gloire 2011.11.28. 12:05

IX.

 

2140 komment

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 08:54:26

@bbjnick: A Fideszre, mint egészre (mint szőröstül bőröstül OV tulajdonára, birtokára) ez igaz. A fideszen belül a képviselők egy jelentős része magánkörben elég nyiltan zsidózik és sokkal joban utálja saját párttársai izraelita részét, mint mondjuk a szocikat.

tevevanegypupu 2011.11.30. 10:04:39

@Arma Gedeon2:

Nem tudni hogy viselne vagy viseli el az orszag, ha hirtelen valaki atirna a tortenelmet, megcelozna az eddig legelismertebb, legszeretettebb, legnepszerubb irokat es koltoket, muveszeket..vagyis atrajzolna az egesz terkepet.Hiszen a rendszer valtoztatasat - pedig az minimalisnak tunik - sem tudjuk elviselni. Nem is az, hogy egyforman kell gondolkodni, hanem hogy egy olyan iranyvonalat kovetni ami objektiven elemez mindent, partfuggetlenul, csak a tenyekre hagyatkozva. Nekunk az sosem ment, mert ha az igazsag kiderult, altalaban sertve ereztuk magunkat, mert vagy nem volt rank nezve hizelgo, vagy nem tetszett, hogy evtizedeken keresztul hulyenek neztek bennunket es azok is voltunk.(:

tevevanegypupu 2011.11.30. 10:07:12

Vajon mi lehet a belvarosi hotel tetejen levo helikofferleszalloval? Egy idoben eleg nagy vihart kavart, most meg semmi. Lehet, hogy csak verebeknek epitettek?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 10:11:23

@tevevanegypupu:

"Nem tudni hogy viselne vagy viseli el az orszag, ha hirtelen valaki atirna a tortenelmet, megcelozna az eddig legelismertebb, legszeretettebb, legnepszerubb irokat es koltoket, muveszeket..vagyis atrajzolna az egesz terkepet."

én kicsiben látszólag kockázatmentesen elkezdtem (a linkemen látható), még a szűkebb szellemi baráti köröm is alapvetően rossz néven veszi...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.30. 10:52:34

@bbjnick: @Arma Gedeon2: ezért nem lesznek maguk sohasem politikusok. Zsidózni és Izrael barát politikát folytatni nem zárja ki egymást.
vö: Churchill és az orosz szövetség 1941 után.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.30. 11:28:49

@betyár:
ez legyen ennek az embernek a legnagyobb baja. ha fideszen belüli leszámolásokról, fidesznek életüket és vérüket adó emberek kirúgásásról beszéltem, akkor ez a lény állt az összes ügy mögött. e lény megtestesít mindent ami rossz a fideszben. nem véletlen, hogy elvették tőle-tibibácsitól a személyi ügyeket és viktortitkársághoz került. szerencsére még számít a központnak, hogy miket írok :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.11.30. 11:38:50

@tevevanegypupu: semmi. oda még gép nem szállt le. a szálloda nyilas epeömlést okozó baja az volt, hogy dávidcsillám van rajt. azt hitték ezek az alemberek, hogy a szoci tulaj tetette rá, pedig feszl így tervezte. vasistván is megemlékszik róla. kassák nevelt lányával/felesége, laktak is ottan.
szívesen
:)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 11:49:23

@tölgy: Az nem arra példa. Az Izraelbarát politikát nem a zsidózó fideszesek folytatják, OV is tudja, miért tart olyan "rémuralmat" mamelukjai között.

Churchill zsidó származása nem kérdéses, egy nagy szereposztás része volt fultoni beszéde is, ő a legfelsőbb illuminátus körök és dinasztiák tagjaként nagyon jól tudta, kik hozták létre a Szovjetuniót, tudta, hogy ugyanezek hozták létre a hitlerizmust is. A lehető legcinikusabban írt előszót Nesta Webster világforradalomról szóló művéhez. Antikommunizmusa szerep volt.

tevevanegypupu 2011.11.30. 12:19:44

@Arma Gedeon2:

Nem csodalom, nagyon eredeti elgondolasai vannak, ha magat olvassa az ember feje tetejere fordul minden. Tudja az az erdekes, hogy az ember szemevel latott, fuleivel hallott dolgokat es nem is gondolt arra, hogy az nem ugy van, hogy a latszat csal, hogy tukor altal..stb..hogy ilyen kozhelyekkel eljek.Nem lattuk a dolgok visszajat, pedig mindennek van, az az amit altalaban eltakarnak.Olvassuk a sorokat es nem gondolkodunk el rajta, foleg ha a stilus jo, az iro-kolto tekintelyes es meg bator is.Csak az nem jut eszunkbe, hogy miert tekintelyes es kiert-miert bator. Leginkabb persze a gyerekeket lehet megfogni, azert is latni, hogy ugyan nem tehetunk arrol ki fia-lanya vagyunk, de arrol mar tehetunk, hogy atvesszuk-e szuleink vilagnezetet, gondolkodasat, jellemet. Eleg sokszor igen. Ezert ertem meg - relative - azokat is akik vadkommunistak vagy helyezkedoek, mert reszben hoztak magukkal oroksegkent, reszben olyan kornyezetben mozogtak, es ez a kornyezet nem valtozik forradalmaktol, haboruktol sem.

tevevanegypupu 2011.11.30. 12:21:23

@málnási:

Irto nagy balhe volt belole. Talan azert is, mert az emberek tobbsege foldre szegezett tekintettel megy, nem nezi a hazak homlokzatat, nem foglalkozik azzal, hogy s mint volt az eredeti, gyalazkodni meg joooo. Koszonom szives tajekoztatasat.(:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 13:38:51

@málnási: Én úgy emlékszem, maga a leszálló is port kavart, nemk csak a gipszstukkó. Mert tudott dolog, hogy magán repülőgép nem hogy leszállási engedélyt nem kaphat a belvárosban, de még át sem repülhet felette. Ehhez képest volt talányos, hogy ki az a tulaj, aki arra számít, hogy egyedüliként az országban erre majd engedélyt fog kapni. Persze sose fog, valószínüleg, csak vendégcsalogató látványosság, amire fel lehet vágni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 13:49:02

@málnási: @bbjnick: "mint a te vatikánod :)" Ez valóban így van. Egy KDNP-s koalícióval ez nem lehet kérdés, ez együttműködési feltétel. Egyébként érthető is, ha nem kultur-antiszemi szemmel nézzük a dolgot, hogy melyik oldalra állunk ebben a konfliktusban. Izraelben 300 ezer ember beszél magyarul, itthon is kb. ennyi embert érint a kérdés, szemben a Budapesten élő néhány szőnyegkereskedő perzsa családdal. De az is igaz, a Viktor mindig is következetesen filoszemita volt, ez valóban tudható róla. A nácizói, fasisztázói egy külön szekta, de tőlük függetlenül nagyon sok zsidó támogatja, és ezért is jó politikus, ezt ügyesen csinjálja.

Google 2011.11.30. 13:52:54

Egyre talányosabb nekem Róna személye. Ki ő, és mi a célja ebben a történetben - tudom, nem akar miniszterelnök lenni, az legyen inkább Andor, de mégis.
Ilyen kijelentéseket tenni, hogy a kormányzatnak nincs alkupozíciója az IMF-el szemben, és ha nem mennek jól a tárgyalások az majd kiszivárog, és a pénzpiac majd jól tovább nullázza a forintot...
Jó, hát akkor adjuk fel, s várjuk tétlenül azt, aminek jönnie kell! Azt gondoltam, ez csak Esztergomban megy, hogy mindenért a Fidesz a hibás, Tétényinek már semmit sem kell tennie, elég, ha mutogat, a hívei pedig acsarkodnak, tettlegességre vetemednek.
Valamint el kell olvasni az MNB erre vonatkozó kimutatásait, igenis nőttek a lakosság megtakarításai -talán az egykulcsos adónak is hála.
www.atv.hu/belfold/20111129_rona_peter

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 14:10:57

@tevevanegypupu: Itt egy konkrét példa.
Egy vitában egy nagyon hazafias, keresztény stb. barátom válaszolta felvetésemre a Tiszák és az Antiszemita Párt viszonyáról, talán sok, magát értelmes és nem gyűlölködő hazafinak tartó ember fejében él hasonló:

"az antiszemita pártiak háborgó törpe minoritás frusztrált elmebetegjei voltak, mégha örült beszédükben volt is valami rendszer"

Nagyon jelemző, hogy ennek a pártnak a nézeteit nem szokták bírálni, mert akkor ismertetni kellene és kiderülhetne, hogy nem is olyanok voltak, marad a karaktergyilkosság, ami hatásos.
Talán megtaláltam az istócziékról élő ilyen kép egyik ősforrását, akit persze már leplezgettem lefelé amúgy is és még fogok:

--------------------------------------
mek.niif.hu/00900/00901/html/25.htm

"Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok
A T. HÁZBÓL [dec. 11.]"

Olvassátok el az első, fenti című írást, az egész kell a propaganda megértéséhez, de kiemelem a lényeget:

"Kállay János eltüsszentette magát, s ez úgy recsegett a teremben, mintha a vakolat hullana a falakról.

Az antiszemiták egy tagja, aki kitűnően tudja utánozni az állati hangokat, lekuporodott a pad alá, s egyszerre lassú, távoli kakaskukorékolás kezdett hallatszani a teremben.

Prileszky Tádéra a túlsó oldalon rájött egy konvulzív köhögési roham, s összegörnyedve futott ki a folyosóra.

Tisza belátta, hogy most e hangverseny lecsillapítására neki kell szólania, s föl is kelt, de mi szívesebben követjük Prileszkyt, aki végre is kiköhögte magát, s elkezdte szokott mameluki élményeit mesélni."

(..)

"Az elnök bezárta az ülést, de szava elhalt a süketítő kiáltások közt.

Végigharsogott a termen: Éljen Tisza Kálmán! Túlsó oldalról az echó visszabömbölte: Éljen Ugron Gábor!

A kifelé tóduló képviselők még a folyosón is ezt hajtották, ott künn elragadt a kiáltás a fiáker-kocsisokra és az utcai csőcselékre.

Sőt azok még hozzá is tódtak egy harmadik nevet: az Istóczyét.

Így aztán egészen tökéletes lett a harmónia."
----------------------

Világos, az antiszemiták bunkó bohócok és csak a csőcselék szavaz rájuk...

Google 2011.11.30. 14:21:14

@Arma Gedeon2:

Hasonló jelenetek voltak és lesznek még a t.házben. Nincs új a nap alatt. Antiszemitizmussal, de bármilyen "anti ilyen-olyan" mozgalommal sokra nem megyünk. A szénánk jobban állni ettől nem fog, soha nem is állt.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/vallott_a_vegtorlesztesrol_az_mnb_itt_a_meglepetes.503421.html

Számok, bár soha nem érdekeltek, ahogyan a közgazdaságtan sem, megkülönböztetni megtudom a politikus és a közgazdász Róna nyilatkozatokat.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 14:28:44

@Google: persze, minek egy Természeti Erővel szembeszállni... Ez eleve elrendeltetett! Zsidóknak kell uralkodnia és kész. Csak a csőcselék szeretné másképp.

osborne 2011.11.30. 15:07:18

@elGabor: Tudjuk ki ezért is a felelős. Most ugrott az IMF éltanulója brand!

hvg.hu/vilag/20111118_Romania_IMF_keretszerzodes

Google 2011.11.30. 15:15:39

@Arma Gedeon2:

Itt nem arról van szó, hogy a "zsidóknak kell uralkodnia és kész" és a "csőcselék másképp szeretné", mert egyrészt nem minden zsidó uralkodik, másrészt pedig éppen a csőcselék is lehet az, mely uralkodik. Volt rá példa a történelemben, nem hiszem, hogy ez követendő lenne.
Két végletről beszélünk, ezzel kihagyva a nagy többséget, mely sem ebbe, sem abba a kategóriába nem tartozik.
Ezt kijelenteni, hogy a zsidók uralkodnak, hülyeség, mert egyrészt nem igaz, egyes keresztények is egész jól meg tudnak kopasztani másokat, másrészt a zsidók között is vannak olyanok, akik nem haszonélvezői, hanem elszenvedői saját politikájuknak.
És ami a legszörnyűbb, ezzel hogy ilyen kijelentéseket teszünk/átveszünk, saját magunkat gyengítjük csupán, s éppen így tekintjük eleve elrendeltnek a dolgot - pontosan azzal, hogy belemegyünk ilyen leegyszerűsítésekbe.
Mindegy is, semmiről nem akarom meggyőzni Magát, csak az fáj, hogy irodalmi nagyságainkról akarja leszedni a keresztvizet. Érdekes harc, talán őket sem érdemeljük meg, forradalmaink sem érnek semmit, mint ahogyan mi magunk sem.
Nekem ez nem pálya!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.11.30. 15:21:25

@osborne: Pedig milyen szépen épült már az a mítosz...

Google 2011.11.30. 15:28:10

@osborne:

És mit meg nem tettek Romániában azért, hogy ne ez legyen!
Nyugdíjakat, fizetéseket nyirbáltak meg, munkahelyek garmadáját szüntették meg, adtak el egy s mást, azért hogy most itt kössenek ki.
Mit kérhetnek tőlük még?
Jól mondta DH valamikor (még mielőtt megcsipszelték volna), válság idején amibe a jómódú lefogy, abba a szegény belehal.
A kérdés csak az, miből él meg ezután a gazdag. Tudom, vannak tartalékaik, póttartalékaik, de akkor is. Meg fogják ők is érezni előbb-utóbb. Erről szólna a szolidaritás nevű izé, ugyebár.

osborne 2011.11.30. 15:43:28

@elGabor: @Google: 'Mit kérhetnek tőlük még?' Csak a szokásos: Reformokat!

Vagyis privatizációt:

Jeffrey Franks, az IMF küldöttségének vezetője elmondta, hogy a kormánynak fel kell gyorsítania az állami vállalatok privatizációját, akárcsak a magánszférából érkező vezetők kinevezési folyamatát.

hvg.hu/gazdasag/20111107_imf_romania_privatizacio

betyár (törölt) 2011.11.30. 16:00:36

@málnási:

hallottam egy-két akciójáról. de mintha tibibácsira is rámozdult volna a háta megett. mindenesetre a fagyi most visszanyalt:)

betyár (törölt) 2011.11.30. 16:02:21

@tevevanegypupu:

a mai hír alapján ha még nem is, most majd fog:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.11.30. 16:02:54

@osborne: Meg vagyonadót. Csupa jó ötlet.
www.mfor.hu/cikkek/Vagyonadora_kenyszeritheti_Orbanekat_az_IMF.html

""Ott lenne a legcélszerűbb megfogni ezt az összeget, ahol a legnagyobb kiengedés történt, vagyis az szja területén. Ezzel azonban az a probléma, hogy év közben nagyon nehéz változtatni az adószabályokon, jelenleg pedig a kormány elszántnak tűnik az egykulcsos adó mellett" - válaszolta Török Zoltán arra a kérdésre, honnan lehet pótolni a kieső összeget.
Fókuszban a pénzügyi békéltető testület - december 8-án a Gellértben

Az elemző szerint a kiadási oldal már most is annyira feszített, hogy ott már nem nagyon lehet további összeget megtakarítani, főleg nem ekkora nagyságrendben. Éppen ezért elsősorban bevételnövelő intézkedésekkel, adóemelésekkel lehet kompenzálni a gazdaság visszaesését, azonban minden ilyen intézkedésnek komoly politikai ára van a kormány számára, ezért ódzkodnak egyelőre megtenni ezeket.

"Célszerű lenne például egyfajta vagyonadót vagy ingatlanadót bevezetni, abból pótolni lehetne a kieső bevételt. A Bajnai-kormány már pedzegette egy vagyonadó bevezetését, valószínűleg ők sem maguktól találták azt ki, hanem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kérte. Ha pedig most újabb megállapodást kötünk velük, akkor könnyen lehet, hogy megint lesz hasonló kérés" - vélekedik a Raiffeisen szakembere."

Leskelődő 2011.11.30. 16:14:19

Mai napi cukiság:
"A dokumentumok szerint a hat legnagyobb amerikai pénzintézet - JPMorgan, Bank of America, Citigroup, Wells Fargo, Goldman Sachs, Morgan Stanley - a központi banktól több mint 460 milliárd dollár rendkívüli hitelt vett nulla közeli kamatokon. A bankok több mint 13 milliárd dolláros nyereségre tettek szert az évek alatt. A bankszektor legnagyobb szereplői a válságból megerősödve kerültek ki. Mérlegfőösszegük öt év alatt 40 százalékkal nőtt, míg a vezetői juttatások is 20 százalékkal lettek magasabbak."
www.magyarhirlap.hu/online/oriasit_kaszaltak_a_bankok_az_ingyenhiteleken_.html

Tündér_Lala 2011.11.30. 16:31:55

Rehát szögezzük le. A kommunikációnek semmi köze nincs a leértékeléshez, az csupán az Erópa elleni támadás része. Aminek köze van hozzá, az a túl magas adósságszint, amelyet hű (nem hozzánk) Ferencünk előállított. Pont.

reality 2011.11.30. 16:32:56

Mi a véleményük a NIBEK-ről? :)

Leskelődő 2011.11.30. 16:59:51

@reality: Azt nem mondhatom meg, mert hátha lehallgatják. De amerikai népszava már úgyis megmondta, hogy az egy gestapós ávéhá.
És a Magáé? :)

tevevanegypupu 2011.11.30. 17:36:01

@betyár:

Esetleg meg lemehet alfaba..(-:

tevevanegypupu 2011.11.30. 17:42:17

@osborne:

Matolcsy jelenleg kolbaszt tolt Orbannal, az mindkettejuket megnyugtatja.

tevevanegypupu 2011.11.30. 17:45:28

@Arma Gedeon2:

Mindenesetre valamit meg kellene erteniuk azoknak akik nem ertik: antiszemitava lesz az ember es nem ugy szuletik. Es akkor mar csak azt a kerdest kell feltenni, hogy vajon miert lesz az emberek tobbsegebol antiszemita?Iigazsagtalanok-e, eloiteletesek-e..vagy tapasztalatok hosszu sora vezeti odaig?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.30. 18:23:52

@tevevanegypupu: @Google: @Arma Gedeon2: @gloire: @málnási: @tölgy:

Tudják, a zsidóbarát politika azért nem jó, mert a zsidó politika viszont sosem magyarbarát. Mármost itt nagyon jól tudjuk (és ha nem, akkor tájékoztatom Önöket), hogy a zsidó ebben a kontextusban nem egy genetikai fajt jelent, és nem vallást és nem hasonló jól körülhatárolható dolgokat, hanem egy típust és egyfajta létmódot, amelyeknek összetett okoknál fogva van valami kapcsolata az előzőekkel is. Kulturális kérdés alapvetően, de nem kizárólag — tele van áthallásokkal ez a terület, és nem, nem a kereszténység alakította ki, sőt nem is direkte a gojok bűne, ha a kérdés újra és újra felmerül és megmarad, illetve időnként „eszkalálódik”, még ha ezeknek a jelenségeknek normális ember sose nem örül is. (Azt írom, nem direkte, mert valahol viszont szégyenletes, hogy a goyim nem tudnak _belülről felülkerekedni_, szélsőségesebb külső eszközök és önhazugságok nélkül, szóval indirekte a zsidókérdés valóban indikátora a társadalom/-mak gyengeségének vagy egyenesen a nemlétének, de egyáltalán nem az antifasiszta toposzok, és nem is az „Izrael-barátság” szempontjai szerinti indikátora).

@Leskelődő:
Én valamiért azt gondolom, hogy ezek a bankházak (példának okáért) undorító és sötét dolgokat művelnek, és hogy óriási a hatalmuk, és egy bizonyos „létmód” megtestesítői, amelyet fentebb vázoltam. De fenti barátaink majd javítsanak ki, ha tudnak.

Mint mondtam, az, hogy ekkora lehet a hatalmuk, minősíti azokat, akik felett ekkora a hatalmuk, őket pedig bizonyos mértékig „mentesíti”. No nem abszolút, csupán relatív értelemben. Úgy viszont nagyon is. És mindenki magáról állít ki bizonyítványt, aki hisz annak a politikának — nevezze az magát jobbnak, jobbközépnek vagy konzervatívnak vagy akárminek —, amelyben ezek a tényezők tiszteletreméltó és bármilyen szinten is elismert szerepet játszanak.

Persze mindez nem jelenti azt, hogy három darab perzsa szőnyegkereskedővel kell szövetkezni. De ellenük fordulni, ugyan miért? De szomorúan konstatálom, hogy efféle evidenciákat még Maguk között is „lécrezegtető” kimondani.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.11.30. 18:41:09

"A kormány lemondott Kelet-Magyarországról" - mondta annak a pártnak az elnöke, amely liberális szövetségeseivel összhangban eldobta magától kelet-magyarországi szavazóit, és még le is pfújjolta őket:
mandiner.hu/cikk/20111130_mszp_a_kormany_lemondott_kelet_magyarorszagrol

Ehhez azért bátorság kell. :)

osborne 2011.11.30. 18:46:44

@tevevanegypupu: @elGabor: Valamit tudhatnak a szocik. Kelet MO már az IMF-é?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 18:53:15

@Loxon: csak ezt vitatnám:

"az, hogy ekkora lehet a hatalmuk, minősíti azokat, akik felett ekkora a hatalmuk, őket pedig bizonyos mértékig „mentesíti”. "

Elég hosszú évszázadok szívós felforgatásával kötötték gúzsba a társadalmat, apránként kiirtva az elenállást, lerombolva az erkölcsöket, intézményeket, társadalmi szerkezeteket, amik útjában álltak e hatalmuknak. Tehát ne tessék már az áldozatot felelőssé tenni, hogy áldozatul esett és egyébként ellenállt, amíg tudott, még most is kapálózik szerencsétlen, még nyomják is bele a mérgeket.

A perzsa, orosz, kínai, török, vagy bármilyen államban látni a menedéket elég naív dolog, mint már fejtegettem. A zsidó elitek vezette államok közti konfliktusokat sokszor tekinthetjük analógnak azzal, ahogy a különféle forradalmár frakciók bőszen irtják egymást.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.30. 19:25:17

@Arma Gedeon2: Pontosan rátapintott az érzékeny pontra, amin nem értünk egyet. Az, hogy az erkölcsök, intézmények, társadalmi szerkezetek le lettek bontva vagy lebonthatók, pontosan azok felelősségére mutat rá, akik ebben a folyamatban áldozatok/„áldozatok”, és így is szeretnék magukat feltüntetni, vagy csak így tudják magukat látni (hasonlóan egyébként a zsidó „mindig és mindenhol áldozatok vagyunk”-toposzhoz). A lebontó tevékenység egyértelmű, azonban az ellenállás és szembeszállás hiánya feltűnő, és ez már nem írható semmiféle zsidóság számlájára.

Különösen az ethosz eltűnése zavaró, mert intézményeket (amennyiben azok külső formáját nézzük) le lehet úgy háborúban rombolni, hogy azért az áldozat mintegy ne legyen felelős. Még a társadalom szerkezetét is fel lehet forgatni. De a tiszta és egészséges látást és „ösztönöket”, a viselkedés és az értékek, az ezek iránti érzék hierarchiáját lerombolni: ehhez már kollaboráns, hitvány „áldozatok” kellenek. És ha máshol már nem is lehet külső eredményeket felmutatni, legalább a szavak szintjén kerülni kellene azt a magatartást, amely megalkuszik a bomlasztó erők tevékenységével, és _kizárólag_ óvatos iróniába csomagolva vagy ravasz hunyorgatások közepette fejezi ki a nyomorult „véleményét”, ha egyáltalán.

Menedékről szó sem volt. A BRICS-ben gyakorlatilag a régi kommunista infiltráció utódhatalmai nyilvánítják meg magukat, némi vallásos felhanggal fűszerezve. Elég hülye az a — példának okáért — szélsőjobboldali, aki — akár csak taktikailag is — Észak-Koreával akar szövetkezni, vagy dicsőíti a poszt-kágébés orosz elitet, vagy a kínait. Más kérdés, hogy _bizonyos helyeken_ és _bizonyos vonatkozásokban_ van néhány követendőbb magatartásmód a BRICS-államok egyes megnyilatkozásaiban, mint az atlanti politika elvtelen és szemétrevaló bábjai közt. De ahhoz is ethosz kellene, hogy ezek közül valaki tudjon válogatni. Na, ez hiányzik, és alighanem már teljesen pótolhatatlan.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 19:32:23

@Loxon: A történelmi rombolást nem tulajdonítom kizárólag "a zsidóságnak", bár az összefüggés a zsidó eszme, tudatállapot és közösségi identitás, meg a tudatos/ösztönös rombolás között nagyon erős. Az ellenállás hiánya és kollaborálás leginkább az elitek részénél van meg, a társadalom egésze máig is ellenáll, ahogy tud. Inkább öntudatlanul, de ez nem is baj. A baj, hogy nemigen volt esélye a sikerre.
Mi a poszt az orosz KGB-elitben? :-)

eN 2011.11.30. 19:34:18

@osborne: éltanuló, persze. ott nem volt feri-féle megszorítás a 2008-as őszi válság előtt: 19% áfa, 19% szja, folyamatosan emelt közalkalmazotti bérek.
szóval volt honnan imf recept szerint vágni.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.30. 19:38:49

@Arma Gedeon2: Az egyszerűség kedvéért neveztem meg csupán a rombolás egyik frontját. A helyzet nyilvánvalóan ennél bonyolultabb, hiszen a szabadkőműves társaságok és az ezek által terjesztett mentalitás volt az a katalizátor, amelyen keresztül mindennek a lebontása megvalósult, és ma is ez az, pontosan általános és teljes elterjedtsége és már-már önjáró bebiztosítottsága révén, amely minden ellenállástól eleve elzárja az összes társadalmat. Ez alól az „egyszerű ember” pont úgy nem kivétel, mint a potenciális „elitek”, sőt. Jó esetben persze „nem oszt, nem szoroz”, de általában szoroz.

eN 2011.11.30. 19:42:01

amúgy a vagyonadó nem marhaság, ha jól csinálják. persze a libaszerelő pont azokat szívatta volna meg, akiknek a legjobban fájt volna, és az offshoremikik nem fizettek volna egy fillért sem.

eN 2011.11.30. 19:42:39

lol. ragályos a geddonizmus?

eN 2011.11.30. 20:12:26

erre @Loxon:
és pont ma vagy tegnap Gloire is

osborne 2011.11.30. 20:23:57

@eN: Vagyonadó, ingatlanadó + szent tehenek (eü, oktatás, máv-bkv) + nix bankadó & végtörlesztés kb ilyeneket fognak itt is követelni Rosenbergék.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.11.30. 20:24:32

@eN: Melyikre? No mindegy, semmi újat nem mondtam, amit ne mondtam volna három-négy éve is.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 20:28:58

@eN: "és pont ma vagy tegnap Gloire is" Mármint én is megfertőződtem, vagy én is szóvátettem?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.11.30. 20:46:42

@gloire: @eN: egyre többen kerülnek a Geddon uszályába... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 20:55:22

@Arma Gedeon2: Egyelőre te kerültél be a jósdás uszályba . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 21:12:16

Egy szomorú hír mára, bár gondolom olvasták már: meghalt Kemény Henrik.
Isten nyugosztalja. Engem mindig lenyűgözött az előadásmódja.

www.youtube.com/watch?v=pkXV0M26A4s&feature=related

picur3ka 2011.11.30. 22:59:51

@Leskelődő:

Haha! Lehet ettol nyiltabban lopni?

Mindegy, en megvettem a paprika magomat mama, amit megtermel az ember maga, az meglesz.

4.bp.blogspot.com/-WEAitQd0YD4/Tg50qk2lAzI/AAAAAAAAN_8/tKVWdrfkLeg/s400/1893957_110403113524_Peter_2.jpg

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.11.30. 23:08:28

Újabb események Gyöngyöspatán. mandiner.hu/cikk/20111130_tomegverekedes_gyongyospatan

Meglepő módon most sem a falusiak vertek cigányokat...

eN 2011.11.30. 23:25:05

@gloire: megfertőződött :)

picur3ka 2011.11.30. 23:27:39

@Arma Gedeon2:

Ugy remelem. Allitolag kellemesen, enyhen csipos.

picur3ka 2011.11.30. 23:29:16

@elGabor:

Az a cim is megint! Lincseles. Tomeg(?) az egesz faluban vagy 2000 ember lakik.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 23:44:17

@eN: Nem, nem, jelentem én meggyógyultam! Idáig voltam fertőzött a szabdkőműves ragálytól, ami elvakított és vakká tett szinte. De lassan tisztul a látásom, már nem is szédülök, nem fáj a fejem, nem szólnak hozzám a hangok sem. Szóval egyre jobban vagyok!

. )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.11.30. 23:53:17

@elGabor: @picur3ka: Ha facebook-on fenmn vannak, keressenek rá a "százezren Gyöngyöspatáért" csoportra. Az egyik friss bejegyzés az esettel foglakozik. A fő moderátor egy Szőke Sándor nevű provó. Az első megjegyzésben röviden így számol be a dologról:

1. "Összeverekedett egy többségi és egy roma lakos, úgy tűnik, az előbbi lett rendesen megverve, ezért vasvillát rántott: de ez még némi ellenőrzésre szorul..."

2. "Mentő jött, elvitte a többségi fiatalt ( erősen beszedett, v túladagolt állapotban, drog-függéséről ismert gyerek, ő emelt vasvillát egy cigányfiúra, aki megverte ezután) - nem tudott viszont a szóváltás oka..."

3. "rosszabb a dolog, mint hittem. És kicsit más...Egy cigány asszonyt rugott meg a beszedett fiú: az asszonyt vitték el a mentők, nem a fiút: mivel az asszony fájlalta a kezét, úgy vélték, eltört. A fiúval kedvesen beszélgetnek a gyöngyösi rendőrök: dorgálják, ejnye-bejnye, hogy lehet má vasvillát emelni egy asszonyra, meg megrugdalni?"

4. "A verekedést most már értem: 5-6 személy vett részt, ebből 1-1 családfő - és gyerekei: a résztvevők nagy része közmunkás: munka közben történt az eset: a kötekedést vszinűleg egy cigány kezdte (aki amúgy - munkanélküli, még közmunkája sincs...) és pont egy olyan többségivel, aki mindig rendes volt a cigányokkal. Szó szót követett ( de sajnos ugye - rögtön elhangzott a cigánygyalázás: mégpedig az apját - joggal - megvédeni akaró, de erőszakos, drog-függő többségi fiú szájából: aki szerszámot ragadott, mert - szerinte - ráemeltek egy machetát...A szerszámmal ütötte meg úgy a cigány asszony kezét, h az eltört. A rendőrség elképesztő erőkkel jelent meg..."

5. "János Farkas ‎14 éves kislányt leütöttek lapáttal, édesanyjának a keze törte el - 26 embert hallgatnak ki jelen pillanatban is , többsége roma! Amint lesz fejlemény Írom!"

Ez már Farkas úr. Tehát az eredeti hírtől - miszerint a közmunkások megverték a felügyelőjüket, eljutunk odáig, hogy az áldozat: kiskorú, nő és cigány.

picur3ka 2011.12.01. 00:00:48

@gloire:

Es terhes.

-------

Egyebkent es altaljaban ezen a mandin linkelt videon a jobbikos kepviselo ugy 8 perc elott, korul, kimondja a tutit: nyomatjak a ciganyokat maguk elott, akik fel akarnak vasarolni, mert azokat konnyen lehet majd koltoztetni.

www.youtube.com/watch?v=DCbCl0FsVAo

osborne 2011.12.01. 00:10:33

Itt az 'új' kredit kráncs (és igaz a pletyi, vmi nagy eu bank csődben van)

Britain has entered a second credit crunch, Downing Street said on Wednesday night, as America was forced to intervene to stop the eurozone crisis leading to a global financial collapse.

www.telegraph.co.uk/finance/financialcrisis/8927148/Britain-has-entered-second-credit-crunch-confirms-Downing-Street.html

reality 2011.12.01. 00:11:58

Remélem közben éberen figyelik mi történik a Tisztelt Házban.
Az ellenzék már megint obstruál. Teljes az egység és az összhang azon az oldalon. Olyan, mintha megbeszélt esemény zajlana (mindenki mindenkinek szólt?). Egy ideig (kora esti órákban) még csak pár honatya és Vadai DK ágens (hoppá, független képviselőnő) volt jelen, egyszer csak 23 óra környékén (nem tudom biztosra, egy kis technikai hibám volt) megjelentek a frakcióvezetők is és jónéhány ellenzéki képviselő is.
Most 2 órás szünetet rendelt Újhülye alelnök úr Házmestery pajtása javaslatára.
Tudják az a szomorú, hogy a Jobbik úgy balettozik ebben a szerepben, mintha tökéletes koreográfiát kapott volna kézhez.

picur3ka 2011.12.01. 00:19:40

@reality:

"Tudják az a szomorú, hogy a Jobbik úgy balettozik ebben a szerepben, mintha tökéletes koreográfiát kapott volna kézhez."

Nezze, azzal a leghulyebb ember is tisztaban van errefele, hogy a ciganykartya a legnagyobb politikai adu. Ok - szocik, libik - viszont nem jatszhatjak meg, a retorikajuk miatt. Ehhez egy masik egyseg kell. Ilyen ecceru tud ez lenni.

Bell & Sebastian 2011.12.01. 00:44:02

Látja, Loxon ha szóról szóra egyet is értünk, mégis van köztünk különbség, nem jár/járnak már verekedni.
Egyébiránt azt gondolom, a románok vagy szlovákok sokkal hamarabb meg fogják unni az áldatlan állapotokat. A Visegrádi Négyek milyen jó is lett volna, ha nem szalámiznak le mindenki Orbán mellől. Ezek a lengyelek meg már nem azok a lengyelek. A Saul/Paul témába meg igazán beszállhatna, a tragedy -post alatt. :)

Bell & Sebastian 2011.12.01. 00:49:58

@picur3ka: A Jobbik sok helyzetet kihagy, sok öngólt bekap. Felvetődik a Nemzstvezető alkalmasságának kérdése, téglasága. Zuhan a reputáció, de még mindig nem világos, hogy kinek a projektje? Tartom, hogy Orbáné, azért ilyen béna kacsák.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 00:56:51

@Bell & Sebastian: Nehéz eldönteni. Mindenesetre Vona vagy átlag alatt buta, vagy szerepet játszik, ez tény. Mondjuk, gondoljon bele, egyáltalán embert találni erre a szerepre, az sem lehet könnyű, szóval nem csodálom.

A Saul/Paul támát itt is felvetettem pár napja, nagyon divatos lett és nem vagyok elég járatos az ügyben, szóval
nekem adhatna némi felvilágosítást, egyáltalán mik az álláspontok?

reality 2011.12.01. 01:09:53

@Bell & Sebastian: Kire gondol mint Nemzetvezető? Talán Vona úrra?
Ő mostanában hol van? Egyáltalán mit csinál? Mert a jobbikról Házon kívül nem igazán hallani.

picur3ka 2011.12.01. 01:18:13

@Bell & Sebastian:

Lehet. Senki nem vallalhatja fel nyiltan es onszemelyeben ezt a valosagot.

Kover nyilatkozatai viszont ellene mutatnak ennek az elmeletnek.

reality 2011.12.01. 01:23:29

@gloire: @Bell & Sebastian: Ezzel kapcsolatban nekem csak egy kérdésem lenne: Hiszik, hogy a kanonizálás a Szentlélektől való (katolikuséknál ha jól tudom ez a pápától is függött, ő meg Krisztus helytartója)? Mert ha igen, nincs vita, Pál Jézus embere volt, Isten igéjét hirdette. Ha nem isteni eredetű maga az újszövetség egészében (az ószövetségről vitatkozzon magukkal a hóhér :) ), akkor ki tudja mi minden hiányzik belőle, tudás hiányában vagyunk, titkos tanításokat dugdosnak előlünk (már alig várom Loxont erről megnyilatkozni). És ugyanakkor melyek azok a könyvek, részek, melyeket kellene kiszórni az evangéliumból, és biztos, hogy helyesen vannak megírva? stb.
Természetesen ezek a kérdések másként vetődnek fel egy keresztényben és másként egy külső szemlélődőben.

Bell & Sebastian 2011.12.01. 01:27:20

all
Belekezdtem a nyilvános blogon, megírtam a prelúdiumot. Holnap folytatjuk.

Amikor itt voltál velem...
www.youtube.com/watch?v=sYGjBl8t1ag&feature=BFa&list=PLEE3C865209BF51AA&lf=results_main

:)

picur3ka 2011.12.01. 01:31:33

@reality:

Ne haragudjek meg, de hogy jon ez ide most? A maga szemelyes vallas ertekelesi problemaja? Nyugodtan kerdezze meg, persze. De semmi koze ahhoz, amihez linkeli, nem?

reality 2011.12.01. 01:37:43

@picur3ka: Nem értem, miért ne lenne köze a témához (Saul/Paul kérdés)?
Attól függ, milyen szempontból közelítjük meg a témát.
Mindegy is (én elolvastam Bell hsz-ét a mandi blogon és ahhoz is kapcsolódik), de majd az okosabbak kifejtik, hogyan gondolják.

Lew Archer 2011.12.01. 07:55:09

@reality:

A kérdésre valójában nagyon egyszerű a válasz.

Hiszi-e, hogy Isten gondoskodik arról, hogy az apostoli közösség hagyományában ne legyenek téves tanítások, vagy azt gondolja, ki-ki egyéni nagyszerűségére van bízva, hogy felismeri-e a helyes utat. Az első megoldás az emberek tömegeinek üdvösségét adja, a második bizonyos kiválasztott kevesekét. Az első út az alázat útja, nincs mese.

tevevanegypupu 2011.12.01. 08:03:59

@Loxon:

Na pont ezt akartam mondani: ennek a csoportnak csak annyi koze van a zsidosaghoz, hogy zsidonak szulettek (hulyen hangzik tudom) es ezt felhasznaljak, mikor hogy kell es hasznos. A baj az, hogy a csoport ellen nem nagyon lehet tenni semmit - marmint akkor ha valami nagyon csunyat cszelekednek - mert mindenfele nemzetkozi szerzodesek ezt megtiltjak, reszben mert ezek a nemzetkozi szervezetek mind-mind ennek a csoportnak a kezeben vannak. Szoval eleve vereseg (nekunk) a vegeredmeny..Kezdem azt hinni, hogy valoban kivalasztottak, mert vagy kevesbe intelligens az a tobbseg amit terrorizalhatnak, vagy gyavabb vagy erdektelen. Egyik rosszabb mint a masik..

tevevanegypupu 2011.12.01. 08:06:42

Milyen erdekes, eppen most mondjak a tv-ben, hogy a zsido allam visszatartotta a palesztinek penzet egy honapig, de most hajlando lesz atutalni azzal a feltetellel, hogy a palesztinok nem akarnak teljes jogu tagok lenni az enszben es az unescoban.

tevevanegypupu 2011.12.01. 08:07:15

@osborne:
Kelet -Magyarorszag a nemzetisegi kisebbsege, nem tudta?

tevevanegypupu 2011.12.01. 08:09:07

@gloire:

Emlekszem a kis marionett majomra amit o mozgatott egy gyermekmusorban es persze Susu. Vitez Laszlot egy kicsit eroltetettnek ereztem, ot annyira nem kedveltem. Nyugodjon bekeben.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.01. 08:21:50

@Bell & Sebastian: A Jobbik ugyanannak a projektje, akié Orbán, Fletó, Bajnai, stb...

Google 2011.12.01. 09:58:42

@Loxon:

Szóról szóra egyetértek Magával; állítom, hogy legtöbben az "antiszemiták" és " Izrael barátai" közötti sávban mozgunk, ahol normálisan is a helyünk lenne.
Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a "mentalitásúak" csodálkoznak a leginkább azon, milyen egyszerűen törhető meg a többség erkölcse, elég egy kis titulát, illetve piculát belengetni neki. És már nem is csodálkoznak, csak tudják, merik, teszik.
A Jobbik-szerű képződmények pedig csak szívességet tesznek nekik - a nyersen előadott ostoba szólamaikkal.

@Arma Gedeon2:
Nem lehet más a politika, sem az, mi mögötte van.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.01. 10:01:45

@Loxon:

nemár megmondja, magának zsidó csaja van, majd pont maga elfogulatlan mi? :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.01. 10:03:28

@Google:
a maga igazsága szerint a megszállók ellen sunyi viccekkel lehet mondjuk védekezni, nem gépfegyverrel. maga gyáva. maga 57. május elsejei tapsoló.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 10:30:35

@Bell & Sebastian: @reality: @napolajos: & @mások:
Saul/Paulus témában szívesen megnyilatkozom, de előbb tegyék meg tétjeiket. Amit odaát olvastam, túl impresszionista. Idézzenek. (Kanonizációval kapcsolatban hamarosan.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 10:30:49

@reality: Én ezt pont nem külső szemlélőktől hallom, ezért érdekel. Finom megjegyzések formájában, pl. "sokan felvetik mostanában...", de ezzel párhuzamosan hirtelen megjelent ez másutt is. De majd olvasom Sebestyén
összefoglalóját is . )

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 10:38:31

@Loxon: Paulus nem szerepelt jól Sztálingrádnál, lehet hogy ez a Saulus tud valamit...

Google 2011.12.01. 11:13:21

@málnási:

Nem tudom, hallotta-e, mit mondott Simor: Klicskót sem szokták a nyílt utcán felpofozni (Braun "bonmot-ja" lehet ez, csak ezért fizetik), szóval hogy is mondjam, hasonlóan cinikus én is lehetek: erőt kell felmutatni, s akkor a gyávaság fel sem tűnik. Első látásra.
Avagy: attól, hogy valaki nagy hangon hirdeti mindennap a más-más elleni harcát, még gyenge is lehet. Illetve, csak az lehet.

tewton 2011.12.01. 13:39:51

@gloire:
"epeszu," koser, egyhazhu katolikustol vagy protestanstol ilyet nem fog hallani. "ugy gondolom" keresztenytol annal inkabb. szerintem. raadasul ennek az egesz pal feletti fintorgasnak van egy bajos, latens protestans, olykor plusz fajelmeletes beutese. ami meg azert rohogseges, mert a Zegyhaz, a romai kezdettol fogva rendelkezett teologusokkal, akik ertelmeztek pal szovegeit, es ugy raktak ossze a tanitas rendszeret, hogy abban janos, az evangelistak, meg a tobbi forras harmonikus legyen. szerintem egy katolikus reszerol pal levelein feszengeni, amikor a hagyomanyban ott van janos is, meg egy csomo egyhazatya, meg egy halom deuterokanonikus is ... kb. olyan, mintha teologia teren akarnanak hungarosamanos fantazit jatszani, szelektalt forrasok alapjan.

persze nepszeru tema, mert 90 utan egyre tobb ember talalkozik tescogazdasagos modon a kereszteny hittel, a natgeo es egyeb "tudomanyos" csatornak ontik a tudomanynak beallitott keresztenyellenes es pro-zsido propagandat, es kulonben is, opinions are like assholes, everyone has one.

csak az a gond, hogy a temaban valo erdemi velemeny kialakitasahoz marha sokat kellene olvasni nemetul, angolul, franciaul es olaszul, plusz jo lenne tudni gorog-latinul, mellette azert zsidoul vagy kaldeusul es persze a gnosztikusok kedveert koptul. es jo, ha az embernek megvan a kopt gnosztikus korpusz is. ehhez a fajta tudashoz persze az is kell, hogy az ember rendes konyvtarba is eljusson, pl. leidenbe, becsbe, romaba, parizsba.

olvassanak inkabb plotinoszt vagy origeneszt. azok se igazak, de legalabb erdekesen nem azok :)

tevevanegypupu 2011.12.01. 13:54:33

@tewton:

Eleg a leveleket olvasgatni nem? Maga konyvugynok?(:

tevevanegypupu 2011.12.01. 13:59:03

Megfestettek a Kerenyi altal megrendelt kepeket ifju es kevesbe ifju ellenzeki festomuveszek. Legjobban az a kep tetszik ami a lovasrohamost behelyettesitette egy olyan tomeggel ami azt kiabalja, hogy mocskos zsidok, alatta meg a tv szekhaz ostroma lathato.Azt irja az ujsag, jo sokan mentek el a bemutatora, ahogy lattam foleg lipociabol meg a belvarosbol.Kivancsi lennek, ha Kerenyi ezektol a muveszektol is rendelt volna par temat, akkor is ilyen nagy lenne-e a meltatlankodas..fejenkent kb. masfel millio forintert..

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 14:02:06

@tewton: idézem Gaspert a mandiról: "na, pontosan ezeket szoktam hallani bizonyos katolikus barátaimtól..."
Én pedig nem is olyan rég református lelkésztől. Nyilván, ha valami ezótévében (amilyeneket nem nézek) merül fel, rá se hederítek, de ez így elgondolkoztató. Nem ismerem a probléma gyökerét (csak félszavkból, valami sejtelmes megkérdőjelezést) ezért az érdekelne, ha valaki ismeri. Remélem loxon majd összefoglalja . )

tewton 2011.12.01. 14:02:49

@tevevanegypupu:
:levelek:
hehe. fiatal es meggondolatlan koromban belelkesedtem a gnozis irant. aztan amikor meglattam, miket kene olvasnom hozza, hogy okos legyek a temaban, inkabb a pornoipart valasztottam :)

:ellenzeki festomuveszek:

a muvesz csakis liberalis lehet. ez olyan, mint az ertelmisegi, az meg csak fuggetlen es halado lehet :)

tewton 2011.12.01. 14:13:20

@gloire:
[intuitiv maganvelemeny kovetkezik] a pali fordulat bokhet nemely csoroket (bevett vizsgakerdes a teologiakon, lexikon-szocikk), meg az, hogy a hitgyuli es csatolt filosemi csapatai elkezdtek megbelyegezni a kereszteny hagyomany egy reszet, ugy olvasva palt, hogy a zsidok elvetettseget semmikeppen ne lehessen kivenni a szovegbol. erre nyilvan a holok. utani, buntudatra szitott tortenelmi egyhazak se rezisztensek.

protestanstol meg duplan rohelyes pal/gyalazas. tkp a pali levelek java egyhazszervezes/managelesrol szol, amit a reformatorok direktbe atvettek. peldaul. aztan azt a tenyt meg el kell fogadni, hogy a kereszteny vallast nem az ufok hoztak le a foldre, nem is felvilagosult alberteinstenek talaltak ki.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 14:13:33

@elGabor: Tény, hogy ott is pálfordulás történt, csak tán visszafelé.

@tewton: Kóser katolikustól tényleg nem hallani ilyet. Abban igaza van, hogy az ősmagyarista ámokfutók (pl. Badiny) egyik kedvenc vesszőparipája a Saul. Ettől függetlenül valamiért csak feltűnik képzettebb és emelkedettebb olvasónak is, hogy Pállal valami mintha nem lenne egészen rendben. Persze vehetik ezt úgygondolom-finnyogásnak is, én _úgy gondolom_, mélyebb kritériumok szerint is felmerülhetnek Vele kapcsolatban „kételyek”. Tény, hogy ügybuzgása, fanatikus farizeusból fanatikus keresztény térítővé avanzsálása legalábbis furcsa, miként az is, hogy „megvilágosodását” követően (hiszen ő az egyetlen apostol, aki Jézussal csupán látomásban találkozik) _megvakul_. Kicsit mintha túl sokat foglalkozna a bűnnel, saját élettörténetével és a szeretet meg a feltámadásba vetett hit hitgyülekezet-szerű propagálásával. Mindennek ellenére én nagyon szeretem a levelei néhány részét.

Ami a kanonizációt illeti, nem egyszerű dolog, hiszen a Szent Szellem (vagy Lélek, ki hogy óhajtja) néhány esetben mintha bizonytalanságokat hagyott volna efelől (ld. például a meg nem kövezett asszony történetét vagy a Hénoch könyvére való hivatkozást Júdás levelében), miként afelől is, hogy egyáltalán el szabad-e olvasni laikusnak a Szentírást (a protestáns kanonizáció eltérő voltáról nem is beszélve). A hívők persze mindent meg tudnak magyarázni így vagy úgy, és ezzel nincs is baj, ha az a hit egyébként mély és állandóan koherenciára törekvő.

A gnosztikus karakterű evangéliumok nem-kanonikussá minősítése némileg fájó, bár van érthető oldala is. János evangéliuma számomra valamelyest pótolja ezt a hiányérzést.

tewton 2011.12.01. 14:40:32

@Loxon:
az a gond az elso ponttal, hogy paul szemelyenek ez a pszichoanalizalo megkozelitese ... ooo ... hogyismondjam ... ooo ... affele csak frajd hatasa utan elkepzelheto, tkp. zsido praktika :)

Pal eletere vonatkozoan kb. sajat irasai a forrasok. en altalaban mosleknak (ami lehet kegyes szandeku moslek is, de lehet egyhazellenes moslek is) es rizsanak gondolom az ilyen "jezus elete" tipusu megkozeliteseket. lehet, persze, de na es akkor mi van? pal elete egy marginalis adalek az irasaihoz. meg az irodalomtortenetben is megbukott, a 20. szazad soran, az a pozitivista megkozelites, ami a szerzo labgombajabol akarta levezetni a vilaglira gyongyszemeit. pal szemelyes nyavalyai kb. senkit nem erdekeltek abban a korban, amikor a szovegeit normativ szovegkent olvastak, nem volt fontos, es a tanitasat sem befolyasolja erdemben. raadasul ha 2000 eve benne van a kanonban es nem dobtak ki, es nekem van vele bajom most (nem 2000 ev gorog, latin, orosz, stb egyhaztanitoinak es teologusainak), akkor bennem inkabb az merul fel, hogy talan en tevedek, nem a hagyomany.

egy mondatban osszefoglalva, azt hiszem, hogy pal ilyen kritizalgatasa affele esztetizalo intellektualis elfoglaltsag, de a hit szempontjabol (elvegre pal valami ilyesmiben utazott) csak vallaspotlek, hiabavalosag es karhozatos. [hogy pc maradjak :)]

tewton 2011.12.01. 14:42:10

hol a megmondasom?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 14:53:46

@tewton: Nem tudom. Mielőtt elküldi, ctrl+c-vel másolja ki, hogy ne vesszen el.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 14:56:28

Szakértelem és hozzáértés a frissen pacifikált Itáliában:
www.bbc.co.uk/news/world-europe-15975219

"Italy government admits naming wrong man to ministry

Italy's newly installed, unelected government of experts has admitted an embarrassing lack of expertise surrounding one particular appointment.

The government wanted a university professor, Franco Braga, to be its new undersecretary for agriculture.

But it has admitted that it contacted another professor with a specialism in agriculture, Francesco Braga.

Francesco was emailed at his university in Canada and told that he had been chosen to serve Italy.

The government asked him to contact the ministry in Rome immediately.

News of his "appointment" spread. Francesco's face started appearing on websites profiling the new government line-up.

And he received an avalanche of congratulations from food producers.

The parmesan cheese makers were among the quickest off the mark.

Even the new minister for agriculture seemed to be confused.

He reportedly said he was looking forward to working with Francesco."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 14:59:06

@tewton: Értem, amit ír, nagyon is, ennek ellenére többek között ezek a szempontok merülnek fel (Szent) Pállal szemben.

Válaszolna a kanonizációval kapcsolatban is, vagy az veszett el? Mindenesetre utóbbi kérdés az előbbit is érinti. Itt a „2000 év hagyomány” nem igazi biztosíték, mert ahány kanonizáció, annyiféle eredmény, az, hogy „nekem ezt dobta a gép, mert n. századi katolikus/protestáns/ortodox/etióp/szír/nesztoriánus/örmény/zsidó [stb. stb.] hívő vagyok” számomra nem kielégítő magyarázat.

Lew Archer 2011.12.01. 14:59:20

@tewton:

Pál tanítása nélkül nincs kereszténység, a niceai hitvallás és az egész krisztológia Pál teológiai írásaira épül. Pál nélkül a kereszténységből nem marad semmi, csak némi kósza gnosztikus lidércfény, meg a jézusi mondások individuális alkalmazása, a felhasználó kedvéhez és akaratához igazodó módon.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 15:00:13

@tewton:

"ha 2000 eve benne van a kanonban es nem dobtak ki, es nekem van vele bajom most (nem 2000 ev gorog, latin, orosz, stb egyhaztanitoinak es teologusainak), akkor bennem inkabb az merul fel, hogy talan en tevedek, nem a hagyomany" --- írja.

Igen. Két eset lehetséges: a) vagy okosabb vagyok, mint az Egyház és akkor mi dolgom vele?; b) vagy nem vagyok okosabb, mint az Egyház és akkor minek okoskodjak? Lehet választani:-)

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 15:03:49

@Lew Archer: @bbjnick: Egyikükkel sem értek egyet, a legkevésbé sem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 15:03:58

@Loxon:

Megenged egy észrevételt?

Szerintem Isten a hitünkre (tudja: hit, remény, szeretet) kíváncsi és nem (annyira) az eszünkre:-)

ü
bbjnick

osborne 2011.12.01. 15:06:07

A diktatúra újabb áldozata: Földes György

"Minden olyan tárgyalás, amely azt eredményezheti, hogy a Szabad Sajtó Alapítvány eladja részvényeit, nem tud az egyetértésemmel találkozni" - jelentette ki, hozzátéve, "mert a Szabad Sajtó Alapítvány fontos biztosítéka volt az elmúlt két évtizedben a lap minőségének, irányvonalának, baloldali, liberális és nemzeti elkötelezettségének"

index.hu/kultur/media/2011/12/01/a_ringier_mindent_felvasarolna_a_nepszabadsagban/

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 15:08:42

@Loxon:

"Egyikükkel sem értek egyet, a legkevésbé sem." --- írja.

Nincs is ezen mit csodálkozni. Ahhoz, hogy (ezügyben) egyetértsünk, ahhoz vagy magának kellene katolikusnak lennie vagy nekem manicheusnak ;-)

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 15:10:11

@bbjnick: Ha valóban így van, minek egyáltalán az Írás, a sok betű, a szavak, a magyarázatok, az ábrázolások stb.? Minek gondolkodni, ha lehet „hinni” is, sőt minek hinni, ha lehet cselekedni is, „ész”, vagyis hittartalom nélkül? A gnózis ( = tudás, ismerés) a vallásnak pontosan olyan elengedhetetlen eleme, mint a hit. Akkor is, ha nincs benne semmi misztikus, és persze akkor is, ha van.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 15:11:45

(Megmondásaim most szünetelnek, talán holnap újra.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 15:14:53

@osborne: Hmmmm, konspiratíve: az MSZP nemzetközileg sajtótámogatott szakértői kiszorítása Gordon érdekében?

tevevanegypupu 2011.12.01. 15:25:37

@tewton:

Itt nalunk eppen Pal leveleit agyarazza egy pannonhalmi szerzetes atya minden honapban egyet. A hallgatosag venemberekbol all,fele elbobiskol ugy fel ora multan..Pedig szo sincs tudomanyossagrol, inkabb olyan nepszeru ismeretterjeszto formatumban meseli oket. Kar, jobb lenne ha felnottkent kezelne bennunket, a hallgatoit..):

osborne 2011.12.01. 15:38:19

@elGabor: Olyasmi lehet, az elvtársak egymás kiszorításában mindig nagyok.

tewton 2011.12.01. 15:39:09

@Loxon: @Lew Archer:
szerintem itt LArcher telibetalalta a dolgot, en se tudnam jobban megmondani. dzsizasz-mondasokat onmagukban nagyonis jol fel lehetne hasznalni orakulumnak. annyifele kanonizacio ... nem annyifele valojaban. tortenetileg persze lehet tudni, hogy az apokalipszis nem mindig es nem mindenhol volt kanonikus az elejen, meg a deuterokanonikusok is olyanok, hogy a protestansok kihagyjak oket. de ettol meg mukodik minden. raadasul ha van egy hitvallas (es az azert van), akkor meg ezen meddo (= intellektualis, erdekes, stb) dolog agyalni szerintem. a biblianak van egyfajta hasznalati erteke.

gnozis. kb. a 3. szazadra kialakult, hogy a keresztenyek mit ertenek a gnozis szo alatt. volt pofajuk nem a szotari jelentesben hasznalni, hanem sajat jelentest adni neki. szoval a tortenet egy korai ponton tul elagazik, a szavak jelentese nem ugyanaz. (ezt veletlenul hallottam egy okosembertol)

tewton 2011.12.01. 15:40:24

@osborne:
kiszoritas ... nem lehetne inkabb kiirtas? jegcsakanyt kuldenek.

osborne 2011.12.01. 15:52:31

@tewton: Sajna ahhoz túl puhapöcsök de igen, az lenne a legjobb valóban.

osborne 2011.12.01. 16:48:21

@Google: A klicskós hasonlathoz: igen, ez a primitív, késdobálós de tipikusan libbantan cinikus hasonlat egy tipikus Braun produktum, direkt Ovinak készítve. Kommentben elmenne. De ezt végül az MNB elnöke köpte ki.

osborne 2011.12.01. 17:00:32

@tevevanegypupu: Ilyenek után én is:

Szlovákia humanitárius segítséget kért Magyarországtól: 1500 doki mondott fel

atv.hu/kulfold/20111201_szlovakia_humanitarius_segitseget_kert_magyarorszagtol

Bell & Sebastian 2011.12.01. 17:20:09

Nem hiszem, hogy fölösleges agyalni Szent Pálon. Annál is inkább, mert az ő műve időtállóbbnak tűnik, pedig minden ellene szól.

Az a helyzet, hogy Loxon csak nem lőtte ki a patronjait, de legalább nem mondott lényeges újdonságot, holott párszor megpendítette már a témát.
Eszembe nem jut előhozni, ha nem tapasztalom, hallom pap szájából, hogy valami nagyon félrement itt, ha él és virul az Übermensch -elmélet, ami csak a keresztényeknek tilos, mint tudjuk.

Nagyon jó teológusok oktattak, volt aki ki is mondta, a farizeusok-Jézus meccsen illene Jézusnak szurkolni. Pál nemhogy semleges maradt, előnyhöz juttatta az ellenfelet és teremtett nekik jó sok alattvalót.

A revízió csak annak köszönhető, hogy felvetődött a kérdés, már megint kik azok, akik nem tartják be a játékszabályokat? Ki lépett fel ellenük? Ki húzta ki a méregfogát a zsidó vallásreformnak? Szóval, van egy visszavetítés -mellékíze, pálahibás, minek ment oda. Ott se volt, nem autentikus, csak egy buzgancs, nincs is kinevezése és így tovább.

De mint tuggyuk, a szél fújásának iránya a döntő. Ha visszafelé terelés van, márpedig ez az, nem az ősmagyar sámándobok szólaltak meg először.

Na most kérem szépen, ha azt le merték írni, hogy mi egy bambanép vagyunk, akkor álljon már ki valaki, aztán magyarázza el, ha megdobnak kővel, egy ugyanakkorát vissza lehet dobni, nagyobbat nem, kenyérről meg szó sincs.

Vagy lehet ugrálni a hidakról, bízva bízni, csak akkor nyert az ellenfél.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.01. 17:20:16

alföldin kiakadnak? hát igazat mondott. a művészet ab ovo, na jó nem egészen, volt mikor nem művészet volt, viszont a metafizikait szolgálta, szóval nem lehet más mint haladár, formabontó, újatkereső, egyebek. ez különösen igaz a képzőre, színházra. ha nem értenek egyet, az csak azért van,, mert fogalmuk sincs a dologról. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.01. 17:21:13

szentpál jó fej volt, ott hagyta az oláhokat.

Bell & Sebastian 2011.12.01. 17:55:38

Tán mert nem nem vettek tőle semmit.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 18:11:32

@tewton: „dzsizasz-mondasokat onmagukban nagyonis jol fel lehetne hasznalni orakulumnak.”

Maradjunk annyiban, ha Maguk egy Jézus-Pál meccsen vennének részt, akkor az utóbbinak szurkolnának, mert az egyértelmű, tehát nem lehet orákulumnak használni, tehát nem lesz belőle nemszótári gnózis, ami nagyonveszélyes ám. Egyszerűsítsük le: van egy elvárásuk, hogy a gnózis a nemjó, a nemgnózis a jó. Ennek Pál megfelel, Jézus meg nem annyira, az ő korpuszát egy kicsit le kell nyesni, hogy beleilljen ebbe a csinos antignosztikus Prokrusztész-ágyba. Szóval ha Maguk rendeznének egy zsinatot, tán még az evangéliumokat is kiszórnák rajta, de legalábbis a Logoszon már elgondolkoznának, hogy nem blaszfémia-e. Végülis az a kókler miért is beszélt olyan homályosan, amikor úgy is lehet, mint a derék Pál?!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 18:34:46

@Loxon: tudja, nehéz ma olyat találni, aki hallotta Jézust.
Ha félreteszi a hagyományt, az Egyház és a Szentlélek kapcsolatát, akkor bármit gondolhat. Akár Jézusról is.

Google 2011.12.01. 18:42:53

@osborne:

Simorról sem fogja soha senki azt mondani, hogy íme, ő egy úriember.
Tudom, nem is ez a célja, de hiába is lenne ez. És amikor ezt felismerik, akkor jönnek ezekkel a tehetetlenségükre utaló "tréfákkal".

Google 2011.12.01. 18:44:05

@málnási:

Felvették magukat az óvodába?

napolajos (törölt) 2011.12.01. 18:47:27

Mesélje mér el nekem valaki mi az a szentlélek, sokat hallottam már róla, még láttam is galambformájában festményen.Ez valóságosan is megtapasztalható? Valaki megtapasztalta már maguk közül?
És ha valaki megtapasztalja akkor mi van utána?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 18:48:15

@málnási: Haladár, formabontó, újatkereső - mint a reneszánsz?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 18:53:21

@napolajos:

Hogy aztán maga linkelhesse egy zsidó pszichiáter tanulmányát az elmebeteg Avilai Szent Teréz hisztériás orgazmusairól?

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.01. 19:01:06

Csak belecsapott a lecsóba Loxon, rögtön derivált is és áthúzta az asztrál síkra a hullát. :)

tevevanegypupu 2011.12.01. 19:03:17

@osborne:

Semmi problema, irjak ala a visszacsatolast es maris.Azert ehhez kulonben pofa kell..ott vannak cseh testvereik az osi rokonsag, miert nem oket? Egyebkent nem nagyon ertem az orvosokat.Mindenkinek keves a fizetese, mindenki nehezen el, mindenki fillereskedik. Hogy ezek mire fel kernek akkor fizetesemelest - es ennyit - mikor az egesz nepseg vacakul all, azt nem ertem. Igaz mit lehet varni egy ilyen emberfajtatol - ez nyilvan igy van Szlovakiaban is - akik tucatjaval kuldik a masvilagra a betegeket.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 19:08:15

@Bell & Sebastian:

Ez egy szabad ország, mindenki azt gondol és mond, amit akar, de elhiszi nekem, hogy ezt a témát felesleges forszírozni? A legtöbb, ami kijöhet belőle, hogy a kocsmából mindenki háborgó gyomorral megy haza.

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.12.01. 19:08:54

@Loxon:

Szent Pál megmagyarázta a Jézus-eseményt. Ettől lett a kereszténység vallás és univerzum, nem csak egy hisztérikus szekta, amiknek tucatjaiból lehetett válogatni az akkori Római Birodalomban.

tevevanegypupu 2011.12.01. 19:09:16

@elGabor:

Alfoldi nem reneszansz, Alfoldi szimplan pornograf. Az pedig nem liberalis, nem ujszeru, semmi kulonleges nincs benne, letezik amiota vilag a vilag. A szinpadokon is, nalunk viszont csak husz eve lehetseges, ezert tunik forradalminak nyilt szinen nemi eletet elni de leginkabb.

napolajos (törölt) 2011.12.01. 19:16:41

Már a másik oldalon is megkérdeztem.
Láttam egy festményt a múzeumban, Ádámot és Évát ábrázolta a paradicsomban, Éva almát kínálta Ádámnak, kígyó is volt a fára tekeredve , de nem is ez a lényeg.
Mindkettőjüknek volt köldöke Ádámnak is Évának is, ezen agyalok azóta. Ez hogy lehet?

??

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 19:18:36

@tevevanegypupu: Ezt gondolja át azért jobban. Akár Szlovákiában, akár nálunk, olyan alacsony az orvosok keresete, hogy azon röhög mind két ország reggeltől estig, a hasát fogva. A szlovákok kicsit jobban, de nem túl sokkal. A követelésük jogos. Az értelmetlen ugyanis, hogy 7 év egyetem után, felelősségteljes állásban, fiatal, kezdő orvosok, három műszakkal, éjszakai ügyelettel, 100 000 forint körül keressenek. Összehasonlításul, egy külvárosi borozóban asztalleszedő, takarító alkoholista szerencsétlen nyomorék gnóm ember ennek a felét megkapja, úgy, hogy a nyugellátásával együtt közel azonos keresete lehet, mint a fiatal dokinak.
Ennek mi értelme van így?

napolajos (törölt) 2011.12.01. 19:19:52

@Bell & Sebastian: nem szántam övön aluli ütésnek, véletlenül átment link.

Bell & Sebastian 2011.12.01. 19:21:44

@bbjnick: Vagy állandóan háborog a gyomra és a kocsmában bedob ellene pár felest. Magát nem izgatja a saját kihalása?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 19:24:23

@tölgy: Akármit éppen nem gondolok.

A hagyományt a kereszténység viszont nem úgy érti, ahogyan mondjuk a hindúk vagy a taoisták. Itt merev hittételeket akarnak lefektetni, iótákon háborúk, szkizmák és eretnekmozgalmak születnek, millió hitehagyott és szekta és blaszfém nap mint nap — amit egyszer valahol kimondtak, azt csak átok mellett lehet utána nemkimondani, amit megtagadtak, azt utána csak átok terhe mellett lehet vallani. A „hitélet” tehát borzasztóan időhöz, sőt helyhez kötött, azaz történelmi és lineáris: a zsinatokon néhány évszázad alatt végleg kialakul minden, onnantól már csak úgyszólván rendészeti kérdésekkel foglalkoznak. Ha úgy veszem, rendjén is van ez, hiszen egyszerűen ilyen a keretbe foglalt és objektívnek tekintett konfessziók természete, nem tűrnek „kísérletezést”. De az igazi vallás nem egészen ilyen, sosem csak krédó-ismétlés, sosem tesz félre alapvető kérdéseket, nincs benne evolúciós kifejlődés, hogy kérem szépen, először volt nyolcféle láb, de aztán maradt egy — annak számára sohasem egészen „tisztázott”, hogy mi milyentermészetű, mi milyenlényegű stb. stb. Végülis pontosan azért vitáztak ezeken a régiek is, akik közül a legjobbak még tájékozódtak legalább a kor filozófiái és egyéb vallásai felé is, és úgy írták a műveiket, úgy választották meg az útjukat, hogy mindezekkel küzdöttek és mindezeken elmélkedtek, nem pedig adott volt számukra. Ha a viták kora a „kikristályosodatlan” kereszténység, akkor azt mondom, hogy ez az igazabb kereszténység, mert még élő. Ez a borzasztó lagymatag, alig létező, de azért minden apró cikkelysértésen mértéktelenül felháborodni kész álkereszténység inkább csak halott, és jobban hasonlít a mózesi kőtáblákra, mint éppen a szent páli hústáblákra.

„Nekünk már nem kell ilyen kérdésekkel foglalkoznunk, hála nekik.” — mondják irigylésreméltóan kényelmesen azok, akik azt gondolják a kereszténységről, hogy nekik az Egyház már kikaparta a gesztenyét, és ilyen jogon mindenkit kioktathatnak, aki még elevenen _szemléli_ a Szentírást.

Remélem, nem deriváltam sehova, és a gyomruk is rendben marad. :}

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 19:34:35

@napolajos: Úgy, hogy a köldök a kezdetet jelképezi, és ha a testeket jelképnek veszi, akkor teljesen logikus, hogy a kezdet látható azokon.

tevevanegypupu 2011.12.01. 19:42:11

@gloire:

Nalunk az "ertelmiseg" nem volt tulertekelve a szocializmusban, ott ugy kb egyenletes volt a fizetes munkas-paraszt-szellemi foglalkozasunak. Ugy tunik ez a modszer jott a rendszervaltas utan is, legalabbis az allami szektorban ez maradt.De tudja nekem (zsido barataim mellett) vannak orvos barataim is. igaz, hogy jo kozepkoruak, de ok tudnak meselni arrol, mennyi penzt visznek haza Fiatalok is. Volt idoszak mikor arrol beszeltek, hogy felemelik ugy kb. otszazezerre az orvosok fizeteset, de NEM fogadtak el. ugyanis van olyan, aki szinte naponta ennyit osszeszed halapenzbol - jo, nem a fiatalok, de sorra kerulnek - mert a felemelt fizetes mellett nagyobb lenne az ellenorzes a halapenz ugybn. Tudja nagyon sok olyan operaciot, vizsgalatot, terapias kezelest is felirnak amire a betegnek az egedta vilagon semmi szuksege nincs. A felszemu, szegeny gnom az asztalok leszedesevel nem tud sokat artani a szazezer forintjaert az embereknek, mig az orvosok annal tobbet.Es akkor meg nem szoltam a rendelointezetekrol, ahol orakat varakoztatjak a betegeket ugy, hogy kozben senki nincs bent a rendeloben es kihallatszik, ahogy az orvosok es a noverek vihancolnak. Es ez az altalanos, a kivetel meglehetosen ritka es erositi a szabalyt: hulyenek nezni a betegeket es megszedni magukat minel hamarabb. Az orvosoknak maguknak nagyon rossz velemenyuk van a kollegaikrol, ha oszinten beszelnek. Nyilt szinen persze szolidarisak, nagyon vethettek az ellen az orvos ellen a kartarsak, hogy egyszerre csak igy kiramolt.

tevevanegypupu 2011.12.01. 19:43:32

@elGabor:

Ugye nem azt akarja mondani, hogy Alfoldi munkassaga ezzel er fel?(:

Lew Archer 2011.12.01. 19:50:45

Elbaszták a Befektetők, mégiscsak vásárolnak magyar államkötvényt, pedig büntetniük kéne. Szakértői megmondás következik.

"A rossz helyzet ellenére mégis egyre növelik magyar állampapír-állományukat a külföldi befektetők, több magyar kötvényt tartanak, mint valaha. Felmerülhet a kérdés, hogy miért?

Elsősorban azért - húzta alá Duronelly -, mert szerencsés csoportban, a feltörekvő országok között szereplünk a befektetők gondolkodásában. Ez a csoport pedig még a válság közepette is felülteljesítő tudott lenni, strukturális okokból még mindig kedvelt a befektetők körében, az ezekre specializálóott alapok 10 százalékos tőkebeáramlást regisztrálhattak az idén. Márpedig aki a feltörekvő piacokon fektet be, gyakran nem differenciál országok szerint. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy nem szeretem módon, de mégis hoznak pénz a magyar piacra, megtámasztva ezzel az itteni hozamokat - mondta a szakember."

www.napi.hu/tozsdek-piacok/megvan_miert_menekult_meg_a_magyar_allampapir-piac.503606.html

napolajos (törölt) 2011.12.01. 19:55:06

@Loxon: És miért volt Ádámnak pénisze,ha nem volt istennek szándéka reprodukálni őt. Persze pisilni kellett valahogyan neki az igaz.
Mintha hallottam volna, hogy Ádámkadmon az ősatya hermafrodita lett volna.
Vagy tudom is én, összezavarodtam kicsit.

www.latomus.eoldal.hu/fenykepek/nemetalfold/painter_Mabuse/adam-es-eva--1525-.html

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 20:00:03

@napolajos: Ezek szerint az első válaszommal elégedett, amit örömmel hallok. Akkor most hatoljon be szellemi péniszével, ha ugyan van olyan Önnek, a Hermaphroditosz ábrázolásának a jelképiségébe. Mégis mivel ábrázolná a Férfit, ha nem a pénisszel, és mivel a Nőt, ha nem a vulvával? Hogy e kettőnek elsősorban a szaporodáshoz lenne köze, azt erősen kétlem, ugyanis a papucsállatkáknak se péniszük, se vulvájuk nincs, mégis szaporodnak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 20:17:46

@tevevanegypupu: Azt ugyen nem gondolja, hogy ezek a derék tót felcserek azért mondtak fel, mert napi 1500 koronát raknak el zsebbe? És ugye azt is jól sejtem, hogy nem salgótarjániak a doki ismerősei?

Bell & Sebastian 2011.12.01. 20:20:00

@Loxon: Mivel nálam sem harapnak a halak és közben arra is rájöttem (mivel nem olvastam előtte az itteni véleményeket - természetesen), hogy az rosszul van megírva, ami nem ingerel hozzászólásra és kattintásra.
Ha lenne még kinek, vissza is vinném a bizonyítványomat.
Sikerült kiválóan szemléltetni, hogy hiába osztanának itt gépkarabélyt teherautó platóról, mindenki vinne, de csak azért, hogy eladja, ám lőni vele senki sem lenne hajlandó.

Ezennel ki is töröltem minden ehhez vágó linket, maga jobban tudja, én elolvastam, mást meg úgysem érdekel, lássuk inkább, mit eszünk holnap. Meg. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.01. 20:34:02

@Bell & Sebastian: Kérdésekre nem szabad válaszolni, ez a tanulság. :}

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 20:34:45

Zoób Kati Orbánnének csinált ruhákat, ezért már csak a fél ország egérkéje, továbbá középszerű munkásasszony:
mandiner.hu/cikk/20111201_para_kovacs_imre_zoob_kati_allamositasa

"Nem nagyon akartam megbántani ezt a kedves női szabót, aki hazai pályán divattervezőnek számít, de húsz méterrel jobbra már semminek.

Azért érleltem magamban eddig a cikk megírásának ötletét, mert nem nagyon akartam megbántani ezt a kedves női szabót, aki hazai pályán divattervezőnek számít, de húsz méterrel jobbra már semminek. Nem ártott nekem soha, én sem akarok neki, csak leszögezem a tényt a jegyzőkönyv kedvéért, hogy ő egy politikusfeleségeket öltöztető, középszerű munkásasszony, aki most mindjárt betör, mint azt már említettem.(...)

A magyar divatcég ötlete azért elborzasztó, mert lehetetlen és költséges vállalkozás, mivel – ha nem vette volna észre Orbán Viktor az elmúlt években – hazánkban megszűnt a könnyűipar, azon belül is a textilipar, tehát semmi alapja nincs a dolognak, ilyeténképpen Zoób Kati és vállalata a továbbiakban is azt fogja csinálni, amit eddig: drága külföldi anyagokból készít vacak ruhákat, plusz kalocsai minta, mert az rohadtul trendi. Mivel az egész terven látszik, hogy senki nem látott még divatcéget a beavatottak közül, kénytelen vagyok néhány tanáccsal segíteni az érdekelteket, hogy többet röhögjünk és hamarabb szembesüljenek a valósággal."

Sőt, számítógépeket sem nagyon gyártanak nálunk, tehát itt az ideje felhagyni a programozással. Ez az ember félelmetesen buta.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 20:42:50

@tevevanegypupu: Alföldi is, Tintoretto is egyfajta pornográfiában utazik. A tehetségüket most nem mérném össze.

betyár (törölt) 2011.12.01. 20:52:26

@napolajos:

ha csak ádámnak lett volna, az megnyugtatná?:)

Lew Archer 2011.12.01. 20:56:31

@elGabor:

Parának biztos kínai öltönye van, ha egyáltalán.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 20:56:47

@elGabor: Ezt elfelejtette hozzátenni a féreg:

"Magyar divatmárkát hozott létre a megváltozott munkaképességű és fogyatékos embereket foglalkoztató Kézmű Nonprofit Kft. Zoób Kati divattervezővel, amelynek célja a magyar termékek piacra juttatása és a fogyatékossággal élő dolgozók megbecsülése. Az ügyvezető igazgató szerint tarthatatlan, hogy a kiváló minőségű márkás termékek árának csupán töredékét kapja meg a gyártó: egy 1470 euróért piacra bocsátott táska árából például csupán 24 euró került a Kézműhöz."

hbi.hu/hu/hirek/kezmu_nonprofit_kft_hazai_divatmarkaval_a_fogyatekos_emberekert_48997.html

tevevanegypupu 2011.12.01. 21:01:35

@elGabor:

Meg jo, hogy nem Courbet festmenyet kuldte peldanak (l'origine du monde).

tevevanegypupu 2011.12.01. 21:02:58

@betyár:

Mit? A kepeket amiket a modern, liberalis muveszek alkottak? A Hir24-ben lattam, nem tudom fenn vannak-e meg. Az volt a hir cime, hogy Lehulyeztek Kerenyit.

picur3ka 2011.12.01. 21:03:18

@reality:

Jajj, hogy mit kezdtem el, vagyis maga! Ne haragudjon, de kisstilu mai politikusokrol nekem ritkan jutnak eszembe bibliai/kereszteny szemelyisegek/esemenyek. Talan Judas, Pilatus. Na, megis eszembe jutnak. Csak mert forszirozta, persze.

------------

Megvitattak ezt mar? (Elnezest, de szofosasuk volt mama, nem olvasom el mindet.) hazkutatas a mazsolaknal... Ez mi ez? Nem eleg az IMF-el?

Lew Archer 2011.12.01. 21:04:11

@Tündér_Lala:

Azért az általam idézett szöveg is brilliáns, a befektetők tévedésből veszik a magyar állampapírokat:

"Márpedig aki a feltörekvő piacokon fektet be, gyakran nem differenciál országok szerint. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy nem szeretem módon, de mégis hoznak pénz a magyar piacra, megtámasztva ezzel az itteni hozamokat - mondta a szakember.""

Beülnek az aukcióra, azt se tudják, hol vannak, csak hogy valami feltörekvő piaci országban.

tevevanegypupu 2011.12.01. 21:06:46

@elGabor:

Para-Kovacs nem buta hanem aljas, de emellett nagyon okos, jopofa is volt regesregen, amikor meg nem koteleztek el es fizettek meg. Ami a hazai divatceget illeti, abban viszont reszben igaza van, nalunk a textilipar megszunt (harom honapja keresek peldaul normalis megfizetheto szines vasznakat, nincsenek csak rettentoen draga, keves valasztek Torokorszagbol), igy nem lehet divathazat nyitni, mert a ruhak nagyon de nagyon dragak lennenek Gyorben peldaul ket textilgyarat is megszuntettek

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 21:07:39

@gloire: Nagyszerű; eleve azért linkeltem, mert a cikk mintapéldája annak, amikor a Mancs-féle üres jópofizás mögül elővillan a vicsorgó, gyomorsavas fenekedés. Ezek szerint még találóbb, mint sejtettem.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.01. 21:09:14

@Lew Archer: Érdekes, tegnap még az volt, hogy nagyon kiválóan ismerik az összes részletet, ítéletük pedig maga a Piaci Megalapozottság. Hamar elbutultak.

tevevanegypupu 2011.12.01. 21:12:25

@gloire:

Magyar orvosok bar nem Salgotarjanbol az teny Tudja a legnagyobb baj valoszinuleg az, hogy a korhazakban kialakult drakoi hierarchia sem engedi meg azt, hogy fiatal orvosok labdaba rugjanak. Vagyis ha mar arrol van szo, hogy keveset keresnek, az is baj - es talan ez is hozzajarul ahhoz, hogy kulfoldre akarnak menni - hogy nem nagyon egedik oket a mar bejaratott orvosok kenyesebb esetek vagy mutetek kozelebe eleg sokaig. Nagyon vacak sok korhaz felszereltsege is..bar a felszereltseg hianya nem akadalyoztam eg azt a doktor bacsit a jo diagnosztizalasban aki apamat gyermekkoraban, , engem meg a fiamat is vizsgalta ha betegek voltunk.Regen a korzeti orvosok peldaul bicajjal kozlekedtek hoban-esoben..nem mintha visszakivannam nekik azt az idot, de mindig eszembe jutnak a regi regenyekben szereplo orvosok, akiket lehetett ejjel riasztani es meg sajat eskuvojukrol is hajlandoak voltak kimenni egy beteghez. Lehet, hogy keveset keresnek, de hogy tarsadalmi megbecsulesuket is - sajat hibajukbol - elvesztettek, az biztos.

tevevanegypupu 2011.12.01. 21:21:26

@Tehetetlen Dodó:

Na ugye? Emlekszem ra meg regebbrol, azt hiszem talan a Magyar Hirlapban is irt, nagyon jopofan, tenyleg neha nevetogorcsot lehetett tole kapni, attol amit barkirol, barmirol irt. Most meg elborzaszto.

napolajos (törölt) 2011.12.01. 21:29:22

Erről beszélek, ha nem kell szaporodni akkor csak azért,hogy jelképesen legyen, ugyan már. Aki nem üzekedik annak nincs agancsa.
Ádám örök életre lett teremtve Isten játékszereként, hogy egymagában labdázzon a paradicsomban és eredetileg pénisszel lett megtervezve.
Az örök élet kizárja a szaporodást. Csak az szaporodik aki meg is hal.
Tehát isten vagy tudta a játék kimenetelét-ha majd ki lesznek űzetve szaporodniuk kell-ezért megfontoltan ragasztott hímtagot Ádámra, de ebben az esetben önző és gonosz is volt a tervében. Hiszen Ádám léte magában hordozta a szenvedést a halált.Ez Istenre nem vall,Isten jó és annyira jó, hogy nem akarhat szenvedést teremteni a világban. Tehát miért is ragasztott péniszt Ádámra?
@betyár: ha Ádámnak nem lett volna az hitelesebbé tenné a történetet. Lehet, hogy Gasper látja jól a dolgokat és a reneszánsz alkotók értelmezték az alkotás szabadságát sajátosan.

Lew Archer 2011.12.01. 21:39:05

@elGabor:

Nem örülnek a szakértők, de elkapkodták a magyar kötvényeket. Valami zavar van, nem ebbe` voltak megállapodva a Piaccal.

"Magas túljegyzésre jóval a másodpiaci hozam alatt értékesített a meghirdetettnél több kötvényt csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
A kereslet már az előző, november 17-i aukción visszatért, és a hozamsáv is szűkült, de az aukciós hozamok szeptember vége óta először kerültek a másodpiaci hozamok alá. A 3 éves kötvény iránt volt a legnagyobb, több mint négyszeres túlkereslet, ebből az ÁKK a meghirdetettnél többet, a két hosszabb lejáratú kötvényből a meghirdetett mennyiséget adta el.
Az aukció az első kötvényaukció volt azóta, hogy a kormány két hete bejelentette: megállapodást kezdeményez az IMF-fel, majd egy hete a Moody's befektetésre ajánlott szint alatti kategóriába rontotta az ország hitelminősítését."

www.napi.hu/tozsdek-piacok/elkapkodtak_az_akk_kotvenyeit_hat_az_imf-makony.503612.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 22:00:50

@betyár: Nézzenek oda, ezek nagyon aktívak, már egy újabb sorozat is készült:

nol.hu/galeria/000011894/000754732

tewton 2011.12.01. 22:04:58

@Loxon:
erre sok mindent lehetne írni, csak időpkorlátos a mai estém. az a benyomásom, hogy esztétikai-filozófiai kritériumokat kér számon egy olyan kereszténységen, ami részben szalmabáb, részint nem filozófia, részint nem csak az intellektuális kiválasztottak sportja.

"van egy elvárásuk, hogy a gnózis a nemjó, a nemgnózis a jó."
nem olvasna bele órigenész, kelemen, hyppolitus műveibe? :)

"De az igazi vallás nem egészen ilyen, sosem csak krédó-ismétlés, sosem tesz félre alapvető kérdéseket, nincs benne evolúciós kifejlődés, hogy kérem szépen, először volt nyolcféle láb, de aztán maradt egy — annak számára sohasem egészen „tisztázott”, hogy mi milyentermészetű, mi milyenlényegű stb."

erre legalább 3 dolgot lehget mondani: 0) ez egy ilyen tételes vallás, nem bölcsész- vagy hippikommuna, ahol mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet gondolni. csúnya, gonosz, autoriter és konzervativ dolog. A "tisztázott" dolog puszta megértése (a katekézis szintjén felül) olykor többéves tanulmányokatt igényel.

1) "igazi vallás"? lol. ez nekem olyan, mintha egy arborétum közepén azt mondaná, hogy az igazi gyümölcsfa ilyen és ilyen. történeti szempontból egy ilyen esztétikai-normatív megközelítés kevéssé hasznos. érvei megállnak a muzulmán vagy a zsidó vallással szemben is, vagy csak a keresztény szalmabáb kap ezekből a vágásokból? :) ezen most ne bántódjon meg, de erről kicsit a függetlenértelmiségi hozzáállás ugrik be minden _létező_ vagy _fennálló_ állapottal kapcsolatban, amivel szemben bármikor fel lehet vetni egy sokkal-de-sokkal jobb ideális állapotot. amihez képest a fennálló torz, nemjó, satöbbi.... pl. fennálló szocializmus versus az eljövendő és ideális. sötét mucsa versus felvilágosult, értelembenvett európa.

2) a misztérium fogalma azt is jelenti, hogy az emberi elme korlátosságát felfogjuk. ez elejétől fogva így van. a "misztikusnak" nevezett szerzőknél ez ott is van kimondva, de talán pálnál is. aki keres, az talál :)

"„Nekünk már nem kell ilyen kérdésekkel foglalkoznunk, hála nekik.” — mondják irigylésreméltóan kényelmesen azok, akik azt gondolják a kereszténységről, hogy nekik az Egyház már kikaparta a gesztenyét, és ilyen jogon mindenkit kioktathatnak, aki még elevenen _szemléli_ a Szentírást."

túlfetisizálja az intellektuális erőfeszítést :) nekem ez így szalmabáb. de ha pl. nagytételben, vizsgára kellene eretnekségtörténetet olvasnia, megértené ezt az álláspontot is :)

betyár (törölt) 2011.12.01. 22:06:23

@napolajos:

ez persze azt jelentené - ha ádámnak nincs, de évának van -, hogy ádám szülte évát. érdekes felvetés:)

@gloire:

kösz. épp most találtam meg a hír24-en ajánlottat.

betyár (törölt) 2011.12.01. 22:15:41

@gloire:

ez egy másik. van közte egy-két szellemes. de hogy jók lennének? karikatúrák:). és van néhány szellemtelen ámde közhelyes.

picur3ka 2011.12.01. 22:21:25

@napolajos:

"Aki nem üzekedik annak nincs agancsa."

De, van.

"Az örök élet kizárja a szaporodást. Csak az szaporodik aki meg is hal."

A gorog mitologiaval, peldaul, hogy all?

"Hiszen Ádám léte magában hordozta a szenvedést a halált.Ez Istenre nem vall,Isten jó és annyira jó, hogy nem akarhat szenvedést teremteni a világban. Tehát miért is ragasztott péniszt Ádámra?"

Buzi maga? Volt olyan mar, hogy valaki levagta.

"látja jól a dolgokat és a reneszánsz alkotók értelmezték az alkotás szabadságát sajátosan."

Az is lehet, hogy aszketak ertelmeztek a Szentirast sajatosan.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.01. 22:22:32

@Bell & Sebastian: @Loxon:

"Minden szabad nekem, de nem minden hasznos." (1Kor 6.12)

:-)

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.01. 23:43:33

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yIURh7ae5w4

"On Thursday, a law banning the homeless from public places comes into effect across Hungary.

Several cities and towns in the country have already adopted similar laws. It fines offenders transgerssing twice in a six-month period about $600.

The number of homeless people has grown to 20,000 with the economic crisis.

Al Jazeera's Nick Spicer reports."

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.02. 00:02:34

@tewton: „az a benyomásom, hogy esztétikai-filozófiai kritériumokat kér számon egy olyan kereszténységen, ami részben szalmabáb, részint nem filozófia, részint nem csak az intellektuális kiválasztottak sportja.”

Nekem pedig az a benyomásom, hogy addig erőlteti „a kereszténység nem ez, nem az, nem is emez, nem is amaz” dolgot, hogy a végén egyáltalán az merül fel az emberben: hát akkor mi a nyavalya? A kereszténység esztétika is, filozófia is, kiválasztottak „sportja” is, a szalmabábot esetemben nem értem, de akkor talán az is. :}

„nem olvasna bele órigenész, kelemen, hyppolitus műveibe? :)”
Hm?

„0) ez egy ilyen tételes vallás, nem bölcsész- vagy hippikommuna, ahol mindent és mindennek az ellenkezőjét is lehet gondolni. csúnya, gonosz, autoriter és konzervativ dolog. A »tisztázott« dolog puszta megértése (a katekézis szintjén felül) olykor többéves tanulmányokatt igényel.”

Kicsit nem gondol túl keveset arról, amit írtam? Ha bölcsész- vagy hippikommuna számára fogalmaznék, akkor egyrészt nem írnék ide, másrészt baromira nem ezt mondanám. De azt hittem, magunk között vagyunk. A tételesség elvileg nem zár ki semmit abból, amit mondtam.

„1) »igazi vallás«? lol. ez nekem olyan, mintha egy arborétum közepén azt mondaná, hogy az igazi gyümölcsfa ilyen és ilyen.”

Bár ügyes retorikus, téved, én nem a vallás külső jellemzőit határoztam meg, hanem csupán egy alapvető jellemzőjét (amennyiben élő vallásról van szó, nem pedig folklórról, babonáról, mechanikus pofajáratásról és hasonlókról). Tehát helyesen: én egy arborétum közepén csak azt határoznám meg, hogy egy igazi fa milyen, és hogy ez itt csak egy bokor. Vagy azt, hogy egy egészséges fügefának így és így kellene kinéznie, ehhez képest ez egy kiszáradt fügefa.

„történeti szempontból egy ilyen esztétikai-normatív megközelítés kevéssé hasznos.”

De itt nem történeti szempontból vetődött fel a kérdés, hanem normatív szempontból (az esztétikait nem igazán értem).

„érvei megállnak a muzulmán vagy a zsidó vallással szemben is, vagy csak a keresztény szalmabáb kap ezekből a vágásokból? :)”

Mondja, kedves Tevvton, szalmabábnak néz, hogy ennyit kaszabol (a levegőbe)?

„ezen most ne bántódjon meg, de erről kicsit a függetlenértelmiségi hozzáállás ugrik be minden _létező_ vagy _fennálló_ állapottal kapcsolatban, amivel szemben bármikor fel lehet vetni egy sokkal-de-sokkal jobb ideális állapotot. amihez képest a fennálló torz, nemjó, satöbbi.... pl. fennálló szocializmus versus az eljövendő és ideális. sötét mucsa versus felvilágosult, értelembenvett európa.”

Értékelem a humorát, és megértem a libi értelmiségtől való viszolygását is, de nem lehetséges, hogy Magának pont ezen okokból most már mindenről ez jut eszébe, még arról is, amivel köszönőviszonyban sincs?

„2) a misztérium fogalma azt is jelenti, hogy az emberi elme korlátosságát felfogjuk. ez elejétől fogva így van. a »misztikusnak« nevezett szerzőknél ez ott is van kimondva, de talán pálnál is. aki keres, az talál :)”

Az emberi elme korlátossága be van kalkulálva, ám mégiscsak kell hozzá elme — ha nem tartja ízléstelennek, felidézem Wittgenstein passzusát a létráról. Persze az idióták is részesülnek valamiből, mert mindenki részesül valamiből, aki él, és ha akarjuk, nevezhetjük a fülzúgást, a hallucinációt vagy a futballmeccset is misztériumnak. Az intellektuális intuíció (középkori értelemben) például egyszerre elmebeli és elmén túli. Bár elmén túli, de elme nélkül nem menne. Az embernek erős kontemplatív irányultsággal kell rendelkeznie a misztériumok „megéléséhez”. Enélkül még a „kegyelem” fogalmát is a dadaisták kezébe adhatja.

„túlfetisizálja az intellektuális erőfeszítést :) nekem ez így szalmabáb. de ha pl. nagytételben, vizsgára kellene eretnekségtörténetet olvasnia, megértené ezt az álláspontot is :)”

Én értem, különösen, amikor olyan észbeli erőfeszítésről van szó, amely _nem intellektuális_, hiszen az intellektus jóval átfogóbb (és az ereje nem feszül, mint egy izomé), mint a puszta racionális eszmefuttatások lehetőségeinek összessége. Az említett magolás például ilyesmi, az alacsonyrendű memória és az asszociatív nemgondolkodás sajátos elegye, amit nem neveznék intellektuálisnak, sőt még racionálisnak sem.

Az intellektus legtöbbször rosszul jár, amikor a kereszténységről van szó. Sajnálatos tény, és igen, az lenne az _ideális_, ha nem így volna. Ugyanis ez a félelem az intellektustól egyszerűen megmagyarázhatatlan és totális zsákutca. Az értelem nem az ördögtől való, a butaság viszont legalábbis gyanús, hogy igen.

@bbjnick: Van, akinek a gondolkodás nem hasznos. Van, akinek pedig a nemgondolkodás a nem hasznos. Mindkettőt szabad persze.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.02. 00:05:28

@tewton: „nem olvasna bele órigenész, kelemen, hyppolitus műveibe? :)”

Apropó, Uram, én is rajtakaptam. Nem fetisizálja esetleg túl a műveltséget, a könyvek ismeretét, az olvasást?

Bell & Sebastian 2011.12.02. 00:06:59

@bbjnick: Avagy a döglött akták nyitogatása nagy tüsszögéssel jár. Tettes ismeretlen.

tevevanegypupu 2011.12.02. 07:55:45

@picur3ka:

Nezzek meg Marco Ferreri filmjet: Az utolso asszonyt. (-:

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.02. 08:14:12

@tevevanegypupu: Szegény Depargyiő azért hízott úgy el? :-)

tevevanegypupu 2011.12.02. 08:17:14

@Bell & Sebastian:

A megmagyarazhatatlanon egyaltalan erdemes gondolkodni? Nem jobb ha vagy elfogadja az ember vagy eltaszitja? Meg a legbutabb ember is mindig szeretne talalni valamifele logikat, es ha nem talal - mert nincs is, csak a megmagyarazhatatlan megis letezik - akkor mar nem foglalkozik vele, plane nem azokkal akik ezt probaljak magyarazni. Az ember altalaban csalodik ha egy-egy ilyen magyarazatot elolvas, mert vegulis rajon arra, hogy semmi olyat nem mondott amit mar ne lehetne egyebkent is tudni Va az alap es kesz..A vilag akkor kezdett gyilkossa valni, mikor a kulonbozo "tudosok" elkezdtek magyarazni ugyanazt otvenfelekeppen.

napolajos (törölt) 2011.12.02. 09:16:59

@Gasper: Megnéztem és lám az utolsó képen Ádámnak egyértelműen nincs köldöke, de még farka sem.
Ezek szerint ez egy valóságos teológiai probléma lehetett egykor.
@bbjnick: nagyon lapít, szerintem azóta töpreng a dolgon.

napolajos (törölt) 2011.12.02. 09:28:14

@betyár: www.billcasselman.com/adam_reation_iconic.jpg

Nézze meg Gasper linkjét egy hiteles ábrázolás.
Sem köldök, sem pénisz csak szakáll és ez így rendben van.
Várjunk csak a szakállhoz hormon is kell, férfihormon elvégre attól nő a szakáll olyan szar sűrűre. Szóval a teremtés elég átgondolatlan történet ilyen formában, zsinatot követelek.

HToma 2011.12.02. 10:10:49

@napolajos: Már bocsánat, de van pénisze csak takarja a lábával.

Google 2011.12.02. 10:24:48

@Loxon:

Egyszer majd a "hit, remény és szeretet" mellett számon kérik rajtunk a talentumainkat is. Azt hogy használtuk, elástuk, megtöbbszöröztük, vagy ártottunk-e velük. Egyáltalán, jóra vagy rosszra használtuk-e fel az adományokat.
Orosz Józseffel történt meg egyszer a Nap-keltében (óh, azok a daliás idők, óh, az a Szakma!), hogy egy egyházi elöljáróságnak kezdett el vallásról beszélni, mire az illető valahogyan így válaszolt neki: nem a mindannyiunk dolga igazságot tenni minden kérdésben - beleértve ebbe az egyházikat is.
Valamint a szándék sem mindegy, amivel ezekhez a kérdésekhez nyúlunk. Mely szándék sok esetben tetten érhető.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.02. 10:38:10

@Google: És milyen szándékot ért tetten?

Bell & Sebastian 2011.12.02. 10:40:20

@tevevanegypupu: Nézze, sokféle világmodell létezik, például a matematika is ezzel próbálkozik. Azt meg lehet figyelni, ha egy bonyolult függvény apró változóját állítgatjuk, az képes (néha) aránytalanul nagy hatással lenni a kimenetre. (Pillangó -effekt) Aki kíváncsi, hamar megöregszik, aki meg nem, az hülye marad.

Ha azt hiszi, hogy ez egy hitvita, téved. Itt a politikáról ejtettünk volna szót, csak leragadtunk a legelején, a többség azt mondta, hogy Pistike tologassa inkább a dömperét és ne akarja apuci Suzukiját vezetni, pedig tudná, legalábbis az első kanyarig.

Az azonban elfogadhatatlan, hogy ne piszkálja a fantáziáját a faterja koszlott járgánya, mert ha ez így lenne normális, ez lesz a szabály, akkor Pistikéből sikerült kretént nevelni, aki remegve sírdogál majd a beépített szekrényben, ha jön a Mikulás, mert azt hiszi, lószar lesz a zoknijában, csak azért, mert kicsit brummogott és rángatta a kormányt.

Jó vastag bőr van a képemen és sértődékeny sem vagyok, de aki még egyszer azt mondja, hogy ... , azt nagyon bemószerolom Jólepukkinál, azt lesheti, mikor kap Csillámpónit!

Bell & Sebastian 2011.12.02. 10:41:35

Kezdődik a provózás, leléptem. :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.02. 10:44:30

@Bell & Sebastian: Ezt jól megírta.

tevevanegypupu 2011.12.02. 11:04:57

@Bell & Sebastian:
Remelem nem az en szereny es tudatlan kerdesemet veszi provokacionak mer' megsertodom.Annyifele magyarazat van mindenre, az ember nem tudja melyik az ami jo..ez vonatkozik vallasra es politikara is.Alapigazsag meg ugy latni nem letezik, mert meg Istent is annyifelekeppen imadjak es ennek neveben olyan dolgokra kepesek, hogy az ember azon gondolkodik, erdemes-e egyaltalan hinni benne.Ugyanigy a politika. Az is vallas, ugy tunik szinte nepszerubb.(:

Lew Archer 2011.12.02. 11:08:19

@Bell & Sebastian:

Az nem úgy van. Hanem úgy van, hogy ha egyszer kiderült, hogy van Ausztrália, akkor nem rendezünk róla vitákat, hogy van-e, mert minek. Még akkor sem, ha valaki úgy gondolja, hogy ettől lenne igazi a szabadság.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.02. 11:33:17

Nagyon szép, amikor a kérdező és a kérdezett ilyen szépen egymásra talál:
fn.hir24.hu/nagyinterju/2011/12/02/a-nepszabadsagot-is-elbukja-a-baloldal/

"Elsorvadt az egykor erős ballib médiabirodalom, és most az utolsó bástyák egyike, a Népszabadság is elesni látszik.

Ugye nem azt rója föl nekünk, hogy a baloldal nem volt kellően korrupt ahhoz, hogy a kormányzása nyolc évében felhalmozzon egyciklusnyi ellenzéki létre elégséges pénzt a sajtójának? Én mindig elleneztem, hogy a bal olyan médiabirodalmat építsen ki, mint a jobb. El kellett volna kerülni, hogy szinte a teljes politikai sajtó pártfüggésbe kerüljön. A média pártosodása egy lefelé mutató spirál, amely sokat árt a demokratikus nyilvánosságnak, a nemzeti önsorsrontás része. A Népszabadság üdítő kivétel ez alól.

Nem kellett kiépíteni a balos sajtót, hiszen készen kapták a rendszerváltással. Az viszont tény, hogy a Fidesz szisztémája kiválóan működik: a párttal szimpatizáló nagyvállalkozói kör saját, transzparens pénzéből épített szinte a semmiből médiabirodalmat, zömmel az ellenzéki nyolc év alatt. Ami pedig a mai médiában tulajdonjogilag nem fideszesé, azt politikamentesítik vagy ellehetetlenítik. A Fidesz-sajtón túl mára alig maradt más, mint a bulvár meg néhány koldusbotra jutott, hirdetési bevételeitől megfosztott orgánum: Klubrádió, 168 Óra, Népszava. E terv részének tűnik a Népszabadság új vágányra állítása is.

Kétségtelen, hogy eddig a Fidesz minden téren sokkal fegyelmezettebben építkezik, mint az MSZP. Ebből nem következik, hogy mindenben másolni kellene. Az elmúlt években gondoskodni kellett volna a magas színvonalú közszolgálati médiáról és a minőségi tájékoztatás egyéb feltételeiről. Egy kis országban ez kizárólag a független szakma által ellenőrzött állami támogatást kell jelentse."

Google 2011.12.02. 11:48:54

@Loxon:

Talán nem is a szándékon a hangsúly - jelen esetben -, lehet, rosszul fogalmaztam. Bár egy kis lefitymálást érzek, inkább értelmét nem látom a dolognak.
Össze lehet mindent törni, lehet szabadon kételkedni, de mit adunk helyette, eddig is vettünk el, csak éppen tenni nem tettünk hozzá.
A szocializmussal helyettesíteni akarták a vallást, Párttal az Istent, az eredmény ismeretes. Mintha a világban nem az lenne a legnagyobb baj, hogy túl sok az Isten, inkább az, hogy kevés.
Aztán lehet, én nem látom jól.

Bell & Sebastian 2011.12.02. 11:51:49

@tevevanegypupu: Dehogyis magának szól! Hogy is mondjam, maga egy patás angyal. :)

@Lew Archer: Na ja. Ausztrália szinte biztosan létezik mert láttam már zsebesjószágot. Whitworth menet is, metrikus is, Thalész tétele is, sokféle bizonyítással.

Ne haragudjon, de ne akarjon már pápább lenni a Pápánál! Sokszor elmondtam már, de átismételjük. Volt szerencsém teológushoz, János atya imádta az ilyen kérdéseket, mert meg tudta csillogtatni alapos tudását és idézni a könyvéből, amit mindig pont akkor írt, ugye. Egyáltalán nem mondta, hogy tilos erről beszélni. Azt mondta, hogy alaposan fel kell készülni annak, aki erről vitatkozni óhajt és számoljon azzal, hogy jó beleverik a földbe.
Azaz Tewton álláspontja, nagyjából. Ugyanakkor felnőtt egy új, teológus nemzedék, aki kiéhezve veti rá magát mindenre, ahol feloldatlan problémát sejt. Szerintük se tilos, sőt kötelező megtalálni a kiutat, nagyon fogy az idő!

Ha jól értem az a probléma, hogy senkit sem tart elég okosnak hozzá, lezárt fejezet egyébként is, meg aztán a Tanító Hivatal dolga.

Alkalmazott mérnök mindenki, addig kell csak gondolkodni, amíg a buszhoz érünk, mert otthon az asszony megmondja, a munkahelyen meg a főnök. :)

@Loxon: Nézze, kezdem azt hinni, hogy fontos kérdés, ha ekkora gumibabát fújnak belőle. Ezt az elutasító hozzáállást határozottan kártékonynak gondolom -főleg gyenge érvekkel alátámasztva-, Visszautalva arra, hogy képzett oktató készített fel, igaz, jó régen, a saját, személyes véleménye az volt, hogy oda kell ütni, ahol a pálizmus kidugja a fejét. Önjelölt ellenlábasa, a minden faluban megtalálható, szentrévületes, medzsugorenjés laikus ellenpap bezzeg Pállal kelt és feküdt. Jellemző véget ért. Minden szentmise után eltöltött egy pásztorórát a szeretőjénél, annak karjában érte a halál. Még hogy Istennek nincs humora? Azt erősen kétlem.
De a családja elbujdosott, az már nem volt annyira vicces.

Azt gondolom, hogy a szándék a meghatározó. Ha tiszta, szabad, ha nem - nem. Lám, mégsem olyan könnyű ezt a szőnyeg alá söpörni. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 11:52:37

Cseh Tamás énekel - És ment Novák a hajnali utcán... Ausztrália

www.youtube.com/watch?v=R8RxXqudz88

ü
bbjnick

Google 2011.12.02. 11:52:56

@Bell & Sebastian:

Lehet, hogy Pistike most sír. De mennyire fog örülni akkor, mikor meglátja, hogy nem lószar lesz a zokniban. Mert a fater, az fater. És helyreáll a világ rendje.

Lew Archer 2011.12.02. 12:23:57

@Bell & Sebastian:

Nincsen új megváltás. A megváltás megtörtént, az igazság rendelkezésre áll.

reality 2011.12.02. 12:53:13

@Bell & Sebastian: Ki povózott? Meg ha tette is valaki, hagyja már figyelmen kívül!
Engem érdekelt a téma, pedig mag van a véleményem, ezt le is írtam, de azért érdeklenek az infók is. attól semmi baja nem lesz senkinek. Legfeljebb nem olvassa el.

Bell & Sebastian 2011.12.02. 13:05:38

@bbjnick: Kéne szólni ergének, hogy a zenecsináláshoz kegyelmi állapot is kell, meg némi Szentlélek vezette mondanivaló.

Bell & Sebastian 2011.12.02. 13:07:30

@Google: Ne legyen optimista éppen akkor, amikor jóízűen falatozzuk a lószart. Lószart mama, kérek még!

Bell & Sebastian 2011.12.02. 13:09:17

@Lew Archer: Nem is én várom a Megváltót. Igaz maga sem várja, úgy véli, már itt van. :)

Bell & Sebastian 2011.12.02. 13:11:53

@reality: Mivel vigasztaljam? Estére tudni fogja, mit ebédelt Orbán Viktor. Ha sűrűn benéz, talán már fél háromkor. :)

tevevanegypupu 2011.12.02. 13:13:09

@Bell & Sebastian:

Tudom en, hogy ketelkedoknek nincs helye angyalok kozott.Most eppen Jean Effelt keresem, nem tudom hova tettem, meg akarom nezni, rajzolt-e koldokot Adamnak.(:

Google 2011.12.02. 13:44:36

@Bell & Sebastian:

Világiakat és égieket nem kevernék össze. Ég és föld, szokták volt mondani.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.02. 15:03:46

Viperák fajzatai. Szűrjék is csak meg a szúnyogot, a teve már átment.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 15:45:30

@Bell & Sebastian: @Loxon:

Nem értem én magukat! Bárki is megtiltotta, hogy bármilyen kérdésben (is), bármilyen terjedelemben (is) kifejtsék véleményüket?

ü
bbjnick

szesztű_hányni 2011.12.02. 15:51:36

Blogmotor, gyerünk!

tevevanegypupu 2011.12.02. 15:56:29

@gloire:

Tenyleg nem. Azota is keresem, valahol eltunt a konyvek kozott, eleg kicsi kis konyv, de nagyon aranyos. Kosz szepen.((:

osborne 2011.12.02. 16:01:55

Csatornairodalom a csúcson. Azért DJ önarcképe a boríton kicsit sok lett:

index.hu/belfold/2011/12/01/a_politika_fertoje/

tevevanegypupu 2011.12.02. 16:05:46

@Loxon:

A teve nem ment sehova.(:

Lew Archer 2011.12.02. 16:10:45

@osborne:

Jól értem, hogy a progresszívok immár nem bíznak az MSZP-ben? Persze gondolhatták Feri eü reformjának bukása óta, hogy a vidéki MSZP is csak Mucsa egyik arca, a reformokkal való állandó magyari szembeszegülés egyik megjelenési formája.

osborne 2011.12.02. 16:26:10

@Google: Úriember akkor lett volna SA ha lemond tavaly. Viszont akkor a honi szoclib bankárelit dobta volna. Nehéz az élete egy ciprusi offshore zsokénak.

osborne 2011.12.02. 16:29:27

@Lew Archer: Üres a kassza, szar a brand és Internacionálét énekelni sem jó.

A Haladás továbblépne már csak az a közös múlt, azt kéne valahogy kitörölni!

Bell & Sebastian 2011.12.02. 17:25:56

@bbjnick: Nézze, nincs értelme, mivel Loxon egy ártatlan mondatban, a végletekig sűrítve és képies beszédben már elmondta a konklúziót, méghozzá úgy, hogy fel sem tűnik annak, aki csak végiglapoz.

A pusztító kór már felütötte fejét, a nagy semmit dagályosan ragozni, sorsfordító kérdésen átugrani, ez az új módi. Jobb, ha szokja maga is.

Ezt nevezik determinizmusnak, amit nem meglepő módon, pont a katolikus lexikon ír le a legplasztikusabban.

lexikon.katolikus.hu/D/determinizmus.html

Megtoldom még a saját okosságommal.
A μαθηματικός a tudásra vágyó. A pálizmus fogalom-meghatározása szerintem

_macskák a kályhacsőben_

Ha már benn a lába, a szabad akarata abban nyilvánul meg, hogy kormos bundával kapar-e tovább előre, vagy nem. Orbánban felfedezni vélek némi indeterminizmust, ezért is becsülöm, amíg az lehetséges. Én szóltam.

tevevanegypupu 2011.12.02. 17:38:35

@osborne:

Debreczeni megorult. Beleorult Orbanba de tenyleg. Most mar ott van neki partfogonak Gyurcsany, evek ota taplalja, ruhazza ot es megis ugy tunik keptelen Orbant feledni. De valoszinuleg Gyurcsanynak is Orban az elteto oxigen. Ha Orban nem lenne, Feri mar feladta volna, aztatna a labat a fittelinaban..Fene ette oket Orbanert, de hogy neki nem kellettek most foldbedongolve szeretnek latni. A sertett himnel nincs bosszuallobb. Ennek a ket embernek Orban lehet az ISTEN..felik, gyulolik es imadjak.(:

abandi 2011.12.02. 19:32:03

Tengermély Tiszteletem az itteni Hölgyeknek, Uraknak!
Ezúton jelentem lefőtt az első adag HP...
Minden nagyon szép, minden nagyon jó...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.02. 19:35:08

@osborne: Az a szép abban, hogy a progresszió dobta az MSZP-t, hogy korábban pont ők kéredzkedtek fel mellé a bakra, aztán öt perc út után már a gyeplő is kellett nekik, fél óra múlva meg úgy szekerezgettek, mintha egyenesen a rakomány is az ő munkájuk gyümölcse lenne.

Ha az elején nem engedik fel a pimaszt, a szocik még ma is meglennének egy kisebb, de erős társadalmi bázissal. Persze úgy kell nekik, 2004-ben ez volt az ára, hogy ne bukjanak meg, és ráment az ország is. Viseljék ők is és gondolkodjanak (Feri spanjai úgysem fognak).

abandi 2011.12.02. 19:46:08

@Lew Archer:
Szakítanak a "Magyar" előnévvel és hajrá!
Több(?)milliós szavazóbázist szólítanak meg ám itthon, külhonban meg...

Tehetetlen Dodó 2011.12.02. 19:56:12

@elGabor: Erősen bízom benne, hogy ez a velejéig rohadt, ostoba banda egyszer s mindenkorra leküzdötte magát a kispártok sorába.

abandi 2011.12.02. 19:58:39

@Loxon:
Már megbocsásson az ismételt anyagiasságomért, de:
Maga szerint mennyi sóletkonzervet érdemes bezsuppolni a spájzba?

tevevanegypupu 2011.12.02. 20:04:43

@Tehetetlen Dodó:

Maganak is megvan? (meg mindig nem talalom az enyemet). Ugye milyen aranyos? Mar nem emlekszem ra kitol kaptam, nem en vettem az biztos,nem is tudom megjelent-e masodik kiadas nalunk belole.

Tehetetlen Dodó 2011.12.02. 20:06:53

@tevevanegypupu: Sajnos nincs meg, de ismerem az összeset.
A guglin meg rengeteg képet meg lehet találni.

abandi 2011.12.02. 20:14:54

@Tehetetlen Dodó:
Azt tudje-e Dódókám, hogy a judepesti aukciós házak a míves "többtonnás" ezüstkészleteket a törtezüst áráért kínálják fel?!
Hát hol a faszomban tartunk, hogy az eladó képes ilyen zsidóalkuba belemenni?!

Tehetetlen Dodó 2011.12.02. 20:21:05

@abandi: Nem tudtam.
De köszönöm ezt az információt, bár valószínűleg csak igen áttételesen kapcsolódik Effel Janóhoz.

betyár (törölt) 2011.12.02. 20:35:16

@tevevanegypupu: @gloire:

ó. gyerekkoromban láttam utoljára:)

abandi 2011.12.02. 20:35:44

@Tehetetlen Dodó:
Az is csak egy aukciós izé lesz előbb-utóbb ...
Ha nem tudná...

tewton 2011.12.02. 20:46:57

effel? lol. miért nem mindjárt a vidám biblia en bloc, vagy valami hasonló real komcsi propaganda?

off: nézem a tévét (este). három konyak (36 fok) után úgy látom a kispépernyős tévén, dúró dóra kimondottan csinos, kicsit audrey tatou-szerű nő :)

off 2: ma láttam pécs belvárosában ezüstkanalakat, 6200 ft per darab áron. standard, késő19-szdi kanalak voltak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 20:49:42

@Bell & Sebastian:

Most nincs igaza (szerintem)! Lehet, hogy magának ez természetes, tehát észre sem veszi, de az, hogy így beszélhet, az semmi másnak, mint a "pálizmusnak" (az Egyház dogmatikus voltának) köszönhető. Ez a "dogmatikusság" biztosítja magának azt az értelmezési keretet és azt az intellektuális és lelki biztonságot amiben ilyen-olyan véleményeket alkothat.

Házon belül könnyű. Egy katolikus hittanfoglalkozáson bármit mondhat János atya, mert a kontextus egyértelmű. De próbálja meg ugyanezt házon kívül: az eredmény jóeséllyel borítékolható:

magyarido.blog.hu/2011/12/02/a_helyzet_a_jegyzokonyv_szamara

Szerintem.

ü
bbjnick

tewton 2011.12.02. 20:54:36

off 3:
"Pécsett a becslések szerint száznál is több zenekar működik"
www.quart.hu/cikk.php?id=6895

sállálá, biztos a többszörös háttérsugárzás miatt:)

"A ZeM képzési tervének kidolgozásában Beck Zoltán mellett a PTE több karának oktatói vettek részt, akik a zene számos aspektusával foglalkoznak"

tudom, hogy pannonnáci vagyok, de úgy tűnik, pécsett minden kapavágásra ókörösztény sírkamrák fordulnak ki a földből, mandula és füge nő minden dombon, és ha az ember köp egyet, musicust talál el :)

loxon, a meddő elméleti izé helyett nem akarna alapítani inkább egy neopagano-philoso-platonikus zenekart? :))))))))

abandi 2011.12.02. 20:58:37

@tewton: hány grammos? 900-as tisztaságúak voltak? vaterán 28g-s aranyozott ruszki ezüstkanál 1000 Ft fix ár! Szegedi a hülye MAGYAR picsa...

tevevanegypupu 2011.12.02. 20:59:45

@tewton:

Na es aztan ha Effel? Maganak csupa olyan konyve van ami megfelel a keresztyen erkolcsnek?? (:

tevevanegypupu 2011.12.02. 20:59:45

@tewton:

Na es aztan ha Effel? Maganak csupa olyan konyve van ami megfelel a keresztyen erkolcsnek?? (:

abandi 2011.12.02. 21:06:04

@tevevanegypupu:
Maga már megint mindent kéccer küld el...

tevevanegypupu 2011.12.02. 21:14:01

@betyár:

Valamikor akkortajt kaphattam en is.(:

tevevanegypupu 2011.12.02. 21:14:46

@abandi:

Egy megy a megfigyelesi dokumentbe.

abandi 2011.12.02. 21:18:12

@tevevanegypupu:
Akkor minden rendben...

tewton 2011.12.02. 21:22:07

@abandi:
hmmmm! megnezem oket! nalam a 90-valahany %os 50 frankos hercule a meno.

@bbjnick:
jó, jó. de itten szerintem lox és bell úgy akarnak egy focipályányi sátort fölgöngyölni, hogy nem veszik észre a nagy göngyölésben, hogy az két vagy több sátor :)

@tevevanegypupu:
van, van. persze. amig fiatal voltam es keves konyvem volt, meg tudtam, melyik milyen. most meg ugy vagyok, hogy a lepras konyveket inkabb kulon polcra teszem (ha elkeszul a Nagy Polcmű), vagy mennek a padlasra, koltsenek benne a macskak :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.02. 21:24:53

@tevevanegypupu: A kis angyal volt az első Effel-könyvem, 3 éves koromban kaptam, akkor jelent meg. Sajnos egyszer kint maradt az udvaron az esőben és szétázott. A hatvanas években aztán megjelentek a többi effelek is, sőt, diafilmen is kiadták őket, nekünk úgy voltak meg. Aztán 71-ben volt a francia történelemről csinált képeskönyv, René Andrieu-val.
Azóta nemigen adogatják ki őket, érdekes.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.02. 21:35:01

@tewton: Effel nagy szoci volt, persze, és a francia szociknak jó kapcsolataik voltak Kádárékkal. Nem véletlenül ismert nálunk ennyire, én is megkaptam gyerekkoromban . )

Tehetetlen Dodó 2011.12.02. 21:37:58

@gloire: Ugyanezen okokból volt kapható a Vaillant, amelyben Pif képregényes kalandjai jelentek meg hétről-hétre, más történetekkel együtt.
(Nekem még megvan egy köteg a hatvanas évekből, atyám rendszeresen vette nyelvgyakorlás céljából és persze fiai örömére).

tewton 2011.12.02. 21:42:31

@Bell & Sebastian:
lazítani? már majdnem hozzáfogtam a nagy világnézetkülönbségi megmondás megírásához :)))))

tewton 2011.12.02. 21:45:22

@gloire:
haha, éreztem én ösztönösen, hogy effel is a dr zsüsztisz-pif vonalon mozgott

tevevanegypupu 2011.12.02. 21:45:51

@Tehetetlen Dodó:

Nekem meg sajnos csak ez az egy van, de ami kesik nem mulik, viszont itthon tenyleg nem lehet kapni tole mar nagyon regota semmit.

Leskelődő 2011.12.02. 21:48:30

@gloire:
Hi-hi, Lenin- és Béke-díja is volt.

Én az Ádám és Éva naplójából ismertem meg
moly.hu/kiadasok/5844
és ciki, vagy nem, megszerettem.
És igen, sejtem, hogy Twain elvtárs se jó elvtárs.
*vállat ránt*
:)

(Ne hagyjanak már ebben a homályban, kérem! Ha lehet, még egy kicsit Pálozzanak, jó? :)

tevevanegypupu 2011.12.02. 21:49:55

@Tehetetlen Dodó:

Egy idoben lehetett kapni Pif-et is, sot a l'humanitet is (francia kommunistakkal mindig joban voltunk), de manapsag itt a videki posvanyban csak nemet meg angol ujsagokat arulnak. Vagy francia noi ujsagok irtoztato magyar megfeleloit.(:

Bell & Sebastian 2011.12.02. 21:51:53

@tewton: Mit sátrak? Plusz komplett lakodalmas népség zenekarral! :)

tevevanegypupu 2011.12.02. 21:52:50

@tewton:

Nalunk omlesztve van minden, mindig elhatarozom, hogy na rendszerezek, dehat ahhoz hatalmas erofeszitest kellene tennem, foleg, hogy nem olyan regen raktuk fel az osszeset ahogy jott, mert nalunk mar van Nagy Polc Mu.
Es sajnos macskak viszont nincsenek.(:

Bell & Sebastian 2011.12.02. 21:58:50

@bbjnick: Most rám ijesztett, aszittem hogy házon belül vagyunk. Ha most bevallja, hogy maga a Debrecenijóska, elsimítom az ügyét a macival. Mondja azt, hogy kényszerítette. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:01:41

@tewton:

"már majdnem hozzáfogtam a nagy világnézetkülönbségi megmondás megírásához" --- írja.

Engem érdekelne.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:04:06

@Leskelődő: Mark Twainről kussolnak. Főleg a Mérgesgomba. Ne firtassa, ha kedves az élete. Belevág egy kötőtűt a kulcslyukba. Kinézem belőle.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:06:33

@Bell & Sebastian:

"Most rám ijesztett, aszittem hogy házon belül vagyunk. Ha most bevallja, hogy maga a Debrecenijóska, elsimítom az ügyét a macival. Mondja azt, hogy kényszerítette. :)" --- írja.

B*kker, szóval megint igazam van?!

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:08:45

@bbjnick: Úgyse meri, Loxon meghámozza a fhranszia tőrével én meg addig elviszem a macskáját uszodába, mialatt eónokon át megvínak. :)

tewton 2011.12.02. 22:09:41

@Bell & Sebastian:
'Mit sátrak? Plusz komplett lakodalmas népség zenekarral! :)'
klezmerből csak krokét vagyok hajlandó hallgatni!

abandi 2011.12.02. 22:10:18

@tewton:
Látatlanban 7ezer ficcs az ára.

Leskelődő 2011.12.02. 22:11:36

@bbjnick:
Ha megengedi, csatlakozom.

@Bell & Sebastian:
Öööö... elhánytam valahol a kódfejtőmet, amíg meg nem lesz, a kulcsluk elé teszek üveget, biztos, ami biztos. Köszi a figyelmeztetést :)
(A gomba az a gyümölcsös típusú?)

osborne 2011.12.02. 22:11:47

@Tehetetlen Dodó: Pif! Nekem már ezen a néven árult frankofón képregény jutott ki mindig vmi csomagolt ajándékkal a 80-as évek végén a trafikokban. Imádtam.

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:15:40

@bbjnick: Mit tudom én, maga a Debreczeni -fan, én a humorzsákost utálom jobban. :)

(Ebbe az a humor, hogy a rosszcsont német gyereket a zsákos ember viszi el, viszont az álommanó is zsákból szórja a homokot, eddig tehát 1 : 1. Node! A zsídónak is ez a szinonímája, legalábbis mifelénk. Szóval, teljesen jogosan lezsákoztam.)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.02. 22:19:17

@Leskelődő: Én sem kaptam még egyértelmű választ a kérdéseimre, csak homályps utalásokat . )

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:19:24

@Leskelődő: Nem, dehogy. Jó tollas, mint a griftmadár. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:20:58

@Bell & Sebastian:

Nem volna egyszerűbb azt mondani, hogy: "jó' van, igaza van!"? Én már többször tudtam ezt mondani, magának is.

ü
bbjnick

tewton 2011.12.02. 22:21:31

@bbjnick:
óóó, ma nem tehetem, véletlenül a spitz weinbrandot (kopierrechte: aldi) túlfogyasztottam, meg fentebb már sokminden kipotyogott. de a lényeg az, hogy (amint a teakörben is kiderült) a jósda is egy heterodox kommünité, stiláris-világnézeti-habituális alapon. szerencsére nem világnézeti alapon, mert egymás világnézetétől alighanem a világnak rohannánk, ha komolyan-ekszisztenciálisan vennénk :)

szóval van itt a megszólalók közt pogány, buddista, ortodox katolik, heterodox katolik (mármár eretnek), manicheus :), talán kultúrkeresztény is, protestáns (ha valakit kihagytam, szóljon :))))), és nemigen van közös doktrínális nevező. kicsit olyanok vagyunk, mint az szdsz, csak mi vélhetőleg inkább gójok vagyunk, és sokkal-sokkal távolabb a hatalomtól, mondhatni általában a fasz másik oldalán.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.02. 22:21:32

@Bell & Sebastian: halgasson már néha _zenét_ is!

www.youtube.com/watch?v=Jt856_nRxQk

Eben legalább szerepel egy elmebeteg és vannak rendőrök is, akik vigyáznak rá-

tewton 2011.12.02. 22:23:53

@abandi:
ó, ez konkrétan beszarás. nálam a 10literes kanniszterekben ilyen herkülök (párisi beszerzés, 2005) őrködnek a forrásvíz csíramentessége végett :)

Leskelődő 2011.12.02. 22:24:42

@Bell & Sebastian:
Stimt.
:)

abandi 2011.12.02. 22:27:47

@tewton:
Máma keveri a magyarit...?

tewton 2011.12.02. 22:28:57

@gloire:
háhá! (ahogy egy ötéves ismerősöm szokta mondani). b und s esetén a többszörös kódolás instant intellektuális örömöt okoz, olvasóként ez a lényeg. vagyis az ember már akkor örül, amikor azt hiszi, megértette. közben meg lehet, hogy nem is :). alfi kivétel, ő nem élvez ilyen esztétikai módon :)

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:30:51

@tewton: Jaa, hogy krakkói-balkán?
www.youtube.com/watch?v=CG8BjcosDqo&feature=related

Nem sok van belőle.
Pár polska cigó is nyomja ezt a vonalat, Dikanda.
www.youtube.com/watch?v=yBwue3V81QE&feature=related

Ez jobb. :)

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:32:35

@gloire: Kőkemény. Beszarás! :)

abandi 2011.12.02. 22:33:08

Egyébként: senki sem koccint értem pohárt?
Névnap!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:34:59

@tewton:

:-)

Épp ezért írtam fentebb, hogy ilyen "vitákat" csak "házon belül" lehet (pontosabban: érdemes) folytatni. De természetesen mindenki elmondhatja a magáét, én érdeklődéssel is olvasom... De eldönteni semmit nem fogunk tudni, legfeljebb egy kis kocsma előtti pofozkodás vagy okádás lehet a vége, ha nagyon erőltetjük a tuttifrankóságot.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:34:59

@bbjnick: Ez igaz. Megint igaza van. Hoppá, hol a gyűrűm? :)

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:36:05

@abandi: Egészségére! Mert megérdemli a testünk.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:36:21

@Bell & Sebastian:

Khmmm.

ü
bbjnick

abandi 2011.12.02. 22:38:02

@Bell & Sebastian:
Kösz, doktorúr!

Lew Archer 2011.12.02. 22:41:10

@bbjnick:

Mit lehet erről házon belül vitatkozni?

Akinek a Biblia nem kinyilatkoztatás, az nincs házon belül. Ily módon vitának sincs értelme.
Pontosan úgy, ahogyan az a katolikus, aki Róma elsőbbségét elfogadja. Nem kötelező katolikusnak lenni, kereszténynek lenni sem kötelező.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 22:46:49

@Bell & Sebastian:

Csak megköszörültem a toromat.

ü
bbjnick

osborne 2011.12.02. 22:52:50

@tevevanegypupu: DJ tiszta olyan mint az egyik bekattant távoli szoci ismerősöm. Bármilyen témánál két lépésből eljut Orbánig. Betegek, tényleg.

Bell & Sebastian 2011.12.02. 22:55:09

@bbjnick: Lengyel cigányzene? Persze hogy szar, csak kíváncsi voltam, mit mond Tewton, de nem jött be. Amit ő szeret, az már szinte ki van halva.

abandi 2011.12.02. 23:01:07

@Lew Archer:
Akkor én kimaradok a magaszerinti egyigaz zsidó-kerestény igazsáosztásból...
Lófaszt!

osborne 2011.12.02. 23:04:23

A gépszava mindig olyan jól értesült: Mol-vezért csinálhatnak Matolcsyból

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=497302

abandi 2011.12.02. 23:06:42

@osborne:
Mol vezér bárki lehet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 23:09:17

@Lew Archer:

"Mit lehet erről házon belül vitatkozni?" --- kérdezi/kérdezed.

Ezt csináljuk kétezer éve. Zsinatokat hívunk össze, szerzetesrendeket alapítunk...

ü
bbjnick

Lew Archer 2011.12.02. 23:12:50

@bbjnick:

És el tudsz képzelni olyan zsinatot, amelyik eltávolít a Bibliából részeket, megváltoztat dogmákat stb.

Értem.

tewton 2011.12.02. 23:16:40

@bbjnick:
na jaaaaa!
egyébként én (személy szerint) úgy vagyok, hogy:
a) teológiailag a lew archer-bbj-b&s vonal megmondja a tutit, divergenciák ellenére, amit 85-95%-al felszorozva váltok át a saját véleményemre. pál esetében inkább LA, mint BundS. Loxon (és a liberálisok [smile] kedvéért: ezek a nickek _úgyis_ minimum (!) 85%-ig azt mondják, amit én is gondolnék).
b) kulturális téren ... mucsaiként és öregedőként egy bbj, gloár, grift, gasper közötti geometrikus középpontban ülök, de az átlagnál pop-abban. A hoch-intellektuell dolgokat értem, de unom (brahms, mendelssphn, wagner, goethe, kazinczy, gnózis -- ha akarnám, érteném, de annyira nem érdekel, hogy gondoljak is valamit róla érdemben)
c) könyvespolcilag, mint bevallottan bölcsész, top x: biblia, denzinger, hitvallások. második kör: ácsmunkák, helyesírás, énekeskönyv, oltás-metszés-dugványozás, hogyan építsünk (pszichológiai-didaktikus irodalom abszolválva, elkérem majd a cicáktól). harmadik kör: némi teol. irodalom, némi filozófiai irodalom, sok-sok fikciós irodalom (homérosztól a pócmodernig).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.02. 23:26:58

@Lew Archer:

Hát, az én képzelőerőm nagyjából a nullával egyenlő:-) De a történelmi hűségnek tartozunk annyival, hogy így-úgy, de zsinatok kanonizálták a Bibliát, alkották meg a dogmákat, a Credot stb. Szóval, eddig még mindig volt miről vitatkozni.

ü
bbjnick

tewton 2011.12.02. 23:38:32

@Lew Archer:
katolikus öreganyám virtuális álmoskönyve azt mondja, hogy a szeretetlen ítéléstől óvakodjunk. persze az is lehet, hogy a protestáns biblia fejezetcímei átszűrődtek az álmoskönyvbe :)

abandi 2011.12.03. 00:03:22

@tewton:
Imígyen omlik össze egy rendszer-izé...?!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 00:09:04

@világnézeti vitázók

Most akkor azt mondják meg, hogy az Énokh könyve kinyilatkoztatás-e. Júdás, aki kanonikus, idéz belőle, Péter, a kőszikla, aki kanonikus, szintén idéz belőle. De a kánonban nincs benne, csupán az etióp egyházban.

tewton 2011.12.03. 00:18:39

@Loxon:
öööö ... na és?
Loxon, Maga szerintem túldimenzionálja ezt a "kanonikus"-vonalat.

tegyük fel: azt mondom, hogy "seggbe kúrlak, aztán megszopatlak titeket".

ez az első körben egy durva inzultus, ért aki amit ért alatta.
a második körben meg mindenki tudja, hogy ugyanakkor ez egy catullus-referencia is egyben
(en.wikipedia.org/wiki/Catullus_16, de amúgy tényleg udvariasságból kerestem rá a referenciára)

sőt: egy szófordulat utalhat vissza olyasmire, amire nem is akartunk utalni :)

gagyi példa: esterházy témázgatása-vergődése a "huncut" (> hundsfut > "kutyapicsa") szón.

tewton 2011.12.03. 00:23:24

@Loxon:
és izé, persze: nem kanonikus. nyugaton tutira nem, és mi (legalábbis bbj, la és bunds és én is itt vagyunk). görögöknél se, de ott ismerik olykor.
és effektive, helyi érdekűleg, teológiailag: ki nem szarja le? szép, hogy a hamvasbéla lefordította, gondolom, valami közvetítő nyelvből, de _NA ÉS_?

abandi 2011.12.03. 00:25:15

@Loxon:
Őn szerint is hiteltelenek az apokrifek, ellenben a tórával, talmuddal?
Képtelenség! :-D...

tewton 2011.12.03. 00:31:00

@abandi:
talmud és apokrifek a függetlengondolkodó-szabadgondolkodó-művész vonalnak valóak. mucsai képzelettelenek megvannak a minimalista biblia negyvenvalahány könyvével :)

tewton 2011.12.03. 00:33:55

@abandi:
apokrifek ... tudja, ez olyan, mint amikor az abortuszon (vagy nem abortuszon) kell(ene) gondolkodnia, maga meg a pettingről szóló lukszelvirákat olvasgatja _helyette_.

abandi 2011.12.03. 00:37:27

@tewton:
Nagyom jó!
(Mit ivott-evett-szítt...?)

tewton 2011.12.03. 00:40:40

@abandi:
olcsó labanc bolti konyakot ... de januárra lesz végre saját törköly!

abandi 2011.12.03. 00:41:57

@tewton:
Egyébként van egy-két hányódó antik tibeti faszomtudja milyen istenségem bronzba öntve, nem érdekli? Éládó...

abandi 2011.12.03. 00:44:14

@tewton:
Januárra?! Későn fözetik!
Milyen lett a bor?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 01:05:14

@tewton: „effektive, helyi érdekűleg, teológiailag: ki nem szarja le?”

Üdvözlet a hippikommunában.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 01:48:58

Örök dicsőség a Duna Televíziónak, mert megint magához vonzott a volganémet filmjével. A storyboard röviden, Katalin által betelepített, Sztálin által Kazahsztánba telepített, majd Gorbacsov alatt visszaszivárgó volgai németekről szól. Minden hibája ellenére, mert az van benne bőven, egy nagyon erős film.

- Anyám, kórházban lenne a helye, nem pedig repülőn!
- Na látod, ezért megyek vonattal.

Megvillantottak egypár népszokást, belterjes tréfát, nyelvi furfangot, régi, egyházi éneket, két szóval, nagyon megérte. Valami ilyesmi:

www.youtube.com/watch?v=M5N7dfUgtzM
www.youtube.com/watch?v=v5mzv3ZJTSE

osborne 2011.12.03. 03:50:17

@elGabor: A honi haladárok politikai impotensek/vinszentek és bankárbuzik.

Ha a Pojáca a bukása után nem hozza helyzetbe a Szerelőt, téma sem lennének.

osborne 2011.12.03. 03:51:42

@abandi: Bencsik J már biztos nem. Mondjuk azt sem tudom ki volt ő igazán:

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/02/lemondott_bencsik_janos/

Lew Archer 2011.12.03. 07:28:00

@bbjnick:

Olyanról tudok, hogy a dogmákat vagy a kánont kiegészítették, de hogy elvettek volna belőle, arról nem.

Lew Archer 2011.12.03. 07:33:55

@tewton:

Kirekesztő lennék?

Lew Archer 2011.12.03. 07:55:14

Szétosztja a mobilcégek iparűzési adóit a kormány a települések közt, az előfizetők lakóhelye szerint. Ez megoldás lehet arra, hogy vidéken befizetik a rengeteg pénzt telefondíjra, és az a település kapja az adóbevételt, ahol a központ van.

www.napi.hu/ado/horror_var_a_mobilcegekre_magyarorszagon.503695.html

tevevanegypupu 2011.12.03. 08:35:29

@osborne:

Es milen aljasak. Marmint a hazai haladarok, vinszent es tobbiek. Soha nem hittem volna, hogy kepes valaki az utan nyomozni, hogy ki van egy nicknev alatt. Ez valami olyan fortelem..Nem mintha normalis ember nem mondana el a velemenyet nyilt szinen es sajat nevvel is, de ezek a blogok azert (is) lettek kitalalva, hogy meg a felosek is szabadon mondhassak a velemenyuket, igy leengedve a faradt gozt. Erre ezek nyomoznak, celozgatnak, fenyegetnek. Tulajdonkeppen nem tartom lehetetlennek, hogy ezek tenyleg -ha ne ajda a satan - ujra hatalomra kerulnek, valoban eloveszik a listajukat es verengzest rendeznek..

tewton 2011.12.03. 09:40:19

@Lew Archer:
inkább elhamarkodottan ítélő. legalábbis nekem annak tűnik időnként.

tewton 2011.12.03. 09:49:52

@Loxon:
szerintem ezt a hippikommuna-dolgot félreértette, már az elején. nem a jósdára vonatkozott :)

amúgy meg hénok ... ez olyan, mintha a gyerek a garázsban megtalálná a rég eladott dácsia visszapillantótükrét, miközben apa már régesrég egy modern toyotát vezet, gyárilag áramvonalasított kétoldali visszapillantóval. mit vár, apa mit mondjon?

Lew Archer 2011.12.03. 09:56:27

@tewton:

Biztosan igaza van. Csakhogy vannak sarokpontok a kereszténységben, például az, hogy a Bibliából nem távolítunk el részeket.

napolajos (törölt) 2011.12.03. 09:58:45

A Kerényi művészeti programja körüli felháborodás megmozgatta a független alkotókat is.

index.hu/belfold/2011/11/28/1956_olyan_mint_a_pogacsa/

betyár (törölt) 2011.12.03. 10:19:27

Most olvastam az és-ben egy vásárhelyi-publicisztikát. a lényege, hogy orbán a talibán, nemzetáruló, a nemzeti haladás és kultúra legyilkolója.
a cikket olvasva a következő történet jutott az eszembe:

a púpos és a sánta találkozik. a púpos lelkesen meséli, hogy előző éjjel útját lerövidítendő a temetőn ment keresztül, amikor hirtelen eléje ugrott a halál és megkérdezte:
- mit viszel a hátadon?
- Púpot.
- Akor leveszem.
A sánta a történetet hallva elhatározza, hogy éjjel maga is elmegy a temetőbe. Találkozik ő is a halállal, aki így szól:
- Mit viszel a hátadon sánta?
- Semmit.
- Akkor nesze itt egy púp!

valami ilyesféle történhetett vásárhelyivel is: a korlátolt butasága mellé a nyakába kapta a gonoszságot.

tewton 2011.12.03. 10:31:43

@napolajos:
"Míg a minisztériumi művészeknél az derült ki, hogy országunkban a jó és a rossz harca dúl, az állampolgárnak pedig be kell állnia az egyik táborba, a fiatal művészek inkább csak arra akarják rábírni a nézőt, hogy gondolkodjon"

aham. nekem pl. a kisvendéglős-borozós dualizmusról is a jó és a rossz harca derült ki. vagy ja, arról nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 10:44:35

@betyár:

"a szélsőségesen megosztott társadalomban, a kétféle középosztály tagjai között élet-halál harc folyik" --- írja Vásárhelyi 2007-ben. Itt: www.168ora.hu/cikk.php?id=7123

Ők ezt így élik meg, Vásárhelyi ezt soha nem is titkolta; ideje lenne, hogy ebből az ú. n. jobboldali-konzervatív-keresztény-nemzeti-stb. "oldal" is levonná már a megfelelő következtetéseket. Ahol élet-halál harc folyik, ott az élet-halál harc szabályai az érvényesek (de legalábbis hatékonyak).

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 10:58:19

@Lew Archer:

No, igen, de hol állítottam én olyat, hogy el akarok venni bármiből bármit is? Azt állítottam, hogy mivel hozzátenni érdemben nem tudok, ezért hallgatok.

ü
bbjnick

napolajos (törölt) 2011.12.03. 11:23:11

@tewton: én is így látom a dolgokat,
Valóban nem az a lényeg, hogy melyik a jobb vagy a rosszabb alkotás. Véleményem szerint ez is lapos a másik még inkább. Ebben a háborúban a műveknek semmi jelentősége. A lényeg, hogy lássuk a világban meglévő és azt működtető dualizmust. Amíg poláris a gondolkodásunk az erők mindig is fenn fognak állni. Jobboldal, baloldal csupán felszínes formalizmus, politika.Mindenki tudja jól, hogy két tábor küzd egymással a nap és a hold tábora . Egyik fényt és meleget ad a másik csupán használja azt, vissza tükrözi. Ennek a két tábornak a harcáról lenne tehát szó. Hogy melyik az anyag és a melyik a szellem ezen mindenki maga gondolkodjon el. A lényeg a világban fennálló dualizmus mely a világot működtető erőpár.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.03. 11:30:49

"Hatalmas kánikulák, elöregedő lakosság, bevándorlók tömegei és rengeteg munkanélküli állítja majd megoldandó feladat elé Budapestet a következő 15-20 évben a főváros új fejlesztési koncepciójához készített helyzetelemzés szerint...

...Az elemzés szerint a következő 20 évben mintegy 240 ezer nemzetközi migráns fog letelepedni Budapesten, ami részben kompenzálhatja az elöregedést, "fiatalító hatással lesz a lakosságra, és javítja annak összetételi jellemzőit"..."

240 000?

www.origo.hu/itthon/20111202-globalis-felmelegedes-es-tomeges-bevandorlas-formalhatja-a-jovo-budapestjet.html

Lew Archer 2011.12.03. 11:40:30

@bbjnick:

Én pedig semmi mást nem akarok kifejteni, mint azt, hogy Szt. Pál nélkül nincs kereszténység. Lehet persze vallást alapítani apokrif evangéliumokra és másképp válogatott szent könyvekre alapozva, ám az nem lesz kereszténység. Persze ez terminológia kérdése is, ám ha van valami, ami a jelenleg világszerte nagy számban működő keresztény felekezetek között valamiféle egységet létrehoz, az épp a Biblia, amelyből a páli levelek nagyon hangsúlyosan szerepelnek minden keresztény egyház vagy gyülekezet tanításában. Szóval létezhet éppen vallás Pál nélkül, csak azt a ma elterjedt értelemben nem hívják kereszténységnek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.03. 11:46:48

Ennek a városnak talán az utolsó vonzereje, hogy itt még nem látni azt a bevándorló tömeget,
amit szinte mindenütt nyugaton. Azon utolsó európai nagyvárosok eggyike, amelyiknek még klasszikusan
"európai levegője" van. Nem lehetne ezt valahogy fenntartani, és ha már tervek készülnek akkor azt megtervezni, hogy ez az állapot hogyan tartható fenn?

tewton 2011.12.03. 12:29:18

@gloire:
"javítja annak összetételi jellemzőit"
hö?
plusz 2% jamaikai, 8% kínai, 3% izraeli, 1% piréz meg 1% busó miért jelent "javulást"?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 12:33:40

@tewton: különleges génkoktélul van, és szórnék szívesen a magyar ugarba a magot.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 12:59:01

Az Ószövetség 39 és az Új- 27 könyvből áll az utóbbiban van Pál 13 levele. A kanonizáció 397 -ben befejeződött. Az iratokat még így is felosztják kanonikusokra és kanonizáltakra, az utóbbi kritériumai: hiteles szerző, téma és kapcsolódás a többi irathoz, főleg a kanonikusokhoz, egyetemleges elfogadottság.

Ebből az következik, hogy egy koherens rendszert próbáltak összeállítani, azaz a meglévő gyakorlatot történelmileg alátámasztani, mintegy visszanyúlva az időbe.

Amikor ideológiai korrekció is szóba került, azaz a fősodortól való elhajlás, az sosem maradt következmény nélkül, az Anyaszentegyház építménye is követte az irányváltást. Húztak egy elválasztó falat, keletkezett egy tornyocska, lezártak egy átjárót, például.

Tehát, aki akár az Ó-, akár az Újszövetség kanonizált iratai közt tizedelést akar rendezni, az jó eséllyel eretnek.

Csakhogy egyelőre még nem erről van szó, hanem iratmagyarázatról, hogy csak egyetlen példát mondjak, Pál és Jakab közti ellentétet már korán felismerték (nem volt nagy kunszt), Jakabot pihentették egy ideig, de hogy egy másikat is, Péter evangéliuma -a mai napig- be sem került a válogatásba, sejthetjük, miért.

Azt gondolom, létezik egy másik megoldás is, ha már egyszer fokozatos a megismerés, és egyre újabb részleteket vagyunk képesek helyesen értelmezni, hogy kiegészítjük az indexet és feltárjuk az összefüggéseket.

Elvégre ezt nevezzük élő egyháznak. Hogy csak egyetlen érvet hozzak, a Szentlélek munkálkodása ma sem kizárható. A nemlétező köldök elmélyült nézegetése ugyanúgy bűn, mint a vakbizalom Isten kegyelmében.

A megújulás igényét a Szent Tanítóhivatal már felismerte, ami az első lépés a megújulás felé. Még mindig nem értem, mi a jó abban, ha oda is felállítunk tabukat és tilalomfákat, ahol eredetileg sohasem voltak.

Ha (ismét) a végletekig egyszerűsítek, a keleti egyház Pál munkálkodásának eredménye, míg a nyugati Péteré. Nem kérdés, most melyik tűnik életképesebbnek. Ha mást nem is, legalább a párbeszéd elkezdését sürgetném addig, amíg nem késő. Vagy ez a téma is tabu? Nem a mi dolgunk, elég ide 39 + 27 könyv, minek hozzá még negyven?

Dicsőség mennyben az Istennek, békesség földön az embernek!

Bell & Sebastian 2011.12.03. 13:06:42

@Lew Archer: Maga egy akkora kockafej, hogy folyamatosan félreérti és magyarázza azt, amit lát, vagy amit például mondok. De éppen ettől izgalmas amiket leír, a hezitálás valami proli dolog lehet csak, ezek szerint. :)

Bell & Sebastian 2011.12.03. 13:16:00

@tölgy: Adorno is csak egy nagy, büdös hitelminősítő és manipulátor volt, valószínűleg a karóba húzás a legenyhébb fokozat, amit érdemelt volna.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 13:16:22

@gloire: Ez valami terv? Nem kellene szépen lereteszelni a várkapukat, mint rég?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.03. 13:33:10

@tölgy: A szabadságért folyó küzdelemhez hogyan foghatók olyan lábszagú megfontolások, mint az "adók"?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 13:34:45

@tölgy: gOnosztikus? Heh

@tewton: Tulajdonképpen mi baja Énókh-kal?
„Mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.”

Ez azért nem akármi. Eltűnt!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 13:39:13

@Bell & Sebastian:

Látja, ezért írtam, hogy mondja mindenki, amit akar, de sokat ne várjon:-) Én a szavaiban semmi "rettenetest" nem találok. Csak nem tudok érdemben mit hozzátenni, mivel sem exegéta nem vagyok, sem inkvizítor:-) Annak pedig sok értelmét tényleg nem látom, hogy a témát "szabad ötletek jegyzéke"-stílusban tárgyalja bárki is.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.03. 13:50:24

@bbjnick: Maga bevallottan falusi és feltételezem, ismer egy-két papot. Arról csak van véleménye, hogy a felszentelés előtti házasulás megengedése üdvös lenne-e? Vagy például arról, hogyan viselkedjen erkölcsiségében keresztény kormány? Hol ér véget az engedelmesség és hol köteles felemelni a szavát egy keresztény. A macskaadónál vagy a 650 Ft -os benzinárnál?

Maga nagyon jól tudja, hogy a belénk oltott birkaszellemmel van bajom és az önvédelmi reflexek kinevelődésével. Ennek a forrása az érdekes, pontosabban a köré kerített magyarázat. Ha ezt nem fogadja el, a tudomány végső határa egy kiadós kötcsézés, de kockakövet nem szedhet fel és ha fát vágnak a hátán, még meg is kérdezheti, parancsolja Rosenkrantz Úr, hogy mélyebbre hajoljak?

Bell & Sebastian 2011.12.03. 14:02:36

Van betűkihagyás, de nem szándékolt.

Nehogy azt higgye, kivágnám Pált az ablakon, levelestől-ágastól, inkább az a gondom, ha már pálizmus, akkor miért pont azt emelték belőle a kánonba, amit.

Gondoljon csak arra, hogy permanensen irtja a keresztény értelmiséget, közben mi a szidók kultúrfölényéről értekezünk.

Próbáljon meg úgy metszeni, hogy minden tavasszal levágja a legzöldebb ágat! Mi marad a végére?
Eszik annak gyűmölcséből, a keresztény vackorból? Erőst kétlem.

Google 2011.12.03. 15:06:59

@tewton:

Hogyan derül ki a "minisztériumi művészek" műveiből, hogy jó és rossz harca dúl, ha nem gondolkodás által? (A jó és rossz más vonatkozásban is felmerül, tetszik vagy nem a mű, például ebben is, de ez egy megint más kérdés.)
Miért is kell ilyen előítéletesre kondicionálni a társadalmat - tudja valaki?
Amit amazok festenek az rossz, gagyi, amit pedig a "függetlenek" az a művészet maga - szájba rágják és csoportokba is osztanak. Mindjárt vagon is nem akadna?

Google 2011.12.03. 15:12:27

@Bell & Sebastian:

Mióta érzi azt, hogy szart eszik és fát vágnak a hátán?
Elnézést, hogy megkérdezem.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.03. 15:21:51

@osborne: a kormány két leggeddonistább tagjának egyike volt.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 15:24:37

@Google: 1989 -óta. Elnézést, hogy válaszoltam.

tewton 2011.12.03. 15:35:59

a köröszténység egy újabb normativ megközelítése :)
avagy a tuti a megtérésről

"– Én meg akartam térni, de nem sikerült. Jártam egy kis karizmatikus keresztény közösségbe. A kereszténységtől nem azt várnám, hogy lenyugszol és türelmes és jó leszel, hanem többet. Nem értettem, mi folyik ott, térdelgetni kellett, pszichológiai játszmák mentek. Szerintem a keresztény ember életében jelen kellene lennie az állandó kétségnek. Ezt nem láttam rajtuk. Megszűnt minden kérdés, és mindenki élte egyszerű életét. Ami nem baj, csak nekem nem felelt meg.

– Mit várnál a megtéréstől?

– Más világlátást. Az embernek mindenestül meg kell változnia. Őrüljön meg egy kicsit. Azok az igazi megtérések, ahol tényleg kifordul a világod a sarkaiból."

mindennapi.blog.hu/2011/11/28/paizs_miklos_sickratman_majdnem_megtertem#c15108799

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.03. 15:58:01

@tewton: Buddhistának is remek volt:

„Nem láttam túl fontosnak, hogy naponta ötven perceket üljek.”

Google 2011.12.03. 16:00:36

@Bell & Sebastian:

És azelőtt, milyen volt?

A választ köszönöm, a kérdés volt csupán modortalan.
Úgy vagyok vele, hogy ahogy haladok előre a korban, örvendek, hogy élek, s el tudom képzelni, jönnek még nehezebb idők, dér ilyesmi.
Szívöröm, erről jut eszembe Simor. Róla pedig az, ahogyan a spekuláció kifejezésnek ad újabb és újabb értelmeket -öltözteti szebb, vasárnapi ruhába a szót.
Gondolkodik (független művészek hatására, teszem azt), töpreng, mereng. Szerinte ezt jelentené a "spekulál".
Eszembe jutott Vörösmarty Merengőjének egy sora:
A bírhatót ne add el álompénzen

tewton 2011.12.03. 16:05:24

@Loxon:
haha. a kommentek közt valaki felveti a zs-perspektivát is :)

osborne 2011.12.03. 16:05:52

@tevevanegypupu: Az aljasság enyhe kifejezés. Ha Feri és Laborc maradtak volna, simán beleszaladhattunk volna egy kis polgárháborúba. Hangulat megvolt.

@Arma Gedeon2: Ki a másik?

osborne 2011.12.03. 16:18:41

@tölgy: + a héten kommentelte vki a régi arokasora:

"sorra mondjak le az elofizeteseiket a lapnal az egykor legnepszerubb magyar hetilapnal bartus miatt"

Ilyenek ezek a mucsaiak.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 16:24:11

@Google: Az egyik legnagyobb tévedésem időpontja. A fenenagy politikai kavalkádban úgy döntött az egyházközség, hogy nem foglal állást se pro, se kontra, mindenkinek a lelkiismeretére bízza a szavazást. Akkor úgy gondoltam, hogy egy keresztény elsősorban apolitikus, másodsorban hagyománytisztelő, ami olyan konzervatív -féle.

Jó sokáig forgott a szerencsekerék az akkori MDF/SZDSZ/Fidesz volt a szóba jöhető választék. Orbánékat szabadmadár ifjúsági mozgalomnak láttatták, a legvonalasabb katkók meg szemrebbenés nélkül behúzták a posztkomcsikat.

Így aztán (sugallatra) maradt a Fidesz, észérvek nélkül, totó-lottó jelleggel.

A keresztények a barankovicsozás okán nem jöhettek szóba, meg az már akkor is tudható volt, hogy az igazi IQ, a papság, sohasem fog átmenni a pártba.

Kezdek meggyőződni róla, hogy a kétkamarás parlament elvetésével, az utolsó esély is elveszett arra, hogy legyen értelme a politizálásnak, ugyanis ugyanannak a gyökérnek számtalan kinövését láthatjuk csak megdicsőülve vagy éppen kiszáradva, ezért aztán törvényszerű, hogy mindig ugyanaz a vége.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 16:41:40

Mielőtt még jönne bbj és mekkérdezné, miért nem az MDF, elárulom, hogy Antall taszított és feltételeztem, ezek lesznek az áldozati báránya az SZDSZ -nek, következésképpen Kain és Ábel a viszonyuk. Az álmomban sem jutott eszembe, hogy a következő menetben Kain maga elé engedi Kicsi elvtársat és pufajkaszóra táncolunk majd. Meg aztán az olajügyek! Bár feledni tudnám, de nem megy! Pár hullát legyártottak, mire ezek a maiak a csúcsra kapaszkodtak, lesz jókora díszsorfal Péter kapuja előtt, akik majd segítőkészen visszalökik őket oda, ahová valók.

tevevanegypupu 2011.12.03. 16:51:28

@osborne:

Undorito bagazs, a hangulatot most is szitjak. remelem - csinaljanak akarmilyen hulyesegeket is, majd kijavitjak - Orbanek maradnak meg vagy nyolc evet, aztan csak kialakul valami valtopart utanuk vagy beloluk, de ez a szemet nepseg ez eltunhetne. Barcsak mennenek Londoba, vigyek a borondjeiket meg mindenki egy embert.(:

Google 2011.12.03. 17:08:21

@Bell & Sebastian:

Megint megköszöntem.
Még azt nem értem, hogy az SZDSZ, ha Magánál nem is, de nagyon sokaknál hogyan jöhetett szóba?
Mivel tudták meggyőzni a nem hasonszőrű embereket?

Tündér_Lala 2011.12.03. 17:14:40

Ma délután Bogár vitatkozott a Kossuthon. Sajnos később kapcsolódtam csak be.
Fontosnak tartom, hogy mostanában ezek az emberek megjelennek a közmédiában is és kialakul egyfajta társadalmi közbeszéd az ország helyzetéről, annak okairól, az esetleges kilábalási lehetőségekről.
Az egy dolog, hogy néhányan látják a dolgokat, de az adott helyzetet és törekvéseinket az emberek nyelvére lefordítva kommunikálni kell. Erre Bogár kitűnően alkalmas.
Azt remélem, hogy ez az irány folytatódni fog és sokkal több embert sikerül felvilágosítani a hazugság áradattal szemben arról, hogy hogy állunk, milyen lehetőségeink vannak, mit kellene tennünk, mik a törekvéseink.

Google 2011.12.03. 17:28:31

@osborne:

Eszembe jutott, hogy annak idején Brüsszel, sőt maga Barroso is támadta a hitelminősítőket, sőt nem átallotta azt mondani, hogy:

"Barroso úgy vélte, ez a döntés kizárólag arra jó, hogy fokozza a spekulációs tevékenységet a piacon"

Milyen spekulációs tevékenységet? Töprengő, merengő, gondolkodó tevékenység az, ahogyan Simorék mondanák.

www.stop.hu/gazdasag/brusszel-a-hitelminositoket-tamadja-portugalia-a-bovli-besorolasa-utan/901804/

Bell & Sebastian 2011.12.03. 17:49:35

@Google: A fellépésükkel. Egy tipikus kampányest. Hazafias verssel indít, profi előadó szaval, összeszedett program, pozitív hívószavakkal, kiváló retorikába rejtett, mocskos oldalvágások, zászlók, plakátok, támogatók, Himnusszal zár.

De a helyi, második vonal már így kezdte (Nékoszos tanár-kommancs):
- Miért ne lehetne egy zsidónak mondott pártról feltételezni, hogy valóban a javunkat akarja?

Gondoltam, én határozottan ezt feltételeztem és lám, még be is vallja a büdöskomcsi!

Google 2011.12.03. 17:51:42

Még jobbat találtam -biztos, ez csak vicc:
www.stop.hu/belfold/hajos-andras-oriasi-meglepetese-az-imf-nek/970179/

Okosországból civilek fognak/szeretnének a kormány képviselői mellett (vagy helyett?) az IMF-el tárgyalni.
Párhuzamos világok, de: Okosország kontra Magyarország.
Örök másodikok!

Bell & Sebastian 2011.12.03. 17:55:38

Heti hetes -kormánya még senkinek sem sem volt. De akkor beviszek egy aktatáskát.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 17:58:28

Nincs itt egy logopédusz, kezdek dadadogni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.03. 18:00:53

@osborne: A kommentet író "dr.regos peter" neve is ismerős. Régi provokátor az index fórumairól; magyarellenes hozzászólásairól volt ismert, míg végül a jobb- és baloldali fórumozók egyszerre küldték el a halál faszára (akkoriban még volt ilyen is). A nick tulajdonosa persze lehet más személy.

Google 2011.12.03. 18:05:39

@Bell & Sebastian:

Ezek szerint abban az időben jobban merték, tették.
Azt az időszakot nem ismerem olyan jól, illetve nem vettem benne részt - hiányt pótolt.
De miért vinné az aktatáskát? És mi lenne benne?
Én meg azt várom, Hajós bemegy ezúttal az ATV-be, és bemondja, hogyan kell mennie ezennel (ezerrel)Orbánnak, másnevén: Legkártékonyabbnak.

Lew Archer 2011.12.03. 18:35:47

@elGabor:

"akkoriban még volt ilyen is"

Micsoda? Halál fasza? Az van most is.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 18:56:02

@Google: Mindkettő a a másodlagos hanghatást megelőző elsődleges hatáson alapuló, kidolgozott protokoll alapján végrehajtott, titkosszolgálati eljárás, ezért nem beszélhetek róla túl sokat.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 18:56:11

@Bell & Sebastian:

"Maga bevallottan falusi és feltételezem, ismer egy-két papot. Arról csak van véleménye, hogy a felszentelés előtti házasulás megengedése üdvös lenne-e? Vagy például arról, hogyan viselkedjen erkölcsiségében keresztény kormány? Hol ér véget az engedelmesség és hol köteles felemelni a szavát egy keresztény. A macskaadónál vagy a 650 Ft -os benzinárnál? Maga nagyon jól tudja, hogy a belénk oltott birkaszellemmel van bajom és az önvédelmi reflexek kinevelődésével. Ennek a forrása az érdekes, pontosabban a köré kerített magyarázat. Ha ezt nem fogadja el, a tudomány végső határa egy kiadós kötcsézés, de kockakövet nem szedhet fel és ha fát vágnak a hátán, még meg is kérdezheti, parancsolja Rosenkrantz Úr, hogy mélyebbre hajoljak?" --- írja.

Természetesen ismerek jónéhány papot (igen sokféle személyiséget ismertem meg közöttük) és természetesen véleménye(i)m is van(nak) az egyház belső ügyeiről (a cölibátus-kérdésről pld. az, hogy a klérus ügye, oldják meg ők:-)). Arról pedig, hogy hogyan kellene egy keresztény kormánynak (szerintem) kormányoznia elég gyakran meg szoktam nyilvánulni (nem csak írásban:-)).

Tudja, nekem az a sok évtizedes tapasztalatom az Egyházzal (pontosabban: az Egyházon belül a klérussal, mert a hívek közössége egy másik történet:-)), hogy ha mindenki úgy tudná a dolgát, mint a papjaink és szerzeteseink, sokkal előrébb lennénk. Lényegében nekem eddig még csak pozitív tapasztalataim voltak velük (erre szokták mondani a barátaim, hogy "ami késik, nem múlik":-)). A hívek közösségéről már nem mernék ilyen egyértelműen nyilatkozni...:-)

No, summa: szerintem nem a kléruson múlik, hogy mi, keresztények, "nem tesszük jobban oda a dolgokat". Én már többször jártam úgy, hogy egy-egy "megmozdulásban" a papunk volt az egyetlen, aki nem hátrált ki a történetből, a hívek igen hamar feladták az "erőfeszítéseket". Soha nem éreztem úgy, hogy a klérus gátolna vagy megakadályozna valamiben, az ellenkezőjét (tehát, hogy segít, támogat) viszont igen gyakran. Én nem félek attól, hogyha "politikailag jobban mozognánk" a klérus gáncsolna.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.03. 19:49:43

@tewton: @tölgy:

Egyre inkább (egyre gyakrabban:-)) úgy látom, hogy vannak (ezek a) koreszmék (és korszenvedélyek), amiket úgy tekint nyilvánvalónak és magátólértetődőnek mindenki (majdnem mindenki), hogy eszébe sem jut "megmérni". Ebben egyrészt benne van az, amit @gabriel syme nick szok' mondani, hogy az emberek akár önmaguknak is hajlandók jelentős anyagi és/vagy erkölcsi kárt okozni, csakhogy a sorbólkilógásnak a látszatát is elkerüljék, másrészt máig sikknek számít korszerűnek lenni (s amit annak mondanak a véleményformálók, az, ugye, korszerű). Tehát, még összeesküvéselméleteket sem kell sejtenünk amögött, hogy a fajkeveredést valami progresszív dolognak tekintse a méjnsztrím: elég ha kellően rágerjednek a korszellemre.

Erről jut eszembe: ma írta nekem a Konzervatórium-blogon K*czián M*ria, a talita.hu katolikus női portál főszerkesztője:

"ez a kor az, amikor egy férfi és nő között minden eddiginél őszintébb, egyenrangúbb, mélyebb kapcsolat lehet"

Maguk szerint belegondolt ő ennek az állításnak az igazságtartalmába egyszer is? S ha belegondolt volna (csak futólag is), akkor leírná?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.03. 20:01:17

@Google:

Maj en megmondom, hogy jott szoba nalam az szdsz, bar en sem kulonosebben okos, sem kulonosebben liberalis nem vagyok: tetszett a szoveguk, szellemesek, okosak, valoban talan a legjobbak irodalomban,kepzomuveszetben, moziban..Jo veluk tarsalogni, jartasak a vilag dolgaiban - irodalom, politika,kepzumuveszet, zene..sajnos azt kell mondjam, hogy a magyar szellemi elet kremje ok..amellett, hogy aljas provokatorok, gyulolkodoek es arulok. De erre csak akkor jon ra az ember, ha ellent mond nekik. Amig csak felszinesen fecseg, de hallgat a mely, addig a legjobb baratok, utana megfojtananak egy kanal vizbe es azt hiszem nem tevedek nagyon, ha megtehetnek, ki is nyirnak az embert. De kel hozza ket-harom ev (a kevesbe okosaknak) amig erre rajonnek.

Google 2011.12.03. 20:27:28

@tevevanegypupu:

Magam is voltam hasonló helyzetben. És mivel nem vagyok egy rajongó fajta, a véleményemet sem szoktam véka alá rejteni, kerülöm emez okos gyűlölködők társaságát. Most mondjam azt, hogy legjobb barát a könyv?
(Nehéz időkben Maguk is, mind nagy segítségemre voltak, de ezt biztosan tudja. Vagy legalábbis, sejti.)

tevevanegypupu 2011.12.03. 20:30:48

@Google:

Igy van, a konyv. Abban ritkan csalodhat az ember.(:

Tehetetlen Dodó 2011.12.03. 20:41:56

@betyár: Nagyon jó, egyik kedvencem. Gyakran nekem is eszembe szokott jutni, más apropóból is: például, mikor a drogokat favorizálók azzal érvelnek, hogy miért ne legyen engedélyezve a drog, ha alkoholt is szabad fogyasztani.
Nesze, sánta itt egy púp is.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 21:11:28

@bbjnick: Azért a papi hivatás csak embert próbálóbb, mint holmi politikus-angolna csúszómászása. A borzalmas tagság, az meg ugye adott. A háládatlan bárányka, aki intrikál, feljelent, frakciózik és deputációt küld a püspökhöz, mert hát ugye demokrácia van, vagy mifene. :)

De azért azt is elhiheti, annyi békepap a világon nem volt, mint minálunk.

(Lát maga annyi fantáziát ebben a Talitakumban, hogy képes volt odasózni egyet a pásztorbotjával? Értetlenkedik, holott ebben a korban őszintébben, egyenrangúbban és mélyebben is kapcsolatba kerülhetett volna velük, most mondták.)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.03. 21:13:16

@Lew Archer: Közös fórumminimum végletes barmokkal szemben. Sőt, elemi netikett, és érvényesíése pl. az IRL adatokat kiteregető hozzászólókkal szemben.

Lew Archer 2011.12.03. 21:21:23

@elGabor:

Hányszor de hányszor gondoltam a maga szavára, amikor eszembe jutott a moderálás hiánya, hogy emiatt ez az egész blogponthus társaság hogy elzüllött, ahogy azt előre jelezte. A mandinerre már be se nézek jóformán, egy borzalom az egész.

Lew Archer 2011.12.03. 21:26:45

@bbjnick:

egy férfi és nő között minden eddiginél őszintébb, egyenrangúbb, mélyebb kapcsolat lehet

Mi kivasalhatjuk a saját ingünket, a nőnk pedig megvalósíthatja magát bérszámfejtőként vagy hipermarket-árellenőrzőként 3 műszakban, csak eljutottunk idáig, ez azért valami.

tewton 2011.12.03. 21:31:09

@Bell & Sebastian:
"őszintébben, egyenrangúbban és mélyebben is kapcsolatba kerülhetett volna velük"

hahhaha. amikor ezt olvastam fentebb bbj-től, nekem az a fajta, amúgy szigorúan biblikus, megismerés jutott az eszembe, ami 20 centinél kezdődik :)

tewton 2011.12.03. 21:36:00

az értelembenvett origó címadása.

www.origo.hu/itthon/20111202-magyar-koztarsasag-magyarorszag-torvenymodositasok-az-alaptorveny-ertelmeben.html

"Készül a Magyar Köztársaság temetése

Jövőre megváltozik az ország elnevezése, ezért az addig hátralévő időben a kormány egyesével törli a Magyar Köztársaság kifejezést több törvényből, de lecserélik az országhatáron felállított országnévtáblákat is."

tőlem temethetik, hamár.

Tehetetlen Dodó 2011.12.03. 21:53:03

@Google: Hogyan jöhetett szóba?
Nyilván sokféle eset volt, de egy biztos: 90-ben több, mint egymillió ember szavazott rájuk, huszonvalahány százalék. Feltételezem, hogy sokan voltak ezek között, akik hasonló okokból szavaztak oda, mint magam is: ez a társaság jól fel lett építve a 80-as években, mint azt utólag már tudhatjuk, látszólag a kommunista rendszer kérlelhetetlen ellenségei voltak, nyugatos gondolkodású aktív ellenállók, rendszeresen reklámozták őket a szamizdatok révén, legendák szövődtek köréjük, a SZER minden hullámhosszán őket fényezte.
Ráadásul én például városi, sőt, belváros-széli gyerek voltam, ennek megfelelő iskolatársakkal, kollégákkal, bár akkoriban még nem éledt újra a klasszikus népi-urbánus ellentét, de mégis ez is valamelyes orientációt jelentett. A Fidesz akkoriban a szadesz ifjúsági tagozatának tűnt, amire még rá is erősítettek azzal, hogy megvontak egy 35 éves korhatárt, ezzel szinte önmagukat zárva az ifjúsági kategóriába az idősebbek szemében.
Ugyanakkor azt lehetett látni, hogy a párhuzamosan alakulgató MDF-ben egyre gyanús alak tűnik fel, párttitkárok, bolsik, ismert besúgók öltötték hirtelen magukra a nemzetiszínű mezt - elég visszataszító volt látni hirtelen olyan ismerősöket MDF-es színekben, akikről szűkebb környezetünkben is jól tudtuk, kifélék.
Családi körben általában éles viták zajlottak a 90-es választások előtt, nagy élettapasztalattal bíró atyám csak annyit kérdezett: fiam, nézd meg ezeket a pónemeket, szerinted kisülhet ebből valami jó? Én persze azzal replikáztam, hogy nem hiszem, hogy többre mennek a sok párttitkárból átvedlett madöfössel, meg a semmiből nagy hirtelen az élre pattant Antallal.
No, mindkettőnknek igaza lett, viszonylag hamar: 90-ben már ősszel elkezdődött a szadi gennyeskedése a taxis-zendülés örvén, meg a chartázás, azaz a bolsik szobatisztává varázslása, 94-ben meg végképp lehullott az álarc - el is vesztettek azonnal egymillió jóhiszemű szavazót.
A madöffel sem jártak jobban oda szavazó családtagjaim: atyám hamarosan csurkista lett, haláláig, a többiek is elpártoltak hamarosan, így történt, hogy tavaly a szűkebb család 12:0 arányban a Fideszre voksolt.
Nem tudni, mit hoz a zavaros jövő, de biztos, hogy többé senki sem fogja elkövetni a 90-es hibákat - igaz, mindkét gennyes banda eltűnt tavaly a palettáról, de sajnos végleg még nem szabadultunk meg tőlük, résen kell lennünk.

Tehetetlen Dodó 2011.12.03. 22:04:03

@tevevanegypupu: Azért a "szellemi élet krémje" enyhén szólva túlzás...
A propaganda, az nagyon erős oldaluk: én még nem ismertem ezekben a körökben olyant, akinek a gyereke ne lett volna "rendkívül tehetséges" esetleg "páratlanul intelligens" és "nagyra hivatott" - és ezek önbeteljesítő vélemények, különösen, ha a brancs is támogatja őket.
Ezért én meglehetős fenntartásokkal kezelem ezeket a hozsannákat - mellesleg jónéhány igen nagy tudású, művelt, de amellett szerény embert ismerek, akik semmiben sem maradnak el a hangos, ön- és egymásfényező csodagyerekektől, legfeljebb az arcátlan propaganda terén szorulnak háttérbe.

Bell & Sebastian 2011.12.03. 22:11:08

@tewton: Foggalmam sincs, hányvarnyús bottal pasztörizál, de remélem, alaposan megkörmöli űket.

tevevanegypupu 2011.12.03. 23:06:39

@Tehetetlen Dodó:

Azert meg tudom am kulonboztetni a hangos, onreklamozo pozort attol aki nagytudasu, muvelt es jo embert. Nem sok elonye es orome van az embernek abbol, hogy oregszik, de a kevesek kozott az szerepel, hogy eleg biztosan meg tudja itelni, kivel van dolga. A veszelyes csak az, hogy a hangos, onreklamozo, modortalan es ellenszenves, sot visszataszito emberek kozott is van nagytudasu, muvelt es szorakoztato. Nezzen csak vegig a valasztekon, ugyis tudja kikrol beszelek.(:

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.03. 23:07:13

@osborne: megint készül a hangulat. Már verik a fideszeseket...

tevevanegypupu 2011.12.04. 08:07:08

@Bell & Sebastian:

Szerb ciganyzene az jo. Kustorica egy nekivadult nacionalista okor (bar vegulis miert ne lenne az), de a zenek amiket a filmjeihez szerez vagy talal, azok jok.

Tündér_Lala 2011.12.04. 08:28:02

@Tehetetlen Dodó: Egyet értek. Bár mint utólag kiderült a MDF vezetését többszörösen megzsarolták nyugatról (pont azok a pénzügyi körök, akik ma is sakkban tartanak bennünket.)

@tevevanegypupu: Soha nem arról van szó, hogy azok az emberek buták vagy tehetségtelenek, hanem arról, hogy száz ugyanolyan vagy még tehetségesebb ember van, akiket agyon hallgatnak vagy éppen kórusban lehúznak, miközben a sajátjukat tündöklő csillagnak, megfellebezhetetlen tekintélynek állítják be. Ezek a "megfellebezhetetlen tekintélyek" pedig ugyancsak a csoport tagokat fényezik (néha kollaboránsokat).
Nem mondhatjuk tehát, hogy ezek hülyék, mert az nem igaz. De a mi oldalunkon nem szokás, hogy valakit minden körülmények között támogassunk csupán csoporttagsága okán, akkor is ha nem értünk vele egyet, akkor is ha utáljuk és semmire sem becsüljük.
Ez okozza azután a tömegpchózist, hogy micsoda kiváló embereik vannak - hiszen minden hangadó orgánum és szeméy is ezt mondja - és nemzeti értelmiség nincs is és a művész is csak libi lehet. Nos egy frászt !!! Ez egy mesterségesen kialakított és táplált közvélekedés és annak közege és ideje volna felismerni és fellépni ellene. (És még a csoport tagságra sem kell hivatkozni, mert azt is fegyverként használják.)
Tehát a legkiválóbbjainkat igenis támogassuk és propagáljuk mi is, szálljunk vitába, ha lehúzzák őket, hozzuk helyzetbe a mi embereinket.(és nem is kell olyan visszatetszően csinálni mint ők.) Nyugodtan higyjük el, hogy közöttünk is vannak kiváló emberek és ha százan akarják ellehetetleníteni, akkor igenis védjük meg őket.

Lew Archer 2011.12.04. 09:04:14

@Tehetetlen Dodó:

Az alternatíva a négyigenes népszavazásig a régi vonalas moszkovitáktól megtisztított MSZMP és az MDF összefogása lett volna, ennek lett volna az intézménye Pozsgay köztársasági elnöksége. Persze ez esetben az MSZMP népi baloldalának előretolásával. Pozsgay elnökségét és ezzel ezt a szövetséget az SZDSZ megakadályozta, akkor úgy adták el, azért, hogy az állampárti átmentést megakadályozzák. Ma már látjuk, hogy azért, mert ők akartak az MSZMP utódjával megegyezni, természetesen a népi vonal megfojtása mellett.

tevevanegypupu 2011.12.04. 09:24:03

@Tündér_Lala:

Latja eppen ebben van a hiba: vagyis bennunk. Muszaj lenne nekunk is eroszakosan es nagy hangon tamogatnunk a "mieinket", mert maskeppen ebben a tarsasagban nem lehet ervenyesulni, nem lehet megmaradni. Mi felunk a kozonsegessegtol es a magamutogatastol, pedig anelkul nem megy, erre megtanithatott volna mar az elet mindegyikunket. Persze erre nem mindenki kepes, de akkor bele kell torodnunk abba, hogy igy folytatodik tovabb. Az igazsag soha nem szereny ibolya, a tehetseg is csak akkor ervenyesul (legtobbszor) sajat koraban, ha hangos, csillog es onreklamoz. Hogy aztan mi a valodi az kiderul majd ugyis par evtized mulva, de ha valaki sajat koraban akar nepszeru es sikeres lenni, akkor bizony pedalozni kell hozza.Mi a hangos sajtokampanyok hatasara hajlamosak vagyunk azonnal meghatralni es hagyjuk, hogy hirdessek, hogy a mieink nevetsegesek, videkiek, nacionalistak, izlestelenek, nem ertenek hozza. Igazan elokelo es nemes dolog csendben, valasz nelkul tovabbmenni, ugy tenni mintha eszre sem vennek oket, de eppen ez a sznob "elokeloskodes" az, ami miatt aztan joforman megszuntunk. Atengedtunk mindent a hangoskodoknak es azt remeltuk, majd Isten megsegit bennunket es jo bornak nem kell ceger. Ugyanakkor beleestunk mi is abba a hibaba, hogy a masik oldalon levoket habozas nelkul elutasitjuk, lehulyezzuk es nem is erdekel, mit mondanak, mert tudjuk, hogy nem ugy nezik a vilagot mint mi. Pedig azert nagyon jol tudjuk, hogy "azok" kozott is sok a tehetseges ember. De ez nem jelenti azt, hogy mindent at kell engednunk nekik: elismertseget, vilaghirt sot meg a szellemesseg vagy szemtelenseg kizarolagos jogat is.

Lew Archer 2011.12.04. 09:30:06

Az indeksz meglehetős visszafogottan ír a tegnapi kormányellenes megmozdulások létszámáról, tömegmegmozdulásokra még csak nem is utal.

"Az Egymillióan a sajtószabadságért-csoport most nem futott neki akkora lendülettel az ügynek, mint korábban, nem volt több hónapos bevezető Facebook-kampány, videókilp és egyéb felvezető elemek, egyszerűen csak egy héttel korábban meghirdették az eseményt. A résztvevők száma ennek megfelelően most Szolidaritásostul sem volt több néhány ezernél, és a műsor is visszafogottabb volt, kevesebb híres felszólalóval, zenés show nélkül. Még a Nem tetszik a rendszer is csak felvételtől ment le."

index.hu/belfold/2011/12/03/koveteltek_a_valsagtanacsot/

Nem tudom, megalakul-e az Egymillióan az IMF Helytartóságért facebokk csoport, de valamit azért meg kell ehhez említeni. Követelik az IMF megegyezést, de ez megint csak protest mozgalom, ami arra az elégedetlenségre lenne alapozva, amit a gyenge forintárfolyam miatti terhek okoznak. Egy IMF megállapodás, ahogy ők szeretnék, mondjuk ingatlanadót jelent bankadó helyett, ami egymillió devizahiteles helyett tízmillió magyarnak jelent plusz terheket, és nem hiszem, hogy az IMF itt megállna, ha szabad kezet kapnának. Ezt nyilván nem reklámozzák, de ez óriási csapda, mert lehet, hogy lesz majd 275 HUF/€, de lesz még mellé más is, ami majd elintézi, hogy ne járjon jól senki - egy hagyományosan jól járó csoport kivételével persze. Ráadásul nincs több garancia arra, hogy az IMF program bármiféle felemelkedést hoz, mint arra, hogy a matolcsyzmus beválik. Óriási felelőtlenség elégedetlenségi mozgalmat szítani az IMF megállapodásért.

tevevanegypupu 2011.12.04. 09:53:26

@Tehetetlen Dodó:

Gyorben az osszes volt komcsi mdf-es lett. Nem is kellett nagyon erolkodniuk, addig is ugy viselkedtek mint a rosszabb fajta magyar dzsenti, csak most fel mertek venni a vitezkoteses irhabundat meg az atillat is.(: Orom volt nezni oket - anyukam meselte, en nem voltam itthon - hogy az osszes elvtars ott szorongott a Karmelita templomban mikor Habsburg Otto eloadast tartott Szent Laszlo kiralyunkrol. De amilyen hulyek voltak az emberek - mindenki az mdf-re szavazott az ismeretsegi koromben sot a csaladbol is sokan - arra nem jottek ra vagy nem gondoltak bele, hogy es akkor ezt most hogy??(:

Tündér_Lala 2011.12.04. 10:35:05

@tevevanegypupu: Igen vidéken sokan ezért szavaztak az szdsz-re. Ugyanakkor nem ismerték fel, hogy ők más érdekeket képviselnek.

Az előző témához: Nézze meg, hogy akár itt ezen a helyen is, mikor ismernek el valakit akár a múlt, akár a jelenkor emberei közül. Mindenkiben találnak hibát és azt emelik ki, a nemzeti kultúra tartóoszlopait is kikezdik.
A mi oldalunkon valamiért képtelenek megbecsülni és elismerni a valós komoly és nagy teljesítményeket sem. Nem tudom, hogy ez miért van kevélység, irigység ? De - igen - ilyen módon hibásak vagyunk a mások térnyerésében.
(Az emberek elfelejtették, hogy lehet valakit tisztelni, lehet valakire felnézni egy egy nagy teljesítmény vagy emberi kiválóság nyomán és ettől nem leszünk kevesebbek, hanem bizony többek leszünk. Talán attól félnek, hogy nagy arcuk lesz ? Elég akkor helyre tenni őket, bár az igazi minőség erre sem hajlamos.)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.04. 11:18:54

berlinben újra tombol a nácizmus. tarrnak lófasz, a náciszemétgeci triernek meg nagydíj, tűrhetetlen. most hová menekül a imrekertész és co. ? :)

index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2011/12/04/nem_kapott_europai_oscart_a_torinoi_lo/

tevevanegypupu 2011.12.04. 13:41:41

@Tündér_Lala:

Nezze en csak azt szeretnem, ha bizonyos ideig felretennek a "mi" muveszeink ezt az uriembereserzekenyseget es foggal-korommel harcolnanak a jogaiekrt, az erdekeikert..meg akar Orbannal szemben is.(: Ezekben a korokben nem adnak ingyen babert senkinek, ha valaki valamit el akar erni - kiallitast, kiadast, szereplest vagy egy kis penzt - akkor igenis taposson erte! Nevetsegesnek tartom, hogy pusztan azert alaznak meg muveszeket, mert Kerenyi kerte fel oket, gyalazatnak, hogy Kerenyit (jo, egy kicsit belegargyult a nagymagyarsagaba) ennyire lejaratjak - bar nem art arra sem emlekezni, hogy mszmp tag volt, de ki nem volt az aki ervenyesulni akart - es hogy arra aki nem tetszik nekik rogton ranyomjak a fasisztanaci belyeget. Nem szabadna hagyni. Orbant becsulom azert, hogy nem all osszeveszekedni a sok irigy gazemberrel, de azert van egy-ket alkalom, amikor az elokelo hallgatasnal jobb lenne egy ki antidemokratikus fenyegetesfele is.

tevevanegypupu 2011.12.04. 13:42:23

@málnási:

A torinoi lora egy loszerszamot lehetne adni maximum.(:

devuscka 2011.12.04. 15:10:23

@gloire:
erre emlékszik? (2009.)
www.168ora.hu/itthon/semjen-nemzethalal-vizioja-egymillio-azsiai-betelepulovel-37998.html?&lm=2
"Mint a politikus mondta, fel kell lépni az ellen, amit az MSZP-SZDSZ kormány tervezett: a külföldi tömegek betelepítése ellen Magyarországra.

Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-kormány az igazságügyi tárcánál olyan - titkosított - tervezetet készített, amely szerint egymillió ázsiait telepítettek volna be Magyarországra"

Le lett papírozva. ( 240 000 az első etap?)

@Lew Archer: Jártam a Clark-téren tegnap.
Akkora köd volt, egymást sem látták a tüntetők. Ezért a visszafogottság. :-)
De itt lehet aláírni: www.peticiok.com/milla_a_decemberi_7_pont

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.04. 15:35:55

@Arma Gedeon2: @osborne: Ő is ama nagy és meglehetősen zavaros befolyású Bencsik-család sarja volna? Nem ismerem tüzetesebben, de pályarajza alapján korunk és az elmúlt húsz év jellegzetesen inkoherens, hovatartozásilag teljesen komolyanvehetetlen, mégis minden lében kanál, mindig pozíciókhoz jutó figurája.

Alapításától SzDSz-tag, aztán 98-ban kilép, 2004-től FiDeSz. Személyes vallomása e kor minden alacsonyrendűségének bélyegét magán hordozó, tetszőlegesen értelmezhető karrierista hablaty:
bencsikjanos.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=86&Itemid=3

Hogy miért rúgták ki, nem tudom. Azt sem, hogy miért vették be.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.04. 15:49:32

@málnási: Hogy Lars von Trier náczi? Magát sem nehéz bepalizni. :}

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.04. 16:00:19

magyar.film.hu/filmhu/magazin/cegled-mellett-forog-fliegauf-benedek-uj-filmje-szallnak-a-varjak-fliegauf-benedek-romagyilkossagok.html

Most láttam Fliegaufot a tévében. Zsigerből "magyarozott"! Azokat a "gádzsókat" (Fliegauf szóhasználata!) "alemberezte", akik ott, Borsodban, azt mondták neki, hogy "nem csak a cigányoknak vannak problémái".

ü
bbjnick

tewton 2011.12.04. 16:06:04

@bbjnick:
...
(képzeljen ide egy rasszista-nácista megjegyzést, amelyben hitler és szálasi a mostaninál bizony hatékonyabb romastratégiáját is megemlítik)

tewton 2011.12.04. 16:17:52

@bbjnick:
""Nem tényfeltáró filmet forgatunk, hanem fikciót. A szereplőknek azt a félelmet kell újra felidézniük, amit akkor, amikor a gyilkosságok történtek, amúgy is átéltek" - magyarázza."

egy újabb hazug, faji alapú mese.
"Az anyukát játszó Toldi Katira Csobánkán bukkantak rá, Körmendi Gyöngyire Ózd mellett, Papp Évire Ukrajnában."

azért megnézném, hogy a dunántúli, pl. devecseri lomiscigók mennyire féltek a cigógyilkosságok idején. vagy a sajnálatos sportolókéselésbe keveredett fajtikáik.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.04. 16:38:00

@bbjnick:

engem meg egyszer véletlenül leöntött a sörével a részeg állatja mikor leült hozzánk. de jól lebasztam, hát majdnem sírt. szóval megkapta. :))

Google 2011.12.04. 16:47:00

@Tehetetlen Dodó:

Örvendek, hogy feltettem ezt a kérdést, bár ami érdekes, nem a Fideszre gondoltam, mint választhatóra abban az időben, hanem elsősorban az MDF-re. Rádióból hallva a történéseket, nekem az MDF volt a szimpatikusabb. Ha szavazhattam volna, akkor rájuk szavazok. Mint ahogyan később rájuk is voksoltam, egészen 1998-ig. Idő kellett ahhoz, hogy a Fidesz megérjen, az MDF pedig úgy kinyíljon, hogy az az elnyílásához vezessen.
Mint látom, Maga is osztja azt az elvet, hogy nem mind arany ami fénylik, hirdessék is bármilyen fennen. Még érdekesebb verziót hallottam annak idején, az "okosak" vagy nagyon okosak, vagy nagyon buták. Fenntartották maguknak a jogot, hogy ha ők nem is, de a csoport többi tagjai aztán nagyon.
Ma már ez szörnyű muris, mert rólunk mondták azt éveken át, hogy a vezér szavára várunk, az állásfoglalására, hogy azt szajkózzuk majd, amit ő mond, és most mit hallani amonnan egyre másra: nálam okosabb emberek mondták ezt meg azt stb. A szomszéd papagájkommandója mindig cikibb.
Végül pedig egymásra vagyunk utalva, azzal együtt, hogy egyszer fent, egyszer pedig lent találjuk magunkat - nincsenek bérelt helyek, bármilyen nehezen is fogadható ez el.
2008-ban még milyen szépen tudta azt mondani (fentről) Esterházy, hogy:

"Csakhogy a lakosság egyik fele úgy gondolja: élni sem lehet már itt, s ennek kizárólagos oka a mostani kormány, és ha majd a másik kerül hatalomra, rögtön minden csupa fény lesz. Ez gyerekes. A világban az árnyék és a fény nem négyévente váltja egymást - hogy költői fogafehérjemet is kivillantsam."

Tehetetlen Dodó 2011.12.04. 17:34:11

@Lew Archer: Nem is kétséges, főleg így utólag végigtekintve az eseményeken, hogy a Pozsgay-féle nemzeti baloldal ezerszer különb lett volna ennél az ávósmaffiánál, amely ügyesen rátelepedett az országra, hol a kék, hol a vörös zászlót használván álcának az úgynevezett egyszerű nép megtévesztésére.
Én csak abban bízom, hogy talán a tavalyi választási eredmény és az azóta észlelhető trend azt tükrözi, hogy a túlnyomó többséget többet nem lehet megetetni ezzel a maszlaggal.

Bell & Sebastian 2011.12.04. 19:33:22

Lars von Triert Izráel idegesíti, tehát náczi. Ebben az univerzumban több eset nincs. Aki mást mond, az is náczi. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.04. 19:41:01

@Tündér_Lala: Na tessék, nem csak Trier, hanem Seregi is náczi.

Bell & Sebastian 2011.12.04. 19:45:54

Ez a Fliegauf vajon miről magyarosított, Grilléről? Pedig a maguk embere az öreg millás, mert azt mondja, amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell. :)

tewton 2011.12.04. 20:24:50

@Bell & Sebastian:
"Lars von Triert Izráel idegesíti"
forditott esetben esetleg LvT mar nem lenne az élők közt :)

@bbjnick:
milyen frappáns és európéer lett volna, ha sterházy megírta volna az ÉSnek az "így tartsad a cigányodat" című elméncséget is. belevehette volna, hogy az állományritkítást mindig szakemberekre kell bízni, a szakszerűtlen munka csak több gondot szül.

és ha 8 katollikus vagy kálvinista templombajáró öregasszonyt ölnek meg valakik c-fertőzött vidékeken, azt vajon nem nevezik kereszténygyilkosság-sorozatnak. bezzeg ha 4 zsidó öregasszonnyal esik (esne) meg ez a kellemetlenség, rögtön antiszeminizmus, fokozódás, nyilasterror, satöbbi.

[elhatárolódom]

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.04. 21:09:41

@tewton:

Ezek a fliegaufok az egyik legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat(ok). A cigányok peremlétükből adódóan épp addig fognak elmenni, amíg meg nem állítjuk őket: aki a közrend és közbiztonság fenntartását gátolja, aki a peremhelyzetben lévőket uszítja, hamis öntudatot ébreszt bennük, az a legrosszabb fajtából való bűnöző.

És: én is azon gondolkoztam, hogy ha beadnék egy filmtervet kiszolgáltatott magyar öregek suhancbandák általi kegyetlen legyilkolásáról (nem tényfeltáró film lenne, hanem fikció), vajon, hány százmilliót kapnék (a magyar államtól és külföldi szponzoroktól) tervem megvalósítására? Pedig, ha a politika vissza szeretné nyerni a hitelét, akkor ideje volna elkezdeni az első, a magyar valóságról szóló filmek forgatását (is).

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.04. 21:27:37

@Bell & Sebastian: Gondolja, idegesíti? Oh.

tevevanegypupu 2011.12.04. 21:32:32

@bbjnick:
Harem a magyar gazsag.(:

tevevanegypupu 2011.12.04. 21:36:43

Most megy a Szegenylegenyek a Duna 2-on.

Bell & Sebastian 2011.12.04. 22:23:36

@tevevanegypupu: Adja az eunuchot, beszélni akarok vele, most! :)

Bell & Sebastian 2011.12.04. 22:25:45

@napolajos: Mit csigáz, emelje ki, melyik maga! Szóljak Tüncinek? :)

Bell & Sebastian 2011.12.04. 22:44:50

@tewton: @Loxon: Háhá, most látom, nudista, zsidó kommunista szülők. Egy náci nem nudista, zsidó és kommunista.

Felvette a saját főiskolai csúfnevét.

Példaképek
en.wikipedia.org/wiki/Josef_von_Sternberg
en.wikipedia.org/wiki/Erich_von_Stroheim

Bennszülött a csávó.

tevevanegypupu 2011.12.04. 22:52:55

@Bell & Sebastian:
Most nem er ra, eppen dobog.(:
Regen a haremek elott ugy vigyaztak az eunuchok, hogy egy fadobogora allitottak oket a harem ajtaja ele, es egyfolytaban helyben kellett jarniuk, hogy a harem tulajdonosa vagy a felugyelo hallja, hogy ott vannak es orzik a lanyokat.

Bell & Sebastian 2011.12.04. 23:06:27

@tevevanegypupu: Fütyülni és tapsolni nem kellett? Pedig logikus.

tevevanegypupu 2011.12.04. 23:13:04

@Bell & Sebastian:

Ugyan minek, nem mandulat tisztitani voltak ott.(:

Bell & Sebastian 2011.12.04. 23:29:36

@tevevanegypupu: De rokikártyát dübögésre még nem adnak. Csak nálunk.

tewton 2011.12.05. 00:02:15

@Bell & Sebastian:
ahha, ez a von ez valami törzsi izé lehet, mint a ben meg az ibn.

(stróhejmet lájkolom, a szánszit bulvárban nagyon fáint játszik)

der arme lars ... : "His parents did not allow much room in their household for "feelings, religion, or enjoyment", and also refused to make any rules for their children"

csodálom, hogy egy ilyen elborult családban nem lett autista (vagy igen?). és legyen nagyobb megértéssel. képzelje el azt a sokkot, hogy 33 éves korában meghal az anyja (kommunist, nudist, atheist, genetisch ungemischt), és ott derül ki, hogy az apja nem az apja. képzelje el ezt a tlagédiát pl bauellel, petővel, vagy valamelyik másik ugyanilyennel :) micsoda felszabadító lehetőség, szakítani a semmilyen szülői hagyománnyal!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.05. 08:44:08

ostobák, a nudizmus a test, az egészséges test náci kultusza. a nudizmus magasrendű dolog.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.05. 09:46:04

@napolajos: Mán megint egy Bencsik? Mondják, ez ilyen gyakori név?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.05. 10:19:53

Adalék az MSZP vidéki mélyrepüléséhez, Szigetvári Viktor írása:
mandiner.hu/cikk/20111205_szigetvari_viktor_halaszni_ott_ahol_to_sosem_volt

"Az új EVK-k ott kényszerítik baloldali–centrista politikai identitású támogatók felkutatására a jelenlegi ellenzéki pártokat, ahol az ilyen választók természetes és döntő kisebbségben vannak. Olyan országrészeken kényszerül választókat halászni a magyar jobboldal ellenzéke, ahol igazából tó sem volt soha számukra. Különben a sok vidékies, illetve olyan EVK, ahol a megyei jogú városokhoz sok jobboldali községet csaptak hozzá, nem lesz átbillenthető. Különösen ott, ahol a JOBBIK relatíve gyengébb támogatottsággal és potenciális hátországgal bír."

Nagyon érdekes gondolkodás (vagy inkább terelés): felpanaszolja, hogy a baloldalnak vidéken is helyt kell állnia, sőt, olyan helyeken, ahol hagyományosan nem volt erős. Az az MSZP, ami egy évtizede még mérhetetlen vidéki beágyazottsággal rendelkezett, már nem is gondolkodik a "vidékies EVK-k" meghódításában.

kill004 2011.12.05. 10:31:58

Nem vitás, nácik vagyunk.

"Még az LMP-szimpatizánsok fele is előítéletes"

"A legnagyobb kiugrást – kevéssé meglepő módon – a Tárki kérdőívének „cigánybűnözős” kérdésénél mutatták ki: a jobbikosok 79 százaléka részben vagy teljes mértékben egyetért azzal, hogy „a cigányoknak a vérükben van a bűnözés”."

www.nol.hu/belfold/20111205-a_rejtett_ketharmad

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.05. 10:56:33

@kill004: Nohát, a szocik megint rasszistábbak, mint a fideszesek. .)

Továbbá:
"Nemzetközi összehasonlításban szembetűnő a magyarországi adatokban megfigyelhető drámai változékonyság, ami elsősorban a rendszerellenesség gyors növekedésében, másodsorban pedig az előítéletesség további erősödésében volt megfigyelhető."
Nahát, súlyos bűnözési hullám bontakozik ki, a hatóságok tehetetlenek, sőt, politikai tényezők meg is szólják az áldozatokat, erre nő az előítéletesség. Hi-he-tet-len!

Bell & Sebastian 2011.12.05. 11:17:25

@tewton: Málnásiban mély nyomot hagyott a Das Magazin. Délegyházán, ott mutatvány volt nudizni, a 16 fokos vízben! Mondjuk az Északi -tengerben is.
Most rájöttem, pont ez a lényeg benne, a hideg víz.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.05. 11:33:35

@Loxon:
csak a strandon követem dzsinnát! :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.05. 11:44:28

lú, mit szól, hogy nincs adósságcsökkentő mindenekfelettiség? :))

tewton 2011.12.05. 11:51:38

cicaharc!
kék sarok: faludy neje
piros sarok: tisza kata

jogszolgaltatas.blog.hu/2011/12/05/pottyos_lanyregeny_perbe_fogva?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_05&utm_campaign=index

A kisregény „meggyalázza felperes férjével töltött életét, boldogságát”, ami csak az 5 milliós, „magas összegű nem vagyoni kártérítéssel kompenzálható.” Felperes igazán nagy hatású írónak gondolja Tiszát, mert azzal is érvelt, hogy "irományával ellehetetleníti a felperes számára Faludy emlékének ápolását, alkotói hagyatékának megőrzését szolgáló munkáját”.

tewton 2011.12.05. 12:04:14

@kill004:
szerintem a nol manipulativan értelmezi a grafikont (ha ez újdonság).

"Ugyanakkor 27 éves korig nem függ a xenofóbia az oktatástól, az „ártatlan, érintetlen fiatalok ugyanúgy idegengyűlölők, aztán 27 fölött már számít az iskolázottság”"

ártatlan, érintetlen? bizony ilyen az, amikor a gyereket a propagandánál hamarabb érik el a cigányság sajátos szocializációjából származó kényelmetlenségek. elvett bicikli, mobiltelefon, játékos lincselés-gyakorlat (öten ütnek egy fehért).

a genetikai meghatározottság persze inkább hülyeség (és szerintem ezt a jobbikosok is tudhják), de valamiért ez a vád ballibek utolsó kapaszkodója.

tevevanegypupu 2011.12.05. 12:21:05

@kill004:

Miert nincs a verukben? Ha meg nincs akkor ranevelik oket, legalabbis a tobbseget.Hulyeseg az ilyen felmeres, nagyon kepmutato, a tarsadalom tobbsege nem eloiteletes, egyszeruen fel a ciganyoktol. Pont.

Bell & Sebastian 2011.12.05. 13:06:05

@tevevanegypupu: Genealógiai (-genetikai), kulturális és szociális összetevői vannak a cigánykérdésnek. Fegyver - töltény - elsütőbillentyű, ahogyan azt magyarázza a szakirodalom, hogy egy egyszerűbb libi is megértse.
(De ettől még rendületlenül kutatják a nagy semmit, jó sok pénzért.)

A "vérükben van" helyénvaló kifejezés. Többnyire ki is gyün onnan.

napolajos (törölt) 2011.12.05. 13:10:09

@málnási: mi a véleménye,nem lenne nevetséges dolog kis pénisszel nudizni?
Tudja apa kiskoromban egyszer elvitt egy ilyen nudistára, de apának nagy volt és kézen fogva vezetgetett. Valahogy azóta úgy érzem mintha...szóval érti mire gondolok, attól tartok kinevetnének, apa és anya is gyakran tréfálkozott.:)

Tehetetlen Dodó 2011.12.05. 13:12:54

@tevevanegypupu: Ahogy kiváló "röviden" cimborám írta odaát a mandin: nem előítélet: tapasztalat.

tevevanegypupu 2011.12.05. 13:17:12

@Bell & Sebastian:

Az a baj - vizsgalni kellene, bar talan mar nem is - hogy nem a megfelelo szempontok szerint allnak hozza, mindenaron azt akarjak beizonyitani, hogy a tobbseg a hibas, hogy nem kepesek asszimilalodni. De meg az sem lenne baj, ha nem asszimilalodnak, csak ne lennenek annyi tarsadalmi bajnak okozoi. Egeszen biztos kulonben, hogy akik ezt "kutatjak" csak egyetlen dolgot akarnak elerni:ne legyen beke es nyugalom. Es ahol tudjak meg is akadalyozzak az olyan eszszeru intezkedeseket, amik a ciganysag javat szolgalnak. Hogy csak egy szelid problemat mondjak: miert nem engedik meg mindenfele hulyesegre hivatkozva a szegregaciot legalabb addig, mig a szerencsetlen cigany gyerekek elerkeznek a civilizacionak arra a fokara, hogy kepesek legyenek egyutt tanulni es elni - legalabb az iskolaban - a magyar gyerekekkel? Vagy egy-egy faluban akar rendori uton is miert nem kenyszeritik a cigany felnotteket a legelemibb higienia betartasara? Miert nem zarjak mindenfele kulonosebb birosagi eljaras nelkul jo idore azokat a szuloket, akik felpofozzak az ovonot, rettegesben tartjak a tanarokat, gyerekeket, oregeket es mindenkit aki utjukba kerul? De ezt tulajdonkeppen altalanosan es kormanyzati szinten kellene intezni megpedig nagyon surgosen, mert talan meg nagyobb problema mint az, hogy szar a forint arfolyama.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.05. 13:55:33

@tevevanegypupu: @Bell & Sebastian: @kill004: @elGabor: @tewton: Különös kérdés ez a vérbenvanság. Egykor a kereszténység is többet foglalkozott vele. (Figyelem, hippikommuna-európaiértelembenvett-blaszfém faktor!!!)

lexikon.katolikus.hu/A/apollinarizmus.html
lexikon.katolikus.hu/T/traducianizmus.html
lexikon.katolikus.hu/K/kreacianizmus.html

osborne 2011.12.05. 15:57:10

Lengyel csúcs. Mintha Debreczeni József kérdezné Bauer Tamást:

hvg.hu/hvgfriss/2011.48/201148_lengyel_szemmel_magyarorszag_zsakutcaban

tewton 2011.12.05. 16:49:30

@osborne:
ebben a meccsben lehet független nézőnek is lenni, nincs szurkolási kényszer :)

Bell & Sebastian 2011.12.05. 16:53:43

@Loxon: Milyen érdekes, mintha a tudomány is lekövetné ezeket a fokozatokat. Hát még ha hozzáadjuk, hogy Isten számára nem létezik idő és benne van a pakliban, hogy esetleg a gyerek választja a szüleit. Máris hatványára emelkedett a feladvány.

Loxon, a tudatalatti, vagy atavisztikus emlékeket mivel magyarázza, ha körforgás, újjászületés nem játszik? Mi tárolja az ősi tapasztalásokat?
(Ha csak a DNS/RNS vs. lélek jöhet szóba?) Egy harmadik? A Szellem, a test és lélek mellett? Az nem lehet, hogy a hármas egység erre is vonatkozik?
(Ha egyáltalán sikerült megértetni, mit kérdezek.) :)

tewton 2011.12.05. 17:03:18

jáj jáj

jogtalanul.blog.hu/2011/12/05/a_jogaszhallgatok_ketharmada_veszelyesnek_tartja_a_romakat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_05&utm_campaign=index

a leendő jogászok társadalomra veszélyesnek tartják a bűntelen romaságot! kánádába kell menni innen!

... azt kérdezték tőlük, hogy szerintük melyik társadalmi csoport milyen mértékben jelent veszélyt a társadalomra. Mindkét évfolyamban magasan a romákat ítélték a legveszélyesebbnek: az első évfolyamosok 65,9, a negyedévesek 63,8 százaléka, azaz az egyetemi oktatás hatására nem történt ebben a kérdésben érdemi változás a hallgatók körében. ...

tewton 2011.12.05. 17:11:12

@Loxon:
hahh, ez szép, de ha érdemben foglalkoznék a dologgal, kirúgnának a kötelességeim elhanyagolása miatt :(

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.05. 17:16:35

„Most, Magyarország térdre kényszerítésének drámai fordulataiban különösen nagy jelentősége van ennek az eseményfeltorlasztó manipulációnak. Amikor a kormány szembesült a nemzetközi büntető-buktató tőke szándékaival és túlerejével és magára hívta, beismerve vereségét, az IMF-et, a közvélemény még fel sem ocsúdott és már jött a leminősítés, és azóta is zuhannak ránk az újabb intések, fegyelmezések. November 28-án Barroso EU-főember közölte, hogy Magyarország 2012- ben húsz százalékkal kevesebb EU forrást kap, mint kapott még 2011-ben. Vagyis az EU bizottsága nyíltan felzárkózott tönkretevőinkhez. Nem támogatja a bajba jutott országot, hanem nehezíti a helyzetét, nyilván az IMF-el egyeztetve.

De még ugyanezen a napon előkerült egy zavaros elképzelés a Népszabadságban, majd este az ATV sajtóklubjában, a négy jól informált liberál-bolsi fejtegetéseiben egy 2012 elején tartandó előrehozott választásról. Erre, ahogy ők mondják, azért volna szükség, hogy erősítse meg vagy vesse el a spekulációs tőke által – nyilvánvalóan a Soros György pénzeiről van szó – megvert Orbán-kormányt. Erről a tavaszi választásról mint elkerülhetetlenről beszélnek. Mi van a háttérben? Az IMF valószínűleg bele fog egyezni abba az ernyőkénti visszatérésbe, amit a kormány hangoztat, de ezt az előrehozott választást ki akarja kényszeríteni. Ezzel jön ide. Még megegyezés sincs, de feltétel már van. Ez az előrehozott választás a kétharmados többség felszámolását jelenti. A kétharmados többség 2014-ig szóló kormányzást és az új alkotmány 2012. január elsején való életbe léptetését jelenti. Ha ehhez képest márciusban előrehozott választást tartanak, az az alkotmány elvetését, felülírását és egy új IMF Soros diktálta rendszer életbe lépését hozza el, akármilyen eredménye lesz is ennek az előrehozott választásnak. Az IMF még el sem kezdte itt a tárgyalást, ezt a feltételt már közölte.”

miep.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4819:megjelent-a-magyar-forum-xxiii-evfolyamanak-48-szama&catid=41:hirek&Itemid=63

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.05. 17:24:22

"Putyin pártja nem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát a hétfő délelőtt kiadott előzetes eredmények alapján. A voksok 96 százalékának összesítése alapján az Egységes Oroszország pártnak a 450 fős dumában várhatóan 238 képviselői helye lesz..."

index.hu/kulfold/2011/12/05/putyinnak_csak_egyszeru_tobbsege_lesz_a_dumaban/

Na, most ez jó hír vagy rossz hír? Azt hiszem inkább rossz . (

Bell & Sebastian 2011.12.05. 17:48:53

@gloire: Egyetértek. Inkább rossz.

Google 2011.12.05. 17:57:30

@osborne:

De hogy ez milyen, de milyen erőltetett dolog!
Inkább írták volna meg mindketten külön-külön, hogy jáj, Magyarországon halálán az értelembe vett demokrácia.

osborne 2011.12.05. 18:15:42

@tewton: Nem tudok nem elfogult lenni Kata művésznő iránt, régi szerelem.

@Google: Majd az IMF! Visszaállítattja a 'lebontott liberális demokráciát'

"Emellett az Egyesült Államok már korábban aggodalmának adott hangot a demokratikus intézmények gyengülése miatt. Ezért arra számítok, hogy az IMF a Költségvetési Tanács eredeti szerepének visszaállítását fogja kérni" - tette hozzá Róna, aki szerint ezen túl presztízsprojektek (stadion-, uszodaépítések, és útfejlesztések) is napirendre kerülhetnek.

hvg.hu/hvgfriss/2011.48/201148_lengyel_szemmel_magyarorszag_zsakutcaban

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.05. 18:22:19

@Loxon: @Bell & Sebastian:

Kérdezhetek?

Felérhetjük mi valaha is Isten bölcsességét?

Kell-e törekednünk az illő és üdvös életre?

Mi az alapvetőbb, a Kinyilatkoztatás vagy a Kommentárok?

Létezhet-e Isten bölcsességét teljes mértékben felfedő Kommentár?

Alkalmas-e jelen tudásunk Istenről és az Ő akaratáról az illő és üdvös életre ?

ü
bbjnick
"cseléd és disznópásztor"

Bell & Sebastian 2011.12.05. 18:50:08

@bbjnick: igen, nem, igen, mindkettő, nem tudom, nagyrészt, ü szintén zenész

Tündér_Lala 2011.12.05. 19:08:38

@osborne: Lengyel szemmel Magyarország zsákutcában

A címadás meint jellemző. A pontos, csúsztatás mentes az volna, ha azt írnák A lengyel balib szmével: Magyarország zsákutcában
Vagy az állítják, hogy Katsinsky is így vélekedik ?

Bell & Sebastian 2011.12.05. 19:48:11

@Tündér_Lala: A derék polyákok éppen most válnak középhatalommá, ezer szál fűzi őket kelethez-nyugathoz. Ka. például azt gondolja, hogy az oroszok tették el láb alól a testvérét és Orbán a sirály.

A többiek meg azt, a német-orosz buliból kár lenne kimaradni és igazuk is van. Egyetlen közös nevező lehet még Európában, az Amerika -ellenes Eurázsia. A zsidóknak tán még ez jobb is volna, de jó szokásuk szerint, tesznek tétet mindkettőre. Valószínűleg ezért olyan fontos Magyarország és Lengyelország nekik. Szerintem a lengyelek nem fekszenek egyik vonat elé sem, nálunk meg eldőlt a kérdés.

Azért az egy érdekes kérdés, hogy a hagyományosan keresztény, egyformán orosz- és németellenes lengyel társadalom hogy jutott el idáig? Nyilván úgy, hogy a beszivárgó, valódi ellenség nyitott kapukat talált.

Az is igaz, negyvenmilliót szétszórni egy-két évtized alatt nehezebb, mint tízet. Sokan vannak, az az egy szerencséjük.

tevevanegypupu 2011.12.05. 19:51:34

@Loxon:

A tiszta lelek egyesul az eleve bunben fogant testtel, es ezzel maris elvesztette tisztasagat.Ezek szerint szuleinktol orokolt josag vagy gonoszsag vezet bennunket tovabb? Miert erosebb a test -amit szuleinktol, esendo es gyenge emberektol kapunk - mint a tiszta lelek ami Isten adomanya? Miert erosebb az a tisztatalan lelek ami mar felnott szuleinkben van, es hat rank jobban mint a sajat (viszonylag) tiszta lelkunk? Ezekre nemigen ad magyarazatot a magyarazat. Egyebkent a ciganyok tobbsege - sajat torvenyeik szerint - nem is rossz, elik azt a termeszetes eletet amit oseik is eltek, az o torvenyeiket tartjak. Lopas, gyilkossag mas megiteles ala esik naluk.Hogy miert teleedtek le megis foleg Europaban, ami annyira idegen toluk, az elegge erthetetlen..Persze lehet anyagi okokkal magyarazni..vagy esteleg azzal, hogy egy ido utan ok majd ugyis tobben lesznek mint a nem ciganyok..De akkor is erdekes, hiszen nem nagyon hasznaljak, vagy csak kevesen, azokat a civilizacios eszkozoket, amiket pedig keszen kapnanak. Fene tudja. Mindenesetre nagyon zavarnak.

Google 2011.12.05. 20:03:56

@osborne:

A ballibek ötletbörzéje a Valutaalapnak.
Csak kapkodják ott az imf-ben a fejüket, ilyen rosszak még ők sem akartak lenni. De ha már Róna, Mellár és a többiek kérik, mit tegyenek?
(Mellárról jut eszembe, vajon mikor ölelik a keblükre Bencsiket, mint újabb kiábrándult jobboldalit?)

eN 2011.12.05. 20:37:08

@gloire: attól függ, hogy ön-e Putyin vagy nem :)
az igazi kérdés, hogy ki fog kormányt alakítani, és ez szinte biztos, hogy ők.

osborne 2011.12.05. 20:52:49

@Tündér_Lala: Ha már nincs szadesz mint párt (DKP alakul), a ballib kapcsolati háló köszöni szépen jól van. A módi a régi: itthonról leadják az üziket a Michnikeknek, FT bloggereknek és a megmondóhaveroknak. Majd a külföldön megjelent véleményeket itthon belpol célokra újraközlik mint A 'nemzetközi' véleményt. Még szerencse, hogy a mucsaiak nem olvasnak mert nem tudnak.

osborne 2011.12.05. 20:57:21

@Google: Azért remélem a Flash Gordonnal már jó előre egyeztettek az IMF-ék, teljesen véletlenül a szomszédban vendégoktat. Nagy hiba lenne őt kihagyni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.05. 21:59:15

@eN: Az biztos, sőt még elnök is lesz. Ettől függetlenül egy olyan Oroszország, ahol valami prosperitás van és bizalom a vezetésben, az lényegesen más bel- és - ami minket is érint - külpolitikát feltételez a részükről. Szigorítani fognak minden fronton . )

osborne 2011.12.05. 23:00:24

Az S & P végre elkezdett nagyban gondolkodni (a spekuláció szinonímája!):

Németországon kívül állítólag figyelmeztetést kap a 90 napon belüli rontás lehetőségére Franciaország, Hollandia, Ausztria, Finnország és Luxemburg.

index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/05/az_s_p_leminositheti_nemetorszagot_es_franciaorszagot/

tevevanegypupu 2011.12.05. 23:19:11

@osborne:

Nem hinnem, hogy az IMF-nek nehez lenne egy kormanyt beiktattatni Magyarorszagon. Bajnai lehetne miniszterelnok es kesz, o meg kivalogatna (IMF ajanlasra) kiket akar minisztereknek.Schmittre pedig rabizzak, hogy akar-e maradni vagy sem. Majdnem tokmindegy, olyan hataskore lenne csak mint egy szem cseresznyenek a tejszinhabos torta tetejen. Vagy o lenne a bokreta Magyarorszag kalapjan..Az EU esaz IMF barmit megtehetnek. Sarkozy es Merkel mar nem biztos, bar jelenleg ugy viselkednek mintha ok lennenek Lilith es Luciferi.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.05. 23:44:37

@Bell & Sebastian: Izgalmas kérdések (ha értem), de hosszabb megfontolás és gondolkodás (és valódi elmélkedés) kell a válaszhoz. Néhány pontra majd megpróbálok reagálni.

@tewton: Azért ha eszébe jut valami, legyen bár csekélység vagy akár értelembenvett műveltsége fitogtatása is, ne hallgassa el, szívesen vesszük.

@bbjnick: Ha valóban kérdezni szándékozik, én nem futok el. Ez esetben azonban ne vegye zokon a válaszaimat, akkor sem, ha nem ért azokkal egyet, hiszen ha ezt teszi, akkor a kérdés nem kérdés, hanem burkolt felszólítás.

„Felérhetjük mi valaha is Isten bölcsességét?”
Fontos tisztázni, hogy ki az a „mi”. Isten bölcsessége mindenben és bizonyos értelemben mindenkiben eleve megnyilvánul, ilyenformán aki „megérti”, az részesül belőle, és minél inkább azonosul azzal, annál inkább „eléri”.

„Kell-e törekednünk az illő és üdvös életre?”
Kell. Ámde ismét az a kérdés, mi számomra és/vagy az Ön számára az illő és az üdvös. Úgy érzem, magukat azokat a kérdéseket tartja negatívnak és elvetendőknek, amelyeken az ember mintegy „önállóan” gondolkodhat. Így hát nem tudom meghatározni, hogy Önnek „szabad”-e (illő-e, üdvös-e) kérdeznie vagy „nem szabad”, és úgy gondolom, hogy ezt amúgy is nálam hivatottabb eldönteni a saját, Istennel való kapcsolata alapján.

„Mi az alapvetőbb, a Kinyilatkoztatás vagy a Kommentárok?”
Egyértelmű, hogy a Kinyilatkoztatás alapvető, de a kommentárok a Kinyilatkoztatás megértésére, az ahhoz való bensőséges viszonyra tett kísérletek figyelemreméltó eredményei lehetnek.

„Létezhet-e Isten bölcsességét teljes mértékben felfedő Kommentár?”
Isten bölcsességét semmi sem fedi fel teljesen, és semmi sem rejtheti el teljesen. Ilyen értelemben nem létezhet tanulság nélküli gondolat/kérdés (amennyiben valóban komoly).

„Alkalmas-e jelen tudásunk Istenről és az Ő akaratáról az illő és üdvös életre?”
Ismét csak meg kell kérdeznem, kinek a számára. Potenciálisan mindenki számára alkalmas. Aktuálisan azonban sosem így merül fel a kérdés. Aktuálisan kérdéseket kell feltenni (nyelvi vagy nyelven kívüli módokon is), mert az igazán jó és mély kérdések a Kinyilatkoztatás kapui.

(A Szent Szellemet [Szent Lelket] madár képében is ábrázolják, de bizonyosan nem a sült galamb a legmegfelelőbb ábrázolása.)

Ha egyébként nem így volna, maga a Kinyilatkoztatás is feleslegessé válna, hiszen elegendő volna egy viselkedési kódexnek lennie. Ámde még páli formájában sem az.

osborne 2011.12.05. 23:45:12

@tevevanegypupu: Egyébként igen, olyan a helyzet, hogy szinte bármit.

(Bár még a tárgyalásokig biztos kivárnak.)

Bell & Sebastian 2011.12.06. 01:18:41

@Loxon: Megpróbálom jobban körbelőni.
- Az első a születésünk mechanizmusára vonatkozott.
- A második arra, hogy a Szentlélek hasonlítható-e a végtelen tudáshoz, amelyben egyszerre van jelen a múlt és eljövendő (minden élet) és mivel állandó kapcsolatban vagyunk vele, kegyelméből részesülve, pár morzsa is lepottyanhat ebből az információból, a jobb lelkűeknek. Azt gondolom, a Szentlélek egyetemleges, így minden élőlény és dolog része, a lélek személyes, a test, az meg ugye Isten temploma.
Tehát, ha nem is fej, tor, potroh, legalábbis test, lélek, Szentlélek.

Azaz természetes, hogy olyasmit is tudunk, amit sohasem tapasztalhattunk, vagy minden gondolatunkat, szavunkat és cselekedetünket vezérelheti a Szentlélek, ha elég tiszta a lelkünk.

Az, hogy az író kezet is vezeti, talán attól lett csak hangsúlyos, hogy teljesen megőrződik (az írás), míg más esetek csak holografikus hűséggel képezhető le újra. Következésképpen csak nehezebben bizonyíthatóak, vagy csak nem tudjuk, mit is kellene keresnünk.

Bell & Sebastian 2011.12.06. 01:41:03

Pál persze itt is kilóg picit (aprópénzre váltja a bankót), szerinte az Atya és Fiú lelke megszentelő funkcióval bír és a lelki adományok osztogatója, míg értelmezésünkben az Ige szeretet-áradása. Tudásról itt szó sincs, hacsaknem a szeretet a végső tudás, aminek minden más (tudás) csak része.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.06. 09:31:51

@osborne: És www.portfolio.hu/gazdasag/haborut_hirdetett_az_s_p_europa_ellen.159524.html

""Az S&P visszafoghatná magát" - jelezte a hírügynökségnek Anthony Valeri, az LPL Financial piaci stratégája, aki szerint "a hitelminősítő figyelmeztetése csak tovább bonyolítja az EU-vezetők dolgát". A Bloomberg adatai szerint az S&P esetleges leminősítése (ami a hitelminősítő tájékoztatása szerint 15 államot érint) 8100 milliárd dollárnyi államkötvényt érintene.

Az európai döntéshozók részéről is megérkeztek az első kritikák. Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő Eurogroup elnöke, Jean-Claude Juncker igazságtalannak nevezte az S&P döntését. Meglátása szerint "a hitelminősítéseknek nem kell túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítani". A luxemburgi pénzügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy "az euróövezet vezetői az elmúlt napokban jelentős erőfeszítéseket tettek a válság leküzdése érdekében". Itt minden bizonnyal a tegnapi Merkel-Sarkozy találkozó eredményeire utalt Juncker.

Ellenségként tekintenek a hitelminősítőkre

Az elmúlt hetekben és hónapokban az európai döntéshozók minden alkalommal bírálták a hitelminősítők döntéseit. Legutóbb az a terv is felmerült az Európai Unióban, hogy függesszék fel azon országok hitelminősítését, amelyek nemzetközi mentőcsomagban részesültek. Az Európai Bizottság végül azonban letett erről a javaslatáról, de szigorú szabályokat javasolt a hitelminősítő intézetekre vonatkozóan. A politikusok arra törekednek, hogy csökkenjen a piaci szereplők (alapkezelők) függősége a minősítőktől."

És ebben a fene nagy Európában van egy ország, ahol széles körök lelkesen ünneplik a hitelminősítőket és legnagyobb reménységüknek tartják őket.

hetivalasz.hu/jegyzet/mi-van-itt-43597/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.06. 09:40:24

@elGabor: De hát persze azért van szükség az IMF-re, mert a magyar társadalom menthetetlenül mucsai:
mandiner.hu/cikk/20111205_tamogatja_a_lakossag_az_allami_tulajdont

"A Századvég november 3. és 10. között végzett felmérésének kérdése az volt: támogatja-e a lakosság az állami szerepvállalás kiterjesztését a stratégiai fontosságú vállalatokban. A válaszadók 57 százaléka teljes mértékben, 27 százalékuk pedig inkább támogatja az állam tulajdonszerzést a nemzetstratégiai vállalatokban. A megkérdezettek 16 százaléka ellenzi valamilyen mértékben az állami szerepvállalást."

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.06. 09:41:17

@elGabor: HA az EU eddig nem is hirdetett IMF-ellenes szabadságharcot, mégis leminősítik, ideje hitelminősítő-ellenes szabadságharcot hirdetni...
Az USA pénzügyi körei azon igyekeznek, hogy előbb a közös csónak EU-felé eső vége süllyedjen.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.06. 09:48:36

@bbjnick:
cseléd és disznópásztor

ne erőltesse ezt a népi vonalat. minket úgy neveltek, hogy a bátyám azt mondta anyámnak a piacon, mikor alkudozott a kofával, hogy látod édeske, jól mondta a tati /nagyapám/, egy paraszt, egy lámpavas. én meg azt, szintén a piacon, hogy nézd mami, a büdös paraszt megkínált szalonnával, miután egy kedves, éppen szalonnázó úr felém nyújtott egy katonát.
vagy ezzel nem kéne dicsekednem? már mindegy.
:))

HToma 2011.12.06. 09:56:38

És a kofa erre mit lépett?

HToma 2011.12.06. 09:57:10

Az előző málnásinak ment.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.06. 10:04:50

@HToma:
nem tudom, csak azt, hogy sajnos mindkét esetben bocsánatot kellett kérnünk, mert bár lehetett véleményünk, azzal nem bánthattuk meg azokat, akikről alkottuk :))

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.06. 10:09:37

@málnási: Anyuka cigány volt? Csak a parasztozás miatt kérdem :DDD

Tehetetlen Dodó 2011.12.06. 10:19:58

@málnási: Tati volt az öreg? Netán tatelében?

Bell & Sebastian 2011.12.06. 10:25:51

@gloire: Az lehetetlen, tőlünk a tavalyi sonkát mindig elfogadták. Talán nem ismertek közelről moslékzabálót.

@málnási: Oma mit mondott, mert ezek szerint ő volt az ész. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.06. 10:39:32

@málnási: "a táti erdélyből jön.." Oláh cigány? Az a legdurvább :DDD

Tehetetlen Dodó 2011.12.06. 10:55:10

@Bell & Sebastian: Mint a régi viccben, mikor Móricka latint gyakorol otthon, a nagypapa meg elküldi szivarért.
Kérdi az apja:
- Quo vadis, Mauritius?
- Pro Patria, lieber Tate!

napolajos (törölt) 2011.12.06. 11:24:47

@gloire: Gyanítom,hogy Máramarosszigeti galíciai volt.:)
A nagypapi vállán ott lógtak a nyúlbőrök, de a kis málnásinak persze azt mondták, hogy a nagypapa vadászvolt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.06. 11:27:19

@gloire:
gábor. az meg jófejséges. :)

@napolajos: :)) na, pontúgy!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.06. 11:29:12

@Bell & Sebastian:

ja, maga is lelkendezik itten!
szóval. az oma addigra meghalt agydagiban. annak is hiába volt annyi esze. :(

Tehetetlen Dodó 2011.12.06. 11:48:51

@napolajos: Ez a Malinowski is olyan pólisi nick.

Bell & Sebastian 2011.12.06. 11:55:47

@Tehetetlen Dodó: Nálunk tantónéni Mátráért küldte a haverom, azt' hozott neki sajtot.

@málnási: A gáborokat nem kell szégyenleni, az ez egy élmény.

tevevanegypupu 2011.12.06. 13:05:58

Mindenesetre allitsak vissza (az allam)a gyarakat a termelesre..Atyaeg ez ugy hangzik mint rakosielvtars alatt mondtak..((: Gyorben egyedul talan a szeszgyar termeli teljes gozzel a feketecimkes cseresznyet meg a jo eg tudja mibol keszult palinkakat, de lealltak a szovogyar, a textilgyar, a csipkegyar, a kekszesostya, a butorgyar, a vagongyar,a szerszamgepgyar, a graboplast csak eppenhogy termel, a budalakkgyar szinten. Csod. A cigany segedmunkasok meg atkepeztek magukat antikvitasokra, eskuszom jobban ismerik a butorok stilusat, a porcelanokat meg az ezustot, festmenyeket mint egy zaloghazi becsus. Es jobban oltoznek mint egy kozepiskolai tanar.(:

Bell & Sebastian 2011.12.06. 18:11:40

Mi van itt máma, semmi biztató a kilábalásra, délután egy óta?
Ha már az ÁVH foglyai, kopogjanak a fűtéscsövön. Máma bundás kenyér teával.

Bell & Sebastian 2011.12.06. 18:16:21

Nálam most Kill ügynök is eltűnt. Főnök, mi legyen, átmegyünk az illegalitásba?

kill004 2011.12.06. 18:19:29

@Bell & Sebastian: Itt vagyok, de hol a pötty?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.06. 18:36:32

@kill004: Erre jártam, kimoderáltam a pöttyét, nem gondoltam, hogy közlésértéke van.

Lew Archer 2011.12.06. 18:43:05

Mai kincstárjegy-aukción 40 mrd Ft meghirdetett kincstárjegyre 132 mrd ajánlat érkezett. 7,03 % átlagos hozam mellett. Eddig nem omlott össze a finanszírozás, a leminősítés óta a hozamok inkább estek, mint emelkedtek, a vészjóslatokkal ellentétben.

www.akk.hu/

kill004 2011.12.06. 18:50:51

@Loxon: Persze, jól tette.

kill004 2011.12.06. 18:54:54

@Lew Archer: 7 % körüli hozam? Az kicsit sok. Ennyit nem lehet növekedni.

Lew Archer 2011.12.06. 19:17:50

@kill004:

Sok, persze. Az MNB alapkamat 6,5%, ne felejtse. Annál nemigen lesz alacsonyabb.

Referenciaként 2008-ban, válság előtt 7-8 % közti értékről indult és 13% körüli értékeket is elért október végén.

www.akk.hu//kepek/upload/2009/AKK_2008_eves_web.pdf

9.oldal grafikon

Magyar államkötvényben a 7% nem extrém magas hozam.

Lew Archer 2011.12.06. 19:24:04

@kill004:

És ne csak a növekedéssel, hanem az inflációval is vesse össze, ezek forintkötvények.

Tehetetlen Dodó 2011.12.06. 19:39:56

@tevevanegypupu: Már termelnek újra a gyárak, a gépben feszít az erő.
(Most építünk ott, a kegyed honában egy üzemcsarnokot, talán mondanom sem kell, hogy osztrák a beruházó, az Audi beszállítója...).

picur3ka 2011.12.06. 19:43:40

@bbjnick:

Ez az a Nemethonban elo faszi, aki a Mozgokepbol tajekozodik Magyarorszagrol? Vagy az egy masik filmrendezo?

Egyebkent a cudar valosag allitolag:

Az LMP-es magnak is csak harmada nezne jo szemmel, ha cigannyal baratkozna a gyereke. Sot, a maszop es fityisz tamogatok ettol marginalisan jobban teljesitenek.

www.diis.dk/graphics/Events/2011/Youth%20British%20Council.pdf

kill004 2011.12.06. 19:46:56

@Lew Archer: Hoppá, igaza van. Nem figyeltem, azt hittem deviza.

picur3ka 2011.12.06. 19:47:10

@Loxon:

Unatkozunk? Unatkozunk?

Tudom, csak egy pottyet.

kill004 2011.12.06. 19:57:05

@kill004: 30.media.tumblr.com/tumblr_lu3t9k0SCv1qb6cnho1_500.jpg

kill004 2011.12.06. 19:58:47

@gloire: Majd jól kimoderálják...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.06. 20:12:54

Ez érdekes:
fn.hir24.hu/itthon/2011/12/06/a-jobbik-valthatja-a-fideszt/

"A Tárki egy friss, nagymintás kutatásának eredményeit nézi, melynek alapján sok minden kiderült a Jobbik-szavazóról. Mit lehet tudni róluk?

A Jobbik tábora heterogén, de a párt szavazóiról a közbeszédben élő sztereotípiák nem mindenben igazak. A párt politizálása és a válságövezetekben elért kiemelkedő választási eredményei miatt sokan úgy gondolják, hogy a jobbikosok többnyire fiatalok, vallásosak, inkább aluliskolázottak és jellemzően a leszakadó társadalmi rétegekből, a rendszerváltás vesztesei közül kerülnek ki. Vannak persze ilyen szavazóik is, de most már több kutatás is teljesen más képet mutat.

A Tárki friss adatai alapján a 18-35 éves korosztály aránya a jobbikosok között 40 százalék, a párt támogatói valóban fiatalabbak, mint az MSZP vagy a Fidesz szavazói, de azért a gyakran használt generációs jelző megkérdőjelezhető. Az alulképzettség sem jellemző, a középfokú és a főiskolai végzettségűek aránya meglehetősen magas, és az LMP-s szavazók mellett a jobbikosok rendelkeznek a legmagasabb jövedelemmel. A törzsbázis nem nevezhető a rendszerváltás vesztesének, de érdekes az is, hogy a többi párt szavazóhoz képest a jobbikosok között van a legtöbb nem vallásos, valamint körükben a legmagasabb az internethasználók aránya. Jellemző továbbá, hogy a nemek aránya nem kiegyenlített a többi párt táborához képest, a jobbikosoknak ugyanis a kétharmada férfi. Végül pedig fontos, hogy a Jobbik szavazói bíznak a legkevésbé az embertársaikban."

tewton 2011.12.06. 20:14:27

amikor a pöttyöket vitték el, nem szóltam, mert nem vagyok pötty ...

tewton 2011.12.06. 20:17:56

@elGabor:
"a jobbikosok között van a legtöbb nem vallásos, valamint körükben a legmagasabb az internethasználók aránya. ... a jobbikosoknak ugyanis a kétharmada férfi. Végül pedig fontos, hogy a Jobbik szavazói bíznak a legkevésbé az embertársaikban."

hmmmm. meg lehetne csinálni ebből egy korrekt kis magyar jobbos libertárius brender, emerikai mintára. jobbikosok a szabad fegyverviselésért, pl :)

picur3ka 2011.12.06. 20:18:27

@elGabor:

Fentebb linkeltem az eredetit: www.diis.dk/graphics/Events/2011/Youth%20British%20Council.pdf

Epp most irtam a mandin, hogy a cimadas csalos - mily meglepo - a kerdezettek valami 90%-a nem jobbikos.

Amugy igen, mindket szelso part, Jobbik, LMP, a jobb retegekbol meriti bazisat, igazan kapitalista ebbol a szempontbol. Szocialistanak lenni, korszellem. Ez bezavar. De nyugodtan hulyezzenek le.

Tündér_Lala 2011.12.06. 20:22:21

mandiner.hu/cikk/20111206_deutsch_tamas_megmondokaim

Ezen jót röhögtem. Tompi 3 sorral kiborította a balib trollokat. 178 komment.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.06. 20:28:51

@tewton: és ha a pöttyöket bántják, maga is pötty lesz-e?

@Tündér_Lala: Tompika az Anonim Kommentelő egyik gyenge pontját találta el: arra utalt, hogy talán nem eléggé megalapozott az ítélete bármely ügyben.
Az Anonim Kommentelő másik gyengéjét aristo bizgeréli a Mandarinon: lehet, hogy nem vagyunk egyenlők, és valaki jobb ember?

kill004 2011.12.06. 20:29:21

@picur3ka: Ez a PC-s faszi valami Tárki közvélemény kutatásról is beszél. Nem csak az angol adatokból merít, ha jól látom. De lehet, hogy nem. Ha tévedek nézze el, most szokom le a cigiről, 10 napja nem szívtam. Kissé szarul vagyok, és az agyam sem olyan mint máskor, amint a fent látható ámokfutásom mutatja. :)

Tündér_Lala 2011.12.06. 20:35:37

index.hu/kulfold/2011/12/06/a_cia-nak_dolgozott_az_elkapott_dron/

Ez is érdekes. Állítólag a perzsák leszedtek valami ami pilótanélküli kémrepülőt, amit eddig mások nem tudtak.

picur3ka 2011.12.06. 20:36:21

@kill004:

A Tarki vegezte a mo-i reszet a kutatasnak nekik. Ez egy angol project, amit a skociai St Andrews egyetem futtat a British Council-lal.

A kurucot erdemesebb olvasni, mint a Nepszabosagot, magaval semmi gond.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.06. 20:37:48

@picur3ka: a Jobbik és az LMP protestpártiság részben elitellenesség, részben generációs-ellentét. A jóléti állam status quo-ja a Haves-ket védi: azokat, akiknek van állása, van lakása. A fiataloknak egyik sincs, vagy ha állást kap is, akkora elvonásokkal, hogy esélye sincs egy családot megalapozni. Miközben a szavazatai erejük miatt a mindenkori kormányzat vörösre sírja a szemét a nyuggerek és a védett korú munkavállalók gondjai miatt. AZ egész eü és tb egy jól fejlett nemzedéki transzfer, a 60+ szocialista életmódjának fenntartása.

Bell & Sebastian 2011.12.06. 20:54:04

Előbb a pöttyöt viszi, majd a bárányt is a hóna alá csapja, himlő meg itt marad nekünk, mi?

ü

bbj

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.06. 20:54:13

@Tündér_Lala: Szórakoztató a fickó, és még jobban, hogy az egysorosain így bepöccennek. :) Valamit tudhat, na.

Bell & Sebastian 2011.12.06. 20:54:33

bárányt = Bárányt

ü

bbj

picur3ka 2011.12.06. 20:55:41

@Bell & Sebastian:

Haha.

u

picur

picur3ka 2011.12.06. 21:00:54

@tölgy:

Igaza van, nem vitazom.

kill004 2011.12.06. 21:13:52

"Megfigyelőket akar küldeni az IMF tárgyalásokra a Milla. Levelük sajnos előbb került el a sajtóhoz, mint a Valutaalaphoz – mondta Juhász Péter a csoport szóvivője a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában."

www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=136221

napolajos (törölt) 2011.12.06. 21:32:26

@Bell & Sebastian: A napokban találtam.

A pocegodor szelen ul egy siro gyerek.Arra megy a rendor, es megkerdezi:
- Miert sirsz kisfsu?
- Beleesett az anyam a pocegodorbe.
- Es mikor?
- Par perce.
A rendor rogton ledobja a ruhait, beleugrik, kotoraszik, lemerul, majd
kijon.
- Fiam en nem talaltam semmit.
- De rendorbacsi, beleesett!!!
A rendor megint alamerul, keres egy darabig, aztan kimaszik.
- Sajnos nem talalom, fiam!!!
- Akkor a csavar sem kell!- kialt fel a gyerek es azt is belevagja a
godorbe.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.06. 21:34:32

@kill004: "Megfigyelőket akar küldeni..." Abban meg van a rutinja ennek a csapatnak . )

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.06. 21:41:04

Czakó Gábor mucsaináczifásisztárásszistá szövege a Hitel folyóiratban:

"(...)

– Közeli rokonom tűzoltó. Egysége levonult az orkán sújtotta Nyírheverőcre. Vittek
magukkal két teherautó cserepet meg négyezer szál lécet. Egy faluvégi utca tetőinek javítása
jutott rájuk. Együtt dolgoztak különféle segítő szervezetek tagjaival – a Magyar
Gárdától az Üdvhadseregig.
– Nofene – kottyant közbe Szőlősgazda, a magyar vidék alapos ismerője.
– Hogy no is-e, meg fene is-e, nem tudom, csak azt, hogy lankadatlanul buzgólkodott
ott mindenféle rendű-rangú szerzet, kivéve a károsultakat. Ők beszélgetve, cigarettázva
nézgelődtek, és sörük fogytán iszogatták a tűzoltók ásványvizét. Késő délelőtt
megérkezett a megyei katasztrófavédelmis parancsnok, és megkérdezte őket: ugyan vajon
miért nem segítenek a tetőcsinálóknak?
Azok erősen ingatták a fejüket, és egybehangzóan dönögték: Jaj, kérem, tiszt úr, én
olyan magasra nem megyek föl! Nem is engedném oda föl az én uramat, kontrázott valamelyikük
felesége.
Reggelre a maradék léc és cserép eltűnt, így a munka abbamaradt.

(...)"

www.hitelfolyoirat.hu/dl/pdf/20111202-23716.pdf

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.06. 23:14:41

@kill004: Biztosan még tárgyalni is szeretnének. A mögöttük álló egymillió ember csak megérdemel ennyit, nem? .)

tewton 2011.12.06. 23:37:12

@Tündér_Lala:

ezt a hírt érdemben és korábban hozta már le valamelyik másik oldal magyarul. 2-3 napja, a barikád.hu, v az origo?
ott arról volt szó, hogy az irániak szépen számítógépes vezérléssel (!) leszállították a gépet, miután átvette az irányítását, és a szovjeteknek is megmutatták, mit találtak az egükön :)

ö ö ö U-2 és powell vagy ki?

picur3ka 2011.12.07. 00:03:34

Na most komolyan, barmi magyart akarok venni a neten, nem lehet?

Igy akarunk uzletelni, vagy sem?

Tenderized Amen 2011.12.07. 03:12:34

Úgy látom, ide szorult a maroknyi Orbán Viktorban hívő. Szeretnék csatlakozni, ki itt az elöljáró? A hegesztő szemüveges? Alávetném magam a próbáknak, megfelelek bármilyen kérdésre.

Bell & Sebastian 2011.12.07. 03:19:06

@Tenderized Amen: Jól van öcsém, ha már kiprovokáltad. Hozd el nekünk ezüsttálcán Doomhammer fejét! Kapsz rá..., mennyi idő kell?

Tenderized Amen 2011.12.07. 03:20:54

@Bell & Sebastian: Szétnézek előbb, majd visszajövök, oké?

Bell & Sebastian 2011.12.07. 03:22:19

@Tenderized Amen: Rendben, akkor tedd a dolgod, ne tátsd itt a szád, ministránsgyerek!

tevevanegypupu 2011.12.07. 07:47:45

@Tehetetlen Dodó:

Tudom, az Audi meg az o beruhazasai Gyor mentsvara..Kulonben nagyon rendesek, mindenben benne vannak, mindent fizetnek. Ebbol a szempontbol sokkal nagyvonalubbak mint a magyar cegek vagy gyarak tulajdonosai..Persze tudom, hogy csak apropenz amit szetszornak (az o szempontjukbol) de valoban segitenek.

Tündér_Lala 2011.12.07. 08:04:59

@bbjnick: Tetszik. Ez különösen.

Szőlősgazda háromféle tokaji bort mutatott a nagyérdemű társaságnak: egy illatos furmintot,
egy szenvedélyes szamorodnit és egy hatputtonyos aszút, melyben három harang
zengett-bongott.
Természetesen mesélt is.
– Jött egyszer hozzám egy amerikai professzor, aki marketinget tanított egy híres
egyetemen. Napokon át a sarkamban volt, fölvételeket készített, jegyzetelt,
amikor ebédeltünk a munkásokkal, tárgyaltam a bankban, körbejártam a pincében.
– A harmadik napon így szólt: Magában azért maradt még egy jó adag kommunista.
Meghökkentem. Miből gondolja? Abból, hogy ugyanúgy beszél a kapásokkal, mint
a bankigazgatóval. Miért, máshogy kéne?

– A professzor nem válaszolni jött, hanem kérdezni: ki írja a maga megszólalásait?
Senki. De miért kéne azokat írni? Ezen kissé meglepődött, és a jegyzetelést abba nem
hagyva tanított egy kicsit: Hogy tudja, mikor, kinek, mit mondott, és ne kerüljön ellentmondásba.
Nem kerülök, mert mindenkinek azt mondom, amit gondolok, ami a véleményem.
Ne vicceljen már! Nem szoktam hazudni.
Ezen teljesen megdöbbent: ilyesmit sehol sem tanítanak

Tehetetlen Dodó 2011.12.07. 09:10:17

@napolajos: B&S ezt valószínűleg eredetiben ismeri.
(Régi német vicc, úgy jobban ki is jön a poén).

Bell & Sebastian 2011.12.07. 11:44:54

@napolajos: @Tehetetlen Dodó: Stasi

- Gibst du zu, dass du gerade in der Kirche gewesen bist?
- Ja.
- Gibst du auch zu, dass du die Füße von Jesus Christus am Kreuz geküsst hast?
- Ja
- Würdest du auch die Füße unseres Genossen Honecker küssen?
- Sicher - wenn er dort hängen würde.

napolajos (törölt) 2011.12.07. 13:05:38

@Bell & Sebastian: Köszönőn, de kérem ne hozzon máskor zavarba az én németem ehhez kevés. Ahogy egykor mondani szoktam. ( ich behersen nix dojcse spakhen)

de ilyenekre is emléksze.

( Haben zi bite ájne afrikanise züszvászer kugelfis?)
(förléptesz gezikt.)ezt éltesebb hölgyeknek mondtam, ha nem akartak leszállni rólam a szórakozó helyeken .
( álesz organise lében endvikeln gas.)
Szóval ennyi az én német tudásom, szerény,de választékos.

Szóval ilyen dumákkal csajoztam én egykor

Google 2011.12.07. 13:08:54

@Tenderized Amen:

Szorulásról szó sincs, és vagyunk mi mindenhol, nemcsak itt.
Ide is küldenek megfigyelőket, nemcsak az IMF-be?

Tehetetlen Dodó 2011.12.07. 13:17:08

@Bell & Sebastian:
- Hast du schon Honecker-Schnitzel gegessen?
- Nein.
- Kein Wunder. Noch lebt das Schwein.

Bell & Sebastian 2011.12.07. 13:40:15

@napolajos: Ne gondolja, hogy akkora penge vagyok, mint egykoron, hódít az angol. :(

@Tehetetlen Dodó: A legjobb vicceket egész életemben, november másodikán mondta el fivérem.

Tenderized Amen 2011.12.07. 13:42:26

@Google: Hagytam egy próféciát a Hűségnél, fogadja el válasznak.

Tehetetlen Dodó 2011.12.07. 14:19:09

@Bell & Sebastian: Allerseelen, november másodikán?
Remélem jól van a derék fivér.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.07. 14:22:23

@Tenderized Amen: az idézett prófécia olyannyira homályos, hogy még magából is lehet elitmegmondó Delphoiban.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.07. 14:28:52

Elek István, mint mindig, megejtően aranyos:
hvg.hu/velemeny/20111207_elek_orban_nagykoalicio

"Magam is épp ezt a gondolatot pendítettem meg előző este a Nem engedünk a 89-ből nevű Facebook-csoport szervezésében zajló, Rendszerkritikai esték című sorozat első összejövetelén. Erős Ferenc, Majtényi László és Parti Nagy Lajos társaságában latolgatva az alkotmányosság, a szabadelvű demokrácia helyreállításának esélyeit az Eötvös Károly Intézet és a L’Harmattan Kiadó által közreadott Elveszejtett alkotmány című kötet megjelenésének apropóján.

Többek között arról beszéltem, hogy a legpozitívabb fejlemény, amely ma elképzelhető a számomra, hogy a következő választáson a most formálódó rendszer ellenzéke – nem a baloldali, hanem a sokszínű, demokratikus ellenzéke – ötven százalék alá szorítja a Fidesz-KDNP és a Jobbik mandátumainak együttes arányát. És e győztes koalíció – függetlenül attól, hogy elérte-e a kétharmados többséget vagy sem – mindjárt együttműködési ajánlatot is tesz a vereséget szenvedett és e vereségből tanulni kész jobboldalnak. Mégpedig nem is csupán átmeneti időre, az új kormány cselekvési szabadságának megteremtése érdekében (amint 90 tavaszán, az első szabad választás után történt az MDF–SZDSZ-paktummal), hanem együttkormányzásra, nagykoalícióra szólót, legalább egy választási ciklus idejére.

Vagyis nem a győztes demokratikus ellenzék kormánya próbálja majd újraépíteni az alkotmányos jogállamot, helyreállítani a hatalommegosztás szabadelvű demokráciához méltó rendszerét – még ha rendelkezne is ehhez a kétharmaddal –, valamint megszilárdítani az ehhez illő politikai kultúrát, amely természetesnek tekinti a fékek és ellensúlyok, a független nemzeti intézmények a végrehajtó hatalmat és egymást is ellenőrző, korlátozó szerepét. Hanem egy szélsőségektől mentes, középerők alkotta nagykoalíciós kormány."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.07. 14:34:13

Emmeg itt a visító liberálisok karikatúrája:
hvg.hu/velemeny/20111206_partok_iskolaban_alaptorveny_kozoktatas

"Gyerekünk lelkét akarja a Nemzeti Együttműködés

Gyermeke, miután a rendszerváltásról szóló rendhagyó történelemórán meghallgatta az Országgyűlés elnökét, hazafelé indulva elolvassa az iskola bejáratánál kifüggesztett nemzeti együttműködési nyilatkozatot. Mielőtt kilépne, táskájából, az államtitkár asszonytól kapott Nemzeti Hitvallás mellől előveszi pénztárcáját, hogy zsebpénzéből százast dobjon egy perselybe a csíksomlyói gyerekek népviseletére.

Lehetséges ez, tényleg?"

Kedves Vissy Beatrix, sajnos lehetséges! Ha így folytatódnak a dolgok, Csíksomlyó beteszi a lábát a nappalinkba, belekortyol a kávénkba, elmajszolja a kuglófunkat és puliszkás mancsaival végigtapogatja a kikészített Mancs-példányainkat. Ezeknek semmi sem szent. :(

Tehetetlen Dodó 2011.12.07. 14:50:13

@elGabor: Nincs semminek sem pusztítóbb hatása az ártatlan gyermeklélekre, mint a csíksomlyói népviseletre adakozni.

Nem marad szegény kölyöknek egy huncut fillérje se a drogos bélyegre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.07. 14:51:14

@elGabor:

"Sem az állami szabályozás, sem az iskola vagy a pedagógus nem hozhatja a gyermeket vagy szüleit olyan helyzetbe, amely meghasonlásra kényszerítené, amely összeegyeztethetetlen lenne világnézeti meggyőződésével."

Mi lesz a bigámista emberevő szubkultúrával?

Google 2011.12.07. 15:06:58

@Tenderized Amen:

Most jött ide, ne legyen már ilyen szűkszavú!
Magyarul is: mit akart mondani?

Bell & Sebastian 2011.12.07. 15:12:43

@Tehetetlen Dodó: Ő már jól van, köszöni kérdését.

Tenderized Amen 2011.12.07. 15:16:59

@tölgy: @Google: Habakuk élőre felhívta a figyelmet a Világbank és az IMF nem kívánt mellékhatásaira, hálóval és kerítőhálóval fogja ki a "halakat" a gonosz.

osborne 2011.12.07. 15:25:59

Megnyugodtam, a Szerelő itthon van, egy orosz üzletemberrel ebédelt, akinek OCCUPY kitűző volt a zakóján.

kukanyul.tumblr.com/post/13871737468/a-pomodoroban-bajnai-ebedelt-kozvetlen-mellettem

Bell & Sebastian 2011.12.07. 15:28:39

@elGabor: A két liba végül is érzi az idők szavát, mint szamár az esőt. Hogyan kaptak ezek egyáltalán bármiféle diplomát, ha nem tudják még azt sem, hogy semleges értékrend nincs. Amit ők annak gondolnak, az egy vadliberális attitűd, ami tulajdonképpen lemond a nevelésről, de az meg gyorsan magával rántja az oktatást is, mint látjuk. Nesze semmi - fogd meg jól! Bélistára velük, hülye picsák.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.07. 15:46:44

@osborne: Sőt, campesinon kívül ő az egyetlen politikus, akivel dugna. Jó, a Bajnai természetes, vele ki nem, de ez a campesino akkor tudhat valamit.

Bell & Sebastian 2011.12.07. 16:10:03

@elGabor: Politikus és ogy képvelő, LMP (esetleg MSZP), férfi. Ha megvan, szólok. :)

Google 2011.12.07. 16:26:11

@osborne:

Ez érdekes. Az oroszok az OCCUPY-al vannak elfoglalva, az amerikaiak talán Putyinékkal; csak nagyhatalmakkal ne legyen dolga az embernek!
Bajnai novemberben adott elő, innentől kéznél van, ha kell, ha nem.
Csak azt nem tudom, miért vacakoltak annyit 2009-ben a kiválasztásával -lehet, hátulról kezdték az ABC-t?

osborne 2011.12.07. 16:27:13

@elGabor: @Bell & Sebastian: Vágó Gábor (LMP) campesino.tumblr.com/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.07. 16:30:11

_Nagyon_ remélem, hogy az [origo] forrásai lódítanak, vagy rosszul informáltak. Ezek az ötletek úgy nyírnák ki az amúgy is alacsony vidéki mobilitást, mint annak a rendje. Ki az, aki ilyeneket kitalál, miből gondolja, hogy ez egy jó ötlet, és miért nem cibálták még végig egy főúton egy teherautóhoz kötözve?!
www.origo.hu/itthon/20111207-a-kormany-terve-az-utdijrendszer-atalakitasara.html

"Három hete még csak tervként, illetve találgatásként merült fel a hír, az [origo] információi szerint azonban most már biztos, hogy drasztikusan átalakítja a kormány az útdíjfizetés rendszerét. A döntés hátterét ismerő minisztériumi forrásból úgy tudjuk, hogy a nemzeti fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkársága által kidolgozott tervek szerint végleg megszűnik a négynapos (D1) autópálya-matrica, és újabb, az útpénztárba épülő, árnövelő tétel épül be az üzemanyagárakba.

Az államtitkárság más módokon is növelné a közúthálózat fejlesztésére és karbantartására fordítható forrásokat: megszűntetné például a jelenleg díjmentes autópálya-szakaszokat, illetve kiterjesztené a díjfizetést a főutakra is (hogy pontosan melyekre, az még egyeztetés alatt áll). Igaz, az utóbbival párhuzamosan a jelenleg negyvenezer forintba kerülő éves matrica díját is csökkentenék."

osborne 2011.12.07. 16:37:36

@Google: A sok anti-szocit ki kellet akasztani a sok blöff névvel és a végén bedobni Gordont. Bejött. Oroszoknál is bevetik a soros trükköt: civil tüntik!

Bell & Sebastian 2011.12.07. 16:43:21

@osborne: Korunk Petőfije, életemben nem láttam, pedig ismernem kéne. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.07. 17:29:39

@elGabor: @osborne: az nem úgy volt, hogy a Szerelőnek nincsenek politikai ambíciói?

Google 2011.12.07. 18:00:47

@tölgy:

Az a szép, amikor valósággal rá kell tukmálni az illetőre a posztot, mert olyan rátermett... És jól áll a kezébe a metsz'olló!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.07. 18:56:42

@tölgy: @picur3ka: @gloire: @kill004: @tewton: Alakítsanak „Free Pötty” és „Nem tetszik a Loxon”-csoportokat a Facebook-on.

osborne 2011.12.07. 18:59:42

@tölgy: De. Viszont aggódik a Remény kurzus a diktatúra miatt és mozgolódik:

"Vajon a választási rendszer lehetővé teszi-e, hogy a nép szabad és tisztességes módon váltson kormányt?"

www.origo.hu/itthon/20111207-az-amerikai-nagykovet-a-magyar-demokraciarol.html

#hülyedemokraták

Tehetetlen Dodó 2011.12.07. 19:15:32

@Bell & Sebastian: Na, megint kapufát rúgtam. 'tschuldigung.

Tündér_Lala 2011.12.07. 20:03:33

@Loxon: Azt hiszem ez több mint kínos.

HToma 2011.12.07. 20:46:59

Az utolsó komment amit látok 12:23-as. Blogmotor- v. böngészőhiba?

eN 2011.12.07. 20:55:44

@tölgy: Egymillióan a Pedofíliáért.
mindjárt alapítok egy fészbúk csoportot

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.07. 21:02:44

Jó estét, jó rettegést!

Küldöm mindenkinek, aki szereti
hungariancharter.com/documents/indictment/

@Loxon: A "Freedom for Fleck, now!"-ra gondol?

@osborne: van olyan választási rendszer, amelyikkel nem lehet kormányt váltani, ha egyszer szabadon indulhat bárki?
A 40 éves szocdem rémuralom Svédországban nagy nemzetközi tiltakozásokat váltott-e ki?

osborne 2011.12.07. 21:06:53

@tölgy: Balogh S. Éva, alapító és szóvívő :)

hungariancharter.com/magyarul/alapitok/

Lew Archer 2011.12.07. 21:15:39

@elGabor:

"A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik az autópálya e-matricák díja; a díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10 napos) matrica fenntartása mellett megszűnik a 4 napos jogosultság a D1 kategóriában - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel szerdán.
---
A még matricás útdíjfizetési rendszert használó európai országokban a legrövidebb érvényességű, teljes hálózaton használható matrica a heti jogosultságot adó. A környező országokban megvásárolható legrövidebb jogosultság Ausztriában 10 nap, Szlovákiában és Szlovéniában pedig 7 nap, így az átutazók lényegesen kedvezőbb feltételek mellett vehetik igénybe Magyarország gyorsforgalmi útjait, mint ahogyan a magyar autósok közlekedhetnek a külföldi utakon - közölte a szaktárca. "

www.hirado.hu/Hirek/2011/12/07/17/Autosok_figyelem__megszunik_a_negynapos_matrica.aspx

"Ezek az ötletek úgy nyírnák ki az amúgy is alacsony vidéki mobilitást, mint annak a rendje. "

Mire gondol? A mucsai hülyevidékiek az egyhetes matrica miatt kevesebbet járnak majd Pestre okosodni?

tewton 2011.12.07. 21:28:54

@eN:
ink'bb a pedofilia diszkriminalizaciojaert.

delafrikai ficko a teveben, az On the spot magyar riporterenek:
"mi a kulonbseg a turista meg a rasszista kozt? ket het."

abandi 2011.12.07. 21:29:23

Szép jó nagy mindent kívánva mindenkinek, maradok tisztelettel...
Hát hogy a faszomba' van az, hogy már megint nem kell regisztrálnom erre a kibaszott blog.hu-ra?!
Na, mindegy...
(Őrnagy bajtárs bekaphattya...!)

abandi 2011.12.07. 21:35:37

@Lew Archer:
Ez az átuztatásos biznicélénkítés a tudjukkik vesszőparipája...
Közeleg a lámpavas...minden úton...

reality 2011.12.07. 21:47:45

Megsúgom, hogy Romániában minden út használatához matricát kell vásárolni. Azaz, ha kiteszed a lábad a városból, akkor matricára fel!

abandi 2011.12.07. 21:51:49

@reality:
Az egy cigányia.
Most akkor vigasztal, vagy fenyeget?!

abandi 2011.12.07. 22:11:46

egyébként nem értem a mindenkori cionista kormányt: tőlünk északra, nyugatra vadásznak a magyar autósokra, rom-mániában és a balkanizációban meg szamárkordé is baktathat főúton...

abandi 2011.12.07. 22:39:51

@osborne:
"Vágó Gábor (LMP)..."
Korunk zsidó petőfije.

Bell & Sebastian 2011.12.07. 22:53:34

@Tehetetlen Dodó: Ugyanmá, Kiklopfolt Végzet majd némiképpen pótolja a Végzet Kalapácsa elleni harcban. :)

abandi 2011.12.07. 22:53:38

@Lew Archer:
De jó, brávó!
Hát nekem ne bocsássanak ki ezek se' faszomtudja milyen államkötvényeket az én kontómra!
Tudom: proli vagyok...

osborne 2011.12.07. 22:56:17

@tölgy: Vagy a Tory 79-97 egyhuzamban majd utána 13 év Labour UK-ban?

Ja, a Keleti blokkra más a szigor? Különösen ha jobberek? Lapban üzizni?

Röhejesek.

Tenderized Amen 2011.12.07. 23:01:51

@abandi: Fiam, te nem ismered Radek mondását?
Моисей вывел евреев из Египта, а Сталин - из политбюро.
Remélem, érted is.

abandi 2011.12.07. 23:04:37

@Tenderized Amen:
zdraszvüj!
Nincs kedvem cirylül baszakodni... ma már, ma még...

Tenderized Amen 2011.12.07. 23:08:13

@Bell & Sebastian: Főnök, ideológiai útmutatás kellene, ki itt a spirituális vezető?

abandi 2011.12.07. 23:09:48

@Tenderized Amen:
Egyébként ezért kár volt regisztrálnod ide Laca! (tudod: a kövér)...

Bell & Sebastian 2011.12.07. 23:10:50

@abandi: Mindjárt lenyugtatom, csak ideges a randa beszédtől Ádvent idején.

@Tenderized Amen: Lelki-, politikai- vagy gyakorlati problémához?

Tenderized Amen 2011.12.07. 23:13:17

@Bell & Sebastian: Is - is. A célszemély osztódással szaporodott. Melyiket tépjem szét?

abandi 2011.12.07. 23:13:53

@Bell & Sebastian:
Biztos nem ment fel neki a rózsaszín gyertya...

Bell & Sebastian 2011.12.07. 23:18:02

@Tenderized Amen: Lelki Loxon, Tewton, bbj, gyakorlati Gloár, Grift politikai az mindegy, náci ez mind. Talán a Tölgy.

Bell & Sebastian 2011.12.07. 23:19:25

@abandi: Hát az nem, de magának feldugja, ha még egyszer célozgat rá.

abandi 2011.12.07. 23:21:16

@Bell & Sebastian:
Ne izgasson...!

Tenderized Amen 2011.12.07. 23:26:23

@abandi: Édes fiam, ha csak te vagy ébren, legalább mondj valami értelmeset. Szerinted hogyan kezdjek neki a gonosz legyűrésének? Ima már volt, azt ugord át. Gondolkozz, bocs!

abandi 2011.12.07. 23:31:09

@Tenderized Amen:
ecsém/bátyám, tudja a faszom!
Olvasson vissza a blogban. Addig sem baszakodik velem...

Tenderized Amen 2011.12.07. 23:34:25

@abandi: Na, veled is csak sűrűbben vagyunk, de többen nem! Holnapra választ akarok, majd benézek, üdv.

abandi 2011.12.07. 23:38:45

@Tenderized Amen:
Bazdmeg minden szarházi szipust nem fogok szórakoztatni pálinkafőzés közben!
Na menj vissza anyádhoz.

abandi 2011.12.07. 23:45:41

@abandi:
mindenféle szargeci...
anyádba...
ü.:
bbj

abandi 2011.12.07. 23:47:28

@Bell & Sebastian:
Vallja be, hogy maga volt és el van felejtve...(:-P)

abandi 2011.12.07. 23:49:28

@abandi:
épp lejött a második elsőfőzet...

Bell & Sebastian 2011.12.07. 23:51:02

@abandi: Nem egy rokonszenves fickó, ez kimondja, amit gondol. Ne szidja már annyira, a mi emberünk, csak ausztrál a csávó, krokodilok közt nőtt fel.

abandi 2011.12.07. 23:55:06

@Bell & Sebastian:
Áhááá! Akkor csak én voltam rosszkor rossz helyen...
Vígasztalja meg a kis ausszit...

abandi 2011.12.07. 23:59:55

@Bell & Sebastian:
Armagedeonnal kéne összehozni...Tudja: az eljövendő sárgaveszedelem miatt...hehehe!

Bell & Sebastian 2011.12.08. 00:16:34

@abandi: Holnap úgyis itt lesz a napiparancsért. Az ausztrál elég gyenge elméletből, csak hurkol, nyúz és megsüt mindent. A kaktuszpálinkát utálja, azzal ne kínálja.

abandi 2011.12.08. 00:17:37

@abandi:
Még a hatodikbélát akartam visszaküldeni...,de minek...?

Bell & Sebastian 2011.12.08. 00:18:55

@abandi: Mer csak négy volt, biztos azér.

abandi 2011.12.08. 00:25:00

A matolcsi kisebb mint azorbán! ezért szereti...
És visszafizethetetlen államadósság csökkentésbe ...blablabla...elkelkáposztásít...ért!
Cionista-roma banda!(cigány-zsidók ezek mind, a nemzet érdekében...)

abandi 2011.12.08. 00:26:37

@Bell & Sebastian:
A rohanás, a sietés...nem vezet sehova, max: jehova...

tewton 2011.12.08. 02:07:27

no, ez is megvan.
befutott a 2 utolsó kép is a kerényi-pályázatra.

hvg.hu/itthon/20111207_kerenyi_festmenyek_kesz_vannak?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201112

valami műértő mondjon valamit erről a szkokiványi képről.
egyszerű nemművészként én csak nagyon negativokat tudnék.
egyértelműen a leggyengébb láncszem.

tevevanegypupu 2011.12.08. 07:53:01

@tewton:

Eppen olyan kutyaperselyem meg uttorosipom volt mint a Renyi kepen lathato. Az is megfelel a valosagnak, hogy Kadar jo sakkozo volt es sokszor bevitt minket az erdobe. Szimbolikus telitalalat. Focilabdam es olyan autom nem volt, radionk is csak hasonlo (de a hamis hirek azon is jottek) szoval ez a resz nem tokeletes, de joszandek, az igyekezet latszik, osszesegeben veve megfelel.A kep maga rettenetes, de a korszak is az volt, szoval hol a hiba?(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 08:32:09

@Lew Archer: A négynapos matrica ideális és olcsó annak, aki több napra tervez, de nem megy el valahová egy egész hétre. Családlátogatás, üzleti út, egy rövid, párnapos munka: ez mind belefér. Mellette a főutak fizetőssé tétele, amiről még nem tudjuk, mennyi lesz, hogyan épül be pl. a helyközi közlekedés díjszabásába.

@reality: Mércénk és mértékünk Románia? Diplomáciában, de ne utakban!

tewton 2011.12.08. 10:43:29

ebbizony ciganyutra ment
index.hu/belfold/2011/12/08/emigralt_semjen_fotanacsadoja/

"Kanadában kért menedékjogot Kamarás István, Semjén Zsolt roma főtanácsadója. Az egyik KDNP-közeli roma szervezet elnöke családjával együtt júniusban hagyta el az országot, mert nem akarta a nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez – írta a Népszava."

all/in/one: kanada, cigany ertelmisegi, hatalomkozeli, kdnp, cigannyomorito fidesz, nyilatkozza a nepszavanak.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 11:05:45

Na ez mi?!: www.portfolio.hu/gazdasag/lemond_fellegi_tamas_a_miniszteri_poziciorol.159663.html

@tewton: Érdekes, hogy miért nem Skandináviába vagy Nagy-Britanniába ment, ahol nem is kell menedékjogot kérni, lehet azonnal dolgozni. Ki érti ezt?

tewton 2011.12.08. 11:18:23

@elGabor:
remelem, nehez lesz meggyozni a kanadaiakat arrol, hogy az eppen koalicioban kormanyzo part fajierdeku szakertojenek miert is kellett disszidalnia.

amugy biztos lesz ott is munkaja. pl. szocializacios szakertokent kanadai penzen magyarul mondhatja el a kis fajtikaknak meg a szuleiknek, hogy a sokezereves indiai osmuveltseguk mellett nem art iskolaba jarni a het ot napjan, kezet mosni klozet utan, tetusampont hasznalni, mosakodni ...

HToma 2011.12.08. 14:03:11

index.hu/belfold/2011/12/08/politikailag_befolyasolhato_lesz_az_igazsagszolgaltatas/
Ha tényleg Szájerné lesz a OBH vezetője, remélem valaki elküldi egy fodrászhoz, mert ez szörnyű.

napolajos (törölt) 2011.12.08. 14:16:23

@tewton: rövid és tömör leszek , dilettáns munka ,mindkettő.
Izzadságszagú, görcsös kínlódás.Nincs figurális festészet vége, kihalt az átadási vonal.

tevevanegypupu 2011.12.08. 14:29:45

@HToma:

Nem ert maga semmit a frizurakhoz, ez egy FRIZURA. Veiszer Alindanak is ilyen van, ez most trendi.

Tehetetlen Dodó 2011.12.08. 14:59:37

@Tenderized Amen:
Гегегеге, очень хорошая шутка!

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.08. 15:06:11

@elGabor: Fellegi is cigány??? Te jó ég, nem is merek találgatni, ki lesz a következő ismert kormányzati ember, aki lemond/menedékjogot kér ilyennek vélt származással... :-)

Tehetetlen Dodó 2011.12.08. 15:10:14

@tevevanegypupu: Nem tudom jól kivenni, de mintha kötélhurok is lógna az egyik fáról. Szóval, nem lenne rossz, ha nem ilyen iszonyú naiv-festő paródia lenne a megjelenítése.

Tehetetlen Dodó 2011.12.08. 15:11:45

@tewton: Biztos kapott Kanadában egy még jobb tanácsadói állást.

HToma 2011.12.08. 15:26:32

@tevevanegypupu: És a sminkjéről mit gondol?

A legjobb persze az lenne, ha olyan valakit neveznének ki az OHB élére akinél kevésbé lóg ki a lóláb.

tewton 2011.12.08. 15:27:57

@napolajos:
de könyörgöm, ki ez a szkokiván?
a képe alapján valami specialista. mint mondjuk a szájjal, lábbal, pénisszel festők. ahol a technika egyedisége miatt a semmit is valaminek gondolják.

Leskelődő 2011.12.08. 15:29:48

@HToma:
Igaza van :)
Szájerné a haját vágassa normálisra, a fölösleget pedig az esélyegyelőség nevében adja a férjének!
celebcenter.hu/wp-content/uploads/tdomf/6312/szajerjozsef4.jpg

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.08. 15:35:49

Nem szoktam bezzegnyugatozni, de tán vannak helyek, ahol a bíróságokon is van öltözködési kódex és a bíróság elnöknőjére is vonatkozik...

Amúgy vidéki lévén azt hittem, Szájer buzi és nincs neje.

tewton 2011.12.08. 15:38:04

@Arma Gedeon2: én is ezt hallottam szájerről.
mondjuk az asszonya elég férfiasan néz ki, talán átszokott :)

osborne 2011.12.08. 15:39:17

@elGabor: Mini kormányválság? Csodálkozom, hogy eddig bírta FT a 'politikát'.

Bell & Sebastian 2011.12.08. 15:39:48

Kötélhurok, meg az erdőbényei raketták, van ott minden. A lovasroham a csúcs. Apropó, hokkedli, kislábos, krumplis tészta lemaradt.

Bell & Sebastian 2011.12.08. 15:43:07

A csiga például hímnős, azért francia címerállat.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 15:45:11

@tewton: @Arma Gedeon2: Google ajánlatai Szájer Józsefre:

Szájer József meleg
Szájer József
Szájer József zsidó
Szájer József Európa
Szájer József kosárlabda
Szájer József homokos
Szájer József életrajz
Szájer József blog

Válógassanak!

napolajos (törölt) 2011.12.08. 16:16:02

@tewton:Szkok Iván a 70-80 as évek egyik ismert ikonja.Ő volt az aki lágy, langyos gipsszel befröcskölte a nők feszes tomporát és csecsét, szóval lenyomatokat készített róluk,( meztelen női test mint örök téma :)) ) majd a bekötött gipsz negatívokat többnyire szórópisztollyal kifestette. Ezzel olyan hatásokat ért el mintha a konkáv forma konvexre váltana. Szóval csupa trükk a pali és mélység. Mondjuk érdekes, üdítő színfoltja volt a hetvenes éveknek,amikor meztelen női testet ritkán láthatott a szocialista ember kirakatban, de semmi fajsúlyosság inkább egy kis üdítő limonádé buborékokkal.

artportal.hu/lexikon/kepek/szvimingpul

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.08. 16:24:57

@tewton: @napolajos: @tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó:

A Szkok-kép eredeti változata --- amit Kerényi visszadobott --- szerintem nagyon pontosan eltalálta ennek az újalkotmányosdinak az atmoszféráját (nem véletlenül dobták vissza).

Ez volt az: m.blog.hu/va/vastagbor/image/2011/11/Szkok%20Iv%C3%A1n%20%C3%9Aj%20alkotm%C3%A1ny%20sz%C3%BCletik%20(f%C3%A9lk%C3%A9sz).jpg

Az új változat csak kamu.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.08. 16:44:21

@Tehetetlen Dodó:

Kadar feje is hasonlit.Ha szimboleumnak szantak a kepet akkor tulajdonkeppen kifejezo.Talan festettem volna meg ra kek-piros-diplomata utlevelet is, meg egy kis jugo tengerpartot..Ja es egy stencilgepet!!!!(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.08. 16:47:17

@elGabor: @Bell & Sebastian: @tewton: @Arma Gedeon2: @Leskelődő: @HToma: @tevevanegypupu: s akit illett:

Szájer és a felesége 1983 óta házasok: s nekem úgy tűnik, a képek alapján, hogy nagyon együtt vannak. Ebbe még akár Szájer b*zerális hajlamai is belefér(het)nek (ha vannak olyanok egyáltalán): lehet, hogy az asszony próbálja Szájert karbantartani, védeni saját magától... #:-|

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.08. 16:47:28

@HToma:

Az a lila-bordo ruzs!!!!! Na persze meg a kinevezes;;csaladi vallalkozasokat nagyon kedvelik a zemberek..):

tevevanegypupu 2011.12.08. 16:48:46

@bbjnick:

Ez az egesz kep nagyon sokat mondo..nem csodalom, hogy idegrohamot kaptak tole.

tevevanegypupu 2011.12.08. 16:50:20

@bbjnick:

Szajert kulonben kedvelem, Koverrel es Aderrel egyutt ugy..megmaradtak eredetinek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 16:52:00

@osborne: A HVG tudni véli az okokat:
hvg.hu/gazdasag/20111208_Fellegi_Tamas_lemondas_IMF
Feri és barátai is tudni vélik az okokat:
hvg.hu/itthon/20111208_fellegi_tamas_imf

Ma mindenki olyan jól értesült.

Tehetetlen Dodó 2011.12.08. 16:55:17

@tevevanegypupu: A stencilgépet majd a Demszky-pannóra...

Bell & Sebastian 2011.12.08. 16:56:20

@bbjnick: Mindenesetre, ha a nagy tisztogatást megúszta, amikor az elhajlók repültek a Fideszből, nem gáz Szájer, tulajdonképpen lájkolom a búráját, mert nem az a nyüzsgönc fajta. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.08. 16:58:10

@tewton: @elGabor: @Arma Gedeon2: @Tehetetlen Dodó: és akit illet:

Hogy írta József Attila?

"Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!"

A magyar roma stratégia csak egyféle lehet: felajánlani nekik az integrálódás lehetőségét, világosan meghatározni számukra azokat a feltételeket, amelyeket teljesíteniük kell, s ha teljesítik, akkor lehet békés együttélés, egyébként: kemény kényszerek. Egy "cigánnyal" mit lehet alkudozni?

bbjnick.blog.hu/2009/02/28/j_a_adaleka_a_ciganykerdeshez

ü
bbjnick

Google 2011.12.08. 17:14:16

Nem tudom, mit finnyáskodnak az urak; bármelyik festményt elfogadnám, de főleg a Kádárosat, vörösiszaposat, vagy ezt az Újratemetést.
Végre van képzőművészetről is szó, nemcsak tömegpolitizálás folyik még a csapon is.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.08. 17:28:57

index.hu/belfold/2011/12/08/a_jobbik_virtualis_valosaga/

„A radikálisok az interneten olyan fórumot teremtettek, ahol korlátlan felület áll rendelkezésükre, és ahol a felületek nagy száma egyfajta hitelességet is ad a megjelenő tartalmaknak.”

Szóval pont olyan, mint az index.hu: sokan nézegetik, tehát hiteles.

osborne 2011.12.08. 17:32:31

@elGabor: Most már könnyű. A lemondás tényét viszont nem nagyon tudták meg előre lehozni a nagy hírszerzők :)

tewton 2011.12.08. 17:42:22

@bbjnick:
háháhá. erről az idézetről pont:

már megfordult a fejemben, poénból egyszer elsütni valahol, egy jó kis cigófajvédő kommentben, hogy lám-lám, JA is csak milyen eldugottan mert vallani romaságáról, tartva a diszkriminációtól a nácinyilas horthy-rendszerben, és csakis a ballibekre szavazzatok, mert cigókauszt lesz itt megint (és persze egy tragikus párhuzam is kerülhetne JA és az öngyi "feribarátja" daróczi közt (két megnemértett, érzékeny, haladó, lentrőljött szegény cigányember...)

ebben a két sorban hatalmas retorikai-cigófajvédő lehetőségek vannak, már most szólok :)

tewton 2011.12.08. 17:44:56

@Loxon:
csak látszathasonlatosság, az index értelembenvett, liberális demokrata, tehát jó, a másik meg nem az.

Tündér_Lala 2011.12.08. 18:58:33

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-12-08

Érdemes meghallgatni az ütközőt. Kivételesen Vértes András nem volt egészen hülye. Érdekes dolgot feszegettek: Állítólag Merkel valami olyasmit akar, hogy teljes költségvetési fegyelem mellett, a tagállamok reinanszírozásra szánt kölcsöneit normál kamatok mellett az unió adná. (Fiskális közösségként emlegették).
Egyébként a mantra a hibás gazdaságpolitikáról azért ment.
Obersovszki Péter ügyesen vezeti ezeket a beszélgetéseket és rákérdez kényes ügyekre is.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 19:14:23

www.hir24.hu/gazdasag/2011/12/08/most-a-tojastermeloket-veszi-gorcso-ala-a-negy-mancs/

"Továbbra sem tudni, hogy kik állnak a Négy Mancs Alapítvány mögött, ahogy azt sem, hogy milyen összegekből gazdálkodik és folytatja a magyar termelők elleni lejárató kampányát - mondta Budai Gyula csütörtökön azt követően, hogy találkozott a bécsi székhelyű alapítvány titkárával, Josef Pfabigannal.

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint megpróbálták közelíteni az álláspontokat, de ezek továbbra is nagyon távol állnak egymástól. Hangsúlyozta: nem az osztrák Négy Mancs Alapítvány feladata megmondani a magyar kormánynak, a magyar gazdáknak, hogy milyen szakmai szempontok alapján folytassák tevékenységüket. A magyar kormány ráadásul eddig is betartotta azokat az uniós direktívákat, amelyek ebben a kérdéskörben születtek.

Budai szerint a szocialista kormányok 2007-2008-ban csaknem 1,5 millió forint állami támogatást adtak a szervezetnek, amely ebből állta a hazai baromfiágazat elleni lejárató kampányát. Az alapítvány újabb akciót indított, most a tojástermelőket vette górcső alá. A gazdáknak kiküldött levélben arról érdeklődik, hogy mit tesznek a 2012. január 1-jén hatályba lépő, a tyúktartásra vonatkozó uniós szabályok betartása érdekében.

A kormánybiztos kijelentette: alapító okirata szerint ilyen jellegű tevékenységet nem folytathat a Négy Mancs, ezért ismét a Fővárosi Főügyészséghez fordult. Emlékeztetett rá: korábban a főügyészség megállapította, hogy az alapítvány nem a céljainak megfelelően működik. Elmondta azt is, hogy a vizsgálat lezárulta után újabb találkozót tervez a szervezet képviselőjével, akik a csütörtöki találkozó után nem kívántak nyilatkozni."

Továbbra sem tudni? Miért, a 2007-2008-ban kapott állami támogatás talán ismeretlen helyről származott?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 19:17:01

@osborne: Szerencsére egyben még jók: Piszkos Frédi, újra a régi!

www.hir24.hu/belfold/2011/12/08/mszp-nem-a-megfelelo-miniszter-tavozik/
"Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter lépésével nyilvánvalóvá vált, hogy vállalhatatlan a miniszterelnök és „jobbkezének” ideológiája, gazdaságpolitikája. Döntése tehát jó, de sajnos nem a megfelelő miniszter mondott le. A szocialisták ezért követelik Matolcsy György távozását, valamint azt, hogy a kormány haladéktalanul állítson fel önálló Pénzügyminisztériumot - olvasható a Józsa István frakcióvezető-helyettes által jegyzett közleményben.

A politikus szerint különösen jól mutatja a fideszes szakpolitikusok ellenérzését az orbáni vízióval szemben, hogy korábban Olajos Pétert „le kellett váltani”, és Bencsik János is nemrég lemondott államtitkári posztjáról, így lassan már alig akad szakpolitikusa a minisztériumnak. Fellegi távozása nyomán pedig megtörténhet az a példa nélküli eset, hogy nem miniszter irányítja a magyar küldöttséget az IMF-tárgyalásokon - mutat rá az ellenzéki politikus."

www.hir24.hu/belfold/2011/12/08/fellegi-lemondasa-matolcsyra-lo-az-ellenzek/
"Mesterházy Attila pártelnök pedig kijelentette, csakis kormánytag vezetheti a Nemzetközi Valutaalappal tárgyaló magyar delegációt, ezért Fellegi helyett Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt kellene megbízni a feladattal."

abandi 2011.12.08. 19:30:00

@elGabor:
nagyon helyes! Egy lófaszhadnagy félzsizsik budai -állítólag elévült a gecisége- megtámadja a zsidómaffiát...
Semmi nem lesz belőle.
A két rosszándékú média-cunami kioltja egymást.

abandi 2011.12.08. 19:39:08

Tiszta ideg leszek ettől a fideszes szarkupac darabtól!
rossz-szándékú
ü:
abandi(á la bbj)

osborne 2011.12.08. 19:39:24

@elGabor: Herizonford paparazziból is csak kijött az írónikus kommancs

herizonford.tumblr.com/post/13928124528/communist-cool-list-pt-1

Lew Archer 2011.12.08. 19:40:13

@elGabor:

Miért kéne az úthasználat olcsó legyen? A közút nagyon drága infrastruktúra, ki fizesse, ha nem az, aki használja?

Egyáltalán, nem annak az idejét éljük, hogy bármi olcsó lenne. Az olcsó autópálya a szocialisták propagandájának része volt, és valószínűleg nem volt igazán fönntartható.

napolajos (törölt) 2011.12.08. 19:41:41

@tevevanegypupu: miről szól ez a kép, mert nem tudok rájönni.Azt látom, hogy egy koronás fickó kardot döf egy cetlibe és körötte a tömeg szétfolyó arccal a ködben oldódik. Ezenkívül milyen titkai lehetnek még?

osborne 2011.12.08. 19:42:45

Időközben a Műkörmy leadta az IMF első hivatalos kérését:

Az IMF misszióvezetője azt kérte az MTI-től, hogy Irina Ivascsenko helyett - lévén amerikai állampolgár - Iryna Ivaschenkónak hívjuk ezután.

bitadani.tumblr.com/post/13927743579/az-imf-missziovezetoje-azt-kerte-az-mti-tol-hogy-irina

Lew Archer 2011.12.08. 19:48:30

@osborne:

Y-nal írni a női nevet olyan, mint mobillal tükörben fényképezni magát és feltenni közösségi oldalra.

tewton 2011.12.08. 19:51:15

@napolajos:
de azon a cetlin csak vonalak vannak, nem iras.
a 80as evekben lattam olyan alkalmatossagokat a boltokban, ami egy deszkadarabon atvert szegbol allt, szamlakat szoktak ratuzni. ez is valami ilyesmi lehet. a kozepiskolas fokon kivitelezett arckepcsarnokot nem is akarom erteni.

a negativ gipszcsöcsök masodjara meg erdekesek lehetnek, de harmadjara mar szinte semmi. olyasmi lehet, mint a bőrből készült csöcsös-faros 3/4 életnagyságú mindignői torzók.

abandi 2011.12.08. 19:53:41

@Lew Archer:
Az "átkosban" sokkal jobbak voltak az útjaink! A Cseh-szlovákoké meg ihajj...
A néhai hazai benzinárban benne foglaltatott az úthasználati díj is.Ezt belesuttantotta antalljóska és branccsa(bogárlacibá) a taxisblokádba...
Kiberhált balkáni kamionok látják el a st.Eu-t rajtunk keresztül, és csak akkor vizsgálódik a pintéri susnyahad, ha tömegkarambolt okoznak...
Eddig nagytöbbséggel egymást ritkították a honi utakon...
Maga szerint az új intézkedés fasza...
Nem, mert:
- a magori-mucsai szarfaszúakat szopatja...
- az idenekeneket továbbra sem tudja ténylegesen megbüntetni...
Hát ennyit erről...

tewton 2011.12.08. 19:54:38

@Lew Archer:
miért, lehet, hogy ukránul is irünának ejtették, ki tudja, ez az ukrán egy egzotikus nyelv :)

Tündér_Lala 2011.12.08. 19:59:44

@Lew Archer: Nono. Tapossák a böndőt rendesen. Lehet, hogy muszáj, de örülni azért nem kell neki.

Tündér_Lala 2011.12.08. 20:03:05

@osborne: No ezt az IMF feltételt teljesíthetjük. Reméljük mással nem állnak elő.

abandi 2011.12.08. 20:10:51

@Tündér_Lala:
Mióta ilyen tömören fogalmaz, még akár (néha) egyet is tudok érteni magával!
És ezt nem dicséretnek szántam...

abandi 2011.12.08. 20:18:59

Szerintem a néhai pártitkár apák fiaiból lettek elfelejtteték a mondást:
"Életünket és vérünket az...EU-ér, de zabot nem adunk!
(Majd valami nagytudású szerencsétlen fideszes lefordítja latinra...)

Lew Archer 2011.12.08. 20:19:54

@abandi:
@Tündér_Lala:

Van alternatívája a sok kis tételű pénzbehajtásnak. Általános ingatlanadó, amit megkerülni nem tudnak és azt sem mondhatják, hogy takarékosan élek és akkor nem kell fizetnem.
Az IMF csak arra vár, hogy kidúrják Orbánt, és akkor meglesz ez. Harmadik eset nincs.

abandi 2011.12.08. 20:21:00

Eu-ért
abandi (by bbj)

abandi 2011.12.08. 20:26:00

@Lew Archer:
Miért gondolja, hogy egy olstein-orsós ivadék nem tervezi az ingatlan-adó bevezetését? Mert azt mondta ellenzékből? Ismétlem: a visszafizethetetlen hiteleket akarja mindenáron visszafizetni! És ebben az esetben nem hazudik...

napolajos (törölt) 2011.12.08. 20:26:39

@tewton: " bőrből készült csöcsös-faros 3/4 életnagyságú mindig női torzók."
Engem is kiráz a hideg ezektől az iparművészeti csodáktól.

Szóval Szkok egy üres manír, ebben egyet értünk.

abandi 2011.12.08. 20:31:58

@Lew Archer:
Félreértettem magát, az előbb...
Sábeszkor ki kapcsolja fel maguknál a villanyt?!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 20:35:24

@abandi: "a visszafizethetetlen hiteleket akarja mindenáron visszafizetni!"

Az utóbbi hetek bejelentéseiből kiderül, hogy erről letettek. Az ingatlanadó, vagy szja emelés pedig nyilván IMF feltétel lehet, és ebben igaza van L.A.-nak, ezek helyett próbálnak pénzt csiholni kisebb faszkodásokkal. Szerintem nem fog menni, de talán. Mindenesetre nem azért emelik, mert az út drága infrastruktúra, ebben nem volt igaza L.A.-nak :DDD

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 20:36:44

@napolajos: A Szkok képe elképesztően primitív és gyenge. Én nem is értem, hogy mer vele előjönni. Nem érzi, hogy mennyire ciki?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 20:38:06

@Lew Archer: Az úthasználat cseppet sem olcsó. Benne van az ára a benzinben, benne van a kocsival járó adókban és díjakban, de benne van a költségvetésben is egy csomó más állami bevételen keresztül, amelyeknek mindössze annyi közük van az utakhoz, hogy rájuk fordítják őket. Ezek a terhek térségi összehasonlításban sem alacsonyak: ha azok lennének, senki nem törné magát szlovák rendszámmal és külföldi tankolással. Az autósok (sőt, kisebb mértékben a gyalogosok, tömegközlekedők, otthonukból ki sem mozdulók is) már így is sokat fizetnek. A közlekedés költségei megjelennek számtalan áru és szolgáltatás árában, apránként de biztosan.

A másik oldalon közlekedni annyi mint munkába járni, munkát végezni, szállítani, hivatalba és orvoshoz bemenni, kikapcsolódni, családot és ismerősöket meglátogatni, egyszóval élni ott, ahol nincs minden gyaloglótávolságon belül. Olyan szükséges és természetes, mint a vérkeringés.

Ez egy olyan többletteher, ami úgy von ki forrásokat a társadalomból, különösen annak eleve szegényebb vidéki részéből, hogy az többszörösen megbosszulja magát, és tovább gyöngíti a kilábalás esélyeit. Önmagában persze nem sok. Csak az a sok apró dolog nagyon komoly teherré áll össze.

(Emlékeztetőül: www.kti.hu/index.php?mact=Album,m5,default,1&m5albumid=124&m5page=4&m5returnid=503 A második sor középső ábáráján az mind főút.)

abandi 2011.12.08. 20:39:19

@gloire:
Van egy olyan érzésem, hogy előbb-utóbb az építőmérnökök kezébe kéne adni a hatalmat... Vagy minimum az eddigiek faszát...nyúzásra!

tevevanegypupu 2011.12.08. 20:45:12

@napolajos:

Ugy kepzelem, azt abrazolhatjak, hogy ez a mostani uj Alkotmany egyenes folytatasa lehet az allamalapitasnak, vagyis Istvan kiralyunk utan ez lesz a magyarok valodi Alkotmanya, amit egy hercegprimasi aldas is nyugtaz - legalabbis valami halvany suveg ott fenn es ket aldasra emelt kez ezt akarja jelenteni.A kard talan azt jelkezepi, hogy mindenaron meg lesz vedve, es kard altal pusztul ki bantalmazni meri..Ez az Alkotmany az uj Magyarorszag megszuleteset jelenti, ami ugyan koztarsasag kenytelen kelletlen, de megsem.

abandi 2011.12.08. 20:50:01

Na, idefigyeljenek fidesznyikek:
- Tanácsok egy Jobbik szimpatizánstól
1: Ne bántsd a magyart.
2: Ne piszkáld a magyar megmaradt vagyonát.
3: Tranzitútvonal révén szívasd a külföldit!
4: Legkésőbb 2014-ben el lesztek takarítva a picsába!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 20:50:26

@tevevanegypupu: Egy átlag rajzfakultációs gimnáziumi osztályból komolyabb dolgot lehetne kihozni, mint ez a Szkok kép. Mivel tudom kiről van szó, megkockáztatom, hogy annyira geci-féreg, hogy direkt égeti a Kerényit és az egész elképzelést.

tevevanegypupu 2011.12.08. 20:54:29

@elGabor:

A szocialista kormanyok adtak a penzt a negy mancsnak, de azt azert nehez elhinni, hogy arra adtak, hogy ezek tonkretegyek a libasokat..Vagy itt is Bajnai keze van a dologban?

tevevanegypupu 2011.12.08. 20:57:57

@gloire:

Ha altalanos iskolaba kell menni valamelyik unokahug zongoravizsgajara, a folyosokon lehet ilyen vagy jobb kis vizfestmenyeket latni.Kerenyinek ezt nem kellene elfogadnia.

abandi 2011.12.08. 20:58:14

@gloire:
Az áltévén a havastanárúr a minap megalázta mágazoltáncigányt , aki plazmatívít adott a koloMPári fajtársainak segílykeként...
Alakul ez a lámpavas projekt...egy mítinges brénsztormingon egyeztetni kéne a Dodóval, hogy ne ütközzek az ő vezetőszíjas projektjével...

abandi 2011.12.08. 21:02:33

Ma már a pesti belváros reklámszlogenje:
"Romát látni és meghalni..."

Tehetetlen Dodó 2011.12.08. 21:05:29

@abandi: Elfér egymás mellett a két projekt.
Valamivel oda is kell vezetni a delikvenseket a lámpavashoz.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 21:07:00

@abandi: 4: "Legkésőbb 2014-ben el lesztek takarítva a picsába!"

És gondolkodott már a lehetséges miniszterek névsorán is?

. )

Lew Archer 2011.12.08. 21:08:11

@elGabor:

Nem látok az autózás és a gazdasági fejlődés közt kapcsolatot. Fordítottat igen: a magyar társadalom jóval erején felül költ autózásra valamiféle torz presztizsszemléletből és ez hatalmas forrásokat von ki a megtakarításokból, fejlesztésekből, maradandó értékek megteremtésének fedezetéből. Az autózás nálunk luxus, be kellene végre látni. Nem vagyunk Németország, nem is kéne ezt játszani.

abandi 2011.12.08. 21:08:33

@Tehetetlen Dodó:
Dodó, nem csalódtam Önben: roppant praktikus és üzletbarát a felvetése!
Akkor csapjon a klaviatúrába mérnökŰr!

abandi 2011.12.08. 21:13:58

@Lew Archer:
Már megbocsásson, de:
Maga kommunista, vagy felmelegedés párti, esetleg hülye?
(Már csak a Kismagyarország geopolitikai helyzetét ismerve teszem föl magának ezt a kérdést.)
Persze, tudom: már rég megsértődöt, hiszen a védhetetlent védi!

Lew Archer 2011.12.08. 21:16:58

@abandi:

Na jól van én itt befejeztem.
Basszon egyedül, maga hatökör.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 21:18:39

@Lew Archer: Ne hülyéáskedjen már, mert hanyatt vágom magam, mindjárt :D én alapvetően kedvelem ezt az L.A, nicket, de ezt ne próbálja megmagyarázni, mert nem lehet.

Ez az intézkedés semmiféle "luxusról" és semmiféle "fejlődésről" nem szól, és nem szól az autózásról, mint presztizsről. Ez egész egyszerűen arról szól, hogy nem lehet már sehonnan pénzt sajtolni, csak olyan címszóval, ahol hatósági (rendőri) intézkedést lehet indítani azonnal akár. Ekkora a baj. Ez az ország lassan megáll, mint a búgócsiga és feldől.

abandi 2011.12.08. 21:18:52

@Lew Archer:
Jól van matolcsikám, bekaphatja!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 21:24:40

@Lew Archer: "a magyar társadalom jóval erején felül költ autózásra valamiféle torz presztizsszemléletből és ez hatalmas forrásokat von ki..."

Ezen már rég túlvagyunk. Ez épp egy éve volt:

"Több mint 40 százalékkal szûkült idén a magyar újautópiac az eladások szerint, a forgalomba helyezéseket tekintve pedig 34 százalékos a hanyatlás."

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20101014-iden-40-szazalekkal-csokkentek-az-auto-eladasok-magyarorszagon.html

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.08. 21:31:40

@Lew Archer: Maga értelmezheti így, de a magyariak nem fogják így gondolni akkor sem, ha maga magyarázza el ezt nekik, akkor sem, ha az IMF, és akkor sem, ha az Arma Gedeon személyesen.

Egyébként meg az a baj, amit gloire jelez itt fölöttem, és ebből elképesztően nagy baj lesz. Mert ha az állami intézményeknek nem engedelmeskednek az állampolgárok, akkor a kétharmad is pontosan annyit fog érni, amennyit a választási cédulák papírértéke.

abandi 2011.12.08. 21:32:09

kordagyuribá fut az áltévén: cudálatiasz...

abandi 2011.12.08. 21:38:27

tudják az a baj ezekkel a humánból átvedlett pénzügyi fasszopókkal, hogy ideig-óráig megvezetnek. Amennyiben bukik a hazugságuk, nevet váltanak és kezdik elölről...
Hát az ilyeneknek a büdös kurva anyjukat!

abandi 2011.12.08. 22:01:49

A doktorovics felleghy(?) az ájemefre koncentrál...
Lemondott a faszomtudjamiről ezért...
A génhibás matolcshy meg ....
És van olyan, akinek nem sül le a pofájáról a bőr ezeket védeni, sőt...
Gyalázat!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.08. 22:01:58

@tevevanegypupu:

Kerényinek az eredeti képet el kellett volna fogadnia és nem okoskodni(a): vagy ha annyira nem bírta azt a képet, akkor valaki mást megbízni egy új kép festésével.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.08. 22:08:54

@tewton:

Egyre őrültebbek a libsik: nem tudom milyenek voltak mondjuk száz éve, de hogy mára teljesen megh*lyültek és lezüllöttek az k*rvafix. Ez a c*gányfajvédősdi is teljesen egyértelmű: valamirevaló liberális ettől zsigerileg iszonyodna és/vagy elsüllyedne szégyenében.

Egyébként: megtaláltam a megfelelő választ, amivel egy valamirevaló politikus megállíthatná ezt a cigánytébolyt. Elég volna annyit mondani: barátaim, ne keverjük össze a kultúrát a kultusszal!

ü
bbjnick

abandi 2011.12.08. 22:17:00

Drága bbj!
"ne keverjük össze a kultúrát a kultusszal!"
Mondod Te, onnan "mucsáról, gumicsizmában"...
Halvány fogalmad sincs a cigány-zsidó bagázs darázsfészkéről!
Armagedeon is csak kapargatja a jelent, onnan Polyákiából...

tevevanegypupu 2011.12.08. 22:43:37

@bbjnick:

Kerdes persze, hogy ki valasztotta ki ezt a manuszt a kep megfestesere, lehet, hogy ajanlottak vagy pedig ideologiai okokbol - nem ismerem ot, soha nem hallottam rola, arrafele ahol eltem-elek nem jegyzik((-: - hogy mindeki kapjon valamit, ne legyen sertodes. Amint aztan a tapasztalat utatja ez nem jott be, de egyaltalan nem.

abandi 2011.12.08. 22:48:37

@tevevanegypupu:
Az ellenség hangja szerint (havashenrik) egy ekkora feladott labdát illett volna könnyedén visszapasszolnia a tudjukkiknek...
Csináltak volna jobbat! De nem...

napolajos (törölt) 2011.12.08. 23:04:11

@gloire: A magyar piktúra szégyene.
Szkok kimondta a magyar festészet halálos ítéletét ezzel a képpel.

@tevevanegypupu: mintha egy képes mesekönyvet nézegetnénk. :)

abandi 2011.12.08. 23:28:24

@bbjnick:
Én bírom a Kerényit, épp úgy mint a Szántai Lajost.
Ezek ketten sohasem lesznek médiakurvák.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 23:34:34

@napolajos: azért bízom benne, hogy csak a sajátját . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.08. 23:42:59

@gloire: És persze fontos a kép témája is. Ez a kép szól egyedül a jelenről, és konkrétan a regnáló fideszes politikai kurzusról.

abandi 2011.12.08. 23:50:38

@gloire:
Maga -a viszonylag fiatal kora ellenére- megfertőződőtt?
Mindenről AZ jut az eszébe? Jelesül: a politika?!
Nem volt maga ilyen...
Gitárt eszkábált asztalfiókból, satöbbi...
Szedje össze Magát!

abandi 2011.12.09. 00:21:47

Itt van ez a Giró-Szász...
Jó, semmi hasznos tudása nincs...de akkor is:
Van az a pénz, hogy segget csináljak a pofámból?!
És ezekszerint van...

Bell & Sebastian 2011.12.09. 00:47:57

Ez a cigókérdés elég egyszerű, a megfejtéséhez csak a Mein Kampf idevonatkozó részét kell ismerni, vagy Hans Grimm könyvét, a Volk ohne Raum -ot. (az valószínű, hogy nem az ujjából szopta, jó helyeken okosodott, az életrajza szerint)

www.scribd.com/doc/56000391/Volk-Ohne-Raum-Hans-Grimm-1934

Amit látunk, csak a területfoglalás első, bevezető fázisa, a földig rombolás. Ha nagy léptékben gondolkodunk, akkor ugye a szemétlerakóból nyomjuk a szemetet nyugatra, amelynek a nyomában jön majd az a csatlós áradat, akinek a nyakára ülhet a valódi, gyarmattartó gazdi.

1., az értelmiség eliminálása
2., az őslakosok ritkítása, üldözése, kicserélése
3., első hullám érkezése, lojális keverék, például ukrán, orosz, szlovák
4., második hullám
...
Nagy Izrael

Mi tenyésztjük a vírust másoknak is. Igazából Kínát is meggyanúsíthatjuk, mivel népességrobbanás csak ott, meg Afrikában várható, az meg az övék, ámbár az Indiai-félsziget is elég szűkös, ami azt illeti.

De az is lehet, hogy összejátszanak, van az megoldás, ami mindenkinek jó.
A folyamat beindítása Amerika elévülhetetlen érdeme. Ami nem zárja ki egyik verziót sem, éppúgy dolgozhat egyiknek, másiknak, mindkettőnek.

Egy dolog biztosnak látszik, Amerikában halálra ítéltek bennünket valamelyik Bush idejében, ezt a gondolatot kellene megszoknunk.

Bell & Sebastian 2011.12.09. 01:20:24

Beleolvastam és azon elmélkedik (Grimm), hogyan élték túl a Karolingokat a németek. Valami olyasmire következtet, hogy a római kultúra és a töretlenül fejlődő harci tapasztalataiknak köszönhették megmaradásukat, reklámszünetben többnyire egymást nyírták és nyomták ide-oda a Németalföldön a germán törzsek. A Wohnräume -kifejezés is ott van, már a legelején.

Ha szállásterületnek fordítjuk, máris nem olyan pikáns náczista, mint amilyennek azt láttatni szeretnék kettesek. Szóval, olvasson bele, kinek készsége van hozzá, de meglehetősen lassan csordogál belőle az tudomány, akkoriban marhára ráértek írni, no meg olvasni.

osborne 2011.12.09. 06:59:27

Atyaég, a két Fospumpa végleg bedönti az EU-t. Menniük kell!

Orbán és Cameron fityiszt mutattak az eurónak

index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/09/barroso_eurocsucs/

tevevanegypupu 2011.12.09. 07:59:04

@napolajos:

A mesekonyvek illusztracioi jobbak. Renyiet viszont el tudnam kepzelni egy Grimm vagy esetleg Andersen mesekonyvben.(: Kulonben eleg nagy csend van az ellenreformacios festmenyekrol, ugy latszik a kormanyzati erok raleptek a hidra fejere, a diktatura kenyszeritette a sajtot, hogy elhallgassak: remekmuvek szulettek. Bizom benne, a milla tesz majd rola, hogy ne felejtsuk el ilyen konnyen oket.

tevevanegypupu 2011.12.09. 07:59:05

@napolajos:

A mesekonyvek illusztracioi jobbak. Renyiet viszont el tudnam kepzelni egy Grimm vagy esetleg Andersen mesekonyvben.(: Kulonben eleg nagy csend van az ellenreformacios festmenyekrol, ugy latszik a kormanyzati erok raleptek a hidra fejere, a diktatura kenyszeritette a sajtot, hogy elhallgassak: remekmuvek szulettek. Bizom benne, a milla tesz majd rola, hogy ne felejtsuk el ilyen konnyen oket.

tevevanegypupu 2011.12.09. 07:59:05

@napolajos:

A mesekonyvek illusztracioi jobbak. Renyiet viszont el tudnam kepzelni egy Grimm vagy esetleg Andersen mesekonyvben.(: Kulonben eleg nagy csend van az ellenreformacios festmenyekrol, ugy latszik a kormanyzati erok raleptek a hidra fejere, a diktatura kenyszeritette a sajtot, hogy elhallgassak: remekmuvek szulettek. Bizom benne, a milla tesz majd rola, hogy ne felejtsuk el ilyen konnyen oket.

tevevanegypupu 2011.12.09. 08:01:42

Nem en kuldom haromszor, orbanviktor tehet rola.

HToma 2011.12.09. 10:21:47

@osborne: Cameron se semmi.
"David Cameron már a csúcs előtt világossá tette, hogy csak akkor támogatják az EU-s tagállamok költségvetésének szigorúbb ellenőrzését, ha London felmentést kap a pénzügyi szervezeteket érintő uniós szabályozások alól."
Nehogy valaki a Cityben kutakodni merjen.

HToma 2011.12.09. 10:28:32

@gloire: "nem lehet már sehonnan pénzt sajtolni" Azért lennének ötleteim.
65 felettiek ingyen utazását legalább a távolsági közlekedésben visszatolni 70 évre.
Nyugdíjaknál csak a minimálnyugdíjat emelni néhány évig.
NMMH és a többi nem fizet évvégi jutalmat csak köztisztviselői illetményt.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.09. 10:55:45

@osborne: @HToma: Íme az Economist korai összefoglalója. Érdekes olvasmány.
www.economist.com/blogs/charlemagne/2011/12/britain-and-eu-summit

"In an effort to stabilise the euro zone, France, Germany and 21 other countries have decided to draft their own treaty to impose more central control over national budgets. Britain and three others have decided to stay out. In the coming weeks, Britain may find itself even more isolated. Sweden, the Czech Republic and Hungary want time to consult their parliaments and political parties before deciding on whether to join the new union-within-the-union.

So two decades to the day after the Maastricht Treaty was concluded, launching the process towards the single European currency, the EU's tectonic plates have slipped momentously along same the fault line that has always divided it—the English Channel."

"But especially for France, on the brink of losing its AAA credit rating and now the junior partner to Germany, this is a famous political victory. President Nicolas Sarkozy had long favoured the creation of a smaller, "core" euro zone, without the awkward British, Scandinavians and eastern Europeans that generally pursue more liberal, market-oriented policies. And he has wanted the core run on an inter-governmental basis, ie by leaders rather than by supranational European institutions. This would allow France, and Mr Sarkozy in particular, to maximise its impact.

Mr Sarkozy made substantial progress on both fronts. The president tried not to gloat when he emerged at 5am to explain that an agreement endorsed by all 27 members of the EU had proved impossible because of British obstruction. “You cannot have an opt-out and then ask to participate in all the discussion about the euro that you did not want to have, and which you also criticised,” declared the French president."

"For Britain the benefit of the bargain in Brussels is far from clear. It took a good half-hour after the end of Mr Sarkozy's appearance for Mr Cameron to emerge and explain his action. The prime minister claimed he had taken a “tough decision but the right one” for British interests—particularly for its financial-services industry. In return for his agreement to change the EU treaties, Mr Cameron had wanted a number of safeguards for Britain. When he did not get them, he used his veto.

After much studied vagueness on his part about Britain's objectives, Mr Cameron's demand came down to a protocol that would ensure Britain would be given a veto on financial-services regulation (see PDF copy here). The British government has become convinced that the European Commission, usually a bastion of liberalism in Europe, has been issuing regulations hostile to the City of London under the influence of its French single-market commissioner, Michel Barnier. And yet strangely, given the accusation that Brussels was taking aim at the heart of the British economy, almost all of the new rules issued so far have been passed with British approval (albeit after much bitter backroom fighting). Tactically, too, it seemed odd to make a stand in defence of the financiers that politicians, both in Britain and across the rest of European, prefer to denounce."

És egy komment, amit akár én is írhattam volna (de nem): "Fog accross the channel: the continent is isolated. I wish the Brits the best of luck with their financial industry. The rest of us on the continent will continue making cars, aeroplanes, rockets, trains and other assorted bits of junk."

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 11:30:01

@napolajos:

mit akar maga? nem látta a pina pinisszima díj átadásakor, hogy a vezér, milyen eksztatikus örömmel és szeretettel nézte az ő mágazoltánját? ehhez képest a szkok egy karavadzsó.
az úgynevezett művészet tök ciki, vegye már eszre!
:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 11:30:56

@Lew Archer:

hé,hé,hé,hé! most álljon le, mert magára nő a hülyegyerek álarc! :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 11:43:22

lú, és mit szól, milyen vitézül harcol a mi vezérünk ejrópa ellen? :)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 12:06:44

kuruc.info/r/6/89179/

„Irán azt állította, hogy elektronikus csapdát állítottak az amerikai drónnak. A televízióban be is mutatták csütörtök este a felderítő eszközt, amely úgy tűnik, érintetlen állapotban van.”

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 12:14:12

Zsidók lelkesen harcoltak a náci Németország és Finnország mellett, és sokkal jobb volt Németo-ban zsidónak lenni, mint Mucsán — számol be Zentai P. (MR, Berlin) Helmuth Schmidt alapján, Havas meg inti, hogy ne okozzon zavart a fejekben.

kuruc.info/r/6/88893/

tewton 2011.12.09. 12:34:19

@Loxon:
dezinformáció a dolog körül, a sajtóban "lelőtték" és "kissé sérült" is kering.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.09. 13:13:01

Bloggazdák, segjtséget kérek! Nem találom írói munkásságom becses darabját, Marx sátáni hegedűs versének fordítását. Úgy rémlik, itt publikáltam, megtalálnák nekem valami keresővel? Én próbáltam, visszamenőleg több felvonásban és semmi...
Előre is köszönöm!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.09. 13:16:58

Égszakadás! Földindulás! Kutyák, macskák, sündisznók!

euobserver.com/1016/114574
"Danish prime minister Helle Thorning-Schmidt is to consult her parliament before committing to join any new euro-treaty. 'It is too early to say, if Denmark is joining", she told press in Brussels on Friday morning. "The Danish peoples' decision to opt-out from the euro must be respected"."

euobserver.com/1016/114575
"Ireland may have to hold a referendum on building a fiscal union in the eurozone, EU affairs minister Lucinda Creighton told Reuters. "I would say it's 50-50 and we will be looking at the detail over the next couple of weeks," she said."

euobserver.com/1016/114572
"Lithuanian President and former EU commissioner Dalia Grybauskaite on Friday morning criticised the UK for staying out of the new EU pact on joint economic governance. "Not Europe, but the Brits are divided, are outside decision-making. Europe is united," she told press outside the EU summit venue."

www.portfolio.hu/gazdasag/megis_alairnank_az_unios_kulonszerzodest.159712.html

"Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Országgyûlésnek meg kell vitatnia azt a kérdést, hogy Magyarország csatlakozzon-e az euróövezeti országok pénteken hajnalban született megállapodásához, mert az a nemzeti szuverenitást is érinti, írja az MTI. Az Index tudósítása alapján úgy tűnik, kisebb káosz uralkodott a magyar diplomáciai kommunikációban, hiszen az előbb délelőttre kihirdetett, majd délutánra halasztott sajtótájékoztató helyett tartott Orbán Viktor mégis egy rögtönzött sajtótájékoztatót ma reggel Brüsszelben, de mivel a legtöbben lemaradtak az eseményről, lehet, hogy délután ennek ellenére lesz még egy tájékoztató."

"Dánia és Bulgária jelezte, hogy csatlakozna az időt kérő magyar-cseh-svéd hármashoz, ennek hatására komolyan felmerült, hogy csak az eurozóna országaira vonatkozzon az új szerződés - írja az Index."

"A magyar kormány hajlandó aláírni az eurozóna tagállamainak kormányközi megállapodását, nyilatkozta a BBC-nek Győri Enikő európaügyi államtitkár. Tagadta, hogy a magyar kormány elutasította volna a szerződés tervezetét - írja az Index."

Na most akkor igazán eldönthetnék, mit akarnak, mert ez eddig három különböző vélemény.

Google 2011.12.09. 13:35:57

@Lew Archer:

Ne törődjön semmivel, végül is nagyobb tiszteletnek örvend az, aki kitart a véleménye mellett - egyáltalán: van egy saját véleménye -, mint az, aki ide-oda csapódik, egyik "véleményvezértől" a másikig.
Az idő próbája minden, és az még nem járt le. Sőt, kérni is lehet még. És kell is. (Németország persze így sem leszünk, ebbe jobb beletörődnünk.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 13:41:31

@Arma Gedeon2: ha mond belőle egy részletet, tán még meg is találom, de ma már nem lesz rá lehetőségem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 13:46:26

@Google: Maga szerint mi lehet L.A. saját véleménye? Talán ez?: "Nem látok az autózás és a gazdasági fejlődés közt kapcsolatot." És vele szemben kicsoda az, "aki ide-oda csapódik, egyik "véleményvezértől" a másikig."

. )

Tündér_Lala 2011.12.09. 13:50:12

Egyáltalában nem olyan egyszerű kérdés.
Lemondunk, a költségvetés feletti teljes önrendelkezésről, esetlegesen az állam részvételéről a gazdaság újraindításáról (egyelőre nincs rá pénzünk, de távlatilag mégiscsak az egyetlen lehetőségünk, úgy tűnik.)
Mit kapunk cserébe ? Lényegesen olcsóbbá válnak a hiteleink ? No nem, arról nincs szó, mindenki finanszírozza magát ahogy tudja.
Tehát milyen előny szármana nekünk (a német, francia előny egyértelmű, ráadásul ők belepofáznának a mi költségvetésünkbe, de nehezen képzelhető el, hogy mi - akár többedmagunkal - beleszólhatnánk az övékébe) a lépésből ?

Messze nincs elég info, hogy megítéljük, mi volna a helyes.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.09. 13:52:43

@Loxon:

"Ő veri a taktust,
ő írja a kottát,
arra húzom én a
Halál indulóját"

Ha jól rémlik...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.09. 14:10:32

@Tündér_Lala: Menthetetlen már ez az euró.
Az látszik, hogy a helyszjnen nyilván jól ráijesztettek a kormányfőkre, ezért a többség beleegyezett a szuverenitás feladásába, de mikor látták, hogy akadt két és fél szabotőr, gondolom, otthon az ellenzéki sajtó is nekik ment, erre akadnak további meggondolók. Viszont ez esetben OV minek táncolt vissza...

napolajos (törölt) 2011.12.09. 14:21:46

@málnási: attól függ ki műveli azt és milyen aspektusból nézzük a tevékenységet. Darmikus szempontból nézve a dolgot természetesen igazat adok magának, nem több mint hülye gyerekek elhívése.
Viszont a világ nem rendelkezik olyan magas megértési hányadossal mint maga és még néhányan, ezért hiába is rángatózik arcizma idegesen, hiába is kap reflexszerűen a pisztolytáskájához mikor e téma szóba kerül, egyelőre el kell hogy viselje.
Túl sok intézmény és azt működtető slepp telepedett e tevékenység köré.
A művészet olyan mint a drog biznisz, nagy pénzek mozognak körülötte, de legálisan.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.09. 14:28:09

Nehéz tragikomikusabb jelenetet elképzelni most, mint a horvát EU-csatlakozás aláírását...

Utas lihegve beesik a pénztárba: Van még jegy a Titanicra???

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.09. 14:29:40

@napolajos: "Szkok kimondta a magyar festészet halálos ítéletét ezzel a képpel."

Ez azért így marhaság. :)

Inkább az az elgondolkodtató, hogy a Szkok Ivánnál egyébként klasszisokkal gyengébb felkészültséggel bíró Szücs Attila hogyan lehet a honi műgyűjtő biznic igazi sztárfestője.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 14:37:07

@Gasper: Mi a véleményed a konkrét Szkok képről? Mert, az lehet, hogy nagy név évtizedek óta, és valamennyire felkészült szakmailag, de az amit most készített, az mégis micsoda?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.09. 14:48:49

@gloire: a kép egy borzalom, értékelhetetlen szar. De hát én nem Szkok szakmai nagyságát bizonygatom (soha nem volt egy különösebben jelentős festő, bár nagyon jól rajzol, így ha rajta van a dolgon, pontosan is fest), hanem azon mulatok itt magamban, hogy közben egy jóval gyengébb felkészültségű Szűcs Attila megkérdőjelezhetetlen honi sztárfestő lehet. Konklúzó: alkotóművész ne vállaljon direkt politikai melót, különben olyan közröhej tárgya lesz, amiből irgalmatlanul nehéz kivergődni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.09. 14:51:57

@Arma Gedeon2: "EU and Croatia remind world the Union is not a joke" Ez az EUObserver címadása volt, itt: euobserver.com/15/114577 Azóta finomult: "EU and Croatia remind world the EU is still working"

Lehet, hogy nem vicc, de anekdota? Magyarországot pedig "teljesen félreértették": euobserver.com/19/114576

"BRUSSELS - Hungary has been "completely misunderstood" on its position on the new EU treaty amid reports it will boycott the agreement together with the UK, the country's EU affairs minister said on Friday (9 December).
...
"At 5.00am in the morning, you can imagine what a complete mess there was. I talked to people in the room and they had very different accounts of which countries were in and which not," Hungarian EU affairs minister Eniko Gyori told journalists as leaders gathered for the second day of the summit.

She said that Denmark and Bulgaria also want to consult their parliaments, in addition to Sweden and the Czech Republic, which were listed as being inside the new pact in the 5.00am version

"There is a fundamental distinction between the Hungarian and British government. Our Prime Minister had the mandate from the parliament to agree to a treaty amendment, but this is something completely different. We are in favour of stronger rules so that the troubles on the markets cease, as they also affect our economy," Gyori explained."

Kínos nap Magyarországnak, kínos nap az EU-nak.

tevevanegypupu 2011.12.09. 15:30:45

@Bell & Sebastian:

"Amerikaban halalra iteltek bennunket"..
Ja, 45-ben, 56-ban meg most is.

Tegnapelott voltam a zsinagogaban, a zenemuveszti foiskola zenekara adott vizsgakocertet, Beethoven Hegeduversenye is volt tobbek kozott. Az utolso pillanatban berobbant harom cigany fiatalember, nagyon jololtozottek, kicsit koverkesek, hajuk brillantonnal lenyalva. nagyon udvariasn elnezest kerve mellenk ultek le. Pisszenes nelkul halgattak a zenet, nagyon megtapsoltak a vegen a szolohegedut, egymas kozott gyorsan, par szoval ki is targyaltak nagyon szakszeruen, aztan vidaman atbeszeltek a szunetben a tobbi foiskolasnak, valami kiallitasra keszultek masnap, utana bulizni. Biztos, hogy legalabb harmadik generaciosak voltak, el tudom kepzelni, hogy az ukpapa esetleg meg teknot vajt vagy teglakat kockazott..es lam, ok pedig Gucciba oltozve foiskolara jarnak. A tobbi ciganyt ez nem erdekli? Nem mozgatja meg oket a vagy, hogy ok is ilyenek legyenek? Nem irigylik oket? Nem latjak, hogy mennyivel jobb az eletuk, hogy semmi bajuk, a magyar diaktarsaiknak talan eszukbe sem jut, hogy ezek a fiuk ciganyok? Jo, tudom a kerdeseim hulyek, de nem hulyek a ciganyok is, akik ezeket a kerdeseket nem teszik fel maguknak? Es miert nem ertik meg, hogy az ajto nyitva all, hogy nekik is lehet..

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:38:19

@tevevanegypupu:
maga romungrókról beszél. ezek nagyapja sosem vájt tekenyőt. a cigáyproblmát nem ők jelentik. és nem is jelentették sosem.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:38:27

@tevevanegypupu: Ezek nyilván zenész cigányok voltak. Azok mindigis így néztek ki, pontosabban így illeszkedtek a többséghez. Semmi közük a többi cigány formához, tulajdonképpen másik nép, még az arcvonásaikon is látszik.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:39:45

@Google:
ilyen önálló és következetes "saját" véleménye csak diktatúrákban szok lenni embereknek. lú egyszerűen nevetséges.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:41:12

orbán azt hiszem ügyeset húzott. lehet, hogy tud valamit? lehet, hogy elhamarkodottan sirattam elveszett reményeinket?

osborne 2011.12.09. 15:45:59

@elGabor: Zavarosnak zavaros az biztos. Nehogy OVi legyen a next Papandreu.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:49:36

@málnási: Csak megpróbál megfelelni a mi itthoni elvárásainknak. Ha ez az EU-s "közeledés", pontosabban szigorúbb kapcsolat megvalósul, azt egyértelműen mindenki meg fogja érezni. Valószínüleg nem elkerülhető, és Orbán nem akarja, hogy ráégjen, hogy "hazudott és az ő regnálása alatt veszítettük el a függetlenségünket". Már ma is sokan ezt beszélik, ezért dagad a Jobbik tábor. Szerintem csak ennyiről van szó.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:53:20

@gloire:
ne akarjon elbizonytalanítani, én én újra hinni akarok orbánban.
egyébként az emberek nem a magyar önállóságot féltik, hanem a háborútól tartanak. ötödik helyen hallom, hogy nem volt véletlen a légó riadó, meg mostan a hadkötelesek összeírása.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:53:52

Tessék egy kis betekintés Szkok életébe. Ez alapján érthető a kiválasztása. Amit leadott az továbbra sem.

www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=180&v_id=10283

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 15:57:31

@málnási: Nem hiszem, hogy közvetlen háborús fenyegetettség lenne. Legalábbis nem tudom ki támadna meg kit?

tevevanegypupu 2011.12.09. 16:02:50

@málnási:@gloire:

Tudom en azt, de az o nagypapajuk vagy dedpapjuk meg valoszinuleg nem foiskolan tanult hanem hallas utan.Aztan ott vannak azok a ciganyok is - igaz ok mar nem tul szimpatikusak - akik mukereskedok lettek oszeresbol. Ok is rajottek arra, hogy muszaj lesz tanulniuk vagy legalabbis normalisan viselkedni ahhoz, hogy vigyek valamire. Azt is tudom, hogy sokfele cigany van es nagyon utaljak egymast, de legalabb az irigyseg nem mozgatja oket? Valoszinuleg nem..A mult szazad kozepeig meg csak ertenem, akkor nagyon szegeny volt mindenki, igaz most szepen lassan (gyorsan) megyunk abba az iranyba megint.

tevevanegypupu 2011.12.09. 16:06:09

@málnási:

Higgyen is Orbanban.Nem o tehet arrol, hogy igy alakulnak a dolgok.Lehet, hogy nem olvasott annyi konyvet mint Gyurcsany es nem olyan kellemes ember mint Koka vagy Kuncze, de Orban tehetseges politikus es valoszinuleg jobbak az idegei (hala a becsi es grazi kezelesnek) mint sok mas politikus tarsanak es latja mit kell tenni. Az mas kerdes, hogy mit lehet.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 16:10:58

@tevevanegypupu: "Lehet, hogy nem olvasott annyi konyvet mint Gyurcsany..." Ezt ugyan miből gondolja?

tevevanegypupu 2011.12.09. 16:21:33

@gloire:

Jaj, vicceltem, azt hittem nyilvanvalo. Egyszer volt egy musor Gyurcsanyekrol, hogy laknak otthon, hogy elnek, Katust is meghivtak. Klara szereti a nagy fenyt, mindenhol egett a villany, kint a kocsifeljaronal meg az ajtoban is, Katus ment utana es leoltogatta, hogy ne pazaroljon..(: A lakasuk felelmetes volt, csupa jol fenyzett alstilbutor, tudja faragvanyok, uveges vitrinek, a sarokban meteres kinai (hmis) vaza. Gyurcsant valami szobaban egy konyvespolc mellol egyszercsak elohuzott egy konyvet mint regiseget, 1962-ben nyomta, a "nagypapae" volt. Zsdanov eredeti.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 16:22:38

@abandi:

"Halvány fogalmad sincs a cigány-zsidó bagázs darázsfészkéről!" --- írod.

Mit nekem a cigány-zsidó bagázs darázsfészke! Én "magyar vagyok!", "magyar vagyok!":-)

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 16:25:19

@tevevanegypupu: Bocs, nem értettem, de ez a sztoi rémlik nekem is, ezért lepődtem csak meg.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 16:30:51

@tevevanegypupu: @Gasper:

Szok képe "konceptuálisan" semmivel sem alávalóbb, mint bármely másik (a megrendeltek közül). A "kivitelezés" is teljesen összhangban van a "gondolattal". Kerényi nem azért "dobta vissza", mert nem találta megfelelő minőségűnek, hanem azért, mert nem értett vele egyet. Ezt nem kellett volna! Egyszerűen őszintének kellett volna lennie Kerényinek: "Köszönjük Iván, de mi máshogyan gondolkodunk erről a kérdésről, majd legközelebb talán több szerencsénk lesz egymással". Szkok (szerintem jogosan) megsértődött és (sértettségből) "elb*szta" saját munkáját. Szerintem.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.09. 16:31:45

@gloire:

Semmi baj. Eleg csak ranezni a ket emberre, hallgatni ahogy beszelnek, oruletes a kulonbseg. Abban kozosek, hogy mindkettonek atlagon feluli ambicot adott a jo Isten, csak Orbannak tehetseget is adott hozza..Gyurcsanynak meg csak egy "csaladot".(:

tevevanegypupu 2011.12.09. 16:37:32

@bbjnick:

Ha adnak valakinek 2 milliot azert, hogy fessen egy kepet amivel majd az uj Alkotmanyt illusztraljak, es a megrendelo ugy gondolja, hogy az elso kep nem felel meg, akkor eleg hulye az illeto festo, ha ugy all bosszut, hogy egy elb"szott keppel allit vissza. Egy felnott - meg ha muvesz is az illeto - tudhatna, hogy ugy nem lehet megsertodni, hogy sajat magaval szur ki. Es lehetne benne kulonben is annyi tisztesseg, hogy egy ilyen munkat tokeletesen vegez el.Ezt ugyanis nem dugjak el a Szepmuveszeti pincejebe, bar most mar lehet. Meg kulonben is, hogy festhet valaki olyat ami nem felel meg a sajat maga altal allitott mercenek? Hogy all oda a tobbiek ele? vagy ez most valami cinkos mesterkedes volt, hogy o jol kibészott a Kerenyivel?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 16:41:02

@tevevanegypupu:

Sem Gyurcsány, sem Orbán nem olvas (Orbán talán szakirodalmat", max., Gyurcsány azt se nagyon.). Orbánt ez nem zavarja (mivel nem ismeri az olvasás fontosságát, ezért nem érzi a hiányát), Gyurcsányt igen, ezért úgy tesz, mint aki "tudna olvasni" és olvasna is. Mikor megjelent a politikában (mármint Gyurcsány) rögtön kiszúrtam a "fajtáját": félmondatokat, mondatokat ismer művekből és ezekhez gyárt (saját szintjén) kommentárokat (s ezeket úgy használja, mintha ezek volnának a művek). Tudom, mert én is ilyen vagyok:-] De én ezt felismertem és teszek ellene:-)

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.09. 16:49:49

@gloire:
félreértett én sem hiszek a háborúban, azért persze termőföld vételre gondolok, de az emberek félelme irracionális dolog, no. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 16:50:22

@bbjnick: "Orbánt ez nem zavarja (mivel nem ismeri az olvasás fontosságát, ezért nem érzi a hiányát)"
Ez tuti fix?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 16:55:02

@tevevanegypupu:

A művészek hiú, önérzetes emberek. Nyilván, Szkok is az, nemmmellesleg közel a hetvenhez. (Egy hetvenéves szakibácsi, mondjuk egy vízvezetékszerelő is milyen önérzetes tud lenni, hát még egy hetvenéves festőművész!:-D) Megsértődött és odakente a képre, amit "azok" hiányoltak belőle; a suskát felvette, mert az neki, természetesen, jár, és mélyen megveti azokat, akik nem értették az ő zseniális alkotását. Szerintem.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 17:04:11

@gloire:

"Ez tuti fix?" --- kérdezed.

Az ábra ezt mutatja. Jogelmélet, államelmélet, politológia, ilyesmikben bizonyára spiller (erősen képben van), egyébként kulturális analfabéta (olvastam közjogi tárgyú cikkét: a tartalmát nem tudom megítélni, a stílusa fűrészpor). Szerintem.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 17:05:05

@bbjnick: Nem tudom, ha esetleg nagyon hunyorítva nézem, és kicsit megdöntött fejjel, talán van valami különbség, és az új talán tényleg még rosszabb, mint az előző. Függetlenül ettől a méricskéléstől, gyötrelmesen szar amit művelt. Ez egész egyszerűen nem tisztességes dolog így, bármi legyen is a háttérben, nem tisztességes, mert nem tisztességes munkát végzett.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 17:09:09

@bbjnick: Az ábra egyesek szerint meg az volt nem rég, hogy nem használ számítógépet és sms-t sem tud írni . ) Fene tudja, a beszédéből az jön le, hogy olvasott figura, bár fiatal korától kiemelkedő a beszédkészsége. Persze ez nem jelent feltétlen komoly irodalmi műveltséget, sőt, szerintem a népi balosokon túl nem is nagyon jutott tovább . )

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 17:24:42

@tevevanegypupu: Azt hiszem most téved.
A fidoxosok az egyetemi karriert hagyták ott 90-ben a politikáért. Ovi, Kövér, Áder, Szájer egyetemi-tudományos karrierben indultak és egész jól. (Most majd tüncike talál egy szemtanút, aki szerint nem is.) Ovi Oxfordból jött haza a 90-es választásokra.

Gyurcsi pedig - lényegében ugyanakkor - a pécsi tanárképző gyakorlati-biológia szakára bírt bejutni, amikor ezek az elte jogra. 1979-80 táján még volt jelentősége a felvételinek.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 17:26:25

@gloire:

"Ez egész egyszerűen nem tisztességes dolog így, bármi legyen is a háttérben, nem tisztességes, mert nem tisztességes munkát végzett." --- írod.

Nem értem, hogy mi nem tisztességes! Volt egy "képe" erről az újalkotmányosdiról, megfestette. Ahogy pld. Somogyi megfestette a világháborús csatatéren aknatűzben magát lemészároltató tipikus magyar huszártípust, úgy Szkok megfestette az új alkotmány körül csoportosuló és szentistváni felhatalmazást és jóváhagyást vizionáló politikusokat. Mindketten "elmondták", amit gondolnak, mondani tudnak témájukról.

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 17:38:05

@bbjnick: Ne haragudj, de ez csak dumafranci okoskodás. Nézd meg a képet. Ilyet nem festőművészek, hanem vizuálisan nem túl kreatív kamaszok vizionálnak maximum . ) Nem tisztességes még közönség elé vinni se azt a rakat szart, nemhogy pénzt elfogadni érte. Annyira feltűnően gyenge az egész.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 17:38:37

@bbjnick: majd azt mondhatja: azért ilyen pocsék a kép, mert ez fejezi az alkotmány és készítői minőségét.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 17:51:20

@tölgy: bbj pontosan erre gondol szerintem, és most hirtelen szellemi társára talált Szkokban.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 18:03:18

@gloire:

No, témának vagyunk, hál'Istennek!:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 18:03:55

@bbjnick:

témának vagyunk=témánál vagyunk

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 18:14:28

@tölgy: @gloire:

Nem kellene ebből politikai kérdést csinálni! Szkok ezt tudta "mondani" a témáról. Kerényinek valahogyan úgy kellett volna erre reagálnia (ahogy fentebb is írtam), hogy: "Ivánkám, mi ezt nem így gondoljuk, mi valami monumentálisabbat képzeltünk el, úgyhogy, hagyjuk most ezt a dolgot, majd legközelebb talán...".

Egyébként, ha már "hátsó szándékok"! Ilyen alapon több mű és alkotó is célkeresztbe állítható. Itt van mindjárt a Nagy Imre újratemetése c. mű és rajta Orbán Viktor:

img.msn.mainap.hu/data/cikk/37/22/cikk_3722/ov1.gif

Gúnyolódik az alkotó vagy neki ez a víziója a témáról?

ü
bbjnick

osborne 2011.12.09. 18:21:59

Amikor a sztárközgazdász-megmondó egyetért Debreczeni Józseffel:

"A tegnapi nap egy részét a princetoni egyetem jogi és közügyi programjában részt vevőkkel töltöttem, akik azt akarták, hogy beszéljünk Magyarországról. Hajmeresztő (mármint az ország - a szerk.) - és nem csak gazdasági szempontból. Mit tesz majd az EU, ha egyik tagja diktatúrába csúszik?"

www.portfolio.hu/gazdasag/diktaturaba_sullyedo_orszag_rolunk_blogolt_a_nobel-dijas_kozgazdasz.159753.html

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 18:22:40

@bbjnick: Ne haragudj, nehéz másképp érteni a szavaidat:

"Mindketten "elmondták", amit gondolnak, mondani tudnak témájukról."

Szerinted elfogadható lenne például a "moslékzabáló magyarokról", mint "szolganépről" készíteni játékfilmet közpénzből? Nem volna hasonlómód tisztességtelen az is, mint ez a kép? Mert, ha esetleg elfogadom a gondolatmenetedet, és úgy értékelem, hogy Szkok "üresnek", "leketlennek", "értéktelennek" találja a képe tárgyát, akkor sem csinálhat bohócot a megrendelőből, aki itt a magyar állam. Ha pedig komolyan gondolta és ezt a képet megfelelően reprezentatívnak és nívós illusztrációnak szánta akkor meg fogyatékos :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.09. 18:23:34

@bbjnick: Ivánkám, mi ezt nem így gondoljuk, mi valami monumentálisabbat képzeltünk el, úgyhogy, hagyjuk most ezt a dolgot, majd legközelebb talán..."

Ja, én is így gondolom, lehet, hogy félreértettelek . )

Bell & Sebastian 2011.12.09. 18:35:05

@tevevanegypupu: Mivel itt több szálon is futnak az események és a mai EU -mizéria megfejtése még várat magára, továbbá nagyon úgy tűnik, az értékes linket megint Loxon dobta be (US of E), tájékozódás és elmélkedés után visszagyüvök. :)

napolajos (törölt) 2011.12.09. 18:38:02

@tölgy: "majd azt mondhatja: azért ilyen pocsék a kép, mert ez fejezi az alkotmány és készítői minőségét."

Tehát, ha valaki rút akkor a megoldás az, hogy dilettáns, szarképet festünk róla?
Szerintem a rút is lehet szép azt lehet tisztességesen ábrázolni.

tewton 2011.12.09. 19:16:08

@napolajos:
ez az. teszem azt, a pamutgombolyagok közt fekvő megdöglött kiscica se szép. de a művész dolga nem az, hogy egy elszart szemetet kenjen a vászonra, hanem mondjuk egy hiperrealista képet, hogy a néző azt érezze: jajj, de rettenetes dolog, a kiscicák is meghalnak, lehet, hogy én is?

tewton 2011.12.09. 19:42:51

háháhá, nevessünk együtt, humorbonbon a pénteki estére.
ezek a cigányok most is bármikor hozzák a nagyidai cigányok színvonalát.

"Hosszú évekig a Jobbik tagja volt az [origo] információi szerint az a Kanadába nyáron kivándorolt, roma származású férfi, akiről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes egykori főtanácsadójaként írt csütörtöki cikkében a Népszava."

www.origo.hu/itthon/20111209-a-jobbik-tagja-volt-a-kdnp-muhelyet-vezeto-kanadaba-kivandorolt.html

a roma gyurcsányi hagyott itt minket :)

"Tehetséges, ambiciózus gyerek volt, ő akart lenni a Flórián (Farkas Flórián, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom vezetője, az Országos Roma Önkormányzat jelenlegi elnöke - a szerk.) KDNP-s alternatívája"

napolajos (törölt) 2011.12.09. 19:45:49

Most, hogy megnéztem ezt a Szkok riportfilmet már tisztábban látom a dolgokat. Szkok azért festett ennyire dilettáns rossz képet. Azért ilyen szét folyó, vibrálót mert Szkok mostani, monumentális képei vibrálnak azok ködbe veszők, kettős arcokat ábrázolnak 4 szemmel, két szájjal, de több négyzetméteres felületeken jelennek meg azok, mely kézre áll. Ellenben egy kis méret nem ad akkora lehetőséget a nagy expresszívebb, lendületes megoldásokra, szóval szöszölnie kellett Ivánnak mint tótnak a pinán, így ügyetlenebbnek tűnik a megoldás.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.09. 19:56:51

@osborne: a görög és digó küldött minielnökök nem diktátorok. Onnan lehet tudni, hogy a parlament megszavazta őket.
Az éppen Ovit is megszavazza naponta. Akkor most hogy?

Bell & Sebastian 2011.12.09. 20:05:27

@napolajos: Na jó, ugrott a 3D hatás. Oszt nem maradt semmi. Se báj, se kellem, se szellem. Ez a lényeg, így telitalálat.

Nem akarok párhuzamot vonni, de érdemes elolvasnyi, ki mit alkotott Mátyás, az igazságtalan 60. -adik szülinapjára. Van, aki ellazsálta. Vajon miért?
A nem ér a nevem, később még hasznos is lehet, ezért kellett volna visszakúrni a Művet, bbj -nek van igaza.

Ha meg úgy nézzük, ez is egy vélemény, tőlem maradhat, van közte elég, ami (szerintem) így is (alkalmazott művész kötött témára festett műveként) k.jó.

Bell & Sebastian 2011.12.09. 20:25:06

Most hallottam Orb Újratervezés! -című, honfitársainak szánt szózatát.
A politikában a legundorítóbb az őszintétlenség, többes beszéd, pinggel küldött üzenet. Jó régen, legalább tartottak egy bolondot, az igazság kimondatására.

A bolond sokszor okosabb volt a királynál, ettől maradt a feje a nyakán.

Azt hiszem, ez nagy hiányossága az Alaptörvénynek. Nem írtak bele főállású bolondot. Akik szóba jöhetnének, vagy nem eléggé bolondok vagy túlzottan nemokosak. Valódi futóbolondot a kormányba! Azt nagyon lájkolná most mindenki.

tevevanegypupu 2011.12.09. 20:28:14

@bbjnick:

Az emberek a muveltseget ugy altalaban mindig human muveltsegnek gondoljak, pedig ez nem egeszen igy van.Ennek ellenere elkaprazva hallgatjak azt aki mondjuk Turgenyevrol beszel egy orat, halalosan unjak azt aki egy epulet szerkezetet magyarazza.Csillogo szemekkel hallgatnak egy operaariat, de nem tudjak bekapcsolni a mikrofont. Aztan van a politikai tajekozottsag is, ami szinten nagyon komoly tudomany, egesz embert igenyel, kevesen vannak a politikusok kozott olyanok mint mondjuk volt Mitterand vagy Helmuth Schmitt, aki leult a zongorahoz es a Berlini Fulharmonikusokkal eljatszotta akarmelyik Beethoven zongoraversenyt. (Ebben Schmitt is jo((-:). Nagyon elfoglalt kornyezetemben (muszakiak) latom, mennyire nincs idejuk ugy es annyit olvasni mint szeretnenek. Szoval az ido hianya magyarazhatja azt, hogy nem nagyon olvas egy politikus, vagy nincs ideje tarlatra, hangversenyre jarni. Gyurcsanynak lett volna modja kikupalodni, evek ota korulveszi ot egy olyan kor - a liberalisok kremje(-: - akiktol tanulhatna vagy tanulhatott volna, de ugy tunik csak a tamogatasukra szamit, egyeb nem erdekli. Orban mellett is van egy masik kor - nepnemzetiek - akik valamennyire hatnak ra, de ugy latszik csak nepnemzeti vonalon.(:

tevevanegypupu 2011.12.09. 20:30:46

@tölgy:

Eppen azt akartam mondani amit maga, de lehet hogy rosszul fogalmaztam.Dehat szerintem mindig is oriasi volt a kulonbseg Orban es Gyurcsany kozott, termeszetesen Orban javara.

tevevanegypupu 2011.12.09. 20:34:59

@bbjnick:

Na persze. A muveszek ugy gondoljak, ok erzekenyebbek a tobbi embernel es jogosan sertodnek meg azonnal, ha valami nem tetszik. Tapasztalatom szerint pedig a muveszek inkabb rinoceroszborrel rendelkeznek es legfeljebb baltaval lehet oket megserteni, ha arrol van szo, hogy valahol ervenyesulhetnenek es mas elott lephetnek be az ajton. ersze vannak kivetelek de nem sokan. Kulonben hogyan sikerulhetne nekik annyi es ugyanolyan tehetseg kozul kiugrani? Vonatkozik ez mindegyikre, legyen az festo, zongorista, iro vagy szinesz.(:

napolajos (törölt) 2011.12.09. 20:50:34

@málnási: Hogy lehet ennyire naiv,nem hallotta, hogy nyakunkon a harmadik világháború.Maga földet akar venni ott ahol mindent kiéget a gamma sugárzás majd. Fusson mindenki amerre lát, jön a veszedelem.

harmadikvilaghaboru.5mp.eu/web.php?a=harmadikvilaghaboru&o=WkV7sbyqVV

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 20:57:17

@napolajos:

Maga akkora kamusta, mint nyolc másik együttvéve...

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2011.12.09. 20:57:46

@osborne: "Mit tesz majd az EU, ha egyik tagja diktatúrába csúszik?"
Fene tudja.
Öt évvel ezelőtt se tettek semmit.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 21:07:07

@gloire: @Bell & Sebastian:

Nekem a Szkok-képpel semmi bajom (mit fentebb már írtam), ebbe a kollekcióba simán beleférne (szerintem). Hátsó szándékokat sem sejtek a festmény mögött, egyszerűen Szkok erről most ezt tudta "nyújtani". De ha Kerényi tudta (mert, nyilván, tudta), hogy nem ez az elvárás, akkor egyszerűen nem kellett volna átvennie, felesleges volt Szkokot is és önmagát is égetnie az újrafestetéssel és egy (az eredetihez képest) nagyságrendekkel bénább és kínosabb újabb verzióval. Szerintem.

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.09. 21:13:57

@bbjnick: Nekem mondja, Sajókám? Öt évig volt bugyisárga Daciám, azt is megszkogtam, ez legalább -hogy úgy mondjam- többszínű.

Tündér_Lala 2011.12.09. 21:27:04

@tevevanegypupu: Lényegében azt akartam mondani, mint Teve.
Hozzátenném, hogy ez ilyen bölcsész dolog, hogy idézgetnek. Fiatal koromban összeolvastam minsódent amihez hozzáfértem, de eszembe nem jutott idézeteket bevágni (vagy a lelőhelyét rögzíteni). Elolvastam, élmény volt, gondolatokat ébresztett, beépült a gondolkodásomba, véleményt és ítéletet alkottam, stb. Később örültem, ha a szakmával lépést tudtam tartani (a memóriám pedig a tervezéshez szüséges műszaki adatokkkal, még később programozási parancsokkal telt meg és néhányszáz a munkához szükséges telefonszámmal).

Gondolják, hogy egy aktív politikusnak marad ideje ilyesmire ? Ezek naponta néhány száz oldalt elolvasnak, méghozzá úgy hogy tárgyalóképesek legyenek belőle. (persze. persze az apparátus is segít, de ha az nem lenne, akkor nem lehetne győzni a témák ismeretéhez szükséges olvasást.)
Bizony ők is el vannak foglalva a saját dolgukkal, mint mindenki (már akinek nem az a dolga hivatalból, hogy valami humán dologgal foglalkozzon vagy nem a hobbija).

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 21:36:47

@tevevanegypupu: @Tündér_Lala:

Egy államférfinak/nek, igenis, műveltnek kell lennie! :-) Vagy maguk is a technokrata kormányzás (lásd: szakértői kormány) hívei?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.09. 21:53:25

@tewton:

Én erre a Kamarás gyerekre --- szerintem --- emlékszem. A választások előtt-körül a HírTV-ben és a EchoTV-ben (talán BayerZs. is mutogatta)--- úgy emlékszem --- többször megfuttatták, mutogatták, mint valamiféle alternatív cigányértelmiségit. Minden alkalommal elhadovált valami oktatásiprojekt-dumát is, amit ők évek óta csinálnak és ezután még sokkal intenzívebben fognak (a részletekre már nemigen emlékszek). Úgy rémlik, elég hitelesen adta a rendesgyerek-figurát.

Ennyit a cigókról!

ü
bbjnick

Tehetetlen Dodó 2011.12.09. 21:54:17

@bbjnick: Egy kis műveltség nem árt, ez kétségtelen.
(Ezzel kapcsolatban a pojácát említeni sem érdemes, mert hihetetlenül műveletlen, tán még az sem túlzás, hogy primitív. Jellemző, hogy itt-ott felcsipegetett idézetmorzsáit, sőt érdekesnek, eredetinek vélt szavakat - imádja, az ilyeneket, hogy "gyalázatos" meg "ribillió" meg hasonlókat - sem bírja a megfelelő szövegkörnyezetben alkalmazni, gyakorta teljesen félreérti a jelentésüket is. Értelmüket, mint például "bérmálkozás" vagy "Megváltó" annyira nem ismeri, hogy nyílt színen képes volt mindenféle vallás képviselői előtt is lejáratnia magát).
Nem vagyok a technokrata kormányzás abszolút híve, de éppígy nem látom hasznosnak a kizárólag humán műveltség talajáról eredő kormányzási metódust a mai világban.
Valami olyasmit tartanék ideálisnak, hogy szilárd erkölcsi és eszmei alapról, megfelelő műveltséggel, de gyakorlati (ha úgy jobban tetszik: technokrata) áttekintéssel és a megvalósíthatóság szem előtt tartásával, végezetül a feltétlenül szükséges karizmatikus erővel zajlana a kormányzás hálátlan művelete.
(És sújtson bár dolgozó népünk megvetése, én minden botladozás, nehézség, taktikai hiba ellenére is nagyjából Orbánt találom ehhez a nyilván idealizált karakterhez leginkább hasonlónak a mai politikai választékból).

napolajos (törölt) 2011.12.09. 21:54:35

@bbjnick: Ne dugja fejét a homokba. Inkább próbálja meg helyre igazítani a puzzle darabjait és egységben látni az elviselhetetlent, talán hasznára válna mielőtt itt a veszedelem.:)

tevevanegypupu 2011.12.09. 22:01:15

@bbjnick:

A nyugati politikusok (technokratak) mind nagyon muveltek, olyan iskolakat vegeztek meg hat otthonrol is hoztak eleg sokan. Nalunk elsogeneracios politikusok vannak, sokan parasztgyerekek vagy prolik. Elvegeztek az egyetemet es nekiindultak a szocializmusnak, aztan ez lett belole. Kapaszkodtak, kapartak, intrikaltak es jelenleg is ezt teszik, szoval nem ernek ra.A mi varosinkban a politikus vezerkar egy remseg. Fideszesek, de nem alkalmasak politikusnak, nincs meg hozza a tehetseguk, pedig rendes embernek latszanak. Dehat ez van, varni kell mig kiepul egy olyan garda mint Nyugat-Euroaban. Azok ott zsebrevagnak a mieinket.(:

napolajos (törölt) 2011.12.09. 22:07:29

@tewton: mondtam már, nincs figurális festészet.Amit annak hívnak egyesek az nem több mint ügyetlen fotó imitáció, ahol már a fotó is rossz volt. Vagy régi mesterek adaptációja.

napolajos (törölt) 2011.12.09. 22:12:49

@tevevanegypupu: Én sokukat tartom innen olyan műveltnek, hogy simán megennének sok nyugati politikust,bízzanak magukban.

Tehetetlen Dodó 2011.12.09. 22:22:28

@tevevanegypupu: Nálunk iszonyú a középkáder-állomány.
Most is ezek a simlisek a karibi utazásukkal, szerénytelen hülyék, még annyi sincs bennük, hogy visszafogják kissé magukat, amikor omlik össze körülöttük minden. Remélem, kapnak jó pár kokit meg sallert, mert vannak, akik másból nem értenek.

osborne 2011.12.09. 22:39:17

@tölgy: @Tehetetlen Dodó: Továbbra sem értem. Miért foglalkozik velünk egy Nobel díjas közgizda egy ami egyetemen? Vannak itt üzletei-barátai? Miért?

Amúgy meg a szoclib szemkilövetés/politikusverés a liberális demokrácia, a jobber kétharmados kormányzás pedig a diktatúra. Ezt mindig elfelejtem :( :)

Bell & Sebastian 2011.12.09. 23:01:14

@Tehetetlen Dodó: Szerintem az öt perc hírnév -keretük ezzel ki is merült.

@napolajos: Ismer anti-hárommajom politikust? (lát, hall, beszél) Mert én nem. Hogy a színfalak mögött mi zajlik, csak sejthetjük. Abból, ami látszik. Három majom látszik. A másképp gondolkodóknak az a sorsa, hogy jól kiesnek legközelebb. Megéri? Hát nem, ebben a majomközegben nem. Előbb váljanak emberré.

osborne 2011.12.09. 23:01:19

@tevevanegypupu: Kiváncsi lennék Merkel v Sarko miket olvasott. Vagy Obama :D

(A tanácsadóik biztos olvastak eleget. A pénzügyi tudás/piaci tapasztalat amúgy is jóval értékesebb ma mint bármi. Gyors hozzá is kell tennem: sajnos)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.09. 23:10:24

@osborne: Valaki leült vele egy fél órára, és előadta neki a Nagy Diktatúravan Gazsulát. A nyugatiak végtelenül naiv emberek tudnak lenni.

tevevanegypupu 2011.12.09. 23:16:06

@osborne:
Sarkonak sok ideje nem lehetett, volt mar penzugy meg belugyminiszter is, ez a harmadik felesege, viszont jol rockandrollozik allitolag. Merkel ez a nagydarab nemet Brunhilda aki egyre koverebb lesz es ugy oltozkodik ahogy szegeny jo Galgoczi Erzsebet oltozkodott valoszinuleg a Benes dekretumot sem olvasta, nemhogy szepirodalmat.NDK-s koraban meg nyilvan Kurazsi mamat.(:

tevevanegypupu 2011.12.09. 23:18:58

@napolajos:

Hat mi valoszinuleg nagyobb esellyel nyernenk meg a Ki tud tobbet a Szovjetuniorol versenyt.(:

tevevanegypupu 2011.12.09. 23:20:24

@Tehetetlen Dodó:

Hat az a kis kirandulas az Azori-szigetekre nagyon kiutotte a biztositekot, bar innet azt hiszem nem mentek. Itt csak az Auditol kapott kocsikban poffeszkednek.(:

tevevanegypupu 2011.12.09. 23:21:53

@Bell & Sebastian:

Gyurcsany megmondta, hogy Orban kiirt minket az Europabol, szoval most mar elmelkedhet, nem szamit.Eso utan malaclopo.(:

osborne 2011.12.10. 00:06:45

@elGabor: Főleg azok a libbantak ilyenek, akik soha nem éltek diktatúrában.

Elképzelni sem tudják milyen megfigyelve lenni csak elmondás alapján stb.

@tevevanegypupu: Sarko és Merkel közben elfelejtették, hogy leválthatóak.

Köthethetnek bármilyen dealt, azt felül fogja írni az utánuk jövő kurzus.

Bell & Sebastian 2011.12.10. 00:35:02

@tevevanegypupu: A Kurázsi mama, az igen! Még egyszer emlegeti, lezsírozok egy jó kis kiátkozást magának! Ott tört meg először a nemzetiszocialista szellem bennem. :)))

osborne 2011.12.10. 07:46:50

Jó reggelt, jó rettegést!

@tevevanegypupu: Ha már könyvek a topik, ez a lista csodás:

divany.hu/stilfuresz/2011/11/16/a_10_legolvasottabb_konyv_hazankban/

eN 2011.12.10. 08:21:39

@osborne: Ez csak az eladasi toplista. Nyilvan cseppet sem manipulalt adatokbol...

osborne 2011.12.10. 08:27:19

@eN: Ezt a Frei imádatot akkor is nehezen értem meg. És hol van Coelho?? :)

tevevanegypupu 2011.12.10. 08:33:14

@osborne:

Franciaorszagban ugyan a szocialistak is nagyon ellenszenvesek, de valoszinuleg legyozik Sarkozyt, akivel tele van mindenkinek a hocipoje. Na azok majd intezkednek, legalabbis most rettenetesen ellensegesek Merkellel es Nemetorszaggal. A tobbi part mogott nincs olyan nagy bazis, bar Marine Le Pen okozhat meglepetest, de azt a franciak nem merik megengedni maguknak, hogy o gyozzon.(:

Ami meg a legolvasottabb konyvek listajat illeti..atyaeg. De az Alexandra ezeket a konyveket direkte szuggeralja is a sok hulyenek, a legszembetunobb helyekre rakjak ki, szinte atzuhan rajtuk az ember. Egyebkent nalunk is vegre megnyilt Frei Tamas kavehaza, korulbelul olyan stilusu a berendezese mint konyveinek boritoja. Mindig telt haz van es a maitre konyveit is aruljak benne. Egyszer kaveztuk ott, marokkoi kavet kertunk. Korulbelul annyira volt marokkoi mint amilyen jo fej a Frei.Minden hamis nala.

tevevanegypupu 2011.12.10. 08:34:08

@Bell & Sebastian:

Tetszett ugye? Micsoda siker volt Istenem.(:

kill004 2011.12.10. 08:42:47

Elkezdődött a szokásos amerikai hazudozás.

"Fox News lies about riots in Russia"

www.youtube.com/watch?v=fk-qRU2nAUQ

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.10. 09:15:17

látom sikerült közösen eljutniuk a málnásii axiómához, hogy a magyarok bunkók. hát gratulálok, maguk nagyon okosak. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.10. 12:31:37

@napolajos: na de tényleg, ha már Szkok festményéhez kötöd/köti a magyar festészet halálát. Szűcs Attila jobb festő-e, mint Szkok Iván?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.10. 12:48:47

@Gasper: Hasonló kategória, bár talán a Szkok még nevetségesebb egy fokkal. De kit tartasz te egyébként igazán jónak az ismertebb nevek közül, vagy esetleg friss tehetségnek?

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.10. 13:02:11

@gloire: nincs favoritom. A figurális magyar festészett engem valami döglött tetemre emlékeztet.

napolajos (törölt) 2011.12.10. 13:45:03

Egyiket sem tartom kiemelkedően jó festőnek, de szerintem Attila egy hangyányival talán jobb festő.
Szerintem Baranyai Levente elég jó festő és megállná a helyét bármely nyugati galériában.

napolajos (törölt) 2011.12.10. 13:53:10

Csak azért említettem és kötöttem össze a magyar festészet halálát Szkokkal, nyilván én sem komolyan gondoltam, csak dühít, hogy ma ilyesmi a magyar piktúra neve alatt és nyilván sokan másokat is ide lehetne sorolni, megjelenhetnek a falakon, ha ez így van akkor ez a vége a játéknak. Mert ez nem fondorlatos kontraszelekció csupán, ez hitványság, szégyen. Mága Zoltán kezdheti is a gyászindulót bazseválni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.10. 14:07:05

úriember nem beszél festészetről! :)

Bell & Sebastian 2011.12.10. 14:34:09

Ettől a bestseller könyvlistától nekem konkrétan nem a fogam jött ki, Frei és Moldova, mint őskomcsi és kicsiszolt, amerikánus utódja. (kiköp)

napolajos (törölt) 2011.12.10. 14:45:13

@málnási: Akkor ezt elcsesztem, mert ebből az is következik, hogy festő nem lehet úriember.

tevevanegypupu 2011.12.10. 14:47:56

@Bell & Sebastian:

A szabadsag megartott a konyvkiadoknak, az iroknak es az olvasoknak is.

Bell & Sebastian 2011.12.10. 15:17:48

Én az akvarellistákat csípem.

@tevevanegypupu: Pont tegnap vettem észre, hogy az egyik könyves sorral valami nem stimmel. Az internet nagy bajnoka, az idősb ifjabb hím, azaz középső rászokott az olvasásra. Kiégett ez a gyerek végképp, más magyarázat erre nincs. :)

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.10. 15:19:58

@napolajos: miért van említésre méltó figurális festészet Magyarországon, azzal együtt hogy most ez a divat? Én a Csernus, Lakner, Méhes hármasnál nem nagyon látok tovább, ráadásul egyik sem élt, él Magyarországon.

Amúgy a Baranyai Levente képeit én is kedvelem.

tevevanegypupu 2011.12.10. 15:54:13

@Gasper:

Csernus, Csernus, Csernus!!Meg - vessenek meg erte - de szeretem Kokas Ignacot is.(:

tevevanegypupu 2011.12.10. 15:59:17

@Bell & Sebastian:

Biztos a maga hibaja, elrontotta azt a gyereket.(:

tewton 2011.12.10. 16:31:02

@napolajos:
festő is lehet úriember, ha nem beszél a festészetről :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.10. 17:24:47

@osborne: Nézegetem ezt a listát és szomorúan kell megállapítanom: igen műveletlen vagyok.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.10. 17:43:27

@osborne: @tevevanegypupu: @eN: @Tehetetlen Dodó: @Bell & Sebastian: és akit illet:

Ezek a könyveladási listák csak a marketing részei. Honnét származnak az adatok, ki összesítette őket? Nyilván sehonnét és nyilván senki. Kiadói és forgalmazói (ma ez a kettő gyakran egy brancs) stratégiák elemei/eszközei (ezek a listák).

Ma már csak a csórik olvasnak, de nekik nem érdemes könyvet kiadni, mert úgysem tudnák megvenni. Akik könyvet tudnak vásárolni, azoknak viszont nincsenek irodalmi vagy szakmai igényei, ők presztízst és álmot szeretnének venni. Sznobok és konzumidióták számára folyik ma a könyvtermelés, mivel ők a fizetőképes vásárlók. (Az irodalmi és szakmai kiadók a rentabilitást rendszeres állami pályázati támogatásokkal is csak nehezen (vagy úgy sem) tudják elérni.)

Kiválasztanak a kiadók olyan neveket (Kepes, Frei stb.), akiket a fizetőképes vásárló vélhetően már ismer, mert azokat már nem kell felfuttatni. Aztán a létező minden eszközzel tolják őket:így az eladási listák sem az eladásról tájékoztató, hanem az eladást serkentő célzattal készülnek.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.10. 17:50:29

@bbjnick:

Megvenni nem lehet konyveket az biztos, illetve tobbet egyszerre foleg nem. De konyvtarba azert sokan jarnak, fiatalok meg oregek, ahogy latom, ugy harmincottol-otvenig nemigen. Iszonyu konyveket adnak ki, es meg iszonyubb, hogy tenyleg van rajuk kereslet, Stohlra meg Kepesre, Freire es egy csomo "irono" is megjelenik.Mindig jajongok, hogy bezzeg a szocializmusban, ugy tunik mintha visszasirnam, pedig nem. De az, hogy konyveket, lemezeket nagyon sokat lehetett venni, az nagyon jo volt. meg szinhaz, koncert, mozi..na nem sopankodom tovabb, lenyeg, hogy szabadsag van. De azt azert soha nem gondoltam volna, hogy honfitarsaim nagy resze kinai ruhakban jarkal majd.(:

Tehetetlen Dodó 2011.12.10. 18:25:43

@bbjnick: @tevevanegypupu: Én már be sem teszem a lábam könyvesboltba, csak antikváriumba. Oda is ritkán, mert inkább a neten keresgélek. Meg van egy kiváló régi barátom, ő átképezte magát antikváriussá, na, az ő raktárában szoktam időnként búvárkodni.

Tehetetlen Dodó 2011.12.10. 18:35:25

@tevevanegypupu: Na, ezek az "írónők", az valami csuda.
Ma voltam délelőtt az osánban, némi karácsonyi előkészületek ügyében, ilyenkor persze azért futólag megtekintem a könyvkínálatot is. Az egyik nagy kupac freiekből, kepesekből, meg mindenféle, általam kevéssé ismert celebek képeskönyveiből áll, a másik halomban ilyen fejősévák meg nyárivirágok vagy hasonló nevű asszonykák művei sorakoznak, lehetőleg a művésznőt csábos pózokban ábrázolva a hátlapon, nyilván az irodalmi értéket hangsúlyozandó, aztán nagy rakás coelho meg müllerpéter, szinte felüdülés egy szépen kiállított agathachristie-sorozatot látni az egyik tárolón. Aztán millió album, karácsonyi ajándék gyanánt, a legkülönbözőbb árfekvésben és témában - ezek közül a "100 legnagyobb" kezdetű sorozat a leglenyűgözőbb: mindenből előkotorják a 100 legvalamilyenebbet a publikum épülésére, mérsékelt költségek mellett nyújtván teljesen felesleges információkat.
De hát egyszer van egy évben Karácsony: ilyenkor kell megszabadulni a legtöbb árutól.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.10. 19:39:19

@tevevanegypupu: szerintem Kokas képeinek szeretetéért nem jár megvetés. :)

tewton 2011.12.10. 19:43:32

@tevevanegypupu:
"enyeg, hogy szabadsag van."
olyan, amilyen. tegnap a buszon egy ember népszabit olvasott, alig ismertem rá az újságra, mégtrendibb lett. nagy vastag cím arról panaszkodik, hogy az emberek számára 1989 nem valami kiemelkedően pozitiv dolog.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.10. 21:01:03

@Arma Gedeon:
Nem találom a Marx-versfordítását, bár biztosan nem lett kitörölve. Valószínűleg egy-két szó más.

napolajos (törölt) 2011.12.10. 21:12:24

@Gasper: Ezt mondom én is,nincs említésre méltó figurális festészet, de miért is legyen, semmi szükség a figurális festészetre.Miért dolgozott Kandinszky , Klee, Emil Schumacher, Kokas Ignc. A figurális festészet érdektelen a gyökereknek való. Nincs objektív forma, nincs objektív formához kötődő konkrét szín, nincs semmi, csupán az elme zavaros képzetei vannak.

reality 2011.12.10. 21:16:27

@Arma Gedeon2: Én is csak itt találtam meg:

www.antalffy-tibor.hu/?p=1314

Ez nem jó?

napolajos (törölt) 2011.12.10. 21:30:51

@Gasper: Csernus, Méhes nekem ezek a nevek semmit sem mondanak sosem mondtak.Csernus bravúros festészete egy Caravaggio adaptáció semmi több. Biztosan jól keresett képeivel, de ha nem lett volna akkor sem hiányzik a sem a nemzetközi sem a magyar piktúrának. Fognak rá emlékezni?
Méhes retuspisztollyal fújt képei,(azt hiszem azzal készítette őket) kevesebbek mint Csernuséi, emlékszem a langyos vízre.Egyszeri nagy durranás. És? Viszont Kokas valóban nagyot alkotott. Igazi spiritiszta volt, élete autentikusabb volt mint a többi divat festőé és akkor még nem is beszéltem Menyus bácsiról, Gedő Ilkáról.Viszont,ha ilyen értékek mentén tekintünk a festészetre azonnal rá jövünk, hogy milyen kevés autentikus festője volt az elmúlt 6 évtizednek.

abandi 2011.12.10. 22:14:51

@bbjnick:
Idézőjelbe tett magori...nem igazi magori!
Magának egyébként a katkósága miatt esélye sincs igazi ellenállóvá válnia...
(igaz-e őrnagyúr?!...egy pizza rendel a fiúknak...)

abandi 2011.12.10. 22:25:17

Lévi Arcser, vajon tapsikol-e...?
Ki tudja?!

abandi 2011.12.10. 22:27:01

@Tehetetlen Dodó:
Ezek a fiatalok nem ismerik a "RENSZER"-t...

reality 2011.12.10. 22:31:07

@Tehetetlen Dodó: Mi csodálkozás tárgya?

tevevanegypupu 2011.12.10. 22:36:23

@Tehetetlen Dodó:

Igen, az antikvariumba meg erdemes, es ott jobban is lehet turkalni, a konyvesboltokban tul rendezett minden.Ezeket a mostani noi irokat nem ismerem, csak a konyvismertetoiken szoktam vihogni, sokszor olyan alapveto dolgokat irnak ugy, minth ok fedeztek volna fel a spanyolviaszt..bar talan nagyon fiatalok es otthon nem hallottak rola..Szoval sok hulyeseget kiadnak, mesekonyvekben is, olyan nyakatekert torteneteket. Meg az a sok keleti filozofiakkal, vallasokkal foglalkozo, feluletes marhasag..Szoval ilyesmire nem vagyom, de vannak nagyon jo albumok festokrol vagy valami korszakrol, azokra faj a fogam, de ezek annyiba kerulnek, hogy az mar befektetesszamba megy. Es raadasul demagog is vagyok, mert mindig azt gondolom, hogy pofatlansag annyiert egy konyvet megvenni, amennyi sok embernek egyheti elelme.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.10. 22:36:35

@Loxon: Én a marxista netkommandót gyanítom emögött...

tevevanegypupu 2011.12.10. 22:37:22

@Gasper:

Csak a maguk itele es izlese sokszor olyan szigoru, hogy neha elbizonytalanodom, meg merjem-e irni a velemenyem.(:

tevevanegypupu 2011.12.10. 22:39:39

@tewton:

Hogy oszinte legyek azt nem tudom milyen unnep volt az embereknek 1989..de hogy az utana kovetkezo evek nem tettek jot nekik es veluk az biztos. Nem szabadok hanem szabadosak vagy meg inkabb beklyoba zarta oket az irigyseg meg az oh! fogyasztoi tarsadalom.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.10. 22:41:32

@reality: Köszönöm, időközben én is ott találtam meg.
Irodalmilag borzasztó dilettáns munka (az enyém), azonban tartalmilag akartam érzékeltetni, mik voltak az Ifjú ideáljai. Szerintem Petőfi írt sokkal keményebbet.
Vessük össze, még azt se zárom ki, hogy Petőfi 48-ra ismerhette Marx 1837-es versét, de szakemberként persze, hogy túltett rajta:

A Hegedűs

A Hegedűs a húrokat nyírja,
Barna üstökét veti-hányja.
Oldalán kardot hordozott,
Széles stólája fodrozott.

“Hegedűs, mért őrjöng így e hang?
Tekinteted miért ilyen vad?
Mért háborog véred, mint tenger viharja?
Vonódat ily veszettül mi hajtja?

„Miért húzom? Mért hangzik üvöltése a vad hullámoknak?
Hogy rombolva csapódjanak a sziklapartnak!
Hogy szemek vakuljanak, keblek dagadjanak,
Hogy a Lélek sirámai Pokolra szálljanak!”

„Hegedűs, e harag szíved megszakasztja.
Művészeted a Jóisten adta,
Hogy dallam-hullámokkal andalíts,
hogy rajtuk csillag-táncos egekbe repíts.”

„Még mit nem! Vértől feketlő kardom
habozás nélkül lelkedbe szúrom.
Ily művészetet Isten nem akar, s nem ad,
ilyen csak a pokol sötétjéből támad.

Szív bájolva, érzék vasra veretett,
Én a Sátánnal kötöttem üzletet.
Ő veri a taktust, ő írja a kottát,
abból játszom én a halál indulóját.

Zenémből jön a sötét, zeném hozza a fényt,
Míg a húrok szívem nem törik szét.”
A Hegedűs a húrokat nyírja,
Barna üstökét veti-hányja.
Oldalán kardot hordozott,
Széles stólája fodrozott.

A GYÁVA FAJ, A TÖRPE LELKEK...

A gyáva faj, a törpe lelkek,
Kik nem szégyenlik magokat
Sápadni, ha kezemben a lant
Egy-egy merészebb hangot ad,
Ha a közelgető viharnak
Megérint hírmondó szele,
S dalom, mint elkapott mdár, a
Földről magasba száll vele.

A vész csak készülőben van még,
És nem szakít le egyebet,
Mint ajkamról egy-egy hangos szót,
A fákról egy-egy levelet;
Hah, majd ha minden erejével
Fog dúlni és üvölteni,
S szivem mélyét forgatja föl s a
Fát gyökerestül tépi ki!

Mit mondotok, mit tesztek akkor,
Ha a világnak sarkai
Földindulástul, mennydörgéstül
Tőből meg fognak ingani,
Ha összevesz, mint négy vadállat,
És pusztít mind a négy elem,
S én vérbe mártott lantomat majd
Véres kezekkel pengetem!

Pest, 1848. május

A két zárósorral Nérót is simán lepipálja!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.10. 22:48:24

@abandi:

"Idézőjelbe tett magori...nem igazi magori!" --- írja.

A zárójel oka, hogy idéztem, mester úr! No, honnét?

ü
bbjnick

abandi 2011.12.10. 22:52:07

@bbjnick:
Nem tudom, sajna...(de örvendek Magának!)
(természetesen nem Magára, a gumicsizmás táncházYra gondoltam...)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.10. 23:04:44

@bbjnick:

A zárójel oka, hogy=Az idézőjel oka, hogy

abandi 2011.12.10. 23:25:18

Rendben, de akkor sem értem.
Ne legyen már bell-"und"-sebastiános...!
felejtse el a lewi-ket...

abandi 2011.12.11. 00:03:10

@bbjnick:
Maga olyan sértődős magyar-agyag gyúró, hogy lapít ha kérdezik?!

abandi 2011.12.11. 00:21:47

@Arma Gedeon2:
Sanyi egy igazi "svihák" színészpalánta!
Megírta a "Szeptember végént"és annyi.... A többi egyszerű "bor-dal"...
Kérem, hogy ne hivatkozzon többet rá "jobb" körökben...

Bell & Sebastian 2011.12.11. 02:08:17

@bbjnick: A könyv olyan, mint ragadozónak a zsákmány, hiába csicsás, hiába érdekes, ha taszít a tapintása, émelyítő a szaga, hibás a tördelése, rosszak az arányai, ingyen se kell.

Magyar néprajz (Balassa - Ortutay)
www.youtube.com/watch?v=XTvJJ5bnb7s

Pater Peter Zillich
www.youtube.com/watch?v=lnFjYQs9PEE

Historizálókus táncrendek
www.youtube.com/watch?v=mXLO_Xj2wWs&feature=related

:)

Bell & Sebastian 2011.12.11. 02:50:19

Kérem, ezt a videót soha, senki, semmilyen körülmények közt ne nézze meg!
Mert képi tartalma a közerkölcsöt, a zenei meg a jó ízlést sérti
www.youtube.com/watch?v=ILLKM8tn5nc&feature=related

Ez meg annyira felháborítóan borzasztó, hogy teljesen orrot földre horgasztó!
www.youtube.com/watch?v=n-6IBMH8wic&feature=fvwrel

(asszem ma napszúrást kaptam a vörösbortól)

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 08:30:22

@reality: Hogy milyen ügyes kegyed!
Előbb lelte fel az opust, mint eredeti gazdája!

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 08:35:34

@tevevanegypupu: Én is valahogy így vagyok ezekkel a dolgokkal.
Ehhez még hozzájárul az is, hogy élemedett korom okán nem vagyok hajlandó mindenféle hülyeségre vesztegetni maradék időmet (épp eleget pazarolok el erre a hülye internetre...bár a hálón is egyre szűkebbre szabom a kört: már csak oda nézek be meg írogatok, ahol számomra kellemes társaság van. A világért be nem tenném a lábam ellenséges blogokra, küzdjön velük a donkihóte).

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.11. 08:35:39

@napolajos: kértél említésre méltó neveket a magyar figurális festészetből. Én elmondtam az általam ismert utolsókat. Mondj faszagányosabb neveket, ha tudsz. A valóban kiváló Tóth Menyhért nem tekinthető figurálisnak, ezért nem is említettem.
Amúgy meg Csernus festészetének csak egy igen rövid időszaka volt a caravaggiós korszak.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.11. 08:59:30

@napolajos: egyébként Méhes teljesen indokoltan használja a szórópisztolyt, pont a langyosvíz-sorozatnál nem is értem mi a gondod vele. Az időnként feltűnő penészzöld, meg uv színek hogyhogy nem zavarnak? Ez a sorozat a Kádár-rendszer hű tükre. Szólhatna is valaki a Kerényi pubinak. Én egyébként simán összeállítanám évtizedek óta létező festményekből Kerényi balfasz ábrándját. Az első világháborút egyből Mednyánszkyval indítanám.

@tevevanegypupu: napolajos a szigorú, nem én. Málnási meg csak játszadozik magukkal. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 09:08:01

@Gasper:

szerintem jól szórakozna a publikum, ha maguk összeverekednének napólajossal, holmi festőkön. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 09:09:23

@Gasper:
mi az, hogy málnási játszik? azonnal magyarázza meg! :))

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.11. 09:26:25

@málnási: hát, például amikor elkezd itten úriemberezni. :))

Máskülönben a bunyó ötlete nem rossz. Remélem, napolajosnak van ilyen vakarója, amit a gladiátorok használnak, hogy megtisztítsák homkos, fűrészporos, olajos testüket. A homokos itt a szó eredeti jelentésében értendő, természetesen. Az eredeti eredetiben. :))

Itt van egy ilyen műszer:

images.metmuseum.org/CRDImages/gr/web-highlight/DP107030.jpg

tevevanegypupu 2011.12.11. 09:32:22

@Gasper:

Tudom, hogy csak jatszadozik, sose vettem komolyan.(:

tevevanegypupu 2011.12.11. 09:48:36

@Tehetetlen Dodó:

Kileptem en is a bolsevik blogokbol, nem lehet veluk beszelni, veresszaju kommunistakkal veszodjenek az elhivatottak. Majd ha utcai harcra kerul sok veluk, osztok meleg levest a mieinknek.(:

tevevanegypupu 2011.12.11. 09:51:41

@Bell & Sebastian:
((:
Hogyan talalja meg ezeket a marhasagokat??

Tenderized Amen 2011.12.11. 11:18:09

@tevevanegypupu: Mivel válaszomat elnyelte a zűr -amelynek röviden az volt a lényege, hogy ezek lehetséges válaszok a kérdésre, megérett-e a világ a pusztulásra, és a videók alatti térkép és hozzászólások engem látszanak igazolni- valójában az a teóriám lényege, hogy lehet, hogy az a valódi érték, amit csak kevesen szeretnek? :)

napolajos (törölt) 2011.12.11. 12:21:37

@Gasper: "Mondj faszagányosabb neveket, ha tudsz. "Ha maguk ezt nem látják akkor én ezt nem tehetem, nem engedi a jó neveltségem. Nem illik az embernek önmagával példálózni.:)

A szórópisztoly használata csakis autók és motorkerékpárok lakk festéséhez, megengedett.Elszemélyteleníti a festés technikáját, úgy épül a mű és a festő közé,olyan merev falat képez melyen nem engedi személyiség jegyek megjelenését. A szórópisztoly használata látványos ,gyors megoldásokat tesz lehetővé, jellegtelen puha hatást kölcsönöz a képnek mely értékrendem szerint nem kívánatos a piktúrában. Aki szórópisztollyal fest az önmagát nem vállaló latens buzi, de legkevesebb , hogy gyáva.

napolajos (törölt) 2011.12.11. 12:45:40

Természetesen ki kell és ki is szabad próbálni az airbrush technikát, de aki rákattan és egész életművét erre építi, arra határozottan érvényes a fenti megállapításom. Szórópisztollyal egészséges lelkű festő nem dolgozik!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.11. 13:01:03

@Tenderized Amen: Á, szóval Maga B&S is. Fene a sok nickjükbe.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.11. 13:18:38

@abandi: Bandi, túl jó lett a múltkori főzet!

tevevanegypupu 2011.12.11. 13:19:21

@Tenderized Amen:

Gozom sincs arrol, mi az igazan szep es jo.
Kulonben ez az egesz annyira szubjektiv, es nagy valoszinuseggel az igazan szep, ertekes, utanozhatatlan dolgokat nem is lattuk, nem is lattak soha, hiszen az izlest mindig az eroszakos, boszme emberek diktaltak.(:

tevevanegypupu 2011.12.11. 13:19:21

@Tenderized Amen:

Gozom sincs arrol, mi az igazan szep es jo.
Kulonben ez az egesz annyira szubjektiv, es nagy valoszinuseggel az igazan szep, ertekes, utanozhatatlan dolgokat nem is lattuk, nem is lattak soha, hiszen az izlest mindig az eroszakos, boszme emberek diktaltak.(:

tevevanegypupu 2011.12.11. 13:19:21

@Tenderized Amen:

Gozom sincs arrol, mi az igazan szep es jo.
Kulonben ez az egesz annyira szubjektiv, es nagy valoszinuseggel az igazan szep, ertekes, utanozhatatlan dolgokat nem is lattuk, nem is lattak soha, hiszen az izlest mindig az eroszakos, boszme emberek diktaltak.(:

tevevanegypupu 2011.12.11. 13:20:35

Az en hozzaszolasom annyira szep, hogy harom peldanyban is megjelent.(:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 13:33:24

azt hiszem napólajosnak nem is az erbrassal van baja, hanem a méhes képek irodalmisága, epikus közege zavarja. fehér laci /ritkán/ jól sikerült képei azért jók, mert annyi történetet mesélnek, annyi emlékezetes hangulat van bennük, mint, -itt engedjék meg, hogy valami komolyat is megemlítsek- mint három grift írásban. méhes képei elbeszélőek, ironikusak, intellektuális síkon mozognak, technikájuk, közegük az irodalom. erre mondja napó, hogy az fest epikusat aki írni nem tud, ezért lefösti aztat. és azt, hogy a festőnek az a dolga, hogy a gesztussal, a kolorral, ezoterikus-metafizikai elméjénél ragadja meg a néző faszát, ne intellektualizáljon, hanem szinte elemezhetetlen-felfoghatatlan ódon, de szakrális élményben részesítse a nézőt, és persze nem úgy mint egy mérnököt egy templombelső, hogy miszerint micsoda építészeti remek, fejétől farkáig öt méter, farkától fejéig szintén öt méter, fantasztikus, emberek, hanem úgy, mint egy egyszerű, de tiszta szívű hívőt, aki csak úgy térdre rogy a tér szakrális élményétől.
szóval, napó az irodadalmi-intellektuális-spekulatív festészetet állítja szembe a zsigeri-indulati, közvetlen szakralitást szívbe karcoló festészettel.
egyet felejtve el. hogy ez utóbbi nem létezik. a modern metafizikai szakrális igényű festészet /nem a régi korok természetes szakralitáshordozó, mondjuk templomfestészetére gondolok/ kamuflázs. ezoterikus katonai álcahálója a nemtudásnak, az intellektus hiányának. durva megcsalása a festészettől amúgy is idegen nézőnek, a számára érthetetlen festészetet még isteni fénnyel is bevonni szándékozó gyáva marketing fogás. arról nem is beszélve, hogy micsoda eszköz az amúgy intellektuálisan eszköztelen festőnek arra, hogy az értő kritikust is leszerelje azzal, ugyan barátom, maga pont arra a rétegre vak, ami művem lényege.
a gesztusra, kolorra építő magát metafizikai indulatú piktúrának nevező festészet leginkább a pszichoaktív anyagok okozta élmények transzcendensé hazudásának eredménye. ezért aztán a faszomba demegettem 4 gramm gombát, appám c. képet úgy tárják a közönség elé, hogy budda tizenharmadik lótuszvirágának lényege sms formába mentve a szárnáti őzliget portásának mobilján c. kép
tehát: aki föstő metafizikázi-ezoteriázik-szakrálisozik, az hazudik. akinek halvány sejtése is van a végső igazságokról, az natürlich nem fest.
ez szerintem egyszerű.
szóval, napó barátom, a lapos, irodalmias festészet a maga leíró-elbeszélő- hangulat elmesélő-teremtő vonalával legalább intelligens dolog, míg a színnel-lendülettel-poliuretánhabmetafizikával a nézőt megvilágosító szándékú piktúra sima, egyszerű csalás. súlyosan hazug esetben öncsalás, okosabb esetben a néző megcsalása.
hát röviden ennyit, és bocsássanak meg, hogy ilyen úriemberhez méltatlan témával raboltam idejüket.
:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 13:43:53

a ki az okosabb műveltebb, gyurcsány vs orbán vitához:

teljesen nyilvánvaló, hogy a részeges biciklitolvaj súlyosan amortizálódott dzsentri és a primitív, szekercével formázott arcú szövőnő nászából született, majd atyailag análisan abúzált elmebeteg nem intellektuális ellenfele orbánnak.
deviszont. orbán tipikus példány azoknak a népi zseniknek, akik intellektuális ívük felső szakaszát meghúzzák úgy harmincöt körül, aztán a rájuk rakódott szellemi réteg gyors kopásnak indul és a primitív népi énjük vesz rajtuk erőt. olvasmányaik kimennek fejükből, újakat nem kívánnak, újból a népi okosság dolgai uralják el elméjüket, úgy mint a test működéséről egyébként fontos információkat hordozó jelenségek megfigyelése, azaz gyors pillantás a székletre, van e rajta tumorra utaló horony, az este levett zokni automatikus-kényszeres-ösztönös megszagolása, ilyesmi.
a népi tehetségek szellemi-testi visszazuhanása ellen csak tudatos, e veszéllyel tisztában lévőséggel lehet -bár kétes eredménnyel- védekezni.
szóval az óriáscápa vs megapolip viadalt orbán nyerte. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 13:59:42

@napolajos: Dehogynem. Van egy ismerősöm, a múltkor 2 nap alatt lefestette ezzel a technológiával egy üzemcsarnok komplett acélszerkezetét.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.11. 15:00:15

@málnási: Igaz. Ha nem lennének a Malinowski de Tarnopol kaliberű megnemesítőink, ezek a magyar népi zsenik csak a fütyülős barackot és a bőgatyát találták volna fel.
Hallottuk már ezt mástól is, de nem árt ismételgetni.

( az igazság az, hogy valójában a pálinkát is a tarnopoli arisztokrácia terjesztette el, úgyhogy autentikus népi vívmánynak marad a fingszagú bőgatya)

napolajos (törölt) 2011.12.11. 15:04:03

@málnási: LOL Szellemes ember maga.

@Tehetetlen Dodó: az nálam már lakk festés.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 15:05:56

@Arma Gedeon2:
seggfejkém, következtetése ostoba és hazug. a népi zseni teremt, a tarnopolistáknál ezerszer értékesebbet, de attól még ismert a fent vázolt testi-intellektuális zuhanásuk. maga csak maradjon a temetőszereinél, és beteg látomásainál. balfasz. :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.11. 15:11:07

@málnási: valamikor átnéztem a gőzdómra. Elaludtam rajta, máig se tudom, mi van ott...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.11. 15:11:32

@Arma Gedeon2: A bőgatya szláv cucc, tótok, lengyelek, ruszinok viselete . )

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.11. 15:18:32

@Arma Gedeon2: "fütyülős barackot és a bőgatyát..." Egyébként a vicc az egészben, hogy a galiciáner fasz, aki ezt a szállóigévé vált szöveget eleresztette, maga sem tudta, hogy mit beszél. A pálinkáról ugye, ha nem is köztudomású, de viszonylag sokan tudják, hogy a kik terjesztették el. A bőgatya viszont az alföldtől a kárpátokig annak a legszegényebb és gyakran szintén galícia felől áramló mélyszegény rétegnek volt a viselete, akikkel a szállóige atyjának felmenői leginkább találkozhattak, talán innen a tévedés . )

A magyar viselet egyébként eredetileg a szűk nadrág (harisnya), a bort már nem is említem.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 15:29:06

@Arma Gedeon2:
:) lenyűgöző történet. elképzelem, ahogy a kis koszlott zsidó kegytárgyárus hazamegy és beleolvas valamibe amiről a kávéházban a másik asztalnál ülő entellektüelek beszéltek, és szélütést kap az értetlenségtől. :)

osborne 2011.12.11. 15:51:47

@tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó: @bbjnick: Kis kontraszt a nemplázákból:

Bodor, Kertész, Su-La-Ce, Bitó és Kepes :( :)

www.irokboltja.hu/?t=sikerlista

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.11. 16:01:53

@napolajos: óbasszus! Totálisan téves Méhes langyosvíz sorozatában pusztán festészeti problémát látni. Arról nem is beszélve, hogy Méhes sem csak szórópisztollyal dolgozott.

De mit találtam! Méhes langyosvize a megboldogult Grift fotográfiáival egy lapon:

tajkep.blog.hu/2009/05/18/jeghideg_majalis

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 16:08:32

@Gasper:
milyen kitűnő fotós is volt ez a grift. vagy legalábbis tehetséges ember :))

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.11. 16:32:44

@osborne: Nagy kontrasztot nem látni, csak rissz-rossz ponyvából „magaskultúrává” feltupírozott szófosást. Ez az ízetlen nyelvakrobatika mindig elkápráztatott. Hogy képesek emberek arra, hogy a (jóformán szó szerint) semmiről könyveket írjanak, de valami elképesztően megszállottnak tűnő módon. Más emberek meg az utolsó szótagig elolvassák és recenziót írnak belőle a tucatnyi ugyasugyanolyan értelembenvett szerkesztésű irodalmi lap egyikébe, vagy ha nem tudnak olvasni, akkor legalábbis megveszik ezeket a újságíró-vészkorszaki tornamutatványokat, hogy a státuszszimbolikus polcrendszerükön kiállítsák őket.

Bell & Sebastian 2011.12.11. 16:55:07

@tevevanegypupu: Az ilyen marhaságok (hagyomány) erősítik a hitet, hogy a világ még nem érett meg teljesen a pusztulásra.

@málnási: A ilyen marhaságok (piktúra) erősítik a hitet, hogy a világ teljesen megérett a pusztulásra.

@Loxon: Az ilyen marhaságok (Sancho Panza) segítenek eldönteni a kérdést.

:)

Bell & Sebastian 2011.12.11. 16:56:54

@málnási: Asszonykórus hátulról és alulról - zseniálisan formabontó! XD

napolajos (törölt) 2011.12.11. 17:00:47

@Gasper: @málnási: maguk nem értenek a festészethez. Grift egyáltalán nem volt tehetséges, Grift egy lelkes amatőr, a fotóiról csak annyit, hogy vaktyúk is talál szemet. :)

osborne 2011.12.11. 17:00:58

@Loxon: Valóban, legalább a marketingépezetes Frei gagyikból nincs tanszéki esszé. Bár egyes kom szakokon az sem lepne meg ahah. Kertészben mi a jó?

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 17:25:38

@osborne: Melyik Kertészben?
(Nem mintha nem lenne mindegy...nálam ezek a Kertészek is a húszoldalas szerzők közé tartoznak: kötelességtudatból elkezdem olvasni őket, de a huszadik oldalnál már repülnek is a sarokba).

Tündér_Lala 2011.12.11. 17:27:15

Kertészben ? Hat mellékmondattal bővitett kijelentés, feltételesmődba téve. Ja kérem a művészet az művészet.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.11. 17:29:07

@osborne: Közel vagyunk már ahhoz a korhoz (ha ez már nem az), amikor Freiből is esszé lesz. Az Imrében talán az a jó, hogy sildessapkát visel.

@Tehetetlen Dodó: Soha ne érezzen efféle kötelességtudatot.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.11. 17:37:02

@Bell & Sebastian: Igen, a modern amerikai köcsög infantilizmus szánnivaló álarca mögé rejti azt az igazán hagyományos és mélységesen mély bölcsességet, amely valójában viselőjét jellemzi. Értem én.

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 17:45:58

@Loxon: Pongyolán fogalmaztam: azért éreztem kötelezőnek az olvasásukat, mert olvasás nélkül nem elegáns dolog elmarasztaló véleményt nyilvánítani róluk. De ez már a múlt.
Mostanában egy rakás gyanús alaknak a könyvét már a kezembe sem veszem, inkább lemondok önként a szidalmazás gyönyörűségéről.

Bell & Sebastian 2011.12.11. 17:52:04

@Tehetetlen Dodó: Rosszul tette, ha a sutba hajította. Értő szem kiolvassa belőle a Kádár -rendszer által előállított vákuumot, amely második rétegként húzódik a Sorstalanság felszíne alatt. Esetleg ha megcserélte volna, de nem tette. Az ilyesmit nem kell megvenni, ha ingyen adják/kikölcsönözhető.

A film (természetesen) bézbólütővel verte agyon az eredeti élményt, de a filmet jóval többen látták, mint ahányan elolvasták a könyvet.

Egy írótól ez nagy ötlet, egy náczi holovallású úgy dönt, hogy feloldódik a semmiben, középen. Ezt a trükköt ki tudta még?

A film szerintem egy abbahagyott triptichon lett, a harmadik tábla hiánya a lényeg.
Azt fesse meg mindenki magának. A feltámadás hiányát. Egy dobásból kimaradsz, vissza az első mezőre.

Kár, hogy a Mester agya azóta meglágyult, és belezavarodott saját maga cáfolatába. Tényleg kár, így el is úszott a Nagy Lehetőség.

Bell & Sebastian 2011.12.11. 18:06:13

@Loxon: Ha le tudom csalni a lováról és gyalog kénytelen harcolni az ellen, sokkal könnyebben agyonverem. Ennek a tapasztalásnak átültetése a gyakorlatba az említett módszer, csak kevesen vagyok hozzá. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.11. 18:15:36

@Bell & Sebastian: Na, annyi eszem még nekem is volt, hogy nem vettem meg.
De nem vagyok én mazochista, csak azért nem olvasok el valamit, hogy utána elmondhassam, hogy elolvastam. (Az mindenesetre érdekes volt, már amennyire emlékszem a könyvből, hogy a német tiszteket, őröket sokkal szimpatikusabbnak láttatta, mint a magyarokat, persze, lehet, hogy ez az én felületes benyomásom. Bár a fene tudja, most is Berlinben dekkol, nem Mucsán).

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.11. 18:20:02

@gloire: A népi kultúra számára abszolút ismeretlen volt a nacionalizmus, a tiszta praktikumra épült. Kevesen tudják, hogy a morva népviselet, népi zene, stb. mennyire hasonlított mondjuk a 19. században a magyar alföldihez, vagy hogy amagyar Alföldön részesbérben arató kárpáti hegyilakók (a lengyel oldalról is), hogy közvetítették a dolgokat ide-oda. Más irányban nézve a magyar konyha és főzőeszközök neve alapvetően balkáni hatást mutat, ahogy az erdélyi népzene is tipikusan török birodalmi rokonságú. Nem mellesleg ebben még vándor zsidózenészeknek is volt némi szerepe, ami nem tűnik negatív befolyásnak. Az uzsorással ellentétben ezek megdolgoztak a pénzért.
A bőgatya nem mélyszegény rézteghez, hanem adott foglalkozáshoz kötődik. Nagyon praktikus volt. A betyár is szláv szó, ahogy a cserény, vagy a morotva is. Déllengyel tájszólásban meg van pl. "juhász" és "szállás" szó.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 18:41:32

@abandi:

Nem vagyok az a sértődős fajta, ill. nagyon is az vagyok, de: ahhoz, hogy megsértődjek, ahhoz egy személy sértése szükséges (ahogy virtuálisan nem lehet megsérteni valakit, úgy virtuálisan megsértődni sem:-))

A "magyar vagyok!"-idézet forrása Szabó Dezső Az elsodort falu c. műve.

ü
bbjnick

napolajos (törölt) 2011.12.11. 18:52:32

nem tudom mire gondol @málnási:, "de magának elmondom, maga érti. egy valóságosnak hitt elemekből álló nem valóságos világban hűségesnek lenni a valóság elemeihez amik valójában nem is léteznek." Ebből az is következik , hogy a lapos, irodalmias festészet a maga leíró-elbeszélő- hangulat -elmesélő, teremtő vonalával sem létezik,lehet tárgya a festészetnek csak az már regresszió. Csakis a maga verbál sovinizmusa gondolhatja, hogy a világunkban elhatalmasodó, agykérgi intellektus dominanciája felsőbbrendű .Szóval a fenti gondolatok mentén értékelje a maga fene nagy intellektusát. Kedves @málnási: ha önmagához őszinte és következetes merne lenni, hamar belátná. hogy az intellektus sokkal alacsonyabb rendű, sokkal károsabb jelenség és nemcsak a piktúra a kortárs kultúránk egészére nézve, mely szebb korokban már túljutott a szájba rágó narratívitáson, hanem az egész emberiségre káros már. Maga is tudja, hogy a szó a verbalitás az intellektus mennyire nem kívánatos, száműzött jelenség a szellem , a belső ösvény útján.A mantrák elmélyült mormolása részben azért van, hogy kikapcsolni az elme folytonos belső dialógusát és kapcsolatot teremtsen..
A szín, a formán az érzékin az empirikus világunkon túli elsődleges jelenség és mint ilyen a legtöbb, ezt maga is tapasztalta már.
Nem győzöm hangoztatni a kristálytiszta színek mély szimbolikáját mely szorosan kapcsolódik az őselemekhez, alacsonyabb szinteken emberi világunk zavaros érzelmeihez. Hallott már a Nyungne öt Ős Buddhájának a vizualizációjáról? A színek legtisztább érzelmi megjelenése az Ádi Buddhák tiszta földjei, ha ebben nem ad most nekem igazat gondoljon a fényre mint a legvégsőre. Intelligens ember maga csak szeret ezzel a festészettel csipkelődni.Egyébként valaki megsúgta nekem, hogy letisztult gesztus kompozíciók lógtak a maga irodájának falain is, melyeket, vörös kakas tollból készült porseprűvel, napi rendszerességgel pormentesre törölgetett. A betévedt vendégeinek gyakran kérkedett a képek zseniális letisztultságával azok szellemi atyjának piktor zsenijével.
"aki belátja, hogy a világ a káprázat elemeiből épül, annak természetesen"
érdektelen, hogy ő éppen úriember,népi, esetleg agrárproletár. Azt is tudnia kell, hogy sem szakrális, sem deszakralizált világ a végső igazság szintjén nem létezik már, azok képzeteink játékai, üresség természetű fogalmak csupán. Ezért annak sincs jelentősége, hogy mily módon jutunk el egy kép elkészítéséig, azt pszichedelikus transzban vagy éppen alkohol abúzusban követtük el,teljesen érdektelen a mű szempontjából.Ne haragudjon,hogy vissza rángattam e nem úriemberhez méltó témába.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 18:54:16

@napolajos:
ne sértődősködjön ám, hékás. először arra gondoltam az irodalmias festészet ellen kelek ki. tudja, hogy nekem tök mindegy :))

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 18:58:41

@osborne: @tevevanegypupu: @Tehetetlen Dodó:

Hát, mondom én, hogy ma sznoboknak és konzumidiótáknak adnak ki könyveket! :-] Ha néha-néha bemerészkedek könyvesboltba, rendre "kultúrsokkot" kapok a sok mocsoktól; úgyhogy újabban inkább úgy szerzek be új könyveket (évente átlagosan kettőnél-háromnál nemigen többet), hogy a Világhálón nézegetem a kiadók oldalait és ha valami ellenállhatatlanul értékeset, fontosat, izgalmasat, érdekeset találok, akkor bemegyek egy boltba és kérem az eladótól.

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 18:59:50

@napolajos:
nézze, amit maga ír, belső ösvény, színek szimbolikája, az igaz a tanka festésre mondjuk. de nem kovácsjános ilyen dolgokra hivatkozó egotripjére. amit maga előad, az blaszfém. égbekiáltó. mint mondtam, aki a belső úton jár nem fest. vagy igen, de legalább magának bevallja, hogy csak azért mert meg kell élnie valamiből :)

napolajos (törölt) 2011.12.11. 19:35:58

@málnási: pedig jobban tette volna, az mégis csak haladárabb.
Legtöbb képviselője liberális, sőt hangoztatják is, hogy egy valamirevaló naprakész festőnek illik liberálisnak lenni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.11. 19:53:24

@napolajos: valóban visszarángatott a témába, úgy is érzem magam, mintha az üzemi öltöző fémszekrényén az ajtó belső oldalára aplikált, lúdas matyiból kivágott balázs-piri balázs hetyke nőimell rajzát nézném.
de segítsen! elhiggyem a festőnek, hogy a nagyapám doberdóból vérhassal érkezett és teleszarja egy vámpír száját c. hiperrealista, vörös festéktől tocsogó képe tulajdonképpen amitabha buddhát idézi? :)

tevevanegypupu 2011.12.11. 21:27:05

@bbjnick:

Igen, az a legnagyobb baj, hogy tenyleg hulyesegeket adnak ki, viszont ugy latom, hogy eleg sokan ezt hajlandoak is megvenni, kerul amibe kerul. Es az ujsagok, de az internet is tele van ezeknek a konyveknek az ajanlasaval.Meg kulonben is, manapsag ki akar irodalmat venni?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.11. 22:16:34

@Arma Gedeon2: "A népi kultúra számára abszolút ismeretlen volt a nacionalizmus, a tiszta praktikumra épült."
Ebben nem lennék teljesen biztos, a népi kultúra tele jelekkel, mintákkal, szimbólumokkal, amelyeknek a zöme valamikor olvasható volt a közösség számára, és részben utalhatott direkt az identitásra, akár a lokális, akár épp a magyar identitásra is. De a bőgatya persze nem erről szól. Az arról szól esetünkben, hogy valaki a magyar kultúrát egy az egyben, és kizárólag a népi kultúrával azonosítja, és azzal állítja szembe a saját, magasztosabbnak vélt kultúráját. Pedig a magyar kultúrát valamelyest jobban jellemzi a pandúr, a kisbíró, a huszár, a diák, a hivatalnok, az arisztokrata, és ez mind, Európában szokatlan szűk nadrágot hordott. Tudtommal ez, ha máshol is megjelent, az magyar hatásra történt. Népviseletként is az elzártabb csoportoknál maradt meg. Ez egy régi, jellegzetes magyar dolog.

tevevanegypupu 2011.12.11. 22:33:56

@osborne:

Su La Ce egyik baratom lelki vezetoje, allandoan olvasgatja es ajanlja nekem, gyakran "szerepelteti" az ujsagjaban is.

tewton 2011.12.11. 22:36:46

@Bell & Sebastian:
"Az ilyesmit nem kell megvenni, ha ingyen adják/kikölcsönözhető."

ha ki nem szórták a közkönyvtárakból. 90es években könyvtárban polgszolg ismerős mesélte, hogy állományritkítás is volt időnként, amikor a senki által se olvasott könyveket selejtezték, ne foglalják a limitált helyet. imrekertész elsőkiadású sótalansága pont ilyen volt, egy az olcsón beszerezhető tömegesen nyomott káderkori irodfalomból. képzeljék el, ahogy egy tiszántúli kisváros v középváros könyvtárából huszon-x évig _senki_ se veszi ki a nobeld\jas csodát. persze akkor még sehol swe volt a nóbeldíj. na így lett ismerősömnek elsőkiadású originál imrekertésze.

osborne 2011.12.11. 22:49:36

@Tehetetlen Dodó: Az Imrére. Nem a másik provóra. Sorstalanságot olvastam, más könyvétől is vártam volna valamit de hiába vártam. Évek óta sikerlistás.

@Loxon: @bbjnick: Bevallom, nagyon rég olvastam nagyon jó könyvet. Mondjuk ebbe belejátszik a net is. Na majd.

osborne 2011.12.11. 22:52:58

@tevevanegypupu: Akkor olvasson el egyet és ossza meg velünk mit tud SLC :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.11. 22:59:21

@gloire: amikre te célzol, és tipikusan magyarként terjedt el nyugatabbra, azok általában a török birodalomból kerültek hozzánk. A török kortól általában nem régebbiek. A felszínes elképzelés ellenére intenzív kulturális csere folyt a török birodalom népeivel is, akik közül legkevesebb dolgunk talán a "színtörökökkel" volt...
"Pedig a magyar kultúrát valamelyest jobban jellemzi a pandúr, a kisbíró, a huszár, a diák, a hivatalnok, az arisztokrata, "
Ugyan miért? A diák például általában nyugati protestáns-szabadkőműves hatásokat közvetített... A huszárság is balkáni formáció eredetileg, a nevével együtt.

"a népi kultúra tele jelekkel, mintákkal, szimbólumokkal, amelyeknek a zöme valamikor olvasható volt a közösség számára, és részben utalhatott direkt az identitásra, akár a lokális, akár épp a magyar identitásra is."

Igen, de nagyon vegyes eredetűek ezek a jelek, igen nagy részük kulturális "lesüllyedés" útján került "le" a néphez, nem utolsósorban például szabadkőműves uraktól és deákoktól! "Magyar" "népi" mesehős például "Árgyélus"(Árgirus) királyfi, vajon Árpádékkal lovagolt be a Kárpát-medencébe a figurája???
Mai rovásírás-kultuszunk kapcsán beugrik, hogy a germán rúnák és kelta írások kultusza az egész újpogány hullámmal a nyugati szabadkőművesség köreiből jön. A hazai modern rovás-mánia egyik elindítója az a szélhámos Magyar Adorján, aki műveibe azonnal felismerhetően rengeteg vakoló jelet és célzást rejtett.
Nem mondom, hogy nem autentikus a rovásírás, csak ezt se feledjük. A "népi" kultúra a felforgató haladár irányzatok számára egy régi igazolási forrás a felsőbb osztályok elleni osztályharc jegyében. Hogy mi álnépi abban a kultúrában, azt elsőre nem mindig könnyű észrevenni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.11. 23:17:58

@Arma Gedeon2: "A "népi" kultúra a felforgató haladár irányzatok számára egy régi igazolási forrás a felsőbb osztályok elleni osztályharc jegyében."

Valami hasonlóra gondoltam . ) Pontosabban, hogy a bőgatyás szállóige szerzője fejében valószínüleg több lehetett a magyar kultúráról, és arról ami ellen annyira küzd, mint a népi kultúra, de a "felsőbb osztályok elleni harc" jegyében, a megjegyzésében azt sugallta, hogy a magyar = a népi kultúrával, a felsőbb osztály képviselője pedig
ő maga, természetesen. Nehéz eldönteni, hogy pusztán ostoba, beidegzősésből mondja, vagy direkt manipulál. Mindegy ebből a szempontból, hogy a jellegzetes szűk nadrág eredetileg honnan jön. Szerintem régebbi egyébként.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.11. 23:24:45

@tevevanegypupu:

"manapsag ki akar irodalmat venni?" --- kérdezi.

Én szoktam:-) De tizenkétszer átgondolom, mielőtt megveszem (ha keveset tudok a szerzőről, a műről, akkor utánaolvasgatok, megpróbálok részleteket keresni a műből a Világhálón..., s ha így is (ezután is) érdekel, akkor rászánom a pénzt).

ü
bbjnick

osborne 2011.12.12. 00:48:59

Mucsa az IMF örök csapdájában:

Magyarország: az első ilyen megállapodást az Antal-kormány (1993 őszén), a másodikat a Horn-kormány (1996 tavaszán), a harmadikat pedig a Gyurcsány-kormány (2008 novemberében) kötötte.

www.stop.hu/belfold/az-imf-nem-ad-elovigyazatossagi-hitelt-az-orban-kormanynak/973413/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.12. 02:20:03

@Arma Gedeon2: ""Magyar" "népi" mesehős például "Árgyélus"(Árgirus) királyfi, vajon Árpádékkal lovagolt be a Kárpát-medencébe a figurája???"

Ilyen szerintem a népmesei "Hollófernyiges" és a bibliai Holofernész is. De ez csak találgatás.

tevevanegypupu 2011.12.12. 08:22:38

@osborne:

Gondolhatja, hogy mar olvastam belole,az ember nem okoz csalodast regibaratjanak. Kar, hogy kettonk kozul ezt csak en gondoltam igy.

"Torvenyt alkot a semmibol,altala gyakorolja a hatalmat.Ezert utalja az embert az egesz emberen kivuli vilag."

tevevanegypupu 2011.12.12. 08:22:38

@osborne:

Gondolhatja, hogy mar olvastam belole,az ember nem okoz csalodast regibaratjanak. Kar, hogy kettonk kozul ezt csak en gondoltam igy.

"Torvenyt alkot a semmibol,altala gyakorolja a hatalmat.Ezert utalja az embert az egesz emberen kivuli vilag."

tevevanegypupu 2011.12.12. 08:22:38

@osborne:

Gondolhatja, hogy mar olvastam belole,az ember nem okoz csalodast regibaratjanak. Kar, hogy kettonk kozul ezt csak en gondoltam igy.

"Torvenyt alkot a semmibol,altala gyakorolja a hatalmat.Ezert utalja az embert az egesz emberen kivuli vilag."

Tehetetlen Dodó 2011.12.12. 09:00:55

@Arma Gedeon2: Hol vakolás van, ott vakolás van. Mindenki szem a láncban.

Tehetetlen Dodó 2011.12.12. 09:02:07

@bbjnick: És leltél is valami érdemlegeset az elmúlt évtizedben?
Mert azt én is elolvasnám.

Tehetetlen Dodó 2011.12.12. 09:20:55

@gloire: Legjobban azon röhögtem, amikor vagy másfél évtizede egy nagytudású azon elmélkedett, hogy vajon milyen ősi magyar mélységeket idéz az "ispiláng" rejtélyes hangsora.
Pedig megkérdezhette volna az első útjába kerülő, danolászó hatéves sváb gyereket, az felvilágosította volna.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.12. 10:06:04

@gloire: Mik a szabadkőműves motívumok a domborművön? A taliga? Műveljenek, kérem! :)

tevevanegypupu 2011.12.12. 10:07:12

@Tehetetlen Dodó:

Most mar csak azt lenne jo tudni, hogy mit jelent az "ingyombingyom taliber, tutaliber maliber.."(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.12. 11:02:04

Jóslataink:

"elGabor 2011.09.16. 22:31:30
@osborne: A megszorítások tovább nyírják a keresletet, a csökkenő kereslet tovább dönti a foglalkoztatást, a romló foglalkoztatás rontja a bevételi oldalt, a pocsék bevételi oldal újabb megszorításokat tesz szükségessé. Ez egy jól működő recept - a megnyomorodásra, a társadalom tönkretételére és az összeomlásra. Mire a megszorítókurzus megtisztítaná a piacokat a felhalmozódott törmeléktől, úgy jár az ország, mint a cigány lova."

http://www.portfolio.hu/gazdasag/elarultak_mekkora_plusz_megszoritasra_van_szukseg_jovore.159812.htmlű
"A lassabb növekedés és a magasabb forintárfolyam miatt kell újratervezni a 1,5%-os növekedéssel és 268-as euróárfolyammal tervezett 2012-es költségvetést. A legnagyobb kérdés, hogy mekkora lyukat kell betömjön a kormány. Erről Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára beszélt, elmondása szerint 200 milliárd forintot kell előteremteni, hogy tartható legyen az eredeti jövő évi hiánycél. Így tehát 2012-ben talán soha nem látott kiigazítási igény jelentkezik a költségvetésben, meghaladja az 1500 milliárd forintot is.
...
Az ősz eleje óta gyakorlatilag a kiigazítási spirál kibontakozásának lehetünk szemtanúi Magyarországon. A romló növekedési kilátások miatt ugyanis a kormánynak már idén szeptemberben plusz intézkedéseket kellett tennie az eredeti hiánycél tartása érdekében, és közben pedig a jövő évi növekedési kilátások is olyannyira romlottak a büdzsé tervezése óta, hogy világossá vált: pótlólagos intézkedések nélkül nem fog összejönni a kitűzött 2,5%-os hiánycél. Ezek a további intézkedések pedig tovább rontják a gazdasági növekedést, ami később akár megint pótlólagos intézkedéseket követelhet meg. Így pedig nem látszik a kiigazítási spirál vége."

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.12. 12:02:14

@elGabor: Azt én nem tudom, vannak-e ilyen jelek rajta, azért linkeltem csak, mert ha vannak, ha nincsenek, de szűk nadrágot hordanak egytől egyig :D

tevevanegypupu 2011.12.12. 12:26:32

www.hir24.hu/kulfold/2011/12/12/a-diktatorikus-magyarorszagtol-felhet-az-eu/

A "velemenyformalos Nobel-dijas kozgazdasz" szerint itt mar diktatura van, odaig fajult a fidesz, hogy a vezeto ellenzeki partot egy alkotmanymodositassal megsemmisiti. Feltetelezhetoen az oly nepszeru, elsopro tobbseggel rendelkezo mszp-re gondol a tudos. Vagy a DK-ra?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.12. 12:42:44

@gloire: Áhá!

Közben Európában:
www.project-syndicate.org/commentary/orourke1/English

"One lesson that the world has learned since the financial crisis of 2008 is that a contractionary fiscal policy means what it says: contraction. Since 2010, a Europe-wide experiment has conclusively falsified the idea that fiscal contractions are expansionary. August 2011 saw the largest monthly decrease in eurozone industrial production since September 2009, German exports fell sharply in October, now-casting.com is predicting declines in eurozone GDP for late 2011 and early 2012. A second, related lesson is that it is difficult to cut nominal wages, and that they are certainly not flexible enough to eliminate unemployment. That is true even in a country as flexible, small, and open as Ireland where unemployment increased last month to 14.5%, emigration notwithstanding, and where tax revenues in November ran 1.6% below target as a result. If the nineteenth-century “internal devaluation” strategy to promote growth by cutting domestic wages and prices is proving so difficult in Ireland, how does the EU expect it to work across the entire eurozone periphery?

The world nowadays looks very much like the theoretical world that economists have traditionally used to examine the costs and benefits of monetary unions. The eurozone members’ loss of ability to devalue their exchange rates is a major cost. Governments’ efforts to promote wage cuts, or to engineer them by driving their countries into recession, cannot substitute for exchange-rate devaluation. Placing the entire burden of adjustment on deficit countries is a recipe for disaster.

In such a world, fiscal union is an essential counterpart to monetary union. If the gumbo industry goes into decline, driving the US state of Louisiana into a recession, residents will pay fewer federal taxes and receive more fiscal transfers. These financial flows are a natural counter-cyclical mechanism that helps local and regional economies to weather bad times. In a hypothetical European fiscal union, there would certainly be transfers from Germany to the periphery in 2011, but a properly designed setup would have ensured flows to Germany in the 1990’s, as it struggled to cope with the costs of reunification with East Germany.

With this in mind, the most obvious point about the recent summit is that the “fiscal stability union” that it proposed is nothing of the sort. Rather than creating an inter-regional insurance mechanism involving counter-cyclical transfers, the version on offer would constitutionalize pro-cyclical adjustment in recession-hit countries, with no countervailing measures to boost demand elsewhere in the eurozone. Describing this as a “fiscal union,” as some have done, constitutes a near-Orwellian abuse of language."

Megszorítás, recesszió, megszorítás, recesszió, megszorítás...

Bell & Sebastian 2011.12.12. 13:16:39

@tewton: A könyvtár veszélyes hely, jobb elkerülni. Amikor legutóbb rácsodálkoztam egy felvágatlan, építészeti tárgyú könyvre nagy baj lett belőle. Ősszel leomlott a WTC.

Ezt a Fikuszt is nagyon akartam és lám, mi lett belőle? Ezért maradok üknagyanyám kódexeinél, van egy képes Biblia, meg egy Mária -könyv, ínséges időkben a legtöbb, mi kapható.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.12. 15:13:58

@gloire: Megvan neked a többi dombormű is ugyanonnan? A nyáron szerettem volna őket fotózni, de nem volt nálam fényképezőgép... Meg elvileg fizetni is kell az engedélyért.

Nade a szűk nadrág: akkor már értjük Pezenhoffer statisztikai kimutatását arról, hogy az Ormánságban az egykézéssel a korábbi protestáns népesség pusztította ki magát és az ő korára katolikus többség alakult ki. (azóta a katkók pusztultak ki és mára cigány többség alakul...)
Elméletemhez most fel kell tételeznem, hogy a bőgatya volt a pápista népi viselet és a szűk nadrág a protestáns. (mellékszál, de akkor értjük a bőgatyázást is a Landeszmannok részéről: ez egy protkó-zsidó szellemi rokonság, a prot lelkészek keresték a zsidó-magyar nyelvrokonságot, ahogy később a finnugort is elsőnek, ha ezt tudnák a finnugrálás mögött Habsburg-ármányt kereső prot-kur propagandisták... Szóval a bőgatyás pápisták útálata a héberekkel rokonságot vállaló protkóktól öröklődött a rabbiba.)

Most hölgyolvasók takarják el a szemeiket: egy fiziológiai okból vezetett a divat a populációs változásokhoz. A férfiember heréinek állandó hőmérséklete a hímivarsejtek jó karban tartása céljából állandóan alacsonyabb pár fokkal, mint a test többi részének hőmérséklete. Egyfajta hűtőként funkcionál, természetes "spermabank". A szoros nadrág a heréket a 36,6 C hőmérsékletű, tehát melegebb combhoz szorítja, ami felmelegíti a "hűtőt" és rontja annak eredményességét, mint amikor a radiátor közvetlenül a hűtőszekrény mellett van. Ez csökkenti a spermiumok termékenyjtőképességét, ellentétben a sokkal egészségesebb, szellősebb bő gatyával.
Tehát, amennyiben a szűk nadrágot protestáns viseletként azonosítjuk, megfejtettük a rejtély okát, hogy miért vált a 16. századi magyar protestáns többség egy bő évszázad alatt kisebbséggé! És ezzel egy újabb közkeletű elképzelést, az "erőszakos ellenreformációt" helyezhetjük a cáfolt legendák lomtárába... :D

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.12. 15:20:58

@gloire: Mit találtam neked, pedig nem is ezt kerestem:

epa.oszk.hu/00000/00001/00327/pdf/itk_EPA00001_1982_03_275-289.pdf

278. old.:
"2. Ennél fontosabb (legalábbis a magamfajta outsider számára), hogy - csak magunk között maradva - úgyszólván nincs a magyar mese- és (történeti) mondavilágnak egyetlen olyan toposza, motívuma sem, mely ne fordulna elő ezekben az írásokban: a kolbászból font sövénytől, az üveg- vagy gyémánthegytől, óriásoktól, törpéktől stb. az égig érő fáig, a sárkányoktól őrzött tündérszigetig, a kutyafejű tatárokig. (Csak a csodaszarvas-mondának nem találtam megfelelőjére.) Mint kívülállónak
sokszor az volt az érzésem, hogy a magyar "folklór"kutatásnak talán még volna kutatni- és találnivalója a Keletre vezető csodás-mesés utazási „beszámolókban"."
---------------

A szerző a megtörtént és fiktív keleti utibeszámolókat nyálazta át Marco Polótól Benyovszkyig.

osborne 2011.12.12. 15:36:08

@elGabor: Mindezt majd az IMF-EU non-stop felügyelete alatt. Nem irigylem magunkat. A túl kell élni 2012-t gondolom a Fospumpa magára (is) értette.

@tevevanegypupu: Volt már itt ez az aggódó Vinszent. Most ő a soros megmondó aki ugyanazt ugatérózza mint a Bauer, DJ. Csak kicsit többen ismerik sajnos.

osborne 2011.12.12. 16:02:26

Kellett a marketingíróról beszélni:

Hogy mi jöhet ezek után? – Biztos, hogy nem fognak leütni az utcasarkon, de érzem, hogy valami történhet. Valami, amiről az emberek talán fel sem ismerik majd, hogy a szókimondásom miatt jártam pórul – vélte Frei Tamás.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/komoly-fenyegetest-kapott-frei-tamas-2074296

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.12. 16:03:59

@osborne: A "kiigazítási spirál" szép műszó, csak nekem úgy tűnik, mintha a repülőmagasság folyamatos csökkenésével járna.

Krugman azért jóval több, mint egyszerű megmondó, bár ez a "jóval több" a térgazdaságtan egy amúgy valóban Nobel emlékdíjat érdemlő szegletére, meg a nemzetközi gazdaságtanra (trade-elmélet) vonatkozik. Véleménye azon kívül is van, csak a "jóval több" hiányzik olykor. Analógiaként, kedvenc vincentem is biztos talajon áll, amikor a matematikaelméletről értekezik, azon kívül meg -- hát, blogger. :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.12. 16:37:44

@osborne: Csak nem fognak bérgyilkost küldeni a nyomába?

osborne 2011.12.12. 16:40:08

@elGabor: Majd azt is megírja! Istenem...

osborne 2011.12.12. 17:26:14

@elGabor: Ez már kampányszerű. Soros és a demokratapárti libik össztüzelnek.

Bell & Sebastian 2011.12.12. 17:32:44

@Arma Gedeon2: Az evolúció csúcsa a skót, a'la natúr, eső veri, nap szíjja.

Tündér_Lala 2011.12.12. 17:53:32

Teljes mozgósítás van a ballib trolloknál. 10 hozzászólásból 8 az övék.

osborne 2011.12.12. 18:11:21

@Tündér_Lala: ott is. a mandi.hu-n főleg.

tewton 2011.12.12. 19:10:26

@Arma Gedeon2: & gloár
van egy olyan érzésem, hogy maguk a szűknadraágos magyarsággal a köznemesi > majd dzsentri vonulatot akarják _a_ magyarrá stilizálni, miközben a nép egyszerű föld- és agrármunkás gyermekei számára a bőgatya praktikus munkaruha volt. ehhez az intuitiv-előítéletes állásponthoz persze le kéne venni a polcról a magyar néprajz életmód-kötetét, de az meg van online is...

Tehetetlen Dodó 2011.12.12. 20:16:16

@Tündér_Lala: A mandicset hihetetlen mélységekbe zuhant.
Már jótündért szemléz.
Rögvest magam alá vizelek.
Pedig se bőgatyám, se skótszoknyám nincsen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.12. 20:22:57

@tewton: Nem egészen, de majdnem. Ebből indultam ki:

"...ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack.

Landeszmann György”

Tehát Landeszmann egyúttal a maga által említett köznemes mellett a katonaságot, hivatalt stb. mindent kivont a magyarságból, és csak a paraszti kultúrával azonosította azt. Ezt sokan ma is megteszik más szavakkal. Ennyi a történet tulajdonképpen.

Ami még érdekességként hozzátehető ehhez, hogy a bőgatya valóban szláv hatásra terjedt el.
Jó példa erre a hortobágyi csikósok viselete. Ott három tót vonás is megfigyelhető: 1. maga a bőgatya, 2. a kékítő festés, 3. a kerek kalap. Egyik sem magyar cucc eredetileg, bár mára autentikussá nemesült, ez tény.
Ez a példa is jó cáfolata a paraszti munkaruházat praktikumára vonatkozó érveknek. Mert lovagolni szűk nagrágban talán praktikusabb, nem véletlenül ez terjedt el a huszároknál, és minden más lovas tevékenység kapcsán. A huszárság legerősebb bázisa viszont a legutóbbi időkig a jász-kun huszárok
voltak. A viselet is innen jön, és mivel egy egyértelműen törökös népcsoportról van szó, a megoldás: a
harisnya az archaikusabb törökös, a bőgatya a kárpáti szlávos viselet. De erről persze Landesszmannak
fogalma sincs, gondolom. Arról viszont annál inkább, hogy a magyar államiságot képviselő rétegek hagyományosan, hosszú évszázadokig mind szűknadrágosak voltak, és a megjegyzése ezért nyilván
célzatos volt.

Tehetetlen Dodó 2011.12.12. 20:27:05

@gloire:
Még azt mondják nem illik
a tánc a magyarnak.
Nem, ha néki cipellőt,
bő nadrágot varrnak!
De sarkantyús csizmának,
kócsagtollas főnek,
illik gyöngyös pártának,
magyar főkötőnek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.12. 20:31:52

@gloire: hányszor mondjam, hogy ami magyarosch, nemesi, úri dolog és erdélyben, az Alföldön sok népi cucc is tipikusan OSZMÁN. Tehát nem "török", hanem az oszmán birodalmi térben képezte a kulturális csere tárgyát boldog-boldogtalan között. Amit túlünk nyugatabbra "magyaros" zeneként ismertek, az is tipikusan oszmán birodalmi zene.
A Hortobágy szláv kapcsolatai jogos, a cifraszűrt pl. a morváknál is általánosan viselték, ellenőrizhető az ottani tájházakban. Bizony , a népi kulturális cserében mindennapi használatra CSAK PRAKTIKUS dolgok terjedtek el, a vasárnapi, ünnepi viselet más tészta. A bő gatya praktikus. Ugyanúgy nincs "Hungarikum", vagy "szerbikum", "Németikum" az ilyen dolgokban eredendően, ahogy senki nem magyar , német, vagy szlovák genetikailag. Hát egy kivétel ez alól tán van, legalábbis ők maguk úgy tudják... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.12. 21:13:18

@Arma Gedeon2: "hányszor mondjam...OSZMÁN" Azt rád bízom, hányszor mondod még . ) Mindenesetre az ami akkor érkezett, korántsem volt autentikusan török. Leginkább a sajátos oszmán reneszánszot hozta be, és azzal ugyan azt a reneszánszot, ami korábban olasz példát követve már korábban jelen volt. Iparművészetben, fegyverzetben és viseletben is. Ezzel párhuzamosan indult el a szlávok térnyerése először délről, ahogy tolták maguk előtt a balkán népeit. Ahol kitűrt ing megy és bőnadrág. Ez akkor jelent meg, de nem a törököktől jön.

Idézlek téged: "intenzív kulturális csere folyt a török birodalom népeivel is, akik közül legkevesebb dolgunk talán a "színtörökökkel" volt..." A szűk nadrág a magyaroknál (kunoknál, jászoknál, székelyeknél) egy archetipikus törökös (türkös) viselet, törökösebb, mint amit a törökök hoztak be ide.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.12. 21:22:34

@Arma Gedeon2: És igen jó a példád, hogy ez egy protestáns divattá, viseletté vált. Ahogy maga a protestantizmus is nemzeti jelleget öltött, úgy ez a viselet is. Akkor amikor az ország 90% protestáns volt, akkor a többség valószínűleg szűk nadrágban járt . )

osborne 2011.12.12. 23:47:22

Benácult a távozó brit nagykövet is:

Amit nem lehet letagadni: ma a magyarok szabadságban, demokráciában élnek, az ország az EU, a NATO tagja a saját akaratából, ezek nagyon fontos tényezők az ország biztonsága és fejlődése szempontjából.

hvg.hu/itthon/20111212_dorey_korrupcio_befekteto

(A hírszerzővgs kérdései mókásak, annyira szeretett volna vmi diktatúrázást)

Bell & Sebastian 2011.12.13. 01:33:19

Azt írja a néprajz, hogy a kalotaszegi népi viselet őrizte meg autentikusan a honfoglalás kori viseletet, bőgatya és kurtaing délorosz vagy urali, speciálisan pusztai lovas ruhadarab. De a szűr az speckó magyar, sehol máshol nincs.
A turáni-hun magyar népviseletre meg a testhezállóbb darabok voltak a jellemzőek.

Ezúton megkérnék mindenkit arra, hogy mától fogva ne keverje a népi- és népviseletet. :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 12:28:26

@gloire: A protestantizmus ÁLnemzeti jelleget öltött... Ravasz behatolási álca volt. Bizonyítékok garmadával. (ne gyere antipápista válasszal, én is tudom, hogy azóta a katolikus egyházba is teljes sikerrel hatoltak be)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 12:29:24

@Bell & Sebastian: van szűr a morváknál. Tudom, Árpád megszerzett egy morva határsávot, azért... :-)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.13. 12:38:06

@Arma Gedeon2: Ezek - az egyébként vitatható - dolgok, teljesen irrelevánsak a szűknadrág téma kapcsán . )

Bell & Sebastian 2011.12.13. 12:54:05

@Arma Gedeon2: Höhö, bingó, amit például a környező szlávok hordanak, az egytől-egyig magyar eredetű, pedig fenemód büszkék rá. Miért lenne ez másképp a mogorváknál, vagy kiknél? Vidáman ellopták, most meg letagadják.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 13:20:06

@gloire: melyikek, a hímivarsejtek életbentartásához szükséges hűtő? :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 13:21:28

@Bell & Sebastian: a morva anyjukat...

Sőt, Pap Gábortól tudjuk, hogy szlávok nincsenek is!!! Micsoda átverés...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.13. 16:57:36

velemenyvezer.blog.hu/2011/12/12/osszetorve_igy_meg_nem_lattuk_orban_viktort

Ennek a cikknek olyan szaga van, mint egy épp most kidobott véres intimbetétnek!

No, az ilyen cikkek csinálnak belőlem elkötelezett orbánistát, ha még sokáig tolnak ilyeneket (mármint cikkeket)! :-D

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 17:20:27

@bbjnick: :s arra nem is gondolsz, hogy a véleményvezér tud valamit? Hogy Fellegi felállása tényleg valami jeladás? Én csak ötletelek...

tevevanegypupu 2011.12.13. 17:22:19

@bbjnick:

Erre a velemenyvezerre neha irogattam teljesen artatlanul, a velemenyemet.Probaltam volna vitatkozgatni, azt hittem legalabbis, hogy lehet. Es rettentoen meglepodtem, hogy milyen kiehezve estek nekem es mondtak el mindennek. Nem erveltek, gyalaztak. De ugy es olyan stilusban finom uri holgyek, hogy kenytelen voltam igazat adni nagymamanak: a noknel rosszabb bestiak nem leteznek.(:

tevevanegypupu 2011.12.13. 17:29:15

fn.hir24.hu/itthon/2011/12/13/ketyeg-orbanek-oraja

Talan tenyleg be kellene vezetni a diktaturat. Brody meg menjen a fenebe.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 17:43:16

@tevevanegypupu: Mindenféle "hazafiakat" győzködök mostanában, elég reménytelenül, hogy Petőfit nem kéne szeretni, mert épp azt akarta, amit Károlyi, Kun Béla, meg Bródy, Köztársaságot, ha beledöglünk is...

tevevanegypupu 2011.12.13. 17:50:52

@Arma Gedeon2:

Nem tudom, ezeknek a honfiaknak Magyarorszag csak ugy szimplan nem eleg? Es kulonben is: kit vagy mit akarnak, ha Orban esetleg elmenne? Nyilvan Bajnait a "szakertot" vagy talan Gyurcsanyt a 89-es demokratat.Most erre mit lehet mondani ezeknek?

osborne 2011.12.13. 17:54:04

@tevevanegypupu: Annyit erőlködnek, hogy megkapják majd a Jobbikot cserébe.

Szociáliberális Köztársaság - ez szeretné vissza Bródy, Feri udvari zenésze.

tevevanegypupu 2011.12.13. 18:01:22

@osborne:

Az nyilvanvalo, ha Orbant sikerulne lemondatni, nem lenne valasztas, ezek kikialtanak a proletardiktaturat.

eN 2011.12.13. 18:07:14

@tevevanegypupu: "több tízezer tagú szervezet"
egy újabb Milla?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 18:18:37

@tevevanegypupu: Ezek a derék progresszívek civilizációt akarnak Mucsán is, a Magyar Ugaron is. Mint Nagy Elődjük:

OKATOOTÁIA

Van egy ország, úgy híják, hogy
Okatootáia;
Második szomszédja Kína,
Az első Ausztrália.

És ez, hogy Ausztr(ál)iának
Tőszomszédja, vajmi jó!
Nem lopózhatik be hozzá
A civilizáció.

Oh a tántoríthatatlan,
A dicső Ausztr(ál)ia!
Ő magát e gonosztól nem
Hagyja elcsábítnia.

Ő, noha már Kína is kezd
Mendegélni csendesen,
Ő még most is, mint a szikla,
Áll erősen egy helyen.

Áldd a a sorsot, áldd az istent,
Okatootáia,
Hogy Kínán is túl vagy még, hogy
Szomszédod Ausztr(ál)ia;

Boldog ország! mert bár érzi
A szükség sok nemeit:
Legalább egy, és a fő, a
Lelki-szükség nincsen itt.

Szerény állat itt a lélek,
Nem kér szénát, abrakot;
Mint szamár a gazt: zabálja
A kalendáriomot.

Aminek következtében
Nem nagy számmal lelhetők
A költők, müvészek és más
Kapa-kaszakerülők.

Az pedig, ki bolond fővel
Erre szánja el magát,
Csináltasson egy szép szekrényt
S zárja bele... a fogát.

Minthogy ezen mesterségnél
Fölösleges itt a fog;
Harapnia nem leszen mit,
Legfölebb csak nyelni fog.

Megvan itten az a szép is,
Hogy különvált s nem vegyes
A bagarja s a kutyabőr,
A paraszt és a nemes.

Kutyabőr! ez itt a fő-fő,
Becsben párja nincs neki,
És ezért sok úri ember
Saját testén viseli.

De habár rangjával kissé
Nagyra van az úri rend,
Nem mondhatni, hogy nem gondol
A köznéppel odalent:

"Nyisd ki markod, mind a kettőt,"
A paraszthoz ígyen szól,
"Nyisd ki markod, jóbarátom,
Nesze semmi, fogd meg jól."

Azzal vagdalkoznak némely
Nem t'om milyen emberek,
Hogy ez országban nyilvános
Épületek nincsenek.

Mit? Nyilvános épület nincs?
Hát az akasztófa mi?
S ezt bizony majd minden falu
Határában láthatni.

Oh e nemzet büszke nemzet,
Éppen erre tart sokat,
S ebben talán fölül is múl
Minden más országokat.

Virágozzál, dicső ország,
Nagyratermett náció,
S még soká ne háborgasson
A civilizáció!

Pest, 1847. december

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 20:18:33

@Arma Gedeon2: Ja, biztos Fellegi is vakoló.

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 20:20:48

@tevevanegypupu: "Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség"
A Rokon Szakma szakszervezete a tántikat, nagypapikat, sógorokat és kuzinokat képviseli?

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 20:23:02

@osborne: Ez az, rá fognak faragni.
Még nem jöttek rá, hogy ha mindenáron meg akarják buktatni Orbánt, akkor se nekik áll a zászló.
Na, majd egy Jobbikos koalíció hallatán lehet marhára sivalkodni.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.13. 20:35:14

@Tehetetlen Dodó: Nem fognak annyira sivalkodni, ahogy én hallom innen-onnan. Amióta szinte mindenkinek leesett a tantusz, magyarul "a nagy jobbik csel" lelepleződött, miszerint túlnyomó többségükben volt szoci szavazók támogatják, azóta szinte bajtársias összekacsintások szikráznak itt is, ott is. Kiváncsi vagyok mi lesz ennek a vége, és mit kezd majd a jobbikosok valóban jobbos magja. Ha tippelhetek, követni fogják Csurkát, és feloldódnak majd a fideszben, a szocik meg kicsit visszaerősödnek majd ezzel párhuzamosan.

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 20:58:51

@gloire: Na, én azért nem nagyon hiszek ebben a "Jobbik majd a maszoppal tart" elképzelésben.
Mert kétségtelen, hogy rengeteg cigány- és zsidógyűlölő primitív, korábbi maszop-szavazó proli valóban átállt Jobbik-támogatónak, meg azért abban sem vagyok biztos, hogy a pártvezetés bizonyos tagjai teljesen tiszták, azért a Jobbik törzsgárdája többségében nemzeti érzelmű, antikomcsi emberekből áll.
Ezek biztosan nem fogják szó nélkül tűrni a liberálbolsikkal való paktálást, úgyhogy szerintem a szirénhangok hiába fuvoláznak.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.13. 21:12:38

@Tehetetlen Dodó: Nem lesz szerintem sem ilyen, csak a szavazók fognak megint mozogni, visszaáramlani stb.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 21:17:51

@Tehetetlen Dodó: Te Dodó, én zempléni lévén ismerek olyan tipikus Miskolc-környéki maszop-szocializációjú köröket, akik általában elég primitívnek tűnnek nekem, de azt kell mondjam, öncélú, indokolatlan, alaptalan cigány"gyűlölet" e körökben se jellemző. Teljesen megalapozott félelem és önvédelmi reflex van bennük, bárkire is szavaznak.

E körök egy része messze nem proli amúgy, hanem a TSZ-esítés által felszámolt falusi (alsó)középparaszti rétegből került városba, magával hozott szocializációs tőkéjével elért valamit abban a rendszerben, tipikusan családi házat épített pl. miskolc panelmagja körül és életszínvonala a gengszterváltásig volt a legjobb. A lepusztult roncstársadalmú elcigányosodott falvak állami, önkormányzati intézményhálózatát is ez a réteg üzemelteti. Nem biztos, hogy gyűlölni kell őket, belőlük is a kommunista rezsim csinált ilyxet és nem a legrosszabbak. Ami a zsidógyűlöletet illeti, szintén nem igen létezik. (pedig igény lenne rá...)

tevevanegypupu 2011.12.13. 21:25:34

@Tehetetlen Dodó:

Szerintem a rokonok a demokratikus koalicio. Meghozza verrokonok.(:

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 21:26:56

@Arma Gedeon2: Nem rémlik, hogy alkalmaztam volna az "öncélú, indokolatlan, alaptalan" kifejezéseket...
Nem is a borsodi, szabolcsi és egyéb rendes vidékiekről beszélek, hanem a nagyobb tömegben előforduló csepeli, kőbányai, kazincbarcikai és egyéb iparvárosi komcsibarát prolikról - személyes tapasztalatom, hogy ezek közül sokan kezdtek hirtelen a Jobbikkal szimpatizálni "majd ezek helyreteszik a cigókat meg a bibsiket" jeligével.
És ez nem csoda: szerintem a magyar társadalom legprimitívebben rasszista rétege nem a normális vidéki ember vagy városi polgár, hanem a komcsiszimpatizáns proli.

tevevanegypupu 2011.12.13. 21:34:10

@Arma Gedeon2:

Nem lehetett tudni, hogy tulajdonkeppen mit is akart ez a tulfutott ember. Szechenyinek mindenesetre elegge elenszenves volt, nem is ismerkedett meg vele.

tevevanegypupu 2011.12.13. 21:36:15

@eN:

Na majd figyelni fogom kik azok a hulyek akik a varoshaza elott alldogalnak a karacsony elotti szombaton..mikor jo forraltbort lehet inni mindenhol, sutik a hurkat-kalbaszt a huspiacon es megy a zenes musor a Szechenyi teren.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 21:49:22

@Tehetetlen Dodó: Akkor elárulom a titkot (nem azt, hogy szőlőből is lehet bort csinálni): az igazán ezeknek szereplő, gyűlöletkeltésben utazó jobbikosok közt nem egy zsidó akad... Pl. a Csanádi...

Tehetetlen Dodó 2011.12.13. 21:52:46

@Arma Gedeon2: Ezért bátorkodtam említeni, hogy a vezetőség nem biztos, hogy kóser, ööö...azaz inkább mégis...vagyis nem, ...de, na mindegy.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.13. 22:01:07

@Tehetetlen Dodó: ez történelmi trend. Lásd a zsidó származású nácikat tárgyaló munkákat, stb. Vagy az antikommunista hősöket ávh-s szülőkkel...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 00:48:26

@tevevanegypupu: de, eléggé lehetett tudni, mit akart. A gonosz világ pusztulását...

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 10:48:20

Találka a világ legnagyobb kémgépével:
threatpost.com/en_us/blogs/twenty-something-asks-facebook-his-file-and-gets-it-all-1200-pages-121311

"Be careful of what you ask for. That's a lesson that Max Schrems of Vienna, Austria, learned the hard way when he sent a formal request to Facebook citing European law and asking for a copy of every piece of personal information that the world’s largest social network had collected on him.

After a wait, the 24 year-old law student got what he was seeking: a CD with all his data stored on it - 1,222 files in all. The collection of PDF format documents was roughly the length Leo Tolstoy's War and Peace but told a more mundane story: a record of Schrems' years-long relationship with the world's largest social network.

Collected together were records of when Schrems logged in and out of the social network, the times and content of sent and received messages and an accounting of every person and thing he’s ever liked, posted, poked, friended or recorded. The archive captured friend requests, former or alternative names and email addresses, employment and relationship statuses and photos, in some cases with their GPS locations included, to name a few. To Schrems' dismay, much of the data he received from the network was information he thought he had deleted. Facebook, it seems, doesn't think much of the Delete key and continued to hold copies of the data on its servers."

:)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 10:54:13

Democratic regime change: It can't git'mo interesting:
mandiner.hu/cikk/20111214_deak_andras_jon_e_a_politikai_legicsapas_nyugatrol

"A nyugati kormányoknak úgy kellene »politikai légicsapást« mérniük Orbánra, hogy közben hiányoznak a »szárazföldi támogató erők«, egy ütőképes ellenzék, amely képes lenne legalább kiváltani egy inváziós műveletet, még ha nem is kínálna teljes értékű kormányzati alternatívát. Ezért a legutóbbi időkig a kérdés a »csendes« vagy »látványos« elszigetelés körül forgott, az amerikai nagykövet által átadott demarche épp valami köztes megoldás próbált lenni. Nyilván a tétek emelkedtek az IMF-visszahívása miatt, ami sokakban azt a reményt kelti, hogy az eddig szunnyadó európai kormányok majd most végképp megmutatják Orbánnak. Önmagában ez a felállás is inkább a nyolcvanas évek Latin-Amerikáját idézi, semmint az EU keleti felét. De elvileg még működhet is, elképzelhető Orbán erőszakos domesztifikációja, egy fogcsikorgatva együttműködő magyar kormány. Ez lenne a legjobb mindenkinek, talán még Orbán Viktornak is. Csakhogy utóbbinak ez ehhez érdemi, személyiségbeli változást is kellene eszközölnie...

Azonban ha a miniszterelnök lavírozik, keménykedik, akkor végső soron a »megmenteni vagy veszni hagyni« választás elé állítja a nyugati kormányokat. Az előbbi Orbán számára zöld jelzést adna, és nem kínál távlati kibontakozást. A korábbi görög tapasztalatok miatt erre ma kicsi az esély. Az utóbbi esetben sem lenne okunk örülni. Ha magára hagyják az országot, azt nem azért teszik, mert látnak valamilyen kiutat, biztosak abban, hogy valamilyen kilábalás veheti kezdetét. Erre a belső állapotok ma nem adnak okot, és még mi is csak reménykedhetnénk, hogy egy ilyen kimenetel felnyitja a magyar társadalom szemét. Sokkal inkább önös érdekből teszik, példát statuálnak egy teljesen kilátástalan, reménytelen országgal, amellyel már végképp nem lehet mit csinálni. Tehát az ország vagy sürgősen felmutatja Orbán hiteles alternatíváját, vagy végigmegy a »görög úton«."

Így gondolkodnak rólunk, magyarokról, és Magyarország demokratikusan megválasztott kormányáról a demokraták...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 10:56:52

Nocsak, a puccs-igény már teljesen legitim téma lett a nyilvánosságban
mandiner.hu/cikk/20111214_deak_andras_jon_e_a_politikai_legicsapas_nyugatrol

Alkotmányvédő hivatalnak ilyenkor nincs tennivalója a vannabi "muszkavezetőkkel"?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 11:05:48

@elGabor: a haladárok szofisztikai feladata az, hogy az olasz és görög és más baráti országok kormányát úgy kéne demokratikusnak (_jónak_)nevezni, hogy közben a perzsa, orosz és mellékesen a magyar kormányt antidemokratikusnak nevezhessék.
Gyermekkoromban élvezettel néztük, ahogy Avar és más külügyi szakértők ugyanezt a feladatot (a demokratikus helyett a "szocialista" jelzővel és a támogatás-indokkal) igyekeztek ellátni Angola, Etiópia, Szíria vs. Uganda, Chile, stb. esetében.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 11:07:43

@tölgy: Annyira felhúzott, hogy regisztráltam és ezt írtam kommentként:
"A szerző tkp. puccsal kívánja eltávolíttatni Magyarország demokratikusan megválasztott (!), a rendszerváltás történetének legnagyobb választási sikerét elérő (!), és minden vélt vagy valós hibája, bűne ellenére most is jelentős támogatottságú (!) kormányát.

Ez elképesztő. Ennél egyszerűen nincs lejjebb."

Tippjáték:
1) Meg fog-e jelenni a komment?
2) Ha megjelenik, mit fognak rá reagálni a demokraták?

tevevanegypupu 2011.12.14. 12:56:47

@Arma Gedeon2:

Aztan o jarta meg szegeny. Igaz, meg most is keresgelik, neha meg is talaljak. Ilyenkor azon gondolkom, mi lett volna, ha tenyleg nem hal meg, elvetodik valahova jo messzire es ott marad..mivel akkor mar ugyis vege volt a magyar forradalomnak, Haynauek kivegeztek volna az biztos. Na szoval eletben marad, kint csak elfelejti hitveset, esetleg ujra megnosul es lesz par gyereke..Ez mondjuk nem valoszinu, hiszen volt a kiegyezes, hazajohetett volna, bar az is kizaro ok, hiszen gyulolte a Habsbrugokat, Deakot elatkozta volna. Viszont esetleg ha megiscsak gyotorte volna a honvagy es hazajon, akkor egy ido utan esetleg lehetett volna az Osztrak-Magyar Monarchia koszorus koltoje, tag az Akademian?(:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.14. 13:05:12

@napolajos:
hát ez itten az elborult keresztények közt nem fog együttérzésre találni! :)

Bell & Sebastian 2011.12.14. 13:42:15

@málnási: A marhahús zabálók a komolyabb veszély. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 13:50:01

@málnási: a keresztény egyházak földjeit a haladárok elvették.
A krisnások nem a földjeikért, hanem az adó- és vámmentességért tüntiznek. A földjeiket senki el nem vette, azokat sec-pec átvihetik más tulajdonformába.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 13:54:36

@elGabor: Soros a millás aktivisták és coMMMunity hálózat után málnási szomszédjából nyíltan hadat üzent?
cens.ceu.hu/profiles/staff/andras_deak

Provokál?

tevevanegypupu 2011.12.14. 14:04:13

Azt mondja az egyik rettentoen ellenszenves no, hogy a parlamentnek meg az allamnak nincs joga eldonteni, hogy mi az egyhaz meg mi nem. Akkor most vegulis mit akarnak a parlamenttol meg az allamtol? Penzt? Azt elfogadnak?

tevevanegypupu 2011.12.14. 14:07:19

@elGabor:

Ezek kepesek egy oszirozsas forradalomra is, vegulis a jogutodok.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 14:09:14

@tevevanegypupu: Ha a parlamentnek és államnak nincsen joga eldönteni, akkor én is egyház vagyok (mondjuk, imádom önmagamat) és kérem a lovettát. Jár.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 14:21:40

@elGabor: az egyház státusszal nem pénz jár, hanem adó és más gazdasági előnyök. Erre hajtanak.

@tevevanegypupu: Amiatt senki sem tüntetett, hogy mi a haladár semleges állam hogyan adhatott egy épületet a krisnás vallási főiskolának Megyo idején? Hogyan kaphatnak közpénzt 100-200 fős vallási társaságok ikolának csúfolt intézményei?

tevevanegypupu 2011.12.14. 14:21:51

@elGabor:

Ha semmikeppen nem akar nekik az allam penzt adni, esetleg el kellene adniuk a marhakat. Bar azoknak tobb eszuk lehet..

tevevanegypupu 2011.12.14. 14:32:03

@tölgy:

Ahogy azt a reklamalo, eroszakos nembert hallgattam, arra gondoltam, hogy talan jobb lenne ha feloszlananak, ezt a tipust kinevelni tok felesleges. Ennek nem a vallas hianyzik.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 14:32:48

@tevevanegypupu: Nem volt ő olyan "szegény", sajnálatraméltó. Akkora vértengerekről ábrándozott, meg akasztófaerdőkről, nagyon nem panaszkodhat az ilyen, ha őt is elkapja a gépszíj. Nem a Habsburgokat gyűlölte, ezt biztosan állíthatjuk, számos alkalommal kifejtette versben és prózában, hogy a királyokat gyűlöli, a nemzetieket, pl. Mátyást beleértve. Igazából persze ezer bizonyítékát adta, hogy az emberiséget gyűlöli.
Vannak, akik pl. képtelenségnek tartják, hogy A szerelem országát, ahol a paradicsomnban minden rózsafán akasztott embert lát, tényleg a nászútján írta volna. De ha megnézed a többi nászutas versét, az ölében szendergő feleségétől oda tud kanyarodni, hogy "ellenségeink saját vérök tavába fúlnak". Sátánista volt a fickó.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 14:34:55

@tölgy:
"a haladár semleges állam hogyan adhatott egy épületet a krisnás vallási főiskolának Megyo idején? Hogyan kaphatnak közpénzt 100-200 fős vallási társaságok ikolának csúfolt intézményei? "

Iványi szerintem jóval 100 fő alatti szektája tudtommal OV kormánya alatt kapta meg a MÁSODIK cigányiskoláját a Hernád-mentén, miközben az illető a magyargyűlölet és a cigányszeparatizmus egyik prófétája.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 14:38:41

@Arma Gedeon2: Egyszer mindenki lehet Anikó, öt percre.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 14:39:50

@Arma Gedeon2: A tiszteletes úr a főiskolája elismerése ügyében is OVi-nál járt el, sikerrel. Most ez is ugrik majd.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 14:42:25

Petőfi -ügyben elfogult vagyok, egyszerű, mint a bot, utálom. Hogy lett volna sátánpista, ha ostobább volt annál. Az éhezés mehetett az agyára, van ilyen.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 14:55:56

@Bell & Sebastian: lebecsülöd.

Akkor itt egy bizonyíték, remélem, nem vályúba vetem az igazgyöngyöt:

AZ ŐRÜLT Szalkszentmárton, 1846. január

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

tevevanegypupu 2011.12.14. 15:00:48

@Arma Gedeon2:

Mindenaron hos akart lenni, ekorul forgott az elete. Vegtelenul eroszakos, gyilkos hajlammal megvert, szerepelni vagyo ember. Szendrei Julia eleg hamar kiismerhette, nem csoda, hogy eldobta az ozvegyi fatyolt.Nem szerettem sosem a verseit sem, a szemtelenseget ahogy viselkedett, azt, hogy ugy kepzelte neki mindent szabad, neki a fegyelem sem kotelezo. Erdekes a tortenelem, a zemberek, hogy fel-fel dobnak egy ilyen embert a tomegbol es elkezdik csodalni, isteniteni es milyen gyakran sikerul kivalasztani valaki meltatlant. Petofi is olyan volt mint amilyen az szdsz kesobb: felfordulast tudott kelteni, a megoldast a felfordulas elsimitasara vagy valami jova valtoztatasara, azt nem.

tevevanegypupu 2011.12.14. 15:03:32

@Arma Gedeon2:

Hat ezt egy elmbeteg irta, Bellnek igaza van, ez nem lehetett mar akkor sem normalis.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 15:09:36

Kiemelném a lényeget:

"Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok"

"Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle."

"De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,

"Siratni, hogy OLY GONOSZ A VILÁG.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá."

"A földre hull, A RONDA FÖLDRE,"

"Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital."

"Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!"

Szalkszentmárton, 1846. január

A gnosztikus nézetek kimondottan sátánizmusba forduló változata abszolút kiolvasható belőle!

1. A világ gonosz, az emberek gonoszak.
2. az ember a sátán teremtménye, "virág, melynek gyökere lenn van a pokolban"
3. "Egy bölcs tanított engemet erre" BEAVATTÁK e gonosz tanokba!
4. "kerüld az asszonyt", vagyis a gyermeknemzést - vessük össze a katárok, vagy bogumilok ismert nézeteivel az eddigi pontokat - egyeznek.
5. A gonosz világot/emberiséget el kell pusztítani
6. az e pusztításhoz vezető szándékos rombolásban részvétele a Tan beavatottjának ÖRÖMET OKOZ.

SÁTÁNISTA!

És persze, mint Marxnál "a munkásosztály felszabadítása", úgy Petőfinél a haza, vagy a világ "felszabadítása", a "zsarnokság" elleni harc csak ürügy, álca, a tömegek megtévesztése, csalétek, hiszen az elsődleges cél nem bármiféle jót tevés az általuk gyűlölt emberiséggel, hanem a romnbolás, az elpusztítás, azonban ennek nyílt hirdetéséhez nem találnának tömegbázist...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 15:11:27

@tevevanegypupu: Óriási tévedés! Az elmebetegség büntethetőséget kizáró ok, egy szegény beteg megérdemli a szánakozásunkat. A sátánisták tudatosan választják az emberiség elpusztítására törekvés útját, szellemi és erkölcsi ítélőképességük teljes birtokában.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 15:16:48

@tevevanegypupu: Nem kétséges, hogy felelőtlen gyújtogató volt, de mégis egy olyan emberről van szó, aki kora huszonévesen verselt és huszonhat évesen meghalt. Az nagyon kevés. Arany megkomolyodott; ki tudja, belőle mi lett volna több élettapasztalattal és keserűséggel. Más példát idézve, hogyan emlékeznénk Orbánra, ha 1992-ben agyoncsapja a hetes busz?

Az idézett versnek meg az a címe, hogy "Az őrült". Miről szóljon, ha nem a tébolyról?

Bár persze ha megnézzük ezt a pénztárcát, egészen érdekes dolgok ötölhetnek a figyelmünkbe: petofi-kiallitas.blog.hu/2011/09/21/uj_petofi_targyak_a_kiallitasban
.)

Tündér_Lala 2011.12.14. 15:22:36

@elGabor: Pontosan. Sátánista a fenét. Egy radikális lázadó (zseniálisan verselő)taknyos volt.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 15:23:55

@elGabor: "Arany megkomolyodott"

Erről sajnos szó sincs. Arany már 1848 előtt is TUDOTT VISELKEDNI, ennyiben volt "komolyabb" Petőfi barátjától. Azonban ezzel a felszíni komolysággal a legkomolyabb kártevést folytatta haláláig, pl. a magyar nemzetet a vele Trianon ügyében teljesen azonos érdekű dinasztia ellen hangoló, uszító verseivel, viselkedésével:

"Petőfi Sándor: A walesi bárdok"
kitalaltujkor.blogspot.com/2011/12/petofi-sandor-walesi-bardok.html

A tojás tojta a tyúkot, Arany versének minden motívumát megírta Petőfi még a szabadságharc leverése, sőt a trónfosztás ELŐTT, tehát Arany királygyúlölete sem lehetett reakció a király gonosz tetteire. Épp ellenkezőleg, Ferenc József még meg se született, amikor a Petőfik és Aranyok által oly lelkesen propagált, többek között királynyakazásban is megnyilvánuló világromboló program már többszáz éves volt. Az agresszorok máig sikeresen álcázták maguzkat "felszabadítóknak" és bélyegezték meg célpontjaikat ű"zsarnokokként". Az ezt ügyesen álcázva vénkoráig gyakorló Arany legalább akkora megvetést érdemel, mint Petőfi. Nem utolsó sorban Trianon elősegítői voltak ezzel.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 15:27:14

@Arma Gedeon2: Miből gondoltam én, hogy ezt fogja írni? :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.14. 15:30:15

@tölgy: Én a legjobban azon mulattam anno, amikor Avar vagy Kalmár elítélte "az izhaeli aghessziót a szocializmust építő békés ahab nép ellen".

Tehetetlen Dodó 2011.12.14. 15:34:12

@tölgy: Köröszténynek lenni mucsai, elmaradott, sőt fasiszta dolog.
Ellenben ezek a kisegyházak értelmes, színes gyülekezetek, kitűnő segédkezet nyújtanak az elmélyüléshez és/vagy önmegismeréshez, netán önmegvalósításhoz.
Mint tudjuk.

Tehetetlen Dodó 2011.12.14. 15:38:07

@Arma Gedeon2: Aha.
Gedeon-féle egyesített vakolástani elmélet az alternatíva hiábavalóságáról:
Jobbfelől üt: nekem vakol.
Balfelől üt: nekem vakol.
Elmehetnek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 15:49:02

@elGabor: "Az idézett versnek meg az a címe, hogy "Az őrült". Miről szóljon, ha nem a tébolyról?"

Ez természetesen egy logikus szabványválasz, azonban érdemes az életmű kutatójára hallgatnunk, hogy nem értelmezhetők egyes versei az egész életműből kiragadva:

Fekete Sándor: Mezítláb a szentegyházban

dia.jadox.pim.hu/jetspeed/displayXhtml?docId=0000000636&secId=0000059428&mainContent=true&mode=html

"De mi köze a dal betyárhősének a költőhöz? Horváth János szerint semmi. Ő a verset a „szerepjátszás” termékének tartotta, személyes ízt – „bár alig érezhetőleg” – csak annyiban talált
18benne, hogy Petőfi humoráról tanúskodik ez a költemény is, mint például a Befordultam a konyhára… kezdetű zsánerdal. Illyés Gyula viszont úgy látta, hogy minden zsáner- vagy helyzetdal „titkos szálon” a költő lelkéhez kapcsolódik, de ez kiváltképpen: „…mintha ennek a versnek az első szakasza nagyon is annak a lakástalan pozsonyi ifjúnak vívódását hirdetné.”
Humoros zsánervers tehát a Ki vagyok én… vagy pedig a költő vívódását éreztető rejtett önvallomás? Én is azt hiszem, hogy az utóbbi. De ebben a kérdésben nem is ez a válasz a legfontosabb. Az igazi probléma ott van, hogy akár burkolt önvallomásról van szó, akár csupán szerepjátszásból felvett pózról, mindenképpen meghökkentő és a kor negédes vagy nemesen patetikus költészetéből nyersen kiütközik ez a bitófás monológ, s ami még lényegesebb: ugyanakkor szervesen kötődik Petőfi több olyan verséhez, amely hasonló költői magatartásról tanúskodik. S ez utóbbi a fontos: a megtorlás, s ennek kapcsán az erőszakos halál motívuma, a deres, a bot, a bárd, a börtön, a lánc, a méreg, a kereszt, a golyó s mindenekelőtt a bitó és a kötél miért tűnik fel oly gyakran Petőfi verseiben? Vagyis: a Ki vagyok én… és a hozzá hasonló versek mondanivalóját külön-külön nemigen lehet megközelíteni, mert az egész életműre kiható problémáról van szó – végső fokon Petőfi egyéniségének, alkatának és világszemléletének, sőt korának és társadalmának megítéléséről."

"1847-nél tartunk, a nagy forradalmi versek esztendejében. Az 1847-es termés ritkán emlegetett darabja, A szerelem országa, több mint egy évvel a Felhők után, ismét felidézi a rémlátomásos álmok világát. Horváth János szerint a versnek „élményi háttere nincs”, csupán Petőfi „egy nemrégi olvasmányán, a Murányi Venuson alapszik”. A magyarázat erősen kérdéses; Petőfi nem az a költő volt, aki „élményi háttér” nélkül olvasmányai megverselésével foglalkozott. De ha így volna is, az eddigiek alapján megállapíthatjuk, hogy ez az olvasmány azért is tetszhetett Petőfinek, mert pontosan megfelelt saját világlátásának"

Nem mondanám, hogy túl sok mindenben értek egyet Feketével, de abban igen, hogy könnyed szerepjátékokat Petőfi nem játszott, saját érzéseit, nézeteit adta egy "Őrült" szájába.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 15:50:06

@Tehetetlen Dodó: Dodó, maga ettől többre képes... (mondja a Tanár)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 16:01:06

tévedés kizárva, ez a tudatosság felsőfoka:

APÁM MESTERSÉGE S AZ ENYÉM

Mindig biztattál, jó apám:
Kövessem mesterségedet,
Mondtad, hogy mészáros legyek...
Fiad azonban író lett.

Te a taglóval ökröt ütsz,
Tollammal én embert ütök - -
Egyébiránt ez egyre megy,
Különbözo csak a nevök.

Pest, 1845. január

Bell & Sebastian 2011.12.14. 16:02:52

Egy magyar Gavrilo Princip. Tízezer szám szaladgáltak ilyenek, csak nem mindegyiknek volt fustélya. '48 után elszaporodtak az álpetőfik, mint megannyi garabonciás diák küzdöttek meg fokossal a falu határában, melyikük menjen be kétheti jóltartásra. Nyomták a rizsát a disznópásztoroknak és masamódoknak, lényegében Attilát is szájról szájra adták a kommunisták, már életében. Az ilyennek tényleg, minek család? Úgy is csak elinná előlük a lóvét. Hegedül itt, cincog ott, dógozz paraszt, ha annak születtél! Megmondani meg itt vagyok Én! Hogy szakadna rátok az ég, disznózabáló marhák.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 16:10:29

A humanista költő embertársai életének jobbításán töri a fejét:

A VILÁG ÉS ÉN

Megvetésem és utálatomnak
Hitvány tárgya, ember a neved!
A természet söpredéke vagy te,
S nem király a természet felett.
A teremtés legutósó napján
Alkotott az isten tégedet,
Elfáradt már ekkor a munkában,
S így jelessé nem teremthetett.

Szeretélek téged egykor, s szívem
Veled hű szövetséget köte,
Megvetésem és utálatom lett
E szövetség kettős gyermeke;
Jól ismerlek, te nem érdemelsz mást,
Nem, mint megvetést s utálatot...
Szolgazsarnok! vagy nyalod más talpát,
Avvagy talpad mással nyalatod.

S azt hiszed tán, te nyomoru pára!
Mint te, én is olyan rab vagyok?
Azt hiszed, hogy én dicséretedre
Vagy gyalázatodra hallgatok?
Azt hiszed, hogy tettben és irásban
Engem aggódásnak férge rág,
És szorongva kérdezem magamban:
Mit fog erre szólni a világ?

Hidd, ha jónak látod; ámde tudd meg:
Én nem függök tőled semmiben,
Amily útat választott magának
Lelkem, rajta egyenest megyen.
És ha tetszik engem fölemelned,
Ám emelj föl, mint bálványodat;
Ha fölültetsz fejed tetejére,
Majd kirúgom szolgafogadat!

Pest, 1845. január

Tehetetlen Dodó 2011.12.14. 16:14:29

@Arma Gedeon2: Mér', nem vót elég mulatságos? Ha már a derék Aranyt emlegettük...
Tudod, csak az a baj az elméleteddel - ami mellesleg nem alap nélkül való - hogy semmiféle reményt nem hagy az egyszerű halandónak.
Mindenki vakol a láncban...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 16:23:33

@Tehetetlen Dodó: Ja, ha neked remény, biztatás kell bármi áron:

Hajrá, Dodó néni, Hajrá!!!

Ez a nekem vakol, s nekem vakol amúgy olyan jó poén, hogy magam is szoktam emlegetni... :-)

Nem reményárus vagyok én, hanem a leleplező. Széttárom a hamis történelmi tudat nagykabátját a parkban...
Bár azt hiszem, bármi praktikus tevékenység is csak a tényekkel való tisztábajövéssel kezdődhet. Nade ez itt már reménykedéssé fajult...

osborne 2011.12.14. 16:31:09

@tölgy: Soros & Co és az ami demokraták új kormányfőt akarnak ez evidens.

A többi már csak részletkérdés nekik.

Google 2011.12.14. 17:21:40

@osborne:

Akarjanak, persze, de csak a saját országaikban. Új kormányfőket, népi felhatalmazás nélkül. Vagy kötelező lesz hatalmat dönteni az egyszerű halandóknak is? Ezt is kispekulálják?
Sír a pénzvilág kegyetlenül, hogy ezentúl nem politizálhat kedvére. Eddig sem kellett volna! Maradjon csak mindenki a kaptafánál, a cipész legyen cipész, a bankár maradjon bankár, a politikus pedig politikus.
Soros pedig csapja továbbra is a szelet az unokájakorú nőknek - imponáló dolog az.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 17:22:29

@osborne: azért meghirdettek egy Polüneikész Tehetségkutató Versenyt és Sót.

---

A mandarinokat viszont dobták.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 17:26:57

@Google: "Akarjanak, persze, de csak a saját országaikban."
Otthon nehezebb, egyeztetni kell a republikánusokkal.

Amúgy, az Obama-projekt sikeres fordulatot vett. A hope and change megbukott, az US államadósság az egekben, a fazont dugdossák 3 éve, de a szart ügyesen áttolták az EU-ba.

osborne 2011.12.14. 18:50:39

El a kezekkel a jegybanktól!

A jegybank és a PSZÁF összevonását javasolja az alkotmányügyi bizottság

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111214-osszevonhatjak-a-jegybankot-es-a-pszafot.html

tevevanegypupu 2011.12.14. 19:23:49

@elGabor:

Nekem a nemzetiszinu fokoto tetszik nagyon, eszmeletlen lehetett benne Juliska. Egy 26 ..es annal joval kevesebb eletkoru srac termeszetesen lehet agressziv, foleg ha muveszi es honfibui hajlamok is hevitik, tovabba persze azt ihlik amit a muzsa csokol neki, de azert ez a vers egy kisse borzongato. Ez a fiu maga az orult, ez aztan ugyan nem masrol ir..Eleg erthetetlen egyebkent, mert mar koran sikeresse valt es elismertek a koltemenyeit, hibbant nocskek versenyeztek erte, jo baratai voltak, levette a labarol Teleki grofot is, szoval nem tudni, mi haboritotta annyira meg. Talan a francia forradalom..

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.14. 19:26:33

Szomorúan látom, hogy kiszúrtam maguknak a rejtett szadesz-logót Petőfi pénztárcáján, erre rá sem hederítenek. :)

tevevanegypupu 2011.12.14. 19:28:26

@Arma Gedeon2:

Petofit szemelyes serelmek sorozata erhette, nem ugy mint koltot, mint fiatalembert, talan azert lett ilyen gyulolkodo. Egy szegeny korcsmaros fia akkoriban ugyan megjelenhetett lapokban, de azok akikkel egyenrangunak erezhette magat - szellemileg joggal - valoszinuleg csak a kuszobig engedhettek.

tevevanegypupu 2011.12.14. 19:29:53

@málnási:

Mar ugy vartuk magat, mint a legnagyobbat kozulunk.(:

tevevanegypupu 2011.12.14. 19:32:32

@elGabor:

Milyen logo? Nem latom, mire gondol?

tevevanegypupu 2011.12.14. 19:36:15

@Tehetetlen Dodó:

Igen, nagyon meglepo, hogy csak a rendszervaltas utan lett egyszerre csak mindenki zsido. Es jutott eszukbe a szenvedestortenet, kezdtek latogatni a taborokat, jelentek meg konyvek. Erthetetlen, hiszen mint tudjuk a kommunistak szerettek a zsidokat.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 19:49:44

@tevevanegypupu: Egy 26 éves embert akkoriban teljesen, de abszolút érett férfinak tekintettek és Petőfi nem is volt gyerekes. Júliáról sokan megírták már, hogy gyakorlatilag ő zavarta bele egyre szélsőségesebb dolgokba férjét. Nem teljesen igaz, csak annyiban, hogy valóban nem volt ellenére férje forradalmár-strébersége, sőt, de Petőfi magától is veszett volt. Júlia a genderideológia úttörője is volt, férfiruha, rövid haj, szivar...

"levette lábáról Teleki grófot" a nemzetközi kalandor szabadkőművest - hát nem lehet megérteni, mi vadította meg Petőfit? Titkos tanokba avatták be még diákkorában, Selmec volt a hazai vakolás egyik ősi fészke. Tessék "Az őrült" nél leveztetett elmzésemre koncentrálni, az egy "gnosztikus-sátánista káté", vagy cáfolja, aki tudja. Loxon szabadságon van?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.14. 19:56:13

@tevevanegypupu: "Egy szegeny korcsmaros fia akkoriban ugyan megjelenhetett lapokban, de azok akikkel egyenrangunak erezhette magat - szellemileg joggal - valoszinuleg csak a kuszobig engedhettek"
???

Apjáról írta a tönkremenés előtt, hogy marháinak, lovainak számát se tudja...
Attól, hogy korcsmáros is volt az apja (de tán inkább mészárszékek árendása), még nem került volna be a lapokba, ahhoz tűrhetően kellett írni és ő ezt túlteljesítette. 48-ra már szépen keresett, csak Júliával együtt túl nagy lábon éltek. Apósa szívesen segítewtt volna a párnak a fészekrakásban, amihez azt a lehetetlen áldozatot kellett volna meghoznia Petőfinek, hogy tisztességesen szóba áll az emberrel, kezet fog vele, megadja a korának kijáró udvariasságot, stb, és tudomásul veszi, hogy az joggal aggódik lánya jövőjéért...

Nem érték Petőfit semmilyen szörnyű személyes sérelmek, apjával is magát "tagadtatta ki" (ami nem bizonyult örökharagnak, mert apja normális volt), az átlag népfihez képest KIVÉTELEZETT helyzete volt, magának nehezítette dolgát, de az még elment volna kalandnak. A gonosz embergyűlöletre és rombolási vágyra nem találsz mentséget. Valóban nehéz sorsú szegények között ilyen alantas felfogás és ilyen nagy társadalmi károkozás nem fordult elő!

tevevanegypupu 2011.12.14. 20:19:23

Na, gyozott az igazsag: Tarlos visszavonta Csurka kinevezeset, mert "az europai elfogadott normak" ellenere is gyuloletbeszel.De ha Tarlos azt hiszi, hogy ettol aztan majd szeretni fogjak az erintettek, nagyon teved..

HToma 2011.12.14. 20:40:16

@osborne: Legalább kiderül, van-e pénzügyi háttérhatalom. Ha van úgy se hagyják.

tevevanegypupu 2011.12.14. 20:46:04

@Arma Gedeon2:

Ettol fuggetlenul es azzal egyutt, hogy igaza van - vagy lehet - nagy valoszinuseggel Petofi nem lehetett egeszen normalis. Azt egyebkent irtam, hogy elismert kolto volt es sokan tiszteltek, a nok bolondultak erte, de azert sok ajtot nem nyitottak meg elotte az is biztos.

osborne 2011.12.14. 20:50:43

@HToma: Emiatt lesz akkor az a 'december közepén várható piaci támadás'?

www.mfor.hu/cikkek/Orban__ujabb_spekulacios_tamadas_lehet_december_kozepen.html

Nem fogják hagyni.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.14. 22:24:43

No, ennyit a gerincről és az önálló, következetes, határozott tarlósi politikáról!

"Tarlós István főpolgármester felkérte Dörner Györgyöt, az Új Színház kijelölt igazgatóját, hogy Csurka Istvánt ne alkalmazza színházában. A főpolgármester döntését azzal indokolta, hogy többszöri kérése és nyilvános felhívása ellenére az európai politikai kultúrával összeegyeztethetetlen módon nyilatkozik meg lapjában Csurka."

mandiner.hu/cikk/20111214_tarlos_csurka_nem_dolgozhat_az_uj_szinhazban

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.14. 23:02:55

@elGabor: Az bizony az. A Szadesz nem is véletlenül választotta azt a jelvényt. Ők vallják magukat Kossuth és Petőfi igazi örököseinek. És ebben nem is tévednek, pontosan azok.

@Arma Gedeon2:

„A gnosztikus nézetek kimondottan sátánizmusba forduló változata abszolút kiolvasható belőle!”

Szerintem egyik sem, főleg módszeresen nem, ennek ellenére a versben megnyilatkozó lelkivilág sátáni — a szó általános és normális (nem iskolás) értelmében. Ez nem zárja ki, hogy Petőfi tagja volt valamilyen titkos társaságnak, akár többnek is. Ez a vers inkább személyes vallomás-féle, nem osztom azt a véleményt, hogy rejtett program. A pontokbaszedést nem tartom találónak.

„»kerüld az asszonyt«, vagyis a gyermeknemzést”
Marhaság, itt a nőről nem szülőként, hanem szeretőként (a szerelem tárgyaként) beszél. Ez a rész inkább keserűnek és félelemmel telinek tűnik, semmint programmatikusnak.

Viszont az kristálytisztán látszik az összes fent idézett versből, hogy Petőfi _nem hitt_ a forradalom üdvös jelszavaiban, nem hitt az egyenlőségben és testvériségben, tulajdonképpen a szabadságban sem. A forradalmat akarta, a forradalmat csinálta, miközen nem hitt azokban a jelszavakban, amelyekkel a forradalmat eladták a népnek — és ebben (is) pontosan olyan volt, akárcsak Marx. Érdekes és figyelemreméltó tény.

Bell & Sebastian 2011.12.14. 23:14:18

@Loxon: Azt hogyan értékeli, hogy a Jobbik mintha jól láthatóan tartózkodó álláspontot vett volna fel. Nem fogadnak döglött lóra? Vagy átfazonírozás van, nehogy Pista bácsi sorára jussanak? Egyébként mitől kell most Sorost hirtelen ennyire szeretni? Csak nem felkért támogató-közvetítő? Na neee!

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 00:10:44

@Tehetetlen Dodó: Fellegi Soros bizalmi embere.

@Bell & Sebastian: Mivel kapcsolatban tartózkodók? Sorost meg ki szereti? Egyébként Arma G. figyelmébe is:
jovonk.info/2011/12/12/czike-laszlo-nyilt-level-vona-gabornak-jobbik-elnokenek

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.15. 00:20:58

@Bell & Sebastian: OV még 2010-ben fogadta egyszer Sorost; az nekem nagyon feltűnt, talán pont mert látszólag annyira ártalmatlan ügy volt. mno.hu/belfold/orbansoros_talalkozo_egymillio_dollarral_segitik_a_helyreallitast-195331

És itt van ez: hvg.hu/velemeny/20101026_soros_orban_hasonlosag Visszhangtalan mószerolás, véletlen egybeesés vagy valami lényegi? Tudja a kánya, de érdekes.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 00:47:24

@Loxon: Ezt mondom. Wurmbrand állapjtja meg, hogy Marx célja már akkor a Rombolás, amikor a munkásság még eszében sem jár és amikor jár majd, akkor is csak ürügyként. Éppígy volt Petőfi a "népfelszabadítással", de találok én még más párhuzamokat is kettejük között, de mint mondtam, igazgyöngyöt vályúba nem...
Az Őrült és több más világmegsemisítő vágyú versben nyoma sincs a nép elnyomottsága feletti fájdalomnak. Egyszerűen gyűlöli az emberiséget, gonosznak és elpusztítandónak tartja a világot és saját magát a legmagasabbra helyezi, Isten felé, akárcsak Marx. Hoppá, kezdek vályút pakolni luxusmoslékkal...
Na jó, ha hagyod magad meggyőzni, hogy mégis te tévedsz, hozom a példát...

Szóval:

"Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban."

Kristálytiszta megfogalmazása egy gnosztikus, ha akarod, mondhatod: ÁLgnosztikus alaptételnek: az ember a sátán termtménye, sárkányfogvetemény (Ady is be volt avatva e nézetekbe), evilág ura a Sátán.

"Egy bölcs tanított engemet erre," Utalás Beavatására.

Nézzük az asszony-kérdést:
"Marhaság, itt a nőről nem szülőként, hanem szeretőként (a szerelem tárgyaként) beszél. Ez a rész inkább keserűnek és félelemmel telinek tűnik, semmint programmatikusnak. "

"S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse."

Ez utóbbi egyértelmű célzás a nemi aktusra, a nemzésre, ahogy az asszony magába fogadja a férfit. Petőfi ilyen célzást szerelmes verseiben SOHA nem tesz!

"Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?"

Itt megismétli a nemzés-utalást, az asszony-tengerbe magot vető vihar képében, e versében kétszer is ilyen nyílt kifejezése a nemzésnek, sehol máshol! E nemzés eredménye a szülés, azé meg a halál. Nincs itt semmi keserűség, plátói szerelmes vereseiből megszokott retorika, azt mondja édes a szerelem, neki is az, azért mérgező, mert eredménye születés, amit a gnosztikusok (elvben-programmatikusan) elvetnek, (egyes irányzatok, e tradíció egy része), az nem cáfolat, hogy magánéletében lett utódja, másban is prédikált így vizet. Mindenesetre felmutatja a Tanokban való jártasságát, mint A hóhér kötelében és a János vitézben is.
És a folytatás is logikus, a(z e tanok szerint) gonosz világnak pusztulnia kell, a beavatottak készek ezért aktívan cselekedni - a felrobbantás képe nem véletlen, nem egy valódi őrült hülyesége.

És e pusztítást "felszabadító" mozgalmaknak álcázzák, hogy az emberiséggel magával ásathassák meg sírját, hisz a leplezetlen sátánista programhoz nem lenne tömegbázis.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 01:06:06

@Loxon:
"az kristálytisztán látszik az összes fent idézett versből, hogy Petőfi _nem hitt_ a forradalom üdvös jelszavaiban, nem hitt az egyenlőségben és testvériségben, tulajdonképpen a szabadságban sem. A forradalmat akarta, a forradalmat csinálta, miközen nem hitt azokban a jelszavakban, amelyekkel a forradalmat eladták a népnek"

Elnézést az ismétlésért, de tegyük mellé:

"A VILÁG ÉS ÉN

Megvetésem és utálatomnak
Hitvány tárgya, ember a neved!
A természet söpredéke vagy te,
S nem király a természet felett."

"És ha tetszik engem fölemelned,
Ám emelj föl, mint bálványodat;
Ha fölültetsz fejed tetejére,
Majd kirúgom szolgafogadat!"

A Nemzeti Hős, aki mindent feláldozott Szabadságunkért... Neki e versben őszinteségi rohama volt, az agymosott hazafiaknak meg hiába ütjük ki ezzel a szemét, az indoktrinációhoz ideális oltóanyag volt Petőfi. (ki rajong Károlyiért, Kun Béláért, Jászi Oszkárért? ezért volt ügyes és logikus a libresse-fecskét az SZDSZ-nek Petőfitől venni, nem valamit e nagyobbrészt fajrokonaiktól)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 01:45:11

"A néppel tűzön-vízen át!"

"KEDVES VENDÉGEK

Oh ez az ostoba falusi nép!
Irják, hogy majd feljőnek Pestre. Szép.
S meglátogatnak. Még szebb. Jőjetek.
Hanem meg is szököm előletek.

Pompás mulatság lenne. Képzelem.
Bejárnák Tolnát, Baranyát velem.
Vezetném őket, mint nyájt a szamár.
Jaj, ha tudnák, mint várom őket már.

Jeles család is. Annyit mondhatok.
Körében borzasztóan mulatok.
A táti, ez derék legény. Derék.
Az embert mostan is magázza még.
S mily érdekes hallgatni, hogyha szól
Trágyárul, béresekről, gyapjuról.
És kérdi tőlem: hogy kel most a zab?...
A búza?... árpa?... széna?... krumpli?... bab?...

Költői dolgok mindenekfelett,
Csak ugy hizik tőlök a képzelet.
A mámi, ez már művelt egy személy,
Még az irodalomról is beszél.
Könyvtára van szobája ablakán.
A könyvtár dísze Szigvárt, Kártigám.
És a kisasszony, oh be kellemes.
Mint a sült rák, olyan szemérmetes.
Mindig pirúl. S mi bájjal társalog.
"Igen" s "nem" nála az egész dolog.
Vigan vagyunk. Valóban. Ha ezek
Meglátogatnak, majd lesz élvezet.

Pest, 1844. július

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 01:56:29

@Arma Gedeon2: Megtisztel, hogy a vályúba... stb.

Az asszonyi állattal kapcsolatban nem győzött meg. A keserűséget és a félelmet mint ócska pszichologizálást persze félretehetjük, ha a versnek programjelleget tulajdonítunk, bár a Nő épp elég méregnek önmagában, utód nélkül:

„Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.”

Ha ezt párhuzamba állítja sok más költő, közönséges halandó vagy akár mítikus hős szerelmi tapasztalatával, különösen a romantika idején, amikor ezt divat lett hangoztatni is, nem nagyon talál mást. Ám ha éppenséggel mégis be akarja illeszteni a fentieket Petőfi világpusztító teóriájába, inkább a következő nyomon lenne érdemes haladnia:

Petőfi „Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad?” fenyegető mintához hasonlóan az asszonyt itt rejtetten pozitívumként, saját háborúja fegyvereként szemlélteti, amelyre a fürj dala is cinkosan utal — és ezért nem hasonlít az itteni Nő a szerelmes verseiben találhatóra. Itt pont nem a katharok „gnosztikus” tartózkodásáról van szó, hanem egy halálmaggal megtermékenyített, roppant szilajjá válni képes nőről.

„Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!”

Ez inkább szimpla fenyegetésnek hangzik, semmint valamilyen gnosztikus vagy álgnosztikus tan okkult kifejtésének. A fergeteg, a „barna paraszt” nyilvánvalóan a forradalmi eszme lesz, amely a népet megtermékenyíti.

*

Ami a pusztítást illeti, nyilvánvalóan lehet valamilyen speciális satanizmusról beszélni, és a marxi párhuzam több mint egyértelmű. Ennek ellenére ezt a satanizmust ne vegye konkrétnak, amennyiben úgy gondol rá, hogy egy sajátosan együgyű sátánimádásról van szó. A Sátán és a sátáni erők itt az azonosulás tárgya(i), nem pedig valami külső személy, amely az átlagos keresztény ábrázolások szerint képzelendő el. Vö. még továbbá:

„Hogy a mennyet eljátszottam,
pontosan tudom.
Lelkem, amely Istené volt egykor,
most a pokol számára rendeltetett.”

(Marx: Halovány lány c. verséből) [A _lány_ a címben ismét érdekes]

Vö. még továbbá Marx és a Petőfi-féle forradalom jellemzőit Moses Hess „filozófiájával”.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 02:26:32

@Loxon: a vályú nem szó szerint értendő persze, de én csak kötöm az ebet a karóhoz. EZ AZ.

"A Sátán és a sátáni erők itt az azonosulás tárgya(i), nem pedig valami külső személy, amely az átlagos keresztény ábrázolások szerint képzelendő el."
Magától értetődik.

Na akkor mégis jöjjön egy újabb párhuzam:

Wurmbrand: Was Marx a satanist?

"...why should he have written these lines in his poem Invocation of One in Despair? [p.9]

So a god has snatched from me my all
In the curse and rack of destiny.
All his worlds are gone beyond recall!
Nothing but revenge is left to me!

I shall build my throne high overhead,
Cold, tremendous shall its summit be.
For its bulwark -- superstitious dread.
For its Marshall -- blackest agony.[p.8]

The words “I shall build my throne high overhead” and the confession that from the one sitting on this throne will emanate only dread and agony, remind us of Lucifer’s proud boast: 'I will ascend into heaven, I will exalt my throne above the stars of God.” (Isaiah 14:13)"

KÉPZETEM

Még mit nem mondanak!
Hogy az én képzetem
Alant jár, magasra
Föl nem röpíthetem.
Lent jár a föld szinén,
Ha ugy tartja kedve,
Sőt a föld alá is
Van gyakran sülyedve;
Mint buvár, sülyed a
Mélységek mélyére,
A legmélyebb tenger:
A szív fenekére.
De ha mondom neki:
"Szállj a magasra fel!"
Felszáll s a légben mint
Pacsira, énekel.
S ha ekkor biztatom:
"Még följebb, képzetem!"
Vele a sasokat
Rendre megkergetem.
A sas mind elfárad,
De nem fárad ő el,
Egy utat kezd a leg-
Magasabb felhővel.
És a felhőknek sem
Társa ő sokáig,
Egyenest fölfelé
Tör az ég boltjáig,
És ha ekkor épen
Napfogyatkozás van:
Az elsötétedett
Nap mellett elsuhan,
Elsuhan mellette,
Egyet pillant rája,
S megkerűl a napnak
Elveszett pompája.
És az én képzetem
Még ekkor sem pihen,
Hanem a legfelső
Csillagzaton terem,
S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága - -

Pest, 1845. augusztus elején

ez valóban luciferi program, márpedig Petőfi ismerte és sokat hivatkozta a Bibliát:

Izajás könyve, 14:
12. Hogy is hullottál le az égbõl, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket?
13. Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyûlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon.
14. Felszállok a felhõk magasába, hasonló leszek a Fölségeshez!
15. És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba."

A szavak egyezése (felhők magasába, csillagok fölé) NEM LEHET VÉLETLEN. És persze Izajás előrángatása nélkül is automatikus, mit jelent, hogy Petőfi Isten világa FÖLÉ helyezi képzete MINDENHATÓSÁGÁT.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 02:58:29

@Arma Gedeon2: Szép, hogy nem szó szerint tekint vályúnak, csak átvitt értelemben. Ez olyan... petőfis.

Nos, ami azt illeti, akkor egyetértünk, hogy Petőfi nem a „konvencionális” értelemben sátánista, és abban is egyetérthetünk, hogy ÁLgnosztikus. Ezek szerint a nővel kapcsolatos, általam eszközölt interpretációt is elfogadhatónak tartja.

Amit mindehhez hozzá kell tenni, hogy Petőfi álgnoszticizmusa nem azért satanisztikus, mert Luciferhez hasonlóvá teszi magát, hiszen Lucifer nem csupán a Sátánra, de Krisztusra is utalhat (Pl. Péter második levele 1:19). Abban már van valami zavaró, hogy „gnózisát” (amely ezúttal a képzelet apoteózisaként jelentkezik) csupán a kereszténység _ellenében_ képes megfogalmazni. Egy adekvát gnózisnak nem kellene eleve szembemennie sem a kereszténység fogalmaival, sem konvencionális gyakorlatával és külsőségeivel, főként abban a korban, amikor az Egyház még nem volt modernista.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 03:15:14

@Loxon: a vályú tréfa volt, tán erősebb a kelleténél, bocsánatért esedezem....

A nővel kapcsolatosat nem tartom elfogadhatónak.

És mi a helyzet Petőfi Képzetem-beli Luciferrel azonosulásával, ahol értelemszerűen nem lehet szó Krisztusról??? Ezt ne interpretáld másképp, mert mindennek van határa, ez cáfolhatatlan!

Wurmbrand teljes műve fent van amúgy a neten...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 03:17:39

ez már nem olyan bombabiztos, csak passzolni látszik:

Hidd, ha jónak látod; ámde tudd meg:
Én nem függök tőled semmiben,
Amily útat választott magának
Lelkem, rajta egyenest megyen.
És ha tetszik engem fölemelned,
Ám emelj föl, mint bálványodat;
Ha fölültetsz fejed tetejére,
Majd kirúgom szolgafogadat!

Pest, 1845. január

A "fejed tetejére" akár a Marx versében szereplő "overhead" tükörfordítása is lehetne, persze nem tudom, hogy hangzott az eredeti németül, nem is tudok németül, azt tudom, hogy Petőfi tudott, de nem venném biztosra, hogy 1845-re ismerte az akkor még nem túl ismert Marx 1837 körüli versét. Bár, olvasva pár ilyen Marx verset és pár ilyen Petőfi verset, ki se zárnám, hogy ismerhette, mert összeköthette őket egy szűk közeg, melynek mindketten BEAVATOTTJAI voltak és e körökben Marxról tudhatták, hogy mire van kijelölve....

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.15. 06:30:33

@Arma Gedeon2: és akit illet:

Talán Babits írta valahol, hogy Arany zseni volt egy kispolgár maszkja mögé rejtőzve, Petőfi pedig egy kispolgár volt, aki zsenimaszkban tetszelgett a világ előtt (vagy valami ilyesmi):-)

Ezt csak azért hoztam szóba, mert Babitsnak (ha jól emlékszem és valóban ő írta:-)) ebben igaza van: Petőfi minden ízében egy kispolgár volt (már az is tipikusan kispolgári, ahogy a zsenit "adja"). Határozottan volt költői tehetsége (Petőfinek), nem is kevés, egy erős, egyéni és kihagyhatatlan hang egy korszak költészetéből, de valamiféle magasabbrendű tudatosságot, pláne, mély elkötelezettséget és valami kulcsszerepet egy szabadkőműves vagy szektárius összeesküvésben én ki nem néznék belőle.:-) Összeolvasott minden sz*rt, érintkezett mindenféle nagyemberekkel is, abból hellyelközel összerakott magának egy képet, hogy milyennek kell lennie egy biedermeier p*nabubusnak (jó, romantikus, hazafias, u.a. kemény, forradalmáros amorosonak)és azt próbálta tolni. Persze, lehet hogy kicsit túlságosan is belelovalta magát a zseniszerepbe, túljátszotta, erején felül próbált okos és lehengerlő lenni (ú.é. a szövegeiben is), bizonyos, hogy karriervágy is fűtötte (amennyire ismerem az életét, több epizód is arra enged következtetni, hogy öntudata az volt, rendesen:-)) --- huszonhat éves koráig eddig jutott (tudjuk meddig jutott). (Félreértés ne essék: korának egyik nagyon jelentős költője volt (szerintem), kommentem személyiségét próbálta egy kicsit megközelíteni:-))

ü
bbjnick

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 08:12:55

@Arma Gedeon2: Ha majd lenyugodott, kedves hamisgyöngy-árus, és a portékája hibáit is elismeri, tán válaszolok. Tisztelettel a vályú (persze csak tréfából tisztelettel).

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.15. 09:08:25

@tevevanegypupu:
na, figyeljen: tarlós nem vont vissza semmit, a megbízás dörneré, nem csurkáé, csak dörner jelezte, hogy csurkát szeretné alkalmazni. csurka viszont nem csinál mást, mint megakadályozza orbán döntését, hogy dörnernek színház kell.- direkt provokál a vén ügynök. orbántól már elvett egy választási győzelmet, mikor visszalépéssel festette fel a liberális égre a fasiszta jövőt, most megint gecizik. mondjuk tarlósnak sem hiányzik a zsidó bp-en egy ilyen fogásfelület, és ugye oktroj volt az újszínház ügye.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.15. 09:10:04

@málnási: a fenti bbjnikknek is.
nincsen ezügyben tarlósi politika. el kell egyébként olvasni miket írt a vén ügynök azóta, hogy forog a neve. sima provokáció.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.15. 09:15:56

@Loxon:

"Érdekes és figyelemreméltó tény."

érdekes és figyelemre méltó tény, hogy maguk iszonyú módon túldimenzionálnak egy költőt. ki a picsa ez a petőfi? kora alföldi robija, egy hőzöngő senki. számon kérik rajta, hogy hülye. melyik költő nem az? melyik normális ember ül le verselni, ha helyette mondjuk a kalbászt piszkálhatná ki a fogai közül? miről beszélnek? tudják maguk egyáltalán?
hogy ez az unatkozó kis halálárus bobkowizc smüle hülyeségeket ír, kit érdekel. ráér, megy az üzlet, ül a pénztárkönyvek fölött tekergeti a pajeszát és gyártja a beteg elméleteit a világvégéről, amin aztán jól meggazdagszik, mert akkor kelendő igazán a feszület.
:)

Tündér_Lala 2011.12.15. 09:43:29

Nemzetünk egyik nagy veszteságének tartom, hogy az olyan emberek - mint amelyeket a Teleki család adott - elvesztek számunkra. Emberi tartásuk, ma már anakronisztikusnak tűnő tisztességük fénylő erkölcsi példa lehetett az emberek számára.

Néhány példa:

Teleki pált felkérték a Magyar Cserkész szövetség elnökének. (Sohasem volt cserkész.) Ő azt válszolta, hogy most nem tudja elvállalni, de ha 3 év múlva újra megtisztelik a felkéréssel, akkor elvállalja. Ez alatt az idő alatt letette az összes cserkészvizsgát és próbatételt és utána elvállalta a poziciót.
Dehát mondanánk mi, ez nyilvánvalóan egy dísz pozíció. Miért volt erre szükség ? Azért, mert a hitelessége, a szava csak úgy ér valamit, ha személyes tapasztalatból tudja, hogy miról beszél. Egyáltalában a szava hitelességét az élete szavatolta (akár szó szerint is.)

Apám a fiát vagy unokáját személyesen is ismerte. Francia - Amerikai hadifogoly táborban voltak együtt. Ott borzalmas állapotok uralkodtak, 2 hónapig havasesőben és hóban a puszta földön aludtak (később biztosítottak sátrat), a kaja nagyrészét ellopták és aranyért eladták a Párizsba. Az emberek úgy hullottak, mint az őszi legyek, 700 kalloriát kaptak a fogolynak is járó 1200 kalloria helyett. 180000 ember volt abban a táborban. (Egy év után egy Auer nevű követ indított sajtókampányt a viszonyok megváltoztatásáért, amelynek eredményeként a táborparancsnokot kirúgták és a sorsuk valamelyeset javult. Pempősszázadokat indítottak stb. a tömeges halálozás megállítására.)
Nos ebben a táborban ez az ember minden áldott nap - mintha skatujából húzták volna ki - mozgott az emberek között és napi 16 órában tartotta a lelket az emberekben. Bíztatta őket, hogy tartsanak ki, abszolút példát mutatott. (Volt ott más is, valamelyik Palavicsini őrgróf aki rongyos és elhanyagolt volt, nem törődött sem magával sem mással.)

A példák sorolhatók lennének. Erre az embertípusra ma is szükségünk lenne, mert hiányuk, példájuk hiánya és más példák előtérbe kerülése, erkölcsi romlásunk egyik oka. Rájuk joggal fel lehetett nézni, példájuk követésének törekvése jobbá tette az embereket és a társadalmat.
Ma már nem élnek köztünk (úgy tudom, a leszármazottak Amerikában élnek), de legalább múltbéli tiszteletük - a név tisztelete - számomra kötelező. Leszólásuk pedig kártékonyabb, mint a libi propaganda.

tevevanegypupu 2011.12.15. 09:59:39

@málnási:

Ugy tudtam szolasszabadsag van, mindenki mondhat amit akar, Csurka is.(:Azt hiszem Orbantol a gyozelmet maga Orban vette el.2002-ben talan volt valasztasi csalas is, ezt minden tovabbi nelkul el lehet hinni, de volt az a nagy magabiztossag is, ami van akiben ellenszenvet ebreszt meg akkor is, ha jobboldali gondolkasu - de nem Orban hivo. 2006ban pedig eppen a bizonytalansag es kapkodas okozta Orban es a fidesz vesztet (persze nem a Gyurcsannyal folytatott tv vita), de az a kapkodas - Davidnak meg Bod Peter Akosnak felajanlott miniszterelnokseg, a nem tul jol kidolgozott tervek, Gyurcsany varatlan nepszerusege, az mdf szemetsege, ami persze valoban a magyar nep hulyeseget is bizonyitja sajnos. Nem gondolja egyebkent, hogy ideje lenne mar a zsido Budapesten egy kis egyensulyt kialakitani? megiscsak magyarorszag fovarosa es nem Izraele.Mi a fenet arthat egy jobbos szinhaz Magyarorszag fovarosaban? Nehogy mar azt mondja, hogy azert nem lehet Csurka Istvan intendans mert ezen mulik a fidesz gyozelme? Nagyon kedvelem Orbant, ezert aztan nem akarom elhinni, hogy o igy latna ezt.Mi lenne esetleg, ha a fidesz tollat fogna es valaszolna vadaskodasokra, azokra is amik kulfoldon megjelennek? Tarlos pedig valoban nem alkalmas Budapest fopolgarmesterenek, remsegesen rossz kommunikator, sertodekeny es valahogy nem latszik rajta az a kellem ami egy ilyen poszthoz elengedhetetlenul szukseges. Demszkyben sem volt meg, de ot allandoan tamogattak a tudjukkik.

Tündér_Lala 2011.12.15. 10:07:41

@tevevanegypupu: Ne legyen naív. A sakkjátszmában létezik tiszt-gyalog áldozat.

tevevanegypupu 2011.12.15. 10:11:56

@Tündér_Lala:

Tulajdonkeppen az a szemely az erdekes valoban, aki a figurakat mozgatja.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 10:18:37

@málnási: Magam részéről nem dimenzionálok túl semmit. Elemzek, mert érdekes. Az, hogy Petőfi mekkora alakja volt a történelemnek, mellékes ahhoz képest, hogy mit képzelt magáról és milyen hatások érték. Mivel Petőfiből nemzeti hőst csináltak, és mint ilyet minduntalan elhelyezik a magyar nemzet pantheonjában — holott a vörös internacionalista pangnomikonban van a helye —, érdemes foglalkozni kicsinyég munkássága valódi mozgatórugóival.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.15. 10:43:16

@tevevanegypupu:
ha jól tudom, maga nem volt itthon, tehát nem tudhatja. csurka azzal, hogy a legjobb időzítéssel bejelentkezett a második forduló előtt, hogy visszalépnek a fidesz javára, az igenis jelentett néhány százalék rettegőt, és az elég volt.
csurka ügyben valamit nem ért. 1. orbán utasítására kapott színházat dörner. 2. ezt és dörner ostobaságát kihasználva csurka ügynöki tevékenységet folytat, provokál. pont ő fogja elérni, hogy ne lehessen nyilasszínház bp.-en. 3. egy fővárosi fenntartású színházban bizonyám, megmondhatja a fenntartó, hogy nem lehet nyilas cikkeket hétszám publikáló intendáns. ez egyszerű.
csurka publikálhat, de nem fővárosi alkalmazásban.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.15. 10:44:17

@Loxon:
értem én, és inkább bobkowicznak szólt .)

tevevanegypupu 2011.12.15. 11:04:22

@málnási:

Tenyleg nem voltam itthon, bar azon a nyaron megis, es lattam, hogy varosunkban micsoda tomeg fogadta Orbant a valasztasi vereseg utan, hogy eljeneztek, pedig en egy eleg proletarkomcsi varosban elek..Nem tudom mi miatt gondoltak meg a zemberek magukat, mert a franszia tv-ben lattam azt a hatalmas nepesseget Budapest utcain is a ket valasztas kozott akik Orban mellett voltak. Gondolja, hogy pusztan Csurkanak ekkora hatalma lett volna? Vagy valoban ennyire feltek volna a "fasisztaktol"? Csurka antiszemita bizonyos esetekben es nagyon sokszor igaza is van. Akik nem akarnak Orbanra szavazni azok nem is fognak soha, semmilyen korulmenyek kozott. Vegulis mindegy, ugy tunik az erosebb kutya esete forog fenn jelenleg is. Tulajdonkeppen kar Budapestert, olyan szep varos.Es olyan sokan elfernenek benne.

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2011.12.15. 11:55:03

@bbjnick: ez így teljesen korrekt. Kár is az elmebeteg fingfűrészelésért.

tevevanegypupu 2011.12.15. 12:27:37

@málnási:

Akkor ez igy rendben is van.

Tündér_Lala 2011.12.15. 13:10:50

Azt magyarázzák el nekem, hogy mi értelme van a PSZÁF MNB-be integrálásának. Jó az nekünk, hogy egy olyan szervezet felügyelete alá kerül ez a szerv is, amely csak az EU-tól fogad el utasítást ? Amelyhez lényegében azon kívül, hogy fizetjük semmi közünk nincs. Miért találták ezt ki ?

tewton 2011.12.15. 13:16:12

@bbjnick:
"abból hellyelközel összerakott magának egy képet"
abban benne volt a vahot nevű pr-tanácsadója is.

tewton 2011.12.15. 13:18:23

@málnási:
maga meg judapesten vagdossa a szelvényeit :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 13:25:46

@málnási: Malinowski, ezt majd egyszer beszéljük meg Galíciában családlátogatáson...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 13:33:24

@Loxon: Megkövetlek, tisztelt uram, tréfának szántam a vályút és nem is neked sütöttem el elsőnek, de eszerint erős volt.
A gyöngyeim viszont nem hamisak! :-)

Bell and Sebastiant is megkövetem a vályúért, ha nem tekintetted tréfának!

Sebastian Knight 2011.12.15. 14:15:08

"Új proféták tere Pesten az Új Színháznál"

youtu.be/RaKmAtkU30I

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 14:34:48

@Arma Gedeon2: Szóval a nő-elméletemet is elismeri. :}

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 15:00:41

@Loxon: Nem, gyöngyöm igaz és fénylik!

De tulajdonképpen köthetnénk alkut...
(Politikai kompromisszumként, nem őszintén, de mindegy) elismerhetném nő-elméleted, cserébe annak elfogadásáért, hogy Petőfi tudatosan Lucifer szerepébe bújik a Képzetem c. versben, szó szerint idézve Izajás prófétától, vagy netán Marx sátánista verséből is. (utóbbi opcionális)
Na???

tewton 2011.12.15. 15:01:29

@Arma Gedeon2:
inkább örülnék a maga helyiben, hogy a vályút vették magukra, nem az unkóser állatot...

Sebastian Knight 2011.12.15. 15:07:05

"Német titkosszolgalatok neonáci gyilkosságok mögött
Német piszkosszolgalatok ügynökei voltak a kisebbségellenes gyilkosságsorozat mögött. A cél náci és terrorvád ráhúzása egy német politikai pártra."

youtu.be/dBkiQuoj7TI

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 15:07:22

@Arma Gedeon2: Deal.

@tewton: Magnanimositas. Gojokra jellemző rossz tulajdonság.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 15:07:47

@tewton: igen, értékelem visszafogottságukat! :-)
Azonban én nem unkóserileg példálóztam, hanem a közismert mondás értelmében, miszerint ... de hagyjuk, ez egy lezárt ügy.

És maga mit szólsz Luci Sanyihoz?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 15:21:45

@Loxon: És mi következik ebből a dílből?

Amúgy, hogy Lucifer mennyire vezércsillaga volt a haladár költőknek, de hogy ez mennyire nem jelentett azonos hozzáállást például a nemzeti kérdéshez magyar és román lángoszlopok esetén, arra egy jó példa, nemrég kaptam egy ismerőstől:

www.nyest.hu/hirek/az-isten-csak-egyet-teremtett-a-magyarsag-javara-a-zsidot

"„... az Isten csak egyet teremtett a magyarság javára, a zsidót”

Lezsidózta a magyar irodalmat Octavian Goga román költő, drámaíró és politikus, Ady Endre barátja. Súlyos politikai ellentéteik miatt heves sajtóviták is zajlottak a két költő között. "

A fenti mondatot természetesen Ady írta Isten ajándékáról...

"Octavian Goga egyetemi tanulmányait Berlinben és Budapesten, a bölcsészettudományi karon, történelem-latin szakon végezte, de több magyar irodalmi előadást is hallgatott. Itt alapította Luceafărul címmel szépirodalmi folyóiratát. Jelentős műfordító is volt, a magyar irodalomhoz való vonzódása e téren is megnyilvánult; fordított Petőfit, Adyt, sőt, az ő nevéhez fűzödik Az ember tragédiájának román fordítása is.

A luceafărul ’esthajnalcsillag’-ot jelent, szó szerint pedig ’fényhozó’ (etimológiailag azonos a lucifer szóval). A román irodalomban való jelentőségét az adja, hogy ezt a címet viseli Mihai Eminescu, a „román Petőfi” egyik legjelentősebb költeménye is."

tewton 2011.12.15. 15:25:28

@Arma Gedeon2:
"És maga mit szólsz Luci Sanyihoz?"
hát egyrész cinikusan viyoroghatnék azon, hogy nem értenek egyet, alfisan cinizálhatnék a dolgon.
másrészt meg én közelebb vagyok bbj-hez. abban bízom, hogy túlértékelik petrovicsot, és túl koherenssé olvassák össze;
harmadrészt meg nyugtalanít, hogy mi van, ha valamelyiküknek télleg igaza van, és petrovics tényleg ilyen, csak erre most egy ideig nem lehet időm (határidős melók miatt). nem mintha a pantheonomban lenne petrovics-petőfi, sose tudtam őszinteén kedvelni valamiért, hiába olvastam az összes művét, de ez az olvasat izgalmasabb és megvilágítóbb, mint a többi.

nagyjából ennyi. de mindezt fölülmúlja, hogy ma a padláson találtam 2 döglött kiscicát (kb. 75 deka-1 kiló mindkettő), akik másfél hete, ill. 3 napja még éltek (a régebb óta látotton azóta nyüvek tenyésztek). kedves kis állatkák voltak, a régebb óta látott kimondottan értelmes jószág volt, most pedig holt anyag, aminek áshatom a vermet a köves földbe. valami ilyesmi a viszonyom a hollókauszthoz is. elméletileg tudhattam volan, hogy ezek a cicák a padláson laknak, meg éheznek, amikor megjelentek akkor vagy nem akartak enni, vagy nem volt mit, én meg nem voltam itthon napokig. a döglött macskáim miatt horthy-kori magyarnak érzem magam, bizonyos értelemben.

osborne 2011.12.15. 15:27:56

haha 1: A választók szemében Orbán egyenlő a Fidesszel. El tudja képzelni, hogy a frakciótagok, akiket Orbán maga válogatott ki egyesével, hátba szúrják a mentorukat?

Minden további nélkül. A polgármesterek – van belőlük hetvennyolc a frakcióban - már lázadoznak, tudják, a többségüknek nem lesz helye a 2014-es, kétszáz fős parlamentben.

haha 2: Amelyik kormány megértette ezt és hajlandó volt alkalmazkodni, az jó teljesítményt nyújtott. Mindössze két ilyen akadt: a Németh- meg a Bajnai-kormány. A többit a küldetéstudat hajtotta, hozták is ránk a csődöket sorra.

fn.hir24.hu/nagyinterju/2011/12/14/keri-laszlo-fideszes-polgarmesterek-buktathatjak-meg-orbant/

osborne 2011.12.15. 15:40:04

Rablókormány!

Orbánék tovább fosztogatják a magánnyugdíjpénztárban maradókat

hvg.hu/gazdasag/20111215_Matolcsy_koltsegvetes_MNBtorveny

tewton 2011.12.15. 15:56:56

nickjeim, uraim, hölgyeim,
ma cicakauszt-emléknapot tartok, hozzászólásaikban vegyék figyelembe fájdalmamat két halott kiscicám miatt. a padlás két egészséges macskája, életerős felnőtt és nemzőképes példányok, akiktől az elpusztult sarjak eredtek, tovább fogják éltetni cicráel macskaszabású törzsét. osszák velem fájdalmamat, semmi sincs szomorúbb, mint egy ártatlan, mozdulatlan és hideg kiscicát a farkánál fogva felemelni, a padlásról lehurcolni és testvérével közös sírba helyezni. az az anti-cicráelita mondás, hogy az őszi macskák nem annyira életrevalóak, mint a tavasziak, ezt a tragikus tényt takarja.

abandi 2011.12.15. 16:20:14

@tewton:
Még mindig jobb, mint a vödör víz, vagy a pöcegödör...
Természetesen az elöbbiek az igazi-kárpit érő- cicakausztok,nem tagadom!

Sebastian Knight 2011.12.15. 16:30:53

@tewton:

Részvétem.
Itt tavasszal hunyt el egy cirmos, de ő végelgyengülésben.

tewton 2011.12.15. 16:31:37

@málnási:
olvastam őket annakidején ...
de rájöttem egy újabb igazságra. ezek a cicák olyanok, mint a független értelmiségiek. ha én mint külső tényező és mint állam, nem tartom őket életben, akkor működik a szabad verseny, erősebb macska életben marad, fiatalabb macska megdöglik. a kérdés persze megint az állam (vagyis az én) szerepem: kell-e, lehet-e nekem a megfelelő liberális kiscicákat favorizálnom? (nyilván a kutya mint konzervativ állat egy másik történet lenne). és persze a cicás példát a honi cigóságra is érthetjük. ha úgy akarjuk.

tevevanegypupu 2011.12.15. 16:36:35

@tewton:

Aterzem cicakauszti fajdalmat, jomagamnak tul sokszor volt benne reszem. Halott kismacskak temetese, sot kutya altal szetmarcagolt, aztan auto altal elgazolt macskak szamtalan sokasagat - mienket, utcan meglatott, udvarba behurcolt aldozatok tomegeit temettuk, sot vittuk oket felhalottan a koncentracios allatmenhelyre, hol egy dobozban vegeztek valami gazszarmazektol, vagy injekcioval oltottak ki eletuket. Volt olyan amit veletlenul es sajat kezuleg oltem meg egy gyogyszerrel, nem szandekosan, segiteni akarasbol, na ot aztan vegkepp nem tudom feledni..Cicrael velunk van, cicakauszt reme soha nem mulik fejunk folul.

abandi 2011.12.15. 16:38:15

@Arma Gedeon2:
Dehát mindkettőnek igaza volt...van, nem?!
A XX-XXI. századi idők igazi luciferiánus időket hoztak/hoznak...
Magának igaza lesz történelmileg, és a kegytárgyak is bőven fogynak a kiszcalád legnagyobb megelégedésére...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 17:19:28

@abandi: Nos, ha a kapitalizmus megásta saját sírját, elvárható, hogy rendelje is meg saját temetői mécsesét...

napolajos (törölt) 2011.12.15. 17:21:42

A cicák halála engem mindig is mélyen érintett, még most is miután kutyás lettem.
De Jeremiás éhségsztrájkjára senki sem emeli fel a fejét?

nemtetszikarendszer.blog.hu/2011/12/15/jeremias_1

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 17:25:43

@abandi: Ha már szóbajött a megélhetés:
egyik blogbejegyzésem a Kitalált Újkoron, a Santo Subito abból született, hogy közelebbről is megnéztem egyik termékünket, egy karvastagságú gyertyát a II. János Pál-sorozatból, melyen épp egy Monarchia-korabeli családi fotó volt a leendő pápa Monarchia-egyenruhás apjával, anyjával és csecsemő(mint később kiderült) bátyjával. Ítt sípolt be a zs-radarom, az egyébként amúgy rokonszenvesnek tűnő fiatalasszony szemita arcvonásai láttán.
Szóval a munka nem haszontalan...

napolajos (törölt) 2011.12.15. 17:27:53

@tewton: ilyenkor minden együtt érző macska tulajdonos tudja, hogy az őszi kiscicákat melegen kell tartani. Gondolom magának olyan parasztmacskái vannak és nem törődött velük, bezzeg ha main coon cicák lettek volna óvta volna őket, mert darabjuk minimum 50 ezret ér.:)

abandi 2011.12.15. 17:55:32

@Arma Gedeon2:
Hehehe...Ez tetszett!
Egyébként a kaotikus-egyházak (legyen az zsidó-keresztény, vagy más...)vezetői mindig gyanúsak...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 18:40:32

@abandi: általánosítsunk: minden Nagy Szervezet vezetői posztja gyanús...

Tündér_Lala 2011.12.15. 18:51:36

@tewton: Együttérzésem.

Ma kiderült, hogy a rettegők mellé ideje az aggódók fogalmát is felvenni. A mai hírekben mindenki kifejezte az aggodalmát valamely ügyben.

napolajos (törölt) 2011.12.15. 19:09:29

ÉN SZERINTEM IGAZSÁGOS JÓ KIRÁLY LENNÉK.KOMOLYAN MONDOM.

osborne 2011.12.15. 19:43:13

Svácjban megint elkezdtek 'gondolkodni' (ami a spekuláció egyik szinonímája)

Indul a forint elleni újabb spekuláció?

Megfogalmazásuk szerint az új jegybanktörvény tervezete valószínűleg aláássa a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét, ez pedig kedvezőtlen piaci fogadtatásra találhat, és ami még fontosabb, az ország hitelminősítésének rontását válthatja ki.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/indul_a_forint_elleni_ujabb_spekulacio.160049.html

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 20:01:59

@tewton: Mélységes együttérzésem.
Számtalan állat gazdájaként kertünk egy későbbi korban esedékes régészeti feltárás során valószínűleg hekatombaként fog bekerülni a szakmai köztudatba. Kedvenc kutyám és számos macska alussza örök álmát a bokrok alatt.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 20:05:46

@tevevanegypupu: Nálunk a legtragikomikusabb eset az volt, amikor pár éve a gyerekek elvettek a macskától egy félig kettéharapott kisegeret.
Hogy szegényke a haláltusa szenvedéseitől megmeneküljön, elvittük az állatorvoshoz és az, menthetetlennek nyilvánítva szegény rágcsálót, adta be neki az aktív euthanáziához szükséges altatót.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 20:12:53

@Loxon: Akkor mégiscsak igaz az egyesített Gedeon-Loxon-féle vakoló-kikerülhetetlenségi axióma:
Hol vakolás van, ott vakolás van, mindenki vakol a láncban.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 20:25:11

@Tehetetlen Dodó: Nekem vajon milyen szerepet szánhattak, gondosan hátrahagyva mondjuk 160 évvel később felismerendő nyomokat?

Bell & Sebastian 2011.12.15. 20:27:39

Ennyi grafománt! Az ember önfeledten verekszik Gorgóval, erre teleírják Kép Ernőt.
Most olvashatok... Alkalomadtán dobok majd a vályúba. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 20:38:43

@Arma Gedeon2: Nézd, az elmélet erre is megadja a választ: vesd össze például saját Huxley-sejtéseddel...

tevevanegypupu 2011.12.15. 21:08:18

@Tehetetlen Dodó:

Hat ez is borzaszto, mikor a macska megfog valamit. Nalunk a nostenymacskak, miutan mar abbahagytak a kiscicak szoptatasat, idorol idore megjelentek egy-egy zsakmannyal, madarral vagy egerrel, legrosszabb esetben patkannyal, amit a kertbol behoztak a szalonba es a szonyegen akartak elmagyarazni a kiscicaknak, hogy ez mi es hogy kell fogni. Szerencsere mar nem eltek a vadaszzsakmanyok, de eleg remes volt, es hat errol egy macskat nem lehet leszoktatni.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.15. 21:36:43

@Tehetetlen Dodó: Az más. Huxley belső ember volt. Én nem tudok ilyenről... :-) Természetesen tesznek ki csalikat, lásd az egész Jobbik jelenséget is. Az aktivisták zöme nem ügynök, mégis szépen arra megy, amerre az útját kijelölték.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 21:41:32

@Arma Gedeon2: Öregem, az egyesített elmélet nem zárja ki, hogy te magad is belső ember lennél.
Ez a legszebb az egészben.

Sebastian Knight 2011.12.15. 21:43:48

@tevevanegypupu:

Ennél szerintem sokkal rosszabb az, amikor az egyik kandúr nem tűri meg a ház körül és terrorizálja saját kandúr ikertestvérét.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 21:44:42

@tevevanegypupu: Igen, ilyesmi is előfordul időnként.
Ugyan már számos esetben sikerült valami óvatlan madarat kiszabadítanom a karmaikból, mielőtt tollba boríthatták volna a fél lakást.
(Volt egy ütődött macskám, elég lassú lehetett, mert kizárólag kukacokat bírt összevadászni - igaz, ezeket hűségesen behozta a lakásba...

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:48:38

@málnási: Nem mondhatnám, hogy az illető barátom. Személyesen és online sem.

@tewton: Mint tántoríthatatlan chatista, mélyen átérzem fájdalmát.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 21:49:13

@Sebastian Knight: Az külön etimológiai tanulmányt érdemelne, hogy a macsekok között hogyan alakul ki egy emberi szemmel teljesen logikátlan, keresztbe-kasul működő alá- és fölérendeltségi és terrorizálási viszony.
Nálunk pillanatnyilag 6 macska laki, ezek körbe-terrorizálják egymást, nincs olyan, amelyik ne rettegne valamelyik másiktól.
És a két kültéri kosztosról most nem is beszéltem.

Tehetetlen Dodó 2011.12.15. 21:54:33

@Loxon: Ha már chat, akkor chat noir.
Nekem van egy hatalmas fekete macskám, bizonyos Svarci (mert nem frankofon terület a miénk), ennek még a bajusza, az orra, meg a tappancsai is koromfeketék. (Itt alszik épp a hátam mögött, a kanapé támláján).

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 21:57:27

@Tehetetlen Dodó: Családunké is fekete, egyetlen kis fehér csillag van a mellkasán, neve Őfelsége, III. Cicus.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.15. 22:06:06

Mi ez, valami antivakoló macskafil orbánista egylet?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.15. 22:47:07

@Loxon: Már korábban is akartam kérdezni: maga szerint a jövőnk.info mögött milyen politikai csoportosulást, érdeket lehet feltételezni, mekkora szellemi kapacitást, milyen magas körű beépültséget? Csak azért kérdezem, mert egy kuruc esetén ezt bőven kitárgyaltuk már, de ez a jövő.info, ez mi?

A feltételezés elég merész. Egyrészt, minek megtámadni Ororszországot? Első piilanatra szinte blőd dolog feltételezni az amerikai egyenruhát is, de közben meg harcoló alakulataink vannak Afganisztánbana a mai
napon is.

Sebastian Knight 2011.12.15. 23:02:12

@Tehetetlen Dodó: @Loxon:

Ez az ikerpár fekete-fehér. Az agresszív fivérnek hitler-bajsza van, és Stirlitz a neve.

Kb. ilyen stílusú: www.catsthatlooklikehitler.com/cgi-bin/seigboardbest.pl?472:19

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 00:04:48

@Tehetetlen Dodó: értem. Te már számolsz tudatmódosításom lehetőségével is... :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 00:19:56

Rakosgassuk hát a kirakós darabkáit (háttérhatalmi tudatmódosítóimtól kaptam egy újabb impulzust)!

1. a Népek Tavasza 1848 februárjában Marx és Engels Kommnista Kiáltványával kezdődött.
2. Marx ifjúkorában sátánista verseket írt, melyekben Lucifer szerepével azonosul. (nem a krisztusi értelemben)"Trónját Isten fölé helyezi" ( A kétségbeesett invokációja c. versben)
3. Mint láttuk, Petőfi már 1845-ben verset ír, melyben Lucifer szerepébe képzeli magát (nem a krisztusi értelemben):

"És az én képzetem
Még ekkor sem pihen,
Hanem a legfelső
Csillagzaton terem,
S ott, hol már megszűnik
Az isten világa,
Uj világot alkot
Mindenhatósága"

4. "Az 1848-as forradalom nyomán kialakuló szabadabb légkörben Thoma Mihály Ágoston összegyűjtötte a Pesten élő szabadkőműveket, és megalapította a "Kossuth Lajos, a dicső fény hajnalához" páholyt, melybe Kossuth Lajos is kérte felvételét. "

A "dicső fény hajnala" ismét csak Luciferre, a Fényhozóra, az Esthajnalcsillagra stb. történő utalás, mely ellen magának Kossuthnak semmi kifogása, sőt. Pedig a szabadkőművesség témájában diákkora óta alapos ismeretekkel rendelkezik, tehát képes a páholynevet értelmezni.

Vagyis a 48-as forradalmi hullám egy Luciferiánus összeesküvés...

Bell & Sebastian 2011.12.16. 00:49:28

@Arma Gedeon2: Milyen érdekes, ezt az elméletet épp az imént, maradéktalanul igazoltam, autentikus szerző tolla által.
www.zsido.hu/tortenelem/magyarzs.htm

Segítség! Loxont akarok, magyarázza meg, mivel itt véletlenről szó sem eshet.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.16. 07:35:14

"Az Új Színház leendő vezetője nyílt levélben szögezte le, eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, és ő maga is csak szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét.

Dörner György eddig sem gondolt Csurka István alkalmazására, mivel ő maga is pusztán szellemi jelenlétnek tekintette intendánsi szerepét – így reagált az Új Színház leendő vezetője arra, hogy Tarlós István felkérte: ne alkalmazza színházában Csurka Istvánt. „Tisztelt Főpolgármester Úr, tisztában vagyok azzal, hogy mekkora nyomás nehezedik önre, és köszönöm az eddigi és reményeim szerint ezután is fennmaradó bizalmát” – írta nyílt levelében Dörner.

Úgy fogalmazott: Csurka István eleve nem kívánt az Új Színház alkalmazásába állni, intendánsi szerepét pusztán szellemi jelenlétnek tekintette, az ő alkalmazása tehát fel sem vetődhet. „A kérdés úgy hiszem, így tisztázódott” – tette hozzá."

mandiner.hu/cikk/20111215_dorner_sosem_akarta_alkalmazni_csurkat

Ez groteszk.!?

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.16. 07:52:16

"(...) ...azok a devizahitelesek, akiknek nincs 90 napnál régebb óta halmozódó tartozásuk kérhetik az új árfolyamrögzítés - egy ilyen konstrukció most is él, de nem volt túlságosan népszerű. Az új rendszer lényege, hogy a bankok és a kormány a 180 forinton rögzített frank és a 250 forinton rögzített euróárfolyam fölött részben átvállalja az adósok terheit.

A rögzített és a piaci ár közötti különbözet az eredeti árfolyamrögzítéshez hasonlóan egy gyűjtőszámlán halmozódik (de nem 2014 végéig, hanem két évvel tovább, 2016 végéig), a változás, hogy a gyűjtőszámla-egyenleg kamatait a költségvetés és a bank fele-fele részben fizeti, tehát az nem duzzasztja majd a gyűjtőszámlán halmozódó tartozást.

Ez jelentős segítség lehet az adósoknak, ráadásul részben azt a problémát is kezeli, amire korábban az MNB figyelmeztetett: hogy a kedvezményes időszak végén túl nagy összegek gyűlhetnek össze a gyűjtőszámlákon, így a megmentett adósok később megint bajba kerülnek.

Szintén változást jelent, hogy a bankok a gyűjtőszámla-kamatokat frankhitel esetén maximum 270 forintos árfolyamig fizetik, euróhitelnél pedig 340 forintig vállalják a terhet. A plafon fölötti már száz százalékban a költségvetés fizeti majd a kamatokat, a bankok itt már mentességet kapnak. Matolcsy szerint a lépés a havi törlesztő és kamatterhet 30-35 százalékkal csökkenti azoknak az ügyfeleknek, akik belépnek az új árfolyamrögzítésbe. (A lehetőséggel nem élhetnek a vállalkozások és az önkormányzatok.)

Azoknak, akik 90 napon túli késedelemben vannak, teljes forintosítással és a fennálló tartozás negyedének elengedésével segítenek. A Magyar Bankszövetség tagjai vállalják, hogy erre vonatkozó törvényi szabályozás esetén a 2011. szeptember 30-án a minimálbér összegét elérő, és 90 napot meghaladó késedelembe esett deviza jelzáloghitel-adósok tartozását – amennyiben a deviza jelzáloghitel átváltására korábban nem került sor – forintra váltják, és a tartozás 25 százalékát elengedik 2012. május 15-ig, feltéve, hogy a devizakölcsön-szerződés megkötésekor a fedezeti ingatlanok forgalmi értéke összesen a 20 millió forintot nem haladta meg. Ehhez az adósnak március 15-ig nyilatkoznia kell arról, hogy a késedelembe esésének oka a fizetőképességében beállott jelentős, igazolható romlás volt.

A forintosítás mellé kamattámogatás is járna az adósoknak. Ez – összhangban a kormány által elfogadott általános kamattámogatással – 5 évre szól, mértéke az első évben az állampapír-referenciahozam (ÁKKH) 50 százaléka, a második évben 45 , a harmadik évben 40, a negyedik évben 35, míg az ötödik évben 30 százaléka. A kamattámogatásban részesülő hiteladósok hitelét a bank átütemezheti úgy, hogy az igénybevételétől számított 5 évig a hiteladós csak a hitel kamatát törleszti.

Nagyobb eszközkezelő jön

A Nemzeti Eszközkezelő a jogosult jelzáloghitel-adósok lakóingatlanát abban az esetben is megvásárolja, ha a háztartásban csak egy gyermeket nevelnek, akikre tekintettel a hiteladós a vele egy háztartásban élő házastársa vagy élettársa családi pótlékra jogosult.

A kormány biztosítja annak feltételeit, hogy a Nemzeti Eszközkezelő 25 ezer lakóingatlant tudjon megvásárolni 2014 végéig a következő ütemezés szerint: 2012 végéig 8000 darabot, 2013 végéig 15000 darabot, 2014 végéig 25000 darabot. (...)"

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/15/mentik_a_devizahiteleseket_es_320_milliardot_szoritanak_jovore/

Én számolni egyáltalán nem tudok,de olvasni talán igen: ez tkp. egy újabb bankkonszolidáció, ha jól értem.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.16. 08:11:04

@bbjnick:

Nem, ez jatek a szavakkal. De ha csak tanacsadokent es szellemi partnerkent "alkalmazna" Csurkat - Tarlos azt "megengedte", hogy Csurka darabjait bemutassak - akkor nem nagyon tudnak egyelore belekotni, illetve amit mondanak az csak olyan mint az egyebkent is allando sirankozo korus, az meg annyira elnyutt mar, hogy senki fel sem elei ra a fejet. Majd akkor torhet ki ujra a botrany, ha Csurka valoban megirja a rendszervaltal altala megelt tortenetet.(:

tevevanegypupu 2011.12.16. 08:14:51

@Tehetetlen Dodó:

Nem tudom megmondani hany macskank volt, de nagyon sok. Es mi Casaban az utcamacskakat is etettuk (es meg fogjuk is remelem). Itt nincs kobor macska, illetve vannak macskak de azoknak vannak gazdaik is.Es szerencsere a kutyak nem maszkalhatnak szabadon, igy nincs macskavadaszat. bar egy jol megtermett kandur vagy nosteny, ha van ra ideje, alaposan ellathatja a bajat egy kutyanak.

tevevanegypupu 2011.12.16. 08:16:05

@Sebastian Knight:

A mi kandurjaink akik szabadon maszkalhattak barhova, sokszor jottek haza felig letepett fulekkel, jol osszekarmolva, es sokszor lehetett hallani, ahogy a kanmacskak osszeverekednek.Felelmetes volt.

Tehetetlen Dodó 2011.12.16. 09:14:42

@Tehetetlen Dodó: Pardon: etológiai.
Úgy látszik, este túlságosan felöntöttem a garatra.

Tehetetlen Dodó 2011.12.16. 09:23:06

@Sebastian Knight: Nekem is van egy nagyon hasonló pofázmányú, bizonyos Hapci.

Tehetetlen Dodó 2011.12.16. 09:38:34

@tevevanegypupu: Nekünk pillanatnyilag van hat saját használatú, ezek mind ivartalanítva vannak.
Meg odaszegődött kosztosnak további két kandúr, az egyik el se megy a kertből, a verandára építettem neki egy új hőszigetelt macskaházat, mert a saját kuckójából kitúrták a sünök. A másik csak enni jön, reggel, délben és este, mert fő a rendszeres táplálkozás.
Ezenkívül egy csapat sün is dekkol valahol a kert végében, ezek is szorgosan táplálkoznak a verandán a macskák eledeléből - ők persze novemberben elvonulnak téli álomra, majd márciusban kerülnek elő, fokozott étvággyal.
Van számtalan cinke is, ezek most már napi két etetőnyi magot falnak fel, valamint kétnaponta 3 cinkegolyót.
Ezekhez képest a két kutya tulajdonképpen szerény étvágyú jószág, reggel annyi parizert kapnak ketten, mint Hagyó Miki fénykorában, este meg ketten esznek meg egy nagy konzervet, vagy mást, ami éppen adódik, tehát elég kiszámíthatóak.
(Ha összeszámolom, az állatok táplálása valószínűleg jóval többet emészt fel havonta, mint az egész családé...).

Tehetetlen Dodó 2011.12.16. 09:42:48

@Loxon: Oroszországot csak teljesen elmebetegek támadják meg, olyanok, akik nem tanultak a történelemből.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.16. 09:51:37

@bbjnick: "...ez tkp. egy újabb bankkonszolidáció, ha jól értem."

Melyik bankokat tőkésítik fel, és mennyivel? Ilyesmi nem derül ki a szövegből. Sőt inkább az ellenkezője, ha jól értem. A végtörlesztés lehetősége után - ami a vagyonosabb rétegnek volt címezve - most a 20 milliós érték
alatti lakással rendelkezők következnek, egy fokkal nagyobb állami szerepvállalással. De van aki itt jobban ért hozzá, remélem elmagyarázza nekünk valaki, ha megkérjük rá.

Tündér_Lala 2011.12.16. 09:52:54

Őkismacskasága (-gáék) sok mindent másképpen látnak. Nem értik például, hogy a gazda nevű alattvalót miért nem lehet leszoktatni arról, hogy ordítson, amikor a fennség a körmét élesíti a fotelon. Nem érti továbbá, hogy miért zárja kulcsra az ajtót, amelyet őfennsége a kilincsre felugrálva nyitni akar, mert azon ki vagy be akar menni, miért nem szereti amikor a konyhában nyalja a csapot. (Ott a friss vize neki, de az jobb.) Stb.
Neki egyébként az a sors jutott, hogy bármikor megtömheti a pocakját, finom párnán alhat vagy a konvektoron (ezért irigylem) kánoán, de korlátozottan vadászhat - lepkék miegymás - és ki van zárva a macskák társadalmi életéből.

Tündér_Lala 2011.12.16. 09:58:37

@gloire: Egyetértek. Ez egy kompromisszumos megállapodás (amelyre az elején egyáltalában nem voltak hajlandók). A terheket megosztva valamiféle megoldás. Szerintem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.16. 11:09:06

@tevevanegypupu:

Hát, van még ebben a történetben néhány környi balhé, blöff és hacacáré :-[

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.16. 11:14:56

@gloire: @Tündér_Lala:

Mondom, hogy én nem vagyok közgazdász. De: nem az történik-e, hogy az állam garantálja a bankoknak, hogy max. mennyit veszíthetnek ezen a történeten? Ha nincs ez a megállapodás, mi a biztosíték arra, hogy nem jóval többet veszítenek, mint amiről most "nagyvonalúan" hajlandók lemondani?

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 11:31:04

@Tehetetlen Dodó: "Oroszországot csak teljesen elmebetegek támadják meg, olyanok, akik nem tanultak a történelemből. "

Ez hétköznapi racionalitás!
Először is Hitler harci feladatot teljesített és akik őt mozgatták, nem voltak őrültek, ők stratégiai céljaikat pontosan elérték ezzel a háborúval. Izrael létrejött, a zsidóság megfegyelmezve, holóval idomíthatóvá téve, Németország szátzúzva, tehát angolszász pénzügyi központok primátusa nem fenyegetve, szovjet bábrezsim (az uzsoratőkéé) Európa közepéig betolva, hidegháború lehetősége megteremtve, stb. stb.

Most sem kisemberi racionalitás mozgatja az eseményeket. Ha a mozgatók alapvetően sátánisták, lehet céljuk az emberiség megsemmisítése, magukat is beleértve. Miért emlegetik annyit a Végítéletet pl. az általuk csóvált keresztény cionisták?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 11:37:35

@gloire: A jovonk.info a Györkös István-féle Magyar Nemzeti Arcvonal orgánuma. Tudomásom szerint más szervezet nem áll mögötte, az MNA pedig a Szálasi Ferenc, majd Henney Árpád, azután Tarjányi Tatár Imre (és a korábban elhúnyt vitéz jákfai Gömbös Ernő dr.) vezette Hungarista Mozgalom magyarországi örököse.

tevevanegypupu 2011.12.16. 12:16:59

@bbjnick:

Az biztos, hogy Csurka nem fog elhallgatni. Valoszinuleg ugy erzi, veszitenivaloja mar nincs, tulajdonkeppen minden poklot megjart es eleg nehez embernek tunik, sokkal kemenyebbnek, elszantabbnak es megkeseredetteben, de ugyanakkor harcra keszebbnek is mint volt regen vagy lehetett a rendszervaltasnal. persze akkor hamar eltort nala a korso. Amit ir, azt - igy most itthon - igaznak latom Nagy meglepetes, hogy akit gyulolkodonek es igazsagtalannak hittem, sot megbotrankoztatott azzal, ahogy irt a zsidokrol, annak kenytelen vagyok igazat adni. Tulajdonkeppen meg csak nem is gyulolkodo, pusztan tenyeket ir, ami persze felhaboritja az erintetteket meg a kepmutatokat is. A szenvedessel nem lehet buntelen vagy buntetlen egy nep, a haborus gyilkossagok aldozatai nem kaphatnak felmentest, a holocaust nem mentesit az utana elkovetett bunok alol. Marpedig az van jocskan, es volt elotte is. Csak sokaig nem szabadott beszelni rola. Ertheto, hogy aki eloszor hallja a magyarorszagi zsidosag - tisztelet a sok kivetelnek - tortenetet ugy mas szemszogbol, az eloszor nagyon megdobben. Valahogy nem tudatosult a mi korosztalyunk - a fiatalokeban pedig foleg nem - szemeben az, hogy a tanacskoztarsasag remsegeit es aztan a haboru utani avo tevekenyseget szinte kivetel nelkul zsidok kovettek el, illetve ostoba modon nem erre osszpontositottunk, hanem altalanos gazembersegnek konyveltuk el. Pedig ez nem az. Csurka pedig ragaszkodik a tenyekhez, ahhoz is ami volt, meg ahhoz is ami van. De nalunk a szolasszabadsag meg demokracia nem jutott el arra a szintre, hogy errol beszelgetni lehessen szabadon.

tevevanegypupu 2011.12.16. 12:24:58

@Tehetetlen Dodó:

Az eb nalunk is parizert eszik zoldseggel meg altalaban csirkemellet, kutyaeledelt soha, a szaguk irtoztato, gozom sincs mibol keszulnek, talan emberhus..(: Anyagilag a honap vegi elszamolasok e tekintetben megrazoak, ilyenkor mindig megallapitjuk, hogy nem vagyunk normalisak, de mi mindig ugy voltunk - meg amikor nagyon nehez korulmenyek kozott eltunk kint akkor is - hogy elobb az allatok kapnak enni aztan mi.Sunok itt nincsenek, de egy baratnom tartott oket a lakasban ott kint, es ha elment nekem kellett etetni oket, nagyon aranyos joszagok. orok remalmaim kozott szerepel az, hogy egyikuk kimulasat en okoztam azzal, hogy nem vettem eszre, hogy hanyatt esett a szekreny mogott, nem tudott felallni negy labra..Voltak hullamos papagajaink is, vagy hetven darab mikor kertes hazban laktunk, ezt ugyan nagyon nem szeretem (madarat kalitkaban), de a fiamnak egy idoben ez volt a legkedvesebb elfoglaltsaga, hatalmas ketrecet eitett nekik, es orakat ult elottuk gyonyorkodve bennuk, sokkal tobb idot toltott veluk mint a matematika es fizika konyveivel.Most itt csak egy kisebb kutyank van, ott kint pedig jelenleg most lett beszerezve egy kis nemet juhasz nosteny, akit rettegesben tartanak a szomszed kis vendegfogado pavai.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 12:54:00

mandiner.hu/cikk/20111216_ido_elott_tavozott_az_imf_delegacio

No, ez most mi? Zsarolási kísérlet, a fáklyával szaladgáló kormány rohant be a lőporraktárba, vagy Viktor újabb követhetetlen kacskaringója, amiről fél év múlva kezd kiderülni, hogy miről szólt?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 13:00:42

@elGabor: Tratalmilag igazolható az adósmentőcsomag is, amit a bankok is aláírtak, szerintem igazolhato a manyup maradék államosítása, viszont ostobaság a továbbra is harcias és cinikus retorika. Minden összeomlik, de minek siettetni, hogy nálunk hamarabb omoljon?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 13:08:15

@Arma Gedeon2: Nem lehet, hogy ez a Viktor gyerekkorában túl sok Petőfit olvasott?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 13:14:05

@elGabor: Szabadság, szerelem, e kettő kell neki — ezt Kínának is megüzente.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.16. 13:28:41

kérem, ezt a macskázást azonnal fejezzék be, a macska egy undorító sátáni teremtmény, aki szereti, buzi.

HToma 2011.12.16. 13:40:52

@málnási: Mely teremtmények isteniek?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 13:43:15

@elGabor: De, sőt, szerintem Viktor Kossuth és Petőfi hibrid reinkarnációja...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 13:45:35

"Halhatatlan a lélek, hiszem,
De más világba nem megy át,
Csak itt lenn a földön marad,
A földön él és vándorol.
Többek közt én, emlékezem,
Rómában Cassius valék,
Helvéciában Tell Vilmos,
Párizsban Desmoulins Kamill...
Itt is leszek tán valami. "

Orbán Viktor lett!!! :D

osborne 2011.12.16. 14:10:44

@elGabor: Ahogy várható volt a jegybanktörvény terv és a manyup 2.0 miatt.

Ugyanis a hivatalos tárgyalások az IMF-el még el sem kezdődtek.

osborne 2011.12.16. 14:41:45

Most, hogy Ovinak annyi, ki jöhet utána?

osborne 2011.12.16. 14:47:34

@HToma: A jelen állás szerint a Szt Piac szemében a jegybank elnöke biztos.

HToma 2011.12.16. 14:54:11

@Arma Gedeon2: Én még emlékszem amikor Széles Gábor egy interjúban Kossuthoz hasonlította Orbánt. Persze ő pozitívan. Néztem is, mert Kossuth szigorúan vett politikusi karrierje 1,5-2 év volt (1847-49). Előtte, utána publicista, bujdosó, haza bölcse stb. volt.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 14:59:57

@osborne: Igen, maga az alapok nem meglepő.

De az egészet nem tudom értelmezni, csak rettentően negatív eseményként. Az MNB elfoglalása borzalmasan rosszul időzített; vagy szörnyen elkésett (még 2010-ben ki kellett volna vágni Simort az offshore-üggyel vagy akárhogy), vagy ki kellett volna bekkelni, amíg lejár a mandátuma. Miért kell hirtelen az MNB, azon az áron is, hogy a kormány eldobja a kínkeservesen helyreálló és erősen ingatag stabilitást (bankkompromisszum, IMF-kiegyezés) egy szörnyen rizikós világgazdasági időszakban? A valutatartalék miatt, más indokot nem látok. De az minek? Eleve államcsődre számítanak? Beletolják az adósságtörlesztésbe? Csak ki akarják húzni pár hónapig? Kívülről nézve megmagyarázhatatlan.

A végén tényleg Arma Gedeonnak lesz igaza, és Viktor a pusztító világerők szolgálatában áll, mint modern Hérosztratosz.

Vagy a Fidesz parlamenti képviselői kapnak az IMF-től egy visszautasíthatatlan ajánlatot (családos emberek autóval, házzal, vagyonnal, és ha nem tudják, mire megy ki a játék, megremeghet a kezük), és Járai (b. tipp, Bod-Péter Ákos) elfoglalja a helyét a miniszterelnöki bársonyszékben?

Tündér_Lala 2011.12.16. 15:02:00

@HToma: Ovi hátrányban van. Így is azt mondják, hogy populista, hámég ha azt mondaná "Leborulok a nemzet nagysága előtt."

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 15:03:38

+ Alaptörvény, 2012. január 1.-től (kinek? miért?)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 15:05:09

@málnási: Látom, van, amiben nézetazonos Gabriloval. :}

Tündér_Lala 2011.12.16. 15:09:10

@elGabor: Nem tudom mi folyik, de Simornak megjelent egy furcsaa nyilatkozata, misezrint a valuta tartalékhoz nem nyúlhat a kormány csak ha garantálja a visszapótlását. Valami olyasmiről volt szó, hogy a devizahitelek forintosításához kell belőle.
Egyébként is furcsa nyilatkozat, az a pénz nem az MNB-é, hanem az ország tartaléka valutában, Afelett pedig szerintem a kormány rendelkezik, gyüjtögették elég szorgalmasan.
Valami játszma van a háttérben, amit nem értünk pontosan.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 15:20:14

@Tündér_Lala: Játszma, játszma, de ennyi politikai tőkét elégetni ennyi idő alatt? Annyi igaz, hogy nem értem. Az elmúlt évtizedek egyik legravaszabb magyar hatalomtechnikusáról beszélünk.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 16:01:46

@Tündér_Lala: de azt mondta! Nem emlékszel? "Alázattal leborulok a Nemzet Akarata előtt, mely a Szavazófülkei Forradalomban kétharmaddal kötelezett arra, hogy végrehajtsam! (akaratát)" :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 16:03:24

@elGabor: nézzk csak, mártír leginkább így lehet...
Ha úgy tudja, hogy készek Brüsszelből a helyére tenni egy eurokratát, fel kell tudnia mutatni, hogy azért bukott, mert nekiment az Idegen Kézben Levő MNB-nek. Esetleg megpróbálhat utcai barikádokat emeltetni híveivel védelmében...

Google 2011.12.16. 16:10:00

@Tündér_Lala:

Soha nem értettem, miért kell annyi pénznek aludnia ott a Nemzeti Bankban.
Valaki tudja? Mintha csak azért pihentetnék ott a valakik, mert jó nálunk a kamat. Lehet, nem is az ország pénze fial ott - de hogy nem nekünk, az biztos.
Visszatérve Petőfi bukszájához; megdöbbenntő, hogy a magukat szürkeállománynak kikiáltók mennyire nem kreatívak, mennyire semmi nem jut az eszükbe. Másolni, mószerolni, más nem is megy nekik. Szolidaritást, Fidesz-plakátot, bármit felhasználnak; nem azt várják, hogy teremjen a babér, hanem lopják azt.
Csurka furcsa ember, mond ezt azt, beetet, aztán behúz egyet.
Azt sem értettem, mi köze a mindennapi.hu-nak Rónához, Andorhoz, ilyen antidemo mesékhez, de hogy ezt Csurka is fölkapta, az már gyanús lett.
Kéri sikeresnek Bajnait, Németet látja. Érdekes - közös bennük, hogy nem kérték, nem visszaadták, éppen felélték azt a pénzt, amit az IMF adott. Így könnyű, illetve könnyebb.
Kicsi a világ:
www.origo.hu/itthon/20111215-kim-lane-scheppele-jogasz-professzor-a-magyar-alkotmanyos-valtozasokrol.html
"Ez túlmegy azon", amit még baráti jótanácsnak, figyelmeztetésnek foghat fel az ember.

Google 2011.12.16. 17:02:48

@tevevanegypupu:

Ahogyan Kéri is elképzelte: egymást kellene megbuktatniuk, ha ellenzékük nincsen.
Remélem, nem adják meg ezt az elégtételt a "demokratáknak"!
Elismerésre méltó az a buzgóság, amivel itthon, Európában, Unióban, Ámerikában fúrnak, jelentenek, árulnak be és el jelenleg hatalmon levőket, csak szimplán azért, mert ők nem lehetnek ellenzékben. Inkább egy egész ország, mint ők!

Tündér_Lala 2011.12.16. 17:31:53

@Google: Az a 40 Md euro a valutatartalék.
A bankok tartanak ott pénzt nyilván elsősorban Ft-ban a kiugróan magas kamatszint miatt (amelynek további emelését (fél %-os) akarják kikényszeríteni. Ez valószínűleg végképpen megtorpedózná a kormány növekedési törekvéseit, mert már így is kitermelhetetlenül magasak a hitelek árai.
(Logikusan normál esetben akkor kell kamatot emelni, amikor hűteni kell a gazdaságot. Ugye most nem ez a helyzet.
Most azzal indokolják a magyas kamatszintet, hogy idecsábítsák a tőkét (ami nyilván csak spekulációs lehet), csakhogy ez a tőke tényleg csak fekszik, mert ilyen áron öngyilkosság hitelt felvenni. Ha a Ft-ot eladják, akkor a túlkínálat miatt esik az ára, amihez elégséges a pénzvilág generálta rossz hírek publikálása.
Lényegében ezzel az extrém magas kamattal az ország van tőzsére téve és különösen kikezdhető. (Cseh országban úgy tudom 1-1,5 % az alapkamat.)
Nem tudom, hogy jól látom-e, de ez a MNB politika drága és megöli a gazdaságot. Beleszólásunk nincs, de az MNB veszteségeit a magyar állam köteles fedezni. )
Huzakodnak tehát, a lépések pedig kivülről alig értelmezhetők.

Google 2011.12.16. 17:42:02

@Tündér_Lala:

Nem tudom, csak azt: akárhányszor van szó az MNB-ről, felhördül a pénzvilág!
Mintha itt pihentetné mindenki a pénzét, hisz megéri - ezzel a kamattal!
Ez az MNB állam az államban, bárhogyan nézzük.
De ahogy olvasom, a megvédésére már alakul a megfelelő facebook csoport - ez kb. olyan, mintha a Wall Street mellett, nem ellen tüntetnének.

osborne 2011.12.16. 17:47:47

@elGabor: @Tündér_Lala: Bármire is kell Oviéknak az MNB devizatartaléka, az IMF és EU nem fogja hagyni azt tisztán látszik. Akkor már 1 új kormány/fő.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 17:48:01

Közben Katalóniában:
ecoline.hu/ki_hitte_volna/2011/12/16/A_katalanok_becsodoltek_WHBWWX

"A legnagyobb adósságot maga előtt görgető spanyol autonóm közösség egyre hosszabb fizetési haladékot kér beszállítóitól, és félő, hogy forrásai hamarosan teljesen elapadnak. A 39,3 milliárd eurós adósságot felhalmozó Katalónia átlag 157 napos késéssel fizeti ki számláit a BusinessWeek beszámolója szerint, és nem ez az egyetlen autonóm kormányzat Spanyolországban, amely likviditási problémákkal küzd. A Moody's szerint Baszkföldon, Galiciában és a madridi régióban is hasonló helyzettel néznek szembe a kormányzatok.

A Citigroup szerint a spanyol kötvénypiacon egyedül az állampapírok iránt mutatkozik még némi kereslet, bár a hozamok itt is egyre nőnek. A tartományok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek - Valencia csak a felkínált kötvényei háromnegyedét tudta értékesíteni az év végéig, így kiadásait nem tudja teljes mértékben fedezni. A La Vanguardia szerint a negyedévente legalább 100 milliárd eurós tempóban növelkvő adóssággal küzdő Katalónia állami mentőöv nélkül nem tud boldogulni."

Ha nem lenne világos, ez egy hét és fél milliós lakosságú régió.

osborne 2011.12.16. 17:52:04

@tevevanegypupu: @Google: A hatalom visszaszerzése pöpec lenne nekik 1-2 hétig vagy hónapig, utána már méretes nagy szívás ebben a csődviharban.

abandi 2011.12.16. 17:58:07

@Arma Gedeon2:
Maga már megint túloz egy kissé:
Itt vannak példáknak okádékért az alábbiak:antall(1/4 zsé,horn(a recski pufajkás zsééé) orbán (cigó-zsé), gyurcsányi(1/2-ed zsé), libajnai1/1(?)-ed zsé zsé, II.orsós-olstein...
Láthatja, hogy már megint igaza van!
De minek...(Jaj, szegény csurkapista-raszkolnyikov bátyám...)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 17:59:04

@osborne: Itt azért egy réteg kényelmes megélhetéséről is szó van, arra meg elég a della.

De persze a nagy ötlet most az, hogy a Fidesz csinálja ki magát a reformokkal, aztán majd jön valaki; ha más nem, a fesssss és izmossss Árok Kornél a szekercével.

osborne 2011.12.16. 18:04:47

Ez jó, a megmondó Krugman egyik forrása ez a libi szagértőasszony volt:

Amint hírét vette, hogy Cameron mellett Orbán volt az egyedüli, aki az első hírek szerint nemet mondott a brüsszeli elvi megállapodásra, Krugman azonnal „betört hozzám”, és kérte, hogy „oktassam ki Magyarországból”

hvg.hu/itthon/20111216_scheppele_partallam_fidesz

(Vajon kik Schepelle honi régi társszerzői? = Halmai Gábor, Csepeli György)

tevevanegypupu 2011.12.16. 18:08:23

@osborne:@Google:

Elkepzelem a Mesterhazi-Schiffer duot problemamegoldas kozben.Mesterhazi kulonben egyre agresszivebb lesz, neha csodalom, hogy nem kevernek egyet le neki, olyan arrogansan beszel.

abandi 2011.12.16. 18:11:39

A hitsorsos lomnici (sztáríjszmokoveczy) miatt két nyikhaj balfaszt kirúgtak a zséfészekből...
brávó!

abandi 2011.12.16. 18:16:31

@tevevanegypupu:
Csak mióta levágattaták vele a dartanyan szőrit...azóta ilyen szefárdos...

Tündér_Lala 2011.12.16. 18:22:32

@osborne: "Magyarország húsz éven át folyamatosan fejlődő nyugati jellegű demokráciaként működött."

Ennek következtében a gazdaság és az életszinvonal folyamatosan, - ha úgy tetszik ezzel fordított arányban - fejlődött vissza. Nekünk a második fontosabb, tehát lehet ideje változtatni.
Ohh lehet az infomátorokra ez nem igaz.

abandi 2011.12.16. 18:25:47

@osborne:
Tök mindegy, úgyis prédaállam vagyunk, az erkölcsileg halott nyugat és a hátulról-mellbe kelet között...

Tündér_Lala 2011.12.16. 18:34:25

Különben nem érdekes, hogy azok akik olimpiát rendeztek vannak a legnagyobb sza.., akarom mondani bajban ?
Lehet, hogy az elköltött iszonyatos pénz, amely akkor komoly fellendülést hozott, de az adósságállományt alaposan megnyomta mégsem olyan jó üzlet ? Persze kellenek hozzá a (muhaha) kockázati kamat felárak is. Hogyan is nőhet egy negyedév alatt 100 Md euró-val az adósságállomány (????) amelyet eddig rendben sikerült fizetniük ?

Szerintem adjunk hálát a jósorsnak, hogy ebbe a marhaságba (+világkiállítás) nem sikerült beszállni.

Google 2011.12.16. 18:40:13

@osborne:

Egy baj van, illetve kettő.
Mondhatják ők még nagyobb garral is, milyen nagy barátai Magyarországnak, ha nem veszik figyelembe a magyar nép választását.
És a másik: az ellenzéket nem a kormány hallgattatja el, egyszerűen ennyi a mondanivalója. És nem több. Törjék bár össze amazok kezüket-lábukat ott Amerikában!

abandi 2011.12.16. 18:41:51

Egyébként -ismételten- aziránt érdeklődnék önöknél, hogy: maguknak sem kell bejelentkezniük, billentyűkoptatásra a blog.hu-ra?!

abandi 2011.12.16. 18:45:59

@Tündér_Lala:
Ez egy játék: mi tudjuk, hogy ti tudjátok, hogy soha nem tudjátok visszafizetni...
Ezek a megvalósíthatatlan brénsztorming prodzsektek, pedig a tudjukkiknek jók...
Ez van...

Google 2011.12.16. 18:46:21

@Tündér_Lala:

Szép példái voltak a "folyamatosan fejlődő nyugati demokráciának" az őszödi beszéd, minden ami velejárt, valamint 2006 október 23. is.
Bezzeg Júdásék ezekkel nem dicsekedtek el akkor a hölgynek!
A ma csak reakció arra, ami tegnap volt.
Soha többé MSZP-t! Semmilyen formában.

abandi 2011.12.16. 18:48:07

2. tudjátok-bírjátok...
ü
álábbj

Google 2011.12.16. 18:48:21

@abandi:

Nekünk sem. Nagy itt az egyenlőség, még nem vette észre?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.16. 18:52:28

@Tündér_Lala: 1995-ben jártam Montrealban, néhány évvel korábban a városiak még fizették a helyi adót az 1967-es világkiállításért. Jó, az eocén-programnál tényleg látványosabb és hasznosabb volt, és a jobban sikerült világkiállítások közé tartozott, de azért nem volt könnyű kiköhögni a kétszázmillió kanadai dolláros veszteséget.

Ceterum censeo, a BOM lelkes hülyéit be kell szántani.

napolajos (törölt) 2011.12.16. 19:54:32

@málnási: Kérem legyen már kicsit visszafogottabb a vélemény alkotásban, nem tudja miről beszél.
Én vidéken élek és nem ölhetem meg az egereket, ravasz módon beszereztem pár cicát és ők elvégzik helyettem ezt a feladatot remélve , hogy nem jutok így a pokolra.Egyébként,hogy buzi se legyek beszereztem egy kutyám is, egy 1.5 éves foxterriert, sajnos a macskáim réme .Ott tartok , hogy elektromos nyakörvet teszek rá, hogy leszoktassam macskáim kergetéséről.Legnagyobb öröme, ha a fára felkergetheti a cicáimat, azért szeretem a kis dögöt.
Viszont kíméljen meg az olyan válaszoktól, mint a kutyája egy férfi, de maga buzi és hasonlóktól. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 20:05:29

@tevevanegypupu: ezek a szerencsétlenek tényleg azt hiszik, hogy Lézer Johnny játékos lenne, ha a Fospumpa nem küldi be a pályára? Éppen le is hívhatja.

Sebastian Knight 2011.12.16. 20:08:29

Ha Magyarországot minősítik le, akkor a bölcs és nemes hitelminősítők intőt adnak a setétmucsai barbároknak.
Ha az eurozóna országait minősítik le, akkor viszont "beleúgnak Európába".

index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/16/most_a_fitch_rugott_egyet_europaba/

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 20:37:12

@elGabor: pont az eocén program hasznos lehetett volna, csak nem kellett volna elszámolni. Milyen jól jönne most, ha mondjuk most kezdene termelni...

tevevanegypupu 2011.12.16. 20:37:16

@tölgy:

Es azt sem ertik meg, hogy a fidesz egyenlo Orbannal. Es ez igy jol is van, minden partszervezet akkor mukodik jol, ha van olyan vezetoje aki osszetartja oket. A fideszt egyebkent is muveszet osszetartani, nagyon sokfele nepsegbol all. Eppen az bizonyitja Orban ratermettseget, hogy kepes erre es mar husz eve. Nincs nala tehetsegesebb es alkalmasabb jelenleg miniszterelnoknek.Tudja ezt nagyon jol az ellenzek meg az EU es IMF is. Eppen ez a bajuk.(:

osborne 2011.12.16. 20:42:25

@tevevanegypupu: Á, a 'problémamegoldó' az IMF-EU lenne. A végrehajtó: Bajnai. A Házmester és bármilyen ellenzéki együttszavazó pedig a gombnyomók.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 20:50:58

@osborne: én meg úgy látom, hogy az EU és NYC urai számára a Fospumpa a probléma, ugra-bugra kistücsök, csak éppen a megoldást nem tudják. Ugyanis egy összeomlott társadalom és gazdaság maga alá temetné bármilyen haladárt, a nyílt erőszakot meg még egyszer nem szeretnék. Beszorulni a City-Ferihegy-Budateteje háromszögbe sokáig nem lehet.
Ígérni és adni kéne a népnek, de az nem megy, még jó sokáig. A béke kulcsa meg az a szemét Fospumpa.
Ilyenkor szoktak lelőni valakit.

abandi 2011.12.16. 20:56:25

@Arma Gedeon2:
nyersrezső...és kapolyilászló, meg a fajtikáik.

osborne 2011.12.16. 20:57:54

@Tündér_Lala: @Google:

Tudják meddig volt itt nyugatiasféle a demokráciánk? Amíg volt szadesz :)

abandi 2011.12.16. 21:06:38

@osborne:
Beszépisvolt...manapság kezd kikapcsolni a raccsolás-selypítés-hazugságfelismerő zsigerem...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.16. 21:14:27

@osborne: ezt ma úgy mondják: amíg volt egy kreatív elit Mo-n.

abandi 2011.12.16. 21:16:30

@tölgy: zsindeksz kontra mti, kontra imf...
Máma már nem hasad tovább...

abandi 2011.12.16. 21:18:40

kontra imf-rekontra imf
ü.:...

tevevanegypupu 2011.12.16. 22:26:56

@tölgy:

Csak azt szeretnem tudni, hogy ezeknek minek Magyarorszag (imf-eu-amerika) mikor ott van nekik Izrael.

tevevanegypupu 2011.12.16. 22:28:07

@osborne:

Bajnai? A negy mancs kezere kell adni es a problema megoldott.

abandi 2011.12.16. 23:01:10

@tevevanegypupu:
Magát mostantól kezdve számontartják!
A tudjukkik...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.16. 23:17:51

@tevevanegypupu: "Eppen az bizonyitja Orban ratermettseget, hogy kepes erre es mar husz eve. Nincs nala tehetsegesebb es alkalmasabb jelenleg miniszterelnoknek."

Nono! Nincs nála tehetségesebb konkurenciát csírájában kiirtó...
Miniszterelnöknek 10 utcán találomra összefogott emberből olyan 2-3 jobb lenne.

abandi 2011.12.16. 23:34:02

@Arma Gedeon2:
Maga csak ne báncsa a nemzetjótevőjét! Fótbalakadémiját is csinált..., he!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.17. 00:14:55

@bbjnick:

Ki(j)egé(j)szítés:

Látta ma egy beszélgetést a Bankszövetség szóvivőjével a HírTV-n/ben, aki, amikor megkérdezték tőle, hogy miért ment bele a Bankszövetség ebbe a mostani egyezségbe a Kormánnyal, akkor, miután hosszú percekig handabandázott a szociális érzékenységről (és arról, hogy tkp. ők kényszerítették ki a Kormány számos szociális lépését), csak kibökte, hogy azért, mert csak így tudták megőrizni a portfóliójuk minőségét. Szóval, bankkonszolidáció ez a javából. Konszolidálni=megerősíteni, megszilárdítani.

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.17. 00:24:30

@bbjnick: akkor viszont balfasz a kormány. Várnia kellett volna, míg a bankok könyörögnek, hogy elengedhessenek valamit a tartozásokból, különben csődbemennek...

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.17. 00:29:08

@bbjnick: az ürdöng a részletekben van.
A bedőlt 100e hiteltől szeretnének megszabadulni a bankok. NYáron 30%-n adták el őket a behajtó cégeknek. A kormány kínált akkor 60% körül, a bankok 90%-os árat akartak. Valahol most megegyeztek.

abandi 2011.12.17. 00:30:49

@Arma Gedeon2:
ráadásul a vihar-sarokban...

abandi 2011.12.17. 00:37:26

@bbjnick: Én mint érintett, azt látom, hogy a bank elébe ment a mai paktumnak, már hónapokkal ezelőtt!
Vagyis orbánék csalnak! A bankok a népharagtól tartanak.
Jól mondják egyesek:hibás terméket árultak! És ezt legalizálja most a zsidesz, gyözelemnek feltüntetve...
Hátbazmeg...

abandi 2011.12.17. 00:59:14

A tiszta megoldás ez lett volna:
-Állami Fityisz Bank létrehozása
- a felvett hitelek kezdő-árfolyamon való konvertálása: akik túlfizettettek azoknak visszajár...majd, a többi fizet a zsideszbanknak.
Erről ennyit!

Bell & Sebastian 2011.12.17. 01:46:44

@abandi: Csak miután egy takarítóprogram letörölte a RAM -ot, vele a böngészési előzményeket, vagy esetleg maga a Windows, ha kicsi a RAM.
Nem lehet, hogy a böngészője automatikusan töröl, bezáráskor?

Tündér_Lala 2011.12.17. 08:01:59

www.emberiseg.hu/portal/blog/category/tv71_sorozatok/hatter-kep/

Hátérkép BBB. Érdemes meghallgatni. A lényeget mondja az EU válságról.

tevevanegypupu 2011.12.17. 08:15:53

@abandi:

Nem mostantol, mar regtol.(

tevevanegypupu 2011.12.17. 08:16:46

@Arma Gedeon2:

Nono! Egyet mondjon a fideszbol aki.

tevevanegypupu 2011.12.17. 10:28:00

Latom senki nincs itt, mindenki az uzletekbe rohan a karacsonyi taplalek es az ajandek beszerzese celjabol..Errol szol az Advent.(((:

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.17. 11:27:34

@tevevanegypupu: A Fideszben nincs! Gondosan kigyomlált mindenkit, aki szóba jöhetett volna! :D

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 13:24:47

@napolajos:
óh, ember! ki beszél itten a macska, mint haszonállat dologról?! az teljesen rendben van. gondolom maga sem engedi a lakásába azokat a fírgeket.
itten a szeretetvágyam tárgya az én kis állatkám önző, állatkinzó, karmagyilkos, ragaszkodó, ostoba, önáltató, szeretemazállatotdejóembervagyok vak semeddignemlátásáról szóltam. van állatorvos barátom, hallok tőle ezt azt, tudja maga, hogy van aki havi százezret költ a dögjére? tudja, hogy egy a humángyógyászatnál fejlettebb infrastruktúra szolgálja ezeket az elkorcsosodott nyomorult állatokat? egyrészt mind beteg, másrészt ugye itten nincs tb, megéri gyógyítani, a sok barom meg fizet kozmetikus, vitamint, szövettant, wellnesst, és még el nem tudja képzelni mi mindent. és mindezt csak azért, mert nincs igazi szeretet a szívében.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 13:26:48

@tevevanegypupu:
tényleg, mindjárt karácsony, azt a gyereknek még nem vettem semmit.
egyébként milyen érdekes, régen azért voltak feszültek a szülők, hogy miből vegyenek, most meg szinte megoldhatatlan probléma, hogy mit. mindene van mindenkinek. és sírnak a népek, hogy szegények. :)

tevevanegypupu 2011.12.17. 13:56:20

@málnási:

Nagyon jopofa jatekok vannak termeszetes anyagokbol, rongybabak, fajatekok,kockak, kisautok nem baj ha lany, tudja, most modernul kell nevelni oket, tokmindegy milyen a nemuk.( Egyebirant az a vasarlasi orulet ami van, az valoban meglepett, ott kint valahogy jobban eloszlik a tomeg, meg persze sokkal kevesebb a kereszteny, tobb a muzulman meg zsido is. Es az a sok iszonyat ami arulnak, az is erdekes, lehet nosztalgia, de ugy emlekszem regebben talan nem volt ennyi bovli. Bar sok minden - ahogy mondja is - nem is nagyon volt.

tevevanegypupu 2011.12.17. 13:59:51

@Arma Gedeon2:

De regrol valaki talan csak volt. Most is vannak nagyon uriemberformak akik kivaloan fessek lennenek miniszterelnoknek, de a harcot azt birni kell. Es egy ilyen paraszt osokkel rendelkezo ember mint Viktor jobban birja. Bar ketsegtelen, hogy az osfideszben sok videkrol felkerult fiu volt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 14:01:35

@tevevanegypupu:
mindene van, meg úgy sem tudja mi az a karácsony. pedig az anyja feszt hordja a templomba, és mindig megállunk a szabadságtéri betlehemnél, elmagyarázzuk, hogy angyal, háromkirály, jászol, jézuska, stb, aztán itthon a plüsscápájára azt mondja szemtelen következetességgel, hogy pápa. :)

tevevanegypupu 2011.12.17. 14:15:39

@málnási:

Jaj szegeny kislany, csak nem magatol orokolte a termeszetet?(:Egyebkent meg valoban tul kicsi, egy szep, igazi gyertyas karacsonyfa elbuvoli majd, az ajandekok raernek kesobb.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.17. 14:30:10

@tevevanegypupu:
hát nem tudom, az ádventi koszorún is csak a gyertya elfújása jön be neki igazán :))

tevevanegypupu 2011.12.17. 14:42:10

@málnási:

Tuzolto lesz vagy katona..((:

osborne 2011.12.17. 14:44:17

@tevevanegypupu: "Milyen alapon szórakoznak velünk? Jól megválasztottuk Orbánt, aztán elintézett ő is minket." Ilyen mondatokat kaptam el tegnap egy pénztárnál, pedig én csak bevásárolni mentem :)

tevevanegypupu 2011.12.17. 14:53:07

@osborne:

Fiatal rokonsagunk egy resze is morgolodik, az o hazuk (nem svajci frankhiteles, annal tobb eszuk volt szerencsere) ugyanis a ciganynegyed utani uj villanegyedben van es akarhova mennek is, azon at kell gyalogolniuk, bicajozniuk vagy autozniuk. Mind rossz. Ok emiatt mergelodnek Orbanekra, merthogy ugye "ket het alatt rend lesz..".Azt szerencsere ertik, tudjak miert nem lesz itten tejjel-mezzel folyo Kanaan. Nem Orbanekat okoljak erte.(:

Kulonben a penz miatt nem tudom kik morgolodnak, ahogy mar irtam is, boltok tomve, aruk vasarolva, cukraszdakban vadaszni kell egy asztal uran. Tudja hol nincsenek sokan? Konyvesboltokban.(:

osborne 2011.12.17. 14:55:36

@tölgy: Mostantól így használom

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.17. 15:07:56

@tevevanegypupu: azok tényleg a béke szigetei úgy 10 éve. A mi falusi templomunkat el akarták venni könyvtárnak Rákosiék, de a helyiek nem hagyták. Mennyivel nyugisabb lenne ma már az épület, ha sikerül a haladárok terve.

osborne 2011.12.17. 15:08:43

@tevevanegypupu: Lehet a könyvet is a szupermarketekben veszik. Tiszta nyugat.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.17. 15:10:41

@osborne: az a legszebb, hogy a fogalmat egy konzerv kereszténytől, bizonyos Toynbee-től lopták.
Hiába no, a halott és/vagy nyugati konzerv/keresztény a jó konzerv/keresztény. A lényeg, hogy ne legyen konkurens.

Sebastian Knight 2011.12.17. 15:46:18

@tölgy: @osborne: @tevevanegypupu:

A könyvesboltok sajna egyre inkább kihalnak, kiszorítják őket a könyváruházak, amelyekben állandóan vacak zene szól, és sosincs abból a könyvből, ami éppen kellene.

tevevanegypupu 2011.12.17. 17:26:36

@Sebastian Knight:

Ma nagy csalodas ert. Reg nem jartam az egyik kedves konyvesboltomba, valahogy mindig kiesett az utbol, de ma elmentem. Eloszor is a regi idos eladok eltuntek, fiatalok voltak helyettuk. A bolt arukeszlete tokeletesen atcserelodott, csupa bovli, csupa "meno" konyv, ezoteria, eszmeletlen konyvboritok, szakacskonyvek ezrevel, hutomagnesek meg kepeslapok. Most mar csak az antikvariumok emlekeztetnek igazi konyvesboltokra.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.17. 17:48:50

@tevevanegypupu: "Es egy ilyen paraszt osokkel rendelkezo ember mint Viktor jobban birja."

A Vitézy gazdáékra gondolsz Budafalváról? :D

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.17. 17:53:49

@málnási: "Bajnai legnagyobb ereje a Nyugat osztatlan rokonszenve. A már emlegetett nagykövetek többsége úgy tartja: akkor lesz itt rend, ha ismét ő vezeti az országot. "

betyár (törölt) 2011.12.17. 18:35:55

@málnási:

mindegy is, hogy mit tesz a csomagba. a lényeg a kicsomagolás. aztat oly élvezettel tudják tenni, hogy én sokszor alkotórészekként csomagoltam. hatalmas gyönyörűséggel és elégedettséggel tudtak a halom zörgős-csillogós göngyöleg közepén ücsörögni:))

Sebastian Knight 2011.12.17. 18:58:17

@málnási: Tekintve az interjú alanyát és készítőjét, valamiféle falangista tréfának tudom be, hogy őket linkeli.

arokaso.blog.hu/2008/07/05/keri_laszlo

tewton 2011.12.17. 20:13:08

@málnási:
"itten a szeretetvágyam tárgya az én kis állatkám önző, állatkinzó, karmagyilkos, ragaszkodó, ostoba, önáltató, szeretemazállatotdejóembervagyok vak semeddignemlátásáról szóltam."

na azért ám!
ebben igaza van. egyszer egy pesti fodrászatban végig kellett hallgatnom, hogy a tulajhölgy lógófülü kutyájának micsoda középfül-problémái vannak, és az micsoda költségeket jelent (rendszeresen többtízezer forintok, mindez 2005 körül). udvarias mucsai idegenként fel se vetettem neki, hogy ha ennyi pénzbe van (és ennyire fáj neki az a pénz), és csak szenvedni tud szegény jószág, miért nem pusztíttatja el. win-win helyzet lett volna.

tevevanegypupu 2011.12.17. 20:54:17

@Arma Gedeon2:

Jaj de egy gonosz ember.((:

tevevanegypupu 2011.12.17. 20:58:52

@tölgy:

Templombol konyvtarat az meg istenes. De amikor azt latja, hogy templombol birkaistallot, mecsetet csinalnak vagy hagyjak lepusztulni ugy, hogy kozben a kereszteket befalazzak, a harangot ledobjak..De persze ez mashol van.Kulonben most betettem a labam egy plazaban levo konyvesboltba, es ugy lattam, sot tapasztaltam, hogy ott lehet olvasni. levesz az ember egy konyvet es akar vegig kiolvashatja. Megceloztam egy Ban Mor nevu ironak a Hunyadiakrol szolo konyvet, van vagy ot vaskos kotet, szerintem ott nyugodtan kiolvashatnam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.18. 07:55:03

@Arma Gedeon2:

OFF!

Egy adalék a geddonizmushoz:-)

Bekapcsoltam a tévét és épp Szemadám György gagyogott és ragyogott a képernyőn: mint a Jankovics-féle Az ember tragédiája-film konzultánsa nyilatkozott és azt bizonygatta, hogy Madách szabadkőműves volt és erősen bejátszott nála a gnoszticizmus, úgyhogy hagyományos (vagy "hivatalosat" mondott?) keresztény megközelítésben nem igazán értelmezhető a Tragédia (példákat is tolt, szerintem elég zavarosan). ;-)

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.18. 08:41:39

@bbjnick:

Hallottam. Azt mondta Lucifer ugy rangatta Adamot mint kutya a postas nadragszarat.Ha szabadkomuves az egesz vilag es szabadkomuves benne minden tehetseges ember akkor tulajdonkeppen nem Isten akarja igy? Es nem kozosen "dolgozik", mukodik egyutt Luciferrel? Jo..csak ugy kerdezem..

napolajos (törölt) 2011.12.18. 09:40:54

@bbjnick: @tevevanegypupu: Nem megmondtam! A dráma egy zagyvaság.

tevevanegypupu 2011.12.18. 10:01:45

@napolajos:

Marmint ez? Ha Madach a szabadkomuves megirta Az ember trageidajat - sajat keseru eletebol meritve ihletet - es egyaltalan nem Istent "partolja"..a vegszo ellenere, akkor ez tulajdonkeppen nem a magyar nemzet csodalatos tulajdona, ez sokkal inkabb valami tulvilagi hatalommal valo targyalas, egyezkedes es vegulis a gonosz gyozelmebe valo beletorodes. Az egesz dramaban Lucifer a zsenialis, Isten csak mellekszereplo, Adam meg kesztyubab.Ha es tenyleg.Lehet, hogy Alfoldi latta meg a darab igaz mondanivalojat?(:

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.18. 10:20:16

Én tegnap láttam a Jankovics-féle feldolgozást, és a gyengébb paradicsomi illetve egyiptomi színeket leszámítva nagyon tetszett, úgyhogy elmegyek rá még egyszer a két ünnep között. A deheroizáló történetírás meg majd ír róla, amit a virágos kedve tart. :)

tevevanegypupu 2011.12.18. 10:29:27

fn.hir24.hu/itthon/2011/12/15/magyarok-vartak-a-magyarokat/

Szegeny Laszlo Gyulat mit gyalaztak a kettos honfoglalas miatt. Meg a vegen kiderul majd az is, hogy Vambery Arminnak volt igaza a magyar nyelv torok rokonsaaval kapcsolatban?(:

tevevanegypupu 2011.12.18. 10:36:31

@elGabor:

En meg lattam tobbfele feldolgozasban - tobbek kozott a fantasztikus Kalman Gyorgy-Luceferrel, meg az ordogi Majorral - de fel sem merult bennem, hogy nem azt latom amit hallok. Jankovics Marcelle tulzottan nem tetszett - pedig nagyon kedvelem ot - nekem egyik rajzfilmje sem tetszik nagyon.Ugy vagyok vele mint Makoveczzel vagy Meloccoval. Amit mondanak az jo, amit csinalnak - keves kivetellel - azt nem szeretem. De nem azert mert esetlegesen szabadkomuvesek lennenek, hanem mert csak.

betyár (törölt) 2011.12.18. 12:37:26

@tevevanegypupu:

"ez sokkal inkabb valami tulvilagi hatalommal valo targyalas, egyezkedes es vegulis a gonosz gyozelmebe valo beletorodes."

háát:)

"AZ ÚR
Te, Lucifer meg, egy gyürű te is
Mindenségemben - működjél tovább:
Hideg tudásod, dőre tagadásod
Lesz az élesztő, mely forrásba hoz,
S eltántorítja bár - az mit se tesz -
Egy percre az embert, majd visszatér.
De bűnhödésed végtelen leend
Szünetlen látva, hogy mit rontni vágyol,
Szép és nemesnek új csirája lesz. -

ANGYALOK KARA
Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsul áll Isten kegyelme."

nekem ez inkább annak tűnik, a gonosz is a jót szolgálja:)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.18. 13:26:22

@tevevanegypupu: Ez önámítás. Ösztönösen igenis azért nem szereted a művüket, mert vakolók... :-)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.18. 13:28:21

@bbjnick: igen, régóta büszkélkednek ezzel, hogy Madách is az övék, ha kötény nélkül is, irodalomtörténészi közegben ez közhely, az érettségi tételekbe valahogy még nem ment át... :-)

Szerintem ez már nem szenzáció, a szenzáció inkább Madách "korrektora", Arany tájékán szimatolható e téren. (mármint az én szimatommal)

Bell & Sebastian 2011.12.18. 14:01:28

@betyár: Végső soron a gonosz is csak az Urat szolgálja. Igen, ebbe a mentségbe kapaszkodnak, egyáltalán nem véletlenül. Annyi csak a dolgunk, hogy ellene mondjunk (a gonosznak), eskünkhöz híven.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.18. 14:33:16

@málnási: ja.. @Arma Gedeon2: Havelről mit lehet tudni? Páholytag volt?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 15:32:11

@tevevanegypupu: „De amikor azt latja, hogy templombol [...] mecsetet csinalnak”

No látja, most jön elő az a jó öreg szabadkőműves indoktrináció. Jobb a templomból könyvtár mint a templomból mecset? Nem mintha nagy bajom volna a könyvtárakkal, sőt, de a mecset is templom, és templomból templomot „csinálni” még mindig vallásos cselekedet, profán épületté alakítani viszont kevéssé az. Nézze át a kereszténység történetét, hány „pogány” szentély fölé emeltek keresztény templomot, és hány mecsetből lett szintén keresztény templom. Normális és érthető. Az istállónak használás mondjuk nem túl magasröptű tett, de legalább humor is szorult a történelembe. Viszont informatikai centerré és hasonló ízetlen dolgokká alakítás: hát nem ez a sátáni és alja? Rosszabb, mint az istálló opció.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 15:39:04

@osborne: Ebből a hivatalos szélsőszabadkőműves telekommunikatív agymosásból látszik, hogy milyen elképesztően diktatorikus és fanatikusan terrorisztikus szabadságellenesség a liberalizmus.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 15:47:17

@gloire: Egészen bizonyos. A demokrácia (demokratúra) világában (ideértve az alkotmányos álmonarchiákat is) csak vakolás van. Ez vagy mérsékelt, vagy szélsővakolás, legszélsőbb esetben maga a vakolás is elvakoltatik (Károlyi —> Kun, Kerenszkij —> Lenin stb. — ugyanez a „rendszerváltásokkor” visszafelé). Egyik a másikat váltja, erősíti, akkor is, ha egyik a másik „ellenzéke” (sőt, pont azáltal).

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 16:00:47

@Arma Gedeon2: Madách nagyapja Madách Sándor volt, szabadkőműves, Batsányi ügyvédje a Martinovics-perben.

Berényi Zs. Á. tanulmánya Madách Imre és a szabadkőművesség kapcsolatáról:
www.madach.hu/tanulmanyok/SzimpoziumV/8.html

Teljesen biztos, hogy nem merítette ki mélységekig a témát, és az is figyelembe veendő, hogy Berényi politikailag ártalmatlan, sőt jótékony kultúrtörténeti fejleményként ír a szabadkőművességről. Például: „A szabadkőművesség emberbaráti jellege érződik az Ádám visel­ke­désében megmutatkozó együttérzésben. Cselekvő emberbarátság ez, hi­szen magát és Évát is veszélybe sodorva kel védelmére a gyer­me­ké­től megfosztott anyának, hogy hirtelen elhatározással feleségül vá­lassza magának. A legmelegebb emberség jelképe a család. Ettől ré­mül meg a Falanszter Tudósa”.

Egyrészt naív, másrészt álnaív hozzáállás ez. Pontosan ezek a szentimentalistára hangolt, lényegében azonban militánsan materialista lózungok azok, amelyekkel a szabadkőművesség „laikusoknak” és alsó szintű beavatottjainak szóló arca, az úgynevezett humanizmus mindig is operált és operál.

osborne 2011.12.18. 16:17:58

@Loxon: hehe (kicsit más: egyébként azt tényleg összejött a haladároknak, hogy a nyugati konzi, tory pártok - lapjaikkal együtt - libi fordulatra kényszerüljenek. a briteknél, németeknél már együtt kormányoznak, sarko jobblibi. a lengyel tusk is.) ezt szeretnék kiharcolni majd mucsán is.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 16:18:00

@Loxon: Folytatva annak elemzését, amit Berényi ír tanulmánya bevezetőjeként, muszáj idézni, mert annyira jellemző (jellemzően hazug):

„A szabadkőművesség gyökerei a messzi ókorba nyúlnak vissza. A pla­tó­ni és pitagoraszi filozófia, az eleuziszi és más misztériumok, az Izisz- és Ozirisz-kultusz nyomai megtalálhatók benne, de többek kö­zött a druida papok és kereszteslovagok hagyományai is továbbélnek a szabadkőművességben. Számos egyéb vonás is tükröződik még ben­ne. Mindenesetre egyik alapvető jellemzője a szabadkőművességnek a filozofikusság. A római korporációk, majd a közvetlen elődjüknek te­kin­tett középkori templomépítő céhekből is akkor alakult szervezetté, ami­kor a kétkezi munkától elszakadva szellemi tevékenység fog­lal­koz­tatta a kőműveseket, az úgynevezett »elfogadott« kőműveseket (accepted masons).”

Mindezek a „gyökerek”, amelyeket Berényi (és más szabadkőművesek) felsorolnak, gyakorlatilag nem létezőknek, illetve teljesen átértelmezettnek tekinthetők a szabadkőművességben, illetve a szabadkőművességről szóló legszélesebb körű irodalomban. Hatásuk vagy a nullával egyenlő, vagy olyan módon interpretált, hogy lényegileg ellentétes magukkal az állítólagos gyökerekkel.

Semmelyik említett „gyökér” nem állt kapcsolatban azokkal az eszmékkel, amelyeket a szabadkőművesség képviselt és képvisel. A szabadkőművesség valódi eszméi szerint militánsan modernista, profán, (a felszínen leglábbis) egalitarista, (kifelé) demokrata és tradícióellenes, álhagyományokat teremtő, minden valódi vallásosságot (és valódi gnosztikus) irányultságot, attitűdöt lefejező, kibelező, átoperáló és elpusztító, azokat profán, bugyuta és álságos eszmékkel felcserélő szellemiség.

A szabadkőművességet lehetetlen levezetni bármelyik úgynevezett „előzményéből”, sem Püthagorászhoz és Orpheuszhoz, sem a platonizmushoz, sem Eleuziszhoz, sem Iziszhez, sem a druidákhoz, sem a lovagsághoz és a keresztesek ideáihoz semmiféle köze nincs és nem is lehet. A névleges kapcsolat nem kapcsolat, a hivatkozások hamisak és jó esetben csak félreértésen alapulók.

A szabadkőművesség igazi gyökere a profanizmus, mégpedig a mindenben profanitást és materializmust arrogáló szuperprofanizmus. Akkor is, ha „okkultista” vagy „vallásos” (többnyire zsidó) vagy „filozófiai” (többnyire racionalista) vagy egyenesen „metafizikai” (álmetafizikai) színezetet ölt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 16:19:11

@osborne: Így van. Szerintem már ki van harcolva, de bizonyára még vannak „csírájukban kiirtandó” maradványok, amelyek ellen sosem elég felvenni a fehér kesztyűt.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 16:49:31

@Loxon: Mondanom sem kell, a szabadkőművességnek a római korporációkhoz sincs semmiféle köze, és a templomépítő céhekhez sincs, legalábbis azok operatív formájában. A kulcs itt van:

„akkor alakult szervezetté, ami­kor a kétkezi munkától elszakadva szellemi tevékenység fog­lal­koz­tatta a kőműveseket, az úgynevezett »elfogadott« kőműveseket (accepted masons).”

Pontosan ez a fordulat az, amit elfed a sok áltatás. A középkori templomépítő céh eredetileg valóban szellemi tevékenységet végzett, egészen addig, amíg _nem szakadt el a „kétkezi munkától”_, amíg templomok és katedrálisok „tervezésével” és építésével volt elfoglalva. A későbbi „szellemi tevékenység”, amely ennek helyét az „elfogadott kőművesek” esetében átvette, valójában a profán ki- és felforgatás, a szellemellenesség atheisztiko-racionalista álfilozófiájának a beszivárgása és hatalomátvétele volt — egy új hatalmi kaszt beépülése a középkor katholikus (guelf vagy ghibellin) feudális hierarchiája csúcsának helyére. A ghibellin retorikát vette át — az egyházellenesség kedvéért —, de a ghibellinizmushoz, a trubadúrkirályokhoz, a császárokhoz pont annyi köze volt, mint a lovagokhoz vagy Platónhoz: semmi, zéró, mínusz tíz.

A szabadkőművességben, legalábbis a céljaiban és a működésében semmi gnosztikus nincs, a szabadkőművesség a legvadabb agnosztikus profanizmus misztifikált köntösben. Az a kevés valóban „spiritualista” személy, aki a szabadkőművességgel kapcsolatba került, tulajdonképpen kivételes (és kevés kivétellel rendszerint nagyon zavaros is). Kivételek persze vannak, de ezek igen kivételes kivételek, és ezekkel kapcsolatosan is különleges óvatossággal kell eljárni.

Az „egyetemleges” szabadkőművesség által megőrzött szimbólumok, iratok stb. között valóban vannak érdekesek, értékesek és mélyek, de erről csak a hazug stratégia, a látszat fenntartása és a naív vagy kapzsi híveik buzgalma tehet (amennyiben éppen nem utánzatokról vagy közönséges hamisítványokról van szó).

Az, hogy a szabadkőművesség körében vagy vonzáskörében tehetséges személyek vagy érdekes karakterek (politikusok, művészek és egyebek) előfordultak és előfordulnak, nem meglepő, sőt természetes. Egyrészt a nehezen kiismerhetőség és a szimbolikus részletekben rejlő kétértelműség, másrészt az egyes személyek rejtett hatalomvágya, kapzsisága, faji érdekei, vagy kiváncsisága, esetleg rejtett „bénasága” miatt — ilyesmi művészek esetében gyakorta előfordul. A nyugati gnózis és valódi ezotéria teljes kiirtottsága miatt részben érthető is, hogy néhányan (de csak néhányan!) „jobb híján” a szabadkőművesség mellé csapódtak, és azzal többé-kevésbé harmonikus vagy esetleg ellentmondásos viszonyt alakítottak ki.

Tündér_Lala 2011.12.18. 17:38:18

A szabadkőmívesség különböző ágai között milyen különbségekről tudunk ? A mindenáron hatalomra törők (illuminátusok ??) milyen viszonyban állnak ezekkel ? Minden titkos társaság amely szabadkőmívesnek nevezi magát hasonló elveket vallott ?

osborne 2011.12.18. 18:06:50

@Loxon: Az amik szerintem 1-2 éve azt hitték a Fidox is az LMP felé fog indulni/nyitni inkább és teljesen elzárkózik a Jobbiktól. Nem jött be, megy is az üvöltés, a demars és társai. Az külön sokkolta a demokratákat, hogy megszűnt a szadesz (a kreatív elit). Ez másfél év után egyre nyílvánvalóbb.

tevevanegypupu 2011.12.18. 18:13:01

fr.news.yahoo.com/linstitut-degypte-fond%C3%A9-bonaparte-parti-fum%C3%A9e-145847046.html

A demokracia folytatodik. Felgyujtottak Kairoban az egyiptomi intezetet a "forradalmarok" amit meg Napoleon alapitott. Szinte minden porra egett. A szabadsag jegyeben termeszetesen.

tevevanegypupu 2011.12.18. 18:16:29

@Loxon:

Persze, tudom, hogy akarmit csinalnak egy templombol az nem segit a templomon, es az, hogy istallo lett belole, valoban kisse komikus illetve hat mindenki erti ahogy akarja a hivokkel kapcsolatos velemennyilvanitas ezen formajat vagy a puszta veletlenseget. Csak ugy gondolom egy konyvtar is bizonyos mertekig temlom, ersze lehet inkabb profan, hiszen mint tudjuk minket hivoket jobban szeretnek egyugyunek, egy konyvtar pedig akar bunos gondolatokat is sugall(hat).

tevevanegypupu 2011.12.18. 18:17:25

@Arma Gedeon2:

Nem, teved, ez szimplan izles kerdese, hiszen nagyon sok (allitolagos) szabadkomves alkotasa vagy munkassaga viszont tetszik.(:

tevevanegypupu 2011.12.18. 18:22:12

@betyár:

Na persze..de az egesz muvet vegigkiseri a banatos, remenytelen melankolia es harag ami azt akarja bizonyitani, hogy hiaba minden. Kulonben milyen erdekes - ez szabadkomuvessegtol fuggetlen (vagy nem) - hogy Madachnal Lucifer es mondjuk Sekszpirnel Jago mennyivel elevenebb es szinesebb, intelligensebb mindenki masnal.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.18. 18:43:44

tényleg, teve, ha mán itten van, találkoztak dodóval? mostan járnak? :)

Tündér_Lala 2011.12.18. 19:00:49

@osborne: Hát akinek ilyen az eszébe jut, az valami visszataszító állat lehet. Pfff...

tevevanegypupu 2011.12.18. 19:05:56

@osborne:

Ilyenkor vajon miert nem tiltakoznak a hivok?

tevevanegypupu 2011.12.18. 19:06:52

@Loxon:

Lehet, tudhatna, hogy csekely ertelmu medvabocs vagyok.

tevevanegypupu 2011.12.18. 19:08:19

@málnási:

Meg nem, es eppen kerni akartam Dodo elnezeset, de iden valoszinuleg nem is fog menni, mindig kozbejon valami, de januarban feltetlenul, ha neki is megfelel. Ugy irta, juniusig jon.(:

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 19:08:28

@osborne: Kicsit komorabban látom a kérdést, de relatíve valóban így tűnik.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 19:09:02

@tevevanegypupu: Nem hiszem, inkább csak félre akar érteni. :}

tevevanegypupu 2011.12.18. 19:21:05

@Loxon:

Jo, mit erdemel az a bunos..(-:

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 19:39:16

@Tündér_Lala: Hosszadalmas és vitatható kérdéskör, egyrészt a rengeteg elágazás miatt, de nem csak azért. Nagyjából megpróbálom megválaszolni. Két tekintélyt hívok segítségül, René Guénont és Julius Evolát. (Mindketten rendkívüli módon szúrják a szabadkőművesség képviselőinek szemét.)

Guénon fiatal korában több páholyba beavatást, és így betekintést nyert, tisztázó tanulmányokat írt a szabadkőművességgel kapcsolatban (Études sur la franc-maçonnerie et le compagnonnage / www.amazon.com/Etudes-sur-franc-ma%C3%A7onnerie-compagnonnage-1/dp/2713800668 /, angolul: Studies in Freemasonry and the Compagnonnage / www.amazon.com/Studies-Freemasonry-Compagnonnage-Rene-Guenon/dp/0900588888 /). Az Ő álláspontja szerint a szabadkőművességbe egy bizonyos ponton belépett a felforgatás. Ez minden bizonnyal az Illuminátus Rendnek a szabadkőművességbe való behatolásával reprezentálható, amelyet az enciklopédisták tevékenysége készített elő, és amelynek eredménye a jakobinizmus lett.

Evola vélekedése szerint a szabadkőművesség jóval korábban, lényegében alapításától fogva felforgató szervezet, amely későbbiekben csupán manifesztebbé vált. Álláspontja szerint Guénon azon (természetesen árnyalt és figyelemreméltó) véleménye, mely szerint a szabadkőművesség korábban a kereszténység legitim ezoterikus vetületét képviselte, és csak később vált teljes mértékben szubverzív „irányzattá” túl „optimista”, ami a realitásokat illeti. Az én álláspontom valahol kettejük közé helyezhető. Abban mindketten egyetértettek, hogy a szabadkőművesség legkésőbb az „andersoni alkotmány” idejétől teljesen a tradicionális vallások (Európában jelesül a Katholikus Egyház) és állam (igazi monarchia) lebontása, ezzel párhuzamosan a liberális világi hatalom megvalósítása szolgálatába szegődött.

A jakobinizmus, amely a Grand Orient-tel áll kapcsolatban, a szabadkőművességnek az egyértelműen negatív formája, mondhatni a szabadkőművesség „kommunista pártja”. A skót rítusú szabadkőművesség, amely olykor legalább a (névleges) vallásosságot is megköveteli, a szabadkőművesség „mérsékeltebb” változatának tűnik, mondjuk úgy, a szabadkőművesség „FiDeSze”, azonban ez csak elnagyolt és körülbelüli felosztás. A kettő között nincs kifejezett ellentét, főleg a koordinatív szinteken. Részletkérdésekben eltérnek, akár az ellentét látszatáig elmenően. Amikor azonban maga a „testvériség” egyetemes (de akár részleges) érdeke forog kockán, az egyesülésig elmenően együttműködnek.

Guénon munkásságának köszönhetően van egy-két nagyon kivételes, Guénon-t követő páholy (például www.loggia-rene-guenon.it ), ezek nem illeszkednek a szabadkőművesség fősodrába, de hatásuk a szabadkőművesség egészére nincs.

Tehetetlen Dodó 2011.12.18. 20:10:57

@tevevanegypupu: Minden héten legalább egyszer!

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.18. 20:19:20

@tevevanegypupu: Ezt az írást jobb lett volna, ha nem olvasom el. :(

tevevanegypupu 2011.12.18. 21:04:12

@Tehetetlen Dodó:

Lelkifurdalasom van, mert decembert mondtam, de nem gondoltam volna, hogy ennyi minden kozbejon es nagyon elmaradtam a karacsonyi dolgok intezesevel. Gunyolodtam azokon akik az uzletekben rohangalnak, aztan tessek, minden utolso hetre maradt. Bar voltak rokonok is, szoval minden terv felborult. De januartol remelem vege ennek a zsufoltsagnak es akkor mar nincs akadaly.(:

Tündér_Lala 2011.12.18. 21:08:46

@Loxon: Köszönöm szépen.

tevevanegypupu 2011.12.18. 21:08:48

@elGabor:

Az egyiptomit? Magamon kivul vagyok, annyira bant.Ezek az emberek nincsenek tisztaban azzal mit tesznek, sot neha akarattal esnek neki ilyen kincseknek, mondvan semmi szukseguk ilyesmire. Nyugati, romlott civilizacionak ertekelik es nem is erdekli oket, hogy sajat multjukat pusztitjak.Ez olyan mint Irakban - ott ugyan nem egettek - viszont kiraboltak a bagdadi muzeumot vagy tortek-zuztak duhukben.Esetleg hazavittek parezer eves targyakat mint kis emlekeket..

Tehetetlen Dodó 2011.12.18. 21:09:50

@tevevanegypupu: Semmi baj, ami késik, nem múlik, legalább jól kezdődik majd a boldog újesztendő.
Malinovszkij blogtársnak meg majd küldünk egy szép színes anzixot.

tevevanegypupu 2011.12.18. 21:14:09

@Tehetetlen Dodó:

Ez csak termeszetes. Es jol kibeszelunk mindenkit.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 22:01:45

@Tündér_Lala: Szívesen. Még annyit hozzátennék, hogy Guénon véleménye szerint az eredeti, középkori (operatív) szabadkőművesség lényegében nem volt más, mint az építőmesterek céhbeavatása, és ez formáját tekintve a három fokozatú János-rendi páholynak felel meg (inas, legény, mester), a további, később hozzáragasztott fokozatok (amelyek „spekulatívak” és „filozofikusak”) mesterkéltek és forma szerint már a szabadkőművesség megzavarodott vonulatát ábrázolják. (Mindez persze csak a formára vonatkozó kérdés, mert ma is vannak János-rendi páholyok, de természetesen már ezek sem működnek az eredetinek tekinthető értelemben, tehát ezek is ugyanúgy a liberális rombolás fészkei, mint a többi páholyrendszerek.)

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 22:16:30

@tevevanegypupu: @elGabor: Maguk Libération-t olvasnak? :}

Mindenesetre nem tudják, ki gyújtotta fel az épületet. S mivel az „arab tavasz” forradalmaival Egyiptom és általában a térség végső destabilizálása, khaotizálása volt a cél, lényegében bármi közvetlen oka is van az ilyen eseteknek, az igazi ok ez a destabilizáció. Emlékeztetnék, hogy 2011-ig az iszlám világban senkit nem zavart ennek az intézetnek a megléte.

Ami Irakot illeti, az ottani „muzeális” értékek szintén e khaotizációnak estek áldozatul, ha jól emlékszem, még amerikai katonák is részt vettek a fosztogatásokban.

tewton 2011.12.18. 22:34:46

Holger Hartland · hartland.blog.hu 2011.12.18. 22:21:58
@Alfőmérnök: Tölgyet IRL épp most nyírják ki a facebookon.

??????

tevevanegypupu 2011.12.18. 22:35:31

@Loxon:

Pontosan ezt szerettem volna mondani: Moubarak tokeletesen feken tartott mindenkit, viszonylagos egyensulyban lavirozott, jol elbirt a szelsosegesekkel is, amennyire lehetett biztonsagot teremtett es tartott. Mitterand minden evben ott szilveszterezett eltitkolt lanyaval es szeretojevel, meg a halala elotti szilveszteren is..Mitterand persze a nyugati civilizacio (az mi?(-:) szerint zsarnok volt, most elkergettek az eredmeny lathato..

Ugyanez volt a helyzet Szaddammal is: kegyetlen gazember volt az biztos, de hat a torzsek, kulonbozo szektak es szelsosegesek kozott nem lehet maskent. Az o ugyuk. Es persze, hogy az amerikai katonak is fosztogattak.
Lehet, rosszul jott at, de eppen azert haborodtam fel leginkabb - bar ezt nem irtam - mert megint beleszoltak onzo, szemet okokbol olyan orszag eletebe a nyugati demokratak aminek lakosairol fogalmuk sincs, csak ki akarjak rabolni.

Ja, hat Libération..ugye tajekozodni kell az ellenseg velemenyerol is.(:

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 22:44:13

@tevevanegypupu: Bár már Moubarak és Szaddam is a nyugati (és „keleti”) demokraták terméke volt, valóban, a végső döfést még nem ők adták meg ennek a térségnek.

osborne 2011.12.18. 22:51:49

@tewton: Ágens Jótündibündi újra akcióban?

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 22:53:15

@tewton: @osborne:
Holger Hartland · hartland.blog.hu 2011.12.18. 22:39:59
Ha nem lenne világos, "tölgy" nick IRL-jét nyilvánosan feljelentették a munkahelyi feletteseinél, államtitkári szinttel bezárólag.

Nosza. És vajh mit remélnek ettől?

tewton 2011.12.18. 23:10:37

@osborne:
nem tudom, általában nincs facebookom. vagy ha van is, akkor se tudom, hol kellene ezt a történetet keresni rajt.

mondjuk _bármit_ el tudok képzelni a blogoszféra ávós élcsapatáról.

@Loxon:
nem tudom, mi volt a mostani bemószeroláshoz az ürügy. milyen kár, hogy nincs egy virtigli liberalizmusellenes tevékenységet vizsgáló bizottság, csak az ilyen spicliskedő férgek magánszorgalmára van utalva az Eszme.

kíváncsi leszek, mi ez és mi lesz belőle. mi lesz a mandin belőle, fog-e valamelyik sajtszabvédő felháborodni, mit mond babarcieszter, ésatöbbi.

osborne 2011.12.18. 23:18:28

@Loxon: @tewton: A idegrendszeri kihívásokkal küzködő tündike posztja megvan

orulunkvincent.blog.hu/2011/12/17/petschauer_es_a_patkany_nemposzt

a többit kiadja a gugli.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.18. 23:22:22

Nyugi. Tüncike erre már régen ráizgult. Sajnos én a nőket szeretem, és ezt ő nehezen tudja feldolgozni.

Ilyen feljelentés már sok volt, nemzetközi is. Eddig csak kuncogott apámfia, lehet érdemes lenne a feljelentőket megráncigálni néha. Bár jellemzően, most is névtelen.

Petschauer úr akart lenni.

picur3ka 2011.12.19. 00:27:22

@tölgy:

Orulok, hogy maga nyugodt. Nem tul rossz hir akkor.

@tevevanegypupu:

En nem rohangaltam az uzletekben, inkabb ilyesmi:

www.youtube.com/watch?v=CSK1D3bZhRs

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.19. 07:05:42

Quis!:-D

Ki írta?

"Magyarországa zsidó uzsora eldorádója ; igaz, hogy mindenfelé
pusztít ez a gazdasági rákfene ; de Bukovina, Galícia és Magyarország
már közmondásosán a zsidók markában nyögnek
: nyögni fognak, míg a szociáldemokraták ereje szét nem
lobbantja ezt az öngyilkos nyugati kultúrát; s nem nyit
megint utat az evangéliumi fogalmaknak a munkáról és
szegénységről. Bármily lázítónak látszassák is ez a beszéd :
ki kell mondani, hogy a szocializmus korrektivuma lesz az
elzsidósodott kereszténységnek."

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.19. 07:35:25

@picur3ka:

((:
Nagyszeru idotoltes, dorombolt is hozza?

tevevanegypupu 2011.12.19. 07:37:52

@bbjnick:

Azt nem tudom ki irta, de Simon Perez valoszinuleg igazat mondott.

tevevanegypupu 2011.12.19. 07:39:53

@bbjnick:

Ezt nem tudom ki irta, de Simon Perez valoszinuleg igazat mondott meg ha veletlenul is kotyogta ki, hogy mar nagyon jo pozicioban vannak Lengyelorszagban es ugy tunik foleg Magyarorszagon.

tevevanegypupu 2011.12.19. 07:42:44

@tölgy:

Sajnalom, ocska dolognak tartom azt a nyomozast amit ezek rendeznek es a feljelentgetes hozza. Ha nem irhatja le az ember amit gondol, ha tilos velemenyt mondani, az eppen ezek miatt az emberek miatt van.

osborne 2011.12.19. 09:43:13

Jó reggelt, jó rettegést

Az EU ultimátuma Ovinak:

AZ EU a jegybanktörvény-tervezet és az egykulcsos adót kétharmados törvénybe bebetonozó javaslat visszavonását kérte, továbbá kikötötte, hogy csak a szigorú ellenőrzéssel járó IMF-hiteltípushoz járul hozzá.

hvg.hu/itthon/20111219_Orban_IMF_harom_pontos_ultimatum

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 09:43:29

Jó reggelt, jó rettegést!

Érdekes, a honi sajtó, sem a kritikus index, sem a világra nyitott imf-demokraták nem írtak arról, hogy az írek 2012-es költségvetését előbb kapta me és vitatta meg a Bundestag gazdasági bizottsága, mint az ír Parlament. A hülyeírek meg botrányt emlegetnek.
www.belfasttelegraph.co.uk/news/local-national/republic-of-ireland/germany-inspects-irish-budget-16078954.html

osborne 2011.12.19. 09:51:14

@tölgy: Nagyon ráállt magára ez az Őrült tündi. Csoda, hogy nem hívogatja.

osborne 2011.12.19. 10:00:41

A túl sok munkába halt bele a 'kedves vezér'

A tévébemondó arról beszélt, hogy Kim Dzsongil a túl sok munkába halt bele, miután "az embereknek szentelte az életét".

index.hu/kulfold/2011/12/19/meghalt_kim_dzsongil/

tevevanegypupu 2011.12.19. 10:03:26

@osborne:

Milyen szerencse, hogy a kisfia mar keszen all a hatalomatvetelre. Es raadasul modern gyerek: szeret sielni, Svajcban nevelkedett es imadja Michael Jacksont.

osborne 2011.12.19. 10:19:09

@tevevanegypupu: És akit állítólag azért arcplasztikáztak, hogy minél jobban hasonlítson apjára. Jól sikerült: www.sg.hu/kep/2010_10/1014korea1.jpg

tevevanegypupu 2011.12.19. 10:20:25

@osborne:

Olyan kis dudagyuri. Aranyos lett.(:

tevevanegypupu 2011.12.19. 10:20:25

@osborne:

Olyan kis dudagyuri. Aranyos lett.(:

kill004 2011.12.19. 12:23:49

Magyarázzák már el nekem: Ovi miért van úgy ráizgulva a focira?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 12:34:58

mondjuk tölgytől furcsa és keresztényietlen volt a seregbáli szívatásokhoz hasonlítani valaki halálrakínzását.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.19. 12:44:06

@málnási:

Ha azt tette volna, akkor valóban az lett volna. Olvastad azt a kommentet, amin itt vonaglanak a horgasfejúek?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.19. 12:49:52

@málnási:

Ismerek olyat is aki munkaszolgalatbol jott vissza meg olyat is aki katonatisztkent szolgalt a Don-kanyarban. Fortelmes modon bantak mindegyikkel, de nem csak veluk, hanem a fronton es taborokban mindenkivel. Elkepzelni sem tudom, hogy voltak kepesek normalis eletet elni ezutan az emberek, es tudtak. Ugy vagyunk teremtve, hogy meg a legrosszabat is kepesek vagyunk feldolgozni, el nem felejteni, de nem abban a szornyu, fajdalmas multban maradni. Ahogy Petschauert megoltek az termeszetesen gyalazat, meg akkor is az lenne, ha csak ugy "onmagatol" a munaktaborban hal meg mint mondjuk Szerb Antal. De a bunosoket harmadiziglen megbuntettek, allando buntudatot sulykolnak az emberekbe meg ma is, hat ez az amit kicsit nehez elviselni. Vannak akik felejtenek, vannak akik megbocsajtanak de nem felejtenek es vannak akik gyulolnek mindent es mindenkit aki nem az o szenvedesuket tartja a vilagon a legszornyubbnek. Nem csak zsidok, masok is..Es vajkalnak, felhanytogatnak, fenyegetoznek, gyalazkodnak, gunyolnak, feljelentenek. Oket utalja meg az ember elobb-utobb es nekik mondja azt amit mond, nem azoknak akik meghaltak artatlanul vagy sem, de mar meghaltak, Hatvan eve.

tevevanegypupu 2011.12.19. 12:51:25

@bbjnick:

Hat hogyne, egymas kozott csak megbeszelhetjuk.(:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.19. 13:00:37

@tevevanegypupu:

A fenti sorokat 1893-ban írta az esztergomi Szeminárium dogmatika tanára és spirituálisa (lelkiigazgatója:-)):-)

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 13:20:18

@málnási: igen, ott rontottam el, hogy bármihez is hasonlítottam.

Van az a keresztény hülyeség, hogy elválasztják a szándékot a következménytől. A buddhistáknál ez nem tudom hogy van.

tevevanegypupu 2011.12.19. 13:32:01

@bbjnick:

Tudja a keresztenyek sokaig odatartottak arcuk masik felet is, es szivbaj nelkul az elso utes utan mindjart adtak is nekik a masodikat, harmadikat..ikszediket. Aztan egyszer valahogy ugy ereztek, hogy ez azert valahogy nem igy mondatott anno..Jezus is kiverte a kufarokat a templombol.

Tehetetlen Dodó 2011.12.19. 13:38:34

@bbjnick: Na, ezért ántisémitázzák folyton Prohászkát.

tevevanegypupu 2011.12.19. 14:05:13

@Tehetetlen Dodó:
Na, megvan a velemenyem. Kelmed nem tud konspiralni.(:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 14:21:21

@tevevanegypupu:
persze. abban igaza van, hogy hetediziglen hánytorgatni, hatalmat építeni az elszenvedettből, szinte felér a szenvedés okozásával gazemberségben.

@tölgy: én azért azt gondolom, hogy petschauer halálakor ki lehetett számítani a tett következményét. ha egyáltalán úgy volt, ahogy mondják.

@bbjnick: természetesen olvastam a kommentet. és nem volt tölgyhöz méltó

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 14:22:07

@tölgy:
a buddhistáknál inkább úgy van, hogy a következmény számít.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 14:26:31

@málnási:

Mit szól az Thália új igazgatójához?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 14:28:14

@málnási: azért nem értheti maga a problémát.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 14:30:37

@osborne: az egyházügyi tv-t washington vonatta vissza.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 14:33:24

@tölgy:
nem szólok többet színházi témához.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.19. 14:33:51

@málnási: Bocs, hogy beleszólok, de olvassa maga a saját novelláit? Elvileg ki lehet számítani a tettek következményeit, de az emberek gyakorlatilag sokkal többször nem számítják ki. Legfeljebb utólag, már ha. Egész jó kis novellákat tudok ajánlani a témáról, egy bizonyos Grift nevű szerzőtől. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.19. 14:34:58

@tevevanegypupu: Konspirálni?
Prohászkának már mindegy.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 14:37:10

@Holger Hartland: elvileg sem lehet minden következményt _kiszámítani_.

@málnási: jobban is teszi, ebben a helyzetben :D

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.19. 14:46:27

@tölgy: Mindent és mindig nem, de pl. azt "ki lehet számítani", hogy ha valakit az orosz télben meztelenül vízzel locsolnak, az meghal. Persze az emberek gyakran éppen elég hülyék vagy éppen elég hülyévé válnak hozzá, hogy ne számítsák ki azt sem, amit egyébként ki lehetne.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 14:46:59

@Holger Hartland: 1. p.a. esetében egyáltalán nincs szó férfias tréfa kiszámítatlan következményéről

2. ha azt mondom, hogy a következmény súlya alól nem menekülhetünk, az nem jelenti azt, hogy mindig ügyesen kiszámoljuk a következményeket. az ember mán csak ilyen balfasz. az említett szövegek is így olvasandók. :)

tevevanegypupu 2011.12.19. 14:51:46

@Tehetetlen Dodó:

Nem mindegy, de mindegy.(: A rendszervaltas ota meglepoen atalakulnak betonba ontott igazsagok a forditottjara es visszaforditottjara.Kintrol annyira nem latni, meg nem is el benne az ember, akarmennyire is erinti, megis kivulallo.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.19. 14:58:01

@málnási: Nem férfias tréfa, hanem aljas és gonosz (majdnem azt írtam, hogy embertelen, de hát éppen hogy emberi!) "tréfa" következményéről van szó, amely viszont az elkövetők részéről az adott helyzetben nagy valószínűséggel kiszámítatlan maradt.

Persze, hogy ez nem menti őket. (Ugye nem akar liberáliskodni? :)) A 2. pont világos, kapisgálom ám a buddhizmust. :) Augusztus óta gondolkodom egy "buddhista" novellán, most már meg kéne végre írni. Valószínűleg el fogom rontani, de akkor is, hát legfeljebb lesz egy elbaszott novellám. ("Egy?" - lelövöm a szellemeskedő riposztot, mielőtt bárki elsütné.) Azért karácsonyra még írok egy "keresztényt".

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 15:09:00

@Holger Hartland:

"Mindent és mindig nem, de pl. azt "ki lehet számítani", hogy ha valakit az orosz télben meztelenül vízzel locsolnak, az meghal."

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.19. 15:11:56

@málnási: Na és? Ki _lehet_ számítani, de ez nem jelenti, hogy a szenvedésen röhögve mulató alemberek valóban ki is számították. Sőt, szerintem éppen hogy nem számították ki. Nehogy már kettőnk közül én legyek a szélsőségesebb antropológiai pesszimista!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.19. 15:13:53

@Holger Hartland: Utolsó mondat visszavonva. Lehet, hogy tényleg maga a szélsőségesebb antropológiai pesszimista.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.19. 15:40:21

@osborne: Tavaly nyáron írtam még, hogy egy kormánynak választási felhatalmazásától függő számú, de korlátozott nagy dobása lehet. Ez a politikai tőke elköltése, amit lehet okosan, azt gyarapítva végezni, lehet szükségből, és oktalanul is el lehet hajigálni semmire.

Pontosan ez mutatkozik meg most. Vagyis megy a bankadó, megy a magánnyugdíj-államosítás, megy az egyházügyi törvény, de egyszerre minden nem, főleg akkor, ha a kormány meg sem kísérel hazai és külső szövetségeket keresni céljaihoz, vagy legalább megosztani az ellenfeleit. Rettenetesen sok energia ment el semmire: itt a médiatörvény, ami de facto semmire sem jó, de rettentően nagy politikai ára volt; vagy az MNB-takeover és a házszabály-módosítás kísérlete, amit pillanatok alatt kilőttek, de az árát ismét le kell perkálni. Akár azt az árat is, hogy a business-egyházak és szekták között egyébként indokolható rendvágást vagy a gazdasági törvénykezés valamelyik alappillérét kell beáldozni.

A kormány olyan részegre emlékeztet, aki falnak fut, amitől egyre jobban fáj a feje, pedig erre nem volna szükség, ha bemászna az egyik ablakon vagy megkerülné azt a nyomorult falat. Csak sajnálatra érdemes-e a vérző fejű, átkozódó ember, vagy azért illene felhagynia az itallal is? Ez az ital: a kóros elbizakodottság.

(Megígérem, ma már nem lesz több műnépiesch hasonlatom. .) )

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 16:00:11

@Holger Hartland:
na, most már itten is baszakodik? :)

amúgy elolvastam naggyábúl a vincentéknél a kommenteket! ezer százalék ávó. és észre sem veszik. micsoda egy alemberek! :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 16:15:36

Az embertelen és a férfias tréfa közti határ oly éles azt hiszik?

Ha tettek következményei mindig "kiszámíthatóak" lennének nem lennének nem szándékolt következmények, balesetek.
Ettől még a cselekvő felelősségre vonható, csak a szándékában nem lehetnek biztosak sohasem. Ezért tragikus az emberi állapot.
Csak a hivatásos megmondóknak van olyan röntgenszeme, hogy évtizedek vagy századok és ezer kilométerek távolából átlát mindenkin és tudja mindenki szándékait.

---

Én azt hittem a szocializmus rasszizmusán, a cigány muszosokon akadnak majd ki. De lehet, hogy azon akadtak ki, csak nem arról beszélnek? Ide kéne most egy megmondó.

tewton 2011.12.19. 16:21:25

@Holger Hartland:
maguk még mindig a kalkulált következményeknél vannak? jaj.

szerintem az egész mandis hörgéspörgés kb. arról szólt, hogy nem csak a gyilkos keretlegények a bűnösek, plusz a korabeli magyar állam, plusz a nemzsidók, de most aktuálisan tölgy is, és mindenki más, aki nem úgy érti azt a félmondatot, ahogyan _mi_. ávóskáim elfelejtkeznek arról, hogy az emberi természet milyen (amikor egy mavó meg egy bezuhov beszél morális magaslatról, akkor csak röhögni tudok). aki gyerekkorában póklábakat tépkedett játékból, az játékból képes arra is, hogy ilyen dolgokat tegyen embertársaival, sőt, felnyomja az IRL-jét.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 16:38:26

@tewton:

az egész csak a tölgy jégkocka gyárának a promója. maga meg bedől? :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.19. 16:49:20

@tewton: Ez, tölgy szerintem igaztalan és ízléstelen kommentjétől teljesen függetlenül egyetlen dologról szól: vér kell a kontrollálhatatlan dühtől fuldokló netokratáknak. Orbánt vagy Matolcsyt ha megfeszülnek sem érik el, hát azután kapnak, aki látszólag karnyújtáson belül van. Ezért is zúdul a Mandiner minden posztjára annyi elkeseredett gyűlölet, amikor annyival több valódi nagyvad is van. Nem azért, mert bármiféle fenyegetést jelentene a baloldalra, vagy akár kiugróan szélsőséges/bérenc/rezsimlap lenne, hanem egyedül azért, mert ők meg a félhalott Konzervatórium képviselik az elérhető, üthető jobboldalt. (Meg a szabadságáért küzdő blogoszférát és "civileket" fojtogató jobboldali túlsúlyt.) Persze a szisztematikus pusztítás is jelen van, de az teljesen más, és arctalan, jellegtelen, szorgos fikanick-seregek végzik.

Az egész a tehetetlenség érzete elleni tragikomikus gesztus; persze lehet, hogy a végén tényleg találnak valami minisztériumi csinovnyikot, akit ki tudnak rúgatni. Kis hőstettek, kis győzelmek. Kis házmestereknek.

tewton 2011.12.19. 17:28:35

@elGabor:
ez nem csak netokrata jellemző. egy régi kommentemben begépeltem, de újra.
mandiner.blog.hu/2009/05/15/a_jobbik_fanatikus_konyvtara/fullcommentlist/1#c5890124
(érdemes a vitát olvasni, ácsferi, grift és mások ... hol van már a tavalyi blog?)

"És te, Balassa Péter? Hogyan képzelted? Aláírást gyűjteni a kirekesztés ellen és Csoóri ellen? egyszerre? és akik aláírtátok, nélküle, és így ellene, barátaim, Esterházy Péter és mindannyian, hogyan képzeltétek, hogy Csoóri Sándor ki van pusztítva a magyarságból, és ezzel van vége minden kirekesztésnek?" (Csengey Dénes, 1990)

ugyanez megy itt is, csak jónevű jószármazású jópozíciós jópárti irodalmárok helyett nóném nickek keverik a szart. a minta ugyanaz, csak a világ hanyatlik.

tewton 2011.12.19. 17:30:33

ugyanonnan (nem tudom nem idézni)

Grift · gozdom.blogspot.com/ 2009.05.19. 08:53:01
@borzzz:

teljesen egyet értek veled! valóban, a zsidó érzékenység elsőbbséget kell, hogy élvezzen, ez világos. nem is tudom, hogy egyáltalán indokolt e más érzékenység.
azzal pedig aztán különösen és szinte eksztatikusan értek egyet, hogy helye lenne mán bizony annak, hogy az elvtársak megbírálnák az elhajlókat, esetleg ki lehetne egészíteni az önbírálat tisztító rítusaival is.ha ez sem segít, jöhet a feljelentés. volt már ilyen az ötvenes években, jól is működött. legalábbis azt mondják azok az érzékenyek akik vezényelték azt a rituálét.

Tündér_Lala 2011.12.19. 18:02:53

Régen tervezem, végre leírtam többé kevésbé egységesen, hogy mit gondolok erről a válságról, világhelyzetről.

A termelőeszközök és a termelési ismeretek fejlődése nyomán az emberiség számára szükséges javak előállítását, az emberek mind kevesebb hányada képes előállítani. Ez akkor is igaz, ha a szükséges alrendszerek által foglalkoztatott embereket is beleszámoljuk, így a javak elosztását végző kereskedelmet, a közszolgáltatásokat vagy a pénzügyi rendszert is ide számítjuk.

Az emberek egy része tehát egész egyszerűen feleslegessé vált és megélhetés nélkül maradt. Erre a problémakörre különféle társadalmi kísérletek születtek, a fasizmus, a kommunizmus vagy éppen az eddig legsikeresebbnek bizonyult szociális piacgazdaság.

Ez utóbbiban az állam a termelés által előállított javak által képződött jövedelmeket törvényi eszközökkel (adók, munkajogi szabályok, környezet védelmi rendelkezések, stb.) egyfajta újraelosztásra kötelezte. Kialakult és létrejött egyfajta szolgáltatóipar, amely az eddig felesleges emberek munkaerejét felszívta, illetve a nagy ellátó rendszerek segítségével (egészségügy, nyugdíjrendszer) az egyén számára viszonylagos biztonságot és jólétet teremtett.
De a legfontosabb, hogy a megtermelt termékek, árúk és szolgáltatások számára stabil és kiszámítható fizetőképes keresletet biztosított.

A probléma ott keletkezett, hogy a nyugati világ legnagyobb súllyal rendelkező országában az USA-ban a pénzügyi alrendszer elszabadult és túlsúlyra tett szert. Fokozatosan számukra mindinkább kedvező szabályozásokat léptettek érvénybe azok a politikusok, kiknek megválasztása nyomán (nyíltan vállaltan) az őket támogatók érdekeit képviselik. (Jellemző példa: a 90-es évek környékén egy néhány száz fős brókercég sok Md dolláros nyereséggel a legjövedelmezőbb cég volt, míg a General Motors a maga 400 ezer emberével a huszonvalahányadik volt ezen a listán.)
Nos ezek az erők elindították a szabadkereskedelmi megállapodások, később a globalizáció folyamatát. (Vámok leépítése, a tőke korlátozás nélküli szabad mozgása, a spekulációs műveletek jövedelmezőbbé váltak, mint a termelés finanszírozása.)
A cél a profit növelése volt. Lényegében az állam által kikényszerített munkajogi (magas munkabérek és szociális ellátások), környezetvédelmi szabályozások, magas adók elől, a termelést olyan országokba telepítették, ahol ezek nem terhelték az elérhető nyereséget. Természetesen ez fokozatosan történt meg, de egyre gyorsuló ütemben, mert aki nem vett részt ebben a folyamatban, az versenyképtelenné vált a többiekkel szemben.
Az informatika, a szállítás fejlődése (ez is környezetszennyező) lehetővé tette ezt, sőt a káros folyamatokat elfedte, hogy az árúk – miután a többlet nyereségbe bőven belefért – olcsóbbakká váltak.

A termelő kapacitások elvándorlásával azonban a nyugati társadalmakban felborult az egyensúly. Jóformán a gazdaság csak szolgáltatói tevékenységből áll. (Gondoljunk egy családra. Ha a családtagok egyike levágja a másik haját, a másik az egyik körmét, akkor bár ezek fontos és hasznos tevékenységek, a család egésze még éhen hal és megfagy, ha nem állít elő olyan terméket, amelyet a család keretein kívül értékesíthet. Nos az országok is így vannak ezzel.) Az árúkat azokban az országokban, ahol megtermelték őket, az emberek az alacsony bérek miatt nem tudták megvásárolni, a nyugati államokban – ahol eladták őket – viszont a tartalékokból, később hitelekből (főleg Amerikában) vásárolták meg az emberek. Az államok és az általuk fenntartott nagy ellátó rendszerek a kieső adó és munkabér bevételek miatt szintén bajba kerültek és hitelekkel próbálták a lukakat betömni. A pénzrendszer irányítói pedig ezeken a hiteleken (az emberek és az államok hitelein is) szintén kerestek.
Az új termelő országok pedig olyan új extra jövedelmekhez jutottak, amelyeket (vagy amelyeknek a nagy részét) a társadalmi és kulturális tehetetlenség miatt (nem volt idő az alkalmazkodásra) nem tudnak racionálisan felhasználni. (Szellem városok, megkérdőjelezhető giga beruházások) További gazdagodásuk, további munkahelyek megteremtése érdekében még arra is hajlandók, hogy a nyugat fogyasztását hitelek nyújtásával finanszírozza.

A helyzet azonban nyilvánvalóan fenntarthatatlan, előbb utóbb katasztrófába torkollik. A nyugat végképpen fizetésképtelenné válik, Délkelet-Ázsia pedig túltermelési válságba kerül.

Ráadásul legújabb fejleményként a pénzvilág irányítói világpolitikai tényezőként lépnek fel. Amerikában a káros folyamatok elfedésére pénzügyi buborékokat fújtak (ingatlanválság, boldog boldogtalannak hiteleket nyújtva) amelyet teremtett, fedezetlen pénzzel véltek megoldani. (Az állam sok ezer Md dollár kölcsönt vett fel a bankoktól a bankrendszer kimentésére, amely után az adófizetők pénzéből kamatot fizet nekik.) Ebből a pénzből spekulálnak Európa ellen (ahol szintén megnőttek az államadósságok) ezzel a meglévő államadósságokat futamidejük lejárta után megújíthatatlanná téve a magas és egyre növekvő extra kockázati kamatok miatt. A bajban levő országokat teljesen kifosztják, ezzel talpra állásukat hosszú időre végképpen lehetetlenné téve úgy, hogy a senki által meg nem választott pénzvilág saját helytartóit ülteti a nyakukba a demokrácia legnagyobb dicsőségére. Ezeket a pénzeket az amerikai bajok (nagyobb bajban vannak mint Európa) elfedésére használják.
Látni kell azonban, hogy a kikényszerített megszorítások, a társadalmak és emberek koldusbotra juttatása csak növeli a problémákat, hiszen a fizetőképes keresletet csökkenti még tovább.

Megoldásnak egyelőre nyoma sem látszik. A politikai vezetők látszat intézkedésekkel próbálkoznak, a megszorítások csak tovább rontanak a helyzeten a fizető képes kereslet csökkentésével(vagy megvették vagy zsarolják őket). A társadalmak nemhogy nem fogyasztanak túl, de lényegesen kevesebbet fogyasztanak mint régebben, de így sem tudják a kitermelhetetlen kamatszinteket megfizetni.
A valódi megoldás a termelés egy részének visszatelepítése, az elszabadult pénzmaffia működésének szigorú szabályozása lenne. A mai termelő országokban (Délkelet-Ázsia) a munkabérek növelése, a helyi szolgáltatóipar kiépítése és ezzel a helyi fogyasztás ösztönzése volna kívánatos.
Persze itt jönnek be a világhatalmi tényezők, Kína hatalmi törekvései és a még munkához nem juttatott százmilliók ellátásának szándéka. A nyugat öngólt lőtt és ez egyelőre nem az ő gondjuk (ha összeomlik az az lesz, ha pedig valami őrült hadi vállalkozásba kezdenek az is).

Ebben a helyzetben Magyarország nem játszik (erejénél, méreténél fogva.) Egyet tehetünk : olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy nálunk érje meg termelő kapacitást létrehozni (Tetszik vagy sem, versenyképesnek kell lennünk a Távol-keleti remélhetőleg növekvő bérekkel. A cél már nem a jóléti társadalom, hanem az életben maradás.) Magyar kézben lévő termelési kapacitásokkal (ezek nem hagynak cserben és fejlesztésük hosszú távú lehetőséget nyújthat) kell biztosítanunk fejlődésünket, stabilizálni a helyzetünket. A további kifosztásunkra irányuló kísérleteket pedig kemény alkufolyamatokkal megakadályoznunk vagy legalább mérsékelnünk kell.

osborne 2011.12.19. 18:09:34

@tölgy: és egyre több ilyen ügy lesz amit a demokraták visszavonatnak majd

@elGabor: leszámítva 1-2 jó húzást ha nagy csomagban nézem ez a 4 év elúszott

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 18:20:20

@osborne: OVi lassan hangot kell váltson. Forradalom helyett nemzeti együttműködés meg ilyenek. Béke, rend, nyugalom, kooperáciá.

Mondjuk, ezt a Lézer Johnnyt nem t'om minek tartja. Az egyházügyi tv úgy megalkotása úgy gáz, ahogy van. És ezzel olyan nagyon nem kellett sietni.

@elGabor: kapott most egy piros pontot.

osborne 2011.12.19. 18:20:57

@málnási: tegnap én is átfutottam. nincs hiány a körmös bauer reflexekben az biztos.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 18:35:09

@tölgy:
na, de kritikus lett! nekem meg majdnem véremet vette! :)
patkány! :)))))

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.19. 18:36:07

@osborne:
képzelje solymosi esztert ezek martalékául! :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.19. 18:45:01

@tewton: Igen, ugyanazok az indulatok, mint valamikor az ÉS-ben és társaiban, kisebb léptékben és kisebb tétekkel.

@tölgy: Sajnos nem gyűjtöm őket.

Lázár azért van ott, ahol van, mert Viktornak kellett egy ilyen ember. Aztán vagy belebukik, vagy megedződik.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.19. 18:55:52

@elGabor: Lázár kontraproduktív, mint Matolcsy.
Bár ennek oka az is, hogy minden szar ügyben fosnak dönteni, így az ügyek felcsúsznak OVihoz. Miss Management.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.19. 19:34:38

@tölgy: Tényleg, mi a baj az egyházügyi törvénnyel? Nekem úgy tűnt, hogy arra való, hogy a parlamenti szűrőn a szci, a Dzsihád Joe Teakör és a Kovács Béláné Ankh Spirituális Ufó Egyháza ne menjen át, a krisnások és a koptok meg igen. Azt fel lehet a vétkéül hányni, hogy a Hitgyüli ellen nem hat, de az úgysem lehetett volna reális cél (meg szelídültek is az elmúlt évtizedben).

osborne 2011.12.19. 21:27:01

Végre itt az első PA-DÖ-DÖ-DK sláger, csodás: youtu.be/4BHYLdg-xUc

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.19. 21:28:09

áhoj . ) Érdekes módon, ahogy valaki említette is, most nekem sem kellett belépnem a blogra.

Tehetetlen Dodó 2011.12.19. 21:32:07

@Tündér_Lala: Lala, ez elmenne önálló cikknek is.
(Mindig elégedetten üdvözlöm, ha a magamfajta egyszerű műszakiak véleménye is helyet kap időnként a virtuális hasábokon - vedd úgy, hogy most is hozzád hasonlóan gondolom a dolgokat, mint általában).

Tehetetlen Dodó 2011.12.19. 21:34:57

@tölgy: Hangváltás, igen.
Eredetileg máshová írtam, de ehhez a felvetéshez passzol:

A Fidesz kommunikációja katasztrofális.
Főleg, ha összehasonlítjuk a környező országokéval.
Teljesen fölösleges mindenféle verbális harcba belemenni, úgy kellene tenni, mint a dörzsölt csehek, tótok, románok.
Ezek két lábbal tiporják az úgynevezett "demokratikus értékeket", az EU hülye elvárásait - nyugodtan leszarják a kisebbségeket, akkora betonfalakat húznak a cigányaik köré, hogy még Gázában sincs olyan, kizárólag az önnön érdekeiket képviselik - de verbálisan, mindig mosolyogva szajkózzák azt, amit az EU meg az uralkodó világrend idiótái hallani akarnak.
Ezt kellene nekünk is tennünk.
Nem kellett volna harcot hirdetni a bankok ellen, fenét, például hagyni kellett volna, hogy dőljön be kétszázezer lakáshitel, aztán vigyék a bankok, ha akarják. Sírva jöttek volna könyörögni, hogy váltsuk ki a hiteleket akár 30 százalékon, mert belegebedtek volna. (Ez csak egy példa, de elég kézzelfogható).
Na, mindegy, most már benne vagyunk a sűrejében - ez az álliberális banda minden követ megmozgat, hogy szeretett, készséges helytartóik kerüljenek vissza a trónra - ezt kell valahogy elkerülni, mert akkor tényleg vége lesz nyomorult hazánknak.

osborne 2011.12.19. 23:52:32

@Tehetetlen Dodó: Feri elkúrása-hazugsága óta duplán-triplán ellenőriznek.

www.origo.hu/uzletinegyed/20111219-barroso-levele-orban-viktornak-az-mnb-es-a-stabilitasi-torveny.html

Az csak bónusz, hogy Simorék, a szadesz és Házmesterékig óránként hívják külhoni kapcsolataikat és mindenből világbotrányt akarnak mert itthon zérók.

picur3ka 2011.12.20. 00:44:36

@kill004:

Sok benne a penz, vonzo sport a fiatalsagnak.

Hogy van, kulonben? Megirhatja e-mailban, tenyleg erdekel.

@tevevanegypupu:

Ne viccoljek, az dorombolas nyugodt, uri passzio.

@osborne:

De jol osszefoglalta, sajnos.

picur3ka 2011.12.20. 00:46:12

Boldogsagos Karacsonyt mindenkinek!

PS: a pikantos paprikamagom meg elveszett a karacsonyi postaban, ugy tunik.

Bell & Sebastian 2011.12.20. 01:10:22

@osborne: Felebaráti gesztus egy Orbánnak írt, személyes hangvételű levelet kiadni a keselyűknek, mielőtt még az érdekelt elolvashatná. Ősi, sivatagi szokás.

tewton 2011.12.20. 02:53:58

@Bell & Sebastian:
én csak egy mucsavidéki náci vagyok, de fel nem foghatom, hogy az ilyenek hogyan és honnajd szivárognak ki az origóhoz. barroso küldte nekik, a postán nyitották fel, tégla van barroso vagy orbán környezetében az apparátusban (feri- és szdsz-árvák), vagy a fordító (ha volt) szivárogtathatott?

picur3ka 2011.12.20. 03:58:13

@tewton:

Nyilvan nem szivarognak ki az igazan 'ilyenek', amik igen, azokat direkt szelloztetik. Csak ecceru informacio machinalas, magyaran szolva.

tevevanegypupu 2011.12.20. 07:41:33

@Bell & Sebastian:

Osi sivatagi azt nem hiszem, ott belefoznek a kuszkuszba azt aki ilyet mereszelne tenni, hogy egy torzs vezetojenek levelet felbontja. Esetleg elotte levagnak a kezeit is.

tevevanegypupu 2011.12.20. 07:45:05

@Tehetetlen Dodó:

Mivel a csaladomban van erintett - nem is tavoli rokon - azt azert nem kivanom, hogy ne valtottak volna ki a hulye svajcifrankkolcsonosoket, de hogy oda kellett volna csapni az aljasoknak akik mindent megtesznek azert, hogy az orszag tonkremenjen, kulfoldre mennek arulkodni es ki tudja mi mindent megtesznek szinfalak mogott, az biztos. Orban tulsagons demokratikus bizonyos esetekben, sot mondhatni rosszul ertelmezi.Vagy talan fel ezektol.(?)

tevevanegypupu 2011.12.20. 07:46:54

@Tündér_Lala:

Remelem olvassak magat magasabb helyeken is.(:

Bell & Sebastian 2011.12.20. 08:16:05

@tewton: @tevevanegypupu: Teljesen nyilvánvaló, hogy az Unió, IMF, etc.... egy bagázs, ugyanazon gépezet részei. Még azon se lennék különösebben meglepve, ha Barroso is a sajtóból értesült volna, hogy küldött egy levelet Orbánnak, amekkora egy válság itt van. Ha a németek hamarabb csontozzák az ír kvt. -t, mint az ír párlimement, akkor bármi lehetséges.

Tündér_Lala 2011.12.20. 08:23:37

@Tehetetlen Dodó: @tevevanegypupu: Köszönöm.

Dodó ebben is egyet értünk. "A meg kell tanulnunk kicsinek lenni" helyett inkább a "meg kell tanulnunk simlisnek lenni" mondást javasolnám. Igen a valaha volt nagyság és a kultúránkban pozitív értékként nyilvántartott gerincesság, nyilt sisak - a mai világban különösen - hátrányt okoz a versenytársakhoz képest.
Hozzá kell azonban tenni, hogy ennyi a nemzet érdekeivel szembe menő, haszonleső és szolgalelkű ember talán sehol nincs pozícióban. Ezek az emberek (feljelentők) ezt a lehetőséget is lehetelenné teszik vagy legalábbis megnehezitik. A valódi rendszerváltás itt hiányzik igazán.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.20. 09:46:46

Ez durva! (Jut eszembe a @tölgy-afférról)

Tegnap beszélgettem az egyik blogfelemmel (szerzőtársammal a magyarido.blog.hu-n)és egy-két szóban elmondtam neki ezt a @tölgy-affért. Erre azt mondja nekem: no, ezért nem írok én mostanában. Mind kiderült, volt olyan kollégája, akit meghurcoltak "ilyesmi" miatt. Egy "jóakarója" bemószerolta a főnökénél és nagy cirkusz lett belőle.

A technika fejlődésével az aljasság technológiája is fejlődik... Besz*rás!

ü
bbjnick

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.20. 12:12:59

@osborne: @Bell & Sebastian: @tewton: Nem zárnám ki, hogy Víktor és környezete szivárogtatott. Nyilvánvaló, hogy a két törvény itt és most megvalósíthatatlan. A levél tiszta helyzetet teremt és hivatkozási alapként szolgálhat a kormány számára, hogy miért visszakozik elképzeléseitől. A záradék maga egy menekülési útvonalat kínáló, viszonylag barátságos gesztus.

Leskelődő 2011.12.20. 12:33:02

@bbjnick:
Igen. Nagyon... sajátságos dolgok történnek :(

Nézzék például ezt:

"Kettesben Mezei Balázs vallásfilozófussal

Ő az a szakmabeli, aki a Heller-féle filozófusbotrány kirobbanásakor – igaz, visszafogottan, de – bírálta azt a pályázati gyakorlatot. Ezután nagyon el kezdték utálni, olyannyira, hogy idén ősszel az ELTE felmentette professzori munkaköréből, miközben ő tanított egyedül doktoranduszokat. Majd meghirdették a fél állást. Magyarázatot nem kapott sem a dékántól, sem a rektortól. Ez egyébként példátlan eset az ELTE történetében."
mno.hu/lanchidradio/kettesben-mezei-balazs-vallasfilozofussal-1038732

Adás:
2011. december 21. szerda 19.05
2011. december 21. szerda 23.05
2011. december 22. csütörtök 5.05

[Ez itt az előzmény:
konzervatorium.blog.hu/2011/01/24/paradigmavaltas_elott_allunk_mezei_balazs_a_filozofusbotranyrol ]

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.20. 13:45:22

@bbjnick:

hát nem egészen úgy van. a társadalmi mentálhigiénéről mindig a wekerle telep jut az eszembe. eme, a magyar munkásjólétiség máig megismételetlen paradicsomában úgy csinálták, hogy a wekerle gondnoksága jelentett a munkahelynek, milyen a család, a családfő, a munkás magánélete, és fordítva. ennek függvényében volt munkája, és lakóhelye.
a netes vitézkedések figyelemmel kísérése ehhez hasonlítható. de képzeld el, nem egy kollektív szerződés tartalmazza, hogy a munkavállalónak a munkaadóhoz való méltósággal kell viselkednie a magánéletben is.
ez gondolom elég keresztényi dolog.
hogy ezzel, hogyan élnek bizonyos munkahelyek, hát lelkük rajta. ha libsik, akkor bizony kibasszák a jobber vitézeket. ahogy munkaadó koromban én is, ha ki kellett, hát inkább a komcsit basztam ki, mint a rendesebb fajtát. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.20. 14:07:54

egy szívszaggató életérzés, hüpp-hüpp :))

nol.hu/velemeny/20111220-boldog_karacsonyt__ady_ur_21#kommentek

van itten debreceni? verje mán pofán helyettem ezt a nyomorult alembert!
:)

osborne 2011.12.20. 14:46:16

@picur3ka: @Bell & Sebastian: Kiszivárogtatás direkt, így nem lehet letagadni.

@elGabor: Nő a nyomás. Krugmanékat azóta már pár IMF érdekelt is kiokosította.

tevevanegypupu 2011.12.20. 15:03:41

@bbjnick:

Ez a bemoszerolas nagyon regi liberalis - rendszervaltas utani - dolog. Amerikabol kepesek voltak irni meg az mszp-szdsz kormanynak bemoszerolni olyan szerencsetlent, aki Magyarorszagrol ment ki eloadast tartani vagy eloadokorutra, es nem tetszett amit mondott, erre az amerikai magyar "liberalisok" feljelentettek. Emlekszem arra a jo kis cirkuszra is, mior Torontoba a magyar hazba hivtak meg Morvai Krisztinat (akkor meg nem volt EU kepviselo, viszont mar akkor 2006. oktober 23-a utan voltunk) es nehanyan oruletes cirkuszt csaptak miatta, pedig hat a tobbseg hivta es latta vendegul.Szerettek volna tudni ugyanis, hogy mi tortent Budapeten, volt akinek ez nem tetszett ott.

osborne 2011.12.20. 15:10:02

@tevevanegypupu: Legaljasabb arcok nemzeti sportja a spicliskedés mai napig.

A sötét komcsi örökségeink egyike a párizsi nevű fantáziahús mellett :( :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.20. 15:11:11

@tevevanegypupu: Az információs csatornák ellenőrzés alatt tartása régi, kipróbált módszer. De most már ennyi év után ki a bűnös? Az, aki ezeket a hálózati előnyöket élvezi, vagy az, aki nem tudta ezeket a csatornákat a saját alternatív üzeneteivel ellensúlyozni?

abandi 2011.12.20. 15:15:18

Vagy itt egy másik hajózós gyöngyszem:
www.youtube.com/watch?v=o2IZRfx2_JE

osborne 2011.12.20. 15:31:35

@elGabor: Érzéseim szerint nincsenek erre kész embereik. Vagy nincs elég. Megpróbálták megnyerni az ilyen arcokat mint Adam Lebor, feleslegesen. A külügy 3/4- is az előző kormányoktól maradt itt, el tudja képzelni milyenek.

abandi 2011.12.20. 15:31:42

@osborne:
Amikor a világpolgárok egyesülnek...

osborne 2011.12.20. 15:41:33

Akkor most már tisztább, miért nem jött eddig be Matolcsy helyett Varga:

Ha mégis az lenne a szcenárió, hogy Orbán Viktor távozik, a lap információi szerint Varga Mihály léphetne a helyére.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/20/orban_vegig_kell_vinni_az_imf-targyalasokat/

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.20. 17:07:49

Működnek a refó'mok Görögországban, megoldódik a munkanélküliség, nem kell annyi segélyt fizetni.
www.guardian.co.uk/world/2011/dec/18/greek-woes-suicide-rate-highest

"The suicide rate in Greece has reached a pan-European record high, with experts attributing the rise to the country's economic crisis.

Painful austerity measures and a seemingly endless economic drama is exacting a deadly toll on the nation. Statistics released by the Greek ministry of health show a 40% rise in those taking their own lives between January and May this year compared to the same period in 2010.

Before the financial crisis first began to bite three years ago, Greece had the lowest suicide rate in Europe at 2.8 per 100,000 inhabitants. It now has almost double that number, the highest on the continent, despite the stigma in a nation where the Orthodox church refuses funeral rights for those who take their lives. Attempted suicides have also increased.

"It's never just one thing, but almost always debts, joblessness, the fear of being fired are cited when people phone in to say they are contemplating ending their lives," said Eleni Beikari, a psychiatrist at the non-governmental organisation, Klimaka, which runs a 24-hour suicide hotline.

Klimaka received around 10 calls a day before the crisis; it now gets more than 100 in any 24-hour period."

Google 2011.12.20. 17:36:44

@elGabor:

És vajon kiket - milyen IMF-et - fog meghatni az, hogy a görögök (magyarok) megöngyilkolják magukat? Akinek pénze van, annak rendszerint már lelke nincs.

osborne 2011.12.20. 17:45:09

@elGabor: @Google: Kisebb a 'veszteség' mintha valódi polgárháború lenne. Kiváncsi lennék arra ha itt szagértői kormány alakulna mit lépne az ország.

Google 2011.12.20. 19:24:08

@elGabor:

Nem, nem vagyok szegénylegény. De annyira gazdag sem vagyok, hogy uzsorakamatra pénzt adjak kölcsön. Kértem kölcsönt, nem adtam, ha érti a különbséget.
Visszatérve a konkrét ügyre: vajon érzi-e a felelősségét egy olyan szerv, mint a Világbank? Melynek szerencséje volt egy olyan vezetőt az élén tudni, mint DSK. Már ez az egy dolog sok mindent elmond az IMF-ről.
@osborne:
Valahogy erre tényleg nem vagyok kíváncsi. Azt szeretném, ha végre nyugalom lenne. De tudom, ez sokaknak maga volna a pokol.

osborne 2011.12.20. 19:37:56

@Google: Én sem szeretném kipróbálni. Gloire-al egyetértve, súlyos utcai balhék lennének, Dopeman nem lenne ekkora arc, a vinszentek is bújkálnának.

Tehetetlen Dodó 2011.12.20. 19:59:36

@osborne: 30 éves szólásmondás:
Nem minden belügyes külügyes, de minden külügyes belügyes.

Google 2011.12.20. 20:00:01

@osborne:

Na most ilyet ne mondjon, hogy bújkálnának, bátor fickók azok. Kirúgatnak, feljelentenek, kitakarnak, betakarnak, mikor mi a munka.
Gyülőlet-félórákat, jó, több félórát, ki tart, ki tart, na ki?

tevevanegypupu 2011.12.20. 20:17:14

@osborne:

Azt hiszem raadasul ezek nem is penzert jelentgethetnek (vagy legalabbis sokat nem kaphatnak hiszen akiknek jelentenek azok ugy korulbelul megsaccoljak, hogy ezek milyenek) hanem csak ugy gyulolkodesbol. Ez a helyzet ami ma Magyarorszagon kialakult, vagy legalabbis most mar nagyjabol koztudott, eleg ocsmany.

tevevanegypupu 2011.12.20. 20:19:51

@elGabor:

A fidesz kommunikacioja pocsek, megbocsajtasra valo hajlandosaga maximalis. Es nagyon hulyek is raadasul, mert meg mindig abban remenykednek, hogy egy-egy gesztussal talan megbekitik vagy legalabbis semlegesse teszik ezeket a duhos embereket. Ezeket soha.

eN 2011.12.20. 22:03:27

Nem vagyok par napig, erre elszabadulnak a dolgok :)
Mi volt ez a Tolgy-affer? Tud valaki linket adni?

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 00:07:37

@eN: semmi különös.
Volt egy szakmai nézeteltérés vincéékkel, azok meg feljelentettek, ahol csak hirtelen eszükbe jutott.
De a körmeim még megvannak és nem is Szibériából írok.

@osborne: @Google: furi ez. Berlusconit leváltották napom alatt. Jó, a magyar gazdaság súlya lófax, csak magunknak fájunk, ha bedőlünk, de a Fospumpa rendszeresen lapot kér 19-re.
Nem lehet, hogy valakit/valakiket ő is maga mögött tud? De ez már Arma szakterülete.

osborne 2011.12.21. 06:28:35

@tölgy: Szerintem nincs több dobása Ovinak. EU-IMF még megvárja, hogy elfogadja a követeleséket a hitelért cserébe, vagy sem. Ha igen marad, ha nem, akkor fél éven belül már szinte biztos más lesz helyette. Ne legyen igazam.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.21. 07:12:56

Ezen jót derültem így reggel:

"mavo · mavo.blog.hu 2011.12.21. 05:46:37
@Szindbad:

kedves vitapartnereim már a genetika elnevezésű évmilliós játékban veszítettek, tehát leszarom, ki mit gondol.

(...)"

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15277115

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.21. 07:30:03

@tölgy: @osborne:

Ez az Orban es tout le monde az kb. olyan harc mint az amerikai elnokvalasztas, ahol minden jelolt ugyan annak a klubnak tagja? Es ott is tulajdonkeppen azok viszik el a balhet akik nem? Azert Orban viselkedese nem arra enged kovetkeztetni, olyan maganyos hosnek (vagy hulyenek) tunik.Talan minden szellel szemben igaza is lehet..

tevevanegypupu 2011.12.21. 07:34:34

@bbjnick:

Olvastam a vitajukat.Lesoportek mavot-t, de nem mentek egy kicsit tul messze? Ez mar csak olyan szavak harca a szavak ellen nem? Kulonben ugy latszik Orban genetikai jelzoje megtetszett mindenkinek, most ez lesz a fo erv - a Fedak Sari - ha valaki mar ugy erzi uberelhetetlen ervet kell mondania.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.21. 07:49:54

@tevevanegypupu:

Én talán még életemben nem bonyolódtam ilyen vitába (sem az életben, sem a virtuális térben). De ez a feljelentősdi annyira kivágta nálam a biztosítékot (főként, hogy egy barátom mesélte, hogy egy munkatársa is hasonlóan járt), hogy elhatároztam, amennyire időm-erőm engedi, én ki nem térek az ilyen viták elől:-) (Erre mondaná a feleségem, hogy infantilis vagyok:-))

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.21. 08:05:10

@bbjnick:

Persze hogy infantilis(:, a gyerekek erzik ugy, ha torik ha szakad, muszaj az igazsagert harcolni. Egyebkent ugy tunik tenyleg muszaj, mert legtobben (sajnos) ugy vagyunk vele, hogy megunjuk a vitat es rahagyjuk a vitapartnerre, mondja csak, nem erdekes..Pedig de. Ami a feljelentest illeti - ilyen esetekben - az nagyon korlatolt, gyava ember fegyvere. Az ilyenek szoktak hagyni, hogy a szomszedban a feleseg vagy ferj jol agyonverje a tarsat vagy gyereket, akkor nem erzik szukseget annak, hogy jelentgessenek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 09:05:26

Nincs itt válság, kérem.
jovonk.info/2011/12/20/skocia-csatlakozna-az-eurozonahoz-miutan-felbomlik-az-egyesult-kiralysag

És megint alkotott a libsi Todomány:
index.hu/tudomany/brittudosok/2011/12/20/nem_elveztek_a_gyilkolaszast_a_harcias_kozepkori_lovagok/

Nemrég pedig azt olvastam, hogy Szent Ferencnek azért keletkeztek a stigmái, mert a Zegyház elnyomta, és ezért stresszes volt. (!!!)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 10:11:02

@osborne: az a kérdés, mik a követeléseik.
Ha az ingatlanadó, akkor mindenki töltse tele a kamráját, mert pár évig itt nem lesz jó világ.
Ahogy mondtam, belátható ideig Ovi tudja Mo békéjét szállítani. Ezt a tejbetök technokratának látszó richárdos Bajnai lehet eu és lumpen-milla konform, de csak kurva sok pénz révén tudna békét teremteni. Az meg nincs Mo számára. Olcsó munkaerő, csinos kurvák és olcsó nyugati nyugger holiday resort, nagyjából ez a szerepünk. Ki tudja ezt lenyomatni a magyarok torkén a Fospumpán kívül?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.21. 10:21:31

@tölgy:
maga elmálnásodott, basszameg! :))

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 10:26:14

@málnási: buddhista lennék?
Akkor hagyjam abba a mákdarálást és dió pucolást?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.21. 10:32:13

@tölgy:

élvezze az utolsó karácsonyát, aztán munkanélküli vince áldozatként már drága lesz a dió!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 10:42:22

@málnási: legszebb öröm a káröröm, mert érdek nélkül való.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.21. 10:47:20

"elGabor 2011.12.19. 15:40:21
...
A kormány olyan részegre emlékeztet, aki falnak fut, amitől egyre jobban fáj a feje, pedig erre nem volna szükség, ha bemászna az egyik ablakon vagy megkerülné azt a nyomorult falat."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_nem_enged_brusszel_vargat_akarhatja.505621.html
"Egy kormánytag a lap munkatársának a következőképpen jellemezte a kormányfőt: elszánt. Elmegy a falig. De ha az ország érdeke megkívánja, akkor végül megkerüli a falat, az érdekeinek megfelelően, előregyártott stratégia mentén."

Na csak azért! .)

tevevanegypupu 2011.12.21. 11:44:45

Europa elhetetlenne valt, azt hiszem jobb Afrikaban.(:

Tündér_Lala 2011.12.21. 12:43:23

A média következetesen arról beszél (ugye akár a szavak hangulatával is lehet csúsztatni és így bizonyos értelemben félre tájékoztatni), hogy a kormány nem akarja teljesíteni az EU "kérését". (Kérés visszautasítása azt sugalmazza, hogy nekünk semmibe nem kerül annak teljesítése, de mi feleslegesen keménykedünk.)
De ugye ha követelést vagy pláne ultimátumot emlegetünk az ugye közelebb van az igazsághoz (jobban kifejezi a helyzetet). Másrészt az EU az európai szabályozásnak megfelelő törvény alkotását kérheti számon, de nem mondhetja, hogy egy sarkallatos törvényt ne alkossanak meg. A fennti kritériumnak pedig - különösen a kívánalmaknak megfeleltetett módosítások utén - a törvény meg fog felelni.

Tündér_Lala 2011.12.21. 12:51:19

@Tündér_Lala: Az EU-nak pedig ezek után el kell döntenie, hogy szakmapolitikáról beszél vagy támadást indít az egyik tagállama legitím kormánya ellen, például az (EU által is) elfogadott alkotmánya életbeléptetésének neolib érdekeket szolgáló szabotálásával.
Valahogy ezen a pályán játszanak Oviék.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 13:00:37

@Tündér_Lala: "támadást indít az egyik tagállama legitím kormánya ellen"
Ne izéljen, ez fel sem merül.
Baráti népek... ebben nőttünk fel.

HToma 2011.12.21. 13:04:02

@Tündér_Lala: Ha az Alaptörvényben felsorolt sarkalatos törvényeket nem decemberben fogadná el az országgyűlés, hanem a tavaszi ülésszakban, akkor mi történne? A kormány presztizse csökkenne, de azon túl? Nem léphetne az Alaptörvény hatályba?

Tündér_Lala 2011.12.21. 13:22:22

@HToma: Azt hiszem akkor újra meg kell nyitni au alkotmányozást, mert (úgy emlékszem) a bevezetés időpontja fixálva van benne.

tewton 2011.12.21. 13:52:42

@tevevanegypupu:
mért, jó kis vita volt az :)
mindenki hozta a lényegét meg a képességei maximumát :)

tevevanegypupu 2011.12.21. 14:39:39

@tewton:

Kulonosen a finale. Maguk paran leenekeltek mindenkit.(:

betyár (törölt) 2011.12.21. 16:25:42

most mit szólnak ehhez a bereményi-féle kinevezéshez? úgy néz ki, a ballibbantak enyelték, mint kacsa a nokkedlit. a dörner-csurka balhé után mennyivel könnyebben lecsusszant:))ki tudja, ha az nincs, most az ő kinevezése lenne a botránykő.

osborne 2011.12.21. 17:24:48

@elGabor: @tölgy: Keménykedésre, egyezkedésre már nincs semmilyen erő, az elfogyott - egy aláírást várnak és kész. Attól tartok, az előbbi fog menni.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.21. 17:27:38

Éltanulók és rosszcsontok.
vg.hu/velemeny/publicisztika/szabadsagharc-ez-varhat-rank-ha-nincs-imf-megallapodas-364952

"Elgondolkodtató, hogy a magyar gazdaság adósságkockázatának megítélése a nemzetközi pénzpiacokon lényegesen roszszabb a többi közép-európai országénál. Ez annak ellenére van így, hogy a magyar kormányzat korrigálta korábbi optimista növekedési és árfolyamprognózisát, a harmadik negyedévi GDP-adatok pedig arra utalnak, hogy a magyar exporttöbblet újabb rekordot döntött. Vagyis a jelenlegi árfolyamszint mellett biztosan nincs olyan típusú külső versenyképességi problémánk, mint ami az adósságválsággal feltűnően küszködő dél-európai államokat jellemzi. Emellett a politikai tapasztalatok szerint nálunk a mediterrán országokkal összevetve sokkal kevésbé mutatkozik ellenállás a különböző költségvetési restrikciós intézkedésekkel szemben.

Ez a sajátosság egyelőre úgy is érvényes, hogy a magyar lakosság 2006 óta folyamatosan, vagyis már a hatodik egymást követő év végén számíthat arra, jövőre ismét megszorítások jönnek.
Az ellenpéldát Lengyelország szolgáltatja, amelynek nemzetközi megítélése annak ellenére stabil, hogy a lengyel államháztartási hiány már évek óta lényegesen magasabb (az elmúlt két évben meghaladta a 7 százalékot), és emiatt az ottani államadósság is gyorsan növekvő pályára állt. Egyrészt a lengyel gazdaságpolitika a közelmúltban a nemzetközi intézmények, valamint a pénz-és tőkepiacok számára is meggyőzően bizonyította korrekciós képességét.

Másrészt a bejelentett fiskális konszolidációs pályát hitelesnek ítélik a piacokon, és bíznak abban, hogy a lengyel kormányzat meg tudja fordítani a romló közpénzügyi helyzetet. Ebben nem csekély szerepe van annak, hogy Lengyelországnak már korábban sikerült megállapodásra jutni a Nemzetközi Valutaalappal, mégpedig a Magyarország számára egyelőre aligha elérhető rugalmas hitelkeret (FCL) formájában.

Márpedig ha a két ország makrogazdasági fundamentumait vetjük össze, akkor a megítélésben mutatkozó feltűnő különbséget nem tudjuk magyarázni – itt másról, a gazdasági szereplők közötti bizalmi viszonyokról van szó."

Éltanuló: durván elszálló hiány mellett csokit kap.
Rosszcsont: hiányát kemény áldozatokkal kontroll alatt tartja, a fundamentumai rendben vannak, megszorít, vagyis azt csinálja, amit követelnek tőle. Jutalma virgács és egy darab zokniba csomagolt szén.

osborne 2011.12.21. 17:43:40

@elGabor: Ja, ott nem volt Gyurcsány éra, 38 milliósak, a szomszédban Merkel.

osborne 2011.12.21. 17:46:17

Régi ismik:

Újra áll a bál az MTA Filozófiai Kutatóintézetben: az intézményt irányító Boros János létszámleépítésre hivatkozva megszüntette a munkaviszonyát Gábor Györgynek és Frenyó Zoltánnak.

nol.hu/belfold/folytatodtak_a_kirugasok_a_filozofai_kutatointezetben

Tündér_Lala 2011.12.21. 17:58:10

@elGabor: Talán ott van a különbség, hogy ott a libik vannak hatalmon.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 18:17:42

@osborne: Ideje volna leminősíteni ezeket a hitelminősítőket.

@Google: „Kértem kölcsönt, nem adtam, ha érti a különbséget.”

Gondolja el, ha betiltanák a kölcsön_felvételt_, miből élnének a bankok. A bankok világuralma pontosan úgy kezdődött, hogy a keresztényeknek tilos volt a pénz kamatra való kölcsönadása. A kamatra való kölcsön _felvételét_ azonban nem tiltották meg a keresztényeknek, így aztán az egész feudális renden egy lék keletkezett, amin szépen elszivárgott a vagyon — és ezzel az irányítás lehetőségei — a kasztonkívüli bankárok kezébe (akik, az előbbiekből is látható, nem lehettek keresztények). Náluk pedig maga a pénz is spekulatívvá vált.

Így lehetséges, hogy e „kis” diszkrepancia miatt ma a „pénzintézetek” olyan széles körű és érvényében totális világhatalmat gyakorolnak, amilyet régen egy császár sem, attól a lényeges különbségtől el nem tekintve, hogy a császárok uralma magasrendű volt, míg emezeké csőcselékuralom. Egyetlen hatalmi módszerük pedig a zsarolás (szemben a jó kormányzás erényeivel.
konzervativok.blogspot.com/2008/05/j-kormnyzat.html )

Talán helyes lenne újra felülbírálni a kölcsönfelvétel lehetőségével kapcsolatos engedélyt. (A kölcsönt felvenni kényszerítettek érdekében — is.)

osborne 2011.12.21. 18:25:45

@Tündér_Lala: Nem egy hátrány. És diplomáciából mindig is ott voltak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.21. 18:34:59

@elGabor: @osborne: már unom magam: a politika nyugalmat meg kell venni. Ha nem hagyták volna, hogy Tusk alatt gyarapodjanak a lengyelek, akkor idén nem biztos, hogy nem jön vissza a Pis. Attól meg fosnak. Mégis, 38 milla lengyel, és azokat Obama sem baszogathatja komoly szavazatveszteség nélkül.

Tündér_Lala 2011.12.21. 18:51:51

@tölgy: Ebben van valami, de éppen azt jelenti, hogy a lengyel Gyurcsi halmozza éppen a kifosztásukhoz szükséges adósságot. Azt meg Gedeon írta, hogy készülnek eladni az ott még állami kézben levő nagybankot.
Ugyhogy az a bizonyos gyarapodás, béke (mint nálunk Medgyessy alatt) a későbbi kifosztásuk taktikai előzménye.
Pedig a mi példánkból tanulhatnának.

tewton 2011.12.21. 18:54:54

@osborne:
úúúú! micsoda év, filozófusokkal indul, filozófusokkal végződik!

eN 2011.12.21. 19:18:44

@tölgy: kösz, közben meglett a mandis post.
Tudja én nem lennék jó konzervatív, ugyanis nincsenek erkölcsi aggályaim, ha éppen az Akadémia alagsorát kell kiganézni.
Szerencsére diktatúra van, ilyenkor mennek maguktól is ezek a dolgok.

eN 2011.12.21. 19:22:16

Mellesleg igaza volt a maga módján, csak azt felejtette el megkérdezni, hogy ez a Petschauer minek ment oda?

eN 2011.12.21. 19:28:52

@osborne: túl sok fikanicket olvas. a világ összetett.

tevevanegypupu 2011.12.21. 19:35:59

Feri gyere vissza!
Azt hitte Orban, hogy a ketharmaddal semmi es senki nem tudja akadalyozni. Azzal nem szamolt - meg mindig milyen naiv - hogy ott vannak a kulfoldi demokratak..A belfoldieknek meg abszolute nem szamit semmi, csak visszakerulhessenek. Ezek tenyleg genetikailag kodolva vannak. Tonkretettek a csodokkel az egesz vilagot, a kormanyok jo sok penzt adtak nekik halabol es most megint diktalnak. "A bankunkkal targyalunk." Ja persze.

Tehetetlen Dodó 2011.12.21. 19:44:47

@Tündér_Lala: Ez az.
Amíg nálunk is a művelt nyugat kedvenc helytartói ültek a trónuson, nem volt érdekes se a hiány, se a stabilitás hiánya.

(De utálom ezt a rohadt bandát).

HToma 2011.12.21. 19:55:49

@Tündér_Lala: Közben megnéztem az Alaptörvényt. A záró rendelkezések között a következő található: "A Kormány köteles az Alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyûlés elé
terjeszteni." Határidő nincs, de gondolom nem akarnak alkotmányos mulasztással nyitni.

eN 2011.12.21. 20:16:55

@Tündér_Lala: ez annyira jól összejött az usában is, hogy mindenképp alkalmazni kell a receptet.

néha elgondolkodom, hogy az a sok kontraszelektált fogyatékos az eu bizottságban, akiket a saját országuk azért küldött oda, hogy ne legyenek otthon láb alatt, szóval ha ezek mentik meg az eu-t, akkor kína az oroszok, sőt még usa is, már csak egy kávét kell kérjen.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 21:04:50

Jó estét, jó rettegést . ) Sajnos idő hiányában csak épp olvasgatni tudok benézni mostanában.

osborne 2011.12.21. 21:05:00

@eN: Szerencsére a világ igen. A pénzügyi viszont eléggé egyirányú lett ma:

ecoline.hu/hirek/2011/12/21/Az_SP_leminositette_Magyarorszagot_ZUULOI

Bell & Sebastian 2011.12.21. 21:09:24

Ma legalább megtudtam -egy régi évődésből- mi baja Tölgynek az értelmiségi -jelzővel. Meg azt is, ez a Doom nem az a Doom, átadta a brandet. Azt viszont máig sem értem, Fényfia miért slisszolt el, hacsak nem a ko -t valószínűsítette, amit erősen kétlek, az önbizalma vakká tette, így aztán szépen, sorban rálépett minden (saját maga által) lerakott aknára.
Szerintem a gyenge pontja a magyar közelmúlt, csak teoretikusan ismeri, kerüli is, mint a szenteltvizet. Ugyanez neodoomra is érvényes, belpolban egyáltalán nem érzi jól magát, ha értik, miért mondom. :)

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 21:12:59

@tölgy: A P. A. esetéhez annyit feltétlenül hozzá kell tennem, hogy "emlékeim" szerint a vízzel locsolásos módszer elég bevett dolog volt. Ha lenne időm, utána néznék, hol olvastam, vagy láttam (biztos nem a neten) de úgy rémlik egészen a jegesedésig, magyarul a jégszoborrá válásig öntözgették a delikvenseket. Sajnos ez egy kivégzési módszer volt. A tündérke valószínüleg jártasabb ezekben a visszaemlékezésekben, és neki egyből beugrott a dolog.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 21:16:17

@Bell & Sebastian: Doomhami és Sapika évődése olyan cuki újabban. Szerintem semmi kicserélődés, a kommentfolyamot erre a szerepre készítette fel, ez kiolvasható volt már a korábbi bejegyzésekből is.

osborne 2011.12.21. 21:19:55

@tewton: A sláger most a Klubrádió, így szegény GGy már csak mínuszos hír.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 21:30:35

Egyébként, ami a Varga Misi miniszterelnökségét illeti, az szinte evidens. Orbán nyilván készült ezekre a lehetőségekre, nem véletlenül hagyta talonban a régi gárda meghatározó arcait. Sokakból megütközést váltott ki a ciklus elején az új minisztériumi rendszerrel jött új arcok, akikre senki nem számított. Pedig már akkor erre tett Orbán, hogy ha kell, elő tudja húzni Navracsicsot, vagy Vargát. Ha lemondatják, ahogy itt jósolják, akkor is ő marad a főnök, ez egyértelmű. Bár ez csak valóban vészforgatókönyv lehet. Mert nehezen tudom elképzelni viszont, hogy választások nélkül átadná a hivatalát. Magyarul, ha a legrosszabb várakozásaink igazolódnak, a következő történhet: kiírják az előrehozott választást, azt a fidesz éppenhogy megnyeri, de az új ciklusnak új miniszterelnökkel fut neki, Orbán egy időre hátrébb lép.

tewton 2011.12.21. 21:30:43

@gloire:
nem hinném. amikor doom eltűnt és visszajött (i.e. megchipselték), akkor a stílusa szerintem túl nagyot váltott. mintha a témák és a tónus is erősen más lenne. de ezt az elméletet annakidején tárgyaltuk valahol :)

Lichtessohn más. szerintem alfi generációja vagy fiatalabb, de ideologikusabb és kevésbé vicces, mint alfi.

osborne 2011.12.21. 21:31:07

@tevevanegypupu: Ha nem is naiv de nem hittel el, hogy a Piac bárkit lenyom.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 21:34:55

@tewton: "(i.e. megchipselték)", ugyan . )

Bell & Sebastian 2011.12.21. 21:49:05

Alfi savanyú és humortalan. A két nick egy és ugyanaz.

tevevanegypupu 2011.12.21. 21:55:14

@Bell & Sebastian:

Biztos, hogy Doom nem ugyanaz. Ennyire nem valtozhatott meg a velemenye..meg akkor sem, ha helyet valtoztatott. Hacsak nem olyan helyre kerult, ahol MUSZAJ volt velemenyt valtoztatnia.A regi Doom mindenesetre jobb volt..)):

tevevanegypupu 2011.12.21. 21:55:14

@Bell & Sebastian:

Biztos, hogy Doom nem ugyanaz. Ennyire nem valtozhatott meg a velemenye..meg akkor sem, ha helyet valtoztatott. Hacsak nem olyan helyre kerult, ahol MUSZAJ volt velemenyt valtoztatnia.A regi Doom mindenesetre jobb volt..)):

osborne 2011.12.21. 21:55:41

@gloire: Igen, OVi későbbre tartogathatta VM-t. Dráma de már jövőre kellhet.

tevevanegypupu 2011.12.21. 22:02:51

@osborne:

Nem is konnyu elhinni olyan multtal mint ami neki van. Az osszes mocsodek neki (is) koszonheti, hogy most demokraciarol hadovalhat, es vannak is olyan kepmutatoak, hogy ezt megtegyek. Ha Mesterhaziekat meg anagyon ellenszenves lmp-t hallgatja az ember akkor csak duhonghet, hogy ezek ott lebecolhatnak a Parlamentben, annyira ellenszenvesek, hazugok.

betyár (törölt) 2011.12.21. 22:08:21

@Bell & Sebastian:

alfi és fényfia? bizony. a minap el is árulta magát:)

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:11:09

@betyár: Félreérti, Doom = Cunter

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.21. 22:24:11

@Bell & Sebastian: Haha, igen, ez is lehet . )

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:36:03

Na jó, rá még egy lapáttal. Doom1 és Doom2 családtagok, de nem azonos neműek és értelemszerűen két különböző személy. C is nagyon közeli, valószínűleg maga Doom2. Mindkét nick alapvetően maszkulin nőé, meglehetősen lobbanékonyak -amit igyekeznek titkolni, csak túl feltűnően hozzák- és hatodik érzékre mennek. Doom1 nem volt ilyen, ugyanakkor C. lehetne akár a fiú is, de akkor homérosz jegyű, ami nem valószínű. A nőnemű utód esetét most ejtsük ki.

Ennyit a profilírozásról. Aztán vagy így van, vagy nem. :)

tewton 2011.12.21. 22:38:46

@Bell & Sebastian:
nem hiszem. alfi szerintem korrekt volt ebben a vitában, plusz ő máshogy moralizál (ha esetleg) és sokkal impulzívabb alak. L-sohn túúúlintellektuális, túlteoretikus alfihoz képest, és szerintem tapasztalatlanabb is a netes mocsokban. plusz belement olyan értelmetlen zskutcákba, amibe alfi nem.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:46:40

@tewton: Alfit nem is feltételeztem, lsd. fenn. Azt mondom, a hármat egy volt párkapcsolat adja ki, a gendernél van csak bizonytalanság. Szerintem Domm1 inaktív, de végleg.

tewton 2011.12.21. 22:52:45

@Bell & Sebastian:
akkor már ketten értettük félre ugyanúgy :)
c és d2 azonossága lehetséges, d1 nő-mivolta bennem fel se merült.

mindenesetre elég kezdők vagyunk, egy igazi vincentes profi már rég tudná d1 és d2 munkahelyi főnökei névsorát középvezetőtől felfelé.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:53:52

Mármint abban áll a bizonytalanság, hogy nem tudom, hogy nőies férfi, vagy férfias nő-e, és innen jöhet a késztetés a duplikációra is.
Van egy tovább visszük a lángot -vonal és van egy önmegvalósító, de egy személyben. Hülyéket legyakni meg külön jól jön ez a módszer.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 22:55:16

@tewton: Fordítva, D1 férfi, ez a fixpont.

tewton 2011.12.21. 22:56:39

a kz-vitához meg:
most már kezdem érteni, mi lehet olyan szórakoztató a griftnek a kópéságaiban :)

tewton 2011.12.21. 22:58:03

@Bell & Sebastian:
ez már egyre homályosabb, de tisztul.

Bell & Sebastian 2011.12.21. 23:00:38

@tewton: Grift generálja a forgalmazás kétharmadát, már csak az a kérdés, hogyan? XD

Bell & Sebastian 2011.12.21. 23:03:54

@tewton: Összefoglalom. Doom kiszállt, meghalt, közeli viszi a nevet, ugyanakkor megszólal a saját egyéniségén is. Élettárs, feleség, szerető, ilyesmi. Egyidejűséget kell nézni, meg a pár tévesztést, amikor rosszul vált át, izgalmában.

betyár (törölt) 2011.12.21. 23:40:35

@Bell & Sebastian:

lehet, hogy tévedek, de nézzék meg a dachau alatt ezt: 2011.12.19. 12:55:55 (a végére figyeljenek)és az utána következő kommentet:)

betyár (törölt) 2011.12.21. 23:42:52

@Bell & Sebastian

lehet, hogy tévedek, de nézze meg ezt a kommentet a dachau posztnál:2011.12.19. 12:55:55 (a végére figyeljen) és az utána levőt:)

betyár (törölt) 2011.12.21. 23:43:25

na megérkezett mindkettő:))

betyár (törölt) 2011.12.21. 23:47:16

@tewton:

de nem hipotetikus úton, hanem mert jó az informatikában:)). hipotézisben maguk a jók:)

eN 2011.12.22. 00:35:26

Szoval maguk szerint Gizike/Manyi Beci nyomul Doom nikk alatt ujabban? Hummm. Ez megmagyarazza, hogy G hova tunt. De a tirpakot a regi irja, nem?

Bell & Sebastian 2011.12.22. 00:41:41

@betyár: Nna, az érdekelt/ek kórusban cáfolnak. :)

@eN: Nehogy a végére még összehozzuk a ki kicsodát. Ami végül is tökmindegy, Tewton sejtése, hogy minden nick mögött rejtőzik egy ember, ez csak kiegészítem a magam posztulátumával, hogy aszongya, több nick mögött ugyanaz!

Tenderized Amen 2011.12.22. 00:42:51

Így van, jól mondja, főnök! Bocsika, csak kicsúszott...

Bell & Sebastian 2011.12.22. 01:10:08

Na még egy után lövést, aztán többet nem emlegetem. Kárpátalján, Ungváron, Balla D. Károly, esetleg +Fodó Sándor környékén keresgélnék, ha annyira érdekelne.

tewton 2011.12.22. 02:32:59

@eN:
hahahaha.
nekem manyi béci stílusa közvetlenebbnek tűnik mit doom2-é. másrészt meg sok munkával arra jutottam, hogy doom1 =/= gizike. ugyanakkor KGB talán = doom1, és doom1 =/= doom2.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.22. 12:32:20

Kitiltottak pár bohócot a parlamentből, rinya van.
mandiner.blog.hu/2011/12/22/az_orszaggyules_meltosaga_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccv
hirszerzo.hu/hirek/2011/12/22/20111222_parlament_kitiltottak_index
hvg.hu/itthon/20111222_kitiltottak_index_parlament
és a többi

Azta, még a végén hugyozni, falfirkákat felfújni és sarokba hányni sem lehet az országgyűlés épületében a sajtó viccesgyerekeinek. Dik-ta-tú-ra!

Tündér_Lala 2011.12.22. 14:09:25

@elGabor: Nos ezek pontosan az csinálták. Láttak ezeknek a hülyegyerekeknek vidóiból már (ezen kívül.) ?

tevevanegypupu 2011.12.22. 14:20:30

@elGabor: @Tündér_Lala:

Ne vegyek mar olyan komolmyan, ezek csak olyan kis hujek.Regen a kisznel voltak ilyen ujsagirok, az Ifjusagi Magazinnal, a Dormogo Domotornel mar nem alkalmaztak volna oket. Meg hat nyilvanvaloan lmp-sek, ahogy a mandiner is az lett.(:

osborne 2011.12.22. 15:36:10

@tevevanegypupu: Szerencsére a paranoid diktatúra már a végnapjait éli.

Hamarosan átveszi a kormányzást az IMF és EU, táncolni fog egész Mucsa.

osborne 2011.12.22. 15:47:39

A népszava tényleg meg szeretne szűnni :)

Legyen vége. Végre vége. Legyen vége. Végre vége.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=503601

abandi 2011.12.22. 19:52:20

Áldott készülődést, a hanukázóknak!
Mit szólnak a zsidesz legújabb felfedezettjéhez? (bizonyos faszomtudjakinéhez...)
Hát ebből bizony nem sok árány fog hullani vitya és a kisz-csalággya fejire!
Valami bűzlik orbániában...

abandi 2011.12.22. 19:59:32

@Bell & Sebastian:
Cudálatiasz mindkét belinlelt álkotász!
(Persze magunk özött legyen mondva: lábanyomába sem érhet a mága-plazmatíví zotyánkak)
Kérdésem volna: Maga mit iszik?

eN 2011.12.22. 20:12:22

@osborne: valamit félreértett. Azt erre írtam: "egy aláírást várnak és kész"

eN 2011.12.22. 20:13:26

@Bell & Sebastian: nem ki kicsoda, csak spekulálunk, hogy melyik nikk fékeli a másikat.

eN 2011.12.22. 20:18:08

@osborne: @eN: akkor mégiscsak sok a fikanikk :)))

eN 2011.12.22. 20:21:29

képzeljék, ma a cnn-en volt hír a lemínősítésünk, és bevágták eörsit, mint hazai szakértőt. sajnos hang nélkül ment az adás, így nem derült ki mennyire kell rettegni, de ha megtalálom, linkelem.

abandi 2011.12.22. 20:23:35

@osborne: A Jobbik készülhet...

abandi 2011.12.22. 20:25:24

@eN: Angolszászul is beszédhibás, vagy csak magyarul zsidó?
(Engem ez érdekelne...)

eN 2011.12.22. 20:28:02

megvan!
business.blogs.cnn.com/2011/12/22/hungarys-junk-rating-prompts-political-backlash/?hpt=ieu_c2
#orbánahibás,#fékekésellensúlyok,#elűztékazimfet,#merjünkkicsiklenni,#orbánnakmenniekell

a #feri és a #mivoltunkkormányonnyolcévig tagek valahogy lemaradtak

eN 2011.12.22. 20:29:00

@abandi: a gyenge angolja elfedi a beszédhibát ;)

osborne 2011.12.22. 20:37:53

@eN: Fini, hogy egy bukott párt bukott képviselőjét kérdezik, Eörsi Mátyást.

Persze semmi meglepő, a szadesz bosszút akar álni Ovi-n minden hullámhosszon.

eN 2011.12.22. 20:38:09

hopp-hopp. "A levelet, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke írt Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek Mong Attila szerezte meg." ez az elnémulós mong?

osborne 2011.12.22. 20:42:06

@eN: Ő az. Kicsit bekattant az arc de biztos ez az ő kis ellenforradalma.

napifix.tumblr.com/

Tenderized Amen 2011.12.22. 20:48:55

@abandi: Megszentelt misebort, mi mást?

Bell & Sebastian 2011.12.22. 20:57:37

@eN: Csak azért nem fejtegettem tovább, mert már így is alaposan körbelőttem, akit mélyebben érdekel, az derítse ki pontosabban, nem áll szándékomban ontológiai gyilkosságba keveredni, hadd éljen! Nehogy azt gondolja, hogy hajlíthatatlan a jó szóra. Nagyon is, mert éppen most pótolja azt, ami neki nincs. Magyarsága, próbálja kideríteni, eszik-e, vagy isszák, nem is anyanyelve, ó, milyen ismerős.

tevevanegypupu 2011.12.22. 21:20:31

@osborne:
A Nepszavas Nemethben benne felejtettek a Duracellt.

reality 2011.12.22. 21:46:57

Szaladjon ki merre lát: refi miniszterelnökünk rorátéra jár minden reggel. (forrás: hírtv, Orbán interjú) :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.22. 22:29:25

@tölgy: "Ha nem hagyták volna, hogy Tusk alatt gyarapodjanak a lengyelek, akkor idén nem biztos, hogy nem jön vissza a Pis. Attól meg fosnak."

nem olyan biztos:

www.thejewishweek.com/news/international/%27we_lost_friend%27

Bell & Sebastian 2011.12.22. 23:12:16

@Arma Gedeon2: Maga egy gonosztikus. :) Próbálja ki egyszer, micsoda lélekemelő dolog 1/2 hétkor fittnek lenni szellemileg. Ami azt illeti, ebben a helyzetben minden segítség igénybevétele megengedett, sőt, szükséges.
(Ilyenkor már lelőni szoktak az értelembevett nyugaton, nem levelezgetni.)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.23. 00:13:57

@Bell & Sebastian: ez most mire volt válasz???

Bell & Sebastian 2011.12.23. 00:21:51

@Arma Gedeon2: Orbán > roráté > rabbi > válasz

Bell & Sebastian 2011.12.23. 00:24:24

Én úgy tudom, hogy családi tragédia áll hite elmélyülése mögött, a nővére halála.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.23. 00:37:08

@Bell & Sebastian: úgy tudtam, esténként van a roráté, lámpással. Bár én nem bérmálkozok rendszeresen...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.23. 00:38:30

@Bell & Sebastian: Egy országos tragédia volt az. Hogy a nővér halt meg, nem pedig...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 06:09:39

Tessék, van!

„Solymosi Eszter vére de piros. / Száz forintos bankó de szép papiros. / Zikcene-zakcene, zümmög a zsidó. / Tátele, mámele, sárga bugyogó”

Közeleg a Karácsony, egyre izzóbb a gyűlölet! Mostmár privát emilcímeket is nyilvánosságra hozunk!

"Emlékezetkultúra 2011.12.23. 05:01:42
@tölgy:
Üdv, Molnár úr.
Kapott egy levelet az egyetemi címeire.
Miután beszél a PPKE dékánjával az ügyről, a karácsonyi szünetben fordítson erre is időt ismeretei pótlása végett.
www.facebook.com/note.php?note_id=327343943951301
Tudnivalók munkaszolgálatról tölgynek - karácsonyi ajándék Molnár úrnak"

mandiner.blog.hu/2011/12/12/kz_dachau/fullcommentlist/1#c15296398

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.23. 07:34:59

@reality:

Ha valakit valami nagy csapas er, akkor ket lehetoseg (is) van: vagy megszunik hivo lenni vagy pedig epen ettol valik hivove. Orbant az elmult husz evben eppen eleg csapas erte ahhoz, hogy elkezdjen hinni es gyakorolja is. Egyaltalan nem kell csodalkozni rajta.

Tündér_Lala 2011.12.23. 08:12:05

@bbjnick:
1. elösször is hazudik.
2. az a minimum lenne, hogy pontos névvel, címmel aláírja a mocskolódását.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 09:01:42

@bbjnick:

micsoda alávalóságok. remélem ez a tölgy nem csak egy érdek nélküli fidesz faszi, hanem vannak barátai akik felderítik kik baszogatják, és le is vadásszák azokat.

tevevanegypupu 2011.12.23. 09:32:24

@bbjnick:

Amennyiben manapsag nem mondhatja el a velemenyet szabadon - akarmi is legyen az - valaki, akkor vigye a fene az egeszet.A feljelentok pedig ugy latszik mindig ugyanazok, ugyanolyanok.

reality 2011.12.23. 10:04:04

@tevevanegypupu: Bár nem érződött a kommentemből, de én ennek örülök. Mármint nem annak, hogy tragédiák történnek egy ember életében, hanem hogy ezek a szomorú események nem eltávolították a hittől, hanem közelebb vitték Istenhez.

tevevanegypupu 2011.12.23. 10:13:09

@reality:
Orban hibazott es hibazik is, de elviselni azt a sok gyalazkodast amit mar a rendszervaltas ota elvisel, es nagyon sokszor igazsagtalanul, ahhoz eros jellem es hit kell. Akit ezek a liberalisok es Gyurcsanyek tamadnak mar husz eve es meg mindig talpon van, az azert nem akarki.(:

reality 2011.12.23. 10:18:30

@bbjnick: Ávós aljadékok. Egyszerűen nincs szó, ami leírhatná ezeket a férgeket
De utálom őket.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 10:44:02

@bbjnick: @Tündér_Lala: @málnási: @reality:
Miután a Tölgy-ellenes aláírók közt van „Dr. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár” is, úgy látom, a FiDeSz-MPSz képviselői nem csak megvédeni nem lesznek hajlandók egy támogatójukat, hanem még ellene is támadnak.

Persze hülye is, aki mást remél ettől a narancsos bandától. De aki nem ébredezik fel az ilyenek láttán, az lakjon csak jól a „szabadságharc” ostoba szlogenjével.

tevevanegypupu 2011.12.23. 10:55:25

www.hir24.hu/belfold/2011/12/23/odalancoltak-magukat-az-lmp-sek-a-parlamenthez/

Ezek nem normalisak, viszont nagyon aljasak. Igy, ezzel a pankracioval akarjak elerni, hogy mutassak oket kulfoldon.

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:00:12

@Loxon:

Hoffmann Rozsa az mszmp tagja volt a rendszervaltas elott. Most keresztenydemokrata. Pozsgai meg Szuros legalabb nem ott tagok. Ha Orbanek most bantjak ezt a tolgy nevut (nem neztem meg ki es nem is erdekel), akkor nem fogok a fideszre szavazni soha tobbet.Mert az az jelentene, hogy ezeknek adnak igazat, a feljelentok oldalara allnak.Ha ezt megteszik, eleraljak a szolasszabadsagot, elarulnak mindent.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.23. 11:09:01

@Loxon: @tevevanegypupu: Azt miből gondolják, hogy az aláíráslista (hol is van?) hiteles?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 11:09:56

@Loxon:

"Miután a Tölgy-ellenes aláírók közt van „Dr. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár” is" --- írja.

Ez hol ez mi ez? Tudna linket adni?

ü
bbjnick

eN 2011.12.23. 11:15:07

@tevevanegypupu: majd megunják és hazamennek. 2 fok van kint, nem bírják ezek sokáig. mindenesetre én még rájuktennék egy lakatot, nehogy túl hamar meggondolják magukat :P

Tündér_Lala 2011.12.23. 11:20:12

@Loxon: Nem tudom nem tudom s fészbukot megnyitni és elvből nem regisztrálok.

Egy dolog biztos: Hazudnak. Ha Tölgy tévedett is (nem tudom nem néztem utána) ez a tempó a nyilasoknak vagy ávosoknak jelentő házmestereknél is rosszabb (azok esetleg félhettek valamitől). Aljas, kisstílű és hazug, az antiszemita kártyával visszaélő (rákent, szájába adott, nem mondott nyilatkozatra alapuló) támadás, amellyel tele lehet kürtölni a világot - ha megvédik - , ha nem leszámoltak valakivel.
Ezek az emberek erkölcsi hullák és részemről minden alkalommal az orruk alá fogom dörgölni, akármi lesz a vége a műbalhénak.

Ráadásul nem tudom, hogy Hoffmann valóban aláírta-e, azt meg végképpen, hogy tána nézett a dolognak.

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:24:43

@elGabor:

Nem tudom hiteles-e, de amik tortennek manapsag itthon az nagyon..hogy is mondjam ketsegbeejto.Mert hogy mondjuk azoknak az utodai ugralnak akiknek az osei kormoket teptek le, felakasztottak, osszedrotoztak es arccal lefele dogtemeoben foldeltek el embereket, akik az mszmp jogutodjanak tagjai, akik 1956 szabadsagharcosait fasiszta pribekeknek nevezik az nincs rendben, dehat ugye szolasszabadsag van, sajtoszabadsag van es minden lofasz van. Mondjak csak. Felolem szidhatjak akar a keresztenyeket is. De hogy azokat (es elodeiket) nem lehet utalni akik ezeket tettek es nem lehet megvetni oket mert szeretteik halalabol penzt es elonyoket akarnak allandoan es mindig kicsikarni, nagyon szomoru..Akkor itt valami nincs rendben. Ha egy blogban fantazianevvel irokat kinyomozzak, megprobaljak zsarolni - mikor ok fantazianevvel gyalazkodhatnak - akkor ott a jogrendszerrel is baj van. Hogy a jellemrol ne is beszeljek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 11:24:59

@Loxon: @Tündér_Lala: Ismétlem, tévedtem, nem történt meg az aláírás. Eddig csupán Botos Máté PPKE-dékán reagált, aki úgy látszik, vincentékkel tart:
www.facebook.com/note.php?note_id=327064570645905

„Úgy vélem, Ön is, én is egy eszmét, talán egy értékrendet képviselünk, s így erkölcsi, sőt, becsületbeli kötelességünk ebben az ügyben megtenni a szükségszerű lépéseket.”

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:28:17

@Loxon:

Konnyu lenne azt mondani, hogy nem kell tudomasul venni ilyesmit, de ez arra emlekeztet ami 1948 korul kezdodott Magyarorszagon.

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:29:18

@eN:

Erdekes, pont ez jutott eszembe nekem is, hogy esetleg maradhatnanak odalancolva meg egy darabig. Mondjuk a karacsonyi unnepek alatt.(-:

eN 2011.12.23. 11:29:30

@tevevanegypupu: ha jól értem ez megy '90 óta.

eN 2011.12.23. 11:31:13

@Loxon: mostmár csak azt árulja el, hogy tüncikének miért van a bögyében Tölgy?

Leskelődő 2011.12.23. 11:35:22

@Tündér_Lala:
Bejelentkezés nélkül is látható.

Olyan szerencsés vagyok, hogy még sosem láttam névtelen feljelentő levelet. Ez most enyhe sokkot okozott, annyira gusztustalan.

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:36:10

@eN:

Nem birjak a ketharmadot megemeszteni. A rendszervaltaskor gyoztek, de mostanaban mintha fordulna a kocka, ezert aztan ha lehet meg aljasabbak lettek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 11:37:19

@tevevanegypupu: Ó, persze hogy tudomásul kell venni, ezért kiváncsian figyelem a felsoroltak esetleges további reakcióit.

@eN: Erre csak ő maga tudna válaszolni.

reality 2011.12.23. 11:38:15

@Loxon: Ez a mondat engem is szíven ütött. Ilyet nem kellett volna leírjon, hiszen nem ismerheti teljesen azt, aki írta a levelet! Hogy azonosulhat nézetivel? Ez baromság. És így bele is vitte magát egy olyan helyzetbe, amiből csak egy út van: meghurcolni a feljelentett, akármi is a valóság.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 11:41:23

A holopárt visszavág minden szinten. Jó az időzítés, mennek a barikádokra Karácsonykor, ez hihetetlen. Mondjuk a rektor is, benyalás és további adatközlés, mosakodás, szépen vagyunk. Nem hiszek a szememnek.

tevevanegypupu 2011.12.23. 11:43:12

@Loxon:

En is. Es talan igaza van annak aki azt mondja, hogy innet el kell menni, ha ez megint elkezdodik, ebbol mar eleg volt.

reality 2011.12.23. 11:43:17

@eN: Szerintem ehhez nem kell igazi ok, ez a nyomorult a házmesterek utódja. Az ilyeneknek maga az aktus, hogy feljelenthet, bemocskolhat okoz kielégülést. Nem érdekli az alany, csak a tett: aki nem tartozik az érdekkörhöz, azok közül minél többet ellehetetleníteni.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 11:45:58

@Bell & Sebastian:

mit csodálkozik. a rektor gondolom egy katolikus. /és még engem baszogatnak, ha baszogatom a magyar katolikusokat/

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 11:46:16

@reality: „Ilyet nem kellett volna leírjon, hiszen nem ismerheti teljesen azt, aki írta a levelet! Hogy azonosulhat nézetivel?”

Talán lehet, hogy ismeri?

@Bell & Sebastian: Dékán, de az is épp elég.

Tündér_Lala 2011.12.23. 11:52:13

@Loxon: Ebben az esetben ha az ügy kivizsgálását igéri, az pontosan elég lett volna.
A névtelen (neves ?) feljelentőnek van személyiségi joga ? A minimum lett volna, hogy az ő adatait is közlik.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 11:58:49

@málnási: Nyúlbéla ez, oroszláneledel.
@Loxon: Ajjaj, nála vannak a munkáltatói jogok, ha jól tudom.

tevevanegypupu 2011.12.23. 12:08:16

@málnási:

Ha katolikus akkor meg kell a rektornak, dekannak bocsajtania. Ezek a besugok - ha valaki szot mer emelni ellenuk - mindig a keresztenyi megbocsajtassal jonnek. Az jar mindenkinek.(-:

Google 2011.12.23. 12:09:10

Ezeknek az eLeMPéseknek hiányzik a kordon, hiányzik a lánc, a zsarnokság. Ha nem láncolja le őket a hatalom, leláncolják saját magukat. És annyi.
Éppen ők akadályozzák a demokrácia működését ezzel a viselkedéssel. Pfúj.
Valamint azoknak is, akik ezek után a vincentre mennek - nemcsak az időt agyonütni. Pfúj, pfúj, pfúj. És mindezt karácsonyra időzítve. Gusztustalan, groteszk, nincsenek is szavak rá.

kill004 2011.12.23. 12:15:25

@Google: Az semmi! Ezt figyelje!:

"Frissítés: Gyurcsány Ferenc is elvitette magát a rendőrökkel: az Index tudósítása szerint Gyurcsány előbb oldalról figyelte a rendőrségi akciót, majd skandálásba kezdett, végül megpróbált ellenállni a rendőröknek. Gyurcsány azon nyomban lemondott a mentelmi jogáról, így el is vitték a rendőrök."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 12:16:52

@Loxon:@málnási:@reality:@tevevanegypupu:@Bell & Sebastian:@Leskelődő:@eN:@Tündér_Lala:és akit illet!

No, azért nincs még ez lejátszva! Ha a dékán ez alapján eljárást indít valaki ellen, akkor elismeri a "gondolatkontroll" intézményének létjogát (ami viszont ellentmondana a katolikus keresztény méltóságfogalomnak). @tölgy ugyanis egy fikció: egy személy fikciója, aki egy fikcióval mondat el dolgokat, amiket gondol/képzel/stb.: mivel ezekhez a gondolatokhoz nem adta nevét, így kijelentéseknek, állásfoglalásoknak sem lehet azokat tekinteni: gondolkodásért pedig senkit nem lehet büntetni. Ha ez alapján büntetnének valakit az valami egészen utópisztikus szájenszfiksőn eljárás lenne (idáig még a nácik és a kommancsok sem süllyedtek). (Nagyjából az a kategória, amikor kihallgatják, amit valaki álmában motyog vagy személyes, bennsőséges kapcsolatban beszélget és ezért feljelentik.)

Emlékeznek még, amikor a kommentek moderálása volt a téma a mandineren? ott is elmondtam, hogy a tematikus cenzúra teljesen elfogadható egy egészséges világban, de a személyi cenzúra az nem (azaz véleményeket moderálhatok, de nickeket nem).

Szerintem nem is fogják @tölgyet emiatt bántani, legfeljebb megkérik, hogy --- a fokozott nemzetközi helyzetre való tekintettel --- legyen körültekintőbb.

ü
bbjnick

Google 2011.12.23. 12:17:21

@Tündér_Lala:

Jaj, jaj, hát ezek a feljelentők, kioktatók, (i)gazságosztók nagyon érzékenyek a saját adataikra, az övéké szent, a másiké csak egy adat, korpa, moslék. A zabálóknak.
És ezek harcolnak a sajtószabadságért, a cenzúra ellen, ezek nevezik liberálisoknak magukat. Liberálisok, kár, hogy kilátszik az ávós lóláb.

tevevanegypupu 2011.12.23. 12:18:28

@kill004:

Jaj de borzaszto, hogy bannak szegeny voltminiszterelnok urral.(:

Google 2011.12.23. 12:20:12

@kill004:

Utolsó gazfickó - csak a bosszú élteti már. Az munkál benne, s már mióta! Szánom azokat, akikkel egy párton áll, akik vele egy párton állnak.

tevevanegypupu 2011.12.23. 12:23:53

@bbjnick:

Nem annyira arrol van szo, hogy buntetik vagy nem buntetik. El akarjak lehetetleniteni a feljelentok. Ha mondjuk kuloldon akarna dolgozni, lehet, hogy figyelembe veszik ezt a cirkuszt is. Europaban vagy Amerikaban ha lehet meg az ittenieknel is kepmutatobbak.Amerikai egyetemek plane. Sokan dolgoznak ott regi disszidens magyarok is akik minden toluk telhetot (nem mind termeszetesen) megtesznek azert, hogy arthassanak velt vagy valos serelmeik miatt.

Google 2011.12.23. 12:29:35

Gondolom, a fejükbe vették, tönkreteszik ezt a Karácsonyt, mást úgysem tudnak tenni. Túl sok ez már nekik, karácsony is, Orbán is, ilyen nincs. És mégis van. Rónát (Andort/Bajnait) sem nevezték még ki helytartónak, szomorú szilveszter ígérkezik így. (Kovácsné Kósa Magda mesélte egyszer, hogy lánya elmondta neki, mennyire nem szereti ezt az ünnepet, s akkor ő is bevallotta, ő sem. Akkor ne is legyen, gondolom.)
Kár, hogy a megválasztott kormány űznék el, ezzel rongálva a közhangulatot. És még támogatóik sincsenek elegen - keveseknek nagy a szája. A csendes többség érdekeit már nem is kell figyelembe venni?

kill004 2011.12.23. 12:30:28

A tölgy ügyhöz: Sajnálom szegény tölgy nikket. Lehet, hogy megszivatják rendesen. A bosszú népe nem kegyelmez. Magyarországon mindent meg lehet tenni büntetlenül, kivéve ezt, amit tölgy tett.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 12:39:09

Maguk ezen rugóznak?
Nincs semmi darálandó dió vagy pucolandó hal, vagy valami értelmes dolog a környéken?

reality 2011.12.23. 12:45:22

@tölgy: Na na! Főzés és ajándék készítés pihenőjében írogatok ide.

tevevanegypupu 2011.12.23. 12:50:19

@tölgy:

Es maga mit keres itt meg szabadlabon?(-:

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.23. 13:05:22

Meg szabad tudni, mit követett el Tölgy? Vagy négy napig úton voltam.
A Fidesz aljas zsidódiktatúra jellegét mi sem bizonyjtja, hogy a szarházik örök holópropagandájára nem lehet nyilvánosan, fősodorban válaszolni a marginális összeesküvéselmélet-szférába bélyegzett TÉNYEKKEL, hogy a zsidóirtás valóban megtörtént (bár technikai részletei vitatandók) aljasságát a zsidó nagytőke tervezte el és hajtatta végre kiszolgálóival. Csupa zsidó szerző dolgozta ezt fel.

eN 2011.12.23. 13:34:18

@kill004: kép: 26.media.tumblr.com/tumblr_lwnm64GRfm1qzv7ngo1_500.jpg
és a 100 forintos kérdés: ez a fotó már kódolt antiszemitizmus-e?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 13:34:36

@tölgy:
ne hősködjön! maga bajban van. de segítünk, ha kell! :)

osborne 2011.12.23. 13:35:50

@tevevanegypupu: Az ami demokraták súgnak a trükkökhöz, provokáció kell és világhírként bizonyítani: Mucsán diktatúra van. A célt természetesen tudjuk.

eN 2011.12.23. 13:37:38

@reality: de valami ok csak van, mert ott van pl. grift aki sokkal durvábbakat írt és még nekem sem kell több mint 2 nap kinyomozni kicsoda, pedig én amatőr vagyok ebben, és őt mégse.

tevevanegypupu 2011.12.23. 13:44:16

@eN:

Remenytelen szerelem. Mint Debreczeni Orban irant.((:

tevevanegypupu 2011.12.23. 13:45:24

@osborne:

Csak legalabb bizonyitananak mar valami kis diktaturafelet. De eddig meg mindig inkabb Orbanek menekulnek.':

eN 2011.12.23. 13:48:05

Ez egyre jobb
“A szocialista képviselők közül Bárándy Gergely megdöbbenésre közölte, hogy őket nem állították elő, nincsenek őrizetbe véve, hanem egyszerűen elfoglalták a rendőrségi kisbuszt. Ennek nyomatékosítására a kisbuszból Lamperth Mónika időnként kiszáll, majd visszaszáll, miközben a rendőrök tanácstalanul ácsorognak”

Google 2011.12.23. 13:57:14

@tölgy:

Mi most mindannyian egy kicsit tölgyek is vagyunk.
De ne féljen, mi sem félünk!
És éppen ilyenkor nem kell félni, máskor nem érdekes.

Google 2011.12.23. 14:01:31

@eN:

Valamit ki akarnak provokálni, ez már annyira, de annyira világos. Nekik is kell egy saját október 23. - már látom, hogy járják a világot a történeteikkel. Nem baj, ha nem igazak, nem baj, ha sántítanak, övéké.
Lehet, önmegfogják verni magukat, vagy mi?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 14:07:56

@eN:
már uszítaná rám őket, maga tetves féreg?
de megmondom: azért nem, mert grift senki. nem egyetemi oktató, nem köz vagy kormánytisztviselő. nincs munkahelye sem. hát ezért.

Google 2011.12.23. 14:08:51

Tényleg Lehet Más a Politika.
Íme: lehet cirkusz is.

eN 2011.12.23. 14:10:34

@málnási: griftről volt szó, maga anyaszomorító. ha érdekelne az egész, akkor már rég kiposztoltam volna helyettük. és kedves a feltételezés, maga paraszt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 14:11:08

és mielőtt gloár felszólítana, hogy ne tetvesférgezzek, még azt is közlöm, hogy kideríttetem, hogy ki ez a en álnevű gecitenger, és kicsináltatom a magánéletét.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 14:11:53

@eN:
kiposztolom én a beledet, te féreg

reality 2011.12.23. 14:17:23

@eN: Á, grift nem tényező :) tölgy már valaki, őt érdemes levadászni.

reality 2011.12.23. 14:21:26

@málnási: Nyugodjon már le! Nem tisztem védeni en-t, csak példaként hozta fel.
Bár az sem kizárható, hogy én csak naív vagyok :)

reality 2011.12.23. 14:22:17

@málnási: Igaz, csak később olvastam válaszát.

reality 2011.12.23. 14:26:48

@málnási: Tisztában vagyok vele (bár inkább jóhiszemű). :)

Google 2011.12.23. 14:28:01

@reality:

Nem tényező, de azért fenyegetőzik. Pont mint amazok.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 14:32:07

@Google:
tudhatja, hogy a diktatúrák hívei hasonlóak :)

eN 2011.12.23. 14:33:20

@Google: lehet, hogy mégiscsak tényező :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 14:35:56

@málnási:

Mit ne gyerekeskedjek?

Ha X, Y vagy Z kiáll a hallgatók elé és (ebben a szituációban) kifejti, hogy (ezt, azt vagy amazt), akkor az tanári munkásságának a része, de ha a Balaton-parton fekve, Playboyjal letakart arccal motyog valamit a mellette fekvő nőjének vagy cimborájának, a magánügy. Ugyanez a helyzet egy kocsmai beszélgetésre vagy a magánszféra egyéb történéseire. Nem határozhatom meg, hogy ki mit mondjon, pláne, gondoljon "nemhivatalosan", mert az gondolatkontroll volna.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 14:43:50

@bbjnick:

a magánügy = az magánügy
Ugyanez a helyzet egy kocsmai beszélgetésre vagy a magánszféra egyéb történéseire. = Ugyanez a helyzet egy kocsmai beszélgetéssel vagy a magánszféra egyéb történéseivel.

Google 2011.12.23. 14:55:32

@eN:

Nem így kis tével, hát hova gondol? Hogy én is milyen eccerű vagyok!
De ha mindünket kibelez, kiír, kinyír, ki fogja olvasni Őt?

Bell & Sebastian 2011.12.23. 15:00:06

@Arma Gedeon2: Nem kiáltott háromszor holocaustot agy muszos meggyilkolására.

Google 2011.12.23. 15:00:31

@bbjnick:

Na és ha gondolatkontroll, akkor mi van?
Vannak jó gondolatok (annak hívjuk és kész), azok áramolhatnak szabadon a térben, és vannak rosszak, azokat pedig gyökerestül, környezetestül kell kitépdesni, megsemmisíteni.
Ma már jó az, aki rosszat gondol.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 15:04:57

Ha még egyszer valaki fizetésemelést kér, nem kell mindjárt lelökni a lépcsőn, mint azt a gonosz banyát abban a hogyishívják sorozatban. Magdi néni, a taxis neje.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 15:14:36

@Arma Gedeon2:

Azért ódzkodik itt mindenki az ismertetéstől, mert @tölgy jelezte, hogy ne tegyük. De mivel már úgyis szerepeltek a kommentsorban, ezért ezeket a linkeket berak(hat)om (ezekből "tájékozódhat"):

www.facebook.com/note.php?note_id=324243954261300

www.facebook.com/note.php?note_id=327064570645905

www.facebook.com/note.php?note_id=327343943951301

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.23. 15:24:12

Az előbb csak vicceltem. :)

@bbjnick: Ha higgadtan még egyszer végiggondolja a dramaturgiát, szépen lyukra futtatták úgy, hogy észre sem vette. Méghozzá a közvetlen környezetéből, egy régi sérelemért. Sajnálkozhatunk itt elegen eleget, de a teljes sztorinak csak a kikandikáló csúcsát van módunkban látni. Úgyhogy részvétnyilvánításon kívül mást aligha tehetünk.

Google 2011.12.23. 15:32:40

@bbjnick:

Inkább azért ódzkodunk, mert csúnya az ügy, büdös már eléggé, minek még kavargatni is?
És minek tőlünk érdeklődni? Ott a poszt, olvassa el, alakítsa ki saját maga a véleményét. Ki vakoló, s ki nem. Ki ír jól, ki nem, ki értékes, ki meg nem.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 15:33:14

@Google:

"Magyari Lajos:
Lázár Mihály üzenete

A rácsokon túl, ím felkel a Nap,
S apró zajokkal jön a reggel.
Ott lépdel most, túl falakon...
Fényt iszik a szomjas ember.

Fényt iszik az, ki fényre szomjas
Lelkét csordultig teletölti,
Aki ily itallal oltja szomját,
Tán nem is lehet azt megölni,

Mert oly szabad, oly sérthetetlen,
Mint az égen surrogó madár:
Messze néz, arra nem figyelhet,
Hogy körül mily tivornya áll,

Hogy mily szeszekkel, szédülettel
Hajták a népet ronda táncba:
Biz’ összezúzzák, ki nem táncol,
És belerokkan, aki járja.

De felkél a Nap újra reggel,
Rácsokat olvaszt ragyogása.
A kínt, a kínt rejtsd el mélyre,
Egyetlen hóhér meg ne lássa.

Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik,
Akkor se szólj, ha megölnek,
Lelked csordultig tele fénnyel,
S ez elég lesz túlélni őket."

www.youtube.com/watch?v=ShSby759UMk

ü
bbjnick

Bell & Sebastian 2011.12.23. 15:33:25

Ugyan a kutya nem kérdezett, de szerintem az egész KZ -bejegyzés egy szép, kövér, szagos, nagy csali volt. Nagyon megfontolandó lett volna a ráharapás. Ha jól emlékszem Málnási szólt is az elején, hogy csönd legyen.

tewton 2011.12.23. 15:39:42

@Bell & Sebastian:
hmmmm.

remélem, az egész ávósnépség elkussol, ha tölgy kijelenti, hogy "olyan mondat, hogy ---" nem létezik. meg abban is bízom, hogy a rektor majd végigolvassa az egész kinyomtatott kommentsort, hogy ne egy névtelen feljelentő "olvasata" és sugalmazása alapján legyen megvezetve.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 15:45:27

@tewton:
nézze, amit tölgy mondott, az a "demokratikus" térfél számára elfogadhatatlan. -mint még a botrány előtt jeleztem, számomra is- tehát ha elolvassák is, abból tölgy nem jöhet ki jól.

abandi 2011.12.23. 15:50:39

@Bell & Sebastian:
már miért is legyen csönd?
A fajtikák arroganciáját ismerjük, a lehetőségeinkkel tisztában vagyunk.
Hát kezdődjék a móka!
Januárban a sárkány évébe lépünk...

tewton 2011.12.23. 16:19:04

@málnási:
nézze, a második facebook-os izé már arról beszél, hogy volt egy ""cigók, zsé és cé vitaminosok" társadalmi besorolásai és a holokauszt tényének megkérdőjelezése, az emlékezetének meggyalázása ügyében írt e-mail"

tölgy sehol se kérdőjelezte meg a holót, sőt. nem emlékszem arra se, hogy az emlékezetét gyalázta volna. a petschaueres kommentje vitatható és kimondottan elbaszott, mert mindent bele lehet magyarázni, azt is, amit esze ágában se volt se gondolni, se sugallani.

betyár (törölt) 2011.12.23. 16:19:10

Nem párbajképesek a feljelentők. a párbajozók névkártyát adtak kihíváskor. disznópásztorok és cselédek ezek, igaza volt aristonak: nem is értik, mi a probléma a névtelenségükkel. ócska egy világ, ahol a névtelen feljelentéseknek érdemi jelentőséget tulajdonítanak.

@málnási: öröm látni a maga színeváltozását. persze, ha az ember tényező lesz, érdemes vigyázni. szerintem a facebookon kéne elhatárolódnia.

tewton 2011.12.23. 16:23:15

@betyár:
mit gondol, miért nyírta ki málnási griftet? :)

abandi 2011.12.23. 16:26:49

@betyár:
Hallja-e! Maga egy nagyon "cudar"-fajta betyár!
Egyetértek Kegyeddel!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 16:29:47

@Bell & Sebastian:

Ma egy @tölgy, holnap egy @bbjnick, holnapután egy @Bell & Sebastian és így tovább... Hát, egy lófaszt! A kurva anyjukkal szórakozzanak! Én vigyázzak? Vigyázzanak ők!

:-)

ü
bbjnick

tewton 2011.12.23. 16:34:40

@málnási:
különben is, a maga buzis nádasmániája miatt engem már lincselne is a mavó nevű nemszarkupac űbermencs. maga instruálta? :)

málnási · gozdom.blogspot.com/ 2011.12.22. 13:58:43
málnási az etalon itten, grift a király a jósdán. megint így telt el egy év. :))

tewton 2011.12.22. 15:10:07
@málnási:
naná, azt várja, hogy az a buzis nádas legyen az etalon? vagy egy sterházy? egy kertész? :)

mavo · mavo.blog.hu 2011.12.22. 22:31:09
@tewton:
irl úgy basználak szájon, hogy leesne az arcod a nyakadról, de hát nem irl ez a dolog, tehát vígan zsidózhatsz te abortuszszökevény

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 16:41:01

@málnási:

"Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek.
A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan."

Mi is itt a gondolatbűn?

ü
bbjnick

Google 2011.12.23. 16:43:10

@tewton:

És D2 D1-et?
Meggyőződésből vagy érdekből? Valamit meglovagolt, vagy éppen úttörő akart lenni (már-már diótörőt akartam írni)? Fontoskodás-e ez, vagy/és mindenáron való látszani akarás?

osborne 2011.12.23. 16:43:30

Soros úr pezsgőt bonthat. CNN-BBC-etc főhír, összeállt ellenzék és tüntike:

www.origo.hu/itthon/20111223-ujabb-lmp-tuntetes-a-parlament-elott.html

abandi 2011.12.23. 16:45:56

@bbjnick:
Maga könnyen szórakozik a tudjukkikkel, onnan a tanyavilágból!
Tele a kamrája sódarral, szalonnával,a pinse borral pálinkával, a magtár alatt a tyúkok garmadája, az ólban röfög a jövő... és még sorolhatnám...
Persze az az éjszakai feketefurgon a fagyok beálltával magához is eljuthat ám...(:-P)

abandi 2011.12.23. 16:49:12

@bbjnick:
Egyébként az ungvárikrisztián a könyvében kimutatta:
A muszosok nagytöbbsége élve úszta meg a háborút, ellentétben a magyarokkal...

Google 2011.12.23. 16:52:00

@tewton:

És nem tudom, ezt a Mavót nem olvasom, ez már a provokátorkodásnak annyira ócska szintje, hogy már-már ordít.
Vajon rosszul teszem?
Ha elolvasom ezt a Magának írt "jókívánságát", ami nem egy történet, ami akármikor régen történt, hanem itt és most, akkor azt hiszem, ez a legjobb megoldás. Kiszűrni, és minél többeknek. Beszéljen magával ... és Counterrel. Vagy mi az újabb neve.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 16:55:08

@abandi:

S ez csak úgy lehetett --- mint ahogy @tölgy is utalt rá ---, hogy a magyar katonák nem gyilkolászták őket módszeresen, tervezetten, szándékosan. Nyilván voltak túlkapások, kegyetlenkedések, elszállások, visszaélések, mint mindenütt, ahol férfiak össze vannak zárva (és főként, ha extrém körülményeknek vannak kitéve, mint pld. egy háború)--- mint ahogy @tölgy is utalt rá ---, de ezt nem módszeresen és tervezetten zajlott.

ü
bbjnick

Google 2011.12.23. 16:55:23

@osborne:

Szabadságot Budaházynak! Vagy már nem ez van?

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 16:56:58

@abandi:

Félelemben nem lehet élni.

ü
bbjnick

abandi 2011.12.23. 17:08:44

@bbjnick:
Egyértelmű, hogy alfonso, kiskabos és tsai jelentősen eltúlozták a megélt eseményeket...különben ma hol tartana az izraeli-judapesti szellemi elit?
Félelemben egyébként nagyon faszán el lehet tengeni...akár több ezer évig is!
Az már más kérdés, hogy vannak embertípusok akik csak ideig-óráig bírják...

abandi 2011.12.23. 17:12:43

@Google: Gaudi-Nagy egy kissé infantilisnak tűnt az élő közvetítéskor...
De nekem pont ezért tetszett! A semminek is tud örülni...

Google 2011.12.23. 17:20:40

@bbjnick:

Csak így érdemes; másképp minek?

@abandi:
Nem láttam még Gaudi-Nagy alakítását, de ami késik, nem múlik. Ő egy kicsit mindig olyan, nem?

abandi 2011.12.23. 17:27:55

@Google:
Igen...
Na de hol van Grespik?
Elveszik a ködösített múltunk kutatásában?

Google 2011.12.23. 17:40:28

@abandi:

Kukorellire nem kíváncsi?

www.index.hu/video/2011/12/23/kukorelly/

Kis köcsögjei a földnek, egyesüljetek!
Ez a magyar Occupy The Wall Street! Vigyáznak a pénzvilágra.

abandi 2011.12.23. 17:55:18

@Google:
kuruc.info/r/7/89881/
Ezzel valahogy egyet tudok érteni, kivételesen...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 18:29:40

@betyár: határolódott az apja fasza. rögtön és azonnal azt mondtam, hogy hülyeséget beszélt tölgy. a nyilvánvaló halrakínzásra azt mondani, hogy ki nem számított következménye egy férfias szivatósdinak, az bizony hülyeség. és keresztényietlenség, ahogy azt az ávós attak előtt is volt szerencsém ottan is és itten is elmondani.
mindez nem változtat az ávós férgek szemétségén.

@tewton: ez így van, az ávós henger hazugsággal görög tovább. tölgy nem hogy nem holokétségezett soha, hanem egyenesen ölelgette a cionistákat, pajtáskodott novákkal, védte a hollánutcáskodást. most itten van az eredménye.

@bbjnick: ha nem érted, hát hitvány ember és hitvány keresztény vagy.

Tündér_Lala 2011.12.23. 18:32:01

Az anyós ülésre ült a kúrcsány ? Ez az első eset, hogy a bekisért oda ül .
Muhaha lehet, hogy meg volt beszélve ?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 18:32:53

@tewton:

mavó? na az aztán az alemberség netovábbja. simán kiheréltetném, ha hatalmamban állna. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 18:36:06

@tewton:

keressen utána, hogy grift mikor és hol helyeselte emberek megölését, megkínzását! jó?
ha talál ilyet /nem fog/ akkor ajándékul kap a petschauer attila jégkockagyár részvényeiből egy jelentős csomagot.

abandi 2011.12.23. 18:37:24

@málnási:
"ha nem érted, hát hitvány ember és hitvány keresztény vagy. "
A gangos belvári lakás- pincsijébe bezzeg nem tudott belerúgni!

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 18:55:10

@málnási:

"ha nem érted, hát hitvány ember és hitvány keresztény vagy" --- írod.

Majd te megmondod!

Nem kéne annyi Nádast olvasnod, mert úgy látszik tévedhetetlenségtudat a mellékhatása! Egyre gyakrabban úgy monasz ítéletet, hogy meg sem érted, ami fölött ítélkezel.

Ott van abba a kib*szott kommentben, hogy "várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan": mert ez ott a kérdés: a vívó halálrakínzása szívatás (kegyetlenkedés) volt-e vagy egy módszeres, tervezett, szándékos tömeggyilkosság egy eleme? Ezért is indultak ott (a kommentsorban) úgy be a fajvédők: ha a vívó halálrakínzása csak egy "szimpla" túlkapás, akkor hol itt (ott) az holokauszt?!

ü
bbjnick

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 18:56:20

@málnási: keressen utána, hogy tölgy mikor és hol helyeselte emberek megölését, megkínzását! jó?
De megértem, maga csiszolt belvárosi, mindenki más vidéki.
----

Szt. Jeromosnak volt egyszer egy rémálma: azt álmodta, hogy meghalt és az égi bíró elé állt, aki megkérdezte:
- Ki vagy:
Mire Jeromos:
- Jézus követője.
Erre a bírája:
- Nem, te Ciceró követője vagy.

Google 2011.12.23. 18:57:51

@abandi:

A palotapincsi képletesen és valóságosan is sunyi kis dög. Sosem lehet tudni, harap-e, veszett-e. Abba belerúgni, az tényleg bátorságot kíván. Olyat, ami nincs ott, ahol Maga kopogtat.

Google 2011.12.23. 18:58:42

És még: pincsi a pincsinek nem vájja ki.

Tündér_Lala 2011.12.23. 19:11:58

@málnási: Túlhajtja a dolgot.
Nem ismerem a körülményeket, tény, hogy szörnyűség történt.
De baromi felsőbbséges dolog olyan egyszerűen ítélkezni a jó meleg szobából és a fotelből.
Emberek számára - akiket ölnek és akik maguk is ölésre kényszerülnek - megváltoznak a dimenziók. Igen számtalan egyéb tényező is szerepet játszik, kultúráltsága és civilizációs szintje, embersége (aki otthon is úgy vélekedik, hogy a nő arra való, hogy megbasszák) az hogyan fog viselkedni a propaganda gépezet által ördögnek démonizált ellenséggel és a hozzá tartozó lakossággal, miközben géppisztoly van a kezében ? De ne tévedjünk saját társaival és beosztottjaival való viszonya sem egy szalon viszonyihoz fog hasonlítani. Másképpen nyilvánulnak meg a rokon és ellenszenvek.

És igen ez igaz a legkülönfélébb nációkra (miközben semmi szín alatt nem értünk egyet vagy nem helyeseljük). Ennyiben igaza van. Ha részegek voltak lehet hogy nem számoltak a következményekkel vagy ha számoltak leszarták.
Elítélendő ? Természetesen ! De isten ne adja, hogy kipróbálja bármelyikük, hogy az emberből a körülmények hatására milyen vadállat válhat. (Akiből pedig nem tisztaóessége és gerincessége okán, arra fel lehet nézni. Aki pedig most moralizál, lehet abból lenne a legundorítobb disznó.)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 19:19:33

@abandi:

Egy pincsi fajtiszta eb, egy keresztény pedig kitudja miféle korcs kutya:-)

ü
bbjnick

osborne 2011.12.23. 19:25:24

@Google: Ő már a múlt. Most a Feri lett a szabadságharcos, Szemlőhegyről.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.23. 19:26:35

@bbjnick: tölggyel együtt mindenki jól belesétált a sátánista uzsorások csapdájába. Hookauszt természetesen volt és szó szerint égőáldozatnak tervezték. A probléma csak az, hogy ezt képletesen "wall streeti irodákban" tervezték el olyanok, akik, vagy egyes családtagjaik akoriban még jártak a zsinagógába - természetesen nem azért, mert mondjuk a mózesi törvényeket be akarták volna tartani. A tölgy eltávolítását követelő veszett kutyák vagy nem tudják ezt, nem akarják tudni, vagy még attól is cinikusabbak, mint amilyennek látszanak, mert jól tudják. Egy részük nyilvánvalóan tudja.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 19:32:50

@tölgy:
természetesen sehol. én is éppen ezt mondom. amit mondott, az viszont hülyeség volt. akkor is azt mondtam, és most is, a nemtelen ávós támadás közepette is. csak ennyi a történet.
és annyi a kérdés , hogy magát kivégzi e a "katolikus" egyetem?
ha igen, akkor nem szavazok többet a fideszre. de akkor sem fogom azt mondani, hogy maga nem beszélt hülyeséget.

tevevanegypupu 2011.12.23. 19:35:04

www.hir24.hu/belfold/2011/12/23/orban-felrenyomott/

Talan tenyleg nem artana, ha egy kicsit elmenne pihenni.(-:

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 19:35:22

@bbjnick:
figyelj, te ebben hülye vagy. ahogy a nc zsidótörvény volt, úgy a musz sem bánta, ha hullottak a muszosok. ezeket tagadni meglehetősen ostoba, meglehetősen kontraproduktív dolog.
de valahogy torz a lelked, és így nehéz igazat beszélned

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 19:41:38

@Tündér_Lala:

jaj istenem, ne legyen már hülye. ha a mioldali bűnöket tévedésnek maszkírozzuk, hogyan lehet esélyünk az ellenség bűneinek kimondására és főleg elfogadtatására.
tudja mit mondok? p.a kivégzését az sem módosítja ki nem számolt következményű férfias tréfának, hogy valószínüleg szemtelenkedett a keretlegényekkel, ahogy az fajából, és speciális egyéni humorából fakadt. aki egy hosszú nevű spanyol versenyzőnek úgy mutatkozik be, mintegy gúnyt űzve annak nemes nevéből, hogy kispicsai nagypicsai pecsauer attila, az bizony egy két pimasz tréfával magára haragíthatja a keretlegényeket.
és tudja mi a fasza? hogy én ezt kimondhatom, mert nem akarom véletlennek hazudni a kínhalállal kivégzést. maguk, akik hazudoznak, mismásolnak, nem jogosultak erre

eN 2011.12.23. 19:45:36

én csak azon derülök, hogy egy példán évődés mekkora pálfordulást okozott egyesekben.
persze mindenkinek van vesztenivalója, ha Tényező, ha nem.

abandi 2011.12.23. 19:51:11

@Google:
Bátorság-merészség:
"Olyat, ami nincs ott, ahol Maga kopogtat. "
Én, a néhai Grift minden megszólalását élvezettel olvastam.
Málnási csak egy sértett, novellista pojáca.

Bell & Sebastian 2011.12.23. 19:55:51

@tewton: Ne várjon irgalmat, már rákaptak a módszerre.

@bbjnick: Nézze, az idén kipróbálhattam, milyen is az, amikor háttal állva megküzd valaki négy fehércigánnyal. Még megfordulni nem volt időm. Ha lett volna nálam fegyver, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna. Mivel a rendőr/bírót nem hatotta meg az eset különösképpen (azon a környéken, ahol jártam, sűrűn előfordul), tanultam előle. Ezeknél is csak a falkaszellem a döntő tényező, külön-külön és szemtől szembe azért mások az esélyek.

A magam országértékelése régen kész van, de a négy jóbarát is eseményekben gazdag évet zárt, mert nyitott számla nem maradhat.

Tündér_Lala 2011.12.23. 19:59:33

@málnási: Senki nem akar maszkírozni és főleg mosdatni.
Amit írtam ugyanúgy igaz a félállatá vált analfabéta orosz kiskatonára akit ezer kilómétereken keresztül hajszoltak és ezekre az állattá vált marhákra. Ezek tettei elítélendők, de magyarázhatók.
Szerintem lényeges különbség van az itthon kegyetlenkedő nyilasok, az ávosok és ezek között. Nem egy kategória.
Ha nem akarja nem érti miről beszélek és talán nem szerencsésen fogyalmazva, de szerintem tölgy is erre gondolt.

abandi 2011.12.23. 19:59:35

@bbjnick:
Ezzel a mondásával nincs mit vitatkoznom, sőt...

betyár (törölt) 2011.12.23. 20:05:23

@málnási:

"határolódott az apja fasza."

nem ezt írtam, hanem azt, hogy itt lenne az ideje:) ne mavósodjon.

abandi 2011.12.23. 20:10:54

Mit szerencsétlenkednek Tölgy igazságbeszédén maguk is?!
Állítsák bíróság elé, és annyi!
Mit kell ezen nyafogni, mikor 2 tisztességes emberből legalább 3-nak van/lesz bírósági ügye.
Kap ezer-százhúsz év felfüggesztettet (hetegíziglen), oszt' jónapot!

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.23. 20:13:14

@betyár:
igaza van, elírtam, úgy helyes, hogy határolódjon az apja fasza :)

betyár (törölt) 2011.12.23. 20:24:57

@málnási:

a férfitársaságban elkövetett tett miért is jelent férfias tréfát? a férfitársaságok ocsmányul tudják pokollá tenni a "gyengébb" életét.

abandi 2011.12.23. 20:34:04

@betyár:
Maga még nem volt lehánybúcsuztatón?
Azért ott is elő-elő fordul némi verbáis-faszgyalázás, a legaljasabbjábul...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 20:34:15

@málnási:

"figyelj, te ebben hülye vagy" --- írod.

Rendben, hülye vagyok. Tiszta sor. Te viszont farizeus vagy, de úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

No, ezt meg is beszéltük:-)

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.23. 20:39:07

@Bell & Sebastian:

Ez durva, ehhez nemigen tudok mit hozzátenni.

ü
bbjnick

abandi 2011.12.23. 20:44:56

@bbjnick:
Én fennakadtam a " fehér cigány" kifejezésen...
De belátom: Egyre többen lesznek, főleg a városokban.

tevevanegypupu 2011.12.23. 20:55:21

@osborne:

Azt mondjak Grazba.(:
Ma neztem a tv-ben a sok szocit a rendorkocsiban es elabrandoztam.Viszont az fix, hogy tele lesz veluk a vilagsajto, kar, hogy a fidesz beugrott a csapdaba.

tevevanegypupu 2011.12.23. 21:00:43

@málnási:

Ugy tudom Petschauer valami basszameg a mittudomenmit Petschauer Attila vagyok mutatkozott be a spanyoloknal. De ez mindegy is, kivegeztek, meghalt. Hogy tolgy mit mondott az egy dolog, de hogy a maga kepmutato lett az biztos.Maga mindenkit elkuld a halal faszara,mindenfele kinszenvedest kivant mindekinek, aki maganak ellent mondott - meg ha nem is zsido volt az illeto(-: - karomol, maganak egyszeruen nincs joga itelkezni.Megijedt vagy mi a franc?

osborne 2011.12.23. 21:07:40

@tevevanegypupu: Igen, felültek a Soros-Field Társulat provójának, kár érte.

Gyöngyöspatán hasonló történt. Akkor is 2 perc után a CNN rendkívülibe adta.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.23. 21:20:36

@bbjnick: „Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan.”

Módszeresen, tervezetten, szándékosan. Ez itt a lényeg, ez a súlypont, nem az egyedi eset.

„Csúnya dolog, nem kérdés.” és „Durva és rosszul elsült szívatás” — ez pedig egyérelmű állásfoglalás az egyedi esetre vonatkozóan.

A többi rész, ha jól látom, vinszentéknek szól.

Ha valaki ezt nem érti, az véleményem szerint vagy — nyilván okkal — kórosan túlérzékeny minden társalgás közben elejtett szóra, vagy krónikusan elmegyenge/rosszindulatú (ez utóibbiak a feljelentgetők). Bocs, Málnási uram, egyébként igaza lenne az irányzékban (kegyetlenkedés elutasítása, „kettős mérce” kárhoztatása), de ez a kommentbeszólás, úgy látom, túl van hisztizve, az igazságtartalma pedig, pontosabban az, amire valójában vonatkozik, el van feledtetve.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.23. 21:20:45

@málnási: Na, jöttem baszakodni. Lehetetlennek tartja, hogy az alember keretlegények úgy kínoztak halálra valakit, hogy közben le sem szarják a következményeket? Az ember nevű élőlény sok mindenre képes. Figyelem, nem tölgy kommentjéről vitatkozom, és nem is mentegetek senkit. Csak kérdezek magától valamit.

tevevanegypupu 2011.12.23. 21:32:19

@osborne:

Akkoriban az euronewson egyorankent megjelent Mohacsi Viktoria meg egy csomo ciganyasszony, es mondtak, mondtak, mondtak..diktàtura, ràszizmus, stb..Erdekes modon a ciganytanyakat nem mutattak, hogy a meztelen kisgyerekek logo orral maszkalnak a sarban, a kobor kutyakat korulottuk, meg a felhulye apakat, batyokat akiknek az ital meg a verfertozes elvette mar regen az eszuket.

osborne 2011.12.23. 21:34:36

Ez a mai szlogen ilyen ország nincs rovat nálam:

"Tőletek kell félniük, nem az IMF-től" = Oké.

abandi 2011.12.23. 21:38:27

@tevevanegypupu:
Szerintem is. A zsidesz valamiért bedurvult...

Bell & Sebastian 2011.12.23. 21:38:40

@bbjnick: Valóban durva. Ha hátulról levisznek egy fojtófogással és azonnal fejre mennek, az nagy élmény. Az adrenalin ilyenkor ápol és eltakar, csak amikor órák múlva kimegy a hatása, az elég lelombozó érzés. Érdekes kis s társaság gyűlt össze a kórházban, többség iskolai verésben sérült meg, a látleleteket futószalagon gyártották (Békés), úgy nyolcat 2 óra alatt, a rendőr, aki jegyzőkönyvezett, megmondta nyíltan, ha bírói szakba kerül (oda került), max. ötezer a bírság, illeték ugyanannyi, azaz nullszaldósan zárom. Egyébként egy cca. félmilliós elszámolási csalás volt a vita tárgya. Reflexből visszaütni sokkal könnyebb lett volna, mint passzívan állni. Csakhogy akkor feltolom az orrcsontját az agyába, ahogyan azt kell és a nyakamba veszek négy árvát. Mindezek kiszámolására volt úgy 0,2 másodpercem. Utólag elrendeztem szépen a magam módján és egyáltalán nem bánom, hogy úgy döntöttem elsőre, ahogyan.

Ilyen helyzetekre komoly fegyver nem javallott, de azért a preventív paprikaspray elkelt volna.
Aztán egyenként szépen megfizettek, van az a jellegzetes hang, amire férfiember beszarik, nem úgy van az, mint a filmekben.

Szóval, itt nincs mit meggyónni, volt esélyük, több, mint ami járna.
De az a társadalom már alaposan szétrothadt, ahol ilyesmi tömegesen előfordul. Mert előfordul, a statisztikákba nem szoktak bekerülni a nemortodox esetek.
A javát erre specializálódott rendőrök és ügyvédek intézik, naná, hogy mellékállásban, mert a hivatalos jogrend szart se ér. Aki gyáva, azt felfalják a disznók, ezt jó, ha megjegyzik.

Remélem vette, akinek szántam.

osborne 2011.12.23. 21:39:01

@tevevanegypupu: A bukott szadesz mai napig nem tudja elviselni, hogy kiestek.

És mivel sokuk ráér, ilyeneket szervezgetnek a hazai és külföldi barátaikkal.

abandi 2011.12.23. 21:48:37

@osborne:
Igaza vón' az idézöttnek...
Bármennyire is fáj ez Önnek!
A. Geddeonnak ha ide üzennek:
Mester! Tényleg jönnek és csak jönnek...

abandi 2011.12.23. 21:51:49

@Bell & Sebastian:
Én nem hiszek a judeobolsi jogrendben.
Rendben?!

tevevanegypupu 2011.12.23. 22:02:54

@osborne:

Eleg jo osszekotteteseik vannak kulfoldon, Franciaorszagban biztosan, oda sok emigrans "szocialdemokrata" tavozott.Most szabad a kibejaras, hat mennek, beszelgetnek, kalkulalnak..es megjelenik a Le Mondeban, Liberationban, ha szerencsejuk van akkor meg talan a Le Figaroban is, euronews detto. Az angol-amerikai hirharsonakat kovesse mas, ott is az emgirans kommunistak vagy tudjukkik nem birnak magukkal, olyan gyulolet van bennuk, csak ugy sistereg.

tevevanegypupu 2011.12.23. 22:05:21

@abandi:

Igen, de azt hiszem nem most lenne ennek az ideje. Ki kellene birniuk nyugodtan. Ugyis a guta uti meg a lelancolt bekakat, hogy a torvenyek atmennek. Remelem ezek a torvenyek tenyleg a zemberek javat fogjak szolgalni, akkor meg jobban duhongenek majd.(:

abandi 2011.12.23. 22:09:55

@tevevanegypupu:
Szerintem pediglen valami másra készül a likudi tezsvírpárt...

osborne 2011.12.23. 22:34:33

@tevevanegypupu: USA: ott már Bajnai legjobb sameszei Charles Gati és Mark Palmer már szervezik az új Szabad Európa rádiót a Klubrádió helyett :)

www.168ora.hu/itthon/orbanekra-valaszul-ujraindul-a-szabad-europa-88074.html

tevevanegypupu 2011.12.23. 22:40:38

@osborne:

Erdekes, hogy ezek az emberek utaljak a magyarokat, de beloluk elnek.

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.23. 22:40:50

@eN: @málnási: Tulajdonképpen mi a bajuk egymással, azt lehet tudni?

tevevanegypupu 2011.12.23. 22:41:43

@abandi:

Nana csak vigyazzon mit mond Bandi.A papirnak is fule van.(-:

abandi 2011.12.23. 22:41:44

@osborne:
Remélem rövidhullámon nyomatják majd az igét!
Töplince kapálás közben csak a régi szokol fér el a farzsebemben...

abandi 2011.12.23. 22:42:47

@tevevanegypupu:
Á, nem hiszem...
Majd megkérdezem tölgyet...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.23. 22:48:02

@osborne: Kevés dologgal lehetne egyébként jobban az emlékezetben tartani a 2006-os eseményeket, mint ezzel a gyönge kis letartóztatással. Hiába a provokáció, csak azt juttatja az emberek eszébe, bezzeg a Feri félóra múlva kijött.

Sebastian Knight 2011.12.23. 22:58:33

@tölgy:

Darálandó dió? Jó is volna már. Ebben a szent percben tudtam befejezni a gyapotszedést.

abandi 2011.12.23. 22:59:47

@gloire:
Vityáékat miért nem vitette be fecó a kordonbontáskor? Persze, biztos változott a törvény azóta...

abandi 2011.12.23. 23:01:17

@Sebastian Knight:
Tényleg! Maguknál nem száradt meg a dió fönn a fán?

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.23. 23:14:12

@abandi: biztos a mentelmi joguk miatt, az a Ferinek fel lett már függesztve (bár nem tudom, egy ilyen helyzetben ez hogy működik), de biztonság kedvéért le is mondhat róla. Meg addigra már nem is volt ajánlatos Vityát még le is tartóztatni, olyan volt a közhangulat, Gyurcsányt meg igen is ajánlatos volna benn is tartani, ennyiben mások ma az elvárások . )

Bell & Sebastian 2011.12.23. 23:19:07

@abandi: Beugratott, a teplince Karinthy találmánya, pedig azt hittem, hogy nem vagyok elég nagy paraszt és rákerestem. :)

Bell & Sebastian 2011.12.23. 23:23:16

Dió? Erdnüsse darálék a Liedlből, oszt csókolom. De a dió azé sokkal jobb. :)

abandi 2011.12.23. 23:24:29

@Bell & Sebastian:
Töplinczének kellet volna írnom...
(Tán még az orosz oldalakat is bújná, még most is...)

abandi 2011.12.23. 23:29:23

@gloire:
Én aszondom, hogy nem volt okos dolog ez.
Az a parlamenti kétharmad nem ment meg a lámpavastól senkit sem, főleg ha felhergelődik a vidék, a judapestiek után...

abandi 2011.12.23. 23:31:35

@Bell & Sebastian:
Dió pucolás a műkorcsolya tévé közvetítés alatt...be szíp es vót!

Sebastian Knight 2011.12.23. 23:37:54

@abandi: Itt ugyan nem. Viszont idén kevés termett.

abandi 2011.12.23. 23:39:43

Na, megyek megkeresem a pincében a műfenyőnket...
Boldog karácsonyt mindenkinek!

Sebastian Knight 2011.12.23. 23:50:26

Kinyitom a zinternetet, és erre itt ez a mai perc-emberkék dáridója.
Csekély előrelépés, hála az égnek, azért megfigyelhető: a szadisták még taxisblokádot szerveztek, utódaiknak már csak erre a bohóckodásra tellett, de milyen mártírarccal.
A 15 perc hírnevüket azért megkapták. És ahogy magyarázgatják, hogy Ferkó beleköpött a levesükbe - mint akik éretlen vadkörtébe haraptak.

index.hu/video/2011/12/23/igy_vonulunk_be_a_tortenelembe/

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.23. 23:50:42

@abandi: Bezzeg, hogy felhergelődött a vidék öt éve is, igaz? Az lenne még szép, ha pont most akarnák bepótolni

. )

tewton 2011.12.24. 00:34:49

@gloire:
egyes vidéki városokban éjszakába nyúló csendes tüntetések voltak, több héten át (röhögtünk is kicsit, meg sajnáltuk is a helyi rendőröket, akiket a felügyeletünkre vezényeltek ki).

inkább becsülje meg, hogy a fővárosban él. csak sétál egyet, és máris nézheti élőben az ingyencirkuszt. nem tudja, azzal a szerencsétlen osztolykán nőszeméllyel mi történt? szegényem egy olyan helyre láncolta magát, ahol senkinek se volt útban, viszont a lakatkulcsát elvesztette. már felfázhatott azóta, ha az atyáskodó állam nem vitte melegebb helyre ...

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.24. 00:48:32

@tewton: persze, emlékszem. Ja, és meg is becsülöm magamat, itt a székesfővárosban.

tewton 2011.12.24. 01:51:46

@gloire: pesten bele tud futni élőben olyan mesehősökbe, mint gyurcsányi, málnási, tölgy és más hírességek... mi itten vidéken csak hallunk ezekről a figurákról, sose láttuk őket élőben :)

kill004 2011.12.24. 09:45:45

@tewton: "szerencsétlen osztolykán nőszeméllyel mi történt? "

9:30-tól

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Bic6hzLPO50#t=569s

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 09:58:31

@betyár:
ezt nem értem miért írja. igen, pokollá tudják tenni. és az sokszor úgy helyes. a gyenge irritáló, gusztustalan jelenség. a közösség bünteti, amióta világ a világ. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:03:37

@bbjnick:
nem vagyok farizeus, te hülye! :))

egyébként ha valakinek van ereje előszedni statisztikákat, meg kéne nézni, hogy milyen százaléka halálozott el a sorkatonáknak, és mennyi volt ez az arány a fronton munkaszolgálatosoknál. ha mondjuk a katonáknál x, és a muszosoknál x+30%, akkor kimondhatjuk, hogy a musz a megsemmisítés egyik eszköze volt. továbbá érdekes lenne az is, hogy a fronton muszosok között mennyi volt a sidó, és mennyi volt a hátországiak között a nazarénus, szombatista, komcsi, egyéb.
persze te az esetleges lesújtó eredmény mellett is tagadnál, mint a cigány, abból a megfontolásból, hogy ha mi bevallunk bűnöket, akkor hogyan védekezzünk az igaztalan, túlzó, vagy igaz, de menjenek már a kurvaanyjukba vele, mert kurvára unjuk vádakkal.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:08:47

@Holger Hartland:
nem értem a kérdését. mit akar? mit nem ért?
igen, lehet úgy megkínozni valakit, hogy szinte oda sem figyelünk, mert mondjuk vicceket mesélünk közben egymásnak. és?
de maga tudathasadásos? maga írta, hogy nem hiszi, hogy ha valakit mínusz sokban permeteznek, akkor megfagy.
ha meg valaki úgy cselekszik rosszat, hogy oda sem figyel, éppen úgy részesül annak karmikus következményeiből, mintha nagyon odafigyelt volna. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:12:54

@Loxon: természetesen túl van hisztizve, bűnértéke alacsony. nem véletlenül használtam rá a hülyeség szót, és nem valami súlyosat.
az ávós kommandónak bőven elég egy kicsiség is, hogy megindítsa az attakot, és utána jöhetnek a hazugsághegyek.
de ezeket ismerjük. annál félelmetesebb viszont a kurva katolikus egyetem szardarab dékánja, aki sietett az ávóst világnézeti azonosságukról biztosítani.
na látja ez a félelmetes. hogy ezek a szar álkeresztény karrier hívők semmivel nem jobbak az ávós ördögöknél.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:14:55

@tevevanegypupu:
maga nem érezte az átkozódás túlhajszoltságában káprázatos humoromat?
egyébként ha valakinek oka és joga van itten erkölcsi ítélethozatalra, az én vagyok, hiszen az én hitem nem gyermekes és gaztettekkel terhelt majomkodás. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:20:53

@gloire:

én csak undorodom tőle, alember. neki meg annyi a baja, hogy a kiválóság irritálja. van ilyen ember. ő senki, kudarcos, érdektelen, a neten sem figyelnek rá, leszarják, hát még az életben, korai magömlése van, szar nője, szar melója, szar fizetése, és akkor olyannal kell találkoznia bizonyos oldalakon, aki harsányan nem ilyen, és ettől elszakad benne valami, követi mint egy prófétát, persze csak titokban, az út mellől a bokrokból követ hajít rá, ilyesmi. :)

betyár (törölt) 2011.12.24. 10:23:17

@málnási:

".a kivégzését az sem módosítja ki nem számolt következményű férfias tréfának,"
ezt maga írta nem? vagy már a malnasi nicket is heckelik?:) tölgy viszont ilyet nem írt: pont azt csinálja, mint a disznópásztorok, a névtelenül tetemre hívók. ne hülyítsük már egymást.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:24:20

na, mindenkinek megválaszoltam? :)

betyár (törölt) 2011.12.24. 10:25:05

@málnási:
valaki hivatkozott ungvári krisztiánra, az ő statisztikái szerint több baka halt meg. de ennek én nem néztem utána.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:26:11

@betyár:
pedig ilyesmit írt. keresse vissza. maga kanásznő:)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:28:01

@betyár:
az elkerülte a figyelmemet, nem olvastam végig rendesen a a kommenteket, tökre untam már a témát. ungváry meg egy segg. :)
száz bakából több halt meg, mint száz frontra vezényelt muszosból? ez furcsa lenne. bár lehet, hogy csak kimosták a komcsik az agyam. :)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.24. 10:42:00

@málnási: Akkor csak elbeszéltünk egymás mellett. Magát a karmikus következmények érdeklik, engem pedig az, hogy mi jár az emberek fejében, amikor ilyet tesznek.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.24. 10:45:06

"Maguk ezen rugóznak?
Nincs semmi darálandó dió vagy pucolandó hal, vagy valami értelmes dolog a környéken?"

Boldog karácsonyt mindannyiuknak, kommentelőknek és megfigyelőknek! .)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.24. 10:49:21

Boldog karácsonyt a besúgóknak és a feljelentőknek is!
Hozzon nekik ilyet a jézuska:
www.allati-fincsi.hu/index.php?module=webshop&target=view&id=3512

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:52:42

@Holger Hartland:

mi jár a fejükben? sok féle járhat. a gyerek, a felség, a szeretőjük, hogy mi lesz az ebéd, ha éppen nincsenek ráhangolódva a munkájukra, és csak félszívvel csinálják. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 10:55:25

@málnási:
van egy félkész írásom, amiben apuka hazajön a munkából, anyával tangózik, és véres az inge kézelője, mert visszahívták a melőba, nem volt ideje vissza venni az egyenruháját, és miközben kínzott valakit, hát kicsit véres lett az ujja, de most a mamával tangóznak, és szépek és szeretem őket. :))

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.24. 10:57:54

@málnási: A végén kénytelen leszek írni egy holokausztnovellát. Nem vicc, kitaláltam egyet, a vázlata már megvan. De most előbb egy karácsonyit kellene megírni, amivel kicsit elakadtam, mert elvették a jó kedvem. Na sebaj, majd kitalálok neki valami rossz véget. :)

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.24. 12:00:06

@elGabor:

nem mondja, hogy itten figyelők is vannak?:)

Áldott békés karácsonyt magának is!

tevevanegypupu 2011.12.24. 12:37:16

@málnási:

Itt a komor titanok kozott ugy velem kelmed a leggyermekesebb..es ezt vegye boknak. Jo tangozast.(:

tevevanegypupu 2011.12.24. 12:38:22

Aldott, bekes karacsonyt mindenkinek.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 12:43:13

@betyár: Ungváry tökösen kiállt a kurucinfóra vitatkozni a nácikkal, ő volt a faszagyerek. Feldobtam neki a témát csupa zsidó szerző feldolgozásában, hogy Hitlert zsidó nagybankok finanszírozták pályája elején, linkeltem is neki. Erre bátran azt válaszolta, hogy sajnos nem tud elég jól angolul...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.24. 12:43:48

@málnási:

Gondolkodtam rajta, hogy Karácsony előtt válaszoljak-e vagy hagyjam az ünnep utánra, de aztán arra jutottam, hogy: tkp. jócselekedetnek minősül a válaszom, úgyhogy szerét ejtem még most gyorsba':-)

Klasszikus farizeustempó, amit hozol, de ezt szerintem te is sejted. Egy farizeusnak nem kell semmit megértenie, mert megvannak a sémái: ami a sémába passzol, az kóser, ami nem, az bűn. A "vitatott" kommenttel kapcsolatban is ezt az eljárást követ(t)ed, s aki nem a te álláspontoddal (mert itt valójában nem is véleményről, hanem álláspontról beszélhetünk)azonosul az csak hazug, hülye, cigány vagy anyaszomorító lehet. Farizeus észjárással ezzel le is tudtuk a kérdést, de aki nem eszerint mér, annak szembesülnie kell azzal a "kihívással" is, hogy: hamisan vádolni ugyanúgy bűn, mint bűnt (tevőlegesen) elkövetni, bűnre csábítani vagy bűnt tagadni.

Nem mondanék én ilyen "súlyosat", ha nem sokadszor játszanánk végig ezt a játékot: úgy ítélkezel, hogy nem érted meg vagy nem látod át, mi fölött is mondasz ítéletet.

Mivel ez a "gondolatbűnöskomment-ügy" már becsületbeli kérdéssé vált, hát én vettem a fáradságot és kontextusába helyeztem a vitatott kijelentést. Tessék:

"@Counter ---- @tevevanegypupu: Okítson már ki, ha egyszer ilyen tájékozott, hogyan részesült a honvéd és a munkaszolgálatos lényegében ugyanazon bánásmódban? A munkaszolgálatos még egyenruhát sem kapott, de ha jól tudom, nagyon kevés honvédkatona katonáskodott például bányában, illetve úgy tudom, a fronton szolgáló katonák a fronton szolgáló muszosokkal szemben kaptak fegyvert és hadieszközt (sajnos nem találni a 42:XIV. tc. VIII. 19-i vhr-ének pontos szövegét), és a honvéd alakulatok kisebb arányban kaptak az alakulat állományát módszeresen közvetlenül pusztító parancsnokot.

@tölgy ---- Muszosok egy része szolgált a fronton, és nem mindig a frontvonalban: utat építettek, esetleg lövészárkot. A muszosok egy része - ilyet személyesen ismertem - itthon kubikolt, ipari munkahadsereg volt. A bánásmód bizonyára rossz volt, de nem halálos - szemben azzal, ahogyan a fronton lévő bakákkal bánt az ellen. A muszosokat leginkább a nem megfelelő bánásmód bánthatta, hiszen érettségizettként tiszti rang járt volna nekik, amit az átkozott, mocskos, feudális-klerikális- reakciós Monarchia seregében meg is kaptak az I. vh idején.

@Counter ---- Azt azért vitatnám, hogy muszos ne lett volna életveszélyben a fronton, és felhívnám a figyelmet arra, hogy többük halálát is a magyar hadsereg fegyveres állománya okozta. Vagy úgy gondoljuk, hogy a zsidótlanítással egyebekben elég lendületesen foglalkozó magyar hatalom valami perverzióból kifolyólag keresztény katonákat küldött az orosz front poklába, miközben a zsidókat itthon egy kis szolid árokpucolásra és avarsöprésre fogta be napi háromszori meleg étkezéssel és heti két pihenőnappal?

@tölgy ---- Olyat szerintem senki sem állít, hogy a muszos nem volt életveszélyben a fronton, de a baka közelebb volt a szarhoz. Ezt viszonylag könnyű belátni. Arról igazán írhatna, amikor muszost a magyar katonák öltek meg - ha csak nem szökevényt üldöztek. Ez erősen mítosznak tűnik, de olyan kell a ballereknek is.

@Counter ---- Ami a muszosokat gyilkoló katonákat illeti, úgy tudom, némely muszos egység parancsnokát felakasztották a kegyetlenkedéseik miatt. De persze ez bizonyosan alaptalan, mert a komcsik művelték, és a komcsik olyan gonoszak. Nem tudom, hallott-e Petschauer Attiláról, például.

@tölgy ---- Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek. A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan."

Hát, így! Hallgasson mindenki e párbeszédnek a megítélésében (is) a lelkiismeretére.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.24. 12:47:30

ÁLDOTT BÉKÉS KARÁCSONYT A "DEBILJÓSDA" ((c) by @manyika) MINDEN KOMMENTÁTORÁNAK ÉS OLVASÓJÁNAK!

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.24. 12:48:12

@bbjnick:

((c) by @manyika)=((c)@manyika)

evil overlord (törölt) 2011.12.24. 13:00:01

Boldog karácsonyt mindenkinek!

osborne 2011.12.24. 13:37:14

@evil overlord: üdv

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

tevevanegypupu 2011.12.24. 13:57:19

@bbjnick:

Csak egy pillanatra: ott - a dachauban felhagytam a vitaval, mert felesleges. Akarmit mond az ember, foleg ha tenyekkel all elo, egyszeruen nem veszik tudomasul vagy nem hiszik el. Az ember ilyen temaban igyekszik ragaszkodni a valosaghoz, nem talal ki sem mentsegeket es vadaskodni sem szivesen akar. Nalunk a csaladban voltak horthysta katonatisztek akik voltak a Don kanyarban, es szamos fronton is. Hullott ott mindenki, tisztek, legenyseg, munkaszolgalatosok. Oldostek egymast is, a nemetek meg valogatas nelkul hajlamosak voltak loni mindenre ami mozog. Ehezett, fazott, teli ruha nelkul maradt mindenki, amig a hatorszagban vagy a front szelen nagy ruha es elemiszerraktarak alldogaltak erintetlenul. A munkaszolgalatosok is hazamehettek, aztan ujra behivtak oket, igy ment ez vegig, dehat ez koztudott. termeszetesen voltak kulonosen kegyetlen tisztek, altisztek, barki..De nem csak a munkaszolgalatosokkal, ilyen korulmmenyek kozott mindenkivel, hat ki nem valik szinte allatta allando tuzvonalban es minusz harminc fogkan? Voltak talan ilyen szentek is, de kevesen..A szenvedest kisajatitani es a kegyetlenkedest kizarolag masra haritani is emberi dolog..de talan vannak olyanok akiknel ez sokkal inkabb.

Leskelődő 2011.12.24. 14:00:13

Kedveseim :)
Én is békés, szép Karácsony kívánok mindannyiunknak!

Leskelődő

reality 2011.12.24. 14:07:58

Áldott, békés karácsonyt mindenkinek!

Lew Archer 2011.12.24. 14:15:01

Boldog Karácsonyt kívánok maguknak!

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.24. 14:18:29

Csók mindenkinek! A halászlé bugyog, a fa áll, mit mondjak még? Boldog karácsonyt, áldás, békesség!

tewton 2011.12.24. 14:21:36

boldog karácsonyt,
málnásinak meg öt perc pauzét a karmikus izében :)

eN 2011.12.24. 14:38:05

@gloire: nekem tulajdonképpen a lart pour lart zsidózáson kívül csak ezek a szövegek:
@málnási:
málnásikám ugyan mire lennék én irigy? az öntelt szövegeire és gyengus novelláira? ezt bármely alkesz hozza az ibolyában. vagy, hogy csak nyugdíjaskorára talált olyan nőt, aki hajlandó volt gyereket szülni magának? ez nekem pont 50 évvel korábban volt meg. vagy tán az összecsipegetett hippi szövegeire a karmáról? vagy a falangizmusára, aminek egyetlen hibája, hogy pont az ilyeneket lőnének le első körben mint maga?
aki ismer, az tudja nem kiteljesedni járok ide, de ezt nem kell egy felületes farizeusnak tudnia.

eN 2011.12.24. 14:47:35

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Tündér_Lala 2011.12.24. 15:43:32

Szeretettel áldott, boldog Karácsonyt minyájuknak !

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 16:10:19

@bbjnick: farizeus!
/ennyi energiát fektetni nulla mondandóba, kár volt brúder! :)/

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 16:11:53

@eN:

:)

áldott karácsonyt, vén szar! :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 16:12:53

és mindenkinek békét, áldást, lapostévét a fa alá, kívánok!

Google 2011.12.24. 17:19:50

Boldog karácsonyt kicsinek és nagynak, jóknak és még jobbaknak!
Ilyenkor egy kicsit mindenki jobb saját magánál, talán így is maradunk.

napolajos (törölt) 2011.12.24. 18:08:59

Az RTL-en Eszter könyvét adják. Karácsonykor, maguk értik ezt?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 19:13:28

@napolajos: érteni véljük. A lengyel közszolgálati egyesen ma délután történelmi filmben feketemisét adtak fejjel lefelé fordított égő pentagramban feláldozásra váró csecsemővel...

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 19:25:23

@Arma Gedeon2: Gedeon, hallgattad ma reggel véletlenül Anisits Ferencet a Lánchíd rádión?
(Tudom, felétek nem jön be, de talán interneten: nagyon érdekes dolgokat mondott, sok szempontból hasonló volt a véleménye a monarchikus berendezkedésekről, mint a tiéd).

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 19:27:22

Ja, egyébként békés, áldott, boldog, nyugodt, kegyelemmel teljes, gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek.
(Nem kívánt törlendő).

napolajos (törölt) 2011.12.24. 20:33:10

@Tehetetlen Dodó: @Arma Gedeon2: Akkor mondják ki azt is , hogy mit.

Egyébként van itt olyan aki hanukázik ilyenkor?
Tudják az a 8 napos fény ünnep meg ott is valamiféle győzelem a szírek felett. Ha ezeknek csak győztes ünnepeik vannak, akkor ezek tényleg erősek.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.12.24. 20:38:16

Kedves Mindannyiuk! Csak beestem itt a végére, boldog karácsonyt, isten áldja magukat/benneteket! Most nem olvasok, nem válaszolok, már gépközelbve leszek nagyjából. Egy év, Háremek és Trottyok, egy év! És akkor is tölggyel kezdődött :)
Üdv. Misi

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 20:53:34

@napolajos: Isten ments!
A világért sem akarunk óvatlan blogtársunk sorsára jutni.

napolajos (törölt) 2011.12.24. 20:54:28

Mindenkinek nagyon boldog és békés kerecseni ünnepeket kívánok.

napolajos (törölt) 2011.12.24. 20:55:16

Mi történt, csak párszóban, lemaradtam valamiről?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 21:18:12

@napolajos: A Hanuka egész tűrhető ünnep a Purimhoz képest. Végülis a szír-hellének hódítók voltak, a lemészárolt perzsák viszont őslakók. Az idei Hanuka megvolt már?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 21:20:41

@Tehetetlen Dodó: Nem hallottam, mit mondott? Melesleg azt hiszem, nem sokat lehet tudni az én nézeteimről a monarchikus berendezésről...
Hogy megvilágítsam: szerinted 1848-49-ben melyik harcoló felet irányították az illuminátusok?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 21:22:23

Szóval idén dec. 20-28. Még nem késtünk le róla, hogy hepi hanukát kívánjunk zsidó felebarátainknak...

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 21:26:45

@Arma Gedeon2: A modern bankvilágról beszélt. És olyasmit mondott, utoljára akkor volt rendes "nemzeti" bank egy országban, amikor monarchikus alapon álltak, mint a Habsburgok vagy a Hohenzollernek. Ezek eltűntével átvette az irányítást a mai spekulációs nemzetek feletti magánbankrendszer - ehhez sorolja a FED-et is.
Erősen geddonista a csávó, ki se nézné az ember egy ilyen komoly, nagytudású fejlesztőmérnökből.
(Vagy talán épp azért).

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.12.24. 21:37:01

@Tehetetlen Dodó: apropos, ha jól értem, történt némi promóciós esemény a napokban a VSzLb. rt. portfóliójában, érdekelne, hogy az mérleget ez hogyan érinti?

eN 2011.12.24. 21:39:57

@Mihint: úgy tűnik, hogy Tölgy a mi origónk.
(most ebből vonjanak következtetéseket az értelembenvettek)

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 21:40:03

@Mihint: Kecsegtető kilátások.
A részvényeseket megnyugtathatom, ha szerényen is, de lesz osztalék.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.12.24. 21:56:39

@eN: Hehh, nem fognak tudni. illetve de, csak az nem közelít majd a valósághoz, kíváncsian várom, mikor jönnek erre rá. bár mihamarabb.
@Tehetetlen Dodó: kedvelem a jó híreket, különösen, ha befektetésről van szó.

napolajos (törölt) 2011.12.24. 22:12:19

@Arma Gedeon2: miért engem kérdez a hanukáról. Én kerecsent ünneplem. :)

Tehetetlen Dodó 2011.12.24. 22:18:12

@Arma Gedeon2: Kerestem a honlapon az interjút, ma reggel volt, 8 előtt, de még nincs fenn. Remélem, felteszik az archívumba (bár a mai világrend szerint nem píszí).

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 22:36:26

@Tehetetlen Dodó: Ez a technokrata csapat az egyik tipikus közeg, ahol a geddonizmus erős. Szimbolikus alakjuk Duncan az ő Olduvai-elméletével. Jellemző, hogy Dunvan simán technokrata módon vezeti le a jövőre kezdődő globális összeomlást, okkult erőkről egy szót se szól. Más közegek inkább afelől közelítik...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.24. 22:37:14

@napolajos: Nagy lehet az átfedés... :-) Az újpogánykodás a vakolók projektje, rovásírásostól-kerecsenestől.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.24. 23:04:25

@Arma Gedeon2: Eh-heh, 1-esen Varázsfuvola tankos feldolgozásban.

Én még nem kívántam boldog karácsonyt, most megteszem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.24. 23:10:53

@Mihint: @eN: Valóban, 1 éves a Hárem & Trotty's. Közelítőleg 25.000 komment. Hajha, barátaim, ki fogja ezeket olvasni fülkeforradalmon túl kicsit mondjuk ötszázöt évvel? Egyáltalán megmaradnak-e, vagy majd egy korszerűsítő átszervezés a blog.hu-n / óvatlan szerverhiba / az internet vége eltünteti az összes hősies megmondást? Az nem lehet, hogy annyi nick...

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 23:28:07

@Mihint: ez lehet hogy nem is tölgyről szól. mi van, ha botost tesztelik? a disznópásztorok. :)

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.24. 23:30:19

@eN:
tudja, kerecsen ide vagy oda, nem hagy nyugodni a gondolat, milyen lehet ötven évig egy nőt? :)

Bell & Sebastian 2011.12.25. 00:00:14

Áldott Karácsonyt mindenkinek!

tewton 2011.12.25. 01:23:26

csak hogy a hülyevallásosakat összezavarjam, az értelembenvett origo címlapja:

"Különleges bolygóegyüttállás lehetett a betlehemi csillag

Nem üstökös volt a betlehemi csillag, és Krisztus születési dátuma sem pontos."
gondolom, mindenki megingott a naiv hitében most, hogy ezek a kétségtelen igazságok napfordulófényre kerültek :)

persze van benne mitrászmese is. a tudományos ismeretterjesztésért mindent, az áltudományosért még annál is többet!

tewton 2011.12.25. 02:45:52

@málnási:
lol.

egyszer az ifjú zenjesivanövendék mal-na-shi megkérdezte a mesterét:
- milyen lehet ötven évig egy nőt?
a mester így válaszolt:
- milyen lehet kilencven évig ugyanazzal a szerszámmal?

tanulság: a tudat képzelt lócitrom a tökéletesség lótuszvirága árnyékában
:)

Sebastian Knight 2011.12.25. 02:53:35

Booldog karácsonyt mindnyájuknak!

tevevanegypupu 2011.12.25. 08:21:54

@tewton:
"Su-La-ce kommentarja mal-na-shi kerde-shehez:
Mar hetven ev mulva ismerni fogod a koznapi elet minden mesterfogasat.
Mindannyian igy vagyunk ezzel.
Mire megismerjuk a fogasokat, mar semmi hasznuk."

Tündér_Lala 2011.12.25. 08:58:58

@Loxon: Szerver ide vagy oda, a szmélyi arhivumokban minden gonóóósz-tikusság rögzítésre került. :))

tevevanegypupu 2011.12.25. 10:36:00

fn.hir24.hu/itthon/2011/12/23/miert-nem-kapni-cigany-babat/

Vegulis tenyleg, miert nem? Van fekete, azsiai, indian, eszkimo, feher, cigany meg nincs.Nepizch babak is vannak, de ciganynak oltoztetett babat meg nem lattam. Tessek kerem, lyuk a piacon.(:

napolajos (törölt) 2011.12.25. 11:06:33

Ne legyen a nevem napolajos,ha jövőre nem nevelek kerecsen párt.
Nélkülük nem lehet teljes a fény ünnepe.Ilyenkor minden nemes embernek, kinek szíve a helyén van sólymokat kellene reptet a havas mezőkön.A kerecsen a fényt közvetíti világunkba.Csodás érzés lehet kerecsenkor kerecsent reptetni az égen.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.25. 11:15:29

@tevevanegypupu: Ez a cikk csak propagandisztikus bevezető. A lyuk megtaláltatott, a következő években fulladozni fogunk a cigány kenekben és barbikban, még a „nemcigány” gyerekek is azokkal fognak játszani. De ha nem, vagy ha a szüleik nem veszik meg nekik, akkor előítéletes, gyűlölködő rasszisták nevekednek fel. Ez a dolgok rendje.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.25. 11:18:17

@Tündér_Lala: Csak nem kinyomtatta ezt a sok marhaságot? :}

Tündér_Lala 2011.12.25. 11:33:23

@Loxon: Ne tessék a tündérek kollektív bűnösségét feltételezni. Nálunk is vannak Áter-Páterek. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.25. 11:47:52

@málnási:

Ha nem jött (ill. ment) át, akkor, bizonyára, nem neked szólt:-)

ü
bbjnick

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.25. 12:31:12

@tevevanegypupu: akkor én megkérdezem: miért nincsenek a könyvpiacon jó labanc ponyvaregények? Kuruc-sámánkodós van bőven.
Jótollú labanc ponyvaírók kerestetnek! Egy szakadék a piacon...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.25. 13:00:08

@tevevanegypupu: @Loxon:

Egyrészt: az állítás nem igaz: én már láttam cigány népvisel(e)tes babát.

Másrészt: a rásszistá ántirásszisták a saját csapdájukba esnek: tagadják adott rasszon belül az etnikai (ú. é. csoport-) jegyek létezését és etnikai jegyek alapján jelentenek be hiányt (már csak az hiányzik --- persze, ami késik, nem múlik ---, hogy ők maguk határozzák meg a cigánysághoztartozás etnikai (ú. é. csoport-) jegyeit:-)).

Harmadrészt: egy ántirásszistának örülnie kellene, ha a gyermeke nem vele azonos rassz- és/vagy etnikai jegyeket viselő babával játszik! Hadd tanulja a toléránsziát, hadd ivódjon a zsigereibe! Egy cigány szülőnek fehérbőrű-szőke-kékszemű vagy klasszikus néger babát kellene ajándékoznia a gyermekének! (Milyen érdekes is ez: engem, mint klerikálfasisztanácirásszistamucsai szülőt egyáltalán nem zavart, hogy a gyerekem kreolbabával játszott!:-))

Az adott esetben pedig klasszikus czigán'kodó műmajréról van szó: a cigányságon belül olyan változatos a bőrszín, hajszín, szemszín (és egy babán, ugyan, mi mást lehetne számon kérni, mint rasszjegyet?!), hogy a fehér-szőke-kékszemű és a klasszikus néger baba kivételével bármely más baba tökéletesen alkalmas a cigánybaba funkcióra.

ü
bbjnick

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.25. 13:01:32

@bbjnick:
na, annyi azért átjött, hogy farizeusnak nevezet a normakövetőt, mivel a te hited, normád meglehetősen flexibilis. mindig a saját, vagy a nagy magyari érdekhez simul, de leginkább a sajátodhoz. :)

tewton 2011.12.25. 13:01:50

@Loxon:
valami egészen ijesztő, hogy egy ún. gyerekszikolókus, ez a vekerdy (...) mond (ír elő) ilyen ideológiai baromságokat, az etnorasszizmus előretolt ékeként.

de akkor legyen teljes a kép. legyen öregember-barbi, leprás barbi, halott barbi, és legyen szentember-barbi is. ezeket miért nem gyártják? ezek hiánya sokkal jobban korlátozza a gyerekeket a valóság megismerésében.

tewton 2011.12.25. 13:04:16

@bbjnick:
"egy babán, ugyan, mi mást lehetne számon kérni, mint rasszjegyet?"

nézze, a szagosradírt is feltalálták, a szagosbabát is fel lehet :)

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.25. 13:06:14

Valóságérzékelés jeligére, Feri nagy pajtijától:
mandiner.hu/cikk/20111225_brendel_matyas_a_schifferizmus_bukasa_es_a_gyorskocsi_utcai_koalicio

"A Viktatúra bukása után jó volna látni, az MSZP, a DK, az LMP és mondjuk a 4k, vagy a Szolidaritás bent ülne a Parlamentben. A Fidesz kiesne, és helyette inkább egy normális jobboldali párt jutna be. A Jobbik meg hát úgy tűnik, sajnos bejut, de ha tíz százalék körül szerepel, az nem katasztrófa. Hadd lássák az emberek, hogy szerepel le a hülyeség! Ez volna kérem, a szép demokrácia! Ha sok párt van, akkor sokkal több embernek van kire szavaznia. Kevesebben érzik úgy, hogy egyetlen párt sem elég jó neki. Nagyobb a részvétel, kevesebb a bizonytalan, jobban érdekli az embereket a politika, és többen vesznek részt benne."

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.25. 13:35:06

@tewton:

Praktikusan megközelítve a problémát juthatunk ilyen megoldásra is (egy komment a cikk alól):

"Imre Tóth · Kiemelt hozzászóló · Hamburg, Germany
Nem kell gyártani külön! Aki olyat akar az bedobja a babát a a sárba a külseje végett, majd a pöcébe 2 napra a szaga kedvéért.
Kész is a cigány baba.
Válasz · 49 ·
péntek, 3:01"

:-]

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.25. 13:36:10

@Loxon: @bbjnick:

Meg nem lattam cigany nepviseletes babat, de a cgany nepviselet tetszik.Viszont megvallom oszinten, soha az eletben nem hianyoltam a cigany babakat, fel sem merult bennem, hogy ilyet keszithetnenek. Nyilvan most majd lesz, ami nem baj, csak nehogy mint magyar nepviseletet mutassak majd be a jovoben. Mert azon is nagyon meglepodtem, mikor a vilagkiallitason kizarolag cigany festoket mutattak be mint magyarokat.

Kulonben ami azt illeti tenyleg, a ciganylanyok meglehetosen idegenkednek sajat borszinuktol, hajszinuktol vagy talan az ellentetek vonzzak egymast alapon egtre tobb szokere-vorosre festett cigany not latni. Kar, mert szebbek nem lesznek tole, nagyon nem illik hozzajuk.

tevevanegypupu 2011.12.25. 13:40:11

@Arma Gedeon2:

Jaj, ne is mondja..olvastam a kereszteshadjaratok tortenetet az ellenfel szemevel..hat mit mondjak.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.25. 13:52:59

@málnási:

Ezt a szöveget azért @Alfi már némiképp rutinosabban tolja!:-)

És: Mondom én (mindig is mondtam), hogy itt két kultúra létezik párhuzamosan: egy történeti keresztény nemzeti (s mivel nemzetiek, ezért szükségszerűen ennek részei a nép-nemzeti kultúrelemek is) és egy modernista (és ennek logikus függvényeként posztmodern) zsidó-pogány-zsidó-keresztény progresszív multikulturális (neo)lib-(neo)kon. Hogy melyik a koherensebb és organikusabb azt mi sem szemlélteti (és bizonyítja) jobban, mint hogy a történeti keresztény nemzetiből tökéletesen átlátható, értelmezhető és kritika alá vehető a modernista (és ennek logikus függvényeként posztmodern) zsidó-pogány-zsidó-keresztény progresszív multikulturális (neo)lib-(neo)kon, míg a modernista (és ennek logikus függvényeként posztmodern) zsidó-pogány-zsidó-keresztény progresszív multikulturális (neo)lib-(neo)konból még értelmezni is képtelenség a történeti keresztény nemzetit.

Hát így valahogy:-)

ü
bbjnick

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.25. 14:46:18

"Dorottya a Facebook oldalán a következő névvel szerepel: "Karsay Dorottya QB". Ugyan az egészséges polgároknak ez korántsem nyilvánvaló (s ezt Karsay következetesen el is rejti), a "QB" rövidítés feloldása: "Queer" és "Bisexual". A "biszexuális" kifejezés jelentését gondolom nem kell senkinek megmagyarázni. A "queer" olyan buzeránst jelent, aki meggyőződéssel vallja, hogy férfi és nő között (szexuális értelemben is) meg kell szüntetni minden különbséget, mert minden különbség közöttük idejétmúlt, túlhaladott dolog."

kuruc.info/r/6/89922/

Ó, ha ezt szegény Robin Masters tudta volna :D

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.25. 14:53:17

Ez sem rossz: az mtv előtt éhező, fázó sztrájkolóknak a tévés vezetés karácsonyi dalokat játszik, jó hangosan.
Hogyan kommentálja ezt ez a szerencsétlen f*sz?

"...Ez.., aki követtek a híreket Guantanamóban alkalmazott technikája volt az amerikai hadseregnek, a kínzással kapcsolatos nemzetközi egyezmények tiltják ezeket a módszereket …"

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=1MNUcFrHYM4

:DDD

tewton 2011.12.25. 15:17:17

@gloire:
"Lilliputi cigányok a Gödörben"

uhhh. túl sok holó-szakirodalmat olvastam gyerekkoromban, nekem erről a címről dr. mengele genetikai kísérletei ugrottak be elsőre.

tevevanegypupu 2011.12.25. 15:28:45

Ketezer, ketezer.(-:

tevevanegypupu 2011.12.25. 15:34:12

@gloire:

Valoszinuleg akik tudtak azert is voltak szegeny Robinra felhaborodva meg inkabb: hogy kepzeli a nyomorult, ferfival akarna Dorottyat elhàlatni.(-:Itt sokkal tobbrol es sulyosabb dologrol volt szo mint egy szimpla szexualis aktusra valo ferfisoviniszta buzditasrol. Itt egy leszbikus szemelyisegi jogai lettek megizelve.

tevevanegypupu 2011.12.25. 15:38:34

@gloire:

Na vegre feltamadt a humorerzekuk azoknak akik ezeket az ehsegsztrajkolokat kicsit buntetni akarjak..Karacsonyi dalok nekik..ilyen az amikor a locsolot locsoljak.(-:

gloire · http://alkaloida.blogspot.com/ 2011.12.25. 15:50:49

@tevevanegypupu: . )

2000! Nekem most szélsebesen el kell indulnom, majd Loxonunk nyit új oldalt, ha nem várhat estig.

Bell & Sebastian 2011.12.25. 16:26:28

Maguk fél nap alatt fel bírták zabálni az összes szalonnás cukorkát, hogy már megint itt vannak?

Magyargárda -baba bezzeg van. Ha lenne rajta Steiff -gomb (= márkajel), a németek vinnék, mint a cukrot!

www.steiff.de

@gloire: Ez a QB -ség/ság biztosan nem fog futótűzként terjedni, inkább csak leginkább úgy fontolva haladva, mint például egy étkezési célú felhasználás elől politikai menedékjogban oltalmat kereső csiga, mentében által az Erzsébet -fasoron, Gallfölde felé.

Ha jól értem, olyan les-, aki gyufát húz a gőzdómban megénekelt csatolmányra és egyaránt örvend, ha nyer - ha nem.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.25. 17:33:41

@Arma Gedeon2: Bizony elkéne. Jókai néha tett „engedményeket”, de nem sokat.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2011.12.25. 20:07:32

@Loxon: Remélem senki :} Amúgy meg, mit tudhatunk erről vajh'? Lehet, valahol már gravírozzák őket, aranytáblácskákba :}
@málnási: Magától meg bocsánatot köll kérjek, ugyanis gondolatbűnöztem maga ellen a múlt folyamban (tewtonnak: nem, nem irodalmi kísérlet volt :)), némi ital után magára fogtam, hogy libi. és miután ezen rettentő mód megsértődtem (hogy ily galádul visszaélt bizalmunkal), így rittyentettem azt. Röviden: igaza volt :)

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.25. 20:10:10

@Loxon: Nekem összesen két és fél engedménye ugrik be (persze nem olvastam végig az életművét, fárasztóan sok ollózás), amikért tiszteltem is, amíg el nem olvastam a mérleg másik serpenyőjébe eső "Rákóczi fiát" és egy filoszemita cikkét, meg aggkori tragédiája történetét. Melyet magának választott büntetésként...
Szóval az érdem-serpenyőben 1 pont: a győri csata hőseinek tisztességes értékelése - leginkább személyes elfogultságból, mert nemes papája is ott harcolt.
Második pont: A nagyenyedi két fűzfa. Ledöbbentem diákkoromban, mikor azzal indított, hogy az országot akkoriban két csőcselék pusztította, a kuruc és a labanc, és mindenki beállt az átellenes csapatba, miután az egyik elpusztította! Hanyagoljuk el, hogy a labancot is csőcselékként jeleníti meg, megdöbbentő kontrasztban állt az uralkodó dogmával, hogy viszont a kurucot is...
És végül fél pont, hogy egy haladár regényben, az "És mégis mozog a föld"-ben a Csittvári krónika ismertetésével bemutatja a reformkor előestéjén kifejlett formában létező libsi gumicsontokat, természetesen egy protkó kollégium diákjai körében. Egy az egyben a szadi programja pólyában, vagy már rövidnadrágban...

Ja igen, az is törölte még bennem a tiszteletet, hogy elolvastam válaszát a szimbolikus nagypáholy köszöntőlevelére 50-éves írói jubileuma alkalmából...

tevevanegypupu 2011.12.25. 20:51:25

@Bell & Sebastian:

Hat B mindig volt es lesz is, de jol nezunk ki, ha Q is bejon a divatba es tenyleg nem nelkul fogjak nevelni a gyermekeket, elfojtva termeszetes osztoneiket. Ezek az orultek lassan mar majd csak mesterseges megtermekenyitessel ohajtanak szaporodni, tokeletesen egyforma kulseju embereket hozva letre, es akkor szep, szabalyos, tiszta vilagot teremtve nekiallhatnak a termeszet kiirtasanak is..Most kellene gyorsan kiloni a Marsra mindet, mert ennek fele se trefa.

tevevanegypupu 2011.12.25. 20:52:49

@Loxon:

De haromezernel, csak most veletlenul a ketezredik voltam es orultem neki es gloire elrohanva felreertette es intezkedett.(:

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.25. 21:03:48

@tevevanegypupu: Hamarabb lövik ezek ki a Földet...
Hogy a Nagy Költőt idézzem:

"Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha! "

Bell & Sebastian 2011.12.25. 21:07:04

Na, most jól hozzászólők mobilról, amit a Kriskindl hozott. Lakatlan szigetren milyen jól jonne egy ilyen, persze árammal és nettel. A modern svájci bicska.

eN 2011.12.25. 21:16:15

@tevevanegypupu: nem lesz ez mainstream, csak egyféle divat az ellenkező nem által messzire elkerült és ezért mélységesen frusztrált, értékrendnélküli egyedekben.

Sebastian Knight 2011.12.25. 21:39:05

@Bell & Sebastian: Robotos vagy almás mobil?

youtu.be/COGk9K9XsBk

tewton 2011.12.25. 21:51:19

@tevevanegypupu:
ne hagyja ki a számításból az egzotikus színesbőrű vadembereket, akiket áldozatos munkával védenek gyöngyöspata és hétes környékén. gondolja, hogy a levantei BQ hercegnők ellent tudnak állni a sármos indiai királyfiaknak? ejsze mind bangladesi IT-mérnök, csak még nem nőtt ki a szemüvege.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.25. 21:54:12

@tewton: Elnézve Királyunk ábrázatát, nem tudnak ellenállni...

Sebastian Knight 2011.12.25. 22:45:39

@gloire: +

"Karsay >>barátnőjével<< Kende Judit pszichológussal (igen, a hungarofób Kende Péter lányáról van szó) régóta dolgoznak együtt a magyarországi Amnesty International antirasszista kampányán, amiben kéz a kézben a TASZ-szal, együtt keltek ki a Magyar Gárda, és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület ellen, valamint utóbbiak karakán kiállása ellen a gyöngyöspatai cigányterrorral szemben."

tevevanegypupu 2011.12.25. 23:07:13

@Arma Gedeon2: @eN: @tewton:

Nem szeretnem megerni, hogy zombik maszkaljanak es arra legyenek buszkek hogy semlegesek. Elnezve ezt a kis pofikat, Dorkat, aki tenyleg lehetne fiu is, nagyon sajnalom - bar valoszinuleg felhaborodna - mert annyira szerencsetlen. Nem csak eszkoznek hasznaljak - ahhoz nagyon ertenek, a manipulalashoz - hanem raadasul a tisztessegtelenseg eszkozeve teszik gatlastalan gazemberek. Elhitetik vele, hogy az a normalis amilyenne o valt, szembeforditjak a vilag rendjevel, a termeszettel. Azt pedig nem lehet legyozni, az visszaut elobb-utobb.

Bell & Sebastian 2011.12.25. 23:30:09

@Sebastian Knight: Androiditóta kicsúszó billentyűzet sasszemű lilliputrisoknak.

Bell & Sebastian 2011.12.25. 23:35:35

@tevevanegypupu: Nem tudom, milyen lehet egy férfi női szemmel, gondolom rosszabb, mint valami egzotikus, mérges harapású, lesből és sötétben támadó, szingaléz, egzotikus állat tartása, ha már ennyire ódzkodik a kisasszony.

Bell & Sebastian 2011.12.25. 23:37:07

@Sebastian Knight: Jungelbell? Hó-hohohó-hohó!

osborne 2011.12.26. 00:31:15

Szegény washingtoni nagykövetünk, nyílt levélben kell védenie a diktatúrát!

Krugmannak válaszolt Szapáry:

www.nytimes.com/2011/12/26/opinion/conditions-in-hungary.html?_r=1

tewton 2011.12.26. 00:41:50

@Bell & Sebastian:
valami elmés angolszász férfi mondta egyszer a nőkről, hogy úgy van velük, mint az elefántokkal: szépek, érdekesek, de otthonra nem kellene neki :)

Bell & Sebastian 2011.12.26. 01:15:36

@tewton: Van valami könyv, amiben másik testre operálnak egy fejet és az új létforma legnagyobb megpróbáltatása az lett, hogy kiállja az idegen szagot.
(megjegyzem, amikor még romlatlan volt a szaglásom, pontosan meg tudtam állapítani a szebbik nem ovulációját, de mondjuk a Krásznája Mászkvá legyőzhetetlen ellenfélnek bizonyult)

A haverom meg egyenesen arra vetemedett, hogy a lyányok táncztudásából vont le nagyon messzemenő következtetéseket. Úgyhogy, ennek folyományaképpen egy időben jó nagyokat szaladtunk az parázsló szemű cigánylegények elől. :)

Bell & Sebastian 2011.12.26. 03:01:42

A Bandi reklamált jégtáncért, tekintve hogy van ezen a blogon minden, miért pont nothing-ortodox csússz spájzból ne lenne?

www.youtube.com/watch?v=lvS5PL96RAg&feature=related
www.youtube.com/watch?v=8p42IwPAbFA&feature=related
www.youtube.com/watch?v=XhsYBlZukso&feature=related

Nem azért mondom, de példát az élő kultúrára egyre nehezebb találni itthon.
Nem hiszem, hogy ilyesmire nincs igény, igény arra támad, amire támasztanak, amit megmutatnak. A moslékon nevelt disznó -vágó verseny országos döntőjét vajon hány liberális nézné? És annak hány mancsa van?

osborne 2011.12.26. 03:41:04

Szerkesztői blog a guardianben Mucsáról? Röhög a vakbelem, tényleg. Ilyen 'gondolatokat' egy brit soha nem ír megmondásként. Eörsi vagy DJ inkább:

www.guardian.co.uk/commentisfree/2011/dec/25/hungary-playing-chicken-editorial

osborne 2011.12.26. 05:10:45

@gloire: A királyiból az előző 8 év szadesz vagy Tilos-light TV-t csinált.

Ehhez hozzá is szoktak az ottani libik. Ma pedig bármilyen nagyobb vágás, változás, leépítés vagy hülykeitakarás egyenlő lett a nácifogolykínzással.

Röhej.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.26. 09:04:39

@gloire: @Bell & Sebastian: @tevevanegypupu: @eN: @tewton: @Arma Gedeon2: @Sebastian Knight: és akit illet!

Gyanítva, hogy a Kende lány az idősebb és a Karsay a fiatalabb, ez akár lehetne egy szimpla megrontás, fajtalanságra csábítás/kényszerítés bűncselekmény is. De bennem azért vannak kételyek ezzel a QB-dologgal kapcsolatban. Nem olyan-e ez is, mint Szabó Dezsőnél a hadimilliomos zsidó ateizmusa?

Az elsodort faluban van egy "jelenet", amikor egy éjszakai mulatóban züllik a "progresszív" elit, mecénásukat, egy zsidó hadimilliomost zsizsegve körül. A hadimilliomos viszi a prímet, a téma az istentagadás, egyházgyalázás, vallásfikázás, mindenki bőszen kontrázik. Az egyik slapaj megkínálja a milliomost cigarettával, amit az elutasít. A slapaj meglepődik és megkérdezi: nem dohányzik? Mire a milliomos válasza: dehogy nem, szenvedélyes dohányos vagyok, de tartom a szombatot és nem gyújthatok rá!

Szóval, nem lehet-e, hogy ez a QB is csak a gyanútlan, félrevezethető, megrontható ártatlan f*szbukolóknak szól, akiket megrontani sport és kötelesség e "progresszívak" részéről?

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.26. 09:05:33

@osborne:

Csak az tetszik, hogy estenkent a sok hulye kivonul es ugy bamulja ezeket a majmokat ahogy valoban a ketrecbe zart majmokat szokas bamulni. Aztan hazamennek es jot esznek-isznak arra, hogy ezek ha lehet haljanak ehen, akkor meg jobban tele lehet kiabalni a vilagot. Lomniczi vajon mit csinal ezen idoszak alatt? Neztem a facebookon a tarsasagot akik a cirkuszt csinaljak a tavoli Lipociabol, ha fantasztikus, ki hitte volna, hogy mindig ugyanazok.(-:

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.26. 10:00:49

@málnási:

Hát, jó, ha neked ez olyan fontos, akkor tessék, a tiéd, vigyed!:-)

ü
bbjnick

VI. Béla 2011.12.26. 11:10:51

@osborne:

Magának illúziói vannak a Gvárdián újságíróiról, meg a nemzetközi baloldalról.

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.26. 11:13:48

@osborne: Azért kell visszatartani az orbano-fasizmust, mert ha hagyják, meggátolhatatlanul terjed.
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/a_tobin-ado_gyors_bevezeteset_surgeti_nemetorszag.160527.html

"Wolfgang Schäuble a Bild am Sonntag című vasárnapi német lapban megjelent interjúban kifejtette: a következő időszakban "adódhatnak még meglepetések a pénzügyi piacokon és kialakulhat feszültség", az Európai Unió (EU) tagállamai azonban tudják kezelni a problémákat, ezért érdemes az eddiginél nagyobb higgadtsággal szemlélni a helyzetet. Ugyanakkor a pénzügyi tranzakciókat terhelő különadót minél gyorsabban be kell vezetni. "A piacok túl sokat foglalkoznak magukkal, a reálgazdaság támogatása helyett" - mondta a pénzügyminiszter.

Hozzátette: ha a világon mindenütt egyszerre nem lehet bevezetni az új adót, akkor az Európai Unióban kell megpróbálni. Erről már a következő hónapokban határozni kell, és ha a huszonheteknél sem lehet keresztülvinni a tervet, akkor Németország és Franciaország arra törekszik majd, hogy az euróövezetben vezessék be minél hamarabb a pénzügyi tranzakciós adót. Az új teher miatt nem lesz nyereséges "a spekulációs üzleti modellek közül néhány, de a szándék is erre irányul" - mondta a német pénzügyminiszter. Hangsúlyozta: nem szabad várni az adó globális szintű bevezetésére. A késlekedéssel "nemcsak a pénzügyi piacaink stabilitását veszélyeztetnénk, hanem az egész rendszer társadalmi legitimációját is" - mondta Wolfgang Schäuble."

Szegény bankok. :((((

VI. Béla 2011.12.26. 11:23:59

@osborne:

'Another bad case of the people "voting the wrong way".
I'm sure the EU will find a way to correct that, in time.'

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.26. 12:18:59

@bbjnick: Alapvető dolog, hogy az "ateizmussal" házalók Beavatottjai sose voltak ateisták.

kitalaltujkor.blogspot.com/2011/12/marx-satanista-volt.html

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.26. 12:22:50

@elGabor: marhaság, hogy a kutyaharapást szőrivel gyógyítanák. Ha nem ezer lépéssel próbálnák ugrani a szakadékot, először is nem adóztatnák, hanem betiltanák a destruktív pénzügyi játékokat, leve kimondanák, hogy vége a tőkepiac és a szerencsejátékok hibridizálásának (ahol mindig a BANK nyer). Ha még komolyabban vennék, hogy ők most megmentenék a világot, akkor azt kellene kimondaniuk, hogy a kamatoskamat egy csalás és a hitel nem lehet pénz... Na, amikor ezt halljuk majd vezető politikustól, akkor irány a bunker, mert perceken belül atomeső kezd hullani!

tevevanegypupu 2011.12.26. 12:40:37

@bbjnick:

Az a rossz az egeszben, hogy a leszbikusok es homok kozott vannak valoban nagyon erdekes egyenisegek - tanarok, muvesek boven akadnak kozottuk - akik valoban elcsabitjak hallgatoikat, egyaltalan nem kenyszeritve oket semmire. Viszont ugy elbuvolik oket, hogy onkent es dalolva valnak massa.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.26. 12:46:42

@tevevanegypupu:
na de kérem, az a diák, aki buzeráns tanára iránti intellektuális hódolatát kifejezendő, aztat le is lefellálja, az elmebeteg, és gyógyítani kéne valami frojdiánus intézményben.

Bell & Sebastian 2011.12.26. 13:23:06

@bbjnick: Itt, Alsómucsán elég marginális ez a probléma, a purgálással meg kár is próbálkozni, ha már zsévírus került a szoftverbe. Elméletileg úgyis kihalnak, de ha esetleg mégis szakboltban vásárolnának be, alapvetően félbarna a kínálat, nem fognak kapva kapni a soha vissza nem térő alkalmon. Így tehát, csak helyeselni tudom Doris & tsa választott stratégiáját.

Google 2011.12.26. 13:32:18

@VI. Béla:

Hát már amellett, hogy a magyarok ........, és a magyarok ......., és ugyanakkor a magyarok ........ is, még szavazni sem tudnak. Sőt, Schering Gáborral, Kaufer Virággal sem akarnak nagy számban közösséget vállalni. Borzasztó. De majd az unió segít...
Csak azt vennék észre, ha a nép azt látja, hogy nemzetségéről, vallásáról, önállóságáról, gondolatairól, lassan már kit-kit a neméről is lebeszélnének, gyanakvóvá válik. Mit akarnak ezek tőlem, mivel ártottam én nekik; ha pénzem nincs, akkor a meggyőződésemet viszik?
Vinnék ők, hát persze hogy.

Bell & Sebastian 2011.12.26. 14:24:31

@Google: A lelkét akkor nem viszik, ha fegyvert ragad a védelmében, azaz végső soron mégis az övék lesz mindaz, amire csak vágytak. Hogyan lehet kilépni ebből a pentagramma -körből, ez a valódi kérdés, amire mindig ugyanaz a válasz.

eN 2011.12.26. 15:06:51

végülis nekem se tetszene a rendszer ha kende péter lenne az apósom .)

Tündér_Lala 2011.12.26. 16:07:42

@bbjnick: Tudják az a baj, hogy ezek zseniális propagandisták és kommunikátorok és főleg a kialakulatlan személyiségű fiatalokat (esetleg a kamaszkor lázadó idősszakában levőket) táémadják fél vagy negyed igazságaikkal. Ezeknek az extrém egyedeknek is meg van a szerepük, a tűréshatár kitolásával. A libik minden erővel igyekeznek és igyekeztek a fiatalok nevelését megszerezni és amit mi a társadalom rohadásának érzékelünk az javarészt az ő "eredményük".
Ide tartoznak a nemi és minden más szempontból identitás zavaros fiatal felnőttek tömegei, az önzés és a felelősség vállalásra képtelenség és hosszan lehetne sorolni.

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.26. 18:48:38

@Tündér_Lala: Mórickának most épp Petőfi-mániája van, tehát erről is AZ jut eszébe: Szendrey Júlia Georges Sandot utánozva férfiruhában járt, szivarozott és haját fiúsan rövidre vágatta, amihez a férje tapsikolt. No és Petőfi barátja volt Kertben (Benkert) Károly, aki megalkotta (magára és társaira) a HOMOSZEXUÁLIS szót...
(arról már nem is beszélve, hogy a Barguzinban meglelt Petőfi-csontvázat több szakértő NŐKÉNT azonosította... :D )

tevevanegypupu 2011.12.26. 19:21:59

@málnási:

Pediglen van ilyesmi mint az koztudott. Nem tudom valodi vonzodas-e vagy csak sikk es eniskiprobalomazertis, vagy aztan sikerul a muvelt uriembernek a gyereket atvaltani, de mindenkeppen eleg csuf dolog. Kulonben liberaliseknal ez ugy tunik jo pontnak szamit, elegge erthetetlen szamomra miert, mivel ezert harcolni nem jelent tul nagy nepszeruseget, a prud es mucsai koznep szamara a szexualitas manapsag meg maganugykent van szamontartva.

Bell & Sebastian 2011.12.26. 19:27:57

@tevevanegypupu: >eniskiprobalomazertis< P -betű lemaradt.

Sebastian Knight 2011.12.26. 20:09:11

@VI. Béla:

A demokrácia nagyobb dicsőségére.
Unalmas már ez.

Sebastian Knight 2011.12.26. 20:18:08

Lézer:
"Ugyanakkor hangsúlyozom, ezek nem elegáns, hanem szükségszerű megoldások. Nem a vitákat akarom elfojtani, hanem ésszerű mederbe akarom terelni azokat. Miközben jelen helyzetben a hatékonyságot is szem előtt kell tartani. A válság miatt ugyanis gyorsan kell lépni, miközben óriási hajókat kell kormányozni, irányba állítani."

hvg.hu/itthon/20111226_Lazar_Janos_Fidesz_interju

osborne 2011.12.26. 21:50:07

@VI. Béla: Egy lehelettel többnek tartottam a gárdiant mint a népszabbót. Pedig. Mondjuka a brit Bal tényleg szarban ha Mucsával törődnek Karácsonykor.

EU korrekció: ez egyébként meg fog történni. Ha nem lesz IMF vagy EU dealünk.

osborne 2011.12.27. 01:04:04

A kettős állampolgár, volt szadeszes Haraszti másfél év ír az összes samesznek akinek csak tud, Mucsán autokrácia van, Washington Post segíts!

www.washingtonpost.com/opinions/autocracy-makes-an-unwelcome-return-to-hungary/2011/12/22/gIQAjcoiHP_story.html

tevevanegypupu 2011.12.27. 08:29:02

@osborne:

Haraszti elkepesztoen eroszakos es ellenszenves tud lenni. O volt az aki meg akarta verni Szentmihalyi Szabo Petert a velemenyszabadsag jegyeben ugye? Kivancsi lennek Izraelben mire menne vagyis mire vinne..ott aztan a rabbik azt hiszem megmondanak mihez van joga..(-: Eppen azt hiszem a tv5-en lattam, hogy izraeli nok tuntettek, mert Jeruzsalemben kezd visszaterni megint az a jo szokas, hogy a zsido noknek kuss legyen, vegyek vissza a hagyomanyos ruhazatot es maradjanak otthon..Na oda kellene elmennie es ott mucsazni.

osborne 2011.12.27. 08:49:28

@tevevanegypupu: Igen, ő az. Egy 'tökös' nácivadász az úr. Ő nem nickekre, a Fidox diktatúrára lő. EBESZ-esként feljelentget, levelezget és gondolom hobbiból kettős ügynökösködik. Tudja, a liberális demokráciáért.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.27. 10:10:00

@osborne: A cikket jegyző Diehl-ról: “From 1982 to 1992, he worked at the paper's foreign bureaus in Buenos Aires, Warsaw and Jerusalem.”

Azt hiszem, ennyi elég is, hogy megértsük Harasztival való barátságukat. A Washington Post pedig 47 Pulitzer-díjat gyűjtött be a hosszú évek során.

Tündér_Lala 2011.12.27. 10:18:53

@osborne: Hogy mennyire nem érti ez az ember a világot. Azt hiszi például, hogy a németek a liberális máz mögött nem képviselik kőkeményen a saját érdekeiket ? Lehet, hogy aljasságánál már csak a butasága a nagyobb ?

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.27. 10:41:55

@osborne: "Nem egy volt kommunista európai ország, amely ma az USA támogatásában bízik, kezd kellemetlenné válni sokak számára Washingtonban. Az egyik ország miniszterelnöke az 1930-as évekhez méltó nacionalista programot tud magáénak, miközben hallgatólagosan szövetséget köt az antiszemitákkal, egy másik pedig a szabad sajtó elleni támadásairól és bűnözőkhöz fűződő kapcsolatairól vált nevezetessé. ... Csakhogy nem egészen hat évvel Magyarország felvétele után Orbán Viktor miniszterelnök szavai az "élettérről" (az eredeti cikkben az angolban is önálló fogalomként használt "Lebensraum" szó áll – a szerk.) olyannyira mérgezőnek bizonyultak, hogy megtagadták tőle a fehér házi látogatást; a cseh miniszterelnök, Milos Zeman pedig éppen csak bejutott, miután egy korábbi időpontot már lemondtak bűnözői kapcsolatai miatt. "Ha valaki ránéz Orbán Viktorra, elmondhatja, hogy íme a bizonyíték arra, milyen elhibázott volt a bővítési elméletünk" – mondta a Clinton-kormány egyik volt hivatalnoka, aki kulcsszerepet játszott Magyarország felvételében. "Ha akkor, 1995–96-ban mond hasonló dolgokat, ő is és Magyarország is elesett volna ettől a lehetőségtől.""
www.hetek.hu/fokusz/200203/uj_nato_regi_ertekek

"Horváth Gábor szerint nem elfogadható módszer az, hogy a miniszterelnöknek olyan kijelentést tulajdonítanak ("Lebensraum"), ami nem tőle hangzott el. "Mivel a cikkben foglaltak nem felelnek meg sem a kormány külpolitikai felfogásának, sem a kormány magáról kialakított értékelésének, a magyar álláspontot kifejtő írás elhelyezését kezdeményezzük a Washington Postnál" - közölte. Az [origo] keddi megkeresésére a szóvivő közölte, hogy "a magyar diplomácia szakértői" dolgozzák majd ki azt az írást, amelyet majd elküldenek a szerkesztőséghez. A Washington Posttal azonban csak akkor veszik fel hivatalosan a kapcsolatot, amikor megszületett már a koncepció. Annyi azonban már biztos, hogy nem olvasói levél közzétételét fogják kérni, hanem Diehl cikkéhez hasonlóan a véleményrovatban szeretnék kifejteni a magyar álláspontot."
www.origo.hu/itthon/20020305akulugyi.html

elGabor · http://doom-doom-doom.tumblr.com/ 2011.12.27. 10:43:41

hetivalasz.hu/vilag/meggyozni-washingtont-29145/
"Az új magyar kormánynak nem lesz könnyű megváltoztatni ezt a képet, de higgadt, tényekre alapozott, határozott tájékoztatással meg lehet ingatni. A kormány médiapolitikusainak nemcsak elérhetővé kell tenniük magukat, hanem nekik kell keresniük az újságírókat, s véget kellene vetni annak a húszéves gyakorlatnak, melynek során többnyire a liberális Haraszti Miklós és köre volt az amerikai sajtó magyar forrása."

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.27. 10:51:39

@Loxon: Judapestről nem tudósított? Illene a többi Cion sorába...

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.27. 10:55:43

@Tündér_Lala: nem rossz cik, de nem elég jó. Az jó, hogy meri bírálni kedvenc kormányát, de az talán naív, hogy még hisz OV szómágiájában, hogy "erősek vagyunk". Abban igaza van, hogy a külső és belső ellenség akkor is támadná a kormányt, ha annak ésszerű hazafias politikája lenne, de hol lát ő olyat???

Tehetetlen Dodó 2011.12.27. 11:22:13

@tevevanegypupu: Ő volt.
Erre Lovas közölte vele: ha csak egy ujjal mer Sz.Sz.P-hez érni, puszta kézzel szarrá veri.
Sajnos ez a reményteli esemény aztán elmaradt.

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.27. 13:07:29

kénytelen vagyok megint kácsort hozni. minden kínja öröm az egészséges szívnek! :))

nol.hu/archivum/20111227-ez_nem_az_en_bulim_21

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.27. 13:23:47

@Tehetetlen Dodó: pedig kaptunk volna cukorkát...
(apám a háború alatt volt gyerek falun. Amikor nagyanyám a városban járt, mindig azt kérdezte tőle, hogy hozott-e cukorkát. Sajnos nem lehetett kapni -felelte mindig szó szerint szegény nagyanyám, mert verekedtek a zsidók...) :-)

Google 2011.12.27. 13:38:33

@osborne:

Már látom is mögötte a csapatot, akik ugyanúgy írják ezeket a szövegeket, mintha a Szomszédok, újabban: Barátok közt, Jóban-rosszban egy-egy epizódját írnák. Ugyanolyan fals, hazug szövegek ezek is. Ha lehet, még inkább azok. Egészségre mindenképp ártalmasak.

És akkor még egyszer az MNB-ről: azt nem értem, ha annyira rossz helyzetben vagyunk, akkor miért nem lehet a tartalékokhoz nyúlni - mert mikor, ha nem most?
És: ha tényleg annyira rossz helyzetben vagyunk, ahogyan azt tündér vincéék leírják, miből sikerül az alvó pénzek utáni jelentős kamatösszegeket kifizetnünk?
Van itt egy kis ellentmondás.

tevevanegypupu 2011.12.27. 13:39:26

@Tehetetlen Dodó:

Tenyleg?(-: Mindig kedveltem Lovast, de ezek utan meg inkabb.

Google 2011.12.27. 13:52:16

@málnási:

Valahogy úgy tesz ez az úr, mintha eddig nem nyomkodtak volna képviselők gombokat. Hogy csak egy példát mondjak: az egészségügy privatizálása, úgy általában a privatizáció.
Ami pedig Emmát, a dilemmát illeti: talán illene tiszteletben tartani ki-ki politikai meggyőződését, s nem szilveszterkor, karácsonykor, ünnepekkor kellene dűlőre akarni vinni ezeket a lehetetlen, képtelen dolgokat.
Hogyan lehet valaki arról meggyőződve, hogy csak az helyes, csak az ildomos, amit ő képvisel?
Vagy tegyük fel, azt hiszi. De ettől még a másikat sem illene lekicsinyelnie, aki történetesen másképp látja a világot. Csak nem maguk a demokraták gondolkodnak diktatórikusan? Áj, áj, áj, áj, áj.

Tündér_Lala 2011.12.27. 14:03:20

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-12-27

Javaslom meghallgatni a Vendég a héznál és a Zrínyi és Balassi szerelmes költészete című műsorokat
Mindkettő nagyon tetszett.

Tündér_Lala 2011.12.27. 14:05:37

http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2011-12-27

Tündér_Lala 2011.12.27. 14:06:38

Valamiért nem lesz kék (azonnal bejövő). Bemásolva működik.

osborne 2011.12.27. 14:52:43

@Loxon: @Tündér_Lala: @elGabor: @Google: Divat lett ez a levelezés:

A Népszabadság szerint a levél megerősíti az elmúlt hetekben többször hangoztatott amerikai aggodalmakat a bíróságok függetlenségével, az új egyházügyi törvénnyel és a média szabadságával kapcsolatban. Új bírálati elemként felbukkan a Klubrádió frekvenciájának másnak ítélése.

index.hu/belfold/2011/12/27/hillary_clinton_levelet_irt_orbannak/

napolajos (törölt) 2011.12.27. 15:19:25

@málnási: hogy élte meg a szomorú hírt, Mari Zsuzsi halálát?

Google 2011.12.27. 15:56:19

@tölgy:

Vajh mi fán terem náluk a szeretet? És eszik, isszák, vagy számolni szokják?

málnási · http://gozdom.blogspot.com/ 2011.12.27. 16:29:36

@osborne:
tölgy már törleszkedik. újra a cion blogon, karintival :)) csodás!

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.27. 16:51:47

@málnási: @Google: rutinos feljelentőknek nem lehetnek jelentés-problémái.

Google 2011.12.27. 17:31:14

@tölgy:

Jelentés, vagy jelentős problémái?
Bár egyre megy. Gondolom, pénzre, titulára.
Karinthyba belekötni nem tudnak, mert hogy és minek? De kikérni még kikérhetik maguknak, nem tudván, ki a nyúl, és ki a tag ebben a mai erdőben.

Sebastian Knight 2011.12.27. 17:35:21

"Ha én besúgó volnék
Hogy milyen remek Csányi Sándor besúgónak, Szervét Tibor tartótisztnek és Csomós Mari egy egész ország elhallgatásait képviselve, azt egyelőre csak a Radnóti Színházban nézhetjük meg. Pedig Kovács Krisztina és Bereményi Géza Apacsok című színdarabjából már elkészült Török Ferenc tévéfilmje is, de eddig még csak egyetlen vetítést ért meg. Mi ott voltunk, és még jobban várjuk a december közepére kitűzött tévépremiert."

www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20101111-ha-en-besugo-volnek-apacsok-kritika-torok-ferenc-csanyi.html

videa.hu/videok/film-animacio/apacsok-elozetes-csanyi-sandor-marjai-virag-Y8A56GmfadqjMweD

"Ki a legjobb komcsi?
Ha kibeszélve még nincs is, arról már sokat hallhattunk, mi mindenen ment keresztül egy III/III-as ügynök, akit a kommunista titkosrendőrség beszervezett. Arról viszont A vizsga című filmben hallunk először, mi zajlott a felsőbb szinteken, miben hittek a beszervezők. Kulka János, Scherer Péter, Nagy Zsolt és Hámori Gabi egy félelmetes, izgalmas és meghökkentő krimi-thrillerben játssza el az ávósok végnapjait."

www.origo.hu/filmklub/blog/kritika/20111017-ki-a-legjobb-komcsi-a-vizsga-kritika-bergendy-peter.html

videa.hu/videok/film-animacio/a-vizsga-bergendy-peter-hamori-gabriella-RYdY4SPcfubl7iB8

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.27. 18:17:50

@Sebastian Knight:

Hogy milyen lehet színpadon az Apacsok, nem tudom. A Török Ferenc-féle tévéjáték-változatot láttam és az egy nagyon elcseszett valami volt. Pedig az eredeti anyag (a színdarab) nem lehetett rossz (nagyon erős dialógusok vannak benne). Török az egészből valahogy mégis valami futrinkautcás, bénázós "bábszínházasdit" forgatott, "fűrészporral kitömött", tompa és bárgyú figurák bénáznak "mesefilmszerű" díszletekben...

ü
bbjnick

Tündér_Lala 2011.12.27. 19:28:56

@bbjnick: Magának különösen tudom ajánlani a mai vendég a háznál műsor meghallgatását a Kossuthon. (Fennt linkeltem.) Arról volt benne szó, hogy hogyan nevelkedtek valamikor a gyerekek, különféle környezetekben. Egységes értékrend volt és a család, a szomszédok és végsősoron a felnőttek hogyan viszonyultak a kölykökhöz és nevelték őket közösen.
Milyen természetellenes állapot, hogy ma a szülőkön kívül senkinek nincs beleszólása a kölykök nevelésébe (ha a szülő hülye akkor végképp neveletlen marad a gyerek), hogy az egykék határozzák meg a családok életét és nem a családok természetes életéhez alkalmazkodnak a gyerekek.
Nekem nagyon tetszett, végtelenül normálisan beszéltek a témáról. Rávilágított, hogy milyen elcseszett a mai rendszer.

Bell & Sebastian 2011.12.27. 19:36:19

Azt kell hogy mondjam, láttam már vérnyulat, sőt, etettem is. Két napig terveztem, hogyan fogom kinyírni őket -mert ketten voltak egy ketrecben-, hogy balesetnek tűnjék. Aztán letelt a hétvége és a kisgazdájuk elvitte őket.

A nyúlpörkölt fenséges eledel, sapkának meg egyenesen kiváló. Eszem ágában sincs szappant főzni tepsifülesből, milyen ember mán az?

Sebastian Knight 2011.12.27. 19:40:14

a nácikomcsik bebörtönzik a hajléktalanokat

index.hu/belfold/2011/12/27/lelek_program/

Tehetetlen Dodó 2011.12.27. 20:57:04

@Bell & Sebastian: Egy nyúlpörkölt rendel!
www.youtube.com/watch?v=p9v5lh4rRX0

Bell & Sebastian 2011.12.27. 21:08:28

Most olvastam, hogy 5 M eurót adtak a fhransziák a lengyel KZ lágerek fenntartására. Nocsak, tán üzembe akarják helyezni?

@Tehetetlen Dodó: Csütörtökönként van vágóhídi nyuszkó a sak... hentesnél, combját vagy szárnyát szereti? Kukori Baromfibolt, Baja. :)

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.27. 22:43:39

@Sebastian Knight:

Nem hiszem, hogy a költségvetés volt szűkös, inkább Török fejében lehetett a baj: nem igazán tudott a történettel mit kezdeni.

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.27. 22:44:11

@Tündér_Lala:

Köszönöm! Meghallgatom.

ü
bbjnick

tevevanegypupu 2011.12.28. 10:03:07

@osborne:

fr.news.yahoo.com/larmes-dune-fillette-bouleverse-isra%C3%ABl-205500284.html

Itt arrol beszel ez a kislany, hogy fel hazamenni az iskolabol, mert "rossz emberek" megtamadjak az utcan azokat a lanyokat es asszonyokat, akik nem hajlandoak a zsido viseletben jarni, iskolaba mennek es kimereszkednek az utcara is..Nem tudom Hillary vagy akar Haraszti szol-e ennek a kislanynak az erdekeben, vagy az ott lako nok - es ersze ferjeik - jogaiert. Aggodnak-e annyira az o biztonsagukert mint a Magyarorszagon elokert. Ehsegsztrajkolnak-e a magyarorszagi liberalis zsidok ezekert az emberekert..

tevevanegypupu 2011.12.28. 10:07:11

@Tündér_Lala:

A csaladnak is tudom majd ajanlani, mert sajnos ez nalunk is elofordul, hogy az egy kisgyerek - sot naggyerek - iranyit es a tobbiek alkalmazkodnak. Beleszolni az ember nem szeretne es nem akarok azzal jonni, hogy "bezzeg az en idomben", bar eleg idos lennek mar hozza, de azert azt hiszem az csak egy-ket evtizede fordul elo, hogy egy csaladban a gyerek lett az ur. Ez igy azert megsem normalis, hiszen egy gyereknek szuksege van rendszeressegre, fegyelemre, viszonylag normalis taplalkozasra, valamifele alapmuveltsegre es tapasztalatom szerint szinte minden gyermek ezt igenyli vagy igenyelne is..

osborne 2011.12.28. 14:25:21

@tevevanegypupu: Kiderült pár hete, Obama kénytelen naponta egyezkedni telefonon a 'hazug' Netanjahuval. Nekünk csak levél jön. Azt is hamarabb olvassa el egy Charles Gati (wtf):

A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Charles Gati elmondta: a korábbi amerikai üzenetekhez képest ebben a levélben már változtak a hangsúlyok, már nem 60-70 százaléka dicséret. Ez utóbbi azért megtalálható a levélben, a magyar demokráciát nem tartja elveszett ügynek, ám a hangsúly nem itt van. „Egyfajta utolsó figyelmeztetés ez, hogy Orbán Viktor tegye meg, amit még meg lehet tenni" – mondta a rádiónak a magyar származású politológus professzor, aki maga is olvasta a levelet.

nol.hu/kulfold/kemeny_figyelmeztetes_karacsonyra__clinton_is_levelet_irt_orbannak

Google 2011.12.28. 14:54:47

@osborne:

Öröm tudni, hogy a fél világ értünk aggódik, miattunk töri kezét-lábát, mintha más dolga, ügye-baja nem is lenne. Vagy ennyire fontosak lennénk, esetleg tudunk még aprítani a tejükbe valamit?
Ha ötvenhatban tették volna ezt, de legalább 2006-ban szóltak volna ide! Amikor a hatalom tényleg kezet-lábat tördelt, merő jóindulatból.
Bárhányszor meg tudom kérdezni, lehet képmutatóbb a politikájuk a nagyhatalmaknak? Akiknek mindenkori júdások sugdosnak a füleikbe.
Még nem unják a súgók, és azok sem, kiknek súgnak?

Arma Gedeon2 · http://kitalaltujkor.blogspot.com 2011.12.28. 15:39:48

A mi fajelméletünk nem olyan fajelmélet, mint a gonosznácikoké:

www.szombat.org/a+%E2%80%9Ekommunista+rabbi%E2%80%9D+latomasa+erec+jiszraelrol.html

"A kiadó számára becsületbeli ügy volt, hogy megismertesse a magyar közönséggel ezt az Izraelben elismert, hazánkban viszont szinte ismeretlen szerzőt – mondta el Haraszti, nem titkolva a Hess személye és műve körüli problémákat sem. Mert bár gondolkodóként szemben állt az ortodoxiával, hangsúlyozta ennek közösségi jellegét. A hászidokat „reklámozta” nemzeti felfogásuk miatt, a reformmozgalmakat viszont teljesen elítélte, állítván, hogy az asszimiláció rossz politika, az identitás feladása nihilizmushoz vezet. A huszonegyedik századból visszatekintve kínos kissé, hogy Hess beemelte a fajelméletet a zsidókérdésbe, az osztályharc mellett fajok harcáról és faji tulajdonságokról írt. Fajfogalma azonban összetett, nem egyértelmű, „etnicitást, kultúrát, nyelvcsaládhoz tartozást, örökölt fizikai sajátosságokat egyaránt jelenthet” – fogalmazott Haraszti György. "

Azt hiszem, ez a Hess ihlette Petőfi legveszettebb versei közül az Ítéletet...

osborne 2011.12.28. 15:40:00

@Google: Visszatérő de azt képzelje el ha Ovi csinálja meg 2006-ot. Már min. börtönben ülne. Így 1-2 kilőtt szem, eltört csőcselék kéz vagy fejbe vert ellenzéki mártíriusz nem nagy ügy ha a hozzájuk hűséges libi elit teszi azt.

Sebastian Knight 2011.12.28. 15:44:07

A felvétel elején a hörögő vincék hallhatók:

youtu.be/1-NDbWWiy0U

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.28. 16:33:27

Jó estét, jó rettegést!

@osborne: hamarabb olvassa?
Ő íratta. Több havi munkája édes gyümölcse.

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.28. 18:58:36

Felkészülhetünk egy újabb diplomáciai tiltakozásra!

Ma délután láttam a tévében, hogy a parlamenti vita során valami Varga nevű fideszes képviselő úgy belebonyolódott a mondókájába, hogy kínjában (szó szerint!) "Clintonné őnagyságát" kezdte szidni, mert hogy az beledumál a magyar törvénykezésbe ("Ez itten nem Amerika!"). Szerintem holnapra már ezt fogják szajkózni nyugaton-keleten a ballibbantak és egy-két napon belül itt lesz a diplomáciai tiltakozólevél:-[

ü
bbjnick

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.28. 19:01:15

A blogmotor megint beteg: eszméletvesztései, emlékezetkiesései vannak!

Tündér_Lala 2011.12.28. 19:06:42

@bbjnick: Lehet, hogy Clintontól tanulta.
(Emlékszem Kariti Utazás a koponyám körül című könyvéban rendszeresen "a feleségem őnagysága"-ként emlegette a nejét.)

Sebastian Knight 2011.12.28. 19:09:49

Ígyjárás esete forog fenn.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/28/ab_magannyugdij/

Pedig úgy várták, ugrásra készen, hogy síppal-dobbal, kereplőkkel kárörvendezzenek.

Loxon · http://konzervativok.blogspot.com 2011.12.28. 19:28:41

@Arma Gedeon2: Semmi gond, hivatkozni fogunk rá, összetett, nem egyértelmű fajfogalmára. :}

„az identitás feladása nihilizmushoz vezet” — ezért külön köszönet. Egyébként jellemző, hogy Haraszti az osztályharcot nem tartja annyira kínosnak.

szesztű_hányni 2011.12.28. 19:39:06

blgmtr!!! nidguwéksdgdkmwléuzu!!!

Sebastian Knight 2011.12.28. 19:52:18

A setétmucsai-polgármester a berlini bezzegpolgármester kérése ellenére is elhatárolódik a homárolimpiától:

budapest.hu/resource.aspx?ResourceID=20111228berlin14eugames.docx

index.hu/belfold/budapest/2011/12/27/kozeledik_a_budapesti_melegolimpia/

index.hu/belfold/budapest/2011/12/28/tarlos_mentalitasaval_nem_fer_ossze_a_melegolimpia/

És ez a csúnyagonosz nem fogja fel, hogy az esemény az országnak 1,5-3 milliárdos bevételt hoz!

abandi 2011.12.28. 19:52:58

Jó napot, Jó rettegést!
@Bell & Sebastian:
Danke sőn!
Meg is törtem vagy egy kilónyi diót miközben néztem!
És mindet a fogaimmal...

abandi 2011.12.28. 19:54:34

@tölgy:
Most látom: megelőzött...

bbjnick · http://bbjnick.blog.hu 2011.12.28. 19:58:51

Nekem ez a kommentsor teljesen meghallt: az utolsó komment, ami megjelentik: 2011.12.28. 10:07:11-i komment.

ü
bbjnick

abandi 2011.12.28. 20:03:35

Hehehe...Málnási falangista cimborái belenyúltak a netbe....

abandi 2011.12.28. 20:04:37

@bbjnick:
Maga javíthatatlan...

szesztű_hányni 2011.12.28. 20:15:22

blgmtr! ihdjbenwgnhjhkéqá!!!

abandi 2011.12.28. 20:15:35

Egyébként a muszosokról:
Nagyapám -néhai árja mérnök- a csepeli hadikomplexumban volt muszos igazolással...a nagy bombázás után napokkal később ásták ki több munkatársával együtt a romok alól...
Erről jut eszembe:
Egyébként a liberátor típusú ungvárikrisztián szerinti elhalálozási tömeglista sorrend:
- csapattisztek
- honvédok
- kiszolgáló személyzet (muszosok)

abandi 2011.12.28. 20:24:56

Szesztűhányninak igaza van!
Valami gond van a rencerrel...
(az őrnagyúr is értetlenkedik...)

abandi 2011.12.28. 20:28:28

Éljen a zsidesz!

abandi 2011.12.28. 20:30:17

Na ugye! Csak ha megfelelőt írsz, akkor olvashatsz friss-ropogóst!

abandi 2011.12.28. 20:31:34

Mingyá' háromezer...

Lew Archer 2011.12.28. 21:17:05

@Sebastian Knight:

Bezzeghollandiában! Bezzegöngondoskodás!

"Hollandiában 2013-tól átlagosan 5,9 százalékkal csökkennek a nyugdíjak az ország legnagyobb magánnyugdíj pénztáraitól származó adatok szerint.

A Financieele Dagblad című gazdasági napilap szerdai beszámolója szerint a megkérdezett 17 vezető hollandiai nyugdíjpénztár - amelyek a nyugdíjvagyon 65 százalékát kezelik - egyebek mellett azzal magyarázza az alacsonyabb nyugdíjkifizetéseket, hogy a kamatok mérséklődése miatt csökkent a fedezet a nyugdíjalapoknál."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/lesujto_nyugdijhirek_jottek.506140.html

reality 2011.12.28. 21:17:29

A főcímnél 2125 komment látszik a IX kommenfolyam alatt, viszont, ha belépek, akkor csak 2096 komment jelenik meg.

Az utolsó hsz a tevéé:
tevevanegypupu 2011.12.28. 10:07:11

Csak nálam van így, vagy másnál is ez történik?

reality 2011.12.28. 21:18:34

Nos, hogy írtam, már a többi is látható.
Muszáj volt ehhez megszólalnom? :)

abandi 2011.12.28. 21:32:50

@Lew Archer:
Olcsó vigasz...!
Magának (nekem) mi lesz az eddigi levonásaival?

osborne 2011.12.28. 22:08:31

Kommentek látszódjatok!

abandi 2011.12.28. 22:14:42

Pedig ma igazán hülye vagyok!
És tessék, a teknika ördöge belassít...
(Nem kell valakinek -jó pénzért- egy szovjet nyelvű eredetíség-igazolású molyrágta coboy prém... gallérnak való???)

osborne 2011.12.28. 22:30:14

@tölgy: Benne volt az biztos. Kiváncsi lennék ha repubi kormány lenne, mennyivel lenne más a vélemény. Vagy Washington az mindig Washington?

@Sebastian Knight: Unalmas. Minek demokrácia ha mindenhonnan beleugatéroznak?

osborne 2011.12.28. 22:39:31

gloire: ha erre jár lehet tényleg kéne egy új folyam, a X-es. kösz

abandi 2011.12.28. 22:40:04

Glóár, csinájjon már valamit!

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2011.12.28. 22:43:40

Miért nem látszanak a tegnap este utáni kommentek?

Sebastian Knight 2011.12.28. 22:51:20

Blogmotor, vonszoldd azt az indexes segged!

ü
SK

abandi 2011.12.28. 22:56:35

gyalázat...
kezd fölmenni a maligánfokom!

abandi 2011.12.28. 23:25:17

Hé!
Bejött elsőre...már kezdtem azt hinni, hogy Tevét kell olvasnom n+1-szer...
(ráadásul mindent 2x mond...)
süti beállítások módosítása