta a vilagot cernabugyi meg szanapos tojas formajaba (is). Mint a szervezett bunozes meg a politika osszefonodasa, ez nem magyar szabadalom, az egesz vilagon igy van, mink csak felfejlodtunk a vilagszinvonalhoz.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 09:12:17

@abandi: Bandi elvtárs, Görgei elvtársnak nem ellőtték a fejét, hanem karddal kapott rá hátulról egy nagyot.
Kossuth elvtársat pedig maga Marx elvtárs tolta le a legkeményebben (ha már ortodox zsidókról esett szó), amiért nem foglalta el Bécset, pedig ő direkt ott várta.
Bandi elvtárs, te ugye reformátusnak tetszesz lenni? Attól zsidóbb dolog kevés van...
(az evangélikusok...)
Aki 48-as "hősökért" rajong, az jó hazafi nem lehet, legfeljebb megtévesztett hasznos idióta.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 09:19:18

@S=klogW: hiányos a cikk. A moszat öszzekötője is volt az ávós feladata után, mint Szűröstől is tudjuk.

S=klogW 2012.12.10. 09:55:47

@ArmaGedeon: van erre elérhető forrás? akkor bele kellene írni.

Leskelődő 2012.12.10. 10:05:22

Jó napot!

"A parlament várhatóan a késő délutáni óráktól kezdheti tárgyalni azt az országos népi kezdeményezést, amely a Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismerését szorgalmazza."
www.hir24.hu/belfold/2012/12/05/a-rozsakeresztes-egyhaz-elismerese-van-ma-napirenden/

Ez miez?

S=klogW 2012.12.10. 10:11:06

@Leskelődő: egész hétvégén lehetett hallani a rádiós hírekben. tvben nem mondták?

Alfőmérnök 2012.12.10. 10:21:01

Hova tűnt Bélagyári Megálló? Miután megemlítettem, hogy ő nem két ember, hanem egy, mintha bekussolt volna.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:27:36

@S=klogW: Van elérhető forrás, egy sajtóinterjú Szűrössel, ilyesmik pedig rendszeresen források Wiki-cikkekben. Azonban a Wikinek van szerkesztőgárdája, ahol külön vitafórumai vannak az önkénteseknek és aktív a moszat net-kommandója, ami kivágja az izraelre nézve negatív infókat.
De megpróbálhatod hozzáírni a cikkhez.

www.magyarhirlap.hu/belfold/rutinszeruen_megkuldtek_bizonyos_anyagokat.html

"Az első munkahelyem a külügyminisztérium volt, én ott találkoztam először ezzel a világgal. A főnököm akkor, 1960-ban a Rákosi-titkárság egykori vezetője volt. Épp akkor fogták el Adolf Eichmannt Argentínában, s szállították Izraelbe titokban. A főosztályvezetőm ekkor azt mondta nekem, mint német referensnek, hogy menjek el egy megadott budapesti címre, s érdeklődjem meg az ott lakó úriembertől, hogy van-e nekünk bármiféle teendőnk az Eichmann-üggyel kapcsolatosan. Hangsúlyozom, egy magánlakásról volt szó. Becsöngettem, s Komlós János humorista, újságíró nyitott ajtót. Később tudtam meg, hogy az ÁVH egykori ezredese. Kérdésemre elmondta, hogy Magyarországnak semmiféle feladata nincs az Eichmann-ügyben, a Moszad teszi a dolgát, nekünk nem osztanak itt lapot. Ekkor találkoztam először titkosszolgálati emberrel."

Nem biztos, hogy Szűrös nem hazudik, vagy ferdít néha, de gondolom, ezt elhihetjük.

tevevanegypupu 2012.12.10. 10:30:36

@Alfőmérnök:

Nem erdekli a blogolas..ennyi tortent.

tevevanegypupu 2012.12.10. 10:31:54

@Leskelődő:

Gondolom ezek gazdag emberek lehetnek es hajlandoak.

Leskelődő 2012.12.10. 10:36:38

@tevevanegypupu:
Be szépen mondta :))

Azóta megkerestem a honlapjukat (rajta van a jelképrendszerük is), hát, mit mondjak...
Azt hiszem, egy az egyben Gedeon asztala :)

"A Gnózis hívó sugárzása mindenütt jelen van a világon, a világosságerők megkülönböztetésére és alkalmazására azonban egy gnosztikus gyújtópont különleges lehetőségeket nyújt."

Alfőmérnök 2012.12.10. 10:38:15

@tevevanegypupu: És amit magának mond, az igaz.

tevevanegypupu 2012.12.10. 10:44:28

@Leskelődő:

Szerintem a kormany azert targyalja oket mint lehetsegeseket, mert nem ertik ezt a mondatot, es ugy gondoljak, esetleg van benne valami.:)

tevevanegypupu 2012.12.10. 10:45:11

@Alfőmérnök:

Nem tudom Alfi. Lehet, hogy itt jar kozottunk alruhaban, vegulis miert ne?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 10:49:21

@Leskelődő: Hol az a honlap? Kár, hogy (Makovecz) Szent Imre már foglalt, mint a MMA Örökös Alapító Tiszteletbeli Elnöke és védőszentje, mert ezek a rozikurucok is igényt tarthatnának rá.

tevevanegypupu 2012.12.10. 10:49:59

@ArmaGedeon:

Ezek szerint a Mikroszkop Szinpad volt a fohadiszallas, a lakas meg a konspiracios terulet. Erdemes visszaemlekezni, hogy kik is voltak anno a Mikroszkop Szinhaz tagjai..Bar nehezen tudo Csala Zsuzsat vagy Lorant Lenket elkepzelni, amint feltunes nelkul eppen adatot gyujt valahol.Ok lehettek a diszgojok talan..Nem viccbol irom am. Mert ha a kis Kabosra, Verebesre, Sas Joskara meg Keller Dezsore gondolok, maris lehetseges. A kerdes most mar csak az, hogy jelenleg kik lehetnek..Gyngyosi - neki mar ugyis mindegy - esetleg feltehetne a kerdes ujfent..A magyar parlament amugyis egy nagy kabareva valik egyre inkabb.

Leskelődő 2012.12.10. 11:15:02

@ArmaGedeon:
Á, ezek nem sima, magyar kurucok.
lectorium.hu/
www.lectoriumrosicrucianum.org/

További infó:
"Ékes Ilona felszólalásában furcsállotta, hogy a hatszáz tagot számláló Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület korábban nem kezdeményezte elismerését.

Elmondása szerint a bizottsági ülésen az is kiderült, hogy a rózsakeresztesek holland anyaszervezete szintén egyesületi formában működik. Magyarországon intézményt nem tartanak fenn, karitatív tevékenységét "kisebb mértékben" végeznek, a tavalyi egyszázalékos felajánlásaik száma 485 volt - tudatta."
www.delmagyar.hu/belfold_hirek/dontott_a_haz_nem_lesz_egyhaz_a_magyarorszagi_lectorium_rosicrucianum_egyesulet_/2309839/

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 11:36:40

@Leskelődő: A sima magyar kurucok szellemi háttere pont ez volt. Comenius volt a kurucok keresztapja és titkos háttéragya, épp Amszterdamból, ahol ezt a rozikuruc iskolát/egyházat is alapították. Mellesleg Amszterdam a spanyol zsidók kiűzése után a globalista szefárd bankárok és forradalomgyártó ideológusok székhelye. Miért olyan hihetetlen, hogy a mi magyar kurucaink ilyen erők eszközei voltak? Mert a vakoló irodalom kb. két évszázada nagy hősöknek álljtja be őket és a korábbi kommunista filmekben olyan derék embereknek játszották őket jóképú, férfias szinészeink?

Mellesleg hasonljtsuk össze két kép világát:

A rozikuruc honlapról, egyszarvú:

lectorium.hu/galeria/170/4egyszarvu1.jpg

A devecseri Makovecz-kápolna "oltárképe":

www.google.pl/imgres?hl=en&tbo=d&biw=1024&bih=585&tbm=isch&tbnid=R0v_zq_lL5M58M:&imgrefurl=http://www.kormanyhivatal.hu/hu/veszprem/hirek/a-lelki-gyogyulast-segiti-az-ujjaszuletes-kapolnaja-devecserben&docid=Xvfs09R0WLE_4M&imgurl=http://www.kormanyhivatal.hu/download/b/dd/50000/avat%2525C3%2525B32.jpg&w=500&h=341&ei=_7rFULnxMaPi4QSCl4DoBA&zoom=1&iact=rc&dur=328&sig=109359648194000935734&page=3&tbnh=143&tbnw=201&start=40&ndsp=22&ved=1t:429,r:45,s:0,i:219&tx=111&ty=67

Leskelődő 2012.12.10. 12:03:38

@tevevanegypupu:
Szegény Hofit kifelejtette, pedig hoféliás ruhájában csodálatos titkos ügynök lehetne.

Leskelődő 2012.12.10. 12:04:56

@ArmaGedeon:
Ááá... ne is mondja! Milyen snájdig volt Zente, ahogy férfias mellyét iszappal kenegetve kántálta: fűűűben, fááában van az orvosság!
Nagyon csíptem :)

A Zunikornis meg a Bárány nekem nem rímel egymásra, de az összes többi jelkép előfordult már az itteni konteókban.

Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy döntenek honatyáink :)

tevevanegypupu 2012.12.10. 13:29:33

@Leskelődő:

Volt rabruhaban is. Stilszeru.:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:01:36

@Leskelődő: Zente rákosista rendőr (vagy ávós?) szerepében is nagyon fess volt! Mint Sinkovics a pufajkásszerepben... (azzal a múlttal!)

Tehetetlen Dodó 2012.12.10. 15:28:51

@ArmaGedeon: Játszott öreg üldözöttet is.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:34:54

@Tehetetlen Dodó: Persze, annak a fia akkor még a jesivába járt, de pár év múlva ő lett az ávós, akit ifjan játszhatott el...

Leskelődő 2012.12.10. 15:41:28

@ArmaGedeon:
Színészek voltak :) És jók.

Idő közben pedig:

"A Lectorium Rosicrucianum, vagyis Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájának egyházi elismerését az Országos Választási Bizottság ejelentése szerint legalább 1577, legfeljebb 1779 aláíró kezdeményezte, ez pedig a hatályos törvények szerint elégséges ahhoz, hogy a parlamentnek kelljen dönteni a kérdésben. Az arany rózsakeresztesekről honlapjuk alapján meglepően kevés dolgot tudtunk kideríteni. Valamilyen keresztény gyülekezet lehetnek, bár furcsamód magazinjukat "Pentagramnak" hívják. Magukat a gnosztikusok, albigensek, katárok és a XVII. századi klasszikus rózsakeresztesek szellemi örököseinek nevezik.

A parlament nagy többséggel elutasította a kezdeményezést."
index.hu/belfold/2012/12/10/egyhazat_alapithat_ma_a_parlament/

@tevevanegypupu:
Úgy látszik, még sem elég gazdagok :) (Bár befolyásuk azért lehet, ha ezerötszáz fős aláírásra ekkora reklámot csaptak nekik.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.10. 15:45:28

@Leskelődő: "Valamilyen keresztény gyülekezet lehetnek, bár furcsamód magazinjukat "Pentagramnak" hívják. Magukat a gnosztikusok, albigensek, katárok és a XVII. századi klasszikus rózsakeresztesek szellemi örököseinek nevezik."

Akkor nem lehetnek keresztények. Naívnak tettette magát az indexes.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.10. 16:20:17

„egyszarvú/unicornis: A keresztény szimbolikában a tisztaság, a szüzesség, a szellemi és a testi erények megtestesítője. Ezért vált a Szentlélek által megtermékenyített Szűz Mária, ill. Antiochiai Szt. Jusztina attribútumává. A Physiologus nyomán a középkorban közismert jelkép: „Apró, gödölyéhez hasonló állat”; csak csellel, egy szűz segítségével tudja elkapni a vadász: „Szeplőtlen szüzet vetnek elé, az állat a mellére ugrik, a szűz pedig emlőiből megszoptatja, és a palotába viszi a királynak.” A keresztény írók az egyszarvúról és a szűzről szóló mondát az Angyali üdvözletre és a Szűz Máriától született Krisztusra vonatkoztatták. Mária az elzárt kertben (hortus conclusus) ül, térdén az egyszarvúval (Krisztus). Gábriel vadászként, négy kutyával érkezik, amelyek a négy isteni tulajdonságot testesítik meg: az Irgalmasságot (Misericordia), a Békét (Pax), az Igazságosságot (Iustitia), és az Igazságot (Veritas).

Az egyszarvú szarva Isten teremtő Igéje, szellemi nyíl, a napsugár. Az egyetlen szarv Krisztust mint Isten egy fiát, ill. Jézus Krisztus és az Atya egységét jelképezi. Mivel szűzi és magányos állatnak tartották, a szerzetesi élet jelképévé is vált.

Kedvelt témája az európai misztikus irodalomnak és képzőművészetnek. Gyakori jelenet az egyszarvú szűz általi megszelídítése, pl. a párizsi Cluny múzeum késő középkori Hölgy egyszarvúval c. falikárpit-sorozatán (XVI. sz. eleje), valamint a Hölgy egyszarvúval c. festményen (XV. sz. közepe, Esztergom, Ker. Múz.).”

(Pál-Újvári-féle Szimbólumtár)

Másik forrás:
lexikon.katolikus.hu/E/egyszarv%C3%BA.html

Harmadik:
hu.wikipedia.org/wiki/Egyszarv%C3%BA

Ezekből is látható, hogy az egyszarvúnak régesrégi keresztény szimbolisztikai jelentősége is van. Természetesen (mint általában véve _minden_ olyan szimbólum, amely a kereszténységben előfordul!), nem keresztény eredetű. Ez minden.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.10. 16:23:55

@Leskelődő: @ArmaGedeon: Az indexes vagy álnaív, vagy egyszerűen dilettáns.

Azok a különféle „rózsakeresztes” társaságok, amelyek ma léteznek, mind szabadkőműves alapításúak, az 1600-as évek körüli rózsakeresztességgel gyakorlatilag jószerivel semmilyen kapcsolatuk nincs, azon kívül, hogy legendaépítésükhöz felhasználják az akkori tárgyi emlékeket. (A „jószerivel”-t udvariasságból írtam.)

tevevanegypupu 2012.12.10. 16:28:29

@Leskelődő:

De, valoszinuleg gazdagok, de azert a fidesz nem annyira hulye, egy egy ilyen tarsasagot bevegyen az egyhazak koze, ez kesz ontokonszuras lenne es a tobbi egyhaz rettento megalazasa. Ezt azert meg ok is sejtik.:)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.10. 16:38:10

@Leskelődő: @ArmaGedeon: Mondanom sem kell talán, hogy mint álgnosztikus szervezeteknek, a mai rózsakeresztes társaságoknak a gnosztikus kereszténységhez _sincs_ közük, annak egyetlen ókori vonulatához sem. E tekintetben a hivatkozások nem számítanak semmit, mint ahogy nem lesz attól senki semminek a képviselője, hogy hivatkozik rá. Ha így volna, akkor Gyurcsány Ferenc például az igazságosság képviselője lenne, mivel gyakran hivatkozik rá.

*

Bár a kurucokkal kapcsolatosan igaza van, és biztos vagyok benne, hogy nem alap nélkül való akár Amszterdamban is keresgélni a kurucsággal kapcsolatos „mélymagyar” gyökereket, Gedeonnak távolról sem asztala az ezotériával és az ezoterikus-vallásos szimbolikával kapcsolatos terület. Ehhez nem elég tájékozott és sok tekintetben erőszakosan teljes tévútra viszi a kérdést. (Kedves Gedeon, ezt nem bántásból, és nem is személyes éllel írom, csak az igazság kedvéért, érdemei elismerése mellett. :} )

Leskelődő 2012.12.10. 17:08:32

@Loxon:
A rózsakeresztesekről nekem is az kőmívesek rémlettek föl.
Meg Szerb Antal. És, ha jól emlékszem, U. Eco is növeli a homályt velük kapcsolatban valamelyik regényében.
Szóval, oszlassa, mikor van ideje, kedve. Mert, mint tudjuk, minden jótett elnyeri méltó büntetését :)

Az unikornist ennyire részletesen nem ismertem, köszönöm :) Cserébe itt egy nemrég talált, csinos, németalföldi vízjel 1480-ból:
resources42.kb.nl/WILC/afbeeldingen/00063.jpg

Leskelődő 2012.12.10. 17:10:16

@tevevanegypupu:
Ma - hál'Istennek - szokatlanul optimista :))
Remélem, igaza van.

Leskelődő 2012.12.10. 17:12:49

@ArmaGedeon:
Igen, nem lehet ennyire műveletlen. Ezeket a dolgokat (albigensek, katárok stb.) a középiskolában is tanítják.
Ööö... vagy már nem? :o)
Ezt ellenőrizni fogom.
:)

tevevanegypupu 2012.12.10. 17:20:34

@Leskelődő:

Muszaj optimistanak lenni, a helyzet borzalmas.:)

tevevanegypupu 2012.12.10. 17:21:43

@Loxon:

Csatlakozom Leskolodohoz..A temarol egy kicsit tobbet, ha lehetne. Terjen mar vissza az irasaival kozenk legyen szives!

Sebastian Knight 2012.12.10. 17:43:05

Micsoda ramazurit rendeztek e lompos bejegyzés alatt.

mandiner.blog.hu/2012/11/18/az_lmp_a_fidesz_utjan?

Tehetetlen Dodó 2012.12.10. 17:43:29

@tevevanegypupu: Elég baj, hogy azt a hitgyülevész bandát bevették.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.10. 17:46:29

@Loxon: Tökéletesen értem a kritikát és korrektnek is tartom, legalábbis azon a téren, hogy a gnosztikusok, a kabbala, vagy a misztika más területein lényegében tájékozatlan vagyok. Ezt szoktam is hangoztatni pl. blogjaimon, és gyakran leírom, hogy az én témám nem a miszticizmus, hanem az átverés. Hogy pl. a kurucok, vagy Kossuth, vagy Petőfi nagy magayra hazafiak voltak és a szabadságért harcoltak, vagy hogy Makovecz építészete a magyar népi hagyományokon alapult, stb. Illetékesnek érzem magam ilyen nyilvánvaló, az én tudásszintemen is feltűnő csalások leleplezésére.

Ahol vitatom a te álláspontodat, az leginkább az, hogy vajon jogosan nevezed-e mindazokat bitorlónak, csalónak, ál-gniosztikusnak, ál-kabbalistának, akik magukat e területen igazinak hirdették és tudjuk, hogy a gyakorlatban gonosz dolgokat követtek el. Tehát például Comenius elvtárs szerinted nem volt IGAZI rózsakeresztes??? Luria, vagy Sabbatáj Cví ideológusa, a gázai Nátán nem volt igazi kabbalista??? És Abulafia?
A katárok derék emberek voltak? (tudatos vezetőikre gondolok, nem a szekta elkábított tömegeire)
Az általad lenézett szabadkőműves közeg egyes körei nagyon alapos ismeretekkel rendelkeznek a "valódi" misztikus irányzatok korábbi képviselőiről. Ha az ál-misztikusok (vakolók) meg téged nyilvánítanának a TAN nem hiteles értelmezőjének, mi, mint laikusok kinek higgyünk, kik tudják, hogy mi az IGAZI KABBALA, vagy hasonló?

tevevanegypupu 2012.12.10. 17:52:19

@Tehetetlen Dodó:

Azt sem ertettem, hogy lehet azt a hokuszpokuszolo, gyulolkodo tarsulatot bevenni..Az nem egyhaz hanem szekta.

tevevanegypupu 2012.12.10. 17:52:19

@Tehetetlen Dodó:

Azt sem ertettem, hogy lehet azt a hokuszpokuszolo, gyulolkodo tarsulatot bevenni..Az nem egyhaz hanem szekta.

Bölcs Ész 2012 (törölt) 2012.12.10. 18:45:56

@ArmaGedeon: a rózsakereszt miért hasonlít annyira a szciokeresztre? : )

Sebastian Knight 2012.12.10. 19:02:21

"Egy high-tech mogul tündöklése és bukása
A 67 éves amerikai high-tech mogult, John McAfee-t múlt héten Guatemalában letartóztatták. Gyilkossággal vádolják. A Szilícium-völgy egyik legtehetségesebb innovátorának, a róla elnevezett komputer-vírusölő felfedezőjének élete tragikus fordulatot vett. A miértekre nem találják a választ Amerikában."

hetivalasz.hu/vilag/egy-high-tech-mogul-tundoklese-es-bukasa-58162/

ebfül 2012.12.10. 20:12:25

"Pokorni meg akarta győzni Hoffmann Rózsát"

"H Rózsa mondjon le, skandálják a diákok"

"Na, melyik csatorna adott először élő képeket a hídfoglalásról? Bizony, a Hír TV."

A M. címlapről.

Úgy tűnik, tényleg a KDNP bőrére megy ki a játék - házon belül...
:(

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.10. 20:37:30

@ebfül: Gondolom, a következő lépés a vizitdíj bevezetése lesz...

ebfül 2012.12.10. 21:08:41

@Arma Gedeon2:

:)

Vagy Pokorni "megmenti" a felsőoktatást Rózsa néni karmai közül, és marad az "ingyenes" felsőoktatás.

Ahogy nyugdíjemelés is lesz jövőre.

Viszont jó kis tagtoborzót szerveztek az LMP-nek. (Új koalíció?)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 21:12:33

@ebfül: "(Új koalíció?)"

Orbánnak szerintem régi terve - és elemi érdeke - hogy a következő kormányában legyen baloldali vagy liberális partnere. Ha el tudja adni nagykoalíciónak, az a legtutibb.

ebfül 2012.12.10. 21:18:10

@gloire:
Igen.
Ráadásul manapság a köröszténység: "nem menő".

ebfül 2012.12.10. 21:24:52

@gloire: @Arma Gedeon2:

A vizitdíj pármilliárdot, ha hozna. A gyógyszerkasszát most emelték vagy 40 mrd Ft-tal.

A keretszámok ilyen durva csökkentése szerintem színjáték. A KDNP-n (melynek elnöke csak egy "plagizátor", mint "kiderült") el lehet verni a port, az IMF meg beláthassa, hogy nem olyan könnyű itten rendet tenni - pedig mi próbálkozgatunk...

Meglátjuk.

Sebastian Knight 2012.12.10. 21:28:38

"Embertelen jogok

Nézzük meg ezt a szép csoportképet! Szimpatikus, civilizált külsejű, mosolygós diplomaták, egy még szimpatikusabb nevű testület tagjai: az ENSZ Gyermekjogi Bizottságának. Ezek a magasan kvalifikált, szuperhumanista emberek novemberi döntésükkel hidegvérrel halálra ítélnének sok ezer csecsemőt.

A testület szerint ugyanis világszerte be kellene tiltani a kórházak bejáratánál található inkubátorokat, ahová azok az anyák helyezhetik el újszülöttjeiket, akik valamilyen oknál fogva úgy érzik, képtelenek felnevelni a gyereket. Ahelyett, hogy mondjuk meggyilkolnák magzatkorában, kukába hajítanák, vagy lehúznák a wc-n. Ám a tanult szakemberekből álló bizottság szerint ezzel sérül az anya és a gyermek joga, hogy megismerhessék egymást, hiszen az eljárás lényege éppen a névtelenség. E nemzetközi jogilag kiválóan alátámasztott érvelés persze honnan máshonnan származhatna, mint az Európai Uniótól. (És, mert minden mocskossághoz kell egy "magyar" liberális, e nagyívű gondolat egyik fő vírusgazdája egy Herczog Mária nevű sejthalmaz.)"

jobbegyenes.blog.hu/2012/12/09/embertelen_jogok

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 21:36:26

@ebfül: Szerintem meg a közszolgálati egyetemre gyúrnak, oda csoportosítják a forrásokat. Fogadjunk pl. ott mindig lesz olyan lehetőség - akár magántőkéből is valami Csányi féle ösztöndíjprogrammal - amivel tandíj és kölcsön nélkül elvégezhető lesz majd bárkinek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 21:40:28

@ebfül: Az persze igaz, hogy a KDNP annyira gyengén muzsikál, hogy náluk előbb-utóbb bárkivel érdemesebb lesz együttműködni a palettáról. Ezt gondolom szondázzák is, a fidesz mindig mindent profin bemér.

tevevanegypupu 2012.12.10. 21:40:55

@gloire:

Es kire gondolhat vajon? Karacsony Gergelyre vagy esetleg Ujhelyi Istvanra? Baromira nepszeru lenne tole az fix.:)

ebfül 2012.12.10. 21:46:30

@gloire:

Túl nagy politikai ára van a keretszámcsökkentésnek. Hornék nagyot buktak a tandíjjal annakidején a semmiért, a Fidesz csomó fiatal szimpatizánst nyert akkor. Orbán nem felejt, nem akar ujjat húzni a választókkal, erről szól a nagy gazdasági szabadságharc, ezért lesz jövőre is nyugdíjemelés, nem lesz vizitdíj stb.

A keretszámok csökkentése 30 000/fő/évre sem volt elfogadható a diákoknak. Erre kijött ez a tízezres tervezet - a semmiből. Blöff.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.10. 21:48:02

@gloire: Ez a mostani tervekben is szerepel. HA közszolgának megy a frissdiplomás, az állam átvállalja a diákhitelét.

ebfül 2012.12.10. 21:48:32

@tevevanegypupu:

Schifferre? Most ő áll befutóra a hazugnevűeknél.

tevevanegypupu 2012.12.10. 21:52:43

@ebfül:

Van egy kedves unokaocsem, jelenleg 27 eves, volt mar epiteszmernok hallgato, aztan autotervezo mernok hallgato, aztan utana orvostanhallgato, jelenleg pszichologia szakos a Pazmanyon..Nem egyedul van, sokan maszkalnak ide-oda ingyen es bermentve.Okos gyerek, felveszik mindenhova, de meg "nem keszult el, meg nem tudja mi erdekli.." Muszaj ezt fizetni? Neztem a tv-ben a tunteto hallgatokat, meg az egyik hulye tanart aki kozolte, hogy nem akarjak, hogy a tanulok fizessenek, es ragaszkodnak hozza, hogy amint befejeztek az egyetemet mehessen kulfoldre aki akar..Jobbikosok es lmpegyutt, hat ez nagyon jo. Szinte azt kivannam, hogy ezek ketten nyerjek meg a kovetkezo valasztasokat, alkossanak koaliciot es vezessek az orszagot, adjanak penzt mindenkinek, osszak a foldet es kuldjek az ifjusagot kulfoldre..Vona Gabor es Karacsony Gergely idealis paros az orszag vezetesere, mindenre tudnak megoldast. :)

tevevanegypupu 2012.12.10. 21:54:16

@ebfül:

Nem lehetetlen, hogy Orban es Schiffer a maganeletben szoba allnak egymassal (Schiffer vedte Orbant) de azt hiszem ez mindkettonek politikai ongyilkossag lenne.

ebfül 2012.12.10. 21:59:12

@gloire:

Hát, igen. B-válogatott. Nem csodálom, ha a Ghiczy-korszak után az értelmesebbje nem akar ott politizálni. A hívő keresztény szavazók jó részét még mindig el lehet velük vinni, a fojtónyakörv a torkukon, hasznos idióták, na.

Az átlag fideszes persze gyűlöli őket. A kereszténységről annyi fogalma van, amit a kommunista történelemoktatás belevert, meg ami a sajtóban megjelenik: "pedofil papok".

ebfül 2012.12.10. 22:05:19

@tevevanegypupu:

Az állam csak az első diplomát fizeti, ez így van már jópár éve. (1997-es Ftv, talán). Ha jól tudom, az is rögyítve van, összesen hány félévet fizet az állam, ha szakot vált valaki.

Mindenkinek van egyetemista rokona, többnyire komoly anyagi áldozatot jelentenek a családnak, ha tőlük veszenek el pénzt, nem csak a hallgatók háborognak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 22:07:22

@ebfül: "...Az átlag fideszes persze gyűlöli őket.." Én ezt nagyon nem tapasztalom, de biztos létezik. Szerintem inkább szükségtelen a létük, a hívőket elviszi a fidesz is (főleg, ha nincs más) szóval be is olvadhatnának, mint a MIÉP vagy a Kisgazdák anno . )

ebfül 2012.12.10. 22:09:12

@tevevanegypupu:

Na, jól félreolvastam a kommentjét, kedves Teve:

" maganeletben szoba allnak egymassal (Schiffer ve_R_te Orbant) " :)

Nem tudom. A nagy előd, az SzDSz is okozott már meglepetést...
Gloire-nak szerintem igaza van: Orbán sokat nyerne velük.

tevevanegypupu 2012.12.10. 22:11:09

@ebfül:

ketsegtelen, hogy baromi sokba kerul, de azert jo sok dologhoz ingyen is hozzajut, nem is beszelve arrol, hogy ezek a be nem fejezett evek is penzbe kerulnek azert az allamnak. Nem akarok demagog lenni.

ebfül 2012.12.10. 22:14:10

@gloire:

Igen, de a "keresztény" brendnek (bocs) nagyobb mozgósító ereje van mint pl. a kisgazdának, a MIÉP-ről nem is beszélve. Azért a templomba járók közül sokan húzták be az x-et a MaSzoP mellé, ha nem lenne nevesítve a párt keresztény mivolta, talán még többen tennék.

Bell & Sebastian 2012.12.10. 22:16:20

@Leskelődő: Ez egy szülinapos póniroß, nem unikális.

atlantisotetseg 2012.12.10. 22:24:35

Figyelemre méltó idézetek a kiválasztottaktól:

vimeo.com/45430216

tevevanegypupu 2012.12.10. 22:24:48

@ebfül:

Regen, meg szdsz szavazos koromban ugy kepzeltem, hogy milyen nagyszeru paros lenne a fidesz es az szdsz. Most lenne az lmp? Ezek nagyon kispalyasok az szdsz-hez kepest, es kepzeljen el egy nekivadult fidesz vagy lmp szavazot ha latja oket egyutt.:)Az lmp szavazoi belvarosi zsidogyerekek, szikrazik a szemuk, ha Orban szoba kerul, a videki szenvedelyes Orban imadok utaljak az lmp-t, nem fog menni. Nem tudom mit nyerne veluk Orban..

Bell & Sebastian 2012.12.10. 22:33:07

@BZ1975: "Korhűen újjáépített haláltábor" Hatalmas! :D

Leskelődő 2012.12.10. 22:39:44

@tevevanegypupu:
Nem hiszem, hogy demagóg lenne :)
Van olyan ötvenen felüli ismerősöm, aki a buddhista főiskolán tanul államilag megfinanszírozva. Levelezőn járja, mert dolgozik is közben. (értsd: van munkahelye.) Ez lesz az első diplomája, mer' a foxi-maxis ugyebár már nem számít annak.
He-he, őszülő feje, valamint diákbérlete van :)

Bell & Sebastian 2012.12.10. 22:39:53

Figyelték ma Kövér és Vollner évődését? És hiperaktív Rogánt? - Nálunk minden sokkal drágább, mint nyugaton.

Egyszer, csak egyszer mondd már ki végre bazmeg, hogy a BÉREK is sokkal alacsonyabbak! Oszt kennyed rá a Szentpiacra, már ha tudod, marha.

Leskelődő 2012.12.10. 22:45:00

@Bell & Sebastian:
Pedig becs szó, hogy ez volt a legcsinosabb a kettőszáz valahányból.

Akkor meséljen nekem, kérem, a sült birsalmasajtról! (Rendkívül izgalmasan hangzott, ippeg mint @ebfül: somja.)

Apropó, attól félek, Aristo internetes kütyüjét elkobozták a kórházban. Szegény, nem kellett volna ennyire leszólnia a kosztot :(

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.10. 22:50:13

@Loxon: Tényleg nem asztalom. Azt is most tudtam meg, hogy a katárok jelképe volt a pentagram:

www.lectoriumrosicrucianum.org/sites/www.lectoriumrosicrucianum.org/files/images/Monument3.in_text.jpg

Akkor már világos, mit keresett ez a jel pl. Petőfi János vitézében. "Az őrült" c. verse mutat fel elég alapos gnosztikus tudást, pl. abban írja, hogy "kerüld az asszonyt". A Katárok "tökéletesei" (később az illuminátusok korai neve a perfectibilis, nem?) kerülték a nemzést, hiszen az anyagi test csak a kelippa a lélek isteni szikrája számára... Petőfi, az Őrült ezért akarja felrobbantani a földgolyót a vers végén. Hisz ez az anyagi világ a Gonosz teremtménye...

Bell & Sebastian 2012.12.10. 22:54:02

@Leskelődő: Engem is sajnáljon. A hónapos próbára kapott kütyümet egy nap után lefojtották invalidus csigára. Egy szakramentó videó el nem indul, csak vakon linkelek. :)

Maradt hely a serpenyőben, csak beledobáltam a birsszeleteket és pont kétszer annyi idő kell nekik, mint a húsnak. Egy az egyhez zsír és olaj keverékében. Bár én a békacombot is kipróbáltam már, úgyhogy kezelje csak fenntartással és tartózkodóan mindazt, amit leírok, mert szóról-szóra úgy igaz. :)

tevevanegypupu 2012.12.10. 22:54:25

@Leskelődő:

Rinpocse szakra jar?:) Ha valaki sajat maga fizeti a passzioit, vagy mondjuk ugy tudasszomjat, az rendben van, tanuljon szaz evig. De igy? Raadasul diakberelete is van..:)

Leskelődő 2012.12.10. 23:09:48

@Bell & Sebastian:
Vakon linkel? Még mindig jobb, mintha linken vakolna. És Maga kinek a kosztját szidta, hogy így járt?

Köszönöm a kreatív receptet, ki fogom próbálni. Addig is: roppantul sajnálom :)

Leskelődő 2012.12.10. 23:11:39

@tevevanegypupu:
... meg éppen a tízezres keret előtt álló, csekélyke esélyeit latolgató gyereke :)

Rinpocse szak? Ööö... minden bizonnyal. Várjon, elszaladok és megkérdezem Loxont vagy Padilla őrmestert...

ebfül 2012.12.10. 23:21:54

@tevevanegypupu:
Egyáltalán nem demagóg, s nálam nyitott kapukat dönget ezzel.
Ne járjon alanyi jogon a büfé-ruhatár szak 8 év alatt, amivel el lehet menni polcot pakolni a Tecsóba mondjuk Ángliába.

Ennek az országnak igen nagy szüksége lenne a kiművelt emberfőkre, akármilyen közhely, ez vitathatatlan. A mostani rendszer egyik hibáját, miszerint nem azt és nem annyit képzünk, mint indokolt lenne, a keretszámokkal való játszadozás korrigálja. A másik probléma a felsőoktatás gyenge minősége, ami nem változna pusztán attól, hogy mostantól fizetni kell érte. Ugyanazok az oktatók, ugyan azt a foscht fogják előadni. S a rendszer (még inkább) ellenérdekeltté válik a buktatásban, hiszen a hallgató fizet.

eN 2012.12.10. 23:26:37

@Sebastian Knight: ezekszerint mégiscsak van pénz balos projektekre

ebfül 2012.12.10. 23:27:08

@tevevanegypupu:

Könnyen lehet, hogy így van. Azért az átlag fidesz-szavazók sem rajongtak a konzervkeresztényekért, mégis elfogadták a Fidesz szövetségi politikáját '98-ban. Talán az LMP-sek is lenyelnék a koalíciót a fidesszel.

Bell & Sebastian 2012.12.10. 23:28:04

@Leskelődő: Hogy úgy mondjam, féktelenül tobzódtam az adatátviteli sebességben, igény szerint vettem el a közösből, így egy nap alatt letudtam az egész havi penzumomat. Most térdelhetek kukoricán, mert az én nevem, az én nevem Kataricus Janosz.

ebfül 2012.12.10. 23:31:40

@Leskelődő:

Befőttként is, lekvárként is bevált a som. A hecsedli is jó, feltéve hogy nincs agyoncukrozva :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.10. 23:35:23

@ebfül: "...Ne járjon alanyi jogon a büfé-ruhatár szak..." És a komoly végzettséget adó elitszakok, pl. pénzügyszak? Itt arról is szó lehet, hogy a felső-középosztály, az egykulcsos adóval jóljárt réteg most kénytelen lesz többet áldozni, hamár ilyen szinten felülreprezentált a jobb helyeken.

ebfül 2012.12.10. 23:36:43

@Bell & Sebastian:

Vajban próbálta már, olaj+zsír helyett?
Mármint a birsalmasajtot, sütni.
Ínycsiklandó amúgy, kár hogy a karácsonykor rendszeresen birsalmasajtot ajándékozó nagynénim elment tavaly :(

picur3ka 2012.12.10. 23:38:54

@Leskelődő:

Nem hinnem, sot, soha nem is.

@Loxon:

Hogyan szoptat egy szuz?

Errol nem tudtam, viszont az biztos, hogy hulyere lehet uszitani a szuzlanyokat az unicornissal. Ennek megfeleloen egesz lanyregeny irodalom epul ra.

picur3ka 2012.12.10. 23:41:01

@Leskelődő:

Egyszarvu oroszlankolyok, vagy mi ez?

Bell & Sebastian 2012.12.10. 23:43:31

Ne legyenek igaztalanok, ha az érem másik oldala a szakmunka böcsületének visszaállítása, akkor talán megéri.

Mert az mégiscsak más, ha a Mercinél reáltájmban vágja a bal hátsó kereket felcsavarozó, hogy: - Du blöde Zigeuner, viel schneller, kurfa aniádjat!

Bell & Sebastian 2012.12.10. 23:48:59

@ebfül: Még nem, de jó ötlet. Mit nem adnék az egyszer volt kapható, holland sárgavajért, mert a cuclizmusban néha az volt a jó, hogy meglepett bennünket perverz pártunk és kormányunk valamivel, amit azóta sem láttunk.

picur3ka 2012.12.10. 23:54:41

@BZ1975:

Megint maszaros produkalja magat? Ki ez a magyarul nem tudo, hungarophob szerzo?

BZ1975 2012.12.11. 00:01:07

@picur3ka: ne kapd mar fel ennyire a vizet.

picur3ka 2012.12.11. 00:03:22

@BZ1975:

Te gyogyszeren vagy, vagy ez a sztenderd szoveged? Egyszeru kerdes volt, komolyan temahoz kapcsolodo.

Valasz a kerdesre?

picur3ka 2012.12.11. 00:06:14

@ebfül:

Minek sutik maguk a birasalmasajtot? Ugyanazt hivjuk igy? Lekvarrol beszelnek?

picur3ka 2012.12.11. 00:09:50

@tevevanegypupu:

Ket szavazot, annyijuk van kb, osszesen.

Bell & Sebastian 2012.12.11. 00:19:58

Bika

A háló télen hideg volt, pont ráláttunk a tiszti tömb ablakaira, ahonnan néha integettek a lányok. Harminchat fiú összezárva, életre-halálra. Kevés szórakozás adódott, de a bikaviadal volt a legjobb. A szakközepes srác zömök és buta volt, mindig beugrott az aktuális provónak és rárontott. Mire az törölközőjét lengetve ügyesen körbetáncolta, torro-torro!

Ha verekedés tört ki, az olajkályha forró, alsó rácsán lehetett tiszti rangot szerezni, egy csík, két csík, három csík.

Vasárnap délelőtt jöttek a látogatók. A kis bika szülei pakkot hoztak, karon ülő hugit. A tanulószobán körbe dupla fiókos szekrények, azon tették tisztába.
Attól kezdve kihagytam a bikaviadalt, a fiú kibukott, félévkor már nem jött vissza.

Akkor valami eltörött, többet nem játszottunk ilyet. Szégyelltük, csak a szót még nem ismertük.

picur3ka 2012.12.11. 00:45:06

@Bell & Sebastian:

Nekem irja? Igaza van, engem marhara nem erdekel a polkorrekt.

Meg cenzuraztam is magam pedig, azt szerettem volna tole kerdezni: te irtad ezt a sok szlav etc. magyargyalazo propagandat, kijafasz vagyol te?

Persze, ez egy igen regi szcenario. A 'bikak' manapsag kisebbsegiek, ugyved papaval, vagy kapcsolatokkal es kinyirnak mindenkit, aki hozzajuk mer szolni.

Ne szolja le a szintelen 'bikakat', meg szuksegunk lehet rajuk.

ebfül 2012.12.11. 01:14:51

@gloire:

Lehet érveket pro és kontra felhozni az ingyenes felsőoktatás mellett, szerintem a finanszírozás módjánál fontosabb, hogy milyen az oktatás minősége(minőségbiztosítása). Persze, lehet azt mondani, hogy elitegyetemre menjen az, aki tehetséges és elhivatott, illetve aki megfizeti. Egy papír értékét nem az évfolyamelsők tudása adja meg, hanem az elégségessel végzetteké. Garantálni kell, hogy aki fizetéssel került be, valóban teljesítse ezt a minimumot.

Az elitképzést nem szabad tisztán magánfinanszírozásúvá tenni, az államnak is részt kell venni a finanszírozásában. Ha csak az részesül elitképzésben, aki tehetős, annak a képzését részben az egész társadalom fizeti, ez igazságtalan. Szóval, itt valami józan egyensúlzt kellene keresni, na ezt látom ma MO-on lehetetlennek.

(Angliában abból lesz orvos, ügyvéd, közgazdász, aki tehetős, és ki tudja fizetni a magániskolát (10 éves kortól, évi 15-25 000 font), majd az egyetem költésgeit. Azon megy a vita, hogyan lehetne javítani a társadalmi mobilitást, a szegényebb sorsú tehetséges gyerekek elitképzését.)

ebfül 2012.12.11. 01:19:30

@Bell & Sebastian:
Hát igen, Albionban kevés jó dolog van, tejtermékek minősége az.

ebfül 2012.12.11. 01:21:51

@picur3ka

Tkp. az, sokkal sűrűbbre főzve. Olyan az állaga, mint a hitlerszalonnáé.

picur3ka 2012.12.11. 01:23:15

@ebfül:

Erre gondoltam, ezt maguk megsutik? (elajul)

picur3ka 2012.12.11. 01:27:21

@ebfül:

Koszonom, az eletben nem hallottam ezt a szot.

atlantisotetseg 2012.12.11. 02:23:49

@picur3ka: Szerintem ez egy ironikus, vicces és gúnyos csúfolkodás, ami főleg a libsik és balosok ellen irányul. Pl. " tényként" mondja:

1/A magyar nép kultúráját tekintve ízig-vérig európai, genetikája pedig szlovák, román és német. Mindent tőlük tanultunk. Földet művelni, enni, inni, mosakodni.
2/ Wilson elnök megszüntette a titkos diplomáciát, a modern médiának és az internetnek köszönhetően pedig a hírek fénysebességgel érnek otthonunkba.
3/Ma például egy alkalmatlan, buta, műveletlen tahóból nem lehetne csak azért amerikai elnök, mert már az apja is az volt.
4/Károlyi Mihályra, az egyik legszentebb és legtisztességesebb magyar államférfira gondolok, akinek szobrát a jelenlegi hatalom dühödt indulattal távolítja el, hogy helyére mindenféle nyilas költőcskéket állítson.
4/Valójában a szerbek egy magyar provokációra szolgáltattak jogos választ, a Lusitánián szállított csecsemőtápszer és kerekesszék-gumibelső olyan szerencsétlen elegyet alkotott a raktérben, hogy az egyetlen torpedótalálattól a teljes hajót hosszában szétszakította.
5/Pearl Harbor megtámadása szintén a derült égből érkező villámcsapás volt a legendásan kedves és aranyos Franklin Delano Roosevelt elnöknek.
stb. stb.

Ezeket meg az öt éves gyerek is tudja cáfolni, tehát nem komoly, hanem csúfolja a libsiket akik ilyesmiket komolyan vallanak.

Nagyon humoros, a 3/ nyilván hülye George Bushra mutat, 5/ "kedves és aranyos" Roosevelt ?, az aki eladta egész k. europát a szovjetnek , stb.

picur3ka 2012.12.11. 02:56:31

@atlantisotetseg:

Bocsanat mindenkinek akkor, bevallom, nem olvastam el, az elso ket soratol epet kezdtem hanyni. Itten lecsuktam.

Nem erdekelnek az ilyen viccek se mar egyebkent. Sajatos zsido humor altalaban, ami marha komoly es nem vicc.

tevevanegypupu 2012.12.11. 07:16:34

@ebfül:

Jo reggelt!:)

Akik ertenek hozza azt mondjak, hogy mar az altalanos iskola elso osztalyatol kezdve rettenetesen rosszul, ostoba modszerekkel okitjak a gyermekeket, es ez csak fokozodik ahogy haladnak felfele az iskolakban. Az egyetemekre - a rendszervaltas ota foleg - olyan gyerekek kerulnek be, akiket az atkozban meg egy kozepes szakmunkaskepzobe sem vettek volna fel. El is vegzik, ki iskerulnek es a kor bezarult, mennek okitani..Mondjuk egy budaesti muszaki egyetemi vegzettseg manapsag ossze nem hasonlithato azzal ami peldaul a hatvanas-hetvenes evekben volt, nem is beszelve (tisztelet a kivetelnek) a professzorokrol. De igy van ez mas egyetemeken is. Keretszamok voltak,szinte barkit felvettek, hogy jojjon vele a penz is, senkit nem erdekelt (szinte) hogy milyen eredmennyel vegeznek, es egyaltalan ki fogja majd alkalmazni oket? Ennek azert egyszer vege kell, hogy legyen.;Neztem tegnap a tuntizo kis fiatalokat. Nem szeretnem azt mondani, hogy a vezerszonokok a tudjukkik voltak, dehat sajnos..:) Bizonyara van igazsag is a tiltakozasokban az uj oktatasi torveny ellen, de hogy a hatterben ott vannak az uszitok, akik talan meg annak is orulnenek, ha egy kis tv-szekhaz szeru 1968-as ostromra is sor kerulne valamelyik egyetemen, az sicher..

tevevanegypupu 2012.12.11. 07:16:34

@ebfül:

Jo reggelt!:)

Akik ertenek hozza azt mondjak, hogy mar az altalanos iskola elso osztalyatol kezdve rettenetesen rosszul, ostoba modszerekkel okitjak a gyermekeket, es ez csak fokozodik ahogy haladnak felfele az iskolakban. Az egyetemekre - a rendszervaltas ota foleg - olyan gyerekek kerulnek be, akiket az atkozban meg egy kozepes szakmunkaskepzobe sem vettek volna fel. El is vegzik, ki iskerulnek es a kor bezarult, mennek okitani..Mondjuk egy budaesti muszaki egyetemi vegzettseg manapsag ossze nem hasonlithato azzal ami peldaul a hatvanas-hetvenes evekben volt, nem is beszelve (tisztelet a kivetelnek) a professzorokrol. De igy van ez mas egyetemeken is. Keretszamok voltak,szinte barkit felvettek, hogy jojjon vele a penz is, senkit nem erdekelt (szinte) hogy milyen eredmennyel vegeznek, es egyaltalan ki fogja majd alkalmazni oket? Ennek azert egyszer vege kell, hogy legyen.;Neztem tegnap a tuntizo kis fiatalokat. Nem szeretnem azt mondani, hogy a vezerszonokok a tudjukkik voltak, dehat sajnos..:) Bizonyara van igazsag is a tiltakozasokban az uj oktatasi torveny ellen, de hogy a hatterben ott vannak az uszitok, akik talan meg annak is orulnenek, ha egy kis tv-szekhaz szeru 1968-as ostromra is sor kerulne valamelyik egyetemen, az sicher..

tevevanegypupu 2012.12.11. 07:19:37

@picur3ka:

Azt hiszem teved, van sok szavazojuk, es nem utolso sorban jo sok penz aramlik oda peldaul Amerikabol, szoval nem lennek meglepve, ha a fidesz egy kicsit gondolkodna a dolgon. Kerdes, hogy Orban meddig birja meg azokat a tamadasokat amiket mar husz eve elvisel, nincs meg egy politikus akit ennyien nyirnak..ha osszeallna liberalisekkal, nyilvan enyhulne a nyomas.

tevevanegypupu 2012.12.11. 07:29:48

@Leskelődő:

Egy buddhistak altal fenntartott egyetem nagyon erdekes lehet, valoszinuleg igeny is van ra, de rengeteg mindenre van igeny, megpedig egeszen komolyan. Az orszagban lehet ugy ezer ember, akit kulonleges, szokatlan dolgok erdekelnek annyira, hogy azt tanulni is akarjak es utana annak szentelnek az eletuket. Csakhogy barmennyire is erdekes, a magyar allam ezt nem tudja fenntartani, a nagy egyetemein is eppen ez a problema, hogy hiaba lenne ra evente harom-negy ember aki tanulna valami kulonlegeset, keptelenseg most mar egy tanszeket fenntartani ertuk..Vagy pedig, fajdalom, fizesse meg az, aki oda jarni akar.Ez nagyon igazsagtalannak tunik, ha arra gondol, hogy evtizedeken keresztul esz nelkul szortak a penzt ugy, hogy elore szaz evre eladositottak az orszagot es benne az egyetemeket, most meg fizetni kellene erte. De hogy ezen pont a liberalisok kapjak fel a vizet akik valami ilyesmi programot is hirdettek anno, nem is beszelve szent jelszavukrol amit mindig odavagtak az elegedetlenkedonek "ongondoskodas"..Hat lancoljak magukat egymashoz meg a keretszamaikhoz..:)

Tehetetlen Dodó 2012.12.11. 08:24:53

@picur3ka: És azt, hogy arskicli?
(Ugyanaz a kis bogyós gyümölcs, ahogy tolnai sváb vidékeken hívták, másodlagosan jelentkező hatása miatt).

Tehetetlen Dodó 2012.12.11. 08:34:37

@BZ1975: "a jobbikos fiatalt az In-Kal emberei távolítják el a teremből"
Na, eddig olvastam.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 08:43:50

@tevevanegypupu: VAlóban, ez a lépés lényegében elkerülhetetlen volt. A kormány által fontosnak tartott praktikus szakokon marad meg a 10 ezer hely.

tevevanegypupu 2012.12.11. 09:01:41

@ArmaGedeon:

Mindenesetre muszaj lenne a munkanelkuliek szamat gyarapitani? Nem lehetne kicsit egyensulyba hozni az egeszet?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 09:02:37

@Tehetetlen Dodó: Mit jelent a kicli és mi a másodlagos hatás? Nemigen ettem én ilyet, sose hittem el, hogy van ember, akinek van kedve a vattát kiszedni a kis bogyóból azért a jelentéktelen gyümölcshúsért, ami marad...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 09:07:36

@tevevanegypupu: A nagy baj, hogy közben lezüllött a szakmunkásképzés, és nincs végiggondolva, hogy akkor hova tegyék a tandíjat nem bíró, vagy eleve nem egyetemre való ifhjakat. HA OV komolyan gondolná a dumáit, hogy végetért a jóléti társadalom (az igaz) és munkaalapú gazdaság kell (igaz, kellene), akkor komoly szakmai tervezésnek kellene folynia régen, hogy ez milyen kormányzati lépéseket igényel. Ehhez képest ötletelnek, kampánykodnak, teljesen kaotikusan. Ilyen az, ha pszichopata a túlhatalmú vezér.

Tehetetlen Dodó 2012.12.11. 09:23:07

@ArmaGedeon: Arschkitzli = seggcsiklandozó. És pont az a kis vattás mag okozza kifelé menet ezt a másodlagos hatást a népnyelv szerint.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 09:39:04

@Tehetetlen Dodó: Ááá, szóval nem bányásszák ki a vattát? Én meg már szégyelltem magam a lustaságomért a szorgalmas svábokhoz képest... :-)

tevevanegypupu 2012.12.11. 09:51:14

@ArmaGedeon:

Na, pont ezt akartam irni, megelozott. Hogy mi lenne, ha raallna az allam a szakmunkaskepzes reklamozasara. Olyanokra mint badogos, asztalos, lakatos, kalapos, uveges, oras, komuves..mit tudom en, mindbol hiany van, legalabbis mesterekbol igen.A masik pedig az, hogy Orbant is meglehetosen meglephette, hogy az EU es az IMF annyira ellensegesen viszonyul a terveihez, igy aztan kenytelen volt "modositani". De ahogy elnezem a kis tuntizo es jokat bulizo egyetemistakat, nem vagyok meggyozodve arrol, hogy ezek kozott mind eg a tudasvagytol es alig varja, hogy elkezdjen a nagybetus Eletben szorgalmasan dolgozni..Na persze megertem, vegulis kinek van kedve igazan felnotte valni?:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 09:59:41

@tevevanegypupu: Semmilyen épelméjű vezetőt nem lephetett volna meg, hogy ha elkezdi anyázni az EU-t, az IMF-et, meg minden hasonlót, akkor ezek nagyon morcosan fognak reagálni. Viszont nem vagyok biztos benne, hogy OV-t ez meglepte...
Egy régi uralmi taktika a hjvek körében az ostromlott vár-pszichózisát kelteni és folyamatosan fenntartani, ezzel a vezetéshez láncolni a híveket. Tipikus szektavezéri taktika, MI, az Igazak és a Gonosz Külvilág. Ezt alkalmazza tipikusan az izraeli vezetés, ezért hihető, hogy ők kreálták pl. a HAmaszt és ezért hagyják, hogy pár rakéta mindig hulljon Izraelre, közembereket veszélyeztetve, hisz amjg veszély van, a családok hajlandók a férjeket és főleg a fiakat a harcba küldeni és a cionista elitet zokszó nélkül megtűrni a nyakukban.

Elég kellemetlen OV-ra nézve, hogy épp itt találtuk a kormányzási taktikája példaadóit, tanítómestereit...

mk27soundmaster · http://mk27.blog.hu 2012.12.11. 10:30:22

Üdvözöljük az ötvenes években! Ha valakinek még mindig nem világos, miről szól a történet, még mindig nem tiszta a képlet, még mindig nem érti, hogyan működik az ávóstempó, akkor parancsoljon:

"Molnár Attila Károly régi kedvence blogunknak. Korábban volt vele egy lovagias ügyünk, fogalmazzunk úgy, hogy nem viszünk egymásnak virágot. Molnár szerepe Semjén plágiumügyében az volt, hogy jelentős szövegazonos egyezés található Semjén szociológia diplomamunkájának „javított" második kiadása és Molnár (Semjén korábbi konzulense) évekkel későbbi tanulmányai között. Molnár először azt állította, hogy a hvg azt inszinuálta, hogy ő lopta Semjéntől az ominózus szövegrészeket. A hvg természetesen pont az ellenkezőjét inszinuálta, tehát azt, hogy Molnár átadott Semjénnek részeket a saját munkáiból, hogy legalább második próbálkozásra el tudja fogadtatni Semjén szakdolgozatát. Molnárnak inkább arról kellett volna nyilatkoznia, hogy tudott-e róla, hogy Semjén felhasználta az ő munkáit. Ehelyett perrel fenyegetett meg mindenkit, aki olyat merne állítani, aminek az ellenkezője világos mindenki számára, mint a nap. Semjént kompromittálni nem volt bátorsága, megfenyegette hát az újságírókat.

Ha Molnár abban bízott, hogy ezzel az ügyet végleg és hivatalosan is lezártnak tekintheti, bizonyára csalódott. Azóta eltűnt kedvenc internetes élőhelyeiről, de bizonyára eljutott hozzá a hír, hogy mire is kíváncsi ebben az ügyben a közönség. Tegnap új nyilatkozatot adott ki, amiben azt sejteti, hogy nem tudott róla, hogy Semjén felhasználta az ő munkáit a szakdolgozatában. Persze nem ezt írta, hanem azt, hogy az államvizsga lebonyolítói neki nem mutatták meg a dolgozatot. Ezt vagy elhiszem, vagy nem, és vagy azt jelenti, hogy Molnár nem ismerte a második javított kiadás tartalmát, vagy nem. Legyen mondjuk a nem.

De legalább eljutottunk a tízmillió forintos kérdésig. Semjén plágiumával szemben egyedül a sértettnek, Molnárnak van joga fellépni. A jelentős szövegazonos egyezés ténye bizonyított. Molnár azt állítja, hogy ő nem lopott Semjéntől és hogy nem is tudta, hogy Semjén felhasználta a szövegeit. Tehát, Károly, tehát? Mi következik ebből? Segítsünk, Károly, kimondani a nyilvánvalót? Vagy inkább lehívod a neked állítólag rég beígért opciót és rástartolsz valami politikai kinevezésre?"

orulunkvincent.blog.hu/2012/12/09/ket_ferfi_es_egy_kicsi

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:02:54

@picur3ka:

„Hogyan szoptat egy szűz?”

Ahogyan a Szentlélek nemz. Talán humornak szánta, de egyébként nem látott még ilyen ábrázolást? (A szüzesség ideája és az unikornis között tényleg áll fenn kapcsolat, így még parodisztikus formában sem lehet véletlen az összefüggés a szűzlányok és az egyszarvú giccses formái között.)

@Leskelődő: Érdekes, a vízjel egyszarvúja kecskének látszik.

A rózsakeresztességet illetően Szerb és Eco sem mérvadó, ők inkább hangulatteremtők. (Véleményem szerint Szerb sokkal jobb író, viszont a szemlélete materialisztikus — persze egy ilyen témánál a „materializálás” sosem sikerülhet tökéletesre, így a Pendragon-legendában is vannak inspirált részek.) Eco önvallomása szerint is sekély mondanivalójú regényeket ír, az „okkultizmus” nála egyfajta parodisztikus díszítőelem, illetve mélyebb jelentőség nélküli matematikai váz, amire építi a történetet. Umbertónk csak ahhoz a témához nem nyúl hozzá, amit könytárakban nem lehet megtalálni, tehát nem csoda, hogy a rózsakeresztességet is beépíti kalandos fantáziálásaiba. Persze azért a dolog náluk sem teljesen öncélú, mivel a szabadkőművesség Szerbnél és Econál is képben van (Szerb apja szabadkőműves volt, és Antalra is erős hatást gyakorolt ez a világ), Eco pedig minden bizonnyal maga is gyakorló vakoló. (Mindketten zsidó származásúak.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:09:55

@Loxon: Eco pl. a Prágai temetőben a jó öreg zsidó műfajt műveli: Kb. egy Rágalmazásellenes Liga önkénteseként "leleplezi" a C.B. Jegyzőkönyvei hamisításának sztoriját. Hogy milyen aljas antiszemita csalás az ilyesmi, hogy tudatos felforgatást tulajdonítanak pont a zsidóknak...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:15:20

Tragikomédia a műsoron: A zsidóképű (Melek-) Tausz Katalin a zsidóképű Semjén elleni harc frontvonalában:

nol.hu/belfold/20121211-az_elte_nem_hagyja_magat

tevevanegypupu 2012.12.11. 11:15:21

@ArmaGedeon:

Jo, ez is egy elmelet amit mondott, hogy Orbanert - akit szegenyt tamadnak mindenhonnet - eletunket es verunket. Vannak ilyenek egyebkent nagyon sokan, ketsegtelen, hogy neha meg en is hajlando vagyok (meg mindig) vedeni. De vajon a masik oldal, a cionista, miert mennek bele ebbe a jatekba? Hiszen oket vegulis eleg szep szammal utaljak es egyre tobben vannak ellenuk. A II. vilaghaboru lassan besullyed a tortenelembe, a holocaust egyre kevesbe hat - na persze nalunk meg igen - de a szenvedestortenettel azert nem lehet a vegtelensegig operalni..Ugyanakkor Orbanek - erre Gyongyosi koruli mubalhe a legekesebb pelda - hajlandoak beallni a cionistak koze tancolni, ezzel kisse megzavarva az imadok koret..es a maga szerinti taktikazast. idonkent mintha nem tudnak, hogy most akkor ezt igy hogy? Vagy ez a zavaras is szandekos?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:20:13

@tevevanegypupu: Köszönöm a kedvességét. Mostanában csak akkor szólalok meg, amikor valami olyan téma kerül szóba, ami élénken foglalkoztat, és még nem írtam róla eleget. Az egy-két szavas, odamondós kommentárok egyre kevésbé a világom.

@Arma Gedeon2: A kurucokkal, Kossuthékkal stb. kapcsolatban szerintem nem lépsz túl semmilyen hatáskört, amíg a dolgot politikai szinten elemzed. A „hatáskörtúllépés” akkor következhet be (nem mindig, de valamennyire általában bekövetkezik), amikor a misztikus-ezoterikus tanokat megpróbálod egy-az-egyben az átverés kategóriába sorolni. Ez még olyanok esetében sem mindig és teljesen áll fenn, mint Luria. Bár a kabbalisták között rengeteg a politikailag kártékony, ez az összefüggés nem axiomatikus. Egyáltalán nem magátólértetődő a politikai destruktivitás vagy az egyéb csalások megléte, ha az ember a kabbalából indul ki, sőt, még az „egyszerű” judaizmusból kiindulva sem. Többnyire ez a destruktív összefüggés valamilyen szinten fennáll, ezért helyes, ha a detektor be van kapcsolva és még az is érthető, ha jelez. De még egyszer: az igazi, tiszta formájukban ezek a tanok semmi destruktív politikai konzekvenciát nem hordoznak, és szellemileg sem dekadensek — legalábbis az én álláspontom szerint, amely megegyezik a legtöbb tradicionális szerzőével. Természetesen akinek a hite más véleményt követel, annak ezt nehéz elfogadnia, és érthető, ha a saját meggyőződése szerint támadja ezt az álláspontot. (Magam részéről meg vagyok róla bizonyosodva, hogy az ilyen támadás, bármennyire érthető, sosem lesz igazán koherens, és végső soron kiderül[ne, ha valaki következetesen végigvinné, hogy] mindig saját maga ellen is irányul.)

tevevanegypupu 2012.12.11. 11:21:09

@mk27soundmaster:

Nagyon sajnalom tolgyet. Nem lehetetlen, hogy valoban segitett Semjennek megirni azt a kurva szakdolgozatot, es elkovette azt a hibat, hogy utana o is publikalta sajat munkajat. Elvegre - ugyan Semjen ugyes ember - azt azert senki nem hiheti, hogy tolgy tole lopta volna azt a dolgozatot. Hogy most elokerult ez az ugy - semmikeppen nem egy esetleges becsulet vagy az igazsag erdekeben - az azt bizonyitja, hogy evtizedek mulva is utana nyulhat az emernek a mult olyan emberek kepeben is, akik egyaltalan nem meltoak arra, hogy az igazsag neveben barhol is felszolaljanak.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:36:15

@Arma Gedeon2: Érdekes, én is most találkoztam élénkebben a katar pentagrammal. Ennek ellenére egy-két összefüggés meglétére nem lehet teljes épületet alapozni. Tudni kell, hogy a pentagramma millióféle változatban és jelentéssel létezett és létezik az „eszmetörténetben” és a szimbólumtárakban.

Biztos, hogy az ötágú csillagok tipikusan modern és globális elterjedtsége mind a kommunista, mind a liberális közegben összefügg a szabadkőművességgel, ahol ez a jelkép megvan. A fehér (ezüst), sárga (arany) és zöld, vörös, kék és fekete ábrázolások, amelyek zászlókon, címerekben és ma már szinte mindenütt (áruk csomagolásán vagy akárhol) előfordulnak, a szabadkőművességből erednek. Hogy ezen belül milyen jelentéssel bírnak, vagy szorosabban honnan vették az eredetüket és ez milyen influenciát jelentett az alkalmazókra nézve, azt eldönteni viszont nem egyszerű.

És természetesen, mint minden szimbólummmal kapcsolatban, itt is megvan az, hogy vannak tejesen legitim alkalmazásai, amelyek formailag hasonlóak a hamisítványokhoz, ám lényegileg nincs velük különösebb baj. Az ilyesmit fel lehet ismerni, biztos tudással és erős intuitív képességgel.

Ami Petőfit illeti, én nem gondolnám, hogy ilyen egyszerű őt a katarizmussal vagy annak valamely későbbi formájával (akár tényleges folytatásról, akár hamisítványról van szó) azonosítani. Biztos, hogy néhány koncepció alapján könnyű ráhúzni ezt-azt, amit a költészet nyelvének konkretizálása könnyűvé tehet, de igazán meggyőzővé nem. A költészet gyakran „csak” költészet, még akkor is, ha valami mélyebbről inspirálja, és akkor is, ha néha valóban tudatosan kódolt, rejtjeles beszéd.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:41:50

@tevevanegypupu: Én azt gondolom, hogy tölgy tipikusan az az ember, akin — egyszerűen azért, mert zavarja a céljaikat — fogást akarnak találni, és mivel akarnak, hát „találnak” is. Az egész nem több puszta rágalomnál és politikai célzatú, lejárató szándékú koholmánynál, még ha találnak is hozzá valami „tárgyi alapot”. Ismerős és unalmas dolog, ami azáltal nyer jelentőséget, hogy mind barátai, mind ellenségei figyelnek rá és foglalkoznak vele. Az egész valójában azon a szinten, ahol beszélnek róla, szóra sem érdemes. És én ezért ennél az egy hozzászólásnál többet nem is vesztegetek rá. A szemérmetlen szemétségre védekező, magyarázgató, „mentegető” reagálással válaszolni ostobaság és önpusztítás. Közéleti szinten egyáltalán reagálni rá is csak önmagunknak való ártás, és ellenségek kezébe való fegyvert adás.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:43:27

@Loxon: Nemigen kell engem arról győzködni, hogy a misztikus tanok jókora részét lehet jóindulatúan értelmezni, egyrészt ismerek ilyenekt, akik így tesznek, másrészt magam is találok nem egyszer elvileg szépet-jót az ilyenekben ()bármily kevéssé is ismerem még a témát).
A probléma az, ismétlem, hogy a felforgatók is autentikusnak tekintik a saját pl. kabbalai felfogásukat és annak összefüggését gyakorlati romboló tevékenységükkel.
Hasonlóan a judaizmus kapcsán szintén ismerek zsidó szerzőket, akik épp a judaista vallásuk értékeire hivatkozva ítélik el mondjuk a hollywoodi kultúraromboló, civilizációzüllesztő tudatipart, vagy a cionista állam politikáját.
Azonban bármennyire is nem gondolom, hogy mindig a tömegnek van igaza, sőt, a judaizmus alapján sokkal több rosz dolgot tettek, mint jót.
Ráadásul a judaizmus hivatalos elitje mindig is eltűrte, hogy saját tagjai a hivatalos judaista tanokkal elentétes okkult nézeteket és gyakorlatot képviseljenek, csak annyit várt el, hogy az érintettek ezt kellően rejtve tegyék.

Talán példázható eltérő hozzáállásunk azzal az ellentétpárral, amikor az egyik bíró felmenti vádlottak egy népes csoportját, amiben garantáltan van néhány ártatlan, csak nem tudható ki, míg a másik bíró elítéli őket, azzal, hogy inkább vesszen 2-3 ártatlan, de ne meneküljön meg a büntetés elől 120 gonosztevő...

(tudom, hogy te is elítéled a gonosztevőket is erkölcsileg, de futni hagynád őket a pár derék védelmében)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 11:46:23

@Loxon: Na, pont Petőfinél a házamat feltenném sejtésem helyességére...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:55:58

@ArmaGedeon: Hogy ki mit tekint saját magával kapcsolatban autentikusnak, az egy dolog. Ettől még ténykérdés (számomra legalábbis), hogy mi autentikus és mi nem. Egy tárgyaláson nem hagynám futni a gonosztevőket, hanem addig vizsgálódnék, amíg meg nem bizonyosodnék a bűnösök és az ártatlanok kilétéről. Persze nincs mindenre idő, és számtalan tényező meg is téveszthet, ez igaz. (Azonban a felületes és sommás vizsgálódót, aki a sok precedenst veszi alapul — kétségtelenül okkal —, éppúgy megtéveszthetik a dolgok, és esetleg úgy jár, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönti.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 11:58:14

@ArmaGedeon: Nos, én egyelőre legfeljebb egy kalapácsot tennék rá. (Ettől még lehet igaz.) :}

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 12:00:05

@Loxon: (Vagy, ami még rosszabb, a rostáján éppen a hitvány akad fenn, mint „ártatlan”.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:03:45

@Loxon: A fürdővíz mérgező, egy egész medencényi és egy babszemnyi gyerekecske van benne, ami helyett van sok másik... :-)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 12:13:19

@ArmaGedeon: Lehet, hogy Pilátus is ebből indult ki? :}

(— Ezt nem döntő érvnek szántam, csak babszemnyi elgondolkodtatásképp.)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 12:17:20

@Loxon: Ez nem találó. Nem látom a párhuzamot. Maradjunk abban, hogy a kabbalisták nem egy fejtegetése és agyalmánya számomra elgondolkoztató és önmagában az eredményük se teljesen elvetendő, kezdve akár a kérdések kérdésével, hogy "Honnan származik a Rossz? (Gonosz)"
A modern fizika (amihez persze szintén nem értek, de ez az én módszerem lényege :-) ) úgy vélem, sokban támaszkodik elméletei megalkotásában kabbalista koncepciókra. Önmagában ezen se háborodok fel.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 12:32:31

@ArmaGedeon: Miért nem látható a párhuzam? Vegyünk egy sokat látott júdeai helytartót, egy sztoikus római lovagot, aki talán éppen abból indul ki, hogy abban a medencében, ahol csak mérgező vizet tapasztalt, van egy babszemnyi gyerekecske, de látva a tengernyi mérget már abban sem bízik, hogy egyáltalán lehet helyes ítéletet hozni, s hogy érdemes feláldozni a karrierjét (vagy akár az életét), hogy „megmentse a gyereket”. Helyesen cselekszik-e, amikor kivégezteti végül Jézust, a „zsidók királyát” — aki a zsidók számára csupán egy hamis messiás? Jézust, akit tanítványai és mások is rabbinak szólítanak, és aki valami kabbalista humbugról zagyvál (talán a Ketherről).

tevevanegypupu 2012.12.11. 12:35:55

@Loxon:

Amirol Gedeonnal irnak, az nagyon erdekes, nem is azt varja az egyszeru halando, hogy beszalljon kis hetkoznapi vitakba, de ezek a Gedeonnal folytatott beszelgetesek fontosak, tobbek kozott azert is alakult ez a blog, hogy olyasmirol legyen szo, ami nem foglalkozik a mindennapi politikai szajtepessel.

Tolgy gondolom biztosan nem orul annak, hogy allando beszedtamava valt, sajnos leallitani nemigen lehet a temat, mindenki el akarja mondani a velemenyet. Azt hiszem nem kellett volna neki maganak is megszolalnia, mert raugrottak azonnal es persze izekre szednek. Az ELTE vezetese onmagarol allitott ki bizonyitvanyt a nyilatkozataval, Semjen pedig talan levonhatna a kovetkezteteseket, es ugyan nem kellene lemondania (bar lenne alkalmasabb vezeto is a kdnp-nel) de nem kellene hagynia azt sem, hogy olyan embert akarjanak tonkretenni, aki annak idejen ot segitette konzulenskent.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 13:12:47

@Loxon: Mondom, hogy sántít a példa. Találóbb lenne, ha Pilátus elé egy nagy Barabás-szekta összeesküvésének leleplezett tagjait hoznák, mondjuk 300 foglyot, akik túlnyomó része ellen van bizonyíték, hogy római katonákat gyilkoltak, állami raktárakat fosztogattak, szervezkedtek az államhatalom ellen és mondjuk hirdették a vérfertőzés előnyeit. Többségük a kabbalista Malkutról szövegel habzó szájjal, de akad köztük egy szelídebb is, valami Jesua, aki meg a ketert emlegeti és tán a légynek se ártott, bár vannak tanúk, akik szerint igenis garázdálkodott és megrongálta templomi árusok portékáját, meg uszította híveit, hogy hozzanak kardot, stb.
Ha ekkor Pilátus az egész bandát keresztre feszíttette volna a szelíd Jesuával együtt, az valahol párhuzam lenne. Talán...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 13:28:43

@ArmaGedeon: Hát akkor legyen ez a párhuzam, ha így jobban megfelel. :}

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 13:54:02

@Loxon: El bírom képzelni, hogy te már ismered az alábbi könyvet, de mindenki okulására közzéteszem:

archive.org/details/TheJewishRevolutionarySpiritAndItsImpactOnWorldHistoryselections_985

E.Michael Jones: The Jewish Revolutionary Spirit

Sajnos ez nem a teljes könyv, de egy egész ütős kivonat az első cikk. A kivonatolás a végén elsilányodik, de ezzel ne törődjünk. Az összképet, ami összeáll belőle, én már korábban összeraktam magamnak sok forrásból, de ettől közérthetőbb magyarázatát sehol nem láttam a luriai kabbala és a zsidó forradalomcsinálás közötti összefüggésnek. Nagyon jó a Hmelnyickij-féle zsidóirtás magyarázata is, ez jó válasz azoknak is, akik nálunk hőzöngenek, hogy a zsidók a modernizáció élharcosai és nélkülük mi csak a bőgatyát stb.
E témához még jó könyvek:

press.princeton.edu/chapters/s7819.html

Yuri Slezkine: The Jewish Century

Egy recenzió:

ebookee.org/The-Jewish-Century-by-Yuri-Slezkine_196777.html

'The provocative argument that underlies this idiosyncratic, fascinating and at times marvelously infuriating study of the evolution of Jewish cultural and political sensibility is that the 20th century is the Jewish Age because "modernization is about everyone becoming urban, mobile, literate, articulate, intellectually intricate.... Modernization, in other words, is about everyone becoming Jewish." '

A Berkeley egyetem moszkvai származású professzora abban látja a 20. századi modernizáció lényegét, hogy a zsidó elitek igyekeztek a világot lényegében elzsidósítani.

Ebből a nézőpontból, amely úgy definiálja a "haladást", hogy az a zsidósodással, a zsidó értékrend, viselkedésminták, stb. átvételével jelent egyet, magától értetődő, hogy Adytól Landeszmannig az ezt helyeslők úgy látják, hogy a zsidók képviselték a haladást (a "haladást"!) és a nemtzsidóknak ez gyakran nem volt ínyére, e nézőpontból tehát "maradiak" voltak, vannak.

Ha viszont nem elfogult zsidó törzsi szempontból nézzük, akkor világos, hogy pl. az európai-északamerikai fehér civilizációnak eredetileg eléggé más értékrendje volt, más preferenciái és a mi szempontunkból ez az elzsidósítás nem haladás, hanem civilizációnk eltérítése egy szűk csoport által. A mi szemszögünkből a zsidó "modernizáció" elleni ellenkezés, ellenállás nem maradiság, hanem saját értékeink védelmezése (arra tett bátortalan kísérlet, amit mindig levernek)

Ez ügyben KevinMacDonald professzor pontosan azt mondja, amit Slezkine, csak annyi különbséggel, hogy míg a zsidó prof dicsekszik azzal, hogy a modernizáció egyenlő elzsidósítás, addig a WASP MacDonald részéről ez egy vád. Jellemző, hogy ugyanazért az üzenetért (de eltérő értékeléssel) a zsidó tudatipar Slezkine-t ünnepli, MacDonaldot agyagba döngöli.

Akit érdekel az utóbbi könyve ugyanerről, de nem dicsérőleg:

www.velesova-sloboda.org/archiv/pdf/macdonald-jewish-involvement-in-intellectual-and-political-movements.pdf

Kevin MacDonald:

THE CULTURE OF CRITIQUE: AN EVOLUTIONARY ANALYSIS OF JEWISH INVOLVEMENT IN TWENTIETH-CENTURY INTELLECTUAL AND POLITICAL MOVEMENTS

Tündér_Lala 2012.12.11. 15:06:20

@ArmaGedeon: Ebből a nézőpontból, amely úgy definiálja a "haladást", hogy az a zsidósodással, a zsidó értékrend, viselkedésminták, stb. átvételével jelent egyet,

Az a helyzet, hogy még ez sem igaz.
Otthon mindezek a haladásnak adagolt értékrend, viselkedés minta nemcsak nem elfogadott, de sokszor kifejezetten tiltott. Attól tartok, hogy ez csupán az itteni goj társadalom bomlasztást szolgálja.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:12:29

@Tündér_Lala: Ez is igaz, ezt a gondolatot ismerjük a Jegyzőkönyvekből, de az is tény, hogy nagyon sok bomlasztó dolgot igenis kipróbálnak magukon a zsidók. A szexuális forradalom, a buzulás, a vérfertőzés mind tömegesen rendelkeztek zsidó képviselőkkel, mielőtt igyekeztek másokra is ráerőltetni, mint kulturális modellt.

Vagy például az urbánus, jeleket manipuláló foglalkozású zsidók nemcsak megvetően becsmérelték a földet túró maradi mucsaiakat, hanem aktívan igyekeztek rombolni is a falut, a hagyományos paraszti életformát, igyekeztek mindenkit magukhoz urbanizálni. Ez hosszab távon öngyilkos dolog, de a családi értékek szétverése is az, mégis csinálják. Tehát Slezkine nem tévedett, modernizációs jellemzése elég találó.

Tündér_Lala 2012.12.11. 15:25:29

@ArmaGedeon: Pont erről beszélek, hogy Európában és Amerikában ezeket nyilvánosan csinálják képviselik. Izraellben közben még Play Boyt is csak kitüntetett helyen, pult alól árulnak, mert nem tűrik meg. Próbálna meg valaki butulni ott (pláne nyilvánosan), azt hiszem rövid úton szétkapnák, stb.
Ugyanakkor az is igaz, hogy a kibuc igen hasonlít egy kommunisztikus kommunára, vagyis nem áll tőlük távol a gondolat, nyilván szigorúan szabályozva és önkéntesen.

Tündér_Lala 2012.12.11. 15:27:30

Ez nem az én napom. Tehát "buzulni"

Google 2012.12.11. 15:28:26

@mk27soundmaster:

Nem kellene csodálkozni, inkább felidézni Szolzenyicin örök érvényű sorait a kommunistákról. Mert ők ezek, fekete öves kommunisták.
Ahogy szétszednék, kövekkel zúznák agyon a delikvenseiket, látni is. Jobb híján a szavak maradnak. Sem humor, sem együttérzés, sem nagyvonalúság, sem elegancia, semmi. Csak hiénizmus.
És még kormányon sincsenek. Remélem, nem is lesznek. Még jó hosszú ideig.

Tündér_Lala 2012.12.11. 15:43:28

@Google: A dologban legfeljebb az az új, hogy úgy gondolják: a két baba közül legalább az egyiket le lehet szedni. Vagyis szeretnék MAK-ot arra kényszeríteni, hogy önvédelemből álljon be a sorba.
Igen, ocsmány, kisstílű szarjankók.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:49:49

@Tündér_Lala: AZt hiszem, bőven buzulnak Izraelben is. Van büszkeségmenet is, igaz, megzavarják a haredik.

Google 2012.12.11. 15:55:19

@Tündér_Lala:

Így van; mindkettő kellene nekik, de leginkább a harmadik: Orbán.
Csak nehogy sokat akarjon a sok szarka, és ne bírja a sok farka!
Barátokat ők csak pénzzel, vagy sarokba állítással szereztek maguknak eleddig, és azok olyanok is voltak! Példa rá a történelem.

Google 2012.12.11. 16:02:29

A www.nemtetszikarendszer.blog.hu -t is tessék olvasni!
Így harcolnak a civilek. Jó, hogy nem katonák. Akkor veszélyesek lennének.
A fiatalok vajon észreveszik, hogy ezek csak hazudják magukról, hogy nem pártot képviselnek?
Reformot, de semmi ne változzon, legfeljebb a gyurcsányi-féle jó tandíj jöhet, ja, igen, igen és Bajnaival!

ebfül 2012.12.11. 16:25:36

@ArmaGedeon:

Dehogynem. Lószőr szitán paszírozták át régen, ma már biztosan más a tekknológia.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 17:38:20

Hoppá, ugye, hogy ugye:

"...Anticionista rabbikkal tárgyalt a Jobbik elnöke...

...A megbeszélésen a pártelnökön kívül részt vett Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője és ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész is. Vona Gábor bejegyzése szerint "miközben az egész világsajtó arról cikkez, hogy a Jobbik náci és antiszemita, eközben zsidó rabbikkal tárgyaltunk, és közösen értettünk egyet abban, hogy a világra nagyon komoly veszélyt jelent a cionizmus, annak erőszakossága és a népek közötti békétlenség szítása"...

... elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el. Számukra a zsidóság a jámbor vallásossággal és a Tóra tanulmányozásával azonos, és szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni...

...A szervezet a wikipedia szerint ellenzi a cionizmust és Izrael állam békés megszüntetését kezdeményezi.

Kiemelem a lényeget: "...Izrael államot sem fogadják el... szerintük a zsidók dolga, hogy a világban szétszórva..."

Most akkor ki készíti elő a bevándorlást, az üres lakóparkok kiket várnak a világban szétszórva? Mert őszintén szólva engem a legkevésbé sem érdekel az egyébként szerencsétlen sorsú palesztín nép nyomorúsága, én azt gondolom, inkább Ciszjordániában épüljenek azok a lakóparkok, ne Budaörsön.

www.origo.hu/itthon/20121211-anticionista-rabbikkal-targyalt-a-jobbik-elnoke.html

Google 2012.12.11. 18:09:05

@gloire:

Ezek ugyanazok lehettek, akikkel Ahmedinezsád is tárgyalt, nem?
Lassan mindennel, mindenkivel így lesz; van jó tandíj, és jó civil, jó rabbi, na, és akkor mindebből van rossz is.
Ennyit arról, hogy a Jobbik nem hódol be. Úgy tűnik, csak arra vár, hogy ezt magasabb polcról tegye. Várjon is rá, még jó sokat!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.11. 18:25:51

@gloire: @Google: Most bocs, hogy közbeszólok, de akkor most maguknak már az sem jó, ha az ember feldugja a saját seggébe az esernyőjét, és kinyitja? :}

Én is kiemelem a lényeget:
„mindenhol törekedjenek a politikától távol maradni és az adott ország népével a legjobb kapcsolatra törekedni”

Persze ennek őszinteségéről vagy realitás-esélyéről lehet vitatkozni, ha erre gondolnak, igazuk van. De hát, mit tegyünk, a Neturei Karta esetében _legalább ez van megfogalmazva_. :}

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2012.12.11. 19:19:44

@Loxon: Én ezt értem, és még el is fogadom ezeknek a rabbiknak a jószándékát. De miért támogat egy Kelet-Európai szélsőjobb párt muzulmánokat? Nem jártak még Berlinben, Bécsben? És mi köze van a vallásos zsidó minoritáshoz a hazai ballib/moszkovita/cionista réteghez? És mi köze ennek azokhoz a zsidókhoz, akik fideszesek, katolikusok, reformátusok, vagy éppen nem is tudják, hogy zsidó származásúak?

A békés együttélés pedig százszor meg lett fogalmazva minden hazai és európai zsidó képviselet részéről, legyen az a mazsihisz, a fideszes Köves Slomó hitközsége, vagy bárki.

Google 2012.12.11. 19:34:46

@Loxon:

Ezzel csak az a baj, hogy azt szokták mondani, ők ilyet nem tesznek, semmiért sem tennének. Hogy az esernyőt a fenekükbe feldugják, s ott ki is nyissák.
De úgy látszik, van az az esernyő és van az a fenék nevű izé. S fenn az orr.

Bell & Sebastian 2012.12.11. 20:19:53

A békés együttélést ma is megfogalmazta Orbán Viktor Hanukára írt levelében, ugyanakkor az RTL azzal vádolta MAK -ot, hogy korábban pénzt kért nyilatkozatáért, ami -gondolom- interjú akart lenni. Olyat még csak a Gloár által felszabdalt diaszpóránál láttam, hogy összeszaladnak az első sófárbőgésre, amire sem a magyar, de még az echte német sem képes.

(Akárhogyan is számolom, kicsit megszaladt, mert több lett három szónál.)

Bell & Sebastian 2012.12.11. 20:42:27

Rogán jó svungban volt ma is, valami nagyon fortyog a boszorkánykonyhán. Fidesz belháború van, váltóátállítás. Nagyon is reális, hogy KDNP megy, az ovisokat beengedik cipőben a tornaterembe, csókpuszi LMP.

Éljen a Mandiner, a sikeres projekt. Éljen a Vince, mert az is egy sikeres projekt. Éljenek közösen, holtodiglan-holtomiglan, éljen a solidus két oldala.

Jegy a Styxre, Charon bére, éljen MAK, szemén a holtnak.

BZ1975 2012.12.11. 20:56:59

@picur3ka: köszönöm atlantinak, hogy helyettem is valaszolt.

ha egy szoveg első 5%-bol mar levonod a tartalmat es emiatt nem relevans kerdest teszel fel, akko konnyen felrebeszelunk egymas mellett.

milyen humort szeretsz, mar ha. ill. lehet-e itt humorizalni es ironizalni? vagy mar az is a biboldok malmara hajtja a vizet?

jaj, bocs, utobbi kerdesben ironizaltam! : ) de amugy tudom, hogy komoly kozeleti, politikai, tarsadalmi es tortenelmi topik ez, de ne felj, nem fogom szetbarmolni! : )

BZ1975 2012.12.11. 21:02:49

@Loxon: a foccault ingat en nagyon szeretem tole. csak szerenyen: ez a muvelt ember da vinci kodja : )

tevevanegypupu 2012.12.11. 21:56:20

@Bell & Sebastian:

Nem a zsido vallassal van a baj. A muveloivel..Altalaban tullihegik.

atlantisotetseg 2012.12.11. 22:03:10

@gloire: Esetleg ugy lehet értelmezni, mert sok pénzt költenek a zsk hogy fenntartsanak kolóniákat különböző nemzet államokban, náluk ez magas prioritású cél lehet.Tehát fontos lenne ezt az erőfeszítést meghiúsítani. A szélsőjobb olyan zsket támogat, amelyből kevesebb van, a többit pedig sürgeti az szép anyaországába.

Bell & Sebastian 2012.12.11. 23:17:16

@tevevanegypupu: Valóban, az utóbbi időben túl gyakran találkozom zsidózó, magyar zsidóval ahhoz, hogy a véletlennek tudjam be. Van egy olyan érzésem, hogy egy párezres, kemény mag kavarja az összes kakaót. Akár listázni is lehetne őket egy sűrűn teleírt, A4 -es lapon.

A valódi hadseregük csupa sábeszgójból áll, a hentesmunkát azokkal végeztetik, ők a szerszámaik.

Hogy hatvan milliárdot hoztak vissza az amnesztiára. Csak én ismerek annyit, akik kiadják ezt a számot. Egyébként az önkormányzati adósság számottevő része egy egyszerű trükksorozaton alapul, így ismét az a konszolidációs nóta vége, hogy az adóforintok kivándorolnak és végül magánzsebben landolnak.

Aki időben levette a drótot, az most nagyot kaszál. És ez esetben is felmerül(hetne) csúcspolitikai vezetőink büntetőjogi felelőssége.

Kifosztásra játszik e teljes vircsaft, színre való tekintet nélkül.

tevevanegypupu 2012.12.12. 07:39:18

@Bell & Sebastian:

Lasan ugy latja a zember, hogy egyaltalan nem folyik jo jatek Magyarorszagon amig vannak akik felhetnek valamitol vagy valakiktol. Plane nem, ha a felelem ellen ugy kuzdenek, hogy alazatosan kiszolgaljak a zsarolo, gatlastalan tarsasagot, azt kepzelve, hogy akkor nekik nem eshet bajuk. Es ez igy igaz kormanyszinttol kezdodoen. A magyar kormany a magyarok szolgalataban kellene hogy alljon elsosorban, plane ha raadasul ezt is igertek akkor, mikor ketharmaddal megvalasztottuk oket.

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 08:06:49

@BZ1975: Viccnek rossz, komolynak rémítő.

BZ1975 2012.12.12. 08:36:38

@Tehetetlen Dodó: milyen humort szeretsz?

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 08:43:19

@BZ1975: A sajátomat... (a feleségem is mindig ezt mondja...)

Leskelődő 2012.12.12. 09:56:55

@Tehetetlen Dodó:
Neki is olyan jó a humora, mint a Magáé?
Irigylésreméltó család!
:)

Leskelődő 2012.12.12. 09:57:44

nem lehet eléggé hangsúlyozni: irigylésre méltó

Leskelődő 2012.12.12. 09:59:49

@Sebastian Knight:
"Bármi legyen is egyesek politikai meggyőződése, egyvalami aligha tagadható: Molnár Attila soha nem lett volna képes ellopni bárkitől bármit (nem hogy a tudomány területén, amit hivatásnak tekint), viszont bárki fordult hozzá segítségért, annak segített. És szó sincs arról, hogy bármiféle alapon „szelektált” volna. Lehet azon is vitatkozni, mennyire jó oktató, bár fölösleges, mert órái magasan a legjobbak voltak mind hangulat, mind színvonal, felkészültség tekintetében (a „szelekció” fordítva sem igaz: politikai meggyőződéstől függetlenül kedvelték rengetegen Molnár óráit). Szemben azokkal, akik most a vudubabáját tűkkel szurkálnák (nem mintha nem ezt tennék amúgy is), Molnárnak jelleme, gerince is van, ami komoly hiánycikk manapság – amint azt a mostani eset is bizonyítja."
konzervatorium.blog.hu/2012/12/12/molnar_attila_karoly_es_a_jellemorias_elitek?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201212

Leskelődő 2012.12.12. 10:11:07

@Bell & Sebastian: @picur3ka:
Kicsit megviselt lelkileg, hogy leszólták a győőőőnyörű unikornisomat (*nagyon sír*), ezért - megköszönve @Loxon: érdekes és értékes tájékoztatását -, megosztom Magukkal az egyszarvú abszolút hiteles leírását:

"Az egyszarvú állat is arrafelé él, sárkánykígyó feje van, a szarva pedig csavart és nem túlságosan nagy, az állát sűrű szakáll borítja. Hosszú nyakát, amely leginkább egy kígyóhoz mérhető, a magasba emeli. Teste többi része inkább szarvasra hasonlít, oroszlánlábai vannak. Ennek a képmása is látható Konstantinápolyban."
mek.oszk.hu/05000/05025/html/
Az egyszarvú és egyéb állatfajták Bizáncban

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 11:14:33

@Leskelődő: Ne sírjon, főleg, hogy én örülök.

(A témához lazán kapcsolódva felidézem — linkek vannak a hozzászólásokban is:
konzervativok.blogspot.hu/2008/09/tengeri-szrnyekrl.html )

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 11:23:34

@ArmaGedeon: Nem ismerem, de a diagnózist címszavakban helyesnek tartom:

érték (tradíció) <—> „haladás” (modernizáció)

Persze a dolgok ennél mindig végtelenül komplexebbek, de a folyamatok magvának leírására ez megfelel. Én egyébként nem csak a 20. századi forradalmasítás esetében látom a zsidó kovászt. A forradalmiság mélyen összefügg a zsidósággal az egész történelemben — persze nem kizárólagosan, de mindig ösztönzőleg.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:49:55

@Loxon: Javaslom, hogy olvasd el, erről szól a könyv. A linkelt anyagban az első 15-20 oldalnyi a lényeg, a többi se rossz, de ez egy jó kivonat az 1200 oldalas könyvből. Természetesen az egész történelmet vizsgálja.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:55:48

@ArmaGedeon: 3 könyvet adtam meg, most az elsőre gondoltam. De érdekes lehet a többi is. Mindháromról csak recenziókat olvastam még. Csak MacDonaldé tölthető le teljes terjedelemben.

Alfőmérnök 2012.12.12. 11:58:53

@Leskelődő: Nem válaszolt a kérdésemre, amit mandiner blogon tettem föl Önnek.

tevevanegypupu 2012.12.12. 12:09:07

@Loxon:

Azert ezek a szerzetesek a tengerben sem tagadjak meg magukat ugy latom.:)

tevevanegypupu 2012.12.12. 12:19:01

@ArmaGedeon:

A keresztenyseg is egy "zsido" forradalombol indult el..

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 12:26:30

@tevevanegypupu: Nem. Nem volt alapvető emberi értékek és együttélési szabályok felforgatására irányuló sátáni mozgalom.

tevevanegypupu 2012.12.12. 13:08:49

@ArmaGedeon:

Hogy lett volna, hiszen Isten fiakent a szeretetet hirdette, de ez akkor is forradalmi volt, hatalmas meglepeteskent, ujdonsagkent hatott, vagyis mondhatjuk forradalminak, a kovetkezmenyek miatt is.

Bell & Sebastian 2012.12.12. 13:16:41

@ArmaGedeon: Ha visszalapoz, olyan is volt. Mert remélem, nem egy aranyból készült, növendék szarvasmarhát vagy katonai hátitáskát képzel maga elé, amikor az aranybornyút emlegetik.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 13:24:13

@Bell & Sebastian: nem értem, mire gondolsz.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 13:37:01

@tevevanegypupu: @ArmaGedeon: Miközben a válasz lehet többféle, a kérdés jogos, és kapcsolódik a tagnapi eszmecserénkhez is. Aki en bloc a zsidóságot, illetve a kabbalát is elveti — persze distinkciókkal —, azt mondva, hogy még a benne előforduló kevés jó dolog helyett is van sok más, az milyen alapon mond igent a kereszténységre, amely sok tekintetben tényleg forradalmi volt az ókorban? Nem elsősorban Krisztus tanításairól van szó, amelyek minden elképzelhető politikai mércét felülhaladnak, de már a tanítványairól, és azok tanítványairól igen, akik például az apolitikusságban antipolitikusságot láttak, az igazságigényt kizárólagossá tették minden más hagyománnyal szemben, és azt állították, hogy a világ csak a pogány sötétségben tapogatózott ezidáig, de innentől már nem annyira (ez a hitvallás például egyfajta korai illuminátizmusnak felel meg).

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 13:43:56

@Loxon: Én azt nem is fogadom el, ezért bizonyára nem minősülök jó kereszténynek, vagy mi.
Viszont forradalomcsináláson mégiscsak a politikai viszonyok, vagy alapvető emberi értékek, együttélési szabályok felforgatását értem, erre pedig a keresztények nem buzdítottak, sőt. Tehát nem volt forradalom.
Maga a judaizmus tartotta magát kizárólagosnak, ők Isten népe, mindenki más szar goj, akit Istenük kirtani rendel, meg sanyargatni, stb. A kereszténység "forradalma" éppen ennek elvetésére irányult, miszerint mindenki lehet Isten választott népének tagja, ez nem etnikailag kiválasztottak kiváltsága. Ha ez forradalom, akkor úgy, ahogy a Moldova féle magyar atom atombomba. Ahol ledobják, egy város nő ki a földből. Ezt a "forradalmat" el tudom fogadni. De csak a szavakkal űzött játék folytán nevezhetem még idézőjelben is forradalomnak, lényegében félretéve eredeti definíciómat.

Vagy beszéljünk felforgatásról, mert azt senki nem használja pozitív értelemben?

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.12. 14:17:29

azért érdekes ez a katolikus morálkör. botosostól, bubovszkystól. hát nem azt mondja a vén álkeresztény gazember, hogy a konzulensnek a kurvaanyját és éljen semjén.
mondjuk a hatalmat és annak köreit mindig mentegető, -és akkor is ha a baráti tűzben elesett fideszhíveket emlegettem- tölgy, most kénytelen lesz megtapasztalni milyen az, mikor valaki az udvari intrika áldozata lesz. vagy a bajtársak hagyják a fakoronájába akadt ejtőernyőjén lógva, hogy a kereső ellenség röhögve eresszen sorozatokat az ágyékába.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.12. 14:27:42

szívcsakra szörényi a liberális baller:
hetivalasz.hu/itthon/a-zeneszerzo-szerint-a-jobboldal-kulturpolitikaja-a-kaosz-fele-tart-58225/
most ehhez, mit szól majd gúgli, meg a többi hülye? :)

Bell & Sebastian 2012.12.12. 14:29:48

@ArmaGedeon: Tervezek egy hosszabb lélegzetű eszmefuttatást a zsidók és a pénz (föld javai) viszonyáról, de ez a hetem már foglalt, különben is, előttem már sokan leírták. Ki tudja, melyik az igazi vallásuk? Mert én nem.

abandi 2012.12.12. 14:33:49

Jáj-cííí, meghalódik elfele a demokrácija!
@ArmaGedeon:
Maga csak ne hasznoshülyézzen le senkit! Maga olajpíkes...

abandi 2012.12.12. 14:36:13

@jose maria padilla:
Állítólag sömjén genetikailag is vörös...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 14:39:09

@Bell & Sebastian: Jogos felvetés. Scholem is írt a szentéletű rabbiról, aki éjszakánként titkos kabbalista orgiákon vett rész, jó kis fajtalankodásokkal, tórántaposással, stb.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 14:40:30

@jose maria padilla: És mi van, ha a fennakadt deszantos félreértett valamit, és fidezshjvnek lenni eleve marhaság? Vö. a fentebb linkelt Ángyán-monológgal a birtoképítő maffiákról. Az olyan nagyon fideszes dolog...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 14:51:07

@ArmaGedeon: Mármost mi az alapvető emberi érték? Merthogy ilyen uniformizált értékrend sehol sincs, az „alapvető emberi értékek” pontosan a humanizmus és a szabadkőművesség vonalán jelennek meg egy „jóságos szekularizmus” keretében, a tradicionális értékek _helyett_. Csakhogy igazán jóságos szekularizmus nincs, már csak azért sem, mert hiányzik belőle az égi Jó-ért tett erőfeszítés.

Ilyen értelemben is a kereszténység forradalmi volt, ezt el lehet ismerni. A római katolicizmus, mint a nevében is benne van, a rómaiságból vett át dolgokat, azzal ötvöződött, és mint ilyet, nevezzük kereszténységnek, valójában egyfajta hybrid, amiben a római stíluson kívül a görög filozófia is szerepet játszott, és pont ezek azok az elemei, amik _nem_ forradalmiak.

abandi 2012.12.12. 14:55:23

@ArmaGedeon:
Hát...'88-92-ben a fidesz-zsidesz volt még a "legtisztább" párt...

abandi 2012.12.12. 15:02:42

@Loxon: Az ógörögök egyik szent állata a delfin volt, innen ered a delphoi szó is.
Namármost: hogy is hívják azt a nyársas delfinfélét, aminek a neve nem jut eszembe?

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 15:09:33

@Loxon: Ha jól gondolom, a család elég univerzális érték, nem volt olyan kultúrkör, amelyik a vérfertőzést propagálta volna, vagy ilyesmi. Nyilvánvalóan a felforgatás mindenhol az ottani erkölcsi követelmények és berendezkedés lerombolására törekszik, ami ott van. Mi volt forradalmi a kereszténységben pl. a római birodalomban?

Bell & Sebastian 2012.12.12. 15:13:05

@abandi: Kardszárnyú, avagy gyilkos delfin. Jó kis kabalaállat.

Bell & Sebastian 2012.12.12. 15:14:43

Orca és bálna. Már a halak sem a régiek.

Bell & Sebastian 2012.12.12. 15:17:06

Mégse bálna, azt írja a zswiki, tengerben él, annyi biztos.

abandi 2012.12.12. 15:18:28

@Loxon: Megvan: Narvál!
(A fehérdelfin-félék (Monodontidae) családjába két faj tartozik, a fehér delfin (Delphinapterus leucas) és a hatalmas agyaráról ismert narvál (Monodon monoceros).)

abandi 2012.12.12. 15:33:45

@ArmaGedeon: Feltehetően az anyagi javak gyűjtésének mérséklése, az egyisten hit, az élet/halál nem zsidó szemlélete.
Ezekkel ment szembe a "modern" zsidó-katolikus egyház először, amit meglovagoltak a protestánsok, akik szintén eljujdejósodtak.
Nincs remény...vérgejzírek(by holókoszt) törnek majd fel a Föld szívcsakrájából!

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 15:43:05

@abandi: BAndi, te olvasol angolul? Ajánlanék egy jó könyvet a keresztény eretnekmozgalmakra és a reformációra gyakorolt judaista hatásokról. Egy rabbi írta, kimutatja a reformátorok mögötti egyértelmű kabbalista zsidó felbújtást.

abandi 2012.12.12. 15:46:06

@ArmaGedeon:
Miattam ne fáraszd magad...
(Azért a pravoszlávok sem ma született bárányok...)

Tündér_Lala 2012.12.12. 15:51:16

Mindenesetre érdekes egy helyzet. Jobbágy és Botos MAK-ot áldozná Semjén helyett. Viszont miután MAK nem volt jelen a második diploma védésen (gyanítom szabálytalanul) és a támadás így az ELTE-t éri, az ELTE MAK-on keresztül önmagát védi. Patt.
A szitu mérhetetlen kárt okoz.

abandi 2012.12.12. 15:56:27

@Tündér_Lala:
Maknak magánórákat kell adnia előbb-utóbb keresztyén filozófiából, tezsvíri szeretetbűl...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 16:08:30

@abandi: Nem gond, majd fordítok belőle minket érintő részleteket. Izgalmas pl. II. Endre kora és környéke, amikor az árpádok gebinbe adták az állami adókat és a pénzverdét zsidó bérlőknek, azok meg héber betűs (felségjelű) magyar királyi pénzeket vertek. Mai múzeumokban ki vannak álljtva.

abandi 2012.12.12. 16:10:52

@ArmaGedeon:
Olvasok, csak nem értek...(diszlexiássá tesz,ha nem arámit olvasok héberül)
Érdekes amikre rávilágítasz, csak nem kivonatosan lényegretörőek, így -lényegében- nem is hasznosak...

abandi 2012.12.12. 16:15:04

@ArmaGedeon:
Ebben az igazán izgalmas a zsidók és muszlimok egykaptafaalá-vétele!
(Szántai Lajos szerint a zsidó-muszlim valláshamisítás (időben kitudja mikor?) egy tőről fakad...)

Alfőmérnök 2012.12.12. 16:15:50

@jose maria padilla: "kénytelen lesz megtapasztalni milyen az, mikor valaki az udvari intrika áldozata lesz"

Töredelmesen bevallom, hogy ezen jót nevettem. Amúgy kurvára nem vicces, még sajnálom is kicsit, MAK a szemeben mégiscsak valaki, Semjén és Botos meg egy (két) senki.

atlantisotetseg 2012.12.12. 16:22:46

@tevevanegypupu: többistenhité változott -> lett három + ördög

Google 2012.12.12. 16:31:05

@jose maria padilla:

Egyelőre itt Maga szól meg a Gedeon. És ez így van jól.
Hol van már x, és y, meg z; mivé lett ez a hely?

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 16:38:21

@Tündér_Lala: "MAK nem volt jelen a második diploma védésen (gyanítom szabálytalanul)"
Témavezető volt, nem kellett jelen lennie.

abandi 2012.12.12. 16:40:00

@Google:
Amikor már egy gúgli nevű is fölháborodik...

abandi 2012.12.12. 16:42:34

@Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy:
Arra a "megmondásra" emlékszik, hogy elsőre karót kapott a t. minielnök helyettes?
Innentől fokozódik...

Sören Vlagyimirovics Delgado főhadnagy 2012.12.12. 16:55:56

@abandi: Elsőre a témavezetőtől ötöst kapott, az opponenstől karót. Aki írt szakdogát, az tudhatja, hogy sok helyen (vagy mindenhol?) úgy szokás, hogy ketten osztályoznak: egy jegyet ad a témavezető, egyet meg az opponens. Ritka lehet, hogy ennyire különbözőt... Fogalmam sincs, mi volt az ELTE szabályzatában 1992-ben, de normális eljárásnak tűnik, hogy ilyenkor felkérnek egy harmadik bírálót. Akkor viszont úgy tűnik normálisnak, hogy neki az első, vitatott verziót kellett volna bírálnia. Ha Semjén időközben újraírta a szakdogáját, akkor az már tulajdonképpen új szakdolgozat, oda kellett volna adni a témavezetőnek is.

abandi 2012.12.12. 17:03:18

Nem tisztem rombolni az ojrópai alapértékeknek tekintett görög-római-zsidó/keresztény vonulatot, de:
Alma Mater - A kunhalmok, mint az Alföld piramisai (MTV)
MTV videotár...

tevevanegypupu 2012.12.12. 17:05:45

@Loxon: @ArmaGedeon:

Mindenesetre a "valasztott nep", ami mindenek felett valonak erezte es erzi magat, nem ertette meg a Megvaltot, nem vette eszre, hogy ott van akit vartak. Csak es kizarolag az erdekelte oket, hogy lehetne a romaiakat kifustolni..ugyanakkor felhasznalni arra, hogy ezt a feleslegesen zavaro ferfit eltegyek lab alol. Az o forradalmukat Barabas vezette es vezeti most is tulajdonkeppen.Meg is lett az eredmenye.Hatalmuk ugyan lett, penzuk ugyszinten, de valoszinuleg nincs meg egy nep a vilagon amit ennyien nem szeretnek, akiknek az intrikaiktol tartanak es aki sajat magat kozositi ki a vilagbol, amit viszont szeretne kezben tartani.

Google 2012.12.12. 17:10:09

@abandi:

Á, nem.
Csak tartom magam a legújabb direktívákhoz. Hogy azt mondja Puzsér, értelmes ember nem kommentel, gettósítják magukat a kommentelők, szellemi gettó alakul ki és így tovább. Forrás:Mandiner
Hát ha még ebből a gettóból is egy csomóan fájóan hiányoznak, akkor mi van? A zsidók ármánykodása 1001. részének a bemutatása már biztosan nem érdekel. De a baloldali kultúrhegemónia megéneklője sem.

abandi 2012.12.12. 17:10:57

@ArmaGedeon:
Nem ajánlanám, ha nem lenne benne szó a zsidó-muszlim egygyökerűségről:

"Alma Mater - "Mai éltünk gondjai az összehasonlító valláslélektan szempontjából"
MTV videotár...

(Az aktuális rész ismertetője: Adhat-e választ a vallás, mindennapi problémáink megoldására? Könnyebben viseli-e el a hívő ember az élet gondjait? Ezekre a kérdésekre ad választ Dr. Popper Péter valláspszichológus.
Előadó: Dr. Popper Péter)

atlantisotetseg 2012.12.12. 17:11:52

@ArmaGedeon:Talán sok minden a zs-k egyedüli biológiájából származik, vagyis abból, hogy a rettenetes beltenyészet miatt, ma már klónnoká váltak.

tevevanegypupu 2012.12.12. 17:12:34

@atlantisotetseg:

Mostansag a satan eleg sokat rohoghet a markaba..

tevevanegypupu 2012.12.12. 17:14:10

Egyre inkabb ugy tunik, hogy Semjen gyalazatos alak.

abandi 2012.12.12. 17:17:11

@Google:
Pu(ZSÉ)r egy ügyes provokátor.
Értemes ember tényleg nem kommentel sehova!
(kivéve ide...ha részeg...)

abandi 2012.12.12. 17:25:46

@Google:
Egyébként nem vagyok egy halmazelméleti szakember, de a blogponthu társulatából a legjobb 20 simán megfordult már itt...
Az már más kérdés, hogy ezek közül ki mennyire elmeháborodott...

Leskelődő 2012.12.12. 17:33:03

@tevevanegypupu:
:))

"Szabadköműves bűvszavak,
ha földre vonzzák bosszudat,
hogy meg ne leld, habos harag,
fülön ne csípd:
közel kakasszó menti csak
testvéreink!

Szerelmünk első hajnalán,
az Éden-kertben hajdanán,
hogy egybekelt az ifjú pár
a friss gyepen,
a föld virágos vánkosán
heverve el:

csalárdul rejtve rangodat,
besurrantál a fák alatt,
hogy rászedvén a földi fajt,
- kisérjen átok! -
örök romok közé taszajtsd
a szűz világot.
...

De felsorolni nem lehet
megannyi léha ötleted,
ki győzi azt, miféle nyelv,
se rím, se próza,
nem állja cifra versenyed
poéta tolla!

Te persze jót mulatsz; beszélj,
no csak fecsegj, locsogj szegény,
kerülsz te még, kerülsz elém,
számítgatod;
de száz pokol tüzéből én
kilábalok.

És ezzel végzem is; koma,
javulj, javulj meg cimbora,
ki tudja, eshetik csoda,
van tán remény?
De míg tanyád ily mostoha,
csak szánlak én!

Robert Burns: Az ördög címére
(Fordította Pilinszky János)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 17:37:15

@ArmaGedeon: A család önmagában csak egy adottság, nem univerzális érték, hacsak nem matriarchális értelemben. Tradicionális érték a családot patriarchálisan vezetni — ez minden tradícióban más és más —, vagy attól aszketikusan elszakadni — akár mint harcos vagy remete (szintén eltérő hagyományonként).

A rómaiak ugyanúgy érezték, a kereszténység rombolja a római felfogást, ahogyan a keresztények érzik, hogy a liberalizmus rombolja a kereszténységet. A rómaiaknak _volt_ tradíciójuk — társadalmi és spirituális értelemben is. Nem mondhatni, hogy a tipikus rómainak igazán szüksége volt egy „megváltóra” — erre a zsidóknak volt szükségük. De végül is az egyenlőség demagógiájával (ami nagyon is forradalmi) a kereszténység jelentős sikereket ért el. Eleinte a gnosztikus vonal is erős volt, ami az arisztokráciára volt jellemzőbb irányulás, de ezt kiütötte a tömegesebb és agnosztikusabb (tulajdonképpen demagógabb) irányzat, és ekkor, pontosabban ezután egy átalakítása történt, egy romanifikálás keretében, amitől az igazán keresztény kereszténységet már nem érzékeljük (mint ahogy a rómaiságot sem ismerjük már), és félig naívan kérdezünk vissza, hogy „de hát mit is rombolt le a kereszténység?”. Ekkor vált államvallássá.

Google 2012.12.12. 17:53:16

@abandi:

Megfordult, megfordult, de mintha el is ment volna.
Lehet, hogy nem is a nívó romlott le, hanem az ital kevés?

abandi 2012.12.12. 17:58:15

@Google:
Is-is...
Egyébként a szó megmarad, a sírás meg elszáll!

Tündér_Lala 2012.12.12. 18:00:50

@Loxon: Ez érdekes. Talán a kopt kereszténységgel lehetne hasonlítani, hogy tudjuk az eltéréseket. Bár nyilvánvalóan az is változott az idők során.

abandi 2012.12.12. 18:04:36

@Tündér_Lala:
Állítólag az iszlám hihetetlenül gyors terjeszkedése is összefügg a meglévő ős- keresztények "bugyutaságával"...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.12. 18:20:22

@Loxon: Arról győzködsz minket, hogy a kakas csinálta a hajnalt azzal, hogy kukorékolt! :-)

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 18:37:58

@abandi: Volt ilyen nevű pipadohány is: narvál.

abandi 2012.12.12. 18:41:06

@Loxon: Melyik
Róma:
a tarkvínusziak utáni?
Görög:
Az athéni vagy a spártai
Egyiptom:
A déli, vagy az északi, esetleg az egyesített?

abandi 2012.12.12. 18:46:23

@Tehetetlen Dodó:
Kösz!
Az se mámanapság volt...
(A fehér (classic) Borkum máig tartja a minőséget: cigibe töltve egy az egyben hozza a néhai(30 Ft/cs) "arany" Astor törköly ízét...

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 18:55:08

@abandi: Borkum, ja, az nem is olyan régi. Én még piros Amphorával kezdtem. Meg Clan volt akkoriban, az a skótkockás.

abandi 2012.12.12. 19:06:46

@Tehetetlen Dodó:
A piros Amphora az majdnem olyan volt mint az Óbester...

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 19:11:56

@abandi: Ugyan, én még Csongor szivart is szíttam. Az vót valami.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.12. 19:12:47

@Loxon: "Nem mondhatni, hogy a tipikus rómainak igazán szüksége volt egy „megváltóra” — erre a zsidóknak volt szükségük. "

A régi Róma teljesen átalakult, válságba került a császárság korára, természetesen a tradíciói is. Elárasztották a misztériumvallások, tömegigény volt rájuk.
A zsidó megváltónak már akkor földi, politikai funkciója volt, ezért teljesen logikus, hogy Jézus alakja e célra nem felelt meg nekik.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.12. 19:13:44

@abandi: Netán a fekete fáraó alatti Egyiptom?

abandi 2012.12.12. 19:16:24

@Tehetetlen Dodó:
Azt én is kipróbáltam!
Szerintem festett kartonpapírba volt sodorva, alföldi betyárdohány maradék!

Tehetetlen Dodó 2012.12.12. 19:17:43

@abandi: Lila recés papír tartotta össze a vágottdohány-maradékot és egy vékony dohánylevél-kamuflázs takarta kívül.

BZ1975 2012.12.12. 19:20:19

@Loxon: nekem ezek a matriarchális dolgok, eléggé gnosztikusak.

ill. a „keresztény feminista” egy ellentmondó kifejezés, mert maga a feminizmus egy sátánista agyszülemény része (Marx és Engels kommunizmusa).

abandi 2012.12.12. 19:23:57

@Tehetetlen Dodó:
Én már csak a "minőségihez" jutottam hozzá:valami rövid, "bufla" alakúra emlékszem...
Na, ja az a sok debrői hárslevelű...

abandi 2012.12.12. 19:26:55

@BZ1975:
Példul mint a Napban született Babba Mária...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 19:28:13

@Tündér_Lala: Némileg irrelevánssá tenne egy ilyen összehasonlítást, hogy a kopt egyház a khalkedóni zsinatot követően jött létre, tehát már jóval a kereszténység római államvalláskénti bevezetése után.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 19:29:45

@BZ1975: Nem feminizmusról, hanem matriarchalitásról beszéltem, ami két élesen különböző dolog. (A günekokratizmus egy harmadik, szintén ezektől különböző fogalom.)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.12. 19:35:04

@abandi: Nem, a fekete (NÉGER!) fáraókra. Gondolom, az első Oba-Ma nevű lehetett... :-)

abandi 2012.12.12. 19:35:52

@Loxon: A maga által kutatott időszak, (fajtól függetlenül) nem is említi a "matriarchalitást"...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 19:41:51

@Arma Gedeon2: Ez kétségtelenül az „illuminátus” elbeszélés. De vajon valóban akkora és olyan természetű lett volna ez a válság? Sok tekintetben úgy tűnik, a politikai válságot az udvarba beférkőzött „istenfélők” gerjesztették, és a Júdea feletti fennhatóság, majd a Templom lerombolása miatti bosszú siettette. (Természetesen valamiféle válság meglétét nem kell tagadni.)

abandi 2012.12.12. 19:42:45

@Arma Gedeon2:
Egyes források szerint szt. István is sötét (fekete) bőrű volt...
(a hivatalosan tiltott, de alattomban legfőképpen művelt génkutatások majd napvilágot látnak egyszer...)
Egyébként én sem tudom berendezni a rászísta elméletembe ezt az infót...

tevevanegypupu 2012.12.12. 19:50:22

@Leskelődő:

Mar nem is rejtik csalardul rangjukat.:)

abandi 2012.12.12. 19:50:34

@Loxon: Pedig létezhetett valamikor, mert ma is hivatkozott rá az asszony...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 19:53:19

@abandi: :} Nem kell mindennek hitelt adni, amire az asszonyok hivatkoznak.

abandi 2012.12.12. 20:04:41

@Loxon:
Köszönöm.
Majd visszavágok neki: Semjéni-típusú tudományos fokozattal ne baszogasson!
(remélem belátja az eddigi történelmi tévedését...)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.12. 20:12:11

@Loxon: HA használhatjuk párhuzamnak a mai Birodalom válságát, akkor MacDonald és mások elemzései nyomán nyilvánvaló, hogy kik döntik tudatosan válságba az általuk megszállt civilizációt. De a keresztényeket ezek akkor éppen üldözték.

abandi 2012.12.12. 20:15:27

@Arma Gedeon2:
Melyik vallás említése a legrégebbi írásos emlék, és melyik "tudós" megfejtése az éppen aktuális?

Tündér_Lala 2012.12.12. 20:16:14

@Loxon: Kössz. Nem tudtam, hogy mikor alapult.

ebfül 2012.12.12. 20:22:14

@jose maria padilla:

Valahonnan megszimatolták, hogy a Hollán utcában járt, és levették róla a kezüket :)

ebfül 2012.12.12. 20:31:31

@ArmaGedeon:

Vö:

"Islamic coins from the reign of Khalif Nasreddin Mahmoud bin Mohammad, following Turkish influence, sporting a double-headed eagle on one side and the Star of David on the other as early as year 1200."

en.wikipedia.org/wiki/Double-headed_eagle

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.12. 20:31:41

@Arma Gedeon2: Ha használhatjuk. De a mai birodalom már éppenséggel nem az a típusú birodalom, hanem sokkal inkább az ellentéte, így a párhuzam nem áll meg. A mai „birodalom” az akkori birodalom bomlasztóié, és ebben — akarva-akaratlanul — a kereszténység is részes.

Alfőmérnök 2012.12.12. 20:53:37

@Google: Mivé lett az egykori kommentfolyam?

Google 2012.12.12. 21:01:24

@Alfőmérnök:

Tudja, hogy van, minden elmúlik egyszer.
És hogy tovább is mondjam, ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik.

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:01:46

Látták már? Az osztrák báránykák és a magyar rendőrfarkasok esete. Állítólag vagy tizenötször tüzeltek a szolgálati vízipisztolyokból. Astrával és motorokkal 3,5 tonnás terepjárók ellen.

Itt nem volt észnél senki, az biztos, ennyi hibát egyszerre véteni már-már világelsővé teszi rendőreinket dilettantizmusból, a sógorokat meg határtalan pofátlanságból és a Kurier narrátorát meg nem is tudom miből. Talán bornírtságból, ha finom vagyok.

kurier.at/politik/weltchronik/cop-niedergewalzt-filmer-am-wort/1.777.732

Alfőmérnök 2012.12.12. 21:03:33

@Google: Schaffer Erzsébet se mondhatta volna szebben!

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:05:35

@Google: Ablak, ha szöveg hűen idézi a Főnököt Mohács után. De nyílászáró az is, így szinte mindegy.

abandi 2012.12.12. 21:13:58

@Bell & Sebastian:
Be szíp, amikor kápé behajtásra használja a cionista hatalom a fizetett bugrisokat!

abandi 2012.12.12. 21:15:44

@Google: Maga mondja?!
Csak nehogy liftaknába lépjen...

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:16:43

Google, repesve várom a napot, amikor végre bevallja saját magának, hogy hamis a baba.

Ma délelőtt az EDF-Démász lépcsőin álltam sorba a lófaszért, délután pár, forgalmas helyen figyeltem, mit beszélnek a zemberek, mert vásárlás nemigen volt, inkább tárlatlátogatásnak nevezném a kiállított árucikkek megtekintését.

Mondhatnak azt, amit csak akarnak, a gazdaságnak a Fidesz adta fel az utolsó kenetet.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2012.12.12. 21:19:31

@Bell & Sebastian: Semmiféle elsősegélyt nem nyújtottak a sérült rendőrnek??? Az ezt megkísérlő civileket elzavarták???

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:20:37

A legjobb duma az volt, hogy már az osztrákok sem vágják a füvet, ha az egyötödük bevándorló, akkor minek?

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:24:29

@Arma Gedeon2: És -minden jel szerint- vérgőzös aggyal Csáknorriszkodtak PA-63 -asaikkal, dezodor szprét fújkáltak be az ablakon. Ami elég gáz a testületre nézve.

abandi 2012.12.12. 21:26:04

@Bell & Sebastian:
pintérsándor a legnagyobbkirájjj!

Bell & Sebastian 2012.12.12. 21:32:29

@abandi: Hja kérem, a szaktudás általános hiánycikk lesz ott, ahol csalnak a szakdolgozatírók. Egyes egyetem-begyetemeken.

abandi 2012.12.12. 21:43:01

@Bell & Sebastian:
Nem a "szak"-tudással van a baj, hanem annak a felhasználásával, kiforgatásával.
Tipisce jiddisce ecesgeber virchaft...

abandi 2012.12.12. 21:44:29

kimaradt 2db H, mint Hungarista...

abandi 2012.12.12. 21:55:03

@Bell & Sebastian:
Ez egy kissé dúrva história...
Egyébként cionista ármány...remélem az ügyészség illetékesei és a bélügy magiszter a helyükön maradnak (lámpavas...)nemsokáig.

Google 2012.12.12. 21:56:24

@abandi:
Óvna tőle, ugye?

@Bell & Sebastian:
Úgy vettem észre, hogy esetemben ajtó volt az.
Ahány férfi/nő, annyi eset.

@Alfőmérnök:
Ezt sem bóknak vettem.

Még kell mondanom valamit, Ildikó?

Google 2012.12.12. 22:03:14

@Bell & Sebastian:

Látom, hogy kell még valamit mondanom.
Az a nap soha lesz, mert nekem 12 év untig elég volt amazokból.
De jobbat mondok, én csak egy személy vagyok, és majd visszahozzák a daliás időket mások.
És még valami: ilyenkor lehet siránkozni. Akkor, szocialistáék alatt kevésbé lehetett. Viperázásból, vízágyúzásból, lődözésből jelesre vizsgáztak.
Ja, és a pénzt is otthonról hozták.

abandi 2012.12.12. 22:07:20

@Google: kegyed vmi fideszes partzán....leány...?

Google 2012.12.12. 22:10:17

Ja, és Bell, akkor már számlák sem lesznek, ilyen Émász-Démász félék,és a kuncsaftoknak a bevásárlókban már az ajtóban fogják átadni a többpénzt, hogy ne csak nézelődjenek, vásároljanak is.

abandi 2012.12.12. 22:15:09

@Google:
Maga keveri a kommenizmust a szocionrealizmusba oltott kivagyisággal!
Szóval, vakon tallózó fideszes...

abandi 2012.12.12. 22:37:35

Egyébként mak meg semjén egyenként bepereli a hvg-t 100-100 milla nem vagyonira és amíg a grespik dolgozik, kitalálnak vmi frankó sztorit...

Bell & Sebastian 2012.12.12. 23:14:36

@Google: Ki beszél itt szerelemről? Mármint a coci-libsik iránt? Próbálta már megenni a jó kis, fasza Alaptörvényt? Üzletelt már a maffiával? Dolgoztatott cigány vállalkozót, alkalmazott romákat, volt már dolga elfogult bíróval, perelt már sérthetetlen multit, tapasztalta már az internacionalista zsidó véd- és dacszövetség áldásait a saját bőrén?

Mennyibe' van magának az elmútnyócév? És előtte a négy? És utána a kettő és fél? Ha ez mind megvolt, jelentkezzen ideológiai tisztítókúrára nálam, fizetem azt is, mi az a kicsi a többi mellett?

És tudja mit? Szarok a pénzre! Elég lenne az is, ha visszaadnák a hitemet. Addig éljek, Amen!

Bell & Sebastian 2012.12.12. 23:38:28

@abandi: Ma kétszer használták -kezüket széttárva- végső érvként hitetlenkedésemre, hogy uniós előírás. Mint a vörös posztó, olyan ez, megvadítja még az oszlopos szentet is.

Úgyhogy, ne nagyon emlegessen szaktudást előttem, ha kedves az élete. Amikor statikusból is éppen egy utolsóval hozott össze a sorsom, miközben maga inkább éhen hal - mert ki nem szárad. :)

atlantisotetseg 2012.12.13. 03:57:16

Szaniszló Ferenc szerint az ördög népe nem adja egykönnyen, és neki az ördögökről a szoclib csibészek jutnak eszébe.

mandiner.hu/cikk/20121212_szaniszlo_kozeleg_az_aranykor

tevevanegypupu 2012.12.13. 07:56:58

@Bell & Sebastian:

Jo szar a helyzet itthon. En is eszrevettem. De nem okolok senkit, csakis magunkat.

Tehetetlen Dodó 2012.12.13. 08:17:27

@Bell & Sebastian: Ja, és még a szar statikusról is a kormány tehet.

Tündér_Lala 2012.12.13. 10:19:18

Tündér_Lala 2012.12.13. 10:17:20
Kéremszépen, rendet kellene végre tenni a fejekben.

Provokatív művészi alkotások (???!!!), művészi szabadság, a közösség (az adófizetők) pénzéből fizetett művészek és a műveik kiállítására használt kiállító terek, filmek esetén százmillió, milliárd számra költött közpénzek.

Több dolog keveredik itt.
A művész és a szabadság is nagy presztizsű fogalmak. Amikor ezeket a fogalmakat arra használják, hogy emberek százezreit, millióit az úgynevezett provokatív műalkotásaikkal megsértsék, akkor visszaélnek ezekkel a fogalmakkal. De még ez is tolerálható volna. Mindezek után azonban még be is nyújtják a számlát, hogy a közösség fizessen ezért.

És láss csodát: a közösség fizet. Miért ? Elösszöris azért mert a közösség pénze nem a döntéshozóé és könnyű szívvel osztogatja. Másodszor pedig azért, mert kárörömmel szemléli a vérig sértett emberek felháborodását. Nem utolsó sorben pedig, igen, mert politikai célokra is használják.

(Tessék mondani, ha valaki nyit egy galériát, ahol a szájába szarnak valainek, hányan mennének be és fizetnének ezért a nemes szolgáltatásért ? Bár ugye nem zárható ki, hogy akad olyan ember, mert neki ez tetszik. (A nézőközönségről inkább elképzelhető, hogy fizetne a látványért. ) A cselekmény után pedig a kasszához fárad és fizet. De az emberek döntő, döntő többsége nem kérne a szolgáltatásból. )

A kultúra, a művészet is árú. Egy lakberendezőnek is van művészi szabadsága, de ha élhetetlen, kellemetlen tereket alakítana ki kuncsaftjainak provokatív művészként, nevelő szándékból (???!!!), igen hamar éhenhalna. Mert nem fizetnének neki ezekért az emberek.

Itt a nagy felháborodás arról szól, hogy a “provokatív műalkotásokért “ nem akar fiaztni a közösség, nem akar közpénzen fenntartott kiállító teret biztosítani.
Módjuk van a művész hölgyeknek uraknak műveiket elkészíteni, galériát bérelni és ott azokat kiállítani, eladni.

Ja, hogy így már nem annyira érdekes a buli ? A hisztéria nevetséges.

Alfőmérnök 2012.12.13. 13:20:37

Bayer Semjén osztálytársa volt.
"Nem igazán tudom, a mai fiatalok hogy vannak ezzel, s bevallom, nem is nagyon érdekel. A fiaim ismerik, szeretik, dúdolják, s nekem ez a lényeg. Mert én a Pink Floydon nőttem fel.Semjén Zsolt barátomnál hallgattuk először, aki osztálytársam volt a Szilágyiban (most már két fiam is odajár, Istenem…), egy akkoriban igen menőnek számító Teslán, a Yugoton kiadásában. Az összes Pink Floyd-albumot."
www.magyarhirlap.hu/belfold/roger_waters.html

tevevanegypupu 2012.12.13. 13:53:00

@Tündér_Lala:

Lala draga, az ilyen valoban ocsmany, budos es undorito kiallitast tulajdonkeppen a helyi polgarmesternek kellene bezaratni, ugyanis van egy nagyon de nagyon szeles hatar, amin belul barmit lehet tenni tualjdonkeppen - meg olyasmit is, ami esetleg idegesiti, bosszantja vagy duhiti a kedves galerialatogatot - de van egy pont amit atlepve mar nem muvesz az illeto, hanem gusztustala, buta hulye. Na ilyenkor kell azt a bizonyos ket pofont kiosztani, amit sajnos orban mostanaban valahogy mindig annak adja aki nem is erdemli meg annyira. Egyebkent hogy kinek mi tetszik, az rettentoen valtozatos. Nekem peldaul az Istvan a kiralytol meg az utanuk kovetkezoktol, aztan Tolcsvay kulonbozo evangeliumaitol, nemely osmagyar lovasszinhazasditol is egnek alltm indig a hajam, es semmikeppen nem biznam peldaul az egesz muveszeti bagazst egy olyanra, aki kozottuk volt, provokal es olyan muveket produkal amiknel egy egyszeru kis juhaszgyerek is kulonbet farag, es amit talan csak a kinai piacon lehetne a leertekelt fadobozok koze tenni. Ez nem oldal kerdese, ez pusztan csak menedzseles dolga lenne..Valaki olyas kellene, akinek van jozan esze, diplomaciai es targyalo keszsege es egyetemes izlesvilaga. Csakhogy ilyen nalunk mindket oldalon hianycikk.:)

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.13. 14:23:02

@Tündér_Lala: Egy kicsit módosult az értékelésem Fekete produkciójáról, látva az egészséges erjedést, amit beindított. Továbbra se rajongok akadémiája alapító vakolómesteréért, de ha most pár döntéshozó z erjedésben elszánja magát, hogy ezentúl nem álljtanak ki a városa intézményeiben lehugyozott keresztet, stb, meg kirúgják az ilyet szervező intézményvezetőt, akkor Fekete minden hamissága ellenére hasznosnak bizonyul.

napolajos (törölt) 2012.12.13. 14:59:04

@tevevanegypupu: Mért mond ilyeneket, én alkalmas lennék a pozícióra. Egyetemes ízlésvilággal rendelkezem, józan az eszem, híd lehetnék a kultúrák között.

jose maria padilla · http://gozdom.blogspot.com/ 2012.12.13. 15:03:02

@Alfőmérnök: mit nyomozgat maga? téglagyári megálló végleg eltűnt a végleg eltűnt elpet valagában.
tényleg, milyen jó lenne, ha elpet megosztaná velünk a mostani gondolatait a fideszről :)

Alfőmérnök 2012.12.13. 15:19:07

@jose maria padilla: Hagyjanak már ezzel a nyomozgatással gyanúsítással. Olvasgatok nickeket, aztán ha sok egyezést találok kettő között, felmerül, hogy nem ugyanaz a személy áll-é mögöttük? Ez nem nyomozás, természetes emberi kíváncsiság.
A másik meg, ha valaki a nyilvánosság számára írogat, ne csodálkozzon, ha előbb-utóbb elkezdenek nyomozni utána. Én se csodálkoznék, ha nyomoznának utánam. (Bár én nem nagyon írok olyan dolgokat, ami erre okot adna. Csak néhány álszent fasz, meg néhány sápítozó asszonka botránkozik meg azon, amiket írok.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.13. 15:32:01

Már megint milyen kiállításon háborodtak fel? Nem szokták még meg, hogy ezek mindennaposak? Gondolom, megint valami jézusgyalázó kakofil tré zsidó baromságot kell nézni az antisznob sznoboknak, a bigott nembigottaknak, a szűklátókörű előítéletmenteseknek. És még mindig pukkadnak, Maguk, polgárok? Nem teszik jól. Hülyére kéne inkább már hallgatni ezeket a kínos performanszokat. Meg ha mégis nagyon zavar, akkor néhány giccses trágyadomb közepébe helyezett dávidcsillaggal viszonozni, szép intelligens, művelt, hivatkozásokkal és posztmodern lózungokkal megtűzdelt megnyitószöveggel, aztán kész.

Száz-százötven éves dolgok ezek már, ez a művészet a nagymamájuknál is öregebb, sőt ami a Talmudot illeti, kétezer éves, örökre forró gennyben és szemenben fortyogó Jesu, semmi új a nap alatt. Entartete Kunst, ahogy azt a nácik e tekintetben nagyon helyesen mondták.

Az ilyen anális művészetet arra sem érdemes méltatni, hogy az ember elítélő szót vesztegessen rá. Szeretett Freud-juk beszél helyette, piros masnival a nyakán.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2012.12.13. 15:36:01

@Loxon: Hehe, megjátssza itt a magasabbrendűt, aki fölötte áll ezeknek a kisstílű indulatoknak, aztán közben trágyadombra rakná a Dávid-csillagot... :-)

Jó ötlet, te kirakod, én meg megbosszullak! :-)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2012.12.13. 15:49:14

@ArmaGedeon: Nincs ebben indulat, drága Gedeon. Ez puszta didaktika. És mellesleg, ez csak a pótötlet, mint olvashatod. Ha már valakinek annyira viszket, hát vakarja meg (nekem nem). Többet ér, mint a tutyimutyi „polgári” sápítozás.
süti beállítások módosítása